udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 13 találat lapozás: 1-13
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Árkossy István

2003. június 7.

Megjelent a Műterem /Impress Kiadó, Marosvásárhely, 2003/ Nagy Miklós Kund képzőművészekkel folytatott interjúsorozatának harmadik kötete. A kötet 22 Erdélyből elszármazott alkotóval rögzített beszélgetést tartalmaz. Árkossy Istvántól Tóth Lászlóig, Balázs Imrétől Tamás Annáig, Borgó György Csabától Szervátiusz Tiborig, illetve Budapesttől Münchenig, Váctól New Yorkig, Százhalombattától Szentendréig, Barendorfig igen változatos a könyv szereplőinek, helyszíneinek listája. /Impress-könyv bemutatója. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 7./

2003. december 6.

Teltház volta Kolozsváron, a Korunk Galériában dec. 5-én, Árkossy István festészeti és grafikai kiállításának megnyitóján. Lászlóffy Aladár beszélt a képekről, az ünnepi hangulatot Á. Toszó Ilona szavalata és a Kájoni vonósnégyes (Kosztin Áron, Barabás Csaba, Bucovesan Florin, Dula Imre) előadása emelte. Árkossy István munkássága vérbeli erdélyi magyar művészet, annak ellenére, hogy az alkotó már nem Kolozsváron él. /F. I.: Árkossy-tárlat a Korunk Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./

2004. január 28.

Huszonkét beszélgetés Erdélyből elszármazott művészekkel Nagy Miklós Kund Műterem /Impress Kiadó, Marosvásárhely, 2003/ című, a képzőművészekkel folytatott interjúsorozatának harmadik kötete. Az előszó címe: A kör bezárul. Tulajdonképpen a szerző három azonos című kötetére történik utalás, s ez a mostani azt a kört hivatott kiteljesíteni, amely marosvásárhelyi műterem-látogatással indul, majd az Erdély-szerte munkálkodó művészekkel készített interjúkkal folytatódik, s úgy tér vissza a forrásokhoz, hogy külföldre telepedett hazai képzőművészeket szólaltat meg. A kötetben megszólaltatottak kitelepedésük előtt is komoly művészi múlttal rendelkező, ismert és elismert alkotóknak számítottak. Nem egyértelműen sikertörténetek. Az alkalmazkodás, az érvényesülés, a küzdelem dokumentumai. "Ahogy lehunyom a szemem, Marosvásárhelyről álmodom" – vallja az egyik interjú-alany, "a mai napig az otthoni élményeimből táplálkozom" – nyilatkozza a másik. A névsor önmagáért beszél: Árkossy István festőművész (Budapest), Balázs Imre festőművész (Vác), Bardocz Barna ötvösművész (Győr), Benedek József szobrászművész (Budapest), Borgó György Csaba festőművész (Százhalombatta), Damó István grafikusművész (Kecskemét), Deák Ferenc grafikusművész (Szeged), Deák Beke Éva textilművész (Szeged), Diénes Attila szobrászművész (Magyarpolány), Elekes Károly grafikusművész (Budapest), Katona Szabó Erzsébet textilművész (Gödöllő), Kiss Miklós üvegművész (Ajka), Kopacz Mária festőművész (Szentendre), Krizbai Sándor festőművész (Szentendre), Márkos András festőművész (Loeneberg), Paulovics László festőművész (Iserlohn-Barendorf), Péterfy László szobrászművész (Budapest), Szervátiusz Tibor szobrászművész (Budapest), Székely János Jenő szobrászművész (Székesfehérvár), Szilágyi Varga Zoltán grafikusművész (Kecskemét), Tamás Anna textilművész (New York), Tóth László festőművész (München). /N. J.: Műteremről műteremre Nagy Miklós Kund kalauzolásával. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./

2004. november 5.

Október 27-én másodszor adták át a budapesti Hilton Szállóban a Szervátiusz Tibor és felesége, Klára asszony által 2003-ban, Szervátiusz Jenő születésének századik évfordulója alkalmából létesített Szervátiusz Jenő-díjat. A 2003-ban első alkalommal díjazott karcagi szobrászművész, Győrffy Sándort követően az idén Márton Árpádot illették ezzel a megbecsüléssel. Márton Árpád festőművész /sz. Gyergyóalfalu, 1940. okt. 6./ a hatvanas években lépett az erdélyi művészeti élet meghatározó személyiségei sorába. A hatvanas években, gyakorlatilag a magyarországi folyamattal egy időben Erdélyben is kezdetét veszi a művészet modernizációja. A megújulásnak természetesen Kolozsváron is vannak/voltak úttörői – például Szervátiusz Tibor, Tóth László festőművész vagy a Kolozsvári Grafikai Iskola olyan személyiségei, mint Feszt László, Cseh Gusztáv, Bardócz Lajos, Árkossy István és mások. A modernizáció első hullámában, a hatvanas években jött létre a marosvásárhelyi művésztelep, a második hullámban, a hetvenes évek első felében a Hargita Műhely, s az évtized végén a harmadik hullám avatta Sepsiszentgyörgyöt, Nagyváradot és Temesvárt az avantgárd mozgalmak kísérleti állomásaivá. A második hullámban érkezett Csíkszeredába Gaál András és Márton Árpád, s ezzel megindult a Hargita Műhely tevékenysége. /Banner Zoltán: Szervátiusz Jenő-díj Márton Árpádnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 5./

2006. március 18.

Csutak Levente életút-kiállításnak is nevezhető grafikai tárlatának összekapcsolása a kézdivásárhelyi március 15-i ünnepségekkel telitalálat. Csutak Levente pályájához a szellemi önvédelem kapcsolódik. Az erdélyi művészet és művészeti élet második világháború utáni megújulása a csatatér. Ez a korszak egy csodálatos képzőművész-nemzedéket indított el. Elég Csutak Levente pálya- és kortársaira gondolni, Feszt Lászlóra, Cseh Gusztávra, Deák Ferencre, Bar­dócz Lajosra vagy Árkossy Istvánra. Csutak Levente Ko­vász­nán született, innen indult meghódítani a művészet világát. A marosvásárhelyi Művészeti Líceum képzőművészeti tagozata után a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola következett, ahol Andrássy Zoltán, Feszt László és Kádár Tibor voltak a mesterei. 1964–68 között Nagyszebenben rajztanárként dolgozott, 1968-ban a brassói Új Idő hetilaphoz, az időközben nevet változtató Brassói Lapokhoz kerül grafikai szerkesztőként. Bras­sóban teljesedett ki művészi pályája, évtizedeken át szervezte a Brassói La­pok Galériáját, amelyben több mint százötven művésznek biztosított bemutatkozási lehetőséget. Csutak Levente 2000-ben vonult nyugdíjba. 1990-től új korszak kezdődött az erdélyi magyar művészetben. Csutak Levente, szinte természetszerűen találta meg ebben a régóta esedékes identitás-helyreállításban hőseit, eseményeit, eszményeit. Sorra rajzolta meg Kőrösi Csoma Sándor, Petőfi Sándor, Gábor Áron, Kós Ká­roly, Kossuth Lajos, Bod Péter, Szacsvay János, Mikes Kelemen, Orbán Balázs és mások portréját. A háromszéki forradalom és szabadságharc egyik kedvenc témája Csutak Leventének, írta Banner Zoltán. /Banner Zoltán: Csutak Levente, a grafikus. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 18./

2006. május 6.

Bágyoni Szabó István (Bágyon – Aranyosszék, 1941. június 10.) Elszabadult konténerek című naplóregényét március 22-én mutatták be Budapesten, a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában. Az estet Kalász Márton, az Írószövetség elnöke nyitotta meg, házigazda Böszörményi Zoltán, az aradi Irodalmi Jelen című irodalmi folyóirat főszerkesztője volt. Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban napvilágot látott kötetről Pongrácz P. Mária, a könyv szerkesztője, valamint Csűrös Miklós és Láng Gusztáv irodalomtörténészek beszéltek. Bágyoni Szabó István Erdélyből áttelepült Budapestre, átélte a diktatúrát. Az akkor megtörténtek utóhatásait még máig sem tudta kiheverni a létéért, nemzeti megmaradásáért küzdő értelmiség. Bágyoni Szabó István naplójában szólt azokról az ismert magyar írókról, akik megpróbáltak kiutat keresni. Kenéz Ferenc író sokszor szerepel a könyvben, Kenéz is áttelepült, előzőleg mindketten az Utunknál dolgoztak. Az Utunktól „elmenők” között sorrendben Bágyoni volt az utolsó, Tamás Gáspár Miklós, Csiki László, Kocsis István, Köntös-Szabó Zoltán, Banner Zoltán, Árkossy István és Kenéz Ferenc indult el előtte. A grafikus Árkossy tervezte meg a könyv borítóját, Árkossy Ilona pedig, a színművész feleség fellépett az írószövetségi bemutatón. Közösségben gondolkodó íróember számára a szülőföld elhagyása – még ha kényszerű is – nehezen vagy aligha magyarázható, jelentette ki Bágyoni, hozzátéve, a szülőföld hitből és szellemi ragaszkodásból, hagyományból és álmokból is áll, és azt magával hurcolta. Budapesten ha erdélyi költőről van szó, Kányádi Sándort, Lászlóffy Aladár említik, pedig ma már mindketten valamelyik budapesti kerületből indulnak „erdélyi látogatóba”, erdélyiként. Bágyoni Szabó István az Új Magyarország alapító gárdájában volt, de rövid fél év után kivált onnan, a Pest Megyei Hírlap kulturális rovatvezetője lett 1995-ig, amíg a Horn- kormány meg nem szüntette az egyetlen magyar tulajdonban lévő „vidéki lapot”. A Szabad Föld kulturális rovatát irányította négy éven át – egész addig, amíg az újgazdag sajtócápák meg nem vették a lapot a Magyar Nemzettől. Most nyugdíjasként a Polísz című irodalmi folyóirat főmunkatársa. Regénytrilógiájának (Kések ideje, A lovak estére hazaérnek) harmadik darabját, az Erdélyi oltárképek címűt most írja. Tervezi esszéi, tanulmányai, publicisztikai írásai gyűjteményének megjelentetését. /Bölöni Domokos: Honvágy a hazában. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./

2006. július 22.

A tizenegyedik évébe lépett zsoboki alkotótábor július 17-i nyílt meg. Az idén is húsz képzőművésznek kéthetes ellátást, ideális munkafeltételeket biztosító, Essig Klára vezette rendezvény régóta kinőtt a gyermekcipőből, vissza-visszatérő vendégként nem kisebb művészek látogatták mint a Kolozsvárról indult, de évtizedek óta külföldön élő Tóth László, Paulovics László, Bencsik József vagy Árkossy István, nem beszélve a törzsgárdáról, amelynek leghűségesebb képviselője az erdélyi hagyományokon nevelkedett, jeles akvarellista, Fodor Nagy Éva, de mellette ott van Bordy Margit, Szabó Vilmos, Tompos Opra Ágota, Gonda Zoltán, Miklós János és Simó Enikő. A művészeti irányító szerepét betöltő Banner Zoltán művészettörténész optimista tábornyitónak nevezte az ideit. Az Essig József vezette Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány égisze alatt tevékenykedő művészcsoport mintha most talált volna igazán magára. /Németh Júlia: Csak magunkban bízhatunk, de van kiben bíznunk. Ismét megnyílt a zsoboki művésztábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./

2007. március 22.

Magyar művészet – Magyar művészek Erdélyben címmel kiállítás nyílt, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a fővárosi Vármegye Galériában. A kiállításon 25 művész munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. A bemutatón szerepelnek többek között Árkossy István (Kolozsvár), Balla József (Nagybánya), Botár László (Csíkszereda), Fekete Zsolt (Marosvásárhely), Kazinczy Gábor (Temesvár) és Miklóssy Gábor (Kolozsvár) alkotásai. /Magyar művészek Erdélyben – kiállítás Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 22./

2008. október 25.

A kolozsvári Művelődés októberi száma címoldalán nagy 60-as szám jelzi a közművelődési folyóirat életkorát. Árkossy István és Bágyoni Szabó István beszélgető-könyvéből közölnek részleteket. A Magyarországra költözött festőművész és író vallomásos sorai a szülőföldről, Kincses Kolozsvárról és a Torda melletti faluról szólnak. A folyóiratban tudósítás található a XIV. Partiumi Honismereti Konferenciáról. /Művelődés. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 25./

2009. február 28.

A kolozsvári képzőművészeti élet doyenje, Cs. Erdős Tibor február 27-én töltötte be 95. életévét. Legutóbbi Nagyváradon volt sikere gyűjteményes kiállításának, a szülőfaluban, Berettyóújfalun pedig újabb otthonra találtak festményei, grafikái. Érett fejjel kezdte meg Budapesten képzőművészeti tanulmányait. Az 1940–45 közötti évek Budapestje után Nagyvárad, majd Kolozsvár következett, s a Magyar Művészeti Intézet tanára volt. Múltját felidézve említeni kell, hogy díszlettervező is volt az Állami Magyar Színháznál. A kitűnő elbeszélőként is ismert művész 95 évesen is szívesen mesélt életéről. Nehéz lenne a vizuális művészetnek olyan ágát találni, amellyel Cs. Erdős Tibor ne foglalkozott volna. Banner Zoltánt idézve „az erdélyi művészeti élet egyik legkísérletezőbb kedvű és legsokoldalúbb műfajú környezetteremtő-díszítőmestere: olaj és nyomdafestékkel, viaszkrétával és olajtemperával, ecsettel, spaklival és hengerrel készült képek, akvarellek és porcelánfestésű fajanszcsempék mellett szőtt már emlékezetes textíliát, kelendőek voltak fa-vas állólámpái, a nagyváradi sörgyár falát vaspántból készült figurája díszítette, a kolozsvári színház előcsarnokába sgrafittót, egy dési üzletház falára csempefestést alkalmazott (…), ugyanakkor mindvégig hű maradt a Varga Nándortól ellesett, kissé rembrandtos rézmetszés műveléséhez, s a némiképp tanítványainak számító Cseh Gusztáv, Aranyosi György, Árkossy István és mások példájára (…) maga is azok közé állt, akik az erdélyi magyar múlt urbánus és falusi műemlékeiről felvett dokumentációval bástyázzák körül, kísérelik meg átmenteni e pótolhatatlan értékek emberarcú építészeti portréját. ” A művész most is dolgozik. /N. J. : Cs. Erdős Tibort köszöntjük. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

2009. június 13.

Különösen gazdag tartalmat ígér a Székelyudvarhelyen megjelenő Erdélyi Figyelő képzőművészeti folyóirat 2009/1-es száma, melyben Murádin Jenő Kós Andrást köszöntötte a Kincses Kolozsvár Polgára emlékplakett átvétele alkalmából. Bölöni Domokos Bálint Zsigmond: Lélekőrző falvaim és Németh Júlia: Kolozsvár – Mű-hely-szín című köteteit mutatta be. A lapban olvasható még Bágyoni Szabó Istvánnak Árkossy Istvánnal készített interjúja. /Művészeti figyelő. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

2009. december 28.

Elhunyt Tóth László festőművész, grafikus december 24-én Wertingenben. 1933-ban született Szatmárnémetiben, 1957-ben végezte a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát Kolozsváron. 1965–71 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezője, majd 1983-ig a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola docense. 1984-ben az NSZK-ban telepedett le. Árkossy István, kolozsvári származású, Budapesten élő festő, grafikus búcsúzott a pályatárstól-baráttól. Árkossy István nemrég járt Tóth László wertingeni műtermében. Látta erőtől duzzadó grafikáit. Banner Zoltán művészettörténész írta a művészről monográfiájában: „… Tóth László legutóbbi évtizedének ceruzarajzai és vegyes technikájú, hol grafikusabb, hol festőibb megoldású munkáinak a minősége csak a Holbeinhez és Ingreshöz hasonló, legnagyobb huszadik századi emberfestők teljesítményéhez mérhetőek, akik, akárcsak ő, stílustól, irányzattól, eszközöktől függetlenül, a művészi alkotás alapvető hivatásának tekintik a Teremtés értelmének soha véget nem érő újratárgyalását. Ez pedig a szereplők megidézése nélkül lehetetlen. S ő immár nem a műterem senkiföldjén, hanem az életmű csúcsán perelhet tovább az ítélet IGAZSÁGÁÉRT. ” /Árkossy István, Budapest: Elhunyt Tóth László festő- és grafikusművész. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./

2009. december 31.

Világ árnya, világ fénye /Kriterion Könyvkiadó/ címmel jelent meg Árkossy István és Bágyoni Szabó István „beszélgetőkönyve”. Az egykori Utunk szerkesztője, Bágyoni Szabó István, és ugyanezen lap grafikai szerkesztője, Árkossy István közötti párbeszédben egymásnak írt levelek formájában bontakozik ki kettejük története, mely a régi Kolozsvár története is egyben. /Világ árnya, világ fénye. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 31./


lapozás: 1-13




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998