udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 2 találat lapozás: 1-2
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Draghici, Alexandru

2003. szeptember 27.

A Dosarele Istoriei című folyóirat sorozatban mutatja be a Securitate hírhedt gépezetének működését, kulisszatitkait, ahogy az utóbbi hónapokban történészeknek köszönhetően a legtitkosabb irattárakból napvilágra kerülnek. Hogyan tartották megfigyelés alatt még egymást is a pártkáderek (Gheorghiu-Dej olasz színésznőket is fogadott a lakásán), hogyan követték lépésről lépésre az országba érkező külföldieket, a neoprotestánsokat, hogyan szervezték meg a levelezés cenzúrázását stb. Néhány példa Hargita megyére vonatkozóan. A folyóirat 7-es száma különösen az Állambiztonsági Tanács 1968. máj. 3-4-i munkaülésének jegyzőkönyve. Az eseményről eddig csak annyit tudtak, hogy Ceausescu ez alkalommal számolt le végképpen addigi elvtársával, Alexandru Draghici tábornokkal, volt belügyminiszterrel, az 50-es években elkövetett atrocitások (Duna-csatorna, kuláküldözések, koncepciós perek stb.) túlbuzgó irányítójával. A "beolvasás" kényes feladata Vasile Patilinet KB-titkárra hárult, aki most első ízben nyilvánosságra hozott beszédében olyan leleményesen tárta fel addigi kebelbarátja visszaéléseit, hogy egyben t egykori felettesükön, Gheorghiu-Dejen is elverte a port. Erre egyetlen példa: Patilinet kimutatta, hogy Lucretiu Patrascanu lemészárlása, amelyet Draghici szervezett meg, Dej személyes utasítására - és természetesen Sztálin jóváhagyásával - történt. Ebben a Patilinet-beszédben szó esik a korabeli börtönviszonyokról is, ezen belül a válogatott kínzásokról. Az elvtársak azonban nem veréssel igyekeztek elviselhetetlenné tenni az "osztályellenesség" rabságát, hanem lelki megpróbáltatásokkal. Itt kerül szóba Csíkszereda. Női börtönének parancsnoka gondoskodott róla, hogy Lucretiu Patrascanu nyolc éven át fogva tartott özvegye hónapokon át ne értesüljön férje haláláról. Ugyanez a börtönparancsnok észrevette, hogy Lena Constante (vasgárdista múltja miatt elítélt festőművésznő) a cella ablakán át hosszasan nézeget egy fát, mint egyetlen kapcsolatát a külvilággal és a szabadsággal. Ez a "lázadás" annyira felháborította a parancsnokot, hogy kivágatta az akácot, majd a zárka ablakrámáján felfedezett madárfészket is eltávolította onnan. Egy másik kordokumentum 1982-ből való. Belügyi jelentések részletesen írják le a temesvári Helmer család hét tagjának aug. 26-i látványos menekülését. Egy Jugoszláviából érkezett sportrepülőgép leszállt a határ közelében, felvette az ott várakozó családot, majd meg sem állt Münchenig. A temesvári Securitate próbál mosakodni jelentésében: besúgói észlelésekkel bizonygatja, hogy az ország lakossága elégedetlen az ellátással, tehát ezért történnek ilyen esetek. Példának felhozza két csíkszeredai munkásasszony, Fodor Aranka és Moldován Jolán panaszait. Az utóbbiról az ismerőse azt jelentette, hogy beszélgetésük során elmondta neki, egyszerűen nincs mit főznie a családnak, szerencséje van Olga nevű barátnőjével, aki Jugoszláviából levesporokat hozott neki ajándékba. A példák nem véletlenül származnak Csíkszeredából: mivel a szökevény Helmer család német, a két asszony magyar, a jelentés azt akarta sugallni, hogy íme, csak a nemzeti kisebbségek elégedetlenek. Egy harmadik dokumentumanyag bemutatja a Securitate körültekintő, szakavatott szervezőmunkáját arra vonatkozóan, hogy minél több adatot gyűjtsön 1989. húsvétjának megünnepléséről. A mozgósított megyék között szerepel Hargita is: a belügyi hatóságok parancsot kaptak Bukarestből, hogy előzzenek meg minden "nacionalista-irredenta-tiltakozó megnyilvánulást", és szükség esetén a milícia lépjen fel a rendbontók ellen. Hasonló utasítást kapott Fehér megye Securitate-felügyelősége is, itt a gyulafehérvári római katolikus székesegyház és teológiai intézet köré várhatóan tömegével érkező hívek nacionalista-irredenta megnyilvánulásait kellett figyelemmel követni és a karhatalmat is készenlétbe helyezni. /Barabás István: Fekete emlékek. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 27./

2006. augusztus 2.

Puskás Attila írásában rendet akar rakni a használt fogalmak tartalmában. Valamennyi kommunista zsarnokság ősforrása a Szovjetunió volt, illetve a KGB, azaz Állambiztonsági Biztosság. A bolsevista Szovjetunió terrorszervezete – változó nevekkel, de mindig ugyanazzal a céllal – általánosan elismerten messze felülmúlta a CIA-t, a Moszadot mind szervezettségben, mind ügynökeinek tömegbázisában. Természetes, hogy a román Szekuritáté felépítésében a szovjet ,,tanácsadóknak” meghatározó szerepük volt. Ők sohasem bűnhődtek meg elkövetett gyilkos bűneikért: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko), Alexandru Nicolschi (Boris Grünberg), Vladimir Mazuru (Vladimir Mazurov). Alexandru Draghici volt tábornok, belügyminiszter mondása volt: ,,...a törvényességet úgy értelmezzük, ahogy az nekünk megfelel.” Draghici is ,,ágyban, párnák közt” halt meg Magyarországon, nem adták ki őt a román államnak... A bonyolult szervezés – valamennyi csatlós államban – alig áttekinthető. A román Szekuritáté eleinte a belügy keretében, majd 1952-56 között önálló minisztériumként (Ministerul Securitii Statului) működött, 1956. június 11-től újra a belügyhöz tartozott, önálló ügyosztályként. A Szeku­ritáté fegyveres egységei a kezdeti 30 600-as létszámról az ötvenes évek közepére már 165 000 főre nőttek. Ennek megfelelő az eredményes működéshez szükséges ,,hálózat” is. Később az eredménytelen informátorokat eltávolították, ugyanakkor fokozzák a ,,minőségi” informátorok (tanárok, orvosok, mérnökök, közélelmezési dolgozók, postások, köztisztviselők stb.) beszervezését, ,,információs hálózat” kiépítésére. Fedőnevet nem csupán a besúgók viseltek, hanem a megfigyeltek is. Dossziét nyitottak a jelentések, elemzések részére is. Valamennyi intézmény, gyár, hivatal a besúgók egész hálózatával volt betelepítve, akik felett egy ,,rezidens” állt, aki az ,,irányító tiszttel” tartott állandó kapcsolatot. Mindegyik informátornak külön dossziéja volt. Puskás Attila példának hozta, hogy őt a következő ,,besúgók” figyelték 1989 végéig: Antonescu, Kemény, Chilachi, Kovács Károly, Olteanu, Málnási, Miklós István, Ötvös Géza, Kovács István, Poenaru Ioan, Lemhény Attila stb., valamennyi fedőnév. Ki a ,,besúgó? Karol Sauer­land német történész könyvében (Harminc ezüst – besúgások és árulások, Helikon Kiadó, 2001) nem találta elégségesnek azt a meghatározást, hogy ,,...olyan bejelentés, amit a besúgó önként és alantas szándékkal tesz egy intézménynél, amelytől azt várja el, hogy a besúgottat bűnösnek nyilvánítsa és elítélje”. ,,Denunciáns, aki valamit a felsőbbségnek bejelent.” Azaz – a névtelenségbe rejtőző denunciáns – jogi következményű jelentése egy ,,hatalmi intézményhez” kötődik. Korunkban tömeges jelenséggé vált egyrészt a társadalmi szervezettség összetettsége, bonyolultsága, másrészt az önkényuralmi rendszerek fenntarthatósága miatt. /Puskás Attila: A hálózat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998