udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 19 találat lapozás: 1-19
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Asztalos István

1994. június 2.

Heves viták után a Képviselőházban jún. 2-án úgy fogadták el a tanügyi törvénytervezet első nyolc cikkelyét, hogy az RMDSZ egyetlen módosító indítványát sem vették figyelembe. Asztalos István képviselő ezért ismételte meg a felhívást a romániai magyar sajtóhoz, hogy szenteljen minél nagyobb figyelmet az oktatási törvény parlamenti vitájának. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

1996. május 18.

A Mátyás-szobor szomszédságában volt a kolozsvári Helikon szerkesztősége, nyilatkozott Szilágyi István főszerkesztő, most azonban Funar polgármester intézkedésének köszönhetően kiköltöztették őket, ugyanúgy a Korunk szerkesztőségét, most a Szamos partján, a Iasilor utcában vannak, egy udvarban a Korunkkal. A Helikon előde, az Utunk hetilap szerkesztői között kiválóságok is voltak, mint a régi "helikonosok" /Erdélyi Helikon folyóirat/, Kós Károly, Kiss Jenő, Horváth István, Létay Lajos, Asztalos István. Generációváltás is volt, a laphoz került az évek során Szabó Gyula /Kossuth-díjra javasolt, de meg nem szavazott prózaíró/, Fodor Sándor, Bajor Andor, Bálint Tibor. A Forrás-nemzedék egyes tagjai is az Utunkhoz kerültek, emlékezett Király László, a Helikon főszerkesztő-helyettese. Két éve a legfiatalabb korosztály önálló oldalt kapott Serény Múmia címmel. A lapgazda a Romániai Írószövetség, súlyosak az anyagi gondok. Volt olyan időszak, amikor a kilenc főállású szerkesztő kilenc hónapon át nem kapott fizetést. /Bágyoni Szabó István: Műhelylátogatóban Kolozsvárt. /Új Magyarország, máj. 18./

1996. november 23.

A 75 éves Izsák József irodalomtörténészt köszöntötte Kovács Ferenc. Kolozsváron a Toldalagi-Korda házban működött a Magyar Irodalomtörténeti Intézet 1947-ben, ahol Izsák József, György Lajos akadémikus-professzor tanársegéde dolgozatot olvasott fel Nemzethalál-félelem a régi magyar irodalomban címmel. A tanév végére a kommunisták magukhoz ragadták a hatalmat, ennek eredményeképpen György Lajos professzort eltávolították, felmondtak Benedek Marcellnek, Gunda Bélának, László Gyulának és más kiváló professzoroknak. "Kistudású, de nagy falánkságú aktivisták kerültek a helyükbe. Ez volt az első lépés a Bolyai Egyetem elzüllesztésére, majd feladására." Izsák Józsefnek is mennie kellett. - Izsák József a kortárs magyar irodalommal kezdett foglalkozni. Asztalos Istvánról jelent meg monográfiája. Legnagyobb érdeme Tamási Áron műveinek és szellemének visszahozása az erdélyi köztudatba, Tamási Áronról is készített monográfiát. 1982-ben látott napvilágot Illyés Gyula költői világképe című monográfiája. 1990-ben ő szervezte meg György Lajos születése századik évfordulójának megünneplését. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./ Izsák József / sz. Sepsiszentgyörgy, 1921. aug. 1./ Marosvásárhelyen a Pedagógiai Főiskola tanára volt 1960-tól 1980-ig, a tanszék megszűnéséig.

1997. január 14.

A Napsugár gyermeklap 40 éves évfordulóján Zsigmond Emese főszerkesztő kegyelettel emlékezett Asztalos István alapító főszerkesztőre, Asztalos Istvánra, s az eltávozott munkatársakra, Bajor Andorra, Páskándi Gézára és másokra. A legidősebb munkatárs, Csipike megteremtője, Fodor Sándor elmondta, hogy régen a cenzúra, most a terjesztési és anyagi problémák nehezítik a munkát. A Napsugár nyolc fős kis csapata 50 ezer gyermeknek ad olvasnivalót. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

1997. június 3.

A jún. 3-i képviselőházi ülésén, a napirend előtti nyilatkozatok sorában, a Nagy-Románia Párt részéről újabb vehemens támadás érte az RMDSZ-t a székelyudvarhelyi csereháti kisegítő iskola vitás kérdése ürügyén. Asztalos István képviselő erre válaszolva, a Székelyudvarhely városi RMDSZ-elnökével és a Hargita Megyei Tanács elnökével egyeztetett véleményt ismertetett. Elhatároljuk magunkat bármely erőszakos cselekedettől - mondotta és a problémák megoldásához vezető egyetlen járható útnak a törvényesség útját tartjuk. Félreértelmzetteknek nevezte azokat az országos lapokban és tévéadásokban közzétett híradásokat, melyek szerint etnikumok illetve felekezetek közötti konfliktusról volna itt szó. A viszály tárgyát kezdettől fogva az épület tulajdonjoga képezte, nem pedig az árvaházi gyermekek sorsa. A rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján egyre nyilvánvalóbb, hogy az udvarhelyi közösség és a Szeplőtelen Szív Kongregációjának az apácái tulajdonképpen egy hajóban utaznak, egyaránt áldozatai a svájci adományozót képviselő Cyrill Bürgel kétes manipulációinak. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 3., 1040. sz./

1999. június 12.

Jún. 12-én véget értek a Pro Zilah Alapítvány, valamint az EMKE és RMDSZ helyi szervezetei által megrendezett III. Zilahi Napok. A helyi EMKE-házban bemutatott fotókiállítás a régi és új Zilahot tárta fel. Szemléletesek voltak azok a képek, amelyek Fadrusz János Wesselényi-szobrának 1936-ban történt ledöntését, majd bivalyokkal való elhurcolását idézték fel. A szobor 1942-ben újra a helyére került, egy valamivel magasabb talapzatra. - Az ötvenes években "osztályellenség" lett a szobor. Mivel elterjedt a városban, hogy a szobrot 1942-ben aláaknázták, nehogy valaki még egyszer levétesse, bedeszkázták. - A másik zilahi Fadrusz-szobor, az oszloptalapzaton pihenő bronzturult Fadrusz ajándékozta a városnak, és ugyancsak a század elején avatták fel a Szikszai-kertben (a mai Kraszna utcaeleje). A kőtalapzaton rovásírással voltak feljegyezve a pogány magyarok Nap-, Hold-, Csillagok-, Föld- és Ég-mondái. A zilahi turul sorsa 1968-ban pecsételődött meg, amikor is a helyi hatalom önkényesen szétromboltatta, és a turult rendőrségi pincébe vonszoltatta. Azóta hiába próbálnak a zilahiak a nyomára bukkanni. A Kraszna utcai háznál, ahol egykoron Ady Endre lakott, emléktáblát avattak fel a költő halálának 80. évfordulója alkalmából. Az emléktábla leleplezését Seres Dénes és Vida Gyula Szilágy megyei honatyák végezték. Az emléktábla - amelynek fő látványossága egy bronzból öntött Ady-arc - története több lelkes zilahi nevéhez fűződik. - A féldomborműves emléktábla gondolata - mondta avatóbeszédében Kovács Kurucz János tanár - egy kalotaszegi kis falucskában, Nyárszón született, amikor Vincze Minya István református lelkésszel Ady gyökereit felkutató, és ezeknek emléket állító rendezvények megszervezésén törtük a fejünket. Ott, Nyárszón született meg egy négylépcsős Ady-megemlékezés megszervezésének gondolata, melynek keretében Nyárszón, Lompérton, Diósadon és Zilahon állítanánk emléktáblát Adynak, valamint őseinek. Ez a zilahi emléktábla, íme, már fel is avattatott. A gipsznegatívot Meszesi Lajos készítette, a bronzba öntést pedig Csóka Jenő mérnök, a Salimet Rt. igazgatója jóvoltából Asztalos István öntőmester készítette. Az Ady-emléktábla avatása után az ünneplők az egykori Református Kollégium előtt álló Ady-szobrot koszorúzták meg. Ünneplő beszéd helyett Kerekes Edit, a zilahi RMDSZ energikus elnöke Ady Endrének egy 1903-ban megjelent publicisztikáját olvasta fel: Itthon vagyok. A Megyei Múzeumban, a megye legismertebb képzőművészeinek kiállításán Szabó Vilmos festőművész-tanár volt a tárlatvezető. A III. Zilahi Napok a polgármesteri hivatal tükörtermében megrendezett gálaesttel ért véget. /Szabó Csaba: Véget értek a III. Zilahi Napok Hová lett Fadrusz zilahi turulja? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

2001. április 21.

A nyolcvanadik életévét betöltött Nagy Olga legújabb kötetében /Egy botcsinálta riporter emlékei, Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2001/ újságírói tevékenységére emlékezett, amely az 1952-1958 közötti évekre tevődött. "Kénytelenségből lettem újságíró, mert a tanügyből úgyis kiraktak volna." - vallotta. Az Utunk munkatársa lett, de az irodalmi hetilapnál nem érezte igazán jól magát, örült amikor néhány év átmehetett a Dolgozó Nőhöz. Itt találta meg a számára otthonos közeget, ameddig Látó Annát le nem váltották. /Zsidó Ferenc: Emlékirat, kortükör, kórtükör. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./ Néprajzi érdeklődése már széki tartózkodása idején megmutatkozott, ezért azután Jagamas János hívására - aki akkor a néprajzi kutatócsoport osztályvezetője volt - a Folklórintézet munkatársává vált. - Nagy Olga nyersen és őszintén feltárta, hogy a kor írói, publicistái miként szolgálták ki a kommunista ideológiát - szabad akaratukból vagy kénytelen-kelletlen. Horváth Istvánnal kezdi, aki Az okos macska című népmese-gyűjteményében meghamísította a népmesét a marxista dogmatikának megfelelően, Asztalos Istvánnal folytatja, novellája tele volt hamis pátosszal: a hősök egy vonaton utaznak, tombol a hóvihar, de ők nem félnek, mert vigyáz rájuk a Párt stb., Szabédi Lászlót is megidézte "vezessen a sztálini párt" végkifejletű versével, de írt Létay Lajosról és Hajdu Győzőről is, aki kezdetben merészségével tűnt ki, közölve az Igaz Szóban Sütő András drámáit, később azonban olyan ál-lojalitásba csúszott át, hogy "nem restellte Ceausescut Bethlen Gáborhoz hasonlítani".

2001. augusztus 4.

A nyolcvanéves Izsák Józsefet köszöntötte a Népújság irodalmi melléklete, a Múzsák. Bölöni Farkas Sándor, a történetíró. Asztalos István, Tamási Áron, Bartalis János, Kacsó Sándor, Kiss Jenő, Molter Károly, Szabédi László. Erdélyi írók. Nemzethalál-félelem a régi magyar költészetben. Magyar irodalom a XX. században. Illyés Gyula költői világképe. Modernség és magyarság. Magyarságunk korszerűsége. Ezek foglalkoztatták pályáján Izsák József irodalomtörténészt. /B. D. "Az nem lehet..." = Népújság (Marosvásárhely), aug. 4./

2003. december 6.

Kolozsváron két szobában hat ember: a Napsugár és a Szivárvány gyermeklap szerkesztősége. A két havonta megjelenő lap teljes szerkesztősége (a könyvelőséget, ügyintéző, valamint terjesztőosztályt is beleértve) összesen hat személy. Ha egy ember is hiányzik, elakad a munka. "Müller Katinak, aki az újság képszerkesztője, egyik illusztrátora és tördelője, két hónapja született meg az ötödik gyermeke - magyarázza Zsigmond Emese főszerkesztő. - Ezért elvittük a lakására a számítógépét, hazakapja a betördelendő szövegeket, és otthon dolgozik." Az óvodásoknak és első-másodikosoknak szóló Szivárvány a 23. évfolyamánál tart, a második-ötödikeseknek íródott Napsugár pedig a 47-nél. Az Asztalos István író által 1957-ben alapított Napsugárnak az évek során valóban tekintélyes volt a szerzőgárdája, így például Bajor Andor, Fodor Sándor, Méhes György, Hervay Gizella, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár és Kányádi Sándor. Az olvasótábor érezhetően megfogyatkozott az utóbbi években: míg a hőskorban a két lap példányszáma elérte a 70 ezret is, addig ma 42 ezret (20 ezer Napsugarat és 22 ezer Szivárványt) nyomtatnak ki havonta. A két kiadványnak még így is sikerül fenntartania önmagát. Csak a Csipike postája rovathoz érkezik húsz-harminc, gyerekkéz által megcímezett boríték; sokukat Fodor Sándor személyesen, külön levélben válaszolja meg. /Makkai Imola: Negyvenhat éves gyermekújság. = Krónika (Kolozsvár), dec. 6./

2005. november 14.

November 11-13-án, a hét végén tartották meg az Erdélyi Magyar Régészek III. konferenciáját a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban. Az előzőekhez viszonyítva a csíksomlyói találkozó volt a legsikeresebb: több mint 100 egyetemi hallgató, érdeklődő volt kíváncsi a két szekcióban bemutatott, közel 50 előadásra. Az előadók között volt a budapesti dr. Takács Miklós régész; a szintén Budapesten élő kollégája, Benkő Elek, a székelykeresztúri múzeum egykori munkatársa; valamint Kacsó Károly és Bajusz István történészek, továbbá a házigazda szerepét betöltő Botár István és Darvas Lóránt régészek. Műsorfüzet tartalmazta az előadások jegyzékét. Két évvel ezelőtt alakították meg a Pósta Béla régész nevét viselő egyesületet, hogy támogassák a különböző intézményekben kutató szakemberek kapcsolattartását, információcseréjét – mondta Botár István, az egyesület igazgatótanácsának tagja. /Kristó Tibor: Erdélyi magyar régészek konferenciája. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 14./ A szervezők (Pósta Béla Régészeti Egyesület, Mikó Ferenc Egyesület, Csíki Székely Múzeum) nagy nevű szakembereket, régészeket, történészeket hívtak meg. Bajusz István, a Pósta Béla Régészeti Egyesület igazgatója elmondta, hogy az immár harmadik alkalommal megrendezett konferencia lehetőséget kínál elsősorban az erdélyi magyar régészek számára, hogy kutatásaikról beszámolhassanak a szakemberek előtt. Reményét fejezte ki, hogy ebből a konferenciából egyszer talán Magyar Régészeti Konferencia lesz, ahol az egész Kárpát-medence magyar régészei tarthatnának seregszemlét, és folytathatnának tudományos vitákat. Paszternák István, a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Miskolci Regionális Irodájának vezetője tartott előadást A kulturális örökségvédelem Magyarországon címmel. Ezt követően az előadások két (I. őskor–ókor, II. népvándorláskor–középkor) szekciókban folytatódtak. A résztvevők a három nap alatt közel ötven előadást hallgathattak meg (ízelítőül csak a Székelyföldhöz kapcsolódó néhány előadás témáját emeljük ki: Sztáncsúj József: Ember- és állatábrázolások a kora rézkori Erősd-kultúrában; Szabó Gábor–Dénes István: Régészeti topográfiai munkálatok a délkelet-erdélyi Vargyas-patak szorosában; Méder Loránd: Bronzkori balta Lisznyó határából; Asztalos István: Római határvédelem Délkelet-Erdélyben; Székely Zsolt: Újabb gót leletek Háromszéken; Benkő Elek: Középkori udvarház a Székelyföldön; Derzsi Csongor–Sófalvi András: Régészeti kutatások Kányád középkori templománál; Botár István: Régészeti kutatások Csíkmindszenten; Darvas Lóránt: A csíkszeredai Mikó-vár régészeti kutatása). /Mihály János: III. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia Csíksomlyón. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 21./

2005. december 21.

Domokos Pál Péter a gyergyóalfalvi emberek tudatában úgy él, mint az igaz szó és a szeretet nagy mestere. Mindössze három évet élt és tevékenykedett Gyergyóalfaluban (1933–1936 között), de ez az idő elég volt ahhoz, hogy tanár és tanítvány, a mester és a közösség összeforrjon. Bizonyíték erre a mester részéről az évtizedek során, apró cédulán küldött üzenete, mely szerint „Alfalu minden apraját és nagyját határtalanul szeretem” (aláírás dr. Domokos Pál Péter). Szülőfaluja, Csíksomlyó után Gyergyóalfalu elsőként állított szobrot a híres tudósnak /1998-ban/. A hagyományőrzésben a Domokos Pál Péter-i gondolatok – az emberszeretet és a munka megbecsülése – átvétele több évtizeddel a civil szervezet létrejötte előtt megtörtént Alfaluban. A húszéves népművészeti kör (1968–1988), a líceumban és V–VIll. osztályban tanított termelőgyakorlat (1970–1978) során, a szárhegyi Szépteremtő Kalákában való aktív részvétel (1978–1998), a Csíkszeredai Művészeti Népiskola kirendelt szövő-varró osztályainak tevékenysége (1990–1995), mind-mind ezt a célt szolgálta. A Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület (DPPHE) civil szervezet létrejöttét Gyergyóalfaluban a népi életvitel igényelte. ,,2000. november 10-én létrejött a DPPHE civil szerveződés Gálné Kovács Irma kezdeményezésére. Így szövők, varrók, faragók, citerások, dalosok, táncosok egyesülete lettünk” – olvasható a Kultúrák egymás mellett és egymás között című, 2004-ben megjelent kiadványban. Létrejötte óta az egyesületben megtörtént a generációváltás, főleg ami a táncosokat, faragókat, dalosokat és részben a citerásokat illeti. Folyamatos volt a régi kultúra tanulása, átadása és átvétele. Az egyesület tagjai belföldi és külföldi kiállítások, bemutatók, vásárok egész sorának voltak szervezői, résztvevői vagy kiállítói. Az V. Alfalvi Napok keretében, 2005-ben a citerások megünnepelték fennállásuk 25. évfordulóját, amelyet a Szivárvány havasán című kiadvány méltatott. A III. Alfalvi Napok alkalmával a DPPHE-nek emlékszobát avattak fel. A Kultúrák egymás mellett és egymás között és a Szivárvány havasán, valamint Gálné Kovács Irma Cifrahímesek Gyergyóalfaluban című kiadványok megjelentetése az ötéves civil szervezet időállóságát mutatja. Ahhoz, hogy a DPPHE-emlékszoba négyes célja (1. Domokos Pál Péter emlékének folyamatos őrzése, 2. Alfalubó1 származó vagy kötődésű jeles embereknek emlékállítás, 3. Gyergyóalfalu a napjaink szakirodalmában témakör összegyűjtése és megőrzése, 4. a DPPHE civil szervezet tevékenységének felszínen tartása) megvalósulhasson, Gálné Kovács Irma 25 millió (régi) lej értékű gyűjteményt ajándékozott a községnek. Segítséggel sikerült hazahoznia, hogy otthon őrizzék emlékét, kötődését dr. Domokos Pál Péter néprajztudósnak, Puskás Lajos néprajzkutatónak, dr. László Antal vegyészmérnöknek, dr. Gaál Mihály agrármérnök tudósnak, Asztalos István írónak, Köllő Miklós szobrásznak, dr. Koncsag Károly bányamérnök, jogásznak és dr. Bíró István címzetes egyetemi tanárnak. /Gálné Kovács Irma, Gyergyóalfalu. Debrecen: Ötéves a DPPHE nevű civil szervezet Gyergyóalfaluban. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 21./

2007. január 27.

Beke György író, újságíró január 20-án hunyt el Budapesten. Munkássága meghatározónak bizonyult az erdélyi magyar irodalom és tényirodalom terén, újságíró-generációk számára szolgált példaként. Rá emlékezik a lap egy interjú-részlettel, amelyet barátja és pályatársa, Cseke Péter készített. A szöveg teljes terjedelmében Cseke Péter Legyen eszünk, ha már volt (Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc – Szolnok, 2006.) című kötetében jelent meg. Beke György 12 kötetesre tervezett erdélyi barangoló könyveinek sorozata attól fogva kezdett testet ölteni, hogy 22 évi bukaresti tartózkodás után átköltözött Kolozsvárra. Beke György hangsúlyozta, hogy a nemzeti elnyomatást alaposan megérezte, eszmélésétől fogva. Beke György a népi írók, Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter, Szabó Zoltán, Kovács Imre híve lett. Közvetlen „okítói” az írás mesterségének az elsajátításában Szemlér Ferenc, Asztalos István és Szabédi László voltak. – Koppándi Sándor, aki a központi pártbizottságnál a romániai magyar sajtóért felelt, kiparancsolta Beke írását a már kinyomtatott 1985-ös Utunk Évkönyvből. Beke hangsúlyozta: „A történelem azért van hangsúlyozottabban jelen szociográfiai munkáimban, mert pótolni kellett a kisebbségi tudatból kifakult nemzeti történelemismeretet. ” Csetri Elek akadémikus 1981-ben írta: „Bármely író becsületére válik az a mód, ahogyan Beke a történelem kérdéseihez viszonyul. Különösen mióta a nagy erdélyi tájegységek felmérésére, megközelítésére, írói bemutatására vállalkozott. ” Rengeteg találkozóra hívták Beke Györgyöt, amelyeken súlyos, életbevágóan fontos kérdéseket vetettek fel. Ezeknek a találkozóknak köszönheti, hogy barangoló könyvei rendre megszülettek, s ha csonkán is, megjelentek. /Cseke Péter Enciklopédikus erdélyi hungarológia. Beke György szellemi földrajza. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./

2007. február 9.

Székely Ferenc erdőszentgyörgyi néprajzkutató Krumplitábornok sosem esett el /Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely/ című könyvében a népi humort, ízes az irodalmi anekdotákat gyűjtötte össze. Korábban közzétett néprajzi kutatásai után ezúttal a kis-küküllőmenti adatközlői adomáit jelentette meg, Sütő András földijeként – Székely Ferenc is Pusztakamaráson született –, megtoldva Sütő, Tompa László, Asztalos István, Faragó József, Bözödi György, Móricz Zsigmond személyéhez fűződő humoros történetekkel. /Krumplitábornok sosem esett el. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 9./

2007. július 21.

Magyarország 1944 őszén, ‘45 tavaszán történelmének egyik legnehezebb szakaszát élte meg. A nyilas uralom idején a magyarság kiválóságait internálták a sopronkőhidai börtönbe. Az ország legnépszerűbb férfi színészétől, Jávor Páltól öt magyarországi miniszterelnökig a nemzet színe-javát. 1945 elején az egyik internált magyar katonatiszt, Révay Kálmán huszár százados lerajzolta fogolytársait. Az egyik arckép alá a lerajzolt személy a következőt írta: ,,Ha beledöglik is, kibírja! Veress Lajos Veress Lajos” Ez a mondás felbukkan a vezérezredes nagybácsi unokaöccse, az író, irodalomtörténész, drámaíró Veress Dániel esetében is. Veress Dániel a Bolyai Tudományegyetem hallgatója volt, azonban 1951-ben eltávolították az egyetemről. A Sepsiszentgyörgyre hazatérő egyetemista Veress Dániel felkereste dr. Izsák József magyartanárt, aki később Illyés Gyuláról, Asztalos Istvánról írt monográfiát, s a tanár úr a következőket mondta: ,,Ne búsulj, Danikám, én kidolgozok neked egy hároméves olvasási programot, s ha te ezt végigolvasod, tízszer annyit fogsz tudni, mint akik most marxista módon értelmezve az irodalomtörténetet hallgatják az egyetemen. ” Így is lett. Később elnyerte az egyetemi diplomát. Megpróbálták Veress Dánielt a társadalmi élet széléről is kiszorítani, tizenöt esztendei küzdelmet vívott, de utána már ő vette számba az alkotókat. Az 1968-ban a Mikesről írt Négy tél, ‘70-ben a Báthori Zsigmond korát megjelenítő Véres farsang, egy évre rá a Grafenbergi éjszakák, öt évre rá az Örvényben, ‘82-ben az ünneprontók s 1991-ben A megtévesztett jelzi drámaírói munkásságának gazdagságát. Eközben szöveggyűjteményekkel szolgálta az erdélyi magyar öntudat megtartását A bölcsészet parancsai, A magyar elbeszélő költészet remekei és az Emlékezetül hagyott írások című köteteiben. Legkedvesebb témája Mikes Kelemen munkásságának feltárása volt. Az első a Négy tél című Mikes-dráma volt, majd 1972-ben a Rodostói csillagnéző, 1976-ban a Mikes és a szülőföld című kötet. Budapesten 1978-ban jelent meg az Így élt Mikes Kelemen című életrajzi regény és a Törökországi levelek 1974-ben. Utána 1988-ban Mikes Kelemen: Törökországi levelek és a kevésbé ismert Mikes-mű, a Mulatságos napok. A Sepsiszentgyörgy szülötteit ábrázoló szoborgalériában ott lesz Veress Dániel mellszobra is. /Kónya Ádám: Mélyen tisztelt emlékező közösség! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./ Emlékeztető: Dr. Izsák József (Sepsiszentgyörgy, 1921. aug. 1. - Marosvásárhely, 2004. jún. 23.) irodalomkritikus, irodalomtörténész, a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola magyar tanszékének tanszékvezető tanára volt 1980-ig, a főiskola megszüntetéséig.

2007. szeptember 18.

Dokumentum. Keleti Ferenc nagykövet jelentése a Bolyai Egyetemen készült 1955-ös memorandummal kapcsolatban. Bukarest, 1956. október 5. SZIGORÚAN TITKOS! 327/szig. titk. -1956. Előadó: Juhász nagyköv. Tanácsos. Azok az események, melyek a Bolyai Egyetem pártalapszervezetében, valamint a Kolozsvári Írószövetségi Fiók alapszervezetének ülésén lejátszódtak, vezettek el voltaképpen egy olyan ankét megtartásához, melynek eredménye „a kolozsvári tartományi pártszervezet memoranduma” néven ismert. E memorandum története információink szerint a következő: a kolozsvári párttartományi szervezet megbízásából három magyar ember referátumot készített egy ankét számára. Ebben a referátumban a romániai magyarság sérelmeit tárták fel és foglalták össze. Mivel a referátumon több magyar aláírása is szerepelt, kapta a memorandum nevet. A kolozsvári párttartomány ezt a memorandumot felküldte a Központi Vezetőségnek, de nem említette meg, hogy ő hívta össze az ankétot, valamint ő adott megbízást a memorandum megírására is. A Központi Vezetőségben a memorandumot pártellenes akciónak nyilvánították, egy kicsit olyanformán, mint nálunk az Írószövetségben megtörtént aláírásgyűjtést. A továbbiakban a KV kitartott amellett, hogy a memorandum ellenséges cselekedet. A Bolyai Egyetemen, valamint a Kolozsvári Írószövetségi Fiók Alapszervezetében történt események után a memorandum tartalma fentről energikus intézkedéseket váltott ki. Éppen ezért szeptember utolsó napjaiban bizottság szállt ki Kolozsvárra a következő tagokkal: Miron Constantinescu, Fazekas János, Pavel Tugui, [Iosif] Ardeleanu (sajtó-főigazgatóság vezetője), Bihari (a KV agit-prop. osztályán a kiadási ügyek vezetője), Után Tiberiu, a KV aktivistája, továbbá a Művelődésügyi Minisztérium, Tanügyi Minisztérium és Pénzügyminisztérium képviselői. Robotos Imre elvtársat is meghívták, de ő „lekésett” a repülőgépről és nem vett részt a bizottság munkájában. A Bizottság Kolozsvárott kiszállt a Bolyai-egyetemre, a magyarnyelvű középiskolákba, a Magyar Színházba, s egyéb magyar intézményekbe. A látogatások kapcsán elsősorban aziránt érdeklődtek, hogy az un. memorandum adatai mennyiben felelnek meg a valóságnak. A látogatások alkalmával a Bizottság megállapította, hogy a memorandum adatai hitelesek s így a memorandum szerzői ellen emelt vádak (pártellenesség) teljesen elesnek. A Bizottság azonban sok olyan sérelmet is megállapított, amelyek a memorandumban nem szerepeltek. Általános vélemény szerint a Bizottság kiszállását a fent említett okokon kívül a Pándi-cikk váltotta ki. Miután a Bizottság kutató munkáját befejezte, megbeszélésre hívta össze a magyar írókat. A gyűlésen részt vettek a teljes kolozsvári és vásárhelyi író-gárda, valamint nagyszámú egyetemista. A gyűlés három nap és három éjjel tartott. Valamennyi író feliratkozott és beszélt is. Ami a felszólalások hevességét s az elhangzott bírálatok éles hangját illeti, ez az ülés jóval erősebb volt, mint az az értekezlet, amelyet az Írókongresszus előtt tartottak a magyar írókkal Bukarestben a Központi Vezetőség épületében. Földes László, akinek a „kikészítését” már régen elhatározták, az utolsók között iratkozott fel. Ennek ellenére elsőnek adtak szót neki, a jelenlevő írók szerint provokatív szempontból. Ekkor felállt Csehi Gyula és kijelentette, hogy ez nem demokratikus eljárás és kéri a feliratkozási sorrend tiszteletben tartását. Ez már annak a jele, hogy a magyar írók közt egy-kettő kivételével kialakult az egységfront s képesek megvédeni egymást. Elsőnek – akárcsak Bukarestben – Szilágyi András szólalt fel. Ez a felszólalás rányomta a bélyegét az egész ülés lefolyására. Szilágyi általában a súlyos gazdasági helyzetről beszélt igen vehemens hangon. Ami pedig a magyar sajtót és irodalmat illeti, kijelentette, hogy a romániai magyarság érdeklődéssel és szeretettel olvassa az odaáti irodalmat, figyeli a magyarországi eseményeket, mivel azokat saját gondjaihoz közelállónak tartja. Szilágyi megemlítette, hogy ami a magyar nép magatartását illeti, amely bizonyos vezetők leváltására vezetett, az szintén közelről érdekel bennünket. Ezután sorrendben felszólaltak Asztalos István, aki igen hevesen bírálta a jelenlegi falupolitikát, Nagy István, aki a munkásosztály nyomoráról, tanügyi kérdésekről beszélt, Csehi Gyula, aki a Bolyai Egyetem helyzetéről s egyéb sérelmekről beszélt. Ezen az ülésen általában részleteiben kerültek megtárgyalásra a romániai magyarság sérelmei. Szabédi László például kijelentette, hogy tekintettel arra, miszerint Miron Constantinescu már a múltban egyes kijelentéseit eltorzította, felszólalását írásban adja be. A végkövetkeztetéseket Miron Constantinescu vonta le. Felszólalásából látszott, hogy a Földes-ügyet egyelőre elejtették, ellenben Csehi ellen fokozták a tüzet. Szabédi írásban beadott felszólalását Miron Constantinescu aprólékosan elemezte. Adott pillanatban Szabédi dühösen felugrott s azt kiabálta, nem igaz, amit mond, én ilyet nem állítottam. Erre a terem Szabédi mellett zúgni kezdett s Miron Constantinescu kénytelen volt félretenni Szabédi felszólalását. Az ülés légköre ismételten azt mutatta, hogy ma már kialakult a teljes értelmiségi arcvonal s ennek erejére jellemző, hogy folyamatosan vissza tudják verni a meg-megújuló provokációkat. Ezek a provokációk a régi módszer szerint abban álltak, hogy egyes felszólalásokat hirtelen kérdések bevetésével akartak megzavarni. Egy ilyen alkalommal állott fel Csehi Gyula s a következőket mondotta: „Kérjük az elvtársakat, ne szakítsanak félbe bennünket, mert megzavarodunk s esetleg félni is kezdünk s így aztán az elvtársak nem fogják megtudni mindazt, amire kíváncsiak. ” Erre a félbeszakítások elmaradtak. Az ülés eredményeképpen a romániai magyarság a többi között a következőket érte el: a Művelődési Minisztériumban magyar miniszterhelyettest neveznek ki, a Tanügyi Minisztériumban magyar főigazgatóságot állítanak fel, a megszüntetett magyar nyelvű Agronómiai és Pedagógiai Főiskolát visszaállítják, a magyar középiskolákból helyhiány ürügye miatt elutasított diákok felvételét elintézik, a Bolyai-egyetem korszerű felszerelését elintézik, ugyanis a Bizottság véleménye az volt, hogy ennek az egyetemnek a felszerelése több területen egy közepes középiskola színvonalát sem éri el, elérték továbbá a Kolozsvári Magyar Színház kibővítését, a Korunk folyóirat megindítását stb. Meg kell jegyezni, hogy az említett intézkedések közül egyesekről már beszéltek előzőleg is, de éppen az a veszély állott fenn, hogy Pándi cikke és egyéb események miatt ezek teljesítésére nem került sor. Érdekes jelenség volt még az ülésen az, hogy Balogh Edgár visszautasította a Pándi-féle cikket azzal, hogy a magunk dolgait saját pártunk segítségével magunk fogjuk elintézni. Felszólalását még ketten támogatták. Az a vélemény, hogy Miron Constantinescu-féle bizottság ezt a körülményt fel fogja használni, hogy három magyar értelmiségi ilyen hangnemben beszélt a Pándi-cikkről. A magyar íróknak egymás között az a véleménye, hogy ez a felszólalás mindössze taktikai fogás volt abból a célból, hogy a Pándi-cikk vonalán provokáció ne érhesse a magyar írók kialakult frontját. Ez azért is valószínű, mert Balogh Edgár és az írók általában egyetértettek a cikkel. Keleti Ferenc, nagykövet/Memorandum a Bolyain. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

2008. augusztus 15.

Az úgynevezett rendszerváltozással a két legeredetibb és legjellemesebb erdélyi prózaíró és a legjellemesebb költőnő kivonult az irodalomból. Az egyik prózaíró Györffi Kálmán, a Fehér ház című könyve kitűnő regény, a másik Varga Gábor, aki írt egy sorozat nagyon jó elbeszélést és három remek egyfelvonásost, most minisztériumi tisztviselő Bukarestben, és se Györffi Kálmán, se Varga Gábor nincs jelen az irodalomban, pedig ők nagyon karakánul viselkedtek azelőtt. Adonyi Nagy Mária a Dsida utáni erdélyi költészet legeredetibb hangú költője volt, most valahol Pesten korrektor, még a teljes nevét sem használja, és letagadja, hogy ő valaha is költő lett volna. Arról, hogy ennek a közel fél évszázadnak az irodalmából mi marad meg az irodalomtörténet számára, azt kell mondani, hogy nagyon kevés. Adonyit, Györffit és Varga Gábort, ha lesz irodalomtörténet, akkor számon fogják tartani, de a sok irodalmi nagyságot megemészti az idő. Hova lett Asztalos István, Horváth István vagy Nagy István? Még Szabó Gyula is, pedig jó író volt, igen kevés marad meg a műveiből. (Karácsonyi Zsolt: Buborékirodalom – Beszélgetés Szőcs István íróval, kritikussal, Helikon, 2008. augusztus 10.) /b. d. : Meglepő fordulatok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./

2008. augusztus 23.

A Balázs Imre József szerkesztette tanulmánykötetben /A sztálinizmus irodalma Romániában /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2007/ fülszöveg világosan fogalmaz: ,,A hivatali nyelv igyekezett teljesen kisajátítani a nyilvánosságot, és a magánéleti nyelv rétegében is dominanciára tört. Azok az egyéni nyelvjárások vagy akár teljes irodalmi hagyományok, amelyek nem voltak beilleszthetők az osztályharc történelmének nagy elbeszélésébe, kiszorultak a nyilvánosságból, és fenntartásuk, az én kultúrája tiltás alá esett, vagy periferikusként bélyegezte meg a hatalom. " Balázs Imre József A hatalmi beszéd az erdélyi magyar irodalomban a második világháború után című, alaposan dokumentált tanulmányában tekinti át az akkori irodalmat. Kevés szó esik viszont a korszak, az ötvenes évek uralgó műfajáról, a nagyregényről. (Köztük van: Nagy István A legmagasabb hőfokon, Kovács György Foggal és körömmel, Asztalos István Fiatal szívvel, Papp Ferenc Viharostető stb.). Érthetetlen a nagyregény reprezentatív elemzésének hiánya, mert a kötet igyekezett áttekinteni az irodalmi lapok helyzetét is. Gyulai Levente az Utunkat, Vári Csaba az Irodalmi Almanachot vizsgálta, Sütő-Egeressy Zsuzsa a Dolgozó Nő reprezentatív nőképét, Vallasek Júlia pedig a gyermekkép alakítására koncentrált. A korszak vezető kritikusai alakították az irodalmat, döntöttek arról, hogy mi a helyes sok írót hallgatásra ítéltek, sokakat bebörtönöztek (Méliusz József, Balogh Edgár, Bözödi György, később Páskándi Géza, Páll Lajos, Dávid Gyula), még többet megfélemlítettek. /Bogdán László: A sztálinizmus irodalma Romániában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./

2008. december 13.

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

2009. június 30.

Június 29-én zajlott a magyar írásbeli érettségi vizsga. Ömböli Irma szaktanfelügyelő szerint általában szép és könnyen megoldható tételek voltak az ideiek. Az első tétel József Attila Ringató című versének elemzése volt megadott szempontok alapján. A második feladatot egy Asztalos István-szöveg képezte, ez esetben meg kellett állapítani, milyen nyelvtani kapcsolóelemek vannak a szövegben. A harmadik tételben értekező fogalmazást kellett írni valószerűség és a fikció kapcsolódásáról a szentimentalista én-regényben. Kidolgozásához Kármán József Fanni hagyományai című regényét lehetett alapul venni. /N. -H. D. : Szép és könnyű tételek a magyar írásbelin. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./


lapozás: 1-19




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998