udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 8 találat lapozás: 1-8
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Benkõné Nagy Margit

2006. november 18.

Marosvásárhely régi települést egy 1316-ból való írásos dokumentum Forum Siculorum (a székelyek vásárhelye) néven említi. A város történetéről, múltjáról a XX. század elejéig csak Orbán Balázs: A Székelyföld leírása (1870) és Koncz József: A marosvásárhelyi Ref. Kollégium története (1896) című munkákban találunk utalásokat. Így került sor arra, hogy 1902-ben a polgármesterré választott dr. Bernády György szerződést kötött dr. Dékányi Kálmánnal, Biás Istvánnal és Kelemen Lajossal a város történetének megírására, de az első világháború kitörése következtében a terv meghiúsult. Kelemen Lajos kutatásai alapján elkészült várostörténeti munkája, aminek ma is jelentős hézagpótló szerepe van. Kelemen Lajos (1877-1963) Marosvásárhelyen született és itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait. Osztálytársa és jó barátja volt ifj. Nemes Ödönnek, akinek rajztanár édesapja lelkesen másolta Marosvásárhely és környékének középkori falfestményeit, amit a fiúk nagy érdeklődéssel szemléltek. Kelemen Lajos 1893-ban, V. gimnazista korában osztálytársával már tudományos kíváncsisággal szemlélte a vártemplomi kápolna régi, málladozó falképeit, majd 1894-ben elkísérték az idősebb Nemes Ödönt Gógánváraljára, Ádámosra, 1896-ban Nyárádszentlászlóra és Nagyölyvesre a templomokban még létező falképek lemásolására. Ezek a kirándulások hozzájárultak, hogy Kelemen Lajos Orbán Balázs életművének folytatója kívánjon lenni, s e célból 1896-ban beiratkozzon a kolozsvári tudományegyetem történelem–földrajz szakára. A vásárhelyi indítás meghatározta Kelemen Lajos érdeklődését a középkori építészet, iparművészet emlékeinek a felkutatásában. Már II. éves korában a festett mennyezetű pusztuló régi templomokról, a kolozsvári falfestményekről publikált a helyi hírlapokban. Aggodalommal írt 1903-ban az erdélyi műemlékek sorsáról s azok intézményes megvédésének, valamint a közvélemény kialakításának a szükségességéről. Kiállott a templomok eredeti formában való restaurálása mellett. Műemlékvédelmi harca során megnőtt a tekintélye, s így az egyházak sok esetben kérték a tanácsát. Elévületlen érdeme, hogy felismerte a falusi templomok, vidéki kúriák és kastélyok művészettörténeti jelentőségét és küzdött azok sorsáért, mert abban a magyar nemzeti tudat ébrentartását látta. A különböző lapokban megjelent írásait könyv alakban csak halála után, 1977-ben adták ki Szabó T. Attila bevezető tanulmányával /Művészettörténeti tanulmányok/. 1982-ben B. Nagy Margit gondozásában további kiadatlan munkái válnak hozzáférhetővé /Művészettörténeti tanulmányok. II. kötet/ Ebben két önálló fejezetben Marosvásárhely, Kolozsvár és környékének múltját és műalkotásait mutatja be. /Fodor Sándor (S.): Járom az utat… = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

2007. november 3.

Ünnepel az erdélyi magyar tudományos élet, Kelemen Lajos, Erdély legendás levéltárosa 130 éve, 1877-ben született a „székely fővárosban”, Marosvásárhelyen. Ebből az alkalomból adta ki a Kriterion Könyvkiadó a Művelődéstörténeti tanulmányok című, 585 oldalas kötetet. Ez a könyv folytatása a Kriterion Könyvkiadónál korábban kiadott két Kelemen Lajos könyvnek. Első gyűjteményes kötete Művészettörténeti tanulmányok címen éppen születésének 100. évfordulóján, 1977-ben jelent meg. A nagy ívű és a levéltáros-történész munkásságát bemutató tanulmányt Szabó T. Attila írta, a kiadványt B. Nagy Margit gondozta. Az erdélyi műemlékek – főleg kolozsvári és marosvásárhelyi fontos régi épületek – bemutatása a Művészettörténeti tanulmányok következő, két csillaggal jelzett kötetében folytatódhatott. Az 1984-ben megjelent kiadvány B. Nagy Margit nevéhez köthető. Kelemen Lajos most kiadott, újabb gyűjteményes kötete művelődéstörténeti tanulmányokat foglal magában. A kötet első ciklusa az erdélyi gyűjteményekkel, a levéltárüggyel kapcsolatos írásait sorakoztatja fel. A második ciklusban szülővárosával, Marosvásárhellyel, a harmadikban pedig munkássága kiteljesedése városával, Kolozsvárral kapcsolatos tanulmányai kaptak helyet. Fontos az 1942-ben megfogalmazott Kolozsvár történet, valamint a város közvetlen környéke történelmének és műemlékeinek bemutatása. A gyűjteményes kötet legterjedelmesebb része családtörténettel, címertannal foglalkozik. A tanulmányokhoz készült bőséges jegyzeteket Sas Péter írta. /Fodor György: Kelemen Lajos: Művelődéstörténeti tanulmányok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

2007. december 22.

Kelemen Lajos emlékév volt az idei: 130 esztendővel ezelőtt született a már szinte életében legendává vált levéltáros-kutató. Kiss András nyugalmazott levéltáros nagy tisztelője és követője volt, munkája során példaképének tekintette Kelemen Lajost. Elmondta, hogy Kelemen Lajos közvetlen munkatársai közül ma már csak Jakó Zsigmond él. Erdélyben a levéltáros fogalma Kelemen Lajossal azonosult. Meghatározó szerepe volt az erdélyi történetkutatásban. Kelemen Lajos egy korszakot jelentett az erdélyi levéltártörténetben, amely azonban vele be is fejeződött. A nagy értékű levéltári anyagok gyűjtéséhez, megmentéséhez és biztonságba helyezéséhez szükséges volt az ő rendkívül nagy tudása, anyagismerete. A családok, akik rábízták a Kelemen Lajos vezette levéltárra családi irataikat, történeti forrásaikat, bíztak benne, nem adták volna ezeket akárkinek a kezébe. Példátlanul jó memóriája és hatalmas tudása volt. A levéltárban akkor nem készültek a ma szokásos és szükséges levéltári segédletek: ha valaki kért tőle valamit, pontosan tudta, hogy mit adjon oda. Kelemen Lajos elődei cédula katalógusokat akartak készíteni. Kelemen Lajos azonban tisztában volt azzal, hogy csak a teljes levéltár ismeretében lehet jól kutatni. Levéltárosként elsőnek alkalmazta ezt az elvet: teljes levéltári testeket vett át, ami óriási lépés volt. Jakó Zsigmond megírta az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának történetét, kifejtve, hogy ez a levéltár Kelemen Lajos legszemélyesebb életműve. Sok olyan kutatót lehet felsorolni, akik ugyan nélküle is megállták volna a helyüket, de érezhető, hogy mindannyian kaptak tőle útmutatást, indíttatást. Ilyen például Balogh Jolán művészettörténész. A másik művészettörténész a nemrég elhunyt B. Nagy Margit, aki szerkesztette is Kelemen Lajos művészettörténeti írásait. Ő is bizonyos kutatásokat Kelemen Lajos útmutatásai alapján végzett. Még egy olyan kiforrott kutató is, mint Jakó Zsigmond, aki A gyalui vártartomány és urbárium című munkájában jegyzetben köszönte meg Kelemen Lajosnak, hogy felhívta a figyelmét erre az anyagra. A szabadegyetemi előadásait 1940–1944 között tartotta a Mátyás király Diákházban, előadásain zsúfolásig megtelt a terem. Külön sajátossága Kelemen Lajosnak a városkép ismertetés. Amikor 1940-ben újraszervezték a Ferenc József Tudományegyetemet, Kelemen Lajosnak felajánlották az egyetemi tanári állást, de ő, arra hivatkozva, hogy nem tudott lépést tartani a tudomány fejlődésével, nem fogadta el az ajánlatot, levéltáros maradt. Ez a szerénységét bizonyítja. Nyitott volt a más nemzetiségűek felé is. Ezt bizonyítja, hogy az 1957-ben kiadott Kelemen Lajos Emlékkönyvben jelen vannak a román és szász kutatók is, önkéntesen, tiszteletadásból. A kötet a 80 éves születésnapjára jelent meg. A 70. születésnapjára, 1947-ben az Erdélyi Múzeum folyóirat különszámot adott ki a tiszteletére, amelyet azonban az akkori művelődési-tudományos, magyarul beszélő vezetők zúzdába küldtek. Ennek megmaradt néhány behajtogatott példánya, amit 1990-ben reprintben adott ki a Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Nyelvtudományi Társaság. /Sándor Boglárka Ágnes: Erdélyben a levéltáros fogalma Kelemen Lajossal azonosult. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

2008. augusztus 6.

Debreczeni László beszélt a nyolcvanas évek elején Tibori Szabó Zoltánnak az elveszettnek hitt Herepei János-féle Házsongárd-feltérképezés „kartonjairól”, mondván, újra fel kell tárni mindent, amit lehet, ami még létezik. Tibori Szabó Zoltán fényképezni kezdte Házsongárd emlékeit, több mint háromszáz síremléket fényképezett le, a művészi alkotásokat próbálta meg a jegyzetekbe és a fényképekbe átmenteni. Azokból a többnyire titkon rögzített adatlapokból dokumentum értékű anyag lett. Az anyag publikálása nem sikerült, B. Nagy Margit intette: tessék megtanulni az íróasztalfióknak dolgozni! Amikorra a pusztuló síremlékeket restaurálni lehetett volna, a hatalmas munkát már senki nem akarta vagy tudta felvállalni – Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet kivételével, aki csaknem tíz éve fáradozik azon, hogy a Házsongárd még megmenthető síremlékeit, tumbáit, kriptáit megmentse a jövőnek. Ezt a munkát támogatnunk kell. A Házsongárd Alapítvány nemes céljainak megvalósítása érdekében augusztus 23-án – a stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesülettel együtt – nagyszabású jótékonysági képzőművészeti kiállítást rendez Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen termében. Az alapítvány felkérte a világon élő magyar művészeket, hogy egy-egy munkával járuljanak hozzá e kiállítás sikeréhez, amelynek teljes bevétele a Házsongárd Alapítvány munkáját támogatná. /Tibori Szabó Zoltán: Az ősök sírjai. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./

2008. november 25.

Az országos kastélyprogram részeként, öt híres műemlék – köztük a Lónyai-kastély – renoválásának előkészítésére kapott kormánypénzt Szatmár megye. Az erdélyi reneszánsz építészet egyik legszebb épülete, az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély az első kedvezményezettjei közé tartozik annak a magyar vonatkozású műemlék- és műemlékjellegű kastélyok helyrehozatala szempontjából fontos programnak, amelyet Borbély László fejlesztési miniszter hirdetett meg. A kastély leghamarabb felújítható részében kisebb múzeumot szeretnének berendezni. B. Nagy Margit művészettörténész Reneszánsz és barokk Erdélyben /1970/ című könyvében a meggyesi kastélyt a 16. században beindult, és a 17. században kiteljesedett – négyszögletes udvart közrefogó, sarokbástyás, puritánabb díszítőelemeket felmutató – új stílusáramlat egyik legértékesebb épületei közé sorolta. /Sike Lajos: Múzem a kastélyban. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./

2009. október 15.

A Maros Megyei Múzeum, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ október 16–18-án művészettörténeti konferenciát szervez Stílusok, művek, mesterek. Erdély művészete 1690–1848 között címmel a jeles erdélyi művészettörténész, B. Nagy Margit (1928–2007) emlékére, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A konferencia tisztelegni szeretne B. Nagy Margit kimagasló jelentőségű munkássága előtt. Életművének a barokkra és a klasszicizmusra vonatkozó fejezetei kivételes jelentőségű eredményeket hoztak. A konferencia a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem művészettörténeti tanszéke körül csoportosuló kutatók, valamint a magyarországi műhelyek eredményeinek felvonultatása révén átfogó képet kíván nyújtani az 1690–1848 közötti Erdély művészetére vonatkozó kutatómunka jelenlegi állásáról. /Erdély művészete 1690–1848 között. Konferencia B. Nagy Margit (1928–2007) emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 15./

2009. október 17.

Ha létezik erdélyi magyar művészettörténet-írás, annak első, évtizedekig egyetlen képviselője az erdélyi régiség sorsát felelősen felvállaló B. Nagy Margit volt – mondta dr. Kovács András, a Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora a XVII-XIX. századi erdélyi művészet kutatójának emléke előtt tisztelgő konferencia megnyitóján. Október 16-án a marosvásárhelyi Kultúrpalotában kezdődött a konferencia, amelyet a Maros Megyei Múzeummal, illetve a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvánnyal közösen szervezett meg a Marosvásárhelyi Kulturális Központ. B. Nagy Margit félúton „megtorpantott” életpályáját dr. Kovács András idézte fel, aki kiadta Reneszánsz és barokk Erdélyben című munkáját, majd a Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták című forráskiadványt. Stílusok, művek, mesterek című, második nagy tanulmánykötete a tiltások időszakában látott nyomdafestéket. A konferencián az erdélyi famennyezetek ornamentikájáról, illetve a Bánság és a Partium klasszicista kastélyépítészetéről is szó esett. A konferencia tanulságait egy tanulmánykötet őrzi majd. /Nagy Székely Ildikó: B. Nagy Margit nyomdokain. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./

2009. október 20.

A Maros Megyei Múzeum, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ Stílusok, művek, mesterek. Erdély művészete 1690–1848 között címmel a jeles erdélyi művészettörténész, B. Nagy Margit (1928–2007) emlékére szervezte meg a konferenciát a Kultúrpalotában. B. Nagy Margit életét és munkásságát Kovács András művészettörténész, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány elnöke ismertette. Sokáig Erdély egyetlen magyar művészettörténésze volt 1948 után, aki az Entz Géza iskolájához tartozott, a Bolyai Tudományegyetemen, majd az Erdélyi Történeti Intézetben volt kutató. Folytatta a művészettörténeti kutatásokat, amit Entz Géza, László Gyula, Bíró József kezdett el. Fő szakterülete az épített örökség kutatása volt, ezen belül sikerült azonosítania az erdélyi barokk mesterkört. Férje Benkő Samu művelődéstörténész, a fia Benkő Elek régész-művészettörténész. /Antal Erika: B. Nagy Margitra emlékeztek. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./


lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998