udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 20 találat lapozás: 1-20
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Bibó István

1993. szeptember 24.

Bányai Péter kifejtette, hogy a szélsőjobb a legnagyobb veszély. A szélsőjobb "egyre nyíltabban jelentkezik az RMDSZ-ben is. A legegyértelműbben Borbély Imre nyilatkozatában, Horthy Miklós temetésén való részvételével kapcsolatban." Borbély Imre, az SZKT alelnöke Horthy Miklóst tisztességes magyar embernek nevezte, aki összetartotta a magyar nemzetet. Bányai Péter idézte a népi írókat, akik elítélték a Horthy-rendszert, idézte Bibó Istvánt, Bajcsy-Zsilinszky Endrét és Teleki Pált. Borbély Imre azt írta: "A Horthy-temetés mérföldkő " Jelenlétemmel hozzájárulok ahhoz, hogy az erdélyi magyarság ébredjen fel." Bányai Péter személyesen is érintett, írta, mert nagyanyját Auschwitzban "elégették". Bejelentette, hogy nem vesz részt az SZKT ülésén, mert nem maradhat szövetségben olyan emberekkel, akik így gondolkoznak. Egyelőre felfüggeszti SZKT-tagságát és reménykedik abban, hogy megtisztítják az RMDSZ-t a szélsőséges jobboldaliaktól. /Bányai Péter: Vétkesek közt cinkos, aki néma (avagy miért nem veszek részt az SZKT marosvásárhelyi ülésén). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./ Borbély Imre nyilatkozata: szept. 14.

1996. március 28.

A kolozsvári magyar filozófusok Kellékek című lapja a második évfolyamába lép, a közeljövőben várható újabb számának megjelenése. A lap mindig annak függvényében jelenik meg, hogy szerkesztői mikor tudják összeszedni a szükséges pénzt. Ugyancsak az említett filozófusok májusban fogják bemutatni a román nyelvű Bibó István-kötetet, amely 700 oldalon először foglalja össze román nyelven Bibó munkásságát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 28./

1996. június 18.

A nemzetnek meg kell emlékeznie történelme nagy napjairól -írta Gerendás Lajos. "A magyar nemzetnek ilyen jeles napja volt 1988. június 27-e, az Erdélyi Tüntetés a Hősök terén. A szerző a tüntetés szervezője volt, így a krónikás a szemtanú hitelességével próbálja meg az eseményeket felidézni." A tervezett falurombolás óriási felzúdulást váltott ki Magyarországon. A tüntetés gondolatát 1988. május 15-én Buda Géza vetette fel az MDF egyik ülésén. Máj. 23-án Dragon Pál szentendrei lakásán összejövetelt tartott az Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság, ahol - Bereczky Vilmos javaslatára - megállapodtak abban, hogy a tüntetés Szent László napján, jún. 27-én legyen, a Hősök terén. A bizottság ezt felhívásában a máj. 27-i bős-nagymarosi vízierőmű elleni demonstráción jelentette be, közölve, hogy a tüntetés az elnyomott romániai kisebbségek és a lerombolásra ítélt magyar, sváb, ukrán, szerb és román falvak fennmaradása érdekében történik. A tüntetést jún. 6-án hivatalosan bejelentették, Csurka István elvállalta, hogy beszédet mond a tüntetésen.Elkészült a felhívás sokszorosítása, amely tartalmazta a felhívást aláíró szervezetek névsorát: Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság, Magyar Demokrata Fórum /MDF/, Klubtanács, Szabad Kezdeményezések Hálózata, Széchenyi Casino Hagyományőrző- és Művelődési Társaskör, Szentendrei Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, Bibó István Szakkollégium, Veres Péter Társaság, Szabó Dezső Emléktársaság, Forrás Kör, Erdély Művészetéért Alapítvány. Jún. 13-án dr. Gehér József, dr. Zétényi Zsolt és dr. Nagy László megfogalmazták a román nagykövetségnek átadandó memorandumot.Egy hétre rá Csurka István, Bíró Zoltán másokkal együtt járt az MSZMP titkáránál, bejelenteni a tüntetést, kiderült, hogy a hatalom nem támogatja, de nem is tiltja a demonstrációt. A két fő szervező Dragon Pál és Szekeres László volt. Jún. 27-én Nagy László, Fónay Jenő és Töttösy Istvánné bevitték a nemzeti lobogót a Bazilikába, s meghajtották a Szent Jobb előtt, így tisztelegve Szent István király előtt. Négy órakor feltűzték a nemzeti zászlót a hangszórókkal felszerelt autóra, amely elindult a Hősök tere felé, útközben felcsendült a székely himnusz. Este hét órára a tömeg elborította a hatalmas teret, lehettek százötvenezernél is többen. A táblákon a pusztulásnak ítélt falvak nevei szerepeltek és ilyen feliratok: "Nem Erdélyt akarjuk vissza, hanem életet az erdélyi embereknek!" , "Nem Õk lépték át a határt, hanem a határ lépte át Õket!", "Éljen a román-magyar barátság!". A tömeg elénekelte a Himnuszt, majd Csurka István beszédét Bubik István színművész olvasta fel. Néhány gondolat a beszédből: "Évtizedek óta először történik meg, hogy magyar ügyért, önként és szabadon állunk ki..." "...ma este erre a térre figyel a fél világ. Itt most egy nemzet mutatja meg igazi arcát a népek családjának." "...fogadjuk meg, hogy nyugton addig nem maradunk, amíg minden magyar számára ki nem vívjuk a méltó emberi élet lehetőségét, fogadjuk meg, hogy az összes érvényben lévő nemzetközi szerződés és alapokmány tiszteletben tartása mellett minden lehetségest elkövetünk magyar testvéreink megmentése érdekében! Isten minket úgy segítsen!" A sokaság újra elénekelte a Himnuszt, majd fáklyákkal, gyertyákkal a kézben elindult a Thököly úti román nagykövetség felé. A memorandumot dr. Nagy László, dr. Zétényi Zsolt és Töttössy Istvánné dr. próbálták átadni, mindhiába. Az ajtó zárva maradt. Dr. Nagy László ismertette ezt a tényt a tömeggel, a válasz füttykoncert volt. Lassan oszlott el a tömeg. Este tízkor a Hősök terén felolvasták az amerikai magyarok, Lech Walesa és az ausztráliai magyar egyesületek táviratait. Fiatalok még sokáig a téren maradtak, népdalokat énekeltek, a tér tele volt letűzött égő gyertyákkal. /Gerendás Lajos: Az Erdélyi Tüntetés. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 6, 11, 18./

1998. február 20.

A Soros Alapítvány febr. 13-án ünnepélyesen átadta az 1997. évi díjait. Vásárhelyi Miklós kuratóriumi elnök - többek között- előző évről áthúzódó alkotói díjat adott át Eörsi István író, publicistának, Petri György költőnek, Orbán Ottó költőnek, Poszler György irodalomtörténésznek és Sigmond István kolozsvári írónak. A díj évi összege 720 ezer forint. Évi 600 ezer forintos díjban /Bibó István-díj/ Kis János filozófus, Nagy L. Zsuzsa történész /Ránki Dezső-díj/ részesült. /Élet és Irodalom, febr. 20./

2000. december 8.

Szegedy-Maszák Mihály terjedelmes tanulmányában a magyarságtudományról írt, a magyarságtudományról szóló vita tükrében.Szegedy-Maszák Mihály szerint a magyarságtudományt jórészt Trianon hívta életre, afféle szükségmegoldásként hozták létre. Jönnek az ilyen tanulmányokban szokásos idézgetések. Kulcsár Szabó Ernő szigorúan ítélkezett: ″a hungarológia régóta semmi jelét nem mutatja annak, hogy akárcsak hajlama volna saját tárgyának - régtől időszerű - újraértékelésére.″ Kulcsár Szabó Ernő vélekedésével szembefordult Jankovics József-Monok István közös tanulmányában /A hungarológiáról és magyarországi intézményeiről, Hungarológia, 2000/1-2./, de elismerték, hogy ″nincs mindenki által elfogadott hungarológia-fogalom″. Ennek oka a magyar társadalom eszmei megosztottsága: néhányan egyszerűen badarságnak tekintik a magyarságtudományt. Szegedy-Maszák Mihály kifejtette: ″Bármi legyen is a véleményünk Németh Lászlóról vagy Bibó Istvánról, elképzelésük nem illik az egységesülés felé haladó mai világhoz.″ /Szegedy-Maszák Mihály: ″Van, ami nincs″ Magyarságtudomány: elmélet vagy föladat? = A Hét (Bukarest), dec. 8./ Németh László tehát könnyűnek találtatott Szegedy-Maszák Mihály mércéjén.

2001. május 7.

Máj. 7-én kezdődik a kolozsvári könyvkiadók seregszemléje. A magyar kiadók közül a Kriterion, a Polis és a Kalota lesz jelen. Cseke Péter, a Korunk szerkesztője az általa gondozott Erdélyi klasszikusaink és kortársaink sorozatban megjelent köteteket ismerteti (Éger Veronika: Székely János történelmi drámái; Pomogáts Béla: Kuncz Aladár), Jakab Márta, a Kriterion szerkesztője pedig Jósika Miklós Abafiját és Makkai Sándor Sárga vihar című történelmi regényét. Fodor Sándor író Bimbi tábornok és A tizenegyedik üveg köteteiről beszél, majd dedikál is. A kiadó legújabb, román nyelvre fordított könyveit (Kornai János: A változás kikövezetlen útja, Gergely András: Magyarország története, Miskolczy Ambrus: A brassói román levantei kereskedőpolgárság kelet-nyugati közvetítő szerepe (1780-1860), Bibó István és Szűcs Jenő: Kelet és Nyugat között) Ovidiu Pecican történész mutatja be. /T. Bense Erika: Legújabb kiadványaikat mutatják be. = Krónika (Kolozsvár), máj. 9./

2001. május 16.

Ha a magyarság számára kellene egy nemzetstratégiai programot készítenem, akkor Németh László könyveit venném elő - mondta Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke a Székelyudvarhelyen tartott, Németh László üzenete a XXI. századnak című előadásában. Az írószövetség elnöke kifejtette, hogy a nemzeti stratégiai gondolkodás a magyarságon belül nem annyira a politikusokat, mint inkább az írókat, költőket, gondolkodóinkat jellemezte. A magyar társadalomban változást, reformot sürgető Ady Endre, az európai normákat felmutató Babits után sorjáznak Illyés Gyula, Bibó István, Németh László nemzeti stratégiái. /Üzenet a XXI. Századnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 16./ Pomogáts Béla emlékeztetett: Németh László A minőség forradalma tanulmányban vázolta fel a harmadik út gondolatát. Az író elképzelése nem érvényesült 1989 után. A harmadik út mondhatni gyanússá vált, a bartóki modell sem valósult meg, a magyar kultúra kettészakadt posztmodern és hagyományos, népi áramlatra. /Pomogáts Béla Udvarhelyen. A magyaroknak a szabadság társadalmát kell választaniuk. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 17./

2001. november 1.

Kádár János politikai pályájáról rendezett vitafórumot a Bibó István Közéleti Társaság Budapesten. Huszár Tibor szociológus kifejtette: tulajdonképpen az egész Kádár-életút rejtély, és különösen az ötvenes években még több rejtélyt foglal magában. A kutató szerint az egyik ilyen az, amelynek nyomán napirendre került a Nagy Imre-csoport ügyének "elintézése". Baráth Magdolna, a Történeti Hivatal tudományos főmunkatársa a Kádár-Gerő-viszony szempontjából közelítette meg a politikus 1956 utáni pályáját. Kérdésként fogalmazta meg: miért igazolták át az MSZMP-be 1957-ben azokat a korábbi pártvezetőket, köztük Gerő Ernőt, akik az évtized elején elkövetett törvénytelenségek egyértelmű felelősei voltak, s miért csak 1962-ben zárták ki őket. A két politikus közötti emberi kapcsolat érdekes példájaként említette Gerő Kádárhoz írt magánlevelét, melyben - már súlyos betegen - azt kérte, hogy vegyék vissza a pártba, mert párttagként szeretne meghalni. Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója úgy vélte: Kádár és Nagy Imre kapcsolatában ugyancsak számos rejtélyes momentum található. "Az 1950-es évek elején-közepén útjaik többször elváltak, majd megint találkoztak" - fogalmazott a kutató. 1956. október 23-ától november elejéig szoros kapcsolat jellemezte tevékenységüket, majd november 4-én bekövetkezett a döntő fordulat. /Társadalomtudósok Kádár Jánosról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

2002. október 17.

Szőcs Géza javasolta, hogy Budapesten állítsák fel az 1956-os forrdalaom reprezentatív emlékművét. Ez az emlékmű Magyarország egyik új szimbóluma lehetne. "Ennek az alkotásnak a főváros egyik legjobban látható pontján kellene hirdetnie minden itt élő és minden errejáró számára, hogy kis népek is képesek nagy tettekre. Ez a világraszóló, XXI. századi új Szabadság-szobor, mint látomás, kihívás és feladat, talán képes lesz egyesíteni a nemzetet..." "Első körben azokat szeretném megszólítani, akiknek élete, személye, sorsa, életműve szorosan kötődik 1956-hoz, 1956 előkészítéséhez és emlékének ébrentartásához - s ha javaslatom ezek egyetértésével találkozik, meglesz annak az esélye, hogy átfogó társadalmi, politikai és kulturális konszenzus teremtse meg azokat az alapokat, amelyeken felépülhet az emlékmű...". A felhívás aláírói: Faludy György; Halda Aliz - a Nagy Imrével együtt kivégzett Gimes Miklós menyasszonya; Gyenes Judith - Maléter Pál özvegye; Király Béla - az 1956-os Nemzetőrség főparancsnoka; Jánosi Katalin - Nagy Imre unokája; ifj. Bibó István - Bibó Istvánnak, a Nagy Imre-kormány miniszterének fia; Pongrátz Gergely - a Corvin-köz parancsnoka; Szilágyi Júlia - Szilágyi Józsefnek, Nagy Imre mártír munkatársának lánya Az 1956-os emlékművel kapcsolatos felhíváshoz eddig csatlakoztak: Barta Tibor agysebész; Benyhe István tanár-közgazdász; Bodor Ádám író; Bollobás Enikő egyetemi tanár; Csicsery-Rónay István író; Csoóri Sándor költő; Entz Géza művészettörténész; Eörsi István költő; ifj. Feszt László képzőművész; Amedeo Di Francesco egyetemi tanár (Nápoly); Félicie M. de Gérando-Teleki műfordító; Herner János irodalomtörténész; Illyés Mária művészettörténész; Kalapáti Ferenc költő; Kemény Katalin író; Kertész Imre író; Kodolányi Gyula költő; Kolozsvári Papp László író; Lászlóffy Aladár költő; Orbán György zeneszerző; Thomas Ország-Land újságíró; Hans Henning Paetzke műfordító; Pekár István, a Duna Televízió elnöke; Rajk László műépítész; Selmeczi György zeneszerző; Szakály Sándor történész; Szepes Erika esztéta; Szerdahelyi István esztéta; Szeremley Huba vállalkozó; Szilágyi Sándor szerkesztő; Szörényi László irodalomtörténész; Takács Jenő zeneszerző; Tempfli József püspök; Tőkés László püspök. Aláírom, ha ez az emlékmű nem a kommunizmus megreformálásának, hanem legyőzésének szimbóluma akar lenni - mondta Pongrátz Gergely. Ám a helyszín inkább a Városligetnél, a Sztálin-szobor helyén lenne megfelelőbb - vélekedett a Corvin-köz parancsnoka. Végül megegyeztek abban, hogy ez utóbbi inkább egy 56-os emléktemplomnak lesz méltó helyszíne - olyannak, csak nagyobbnak, amilyent Kiskunmajsára tervezett Csete György. Egyébként Kiskunmajsán van az ország egyetlen 1956-os múzeuma, melyet Pongrátz Gergely maga hozott létre. /Felhívás az 1956-os emlékmű létrehozására. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./

2003. január 30.

Egyértelműen örülnünk kell, noha tudom, hogy az öröm Magyarországon nem általános - fogalmazott Pomogáts Béla irodalomtörténész Budapesten, a Kossuth Klubban jan. 28-án rendezett vitaesten, amelynek Kertész Imre Nobel-díjának magyarországi fogadtatása volt a témája. Szavai szerint számára egy kicsit fájdalmas, hogy Kertész több alkalommal is elhatárolta magát attól a közösségtől, amely most mégis elfogadja őt. Pomogáts szerint nem volt szerencsés, és személyileg is bántotta őt, hogy Kertész Imre számos nyilatkozatában, tanulmányában elhatárolódott mindattól, ami magyar. Holott nem az a magyar, aki ma ki akarja tagadni őt - tette hozzá. 1956-ban Kertész Imre szívében ott volt az azonosulás pillanata és lehetősége, illetve tavaly decemberi stockholmi beszédében szintén az azonosulás, a felelősségvállalás volt érezhető - jegyezte meg az írószövetség volt elnöke. Bozóki András politológus szerint az első magyar irodalmi Nobel-díjat egyfelől határtalan öröm, másfelől zavarodottság, agresszivitás fogadta. Megítélése szerint Kertész Imre besorolhatatlan, beskatulyázhatatlan, politikai táborok által nehezen kisajátítható "figura". Kívülállósága, idegensége szerinte Bibó Istvánhoz, Bartók Bélához és Kurtág Györgyhöz teszi őt hasonlóvá. Sándor Iván író szerint a Kertész Imre Nobel-díját körbevevő agresszív reakciók és értetlenség oka az, hogy a szokásostól gyökeresen eltérő módon beszél nemcsak a holokausztról, hanem a XX. századi magyar történelemről is. Kertész Imre a méltósággal megfogalmazott felforgatás nyelvén, úgymond a szembenézés nyelvén ír, s e tekintetben a magyar irodalomban talán nincs elődje. Bojtár Endre szerint egy író megengedhet magának egy olyan mondatot, hogy nem szereti a magyarokat. Ettől még nem lesz hazaáruló, nem kell kitagadni a nemzetből - vélte az irodalomtörténész, akit a vitavezető, Márton László Párizsban élő újságíró az elfoglaltsága miatt távolmaradó Görgey Gábor kulturális miniszter helyett kért fel az ankéton való részvételre. Bojtár Endre úgy értékelte, hogy Kertész Imre írásaiban sokszor kíméletlenség üti meg az olvasót, ez azonban gyógyító hatású, ha az ember nem prekoncepcióval olvassa őt, ha nem tartja a magyart értékfogalomnak. A Nobel-díj sokkot jelentett Kertész Imre számára is -vélte; annyi szeretetet kapott Magyarországról, amennyire nem számított. Pomogáts Béla az irodalmi Nobel-díj odaítélése kapcsán elmondta, hogy a két világháború között esélyes magyar jelölt volt Kosztolányi Dezső és Herczeg Ferenc, a világháború után pedig Déry Tibort, Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Pilinszky Jánost és Weöres Sándort is fölterjesztették, utóbbi csak az utolsó rostán esett ki. A három magyarországi jelölőszervezet, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar PEN Club és a Magyar Írószövetség - amelyek igyekeztek egyhangú jelöléseket tenni - a többi között Szabó Magdát, Mészöly Miklóst, Esterházy Pétert és Nádas Pétert is felterjesztette a díjra. (Az MTI nyomán) /Kertész Imre Nobel-díjának fogadtatása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./

2003. december 11.

Tíz éve hunyt el Antall József, a rendszerváltozás első szabadon választott magyar kormányának miniszterelnöke. 1932. április 8-án született Budapesten. Édesapja, id. Antall József a második világháború alatt menekültügyi kormánybiztosként sok ezer Magyarországra menekült lengyel, francia és zsidó polgár életét mentette meg. 1945 után újjáépítési miniszter és a Független Kisgazdapárt pártigazgatója volt. A fiatal Antall József a nemzet iránt elkötelezett, keresztény-konzervatív családban nőtt fel. A budapesti Piarista Gimnáziumban tanult. Érettségi után, az 1950-es évek elején, az ELTE bölcsészettudományi karán, majd az állam- és jogtudományi karon folytatta tanulmányait, történelem szakos középiskolai tanári, levéltárosi, könyvtárosi és muzeológusi képesítést, illetve a történettudomány tárgyköréből bölcsészettudományi doktorátust szerzett. Néprajzi, művészettörténeti, antropológiai, iszlám művelődéstörténeti tanulmányai mellett közgazdaságtani tanulmányokat is folytatott. Egyetemi évei után, 1954-től az Országos Levéltárban, a Pedagógiai Tudományos Intézetben, a Fővárosi Könyvtárban dolgozott, az Eötvös József Gimnáziumban és a Toldy Ferenc Gimnáziumban tanított, illetve felnőttoktatással is foglalkozott. 1964-től a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár tudományos munkatársa, főmunkatársa, igazgatóhelyettese, majd 1974-1990 között főigazgatója volt. A politikai életbe 1956 októberében kapcsolódott be, amikor egyrészt az Eötvös Gimnázium forradalmi bizottsága elnökévé választották, másrészt részt vett a Független Kisgazdapárt újjászervezésében és a Keresztény Ifjúsági Szövetség megalapításában. Kapcsolatban állt a Nagy Imre-kormány több miniszterével (Tildy Zoltán, Kovács Béla, Bibó István, Farkas Ferenc). Az 1956-os forradalmat eltipró szovjet beavatkozás után részt vett a belpolitikai és külpolitikai vonatkozású tervezetek, memorandumok elkészítésében. Politikai tevékenységéért egy időre őrizetbe vették, a magyar rendőri szervek többször kihallgatták. Fegyelmivel a Toldy Gimnáziumba helyezték, és publikációs tilalom alá került. 1959-ben állásából felfüggesztették, a tanári pályától eltiltották. 1963-tól újra publikálhatott, ezután mintegy 350 könyve, tanulmánya, cikke jelent meg a politika, a művelődés- és orvostörténet tárgyköréből. 1967-től az Orvostörténeti Közlemények főszerkesztője, 1972-től a Magyar Orvostörténeti Társaság főtitkára, 1982-től elnöke, az MTA több bizottságának és albizottságának tagja, illetve elnöke, a Nemzetközi Orvostörténeti Akadémia, a Nemzetközi Gyógyszerésztörténeti Akadémia tagja, valamint a Nemzetközi Orvostörténeti Társaságnak vezetőségi tagja volt. Közreműködött a kisgazdák és a kereszténydemokraták újjászervezésében, és 1988-ban a Magyar Demokrata Fórumhoz (MDF) csatlakozott. 1989-ben az MDF egyik fő delegátusaként kiemelkedő szerepet játszott az Ellenzéki Kerekasztal tevékenységében és a Nemzeti Kerekasztal háromoldalú egyeztető tárgyalásain. 1989. október 21-én az MDF elnökévé választották. 1990 augusztusától az Európai Demokratikus Szövetség (EDU) elnökhelyettese volt haláláig. Az 1990. március 25-én és április 8-án rendezett szabad választásokon pártja, az MDF biztos győzelmet aratott, majd Antall József május 23-án megalakította - a kereszténydemokraták és a kisgazdák bevonásával - hárompárti koalíciós kormányát. Miniszterelnöksége idején Magyarországon kibontakozott a plurális demokrácia politikai intézményrendszere, elindult a piacgazdasággá alakulás. Fő külpolitikai irányává vált az euroatlanti integrációs szervezetekhez való csatlakozás, a jószomszédi viszony a környező államokkal, és az ott élő magyarok támogatása. Magyarország társult tagja lett az Európai Közösségnek, tagja az Európa Tanácsnak és több európai intézménynek. Magyar földről kivonultak a szovjet csapatok, megszűnt a Varsói Szerződés és a szocialista gazdasági együttműködési szervezete, a KGST. Kezdeményezője lett a "Visegrádi országok" együttműködésének. Kormányfői működésének szinte a kezdetétől küzdött az alattomos kórral, a nyirokrendszer daganatos megbetegedésével, amely 1993. december 12-én legyőzte. Síremlékét, Melocco Miklós alkotását 1999 májusában avatták fel a Kerepesi temetőben. Antall József a modern, nemzeti konzervativizmus híve volt. /Tíz éve hunyt el Antall József. Tizenötmillió magyar emlékezetében. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./

2005. november 10.

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2006. augusztus 25.

Augusztus 23-án a kolozsvári sajtóval találkozott Rácz Sándor, aki 1956-ban a magyar forradalom és szabadságharc idején a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöki tisztségét töltötte be, jelenleg pedig a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Rácz Sándor szerint túlságosan keveset foglalkoznak 1956 valós képével, mi több, az elmúlt ötven évben eltorzították, elhallgatták annak értékeit. Az igazságot azonban ki kell mondani, vallja, s ha ezt mi nem tesszük meg, akkor helyettünk senki sem fogja. A valós magyar forradalom és szabadságharc legfőbb erénye, hogy – a történelemből ismert francia és más forradalmaktól eltérően – nem engedett teret a szociális kérdések előretörésének, hanem mindvégig megőrizte szabadságkövetelő jellegét. Közvetett módon Románia is a „hős pesti srácok”-nak köszönhette, hogy területéről, a felkelés leverésében tanúsított buzgósága elismeréseként, a szovjet hatalom kivonta megszálló csapatait. Az utókor az anyaországban meglehetősen hálátlanul viseltetett 1956 emléke iránt, sőt sokak szemében ma már teher erről beszélni, fejtette ki. Az a társadalmi réteg, amely évtizedeken keresztül ellenforradalomként ismerte a történteket, már nem mutat érdeklődést a valós értékek feltárása iránt. Be kell érni annyival, hogy a tisztességesen gondolkodók rétege elfogadja az igazi múltat. – Történelmünk fekete pontja, hogy Mátyás király óta nincs egységes politikánk. A mai Magyarországot az idegenek egyszerűen meg akarják szüntetni, jól tudván, hogy számíthatnak a szomszédok velünk szembeni ellenszenvére. Európa magyarellenessége szintén kitűnő táptalaj a maguknak új hazát itt létrehozni szándékozók számára – vallja. A Kárpát-medence azonban, véli, egy és oszthatatlan, ezt mindenkinek érdemes tudomásul vennie. Rácz Sándor szegény munkáscsaládból huszonhárom évesen került a forradalom sűrűjébe. A barikádon őt „úr”-nak szólították, amiként ő is úrnak, nem pedig elvtársnak szólította Kádár Jánost, aki – miután tíz éjjelen keresztül tárgyaltak – két lehetőséget ajánlott fel neki: a miniszteri tisztséget vagy az országból való kiutasítást. Mindez Rácz Sándor elveivel nem volt összeegyeztethető, így a felkelés leverése után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szerinte az akkori munkások nemzeti érzése volt a garancia a tökéletes önrendelkezési forma elérésére. Kifejtette: a jelenlegi magyarországi politikai hatalom a Kádár-rendszer folytatója, ezért 1956 ma még élő hősei nem állhatnak a Gyurcsány-kormány mellé. A forradalom idei ötvenéves évfordulójára rendezendő őszi ünnepségen nem közösködnek a hatalommal, nem fogadják el az arra érdemtelenek részéről felállítandó két szobrot, hanem maguk emlékeznek a 301-es parcellánál, és külön utcai nagygyűlést hívnak össze – mondta el. Rácz Sándor nemrég értesült arról, hogy a kolozsvári önkormányzat határozatot fogadott el egy 56-os emlékmű felállításáról a Sétatéren, idén októberben. Úgy véli, ez a normalizálódás jele, de egy szobor akkor jó, ha azt az arra méltó emberek emelik. Rácz Sándort 1956. november 16-án a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökévé választották. A tanács 48 órás sztrájkot hirdetett Kádár János ellen, követelte Nagy Imre szabadon bocsátását. November és december hónapokban különféle ügyekben tárgyal a kormánnyal és a szovjet katonai vezetőkkel hol eredményesen, hol eredménytelenül. December 11–12-én a második 48 órás sztrájk során a NBKM követelte a letartóztatott munkástanács-elnökök szabadon bocsátását, és tiltakozott a 131 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz ellen. December 11-én Kádár a parlamentbe hívta tárgyalni, ahol letartóztatták. 1958. március 17-én, 25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Büntetését különböző fogházakban töltötte, olyan társakkal együtt, mint Bibó István, Mécs Imre, Nagy László vagy Faddi Ottmár. Ablaka a vesztőhelyre nézett, ahol egy hónapon keresztül naponta öt-tíz forradalmár kivégzését látta. 1963-ban, külföldi politikai nyomásra, amnesztia révén szabadult. A Híradástechnikai Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni, de ott is zaklatták. 1972. október 23-án balesetnek álcázott merényletet követtek el ellene, amelyben élete végéig tartó súlyos gerincsérülést szerzett. A hetvenes évek elejétől mintegy húsz éven keresztül illegális előadásokat tartott több magyar nagyváros magánházaiban, általában egyetemista hallgatóság előtt az ’56-os forradalomról és a kommunizmus bűneiről. 1987-től kezdve enyhült a rendszer szorítása. Rácz külföldi utakat tehetett, találkozott például Zbigniew Brzezynskivel, és fogadta id. George Bush is. 1988-ban még Göncz Árpáddal és Litván Györggyel együtt szervezni kezdték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB), de Göncz és Rácz útjai hamar elváltak. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetésén az egyik szónok ő volt. 1993-ban az FKGP vezetését megszerző Torgyán Józsefhez csatlakozott, aki azonban később egyszerűen kitette őt a pártból. 2003. augusztus 18-án az MVSZ tiszteletbeli elnökévé választották. /Ördög I. Béla: Rácz Sándor: sokak számára 56 már teher. Kolozsváron járt az 1956-os forradalom egyik vezetője. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

2007. február 13.

A Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezésében Kolozsváron dr. Csepregi András evangélikus lutheránus lelkész, a magyarországi Egyházi Kapcsolatok Titkárság vezetője tartott előadást „Keresztyénség és demokrácia Bibó István politikai filozófiájában” címmel. A lelkész előadása doktori disszertációjára alapozódott. Erdélyi látogatása során dr. Csepregi András találkozott a magyar történelmi egyházak több vezetőjével. /(ercsey): Bibó, demokrácia és keresztyénség. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./

2007. május 15.

Kántor Lajos legújabb, második kapu-könyvét (A mennyei kapu avagy az apokrif kerekasztal, 20–21. század. Korona Kiadó, Budapest, 2006) május 16-án mutatják be Kolozsváron. A szerző „apokrif kerekasztala” köré olyan személyiségeket idézett meg, akik ma már nincsenek közöttünk, de számba jöhetnének az Erdély Szellemi Nagyfejedelemség megalakításakor – Kós Károlytól Illyés Gyuláig, Szilágyi Domokostól Nagy Lászlóig, Gáll Ernőtől Balogh Edgárig, Bálint Tibortól Ligeti Ernőig, László Dezsőtől Méliusz Józsefig vagy Szabédi Lászlóig. Meg persze Bethlen Gábor, a nagyságos fejedelem. Felbukkannak az asztal körül olyanok is, mint George Cushing, a londoni egyetem egykori tanára, a magyar irodalom angolra fordításának napszámosa, Szabó T. Attila, Cs. Szabó László, Bibó István és sokan mások. A szerző első kapu-könyve: A kapu. Ház, utca, város (ország). Balassi-Polis, Budapest-Kolozsvár, 2004./Tibori Szabó Zoltán: Asztalgazda és főkapun jött vendégek szeánsza. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

2007. augusztus 24.

Az 1920–30-as évtized fordulóján induló fiatal írónemzedék tagjaiban Magyarország trianoni tragédiája és kétségbeejtő szociális állapota ébresztette föl a nemzeti és szociális felelősségtudatot. Végveszélyben látták az országot nemzeti és társadalmi szempontból egyaránt. Ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy társadalmi egyenlőségen és nemzeti függetlenségen alapuló új magyar nemzetet teremtsenek. A népi mozgalom tagjai a demokratikus átalakulást halaszthatatlannak ítélték a magyarság megmaradása szempontjából. A nemzetből korábban kihagyott néposztályok felszabadítása útján akartak demokratikus magyar nemzetet formálni. A népi írók legfontosabb törekvése az új, európai mintájú nemzettudat megteremtése volt. Ez a program fogta egységbe a különféle származású, különféle műveltségű, különféle esztétikai ízlésű írókat. Származásukat tekintve a népi írók közül legtöbben a parasztságból jöttek. Ezek egy része magasabb iskolái révén már fiatalon értelmiségivé és városivá lett, mint Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Kovács Imre, Darvas József vagy Juhász Géza. Másik része pedig magasabb iskolák nélkül, önművelés révén vált íróvá, mint Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, Nagy Imre és Sértő Kálmán. És voltak, akik a középosztályból, többnyire vidéki értelmiségi családból származtak, értelmiségiként mégis szívügyüknek tekintették az alulsó Magyarország felszabadítását, nemzetbe emelését: ilyen volt Németh László, Kodolányi János, Féja Géza, Gombos Gyula, Gulyás Pál, valamint a budapesti születésű Szabó Zoltán. A népi írók ideológiai tekintetben is meglehetősen heterogén csoportot alkottak. A közös célt eltérő utakon, módokon keresték. Ebből következett az is, hogy egymás között is éles vitáik voltak sok-sok kérdésben. Az akkori fogalmak szerint baloldali, középen lévő és jobboldali egyaránt volt köztük. A népi írók számára a nép az egész nemzetet jelentette, nemcsak a parasztságot. A nép fogalmának ezt a tág, a nemzetével azonos értelmezését a népi írók világosan kifejtették. Németh László számára Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Petőfi volt a példa arra, hogy az irodalom a nép legmélyebb megnyilatkozása. Illyés Gyula szerint a népi irodalomban az egész magyar irodalom érkezett el fejlődésének egy régóta esedékes szakaszába, hogy azonosuljon az egész nemzettel. A népi írók a magyar társadalmat úgy akarták megváltoztatni, szociálisan igazságossá tenni, hogy közben nem feledkeztek meg a magyarság súlyos nemzeti problémáiról. Ezért volt a népi irodalomnak az erős társadalmi érdeklődése mellett határozott nemzeti jellege. A népi írók a magyar nemzet boldogulását a kelet-közép-európai népek közösségében keresték. Illyés a maga patriotizmusát is az egyetemes emberi értékekhez és jogokhoz való mély kapcsolódásával magyarázta. Valamennyien úgy érezték, hogy az író felelős népe sorsáért. Nyíltan megvallották, hogy irodalmi munkásságukkal a nemzet megújulását, igazságosabb életét akarják szolgálni. Tamási Áron szerint „nemzet- és sorstársaival egyetemben az író nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek. ” A népben-nemzetben gondolkodó Veres Péter is a cselekvő történelmi jelenlétet tekintette az író küldetésének. A népi író elnevezés Németh Lászlótól származik. A népi irodalom és a nyomában kibontakozó népi mozgalom jellegadó vonása az volt, hogy összekapcsolta a társadalmi és a nemzeti szempontokat. A nemzet felemelkedése érdekében akarta megszüntetni a társadalmi igazságtalanságokat. Éppen ez különböztette meg a népi írókat a baloldali radikalizmus képviselőitől. Ez volt a gyökere a népi-urbánus ellentétnek. A népiek is alapvető társadalmi változásokat sürgettek, de nem fogadták el a baloldali radikalizmusnak a nemzeti szempontokat mellőző ideológiáját. A népi-urbánus vitában a baloldali radikalizmus és a nemzeti radikalizmus ellentéte nyilatkozott meg. Később azonban sokféle ellentétnek lett fedőneve a népi-urbánus szembeállítás. A népi írók történelemszemléletének fontos eleme volt az a felismerés, hogy történelmünk során valamely külső és idegen hatalomra való támaszkodás sohasem segítette elő a nemzeti fejlődést. Ez a történelmi tapasztalat vezette a népi írókat, mindenekelőtt Németh Lászlót arra, hogy a magyarság saját útját keressék. Ezt a saját utat nevezte Németh László a harmadik útnak. A harmadik út a magyar radikalizmus igénye és programja volt. Németh László a fasizmussal és a szovjet rendszerrel egyformán szemben állva megfogalmazta a harmadik út programját. Ezt hirdette meg 1943-ban a második szárszói konferencián elmondott előadásában is. A reálpolitikus Bibó István is a harmadik út lehetőségéhez fellebbezett, amikor 1945-ben nagy tanulmányban mérte fel a magyar demokrácia válságát: „aki Magyarországból szovjet tagállamot akar csinálni, az hazaáruló, aki Magyarországon Habsburgot akar restaurálni, az is hazaáruló, aki pedig Magyarországot az elé a hamis alternatíva elé próbálja állítani, hogy csak e kettő között választhat, az kétszeresen hazaáruló, mert e kettő között ott van a harmadik, egyedül helyes út, a belsőleg egyensúlyozott, de radikális reformpolitikát folytató, demokratikus, független, szabad Magyarország lehetősége”. Az adott történelmi körülmények között a harmadik út eszméje nem juthatott többre, minthogy megfogalmazza egy független, szabad Magyarország igényét, melynek gyakorlati megvalósítására azonban akkor a történelem semmiféle lehetőséget nem adott. Mint eszmény mégis megmaradt a magyarságban. (A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadás részlete/szerkesztett változata) /Görömbei András: A magyar népi irodalom. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./

2007. október 31.

Mai helyzetünkre alkalmazva a reformációi üzenetet, amelyik mindig önvizsgálatra szokott inteni, feltehetjük az írástudói felelősség/felelőtlenség kérdését. Van-e elég alázat az Írás közvetítőiben, szűkebb értelemben mai lelkipásztorainkban, hogy minden igehirdetésük üzenetét a legszilárdabb közös alapra, minden szeretet legfőbb instanciájára, Jézus Krisztusra helyezzék? – tette fel a kérdést Cs. Gyimesi Éva. A magyar „zsákutcás történelem” (Bibó István) tanulsága: a politikum sohasem hagyta kiforrni a polgári, igazán demokratikus törekvéseket, mert azt „a nemzeti romantika, a nemzetvallás elnyomta”. Mi, magyarok, mintha nem ismernők az alázat szónakaz írásokbeli jelentését, csak érzékeljük, hogy az valami méltatlan lelkiállapot. /Cs. Gyimesi Éva: Hol az írástudó? Durva játék. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./

2008. március 26.

Ötven évvel ezelőtt, 1958. március 17-én, 25. születésnapján ítélik életfogytiglani börtönbüntetésre „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése” miatt. Életfogytiglani büntetés, amelyet hét évnyi börtön után harminc évig tartó kommunista rabsággá, majd közel húsz éve tartó mellőzöttséggé változtatnak a történelem alakítói. Életre ítélve, ez Rácz Sándor életútjának tömör foglalata. A Don-kanyarban hősi halált halt édesapja után a hadiárvák nehéz sorsát élte Izsákon. Huszonhárom évesen, 1956. november 16-án a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke lett, és egy hónapon át gyakorlatilag Magyarország első számú vezetője, mindaddig, amíg a szovjet harckocsikkal az Országházba szállított Kádár János tőrbe nem csalja, és le nem tartóztatja. Életfogytiglani ítélet következett. Börtönévek Bibó István, Donáth Ferenc, Mérei Ferenc, Regéczy Nagy László, Nyugati László, Faddi Ottmár egyéniségformáló társaságában. Harminc évesen „szabadult”. Gyári munkás lett. Negyvenedik életévében titkosszolgálati merénylet áldozata, de életben maradt, életre szóló gerincsérüléssel. Negyven évesen, 1973. október 23-án a zsúfolásig megtelt Mátyás templomban Faddi Ottmár ferences szerzetes eskette. Határozott fellépésével elérte, hogy Nagy Imre miniszterelnök és vértanútársainak újratemetését ne a temető valamely útkereszteződésében, hanem a nemzet legfőbb terén, a millió embert is befogadó Hősök terén rendezzék meg. Mint az újratemetés egyik szónoka, 1986. június 16-án meglepte a műsor összeállítóit: előzetes egyeztetés nélkül, maga mellé szólított két fiatal énekest, és beszéde kellős közepén felcsendült Magyarország közel fél évszázada nem hallott, régi himnusza: Boldogasszony Anyánk... Erről a napról a sokaság egy fiatalemberre, Orbán Viktorra emlékezik, aki akkor a médiákba kiáltotta azt, amit Rácz Sándorék már harminchárom évvel korábban, és életük kockáztatásával tettek meg: Ruszkik haza! Rácz Sándor az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára nagyon készült. Egy évvel korábban már kiadta visszaemlékező kötetét, Parázsló szándék címmel. Élete mélypontját jelentette 2006. október 23-a, amikor a fennkölt megemlékezés helyett újból vér folyt Budapest utcáin. Rácz Sándor számára az sem jelenthetett vigaszt, hogy pár hónappal korábban, amikor jó néhány egykori ötvenhatos bajtársa elfogadni készült Gyurcsány Ferenc vacsorameghívását, ekként óvta őket: Egy percig se feledjétek, hogy holnap ezek ugyanúgy belénk lövetnek, mint tették őseik ötven évvel ezelőtt! A hetvenöt éves Rácz Sándor írja készülő új könyvét. /Rácz Sándor 75. születésnapjára. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2008. márc. 26./

2008. november 4.

Az emlékezés napja van, 1956. november 4-én szovjet tankok gyalázták meg a szabadságot. Június 4-ét –a trianoni békeszerződés napját–, valamint október 6-át – az aradi vértanúk napját – ugyancsak a kegyeletteljes emlékezés napjaként jegyeztük be öröknaptárunkba. Ötvenkét évvel ezelőtt Románia felől újabb szovjet hadosztályok törtek rá Magyarországra, Budapestet öt hadosztály vette ostrom alá. Hajnali 5 óra 20 perckor hangzott el Nagy Imre miniszterelnök rövid segélykérő rádióbeszéde. Segítsetek, segítsetek! – kiáltották az éterbe a magyar írók; Bibó István, aki a kormány tagjai közül egyedül maradt a körülzárt parlamentben, kiáltványt intézett a világ népeihez, levelet küldött Dwight Eisenhowernek, az Amerikai Egyesült Államok elnökének. Mindhiába. A magyar ’56-tal elkezdődött a kommunista világrendszer bomlása. Ezzel történelmi tettet vittek véghez a Corvin köz, a Széna tér hősei. „Lelkük dacos és tiszta volt / akár a novemberi fehér krizantémok" – írta Nagy Gáspár, aki Október végi tiszta lángok címmel oratorikus emlékezést írt 1956 vértanú hőseiről. Művére Szokolai Sándor oratóriumot komponált, tisztelgő emlékezés gyanánt október 10-én hangzott fel Budapesten, a Művészetek Palotájában. Nagy Gáspárral szólva „március idusa lángolt / egy letiport nemzet szívében / „szent suhancok" bátor tettei sokkolták a világot". Meghaltak, elestek a harcokban, bitófára küldte őket a kádári bosszú, de „lelkük már a csillagokban / az Ég oltárán örökké ott van / az október végi tiszta lángok / szívükbe égették a szabadságot". /Borbély László: Emlékezés napja. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 4./

2008. november 5.

Az 1956-os magyar forradalom leverésének kezdetére, a forradalom gyásznapjára emlékeztek november 4-én a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium középiskolás diákjai. Tizenkét nap, amely..., 1956. október 23. – november 4. címmel próza- és versműsort mutattak be. Elhangzott Nagy Imre utolsó beszéde, Bibó István november 4-i nyilatkozata, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse és szövegrészletek a forradalmi napokat leíró dokumentumokból, irodalmi alkotásokból. /Fekete Réka: Megemlékezés a Mikóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 5./


lapozás: 1-20




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998