udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 8 találat lapozás: 1-8
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Bikfalvy György

2002. szeptember 3.

Sződemeteren, Kölcsey Ferenc szülőfalujában a református templom 1998-ban rendkívül leromlott állapotban volt - erre figyelt fel a fehérgyarmati Kölcsey Társaság, és úgy döntöttek, hogy vállalják a templom felújításának összes költségét. Simonfy Irén festőművészt, az EMKE Szilágy megyei elnökét felkérték ennek lebonyolítására. A Zilahon élő Balajti Károly építész elkészítette a tervet, Csiszár Aladár építkezési vállalkozó végezte a kivitelezést. 1999. szept. 30-ára a felújítási munkálatok befejeződtek, s hivatalosan átvette a Kölcsey Társaság vezetősége, magyarországi szakemberek jelenlétében, nagy megelégedéssel. A templom rendbetételének összes költségét ez a magyarországi Kölcsey Társaság fizette ki. Erdélyből egyetlenegy civil szervezet, állami intézmény vagy magánszemély nem járult hozzá! Egyesek megpróbálják kisajátítani maguk részére az eredményt. /Simonfy Irén festőművész, Zilah: Bajok vannak az emberi fejekben, jellemekben. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 3./ Simonfy Irén arra célzott, hogy az Erdélyi Naplóban közölt beszámoló /Bikfalvy György: Kölcsey-zarándoklat Sződemeteren. Meg kell állítani a romlást. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 20./ szerint a Kölcsey-emlékünnepségen Muzsnay Árpád, az EMKE országos alelnöke elmondta: igyekeznek azon lenni, hogy minél nagyobb mértékben sikerüljön a politikus költő szülőfaluját zarándokhellyé változtatni. Civil szervezetek, intézmények és magánszemélyek összefogásával az elmúlt 12 évben a sződemeteri templomon kétszer is javítási munkálatokat lehetett végezni.

2003. május 13.

Máj. 11-én Kossuth-zászlót vett át Tasnád településen a Bíró Lajosról, a neves Új-Guinea-kutatóról elnevezett ökológiai egyesület a Magyarok Világszövetsége képviselőjétől. A díszes zászlórudat Bikfalvy György készítette, akit 1960-ban, 59 társával együtt tizenöttől huszonöt évig terjedő kényszermunkára ítélt a kolozsvári katonai törvényszék. /Sz. Cs.: Kossuth-emlékzászlót vettek át. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

2004. július 27.

45 éve, hogy a nagyváradi titkosszolgálat elkezdte azoknak a magyar fiataloknak a letartóztatását, akik a magyarországi 56-os forradalom hatására megalakították a Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetét. A szervezet főbb céljai a szovjet csapatok kivonultatása Románia területéről, illetve a kommunizmus felszámolása voltak. Az ügyet az akkori kolozsvári katonai vésztörvényszéknek adták át, ahol a csizmadiából lett törvényszéki elnök, Macskási Pál összesen 540 évet rótt ki 59 magyar fiatalra. Legtöbbjük letartóztatás alatt töltötte be a 18. életévét, így nagykorúként került a vádlottak padjára. A bebörtönzöttek az 1964-es amnesztiával hazatérhettek. Azóta az SZVI tagjainak majdnem fele visszaadta lelkét Teremtőjének.  A még élő SZVI-sek aug. 7-én a nagyváradi bazilikában celebráltatnak szentmisét hazatért társaikért. Másnap a várad-olaszi református templomban tartandó istentiszteleten emlékeznek az elhunyt társakra. /Bikfalvy György: Emlékezzünk! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 27./

2006. január 16.

Bikfalvi György alig volt 14 éves, amikor tagja lett a nagyváradi székhelyű Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének, amelynek az volt a fő célja, hogy az 1956–os magyarországi forradalmat Erdélyre és a Partiumra is kiterjessze. A szervezet leleplezése, illetve a szálak felgöngyölítése után a tasnádi Bikfalvi Györgyöt is letartóztatták. Tasnádon tíz tagja volt a titkos csoportnak, és a koordinátor szerepét Bikfalvi György töltötte be. Annyira óvatosak voltak, hogy a tagok egy részének nem is volt tudomása egymásról. A társaság a tanácskozások, pár fős ülések mellett plakátragasztással is foglalkozott. Például akkor, amikor megszűnt az esti líceumban a magyar nyelvű oktatás, egy éjjel maga Bikfalvi György ragasztotta tele a várost a „Tanulni akar a magyar ifjúság” feliratot tartalmazó röpirattal. 1960 novemberében aztán a Szekuritáté lecsapott, elkezdődtek a letartóztatások. Érte 1961. január 13–án jött a hatóság. Elkezdődött a házkutatás: felforgatták a házat, a legaljasabb módon. A szekrényből mindent kihajigáltak, sáros lábbal végigtapostak a vasalt ruhákon, a szalmazsákból a földre szórták a szalmát. Már az autóban verni kezdték a fiút. Nyolc hónapig volt letartóztatva, és, amikor Bikfalvi beöltötte a tizennyolc évet, a bíróság ötvenkilencüket ítélte el. A szervezetben körülbelül ötszázan voltak, kétszázkilenc embert letartóztattak: összesen ötszáznegyven évet sózott ki rájuk Macskási, a katonai törvényszék suszterből lett elnöke. A tizenöt év kényszermunkából négy évet húzott le Románia legkomolyabb politikai börtöneiben, végül az 1964-es amnesztiával szabadult. Nagyvárad, Kolozsvár, Enyed mellett a hírhedt zsilavai börtönben is megfordult, majd Galac, a Duna egy szigetén lévő, gradinai munkatábor, aztán Szamosújvár jött a sorban. A börtönökben az őrök durvalelkű, kegyetlen gazemberek voltak. A politikai elítéltek különleges bánásmódban részesültek: sokkal kevesebb ennivalót kaptak, mint a köztörvényes bűnözők. A folyosón a takarítást és az ételosztást a köztörvényesek végezték, viszont, ha egy politikai elítélt kiment a cellából, szemmel a fal felé kellett fordulnia, ne lássák a társak az arcát. Rabruhájukra a CR felirat volt ráírva, ami az ellenforradalmár szó rövidítése. A szülők egyáltalán nem tudtak semmit Bikfalvi Györgyről: a tárgyaláson látták utoljára. Egy alkalommal azonban megengedték neki, hogy levelezőlapot küldjön, amelyre az alábbi szabványszöveget kellett ráírnia: „Kedvesem! Egészséges vagyok. Kérlek benneteket, küldjetek egy öt kilogramm élelmiszert tartalmazó csomagot. Kérem, ezentúl több csomagot ne küldjetek.” /Fodor István: Fejezetek Tasnád történelméből. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 16./

2006. február 6.

Három partiumi várost – Nagykárolyt, Szatmárnémetit és Tasnádot – keresett fel Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke, aki a forradalom 50. évfordulójának rendezvénysorozata keretében tartott könyvbemutatókat: Parázsló szándék – emlékek és tények 1956-ból című könyve nagy sikert aratott. Nagykárolyban Mózes Árpád evangélikus püspök tett megrendítő vallomást: 18 évi börtönbüntetésre ítélték, mert akkoriban „bűnhődni kellett a gondolatért is, azért, hogy magyarok vagyunk”, azért, mert „ugyan nem tettek semmit, de ha tehettek volna, megtették volna”. „Azért szenvedtek, mert együttéreztek...”. „Azoknak, akik pribékjei voltak a rendszernek, a magyar nemzet szégyenpadján van a helyük, akárcsak azoknak, akik 2004. december 5-e előtt a NEM-re buzdítottak” – mondta Mózes Árpád, aki 2004-ig evangélikus püspök volt Kolozsváron. Szatmárnémetiben Bogya Kis Ferenc és Mária tiszteletes házaspár voltak a rendezvény házigazdái, akárcsak tíz nappal ezelőtt, Patrubány Miklós könyvbemutatóján. Külön színfoltot jelentettek a szatmári viseletbe öltözött legények és leányok, Fábián Elemér 56-os elítélt népi tánccsoportjának tagjai. Az előadást követő könyvdedikáció során Farkas Zoltán Ferenc elmondta, hogy kiskorúként, 16 évesen lett 1956-os elítélt, mert tagja volt az Erdélyi Magyar Ifjak Titkos Szövetsége egyik tasnádi sejtjének. Tasnádon is megjelentek az akkori Erdélyi Magyar Ifjak Titkos Szövetsége tagjai, Ruf Mihály, akit szintén kiskorúként börtönöztek be – Tasi Gyulával együtt, aki most Magyarországon él –, valamint Bikfalvy György, aki sejtvezető volt, és 15 évet kapott. Bűnük az volt, hogy az 1956-os forradalom eszméit vallották, terjesztették, és azt tervezték, hogy megakadályozzák a magyarországi ’56-os fiatalokat deportáló orosz vonatok áthaladását a romániai határon. /Könyvbemutatót tartott a tiszteletbeli MVSZ-elnök. = Krónika (Kolozsvár), febr. 6./

2006. május 22.

Május 19-én Az 1956–os forradalom és Erdély művelődési élete címmel rendezte meg a már hagyománnyá vált Páskándi Géza–megemlékezést és az 56–os magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából esedékes tanácskozást Szatmárnémetiben az EMKE, a helyi Kölcsey Kör, valamint a Páskándi Géza Baráti Társaság. Muzsnay Árpád EMKE–alelnök és Muhi Miklós, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatójának megnyitó beszédei után Gál Elemér jelenleg Egerben élő tanár és közíró vallott az 56–os forradalom szatmári „kárvallott szemlélőiről”, Páskándi Gézáról őrzött személyes emlékeit is beleszőve. Láng Gusztáv erre az alkalomra Szombathelyről hazalátogató egyetemi tanár Az erkölcsi ellenzék címen tartott előadást. Egyfajta nyelvi cinkosság alakult ki, melynek következtében Páskándi Géza, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Pusztai János, Bodor Ádám, Sütő András írásaiban saját hétköznapjainak igazságaiból sokkal többet látott meg az akkori, mint a mai olvasó, fejtette ki Láng Gusztáv. Dávid Gyula tanácskozásvezető szerint minden nemzedék megszenvedi a saját élettapasztalatait, kevesen lévén képesek az előttük járókénak tanulságait leszűrni, ennek ellenére a harmincas éveiben járó Balázs Imre József kolozsvári adjunktus Pályakezdő prózaírók emberképe az 1956 körüli időszakban című előadásában lényegében az előtte szóló gondolatait fejtegette tovább. Péter Miklós kolozsvári egyetemi docens, egykori 56–os elítélt börtönévei alatt és azóta írt verseit olvasta fel. Bikfalvy György tasnádi könyvkereskedő politikai elítéltként Páskándi Gézához kötődő emlékeiről, börtönélményeiről vallott. Koczka György temesvári újságíró – egykor szintén Páskándi rabtársa – Van, amin nevetni kéne címmel a forradalmat követő korszak abszurd ellentmondásaira emlékezett. Beszélt az elítéltek megsemmisítésének szándékát nyíltan hangoztató pribékekről, akiknek mostani nyugdíjuk is sokszorosa egykori áldozataik jövedelmének. Mózes Árpád nagykárolyi ny. evangélikus püspök a magyarországi eseményeket követő önfeledt örömről, valamint az ezért elszenvedett megtorlásokról beszélt. Csiha Kálmán ny. református püspök Téli méhek balladája című lírai vallomásában az 56–os erdélyi értelmiségét a kaptár népének túlélését ezer veszély és viszontagság között biztosító „téli méhekhez” hasonlította, akiket végül megöl az annyira várt tavasz. A „börtönbe zárt Erdélyről” szólt Péter Miklós és Dávid Gyula is, és azoknak a talán még nehezebb életéről, akik kint maradtak. Dávid Gyula összefoglalójában párhuzamot vont az 1848–as és 1956–os forradalmak jelentősége és utólagos megítélése között. Az utóbbi résztvevői és hozzátartozóik még most is félnek a megtorlástól. /Báthory Éva: Páskándi–megemlékezés – másként. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 22./

2006. május 30.

Páskándi Gézára emlékezve ötödik alkalommal rendezték meg Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a Mi nékem az igazság? című tanácskozást. A gimnázium igazgatója, Muhi Miklós köszöntötte a megjelenteket. Megnyitó beszédet Muzsnay Árpád, a találkozó szervezője mondott. Balázs Imre egyetemi adjunktus előadása után a Szombathelyen élő Láng Gusztáv elemezte a költő első verseskötetét, a Piros madár címűt. Koczka György temesvári dramaturg a költővel való barátságát és börtönélményeit idézte föl. Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök az ötvenhatos eseményekről meg a rájuk következő megtorlásokról emlékezett meg. Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök az életről mint isteni rendelésről beszélt. A rendezvény a költő szülőfalujában, Szatmárhegyen folytatódott a Páskándi-emléktáblánál. /Bikfalvy György: Páskándira emlékeztek. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 30./

2006. október 10.

Bikfalvi György tasnádi nyugalmazott műbútorasztalost, könyvkereskedőt 17 éves korában tartóztatta le a Szekuritáté. 15 év kényszermunkára ítélték. Tasi Gyula nevű korábbi iskolatársa által csatlakozott a Nagyváradon fiatalok által megalakított Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetéhez, a SZVISZ-hez. A Szabad Európa Rádió híradásaiból tájékozódva terveket gyártottak. Ő sejtvezető volt Tasnádon, feladata emberek beszervezése volt. A szervezet évekig élt, egymáshoz kapcsolta a fiatalokat. Ápolták a magyarságtudatot. Amikor Tasnádon megszűnt a magyar középiskola, röpcédulákon tiltakozott. Ez volt a főbűne, meg a magyarságtudat ápolása, ami miatt később letartóztatták. A szervezet felgöngyölítése 1960 októberében kezdődött. Bikfalvi Györgyöt 1961. január 13-án vitték a váradi szekura. Mindössze 17 éves volt, mégis hatan jöttek érte, a helyi rendőrfőnök kíséretében. Mikor elhurcolták őt, kint volt az egész utca. Gumibottal verték. Kb. egy évig tartott a kihallgatás, kimerültek, éjjel sem hagyták őket aludni, többször megtörtént, hogy kivitték a hidegzuhany alá, aztán a szabadba, rugdosták, szíjjal verték őket. 1961. szeptember 15-én megkezdődött a tárgyalásuk. Románul nem tudott, aláíratták vele a jegyzőkönyvet, amiről mai napig sem tudja, mit tartalmazott. Tasit és őt 15 év kényszermunkára ítéltek, Ruff Mihály pedig 6 év javítót kapott. 1962 áprilisának közepéig börtönben tartották Nagyváradon, ezután Jilavára került, a földalatti börtönbe. Innen Galacra vitték, majd a brailai nagyszigetre, kényszermunkára. Sok képzett emberrel volt együtt, úgy mint: Páskándi Géza író, Antal József református esperes, Kósza József katolikus esperes, Léta Áron unitárius esperes, Lőrinczi Mihály unitárius lelkész, Nyitrai Mózes későbbi unitárius püspök-helyettes. Ők előadásokat tartottak a fiataloknak, ki-ki a szakterületén. Arra törekedtek, hogy rendes, becsületes magyar embert neveljenek a fiatalokból. Végül 1964 júliusában hazaengedték őket, amerikai nyomásra. Vonattal jöttek haza, vasárnap reggel volt. Az utcára kitódultak az emberek, főleg azok, akik megjárták Oroszország poklait. /Buchmüller Ildikó: Erdélyi ötvenhatosok. A rossz jó oldala. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./


lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998