udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 3 találat lapozás: 1-3
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Bodó József

2002. február 15.

A Tanügyminisztérium 1955-ben minden indoklás nélkül megszüntette a székelykeresztúri tanítóképzőt, és helyébe gyermekotthont létesített. Az otthon első nemzedéke a kézdivásárhelyi és csíksomlyói gyermekotthonokból hozott 120 növendék volt. Az intézet növendékeinek száma évről évre nőtt, a csúcsot az 1984–85-ös tanév jelentette, amikor a gyermekotthonnak 647 növendéke volt. Abban az évtizedben vált ez az intézet Románia legnagyobb magyar gyermekotthonává. Az intézet legutóbbi történetében fontos dátum volt 1994. május 20., ugyanis ekkor vette fel az 1848–49-es szabadságharc hősének, Zeyk Domokosnak a nevét, ugyanakkor leleplezték az intézet előtt lévő Zeyk Domokos-szobrot is. Egy másik fontos dátum 1998 júniusa. Ekkor az 1997/26-os számú sürgősségi kormányrendelet és több kormányhatározat alapján Romániában a gyermekotthonok a Tanügyminisztérium hatásköréből a megyei tanácsok rendelkezésébe kerültek, ez történt a keresztúri gyermekotthonnal is. Hargita Megye Tanácsának határozata értelmében 2002. végéig fel kell számolni a székelykeresztúri Zeyk Domokos Gyermekelhelyező Központot. Eddig négy pályázatot nyújtottak be a Pharehoz azzal a céllal, hogy a nagy árvaházat kisebb, családias központokra cserélhessék. Bodó József, a központ igazgatója elmondta, hogy a jelenlegi 196 növendékből 155-160 családi házakba fog kerülni. A múlt évben megnyert Phare-program alapján 20 házat vásárolnak Székelykeresztúr, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós környékén, és ezeket családi otthonokká alakítják át. Általában 8–10 gyermek, 3 nevelő és egy kisegítő alkalmazott kerül egy-egy otthonba. A városi iskolaigazgatók ebben az épületben látják a székelykeresztúri szakmai oktatás bázisának kialakítási lehetőségét. /László Miklós: Megszűnik a gyermekotthon. Családokhoz kerülnek a keresztúri árvák. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 15./

2005. december 7.

Amíg Déván és Petrozsényban a Téglás Gábor Társaságnak, illetve Böjte atyának köszönhetően a magyar oktatási intézmények újraélednek, addig a Zsil-völgye nyugati felében nagyfokú leépülés tapasztalható. Lupény és Vulkán pedagógusainak össze kellene fogniuk egy közös oktatási központ létrehozása érdekében. A legutóbbi lupényi megbeszélésen felmerült a két iskola összevonásának kérdése, a vulkáni gyerekek ingáztatása. A lupényi református templom udvarán állomásozó mikrobusz ezt biztosítaná. Bakó Ferenc vulkáni plébános arra hívta fel a figyelmet, hogy a vulkániak nem szándékoznak önként lemondani a magyar tagozatról, mert amit egyszer önként feladtak, azt már nem lehet soha visszaépíteni. A feladat szerinte az lenne, hogy térképezzék fel azokat a negyedeket, ahol egyházilag nem nyilvántartott, nem megkeresztelt gyerekek léteznek, ezek beíratásával enyhíteni lehetne a létszámproblémán. Tudomása szerint a vulkáni szülők inkább átadnák gyermekeiket román tagozatra, mintsem az öt kilométeres, Lupényba történő ingázásnak tegyék ki őket. Bodó József, a Lupényi 1-es Iskola aligazgatója hangsúlyozta: az ideális az lenne, ha mindkét iskola megmaradhatna. Gáll Sándor lupényi református lelkész rámutatott: a gyerekeknek minőségi oktatásban kell részesülniük, ezt viszont csökkent létszámú osztályokkal nehéz elérni. /Farkas Éva: Zsil-völgyi magyar oktatás gondjai. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 7./

2006. november 14.

Tíz éven keresztül gyűjtötte az adatokat a Szoboszlay-ügyről, könyvet is írt róla, a teljes igazságot mégsem sikerült felgöngyölítenie. A még élő érintettek vagy hozzátartozóik még mindig vonakodnak beszélni a történtekről, a hóhérokról nem is beszélve, szögezte le tapasztalatait Jámbor Ilona Lupényban, a református gyülekezeti teremben összegyűlteknek. A megfélemlítés, a rémület vagy – más részről – egyszerűen a tudatlanság mély gyökereket vetett. A szerző “hivatalos” könyvbemutatója utáni szabad beszélgetés során derült ki: némelyek csak most hallottak arról, hogy az 1956-os magyarországi forradalom után Romániában is volt megtorlás. Bodó József tanár saját tapasztalatai alapján emlékezett vissza arra az időszakra, amikor az ’56-os eseményeket ellenforradalomként bélyegezték meg. Farkas Éva tanárnő, az ünnepség fő szervezője is emlékezett 1956-ra. Benedekfi Dávid, a magyarsághoz való ragaszkodásért a nyolcvanas években a Securitate üldözését is megélt helyi RMDSZ-elnök is beszélt. /Chirmiciu András: ’56-os megemlékezés Lupényban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 14./ Jámbor Ilona könyve: Péterszabó Ilona: ’56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998