udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 22 találat lapozás: 1-22
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Déry Tibor

2000. január folyamán

A Látó villám-körkérdése: lesz-e a következő évezredben magyar Nobel-díjas? A válaszadók egysíkúak, a mai Élet és Irodalom felfogását tükrözik. Berszán István irodalomkritikus, egyetemi tanár Kolozsvár: figyelembe véve a friss "kanonizációt valószínűleg a Péterek pályázhatnának." Ő Nádas Péterre saccol. Kőbányai János a Múlt és Jövő főszerkesztője, Budapest: Nádas Péter és Konrád György. Balázs Imre költő, a Korunk szerkesztője, Kolozsvár: tippjei Orbán János Dénes és Esterházy Péter körül vannak. Kántor Lajos Mészöly Miklóst és Esterházy Pétert gondolja, de nem tiltakozna Nádas Péter ellen sem. Két évtizeddel ezelőtt még nehezen döntött volna Németh László, Déry Tibor és Illyés Gyula között. Visky András költő /Kolozsvár/ négy nevet említett: Esterházy Péter, Kertész Imre, Krasznahorkai László és Nádas Péter. /A Látó villám-körkérdése. Látó (Marosvásárhely), január/

2002. január 18.

Az Alma Mater Alapítvány és a Nyugati Jelen közös szervezésében a nagyváradi társulata a hét végén Arad megyében öt előadáson mutatja be Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabját. Jan. 19-én Nagyzerinden, a következő napon Kisiratoson, majd Pécskán,végül Aradon, az Állami Színházban lesz előadás. /Arad megyében turnézik a nagyváradi Szigligeti-társulat. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 18./

2002. január 30.

Jan. 28-án, hetvenedik életévében elhunyt Bálint Tibor kolozsvári író, a magyar irodalom kiemelkedő alkotója. Az írót, akit néhány nappal ezelőtt, a magyar kultúra napján Budapesten életművéért Márai Sándor-díjban részesítettek, kolozsvári otthonában érte a halál. /Elhunyt Bálint Tibor. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./ Tragikus hirtelenséggel elhunyt Bálint Tibor író. Bálint Tibor Kolozsváron született 1932. jún. 12-én, pályafutását újságíróként kezdte. 1953 és 1959 között az Igazság szerkesztőségének volt tagja, majd a Falvak Dolgozó Népe és az Ifjúmunkás belső munkatársa lett. 1967-től a Napsugár gyermeklap szerkesztője. Íróként az ötvenes évek második felében tűnt fel sajátos nyelvi erejű karcolatokkal, novellákkal. Első megjelent kötete, az 1963-ban kiadott Csendes utca ezeket gyűjtötte össze. Korai novelláinak szereplői minden hősiességet nélkülöző kisemberek. Az akkori dogmatikus irodalomkritika talán vele szemben volt a legtürelmetlenebb, novelláit periferikusnak bélyegezte. 1969-ben jelent meg korszakos nagy regénye, a Zokogó majom, alcíme szerint az Egy élhetetlen család története, amely a XX. század egyik mérföldköve immár a magyar prózatörténetben. A regény kirobbanó könyvsiker lett, és hasonlóan nagy sikert aratott a mű folytatásának is tekinthető regény, az 1978-ben megjelent Zarándoklás a panaszfalhoz. A két nagy regény hipotetikus trilógiává bővült az 1998-ban kiadott Bábel toronyháza című művel. Életének utolsó éveiben Bálint Tibor a kolozsvári Szabadság című lapban publikált rendszeresen karcolatokat és novellákat. A kritikusok szerint műfajt teremtett a Jegyzetek a köröm hátán sorozatával. Teljesítménye figyelemre méltó volt a gyermekirodalomban is, emellett olyan jeles műfordítóként tartották számon, aki többkötetnyi regényt, novellát fordított magyarra a román irodalom legnevesebb szerzőinek munkáiból. Több műve megjelent román, német és lengyel fordításban. Magyarországon a kilencvenes évek első fele hozta meg számára a hivatalos elismerést a Déry Tibor és a Krúdy Alapítvány díjával. Bálint Tibort a hét végén helyezik örök nyugalomra a kolozsvári Házsongárdi temetőben. /B. A. M.: Elhunyt Bálint Tibor. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./ Bálint Tibor a XX. század egyik legnagyobb magyar prózaírója volt, szögezte le Fodor Sándor. Több kötetnyi kiváló novellája is külön életművel ér fel, akárcsak négy, legjobbnak tartott regénye, az Önkéntes rózsák Szodomában (1967), a Zokogó majom (1969), a Zarándoklás a Panaszfalhoz (1979), valamint a Bábel Toronyháza (1996). Kolozsvárhoz tartozik immár mindörökre, haláláig hűséges maradt Kincses Városához. /Fodor Sándor: Bálint Tibor (1932. jún. 12. — 2002. jan. 27–28.) = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./

2002. június 22.

A budapesti Közdok Kiadó legújabb kiadványa, az Apa és fiú című verseskötet. Az Áprily Lajos és Jékely Zoltán erdélyi verseit tartalmazó kötet összeállítója és előszóírója, Pomogáts Béla megállapíthatta: "Áprily Lajos harmincöt esztendeje, Jékely Zoltán éppen húsz éve távozott el az élők közül. Mind a két költőt nagyra becsültem (Jékelyről könyvet is írtam), személyesen is jól ismertem és szerettem őket. Fájdalmasan tapasztaltam, hogy a mögöttünk lévő évtizedben szinte megfeledkezett róluk az irodalom emlékezete és a könyvkiadás. Lehet, mára átalakult az olvasói érdeklődés, megváltozott az irodalomkritikai "kánon" - legalábbis sokan igen nagy retorikával dolgoznak azon, hogy ez a mai "kánon" lehetőleg rekessze ki a közelmúlt nagy értékeit. (Áprilyhoz és Jékelyhez hasonlóan ilyen méltatlan helyzetbe került Illyés Gyula, Tamási Áron, Déry Tibor és más nagy írók öröksége is). Áprily Lajos és Jékely Zoltán költészete azonban, meggyőződésem szerint, mégsem szorul mentegetésre, ez a két költői életmű: apa és fia életműve ma is érvényes, csak éppen újra és újra fel kell rájuk hívni a versszerető olvasó figyelmét." /N. M. K.: Áprily és Jékely erdélyi versei. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./

2003. január 30.

Egyértelműen örülnünk kell, noha tudom, hogy az öröm Magyarországon nem általános - fogalmazott Pomogáts Béla irodalomtörténész Budapesten, a Kossuth Klubban jan. 28-án rendezett vitaesten, amelynek Kertész Imre Nobel-díjának magyarországi fogadtatása volt a témája. Szavai szerint számára egy kicsit fájdalmas, hogy Kertész több alkalommal is elhatárolta magát attól a közösségtől, amely most mégis elfogadja őt. Pomogáts szerint nem volt szerencsés, és személyileg is bántotta őt, hogy Kertész Imre számos nyilatkozatában, tanulmányában elhatárolódott mindattól, ami magyar. Holott nem az a magyar, aki ma ki akarja tagadni őt - tette hozzá. 1956-ban Kertész Imre szívében ott volt az azonosulás pillanata és lehetősége, illetve tavaly decemberi stockholmi beszédében szintén az azonosulás, a felelősségvállalás volt érezhető - jegyezte meg az írószövetség volt elnöke. Bozóki András politológus szerint az első magyar irodalmi Nobel-díjat egyfelől határtalan öröm, másfelől zavarodottság, agresszivitás fogadta. Megítélése szerint Kertész Imre besorolhatatlan, beskatulyázhatatlan, politikai táborok által nehezen kisajátítható "figura". Kívülállósága, idegensége szerinte Bibó Istvánhoz, Bartók Bélához és Kurtág Györgyhöz teszi őt hasonlóvá. Sándor Iván író szerint a Kertész Imre Nobel-díját körbevevő agresszív reakciók és értetlenség oka az, hogy a szokásostól gyökeresen eltérő módon beszél nemcsak a holokausztról, hanem a XX. századi magyar történelemről is. Kertész Imre a méltósággal megfogalmazott felforgatás nyelvén, úgymond a szembenézés nyelvén ír, s e tekintetben a magyar irodalomban talán nincs elődje. Bojtár Endre szerint egy író megengedhet magának egy olyan mondatot, hogy nem szereti a magyarokat. Ettől még nem lesz hazaáruló, nem kell kitagadni a nemzetből - vélte az irodalomtörténész, akit a vitavezető, Márton László Párizsban élő újságíró az elfoglaltsága miatt távolmaradó Görgey Gábor kulturális miniszter helyett kért fel az ankéton való részvételre. Bojtár Endre úgy értékelte, hogy Kertész Imre írásaiban sokszor kíméletlenség üti meg az olvasót, ez azonban gyógyító hatású, ha az ember nem prekoncepcióval olvassa őt, ha nem tartja a magyart értékfogalomnak. A Nobel-díj sokkot jelentett Kertész Imre számára is -vélte; annyi szeretetet kapott Magyarországról, amennyire nem számított. Pomogáts Béla az irodalmi Nobel-díj odaítélése kapcsán elmondta, hogy a két világháború között esélyes magyar jelölt volt Kosztolányi Dezső és Herczeg Ferenc, a világháború után pedig Déry Tibort, Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Pilinszky Jánost és Weöres Sándort is fölterjesztették, utóbbi csak az utolsó rostán esett ki. A három magyarországi jelölőszervezet, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar PEN Club és a Magyar Írószövetség - amelyek igyekeztek egyhangú jelöléseket tenni - a többi között Szabó Magdát, Mészöly Miklóst, Esterházy Pétert és Nádas Pétert is felterjesztette a díjra. (Az MTI nyomán) /Kertész Imre Nobel-díjának fogadtatása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./

2003. augusztus 15.

Dávid Gyula írásában a magyar irodalom egységét vizsgálta. Az elmúlt évtizedekben próbálták elzárni egymástól a határokon inneni és túli magyarságrészeket, megideologizált "önálló" fejlődésre kényszerítve a romániai, a csehszlovákiai, a jugoszláviai, a kárpát-ukrajnai magyar irodalmat, megközelítve fokozatosan azt a szocialista-nemzeti ideált, amely szerint azok már nem is magyar, hanem "magyarul beszélő" román, csehszlovák, jugoszláv, kárpát-ukrán irodalmak. A határokon inneni és túli olvasók tízezreinek tudatából már sikerült kiölni az egység tudatát. A könyvek után kutató vámosok ébersége (a történelmi tematikájú művek mellett) épp az élő irodalmat rekesztették ki, a romániai magyar könyvkiadásban mindenféle ravaszkodással lehetett csak (kortárs világirodalom címszó alatt) egy-egy Németh László-, Illyés Gyula-, Déry Tibor-, Örkény István-, Nagy László-kötetet becsempészni. A diktatúrák 1989-es bukásával ez a helyzet nem változott meg lényegesen, mert az ideológiai tiltás helyett működik egy - talán még annál is hatalmasabb - kényszer: a piac törvénye. Schengen még nem működik, de a mai magyar irodalom legjava szinte olyan távol van a határokon túli magyar olvasók tízezreitől, mint a diktatúra virágkorában. Egyes határon túli magyar írók "kapósak" lettek a magyarországi kiadóknál, csakhogy ezek a művek legjobb esetben jelképes példányszámokban jutnak vissza az író szülőföldjére, saját olvasói kezébe. A szellemi terméket nem szabad az "áruk" kategóriájába sorolni. "Az irodalom a nemzet lelkének alakítója, s ezt a lelket nem szabad engedni ketté (vagy ki tudja, hányfelé) szakadni, mert ez a magyarság atomizálódását jelenti" -szögezte le Dávid Gyula. Ezért a határokon inneni és túli magyar íróközösségek közti kapcsolatokat módszeresen átgondoltabbakká, célirányosabbakká kell tenni, ki kell építeni a könyvterjesztési rendszert, amely (megfelelő anyagi háttérrel) biztosítani tudja a határokon belül és kívül (a nyugati magyarság köreiben is) a valós szellemi értéket képviselő könyv eljuttatását a mai magyar olvasókhoz; ki kell használni a rádió és a televízió lehetőségeit arra, hogy ami magyar szellemi érték a világon megszületik, az mindenüvé eljusson, ahol magyarok laknak; felül kell vizsgálni az általános és középiskolás tankönyveket, iskolai segédkönyveket, hogy azokban minél teljesebb körben legyen jelen - már iskolás fokon - a teljes magyar irodalom; az irodalmi diáktáborok, szavalóversenyek különös gondot fordítsanak a határokon kívül született valós irodalmi értékekre, azok élményszerű megismertetésére. A lap a 75 éves Dávid Gyulát az Erdélyi irodalom - világirodalom /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2000/ című kötetéből vett részlettel köszöntötte./Dávid Gyula: A magyar irodalom egységének gondja - Schengen árnyékában. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 15./

2003. október 20.

Okt. 18-án Budapesten átadták a Déry Tibor Alapítvány díjait. A három díjazott közül egy erdélyi, Láng Zsolt író, a marosvásárhelyi Látó című szépirodalmi folyóirat szerkesztője.Láng Zsolt első novelláskötete Fuccsregény címmel 1989-ben látott napvilágot. Azóta több prózakötete jelent meg itthon és Magyarországon: esszék, publicisztikák, kisprózák, rövidtörténetek és regények: a Perényi szabadulása (1993) meg a Bestiárium Transylvaniae I. - Az ég madarai (1997) A tűz és a víz állatai. Bestiárium Transylvaniae II-III.(2003). Az utóbbi regényciklus az erdélyi emlékírás tradícióinak egyfajta posztmodern feldolgozása, amellyel egy régi műfajt, a bestiárium műfaját élesztette újjá. /B. A. M.: Elismerés Láng Zsoltnak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 20./

2004. november 1.

Okt. 22-én töltötte be hetvenedik életévét Pomogáts Béla Széchenyi- és József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus. 1934-ben született Budapesten, a piaristáknál érettségizett 1953-ban, majd az ELTE magyar szakán szerzett diplomát 1958-ban. 1956-ban bekapcsolódott a forradalmi egyetemista szövetség munkájába, ezért 1959-ben hat hónapra internálták. Szabadulása után 1961-től tanított, majd 1965-ben az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa lett. 1992-95 között igazgatóhelyettese volt az intézménynek, s 1996 óta tudományos tanácsadója. 1974-től szerkesztője, 1990-től főszerkesztője a Literatúra című folyóiratnak, emellett szerkesztőbizottsági tagja többek között a Vigiliának és a Valóságnak. 1980-ban kandidátusi, majd 1985-ben doktori címet nyert irodalomtudományból. Irodalomtörténészként kezdetben a XX. századi magyar irodalom történetével – különösen a népi írómozgalommal, az avantgárddal – és alkotóival foglalkozott (Az újabb magyar irodalom 1945-1981, Kuncz Aladár, Déry Tibor, Radnóti Miklós, Jékely Zoltán monográfiák, életműelemzések), majd érdeklődése a határon túli magyar irodalom felé fordult (A transzszilvanizmus, A nyugati magyar irodalom 1945 után). Az erdélyi irodalomról az elmúlt évtizedekben 14 könyvet írt, ezzel is úttörő szerepet töltve be a határon túli magyarság irodalmának megismertetésében. Legutóbb megjelent művei: 2002-ben a Villanófényben című cikkgyűjtemény és a Kulcsok Erdélyhez, 2003-ban az Irodalmi nemzet. 1987-től 1990 tavaszáig a Magyar Demokrata Fórumnak is aktív tagja volt. 1989-93-ban az Erdélyi Szövetség alelnökeként, 1993-95-ben a baloldali Demokratikus Charta szóvivőjeként tevékenykedett. 1995-2001-ben a Magyar Írószövetség elnökeként meghatározó szerepe volt a megosztott szervezet "egybetartásában". Jelenleg többek között az Anyanyelvi Konferencia és az Illyés Közalapítvány elnöke, tagja a Magyar-Román Történész Vegyes Bizottságnak, szóvivője az Ötvenhatos Emlékbizottságnak. /Pomogáts Béla hetvenéves. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

2005. október 18.

A magyar irodalom művelésében elért kimagasló tevékenységéért az idén öt alkotó részesül a Déry Tibor Alapítvány elismerésében, a kitüntetettek között van Lövétei Lázár László költő is. Idén három költő, Ágh István, Lövétei Lázár László és Sajó László, valamint Báthori Csaba költő, műfordító és Dragomán György író, műfordító veheti át a Kossuth-díjas író nevét viselő díjat. Lövétei Lázár László 1972-ben született Lövétén, a kolozsvári egyetem bölcsészkarának elvégzése után a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztője lett. A névadás öröme című verseskötete 1998-ban jelent meg Kolozsvárott, Távolságtartás című kötete 2000-ben Csíkszeredában. /Déry Tibor-díj Lövétei Lázár Lászlónak. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 18./

2005. október 22.

Október 21-én Csíkszeredán nyolcadik alkalommal került sor a Székelyföld kulturális folyóirat nívódíjainak ünnepélyes kiosztására. Ferenczes István költő, a folyóirat főszerkesztője üdvözölte a jelenlévőket, köztük a magyarországi testvérfolyóiratok szerkesztőit, majd a 100. számához közeledő folyóirat (januári szám) kapcsán arról beszélt, hogy a Hargita Megyei Önkormányzat támogatása nélkül aligha lehetne intézményteremtésről beszélni. Az idei díjazottak: László Noémi, Demeter M. Attila, Láng Gusztáv és Buda Ferenc. A fiatal költőnő laudációját György Attila; Demeter M. Attila és Láng Gusztáv laudációit Lövétei Lázár László írta (felolvasta Molnár Vilmos), aki éppenséggel a Déry Tibor-díj átvétele okán nem lehetett jelen. A Székely Bicskarend második alkalommal került kiosztásra. A Buda Ferenc költőnek ítélt díj szimbolikájáról Fekete Vince beszélt (hűséges társ, jó barát, otthonteremtő szerszám, használati eszköz stb.). /Székelyföld-díjak – nyolcadszor. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 22./

2005. november 10.

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2006. március 23.

A Magyar Köztársaság Babérkoszorús Írója Díjat az idén két magyar írónak: az erdélyi Kovács András Ferencnek (KAF), és a magyarországi Szilágyi Ákosnak adományozták. Kovács András Ferencnek Marosvásárhelyre való hazaérkezése után nyilatkozott. Az Új Magyar Szó felvetésére, hogy a magyarországi sajtó bizonyos díjakat a politikához, politikai szimpátiákhoz kötött, Kovács András Ferenc leszögezte, politikamentes díjról van szó. Olyanok kapták meg elsőként, mint Parti Nagy Lajos, Tandori Dezső. Kovács András Ferenc /sz. Szatmárnémeti. 1959. júl. 17,/ költő, műfordító, a marosvásárhelyi Látó versrovatának szerkesztője. Díjai: a Romániai Írószövetség debüt-díja 1983, Déry Tibor-díj 1992, ARTISJUS-díj 1994, a Romániai Írószövetség díja 1993, Füst Milán-díj 1994, Alföld-díj 1995, József Attila-díj 1996, a Soros Alapítvány Ady Endre díja 1996, Kortárs-díj 1996, Tiszatáj-díj 1998, a Jelenkor Kiadó Könyvdíja 2000, Palládium-díj 2003. /Lokodi Imre: Politikamentes grádics. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./

2006. szeptember 9.

Láng Zsolt novellákat, tárcákat, elbeszéléseket tartalmazó könyve, a Kovács Emma születése /Elbeszélések. Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2006./ bizonyos értelemben folytatja az előző rövidprózakötet, A szomszéd nő világát. Külön színfolt a Kovács Emma születése, amely már címével is Déry Tibor hajdan visszhangos sikerű elbeszélésére, a Simon Menyhért születésére céloz. /Bogdán László: A felügyelő és a mozgó világ (Olvasólámpa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 9./

2007. június 15.

Újra fölcsendülhettek az LGT együttes Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című, Déry Tibor kisregény-adaptációjából született musicaljének közismert dalai Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban, június 13-án. /D. E. : Képzelt riport... kicsit másképp. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./

2007. szeptember 21.

Száztíz éve született Tamási Áron Farkaslakán, az író szülőfalujában minden évben megemlékeznek az évfordulóról. Az emlékezésen a farkaslaki gyökerekkel rendelkező budapesti professzor, Sipos Lajos Tamási Áronról írt monográfiájával ismerkedhettek meg az egybegyűltek. A neves irodalomtörténész hiteles élet- és pályarajzával új adatokkal gazdagította a Tamási-irodalmat. Amint könyvében írja, 1961-ben pártutasításra Tamási munkásságát ki akarták iktatni az irodalmi hagyományból. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött dokumentumok szerint Tamási Áron a tíz leginkább megfigyelt személy egyike volt, maga Kádár János szorgalmazta ezt. Az MSZMP Politikai Bizottságának 1959. június 30-i ülésén mondotta Kádár: „A választmány (ti. A létrehozandó Írószövetségé) rendben van, én egy nevet kifogásolok. Tamási Áronnal kapcsolatban amellett voltam, tárgyaljunk vele, vállalja, vagy nem. Most mégis felvetem, szabad-e neki itt lenni? Mégis ez az ember írta a Gond és Hitvallást. (Az 56-os forradalom eszmeiségét vállaló kiáltványt) Azokat a csepeli munkásokat, akik ezt terjesztették, börtönbe zárták, ő maga még ki sem nyögte, hogy megbánta... ” Sipos Lajos könyvének nagy érdeme, hogy feltárja Tamási életének ezeket a kevésbé ismert mozzanatait. A lap a könyv két részletével érzékeltette, hogy Tamási Áron az állandó zaklatások közepette is megmaradt egyenes derekú, tisztességes embernek. Az egyik részlet Déry Tibor és társai ellen indított íróperrel foglalkozik. Az íróperben 1957. október 30-án tanúnak beidézték Tamási Áront is, akit vallomástételre akartak kényszeríteni Déry ellen. Tamási belépett és mélyen meghajolt a vádlottak, az írók előtt. Ezt tette távozásakor is. Kádár János, a párt vezetője a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1958. október 13-i ülésén kifejtette: „említem ezeket a csodabogarakat, mi szubjektíven meglennénk egészen jól Tamási Áron, Veres (Péter) meg még Szabó Pál nélkül is, aki – ugye – már a jelöltek közé van számítva. ” „…érdemes az ilyen személyek kérdésén gondolkodni, mert én abban nem látok semmi borzasztót, ha 20 olyan félellenzéki van a parlamentben. Beszélni sajnos nem mernek (...), de már szemrehányó pofájuk [sic!] figyelmeztet minket bizonyos dolgokra (...). „Egyébként lehetséges (...) – tette hozzá Kádár–, hogy a közeljövőben le kell tartóztatni újra embereket, akik nem hallgatták meg a tanácsainkat, hogy rakják le a fegyvert, és még ma is motoszkálnak a sötétben. Nem fogja senki félreérteni, hogy ha valami író vagy újságíró, akkor szabad neki a népi hatalom ellen cselekedni. ” /(Borbély László): Száztíz éve született Tamási Áron. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 21./

2007. október 9.

Márai Sándor regénye, az Eszter hagyatéka jelent meg nemrég román fordításban Mostenirea Eszterei címen a Curtea Veche bukaresti könyvkiadó gondozásában. A fordító ezúttal is Anamaria Pop, aki az előző Márai-könyv, A gyertyák csonkig égnek román fordítását is jegyezte (Lumanarile ard pana la capat, Humanity Könyvkiadó 2004). A Mostenirea Eszterei is egy új sikertörténetnek ígérkezik, ahogy azt Radu Ciobanu neves irodalomtörténész méltatja a Romania Literara című irodalmi hetilap egyik augusztusi számában. Az Eszter hagyatéka német és olasz fordítását 2000-ben az év könyvének nyilvánították Németországban és Olaszországban. Akkoriban a Die Zeit című lap többek között a következőket írta: “A 20. század irodalma, melyet már eltemetettnek és kiszikkadtnak hittünk, most egy posztumusz ajándékot kapott egy olyan új nagy mester személyében, akit a jövőben olyanok mellé állítunk, mint Joseph Roth, Stefan Zweig, Robert Musil, vagy éppen olyan néhai félistenek mellé, mint Thomas Mann, Franz Kaffka. Az ő neve: Márai Sándor. ” Anamaria Pop nemcsak a Márai-regények kitűnő román tolmácsolója, hanem a kortárs magyar irodalom elkötelezett népszerűsítője is. Fordításában adta ki a pitesti-i Paralela 45 Könyvkiadó a marosvásárhelyi születésű, Magyarországon élő Bartis Attila (a nemrég elhunyt Bartis Ferenc erdélyi író fia) A nyugalom című regényének román változatát (Tihna). Bartis Attila ma az egyik legtöbb nyelvre lefordított kortárs magyar író, aki a Déry Tibor- és József Attila-díjak mellett 2002-ben éppen a Márai Sándor nevét viselő irodalmi díjat is megkapta. /Toró Tibor akadémikus: Új Márai Sándor-regény románul. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 9./

2007. december 3.

A Kutató Diákok Országos Szövetsége, az erdélyi unitárius egyház és a János Zsigmond Unitárius Kollégium szervezésében november 30-a és december 2-a között került sor a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájára (TUDEK) Kolozsváron. Hatodszor rendezték meg a konferenciát, Erdély különböző településeinek líceumaiból érkeztek középiskolás diákok. A megnyitón Déry Tibor–Presser Gábor–Adamis Anna Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicaljét adta elő az unitárius kollégium diákszínjátszó csapata, Solymosi Zsolt lelkésztanár rendezésében. Másnap szekcióülésekkel, a Babes–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem karainak meglátogatásával, városnézéssel, múzeumok megtekintésével telt, este pedig eredményhirdetéssel zárult. A díjkiosztó gálán a három legjobb dolgozatot mutatták be, majd előadások hangzottak el, Szekeres Péter, a Kutató Diákok Országos Szövetségének alelnöke is köszöntötte a jelenlévőket. /D. I. : A pityókától a folyadékstabilizált számítógépes hűtőrendszerig. Kutató középiskolás diákok tudományos konferenciája. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

2007. december 19.

Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, publicista kapta meg az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Méhes György-nagydíját. Bogdán elmondta, bár a Hutera Béla utolsó utazása című, idén megjelent regényéért kapta a díjat, gyakorlatilag egész eddigi tevékenységét ismerték el. Bogdán László sok díjban részesült eddig – többek közt Füst Milán-, Déry Tibor-, Arany János-, Kortárs-díjban –, és többször megkapta a román írószövetség prózadíját is. Közölte, hogy az utóbbi években megjelenő regényei – főként a Bűbájosok című, 2005-ben megjelent kötet – egy összefüggő ciklus részét képezik. Középpontjukban az ötvenes évek törvénysértései állnak. Akkoriban az író csak az álmaiban vagy a papír előtt lehetett szabad. Persze, amit leírt, annak is megvolt a kockázata a cenzúra miatt. /Erdős Zsófia: A papír előtti szabadság. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./

2008. október 4.

Életének 64. évében elhunyt Csiki László /Sepsiszentgyörgy, 1944. okt. 5. – Budapest, 2008. okt. 2./ erdélyi születésű író, költő, műfordító. A múlt héten nem érezte jól magát, ezért Ajakír című regényének bemutatójára sem tudott elmenni az Írók Boltjába. /Elhunyt Csiki László. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./ Csiki László, többek között a Kellékek, az Elhallgatások és A keresztelő című verseskötet szerzőjeként vált ismertté. 1968 és 1971 között a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör riportere, 1971-től 1980-ig a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője, 1980 és 1982 között az Utunk irodalmi hetilap rovatvezetője volt. 1984-ben kitelepedett Magyarországra, ahol 1989-ig a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. 1989 és 1991 között a Magyar Napló folyóirat versrovatvezetője, 1991-től szabadfoglalkozású író, majd a Budapest Filmstúdió dramaturgja. Több színművét, rádiójátékát mutatták be, rendszeresen közölt műkritikákat. 1977-ben megkapta a Román Írószövetség prózadíját, 1987-ben Füst Milán-jutalmat kapott, 1990-ban József Attila-díjat, 1997-ben Déry Tibor-jutalommal, 1999-ben Bezerédj-díjjal, 2002-ben Tiszatáj-díjjal, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, két évvel ezelőtt pedig Salvatore Quasimodo-emlékdíjjal ismerték el munkásságát. /Elhunyt Csiki László. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 4./

2008. november 8.

Láng Zsolt író ötvenéves, 1958. október 17-én született Szatmárnémetiben. 1990-től a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, 1992-től az Éneklő Borz hangos folyóirat alapító szerkesztője. Díjak: Ady Endre-díj – 1999, Déry Tibor-díj – 2003, a Romániai Írószövetség díja – 2003, Márai Sándor-díj – 2005, József Attila-díj – 2005, Alföld-díj. /Láng Zsolt – 50. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 8./

2009. május 25.

A magyar irodalom nem egy alkalommal éppen a nagy történelmi vereségek és tragédiák után, mintegy ezeket gyógyítandó és ellensúlyozandó, bontakozott ki igazán – írta Pomogáts Béla. Ilyen módon emelkedett fel az 1848–1849-es szabadságharc leverése után az a klaszszikus magyar irodalom, amelyet például Arany János, Madách Imre, Jókai Mór, Kemény Zsigmond és Eötvös József munkássága képviselt, vagy a trianoni nemzeti tragédia után az az irodalom, amelynek Magyarországon Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, majd Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc és József Attila, Erdélyben Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos, Reményik Sándor (és mások) voltak a nagyszabású alkotó egyéniségei – folytatta a tanulmány írója. Ez határozta meg a magyar irodalom identitását az 1956-os magyar forradalom leverése után, a példa nélkül álló megtorlások idején is. az irodalom világában született meg a magyar forradalom egyik legfontosabb szellemi dokumentuma: az Irodalmi Újság november 2-i száma, ebben szerepelt Németh László Emelkedő nemzet, Déry Tibor Barátaim, Füst Milán Emlékbeszéd Thukididész modorában az elesett hősök sírja felett, Szabó Lőrinc Ima a jövőért, Tamási Áron Magyar fohász, Örkény István Fohász Budapestért című írása, és itt jelent meg Illyés Gyula még 1951-ben írott nagy költői műve: az Egy mondat a zsarnokságról. 1956 decemberétől az 1957-es esztendő első napjaiig az írószövetségnek kellett vállalnia a forradalom eszméinek erkölcsi védelmét. Az írószövetség december 28-án tartott közgyűlése kifejezésre juttatta a magyar írók hűségét a forradalom eszményei iránt, és Tamási Áron szövegezésében elfogadta a Gond és hitvallás címet viselő nyilatkozatot. Ebben olvasható: „keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét. ” „Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmai egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. ” Pomogáts Béla a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetének (Mefesz) képviselőjeként jelen volt a nevezetes írószövetségi közgyűlésen. Ezután a hatalom felfüggesztette a Magyar tevékenységét, majd a forradalomban való szerepvállalás vádjával több író, közöttük Déry Tibor, Háy Gyula, Zelk Zoltán, Tardos Tibor, Fekete Gyula, Molnár Zoltán, Varga Domokos, Lengyel Balázs, Gáli József, Obersovszky Gyula, Eörsi István, Buda Ferenc, Csurka István és sokan mások börtönbe kerültek, Pomogáts Béla a tököli internálótáborba került. Elsősorban azokat börtönözték be, akik korábban a kommunista párt harcos tagjai voltak, a forradalomban vállalt elkötelezettségüket a hatalom „árulásnak” tekintette. Más írók, közöttük Illyés Gyula, Tamási Áron, Kodolányi János, Sinka István, Örkény István, Benjámin László és a fiatalabb nemzedékek köréből Nagy László, Juhász Ferenc, Fodor András, Sánta Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Moldova György a kényszerű, vagy az önkéntes hallgatást választották. Ugyanakkor, bizonyára a hatalom engedékenységének bizonyítékaként, 1957-ben Heltai Jenő, Németh László és Szabó Lőrinc is Kossuth-díjat kapott. A következő esztendők díjazottjai között a kommunista rendszer mellett kiállók voltak, mint Darvas József, Dobozy Imre, Hidas Antal és Mesterházi Lajos. A díjazás ellenére Németh László Galilei című drámáját levették a Katona József Színház műsoráról, Magyar műhely címmel tervezett tanulmánykötete nem jelenhetett meg, és tanulmányainak Sajkódi esték című kötete is csak 1961-ben juthatott el az olvasó elé. A forradalom leverése után években az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, de az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a nyilvánosság elé. „A forradalom leverése és a hatvanas évek első fele közötti jó félévtizedben az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, semmiféle bénultság nem volt érzékelhető, igaz, az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a szélesebb nyilvánosság elé” – állapította meg Pomogáts Béla. /Pomogáts Béla: Az irodalom (látszólagos) veresége – a magyar forradalom után. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), 2009. máj. 25. – 10. sz. / Emlékeztető: Tamási Áron Gond és hitvallás című nyilatkozata nem jelenhetett meg, azonban kézzel másolva terjesztették éveken át.

2009. június 6.

2008. június 9. és 15. között játszották le Budapesten a Centrális Galériában a Nagy Imre-per teljes, ötvenkét órás hanganyagát, amelynek keretében az érdeklődők először ismerhették meg a népbírósági koncepciós eljárás minden részletét; a hanganyagot a per ötvenedik évfordulóján tették közzé, pontosan azokon a napokon és ugyanabban az időbeosztásban, ahogy az fél évszázada megtörtént. A Szabadság sorozatban közölte a per nyilvánosságra került anyagát, továbbá az üggyel kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat. Vida Ferenc, a Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót halálra ítélő népbírósági tanács elnöke a rendszerváltás után, halála előtt közvetlenül sem bánta meg döntését. Vida Ferenc /sz. Csongrád, 1911/ részt vett a cionista mozgalomban 1932–1933-ban, közben elvégezte a jogi akadémiát, majd 1934-ben Tel-Avivba ment, ahol részt vett az ottani munkáspárt megalapításában. Magyarországon 1936-tól ügyvédjelölt volt, emellett az illegális kommunista mozgalomban is dolgozott. 1942-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték illegális kommunista szervezkedésért. Vida Ferenc nevéhez fűződik többek között Déry Tibor és társai, Erdős Péter, Haraszti Sándor és társai, Kardos László és társai, Lőcsei Pál, Mérei Ferenc és társai, Zsámboki Zoltán és társai, a Corvin közi felkelők fegyveres parancsnoka, Iván Kovács László és társai, a csepeli felkelők, Szente Károly és társai ellen lefolytatott per. Összesen húsz embert végeztetett ki 1956-os tevékenység miatt. Vida Ferenc 1990. november 7-én halt meg. 1957. április 9-én hoztak párthatározatot Nagy Imréék letartóztatásáról, amelyre április 14-én került sor a romániai Snagovban, ahol addig házi őrizetben voltak. A börtönben fűtetlen magánzárkákban laktak, betegségükre nem kaptak orvosi ellátást, ami miatt kiújultak Nagy Imre szívpanaszai. Összeállt a lista, hogy kiket miért vonnak vád alá, és milyen ítéletet szabnak ki rájuk. Ezt a listát a moszkvai pártvezetéssel 1957 őszén Biszku Béla, a Kádár-kormány belügyminisztere hagyatta jóvá. /Nagy Imre-per, 1958. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./


lapozás: 1-22




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998