udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 6 találat lapozás: 1-6
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Darvas József

1999. január 21.

Életének 70. évében elhunyt Czine Mihály Széchenyi-, József Attila- és Darvas József-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, az irodalomtudomány doktora. A második világháború után feltűnt első generációs értelmiség egyik legkiválóbb alakja, az Eötvös Kollégium hallgatója volt. 1956-tól 1964-ig a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében dolgozott. Azt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara XX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének munkatársa. Életét két témakör kísérte végig: a népi irodalom és a határon túli magyar irodalom. Első volt, aki a határon túli magyar irodalmat az egyetemes magyar irodalom részének merte felvállalni. A tiltásokkal is dacolva ő foglalkozott először Magyarországon a határokon túli magyar irodalommal. A mai határon túli magyar irodalommal foglalkozó irodalomtörténészek mind az ő köpönyegéből bújtak ki, állapította meg nekrológjában Gönczi Ivor. /Új Szó (Pozsony), jan. 23., Elhunyt Czine Mihály irodalomtörténész. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./ Nemzedékek hallgatták, de nemcsak egyetemisták. Járta az országot és előadásokat tartott. /Magyar Nemzet, jan. 22./ Czine Mihály /Nyírmeggyes, 1929. április 5. - Budapest, 1999. január 21 ./

2001. május 19.

Háromszéken tartotta meg máj. 16-án bemutatkozó összejövetelét az RMDSZ új platformja, a kereszténydemokrata mozgalom. Tiszteletbeli meghívottként jelen volt Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Frunda György szenátor, és Kelemen Kálmán, a RMKM országos elnöke, Kozma Darvas József csíkszeredai főesperes, az RMKM alelnöke. Markó Béla úgy ítélte meg, hogy az RMDSZ egységének megőrzése közepette az érdekvédelmi szervezet keretein belül lehetőség teremtődik - a szélsőségeket kivéve - minden tisztességes politikai áramlatnak a megnyilvánulásra. A kereszténydemokrata mozgalom háromszéki színre lépése is ezt példázza. Markó Béla utalt az úgynevezett státustörvény körüli állásfoglalásokra, úgy értékelve, hogy túllicitált viták dominálnak, holott a két kormány közötti párbeszéd útján való nézetkülönbség felszámolására kellene jobban összpontosítani. Kozma Darvas József a keresztény értékek szerepét emelte ki. Kelemen Árpád a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom történetéről, eredményeiről és elvárásairól beszélt. A jelenlévők Puskás Bálint szenátor javaslatára koordinációs bizottságot választottak, amely előkészíti a megyei kereszténydemokrata mozgalom szervezeti felépítését, a formai megalakulást. /Flóra Gábor: Háromszéki zászlóbontás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./

2005. március 2.

A szórványban működő egyházak állami támogatásáról szóló törvénytervezetet dr. Garda Dezső parlamenti képviselő már a múlt évben három változatban is benyújtotta, de a képviselőházban csak a múlt héten került napirendre. Az első változatot a tavaly mindkét házban megbuktatták, az RMDSZ-től sem kapott megfelelő támogatást. A második változatot a szenátus elfogadta. A harmadik változatot levették a napirendről, mert társszerzője, Kedves Imre már nem képviselő, tehát a második változat maradt fenn. Garda Dezső a törvénytervezet szövegét Kozma Darvas József csíkszeredai esperessel, valamint Vetési László lelkésszel egyeztette. Az új kormány megalakulása után a képviselőház pénzügyi bizottsága leszavazta a törvénytervezetet, és Mona Musca miniszter asszony is ellene érvelt. Az RMDSZ frakcióülésen tettek cinikus megjegyzéseket, de Garda jelezte, hogy tervezetét egyeztette Jakubinyi György érsekkel és Papp Géza református püspökkel is. Amikor napirendre került a törvénytervezet, Nastase ülésvezető nem Gardának adott elsőként szót, ahogy kellett volna, hanem a pénzügyi bizottságnak, amely a tervezet elutasítását javasolta. Ezután beszélt a képviselőházban Garda. A Nagy-Románia Párt frakcióvezetője kifejtette, hogy itt a román nemzeti egyház ellen indul egy ravasz támadás. A törvénytervezet napirendre tűzése előtt Garda komoly lobbit folytatott, végül a liberálisok kiálltak a törvénytervezet mellett. /Gál Éva Emese: Törvénytervezet a szórványegyházak állami támogatásáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./

2007. augusztus 24.

Az 1920–30-as évtized fordulóján induló fiatal írónemzedék tagjaiban Magyarország trianoni tragédiája és kétségbeejtő szociális állapota ébresztette föl a nemzeti és szociális felelősségtudatot. Végveszélyben látták az országot nemzeti és társadalmi szempontból egyaránt. Ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy társadalmi egyenlőségen és nemzeti függetlenségen alapuló új magyar nemzetet teremtsenek. A népi mozgalom tagjai a demokratikus átalakulást halaszthatatlannak ítélték a magyarság megmaradása szempontjából. A nemzetből korábban kihagyott néposztályok felszabadítása útján akartak demokratikus magyar nemzetet formálni. A népi írók legfontosabb törekvése az új, európai mintájú nemzettudat megteremtése volt. Ez a program fogta egységbe a különféle származású, különféle műveltségű, különféle esztétikai ízlésű írókat. Származásukat tekintve a népi írók közül legtöbben a parasztságból jöttek. Ezek egy része magasabb iskolái révén már fiatalon értelmiségivé és városivá lett, mint Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Kovács Imre, Darvas József vagy Juhász Géza. Másik része pedig magasabb iskolák nélkül, önművelés révén vált íróvá, mint Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, Nagy Imre és Sértő Kálmán. És voltak, akik a középosztályból, többnyire vidéki értelmiségi családból származtak, értelmiségiként mégis szívügyüknek tekintették az alulsó Magyarország felszabadítását, nemzetbe emelését: ilyen volt Németh László, Kodolányi János, Féja Géza, Gombos Gyula, Gulyás Pál, valamint a budapesti születésű Szabó Zoltán. A népi írók ideológiai tekintetben is meglehetősen heterogén csoportot alkottak. A közös célt eltérő utakon, módokon keresték. Ebből következett az is, hogy egymás között is éles vitáik voltak sok-sok kérdésben. Az akkori fogalmak szerint baloldali, középen lévő és jobboldali egyaránt volt köztük. A népi írók számára a nép az egész nemzetet jelentette, nemcsak a parasztságot. A nép fogalmának ezt a tág, a nemzetével azonos értelmezését a népi írók világosan kifejtették. Németh László számára Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Petőfi volt a példa arra, hogy az irodalom a nép legmélyebb megnyilatkozása. Illyés Gyula szerint a népi irodalomban az egész magyar irodalom érkezett el fejlődésének egy régóta esedékes szakaszába, hogy azonosuljon az egész nemzettel. A népi írók a magyar társadalmat úgy akarták megváltoztatni, szociálisan igazságossá tenni, hogy közben nem feledkeztek meg a magyarság súlyos nemzeti problémáiról. Ezért volt a népi irodalomnak az erős társadalmi érdeklődése mellett határozott nemzeti jellege. A népi írók a magyar nemzet boldogulását a kelet-közép-európai népek közösségében keresték. Illyés a maga patriotizmusát is az egyetemes emberi értékekhez és jogokhoz való mély kapcsolódásával magyarázta. Valamennyien úgy érezték, hogy az író felelős népe sorsáért. Nyíltan megvallották, hogy irodalmi munkásságukkal a nemzet megújulását, igazságosabb életét akarják szolgálni. Tamási Áron szerint „nemzet- és sorstársaival egyetemben az író nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek. ” A népben-nemzetben gondolkodó Veres Péter is a cselekvő történelmi jelenlétet tekintette az író küldetésének. A népi író elnevezés Németh Lászlótól származik. A népi irodalom és a nyomában kibontakozó népi mozgalom jellegadó vonása az volt, hogy összekapcsolta a társadalmi és a nemzeti szempontokat. A nemzet felemelkedése érdekében akarta megszüntetni a társadalmi igazságtalanságokat. Éppen ez különböztette meg a népi írókat a baloldali radikalizmus képviselőitől. Ez volt a gyökere a népi-urbánus ellentétnek. A népiek is alapvető társadalmi változásokat sürgettek, de nem fogadták el a baloldali radikalizmusnak a nemzeti szempontokat mellőző ideológiáját. A népi-urbánus vitában a baloldali radikalizmus és a nemzeti radikalizmus ellentéte nyilatkozott meg. Később azonban sokféle ellentétnek lett fedőneve a népi-urbánus szembeállítás. A népi írók történelemszemléletének fontos eleme volt az a felismerés, hogy történelmünk során valamely külső és idegen hatalomra való támaszkodás sohasem segítette elő a nemzeti fejlődést. Ez a történelmi tapasztalat vezette a népi írókat, mindenekelőtt Németh Lászlót arra, hogy a magyarság saját útját keressék. Ezt a saját utat nevezte Németh László a harmadik útnak. A harmadik út a magyar radikalizmus igénye és programja volt. Németh László a fasizmussal és a szovjet rendszerrel egyformán szemben állva megfogalmazta a harmadik út programját. Ezt hirdette meg 1943-ban a második szárszói konferencián elmondott előadásában is. A reálpolitikus Bibó István is a harmadik út lehetőségéhez fellebbezett, amikor 1945-ben nagy tanulmányban mérte fel a magyar demokrácia válságát: „aki Magyarországból szovjet tagállamot akar csinálni, az hazaáruló, aki Magyarországon Habsburgot akar restaurálni, az is hazaáruló, aki pedig Magyarországot az elé a hamis alternatíva elé próbálja állítani, hogy csak e kettő között választhat, az kétszeresen hazaáruló, mert e kettő között ott van a harmadik, egyedül helyes út, a belsőleg egyensúlyozott, de radikális reformpolitikát folytató, demokratikus, független, szabad Magyarország lehetősége”. Az adott történelmi körülmények között a harmadik út eszméje nem juthatott többre, minthogy megfogalmazza egy független, szabad Magyarország igényét, melynek gyakorlati megvalósítására azonban akkor a történelem semmiféle lehetőséget nem adott. Mint eszmény mégis megmaradt a magyarságban. (A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadás részlete/szerkesztett változata) /Görömbei András: A magyar népi irodalom. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./

2009. május 25.

A magyar irodalom nem egy alkalommal éppen a nagy történelmi vereségek és tragédiák után, mintegy ezeket gyógyítandó és ellensúlyozandó, bontakozott ki igazán – írta Pomogáts Béla. Ilyen módon emelkedett fel az 1848–1849-es szabadságharc leverése után az a klaszszikus magyar irodalom, amelyet például Arany János, Madách Imre, Jókai Mór, Kemény Zsigmond és Eötvös József munkássága képviselt, vagy a trianoni nemzeti tragédia után az az irodalom, amelynek Magyarországon Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, majd Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc és József Attila, Erdélyben Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos, Reményik Sándor (és mások) voltak a nagyszabású alkotó egyéniségei – folytatta a tanulmány írója. Ez határozta meg a magyar irodalom identitását az 1956-os magyar forradalom leverése után, a példa nélkül álló megtorlások idején is. az irodalom világában született meg a magyar forradalom egyik legfontosabb szellemi dokumentuma: az Irodalmi Újság november 2-i száma, ebben szerepelt Németh László Emelkedő nemzet, Déry Tibor Barátaim, Füst Milán Emlékbeszéd Thukididész modorában az elesett hősök sírja felett, Szabó Lőrinc Ima a jövőért, Tamási Áron Magyar fohász, Örkény István Fohász Budapestért című írása, és itt jelent meg Illyés Gyula még 1951-ben írott nagy költői műve: az Egy mondat a zsarnokságról. 1956 decemberétől az 1957-es esztendő első napjaiig az írószövetségnek kellett vállalnia a forradalom eszméinek erkölcsi védelmét. Az írószövetség december 28-án tartott közgyűlése kifejezésre juttatta a magyar írók hűségét a forradalom eszményei iránt, és Tamási Áron szövegezésében elfogadta a Gond és hitvallás címet viselő nyilatkozatot. Ebben olvasható: „keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét. ” „Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmai egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. ” Pomogáts Béla a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetének (Mefesz) képviselőjeként jelen volt a nevezetes írószövetségi közgyűlésen. Ezután a hatalom felfüggesztette a Magyar tevékenységét, majd a forradalomban való szerepvállalás vádjával több író, közöttük Déry Tibor, Háy Gyula, Zelk Zoltán, Tardos Tibor, Fekete Gyula, Molnár Zoltán, Varga Domokos, Lengyel Balázs, Gáli József, Obersovszky Gyula, Eörsi István, Buda Ferenc, Csurka István és sokan mások börtönbe kerültek, Pomogáts Béla a tököli internálótáborba került. Elsősorban azokat börtönözték be, akik korábban a kommunista párt harcos tagjai voltak, a forradalomban vállalt elkötelezettségüket a hatalom „árulásnak” tekintette. Más írók, közöttük Illyés Gyula, Tamási Áron, Kodolányi János, Sinka István, Örkény István, Benjámin László és a fiatalabb nemzedékek köréből Nagy László, Juhász Ferenc, Fodor András, Sánta Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Moldova György a kényszerű, vagy az önkéntes hallgatást választották. Ugyanakkor, bizonyára a hatalom engedékenységének bizonyítékaként, 1957-ben Heltai Jenő, Németh László és Szabó Lőrinc is Kossuth-díjat kapott. A következő esztendők díjazottjai között a kommunista rendszer mellett kiállók voltak, mint Darvas József, Dobozy Imre, Hidas Antal és Mesterházi Lajos. A díjazás ellenére Németh László Galilei című drámáját levették a Katona József Színház műsoráról, Magyar műhely címmel tervezett tanulmánykötete nem jelenhetett meg, és tanulmányainak Sajkódi esték című kötete is csak 1961-ben juthatott el az olvasó elé. A forradalom leverése után években az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, de az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a nyilvánosság elé. „A forradalom leverése és a hatvanas évek első fele közötti jó félévtizedben az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, semmiféle bénultság nem volt érzékelhető, igaz, az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a szélesebb nyilvánosság elé” – állapította meg Pomogáts Béla. /Pomogáts Béla: Az irodalom (látszólagos) veresége – a magyar forradalom után. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), 2009. máj. 25. – 10. sz. / Emlékeztető: Tamási Áron Gond és hitvallás című nyilatkozata nem jelenhetett meg, azonban kézzel másolva terjesztették éveken át.

2009. augusztus 4.

Augusztus 2-án elhunyt Püski Sándor, a Püski könyvkiadó és a Püski könyvesház alapítója, igazgatója, lelke. Püski Sándor 1911. február 4-én született Békés nagyközség harmadik kerületében, Ibrányban, földműves szülők gyermekeként. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán 1935-ben avatták doktorrá. 1938-ban nyitotta meg könyvesboltját, egy évvel később alapította meg a Magyar Élet Könyvkiadót. Püski Sándor volt az ötletadója és fő szervezője az első, 1942-es, majd az 1943 augusztusában megrendezett híres szárszói konferenciáknak, valamint a Magyar Élet-tábornak. 1944-ben a német, 1945 után a szovjet megszállással szembeszegülő szellemi ellenállás vezéregyénisége volt. A kiadót 1950-ben államosították, Püski Sándort pedig 1962-ben bebörtönözték. Püski Sándor 1970-ben az Egyesült Államokba emigrált. 1975-ben hozta létre feleségével a Püski Kiadót, ebben az egykori Magyar Élet szerzőgárdáján kívül az akkori Magyarországon politikai okokból közlési lehetőségekhez nem jutó szerzők munkáit adták közre. A Püski házaspár 1988-ben tért vissza Budapestre és megalapította, majd működtette később fiaival a Püski könyvesházat és a kiadót. Könyvesboltjában a trianoni határokon inneni és túli Kárpát-medencei, valamint a nyugati magyarság képviselőinek legteljesebb merítése található meg a Németh László által emlegetett szellemi haza kincsestárából. Eme értékkészlet jelentős részét a Püski Kiadó maga rendezte sajtó alá. 1944-ig százharminc könyvet jelentetett meg, többek között Kodolányi János, Féja Géza, László Gyula, Veres Péter, Erdei Ferenc, Darvas József munkáit. Püski Sándor Könyvessors – magyar sors című könyvében összegezte egy irodalomért élő ember életútját. /Pósa Zoltán, Magyar Nemzet Online: A magyar nemzeti irodalom mentorának halálára. = Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 4./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998