udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 31 találat lapozás: 1-30 | 31-31
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Dobai István

1993. november folyamán

Tófalvi Zoltán ismertette az 1957-ben elítélt kilenc erdélyi magyar értelmiségi perét, akik Dobai István egyetemi tanár, nemzetközi jogász Erdélyről készített memorandumának elkészítésében, terjesztésében működtek közre. Dobai Istvánt és Varga Lászlót életfogytiglani szigorított börtönre, Komáromi Józsefet és Kertész Gábort 25 év kényszermunkára, Bereczki Andrást 20, Gazda Ferencet 10, Dobri Jánost 6, László Dezsőt és Nagy Józsefet pedig 5 évi kényszermunkára ítélték. Dobai István a Bolyai Tudományegyetem nemzetközi jogásza tervezetet dolgozott ki az erdélyi kérdés rendezésére. Dobai István a memorandumot megmutatta Jordáky Lajosnak, aki a tervezettel szemben a független Erdély gondolatát tartotta fontosnak. A Dobai által javasolt, a méltányosság elvén álló lakosságcserével egyetértett. Dobai felkereste Márton Áron püspököt is, aki Erdély Magyarországra való visszatérését tartotta megoldásnak, hasonló volt Dobri János református teológiai tanár véleménye. Dobai az ENSZ-hez akarta eljuttatni a memorandumot, de a letartóztatása ebben megakadályozta. Az elítéltek között volt Varga László református lelkész, aki jelenleg a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke. László Dezső 1941-1944 között magyar parlamenti képviselő volt. A Dobai-perben 1957. szept. 16-án kezdődött a tárgyalás. A román bíróság először tárgyalta nyilvánosan az erdélyi kérdést. Mindegyik vádlott fenntartotta véleményét a kínzások és annak ellenére, hogy az ügyész halálos ítéletet kért. Kertész Gábort például állandóan verték, mégsem tudták megtörni. Cellájába egy dühöngő elmebeteget tettek, aki valóságos kálváriává változtatta életét. Dobai István, Kertész Gábor és Nagy József dossziéján egy különleges jelzés volt, amelynek értelmében sohasem szabadulhattak a börtönből. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol mintegy 400 ember raboskodott hihetetlen körülmények között. Dobai súlyos tébécés lett, az orvos megtiltotta, hogy gyógykezeljék. Az ablaktalan cellában elviselhetetlen volt az élet. A legnagyobb melegben is naponta csak három deci vizet kaptak, a forró ételt pedig tíz perc alatt, kanál nélkül kellett beszürcsölniük. A 400 elítéltből csak 42-en maradtak életben. 1959. márc. 6-án számolták fel ezt a különlegesen kegyetlen részleget. Dobait akkor lepedőben vitték az új cellába. Az orvos a börtönparancsnok utasítása ellenére sztreptomicinnel kezelte, így mentette meg az életét. /Tófalvi Zoltán: Magyarok a vádlottak padján. = Erdélyi Magyarság (Budapest), nov. - 16. sz./

1990. január 28.

Cs. Gyimesi Éva nyílt levéllel fordult az RMDSZ Kolozsvári Bizottságához, sok kérdést, javaslatot felvetett. Rengeteg a súlyos feladat. Meg kell erősíteni az RMDSZ jogi kereteit, fel kell állítani az RMDSZ jogi-tanácsadó szolgálatát. A nemzetközi jogi védelmet kell kivívni, ENSZ-megfigyelő, Helsinki Bizottság, Emberi Jogi Iroda működése szükséges. Dobai István kifejtette erről a véleményét, a nemzetközi jog szakértőjeként ő elláthatná ezt a feladatot. Már meg kellett volna alakítani a jogász-bizottságot. A szociológusoknak országos szinten felmérést kell készíteniük, mert "pontosan kell tudnunk, kik, hányan vagyunk, milyen sajátos szükségletekkel. Főállású munkatársakra van szükség, a székházba berendezés is kell. Meg kell indítani a kétnyelvű lapot. Fel kell kutatni azokat, akik a parlamenti és helyi érdekképviseletre megfelelők lesznek. /Cs. Gyimesi Éva: Az RMDSZ Kolozsvári Bizottságának.= Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./

1996. november 4.

Tófalvi Zoltán az 1956 és 1960 közötti bebörtönzött túlélőkkel elment a régi szenvedés színhelyeire és börtöneibe. Még az erdélyi magyar közvélemény is alig tud valamit arról, hogy az 1957-es, Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevével fémjelzett perben "államellenes összeesküvés vádjával bíróság elé állított 57 személy közül 11-re mondták ki a halálos ítéletet és 10-et ki is végeztek: Szoboszlay Aladár pécskai és Ábrahám Árpád torjai katolikus plébánost, báró Huszár József volt földbirtokost, dr. Orbán Károly marosvásárhelyi, dr. Kónya István kézdivásárhelyi ügyvédet, dr. Fintanar Alexandru aradi ügyvédet, Tamás Dezső csíksomlyói származású tisztviselőt, Tamás Imre csíksomlyói származású, temesvári tanítót, Orbán István csíktapolcai földművest, Lukács István magyarpécskai kereskedőt, Draganita Mogyorós Máriát is halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanira változtatták. - Az "érmihályfalvi csoport" 31 elítéltje közül 1958. dec. 3-án kivégezték Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt, dr. Hollós István tanárt, volt hadbíró századost, 1959-ben végezték ki Szíjgyártó Domokost. A Securitate vallatószobáiban elszenvedett kínzásokba belehalt a dr. Dobai István jogász által összeállított "ENSZ-memorandum" két vádlottja, Kertész Gábor és Nagy József. A peripravai kényszermunkatáborban /a Duna deltájában/ halt meg Demeter István. A börtönben elszenvedett embertelen bánásmód következtében az 1964-es szabadulás után nemsokára meghalt Molnár Béla, Kolumbán Bendegúz, Nyitrai Sándor, Böjthe Sándor, Adorján Dezső, Csatlós Csaba református lelkész, illetve teológus, valamint Grósz József, Bocz Ádám, Deák Géza peripravai "Golgotát járó". A börtönben halt meg az "érmihályfalvi csoport" egyik résztvevője, a 25 éves kényszermunkára ítélt Tordai János géplakatos. Az RMDSZ 1996 egyik legjelentősebb kezdeményezésének, az 1956-os forradalom legméltóbb romániai megemlékezésének tartotta Tófalvi Zoltán elhatározását, hogy végigjárják az egykori gulágokat és erről film készüljön. A budapesti DEKO Film 36 órás, a Román Televízió magyar adása 15 órás filmösszeállítást készített a "halálmenet" megismétléséről. Az utat végigjárók között volt dr. Csiha Kálmán református püspök /10 évre ítélték/, Mózes Árpád evangélikus püspök /18 évre ítélték/, Kiss Béla evangélikus püspök-helyettes, dr. Dobai István nemzetközi jogász /életfogytiglanra ítélték/, Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze /11 évre ítélték/, Veress Sándor, a Kis-Küküllő menti csoport vezetője /még 1957 januárjában is a magyar forradalmat éltető röpcédulákat terjesztettek!/, akit 20 évre ítéltek, Kacsó Tibor, a "fegyveres felkeléssel" vádolt csíkszeredai csoport vezetője /25 év kényszermunkára ítélték/, Puskás Attila biológus, aki Október 23-a című saját versét terjesztette /20 évre ítélték/, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége és a Székely Ifjak Társasága, valamint a "Palotás-csoport" számos tagja, akiket annak idején 15-25 évre ítéltek. - Egyedül a marosvásárhelyi bíróságon 514 személy ellen hoztak különböző ítéleteket. Itt ítélték el az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ 75, a "Palotás-csoport" 24, a Székely Ifjak Társasága 9, a Puskás Attila nevével jelzett csíkszeredai tanárok, diákok 11 fős csoportját, a Kacsó Tibor nevéhez kapcsolt "fegyveres" felkelés 3 tagját, a csíkszeredai mezőgazdasági szakközépiskola 21 tanulóját /valamennyien román anyanyelvűek!/. Ezeken a tárgyalásokon a szabóból gyorstalpalással "hadbíró őrnaggyá" előléptetett Macskássi Pál elnökölt, aki a visszaemlékezések szerint több mint 80 személyre mondott ki a halálos ítéletet. /Új Magyarország, nov. 4./

1996. november 15.

A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Szabó Dezső Körének első előadásán dr. Dobai István jogbölcsész Krisztus erdélyi mandátuma címen az egyházak és a hitélet alakulását elemezte. A kommunista rendszer a maga szolgálatába állította a protestáns papságot, megbénította a templomon kívüli tevékenységet. A diktatúra bukásával a krisztusi misszió fontosabb lesz, de még nem születtek új formák az egyházszervezetben, ugyanis megmaradt a püspök főhatalma. /Sebestyén Zita: A nyáj fontos. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

1997. február 18.

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség /KMDSZ/ kezdeményezésére febr. 19-én kerekasztal-megbeszélést folytattak az önálló magyar egyetemről. A vitán megjelent Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke és Takács Csaba ügyvezető alelnök is. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke - mivel a vita idején külföldön volt - levélben állt ki az önálló magyar egyetem mellett, kifejtve, hogy azelőtt a hatalom tiltotta be az egyetemet, most pedig belülről akadályozzák az újraindítását. A tiszteletbeli elnök javasolta a felsőoktatás ügyében egy reprezentatív összmagyar erdélyi találkozó összehívását, továbbá "egyetemes magyar összefogással" gyűjtés indítását az önálló egyetem megteremtésére. Balázs Sándor professzor történelmi analógiáról beszélt: 1945-ben azért hozták létre a Bolyai Egyetemet, hogy a párizsi békeszerződés előtt gesztust tegyenek, majd a békeszerződés aláírása után, bizonyos idő elteltével, megszüntessék. Most az euroatlanti beilleszkedés a cél, tehát figyelmet kell fordítani a jogi garanciákra. Juhász Tamás teológiai tanár a Protestáns Teológiai Intézet tapasztalatára hivatkozott: a kezdeti szerény eszközökkel is fel lehet nőni a kor színvonalára. Selinger Sándor a budapesti Gábor Dénes Műszaki Egyetem távoktatási hálózatát ismertette: öt erdélyi városban van központjuk. Ezek eredményes működése bizonyítja, hogy a Bolyai mellett más intézmény is elképzelhető. Kötő József az RMDSZ programjára hivatkozott, amely határozottan kiáll az óvodától a főiskoláig terjedő anyanyelvi oktatási rendszer mellett. Kötő József alelnök hangsúlyozta, hogy az RMDSZ programjában szerepel a Bolyai Egyetem. Dobai István jogász az állam felelősségét emelte ki, az állampolgári jogegyenlőség alapjára kell hivatkozni az egyetem esetében. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke rossz szájízzel követte az elmúlt hetek vitáját, nem gondolta volna, hogy egyesek vitatni fogják az önálló magyar egyetem szükségességét. Első lépés lenne a tiltások felszámolása, ilyen tiltás például az, hogy a felsőoktatásban csak csoportok és tagozatok lehetnek magyar nyelven. A koalíciós partnerek az önálló magyar egyetemet lépcsőzetesen tudják elképzelni. Kolumbán József egyetemi tanár közbeiktatott lépésként a magyar nyelvű tanszékek létrehozását tartotta szükségesnek, mert a román tanszékvezetők nem törődnek a magyar csoportokkal. A magyar tagozatok léte sem jelent garanciát, hiszen a színvonalas magyar nyelvű matematika tagozat beszüntetésére is történt már kísérlet, mondta Szeghő Katalin. Molnos Lajos arra figyelmeztetett, hogy a magyar tagozatok létrehozása kijátszható az önálló magyar egyetem ellen. A teremben jelen voltak a Bolyai Egyetem visszaállítását szakmai okokkal megkérdőjelezők képviselői is, de nem szólaltak fel.

1997. november 29.

A tárgyilagos történetírásnak az 1956-os forradalom erdélyi eseményeit tekintve még nem jött el az ideje, állapította meg Sipos Gábor történész, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa, akivel Aniszi Kálmán beszélgetett. A rendelkezésre álló anyagot máris rostálni kell, mert a Securitate iratait csak nagy óvatossággal szabad használni. "Ötvenhatban eggyé vált a nemzet." Sepsiszentgyörgyön is felvonultak magyar zászlókkal a forradalom hírére. Hubecz Márton könyvelő börtönbe is került miatta. Le is ülte büntetését. Sokan forradalmi verseket másoltak, adtak tovább. Dobri János kolozsvári lelkész, aki 1940 őszétől újjászervezte a cserkészetet, 1956-ban a forradalmi versek egyik fő terjesztője volt. Ugyanígy Molnár Dezső kolozsvári lelkész, Dobainé Varga Piroska, Bányai Miklósné és sokan mások. 1956-ban újra felvetették az erdélyi magyar értelmiségiek Erdély helyzetét. Úgy érezték, emlékiratban a világ elé kell tárni a lehetséges megoldásokat: független Erdély, Erdély megosztása, illetve a Erdély teljes egészében kerüljön Magyarországhoz. Dobai István nemzetközi jogász Komáromi József matematikatanárral készítette a memorandumot, melynek szövegét Varga László református lelkész, Bereczki András és Gazda Ferenc tudományos kutatók ismerték a legjobban. Dobai István elvitte a memorandumot Márton Áronhoz, aki helyeselte a memorandumot, mert ő a Szent István-i Magyarország híve. Márton Árontól hazafele tartott Dobai István, amikor letartóztatták, megtalálták nála az emlékirat egy példányát. Az egyik szekus rögtön azt mondta: ez az - tehát tudtak róla. Ezután letartóztatták a többieket is. Sokáig az a hír járta, hogy Dobai azonnal kiadta a közreműködők nevét. Sipos Gábor cáfolta ezt a változatot. A perben nagyon súlyos ítéletek születtek, de halálos ítélet nem volt. Az emlékirat teljes szövegét még nem közölték sehol. A Dobai-Varga-per, másnéven ENSZ-per volt a legfontosabb megmozdulása az erdélyi magyarságnak ötvenhatban. Ezt a kezdeményezést a hatalom megtörte, de azt tudják, hogy az egyes változatokra kik szavaztak. A független Erdély mellett voltak a szociáldemokraták: Jordáky Lajos, Pásztai Géza, Nagy Géza és mások. Erdély Magyarországhoz tartozásának eszméje mellett tett hitet Márton Áron püspök és az idősebb nemzedék. Erdély igazságos megoszlása mellett állt ki a többség, Dobai István, Varga László, Kertész Gábor zilahi ügyvéd, a per egyik vádlottja. Annak, hogy Erdély Romániánál maradjon, csak a kollaboránsok voltak a pártolói.- A perben a vádlottak bátran viselkedtek. Később másokat is letartóztattak és a Dobai-csoporthoz csatoltak, köztük volt László Dezső kolozsvári lelkész, akit azért vittek el, mert esélyes lett volna a közelgő püspökválasztás. A börtönben a per több elítéltje meghalt. Szekeres Nagy József éhen halt a börtönben, Dobai István és Varga László többször volt a halál szélén. Hét év után kikerültek a börtönből a per elítéltjei. Beszélni kell még az érmihályfalvi csoportról. Itt már nem volt kézzelfogható vádpont, mint a másik perben a memorandum. Ebben a perben halálos ítélet is született, Sas Kálmán érmihályfalvi lelkészt kivégezték. Ez a per az erdélyi magyarság megfélemlítését szolgálta. /Aniszi Kálmán: 1956 - Erdély. = Kapu (Budapest), okt., újraközölte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29-30./

1999. október 23.

Az 1956-os forradalmat leverték, akkor következett a megtorlás. Magyarországon 1956 végétõl 1959-ig mintegy 35 ezer ember ellen indult rendõrségi-ügyészségi vizsgálat "politikai bûncselekmények" gyanújával. Huszonhat ezren kerültek bíróság elé. Jogerõsen elítéltek mintegy 22 ezer személyt. 1957- 1960 között körülbelül 13 ezren kerültek hosszabb- rövidebb idõre internáló táborokba. Az '56-os megtorlásokban az eddigi kutatások szerint 1961-ben volt az utolsó kivégzés. 1989 május 10-én a magyar Igazságügyi Minisztérium sajtótájékoztatóján egy 277-es listát ismertettek a halálra ítéltekrõl. A kutatások eddigi eredményei szerint 350-400-ra tehetõ az 1956-1960 között kivégzettek száma, 280-300-ra becsülik a politikai perekben a forradalomban való részvételért kivégzetteket. Magyarországon kívül a legnagyobb méretû megtorlásra Romániában került sor. Az itteni pártvezetés a forradalmat használta fel a magyar kisebbség megfélemlítésére oly módon is, hogy amit nem tehettek meg 1944-45-ben, azt 1956-ban bepótolták. Börtönbe vetettek ellenzéki román értelmiségieket is. Egy másik csoportba a közös román - magyar fellépés érintettjei tartoztak. Temesváron például többségében román diákok követeltek nagyobb egyetemi szabadságot. Mintegy háromezer hallgatót tartóztattak le, 31-et ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. A harmadik csoportba a magyar kisebbség, elsõsorban az értelmiség tartozott. 12-15-re tehetõ azoknak a magyaroknak a száma, akiket halálra ítéltek. Romániai magyar kutatók becslése szerint a kínvallatásokba belehalt emberekkel együtt ez a szám az 50-et is meghaladja. - Az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság 1998. október 4-6 között kegyeleti látogatást szervezett Nagyenyedre, Temesvárra és Aradra, ahol a forradalom áldozataira, az elítéltekre emlékeztek. Tófalvi Zoltán tudósításából megtudhattuk: több mint "40 évvel ezelõtt végezték ki az érmihályfalvi csoport két vádlottját, Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós István hadbíró századost. 56 elítéltet összesen 1300 évi büntetéssel sújtottak. Ugyancsak akkor tartóztatták le az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 77 tagját, illetve a Mózes Árpád evangélikus püspök nevéhez kapcsolt per lelkészeit és teológusait. A román kommunista diktatúra börtöneiben, eddigi adatok szerint 182 római katolikus, 57 református, 11 unitárius és 11 evangélikus lelkipásztor, esperes, püspök raboskodott. Volt, akit a Dunából halásztak ki. Dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi megyéspüspök az ítélet letöltése elõtt a börtönben halt meg. Hiába sikerült megszerezni az exhumálási engedélyt, a szekuritáté nem engedte, hogy a nagyváradi székesegyház kriptájába szállítsák földi maradványait." - 1957-ben kilenc erdélyi magyar értelmiségit súlyos börtönévekre ítéltek: Dobai Istvánt és Varga Lászlót életfogytiglani szigorított börtönre, teljes vagyonelkobzásra, Komáromi Józsefet és Kertész Gábort 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra, Bereczki Andrást 20, Gazda Ferencet 10, Dobri Jánost 6, László Dezsõt és Nagy Józsefet pedig 5 év kényszermunkára és vagyonelkobzásra ítélték. /Mózes Edith: 1956 emlékezete. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./

1999. október 25.

Október 23-án az 1956-os forradalomra emlékeztek Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén. Az ünnepséget az Erdélyi -56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezte. Gagyi Balla István történész az elítélt erdélyi 56-os kortanúkat köszöntötte: Kacsó Tibort, a Baráti Társaság elnökét, Fülöp Sándor tanárt, Dobai Istvánt, Papp Géza nyugalmazott katonatisztet és Péter Miklós lelkészt. /Szőcs Andrea Enikő: 1956-ra emlékeztünk. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

2001. szeptember 1.

Aug. 29-én kezdődött Kolozsvárott, a Protestáns Teológián a Keresztyénség és magyarság elnevezésű háromnapos református értelmiségi konferencia, melyet az Imitatio Christi Kollokvium és a teológia közösen rendezett, az észak-amerikai Christian Reformed World Missions szövetség támogatásával. Több előadást hallgattak és vitattak meg, ismerkedtek a várossal, annak nevezetességeivel. Az előadók között volt dr. Dobai István, ismert neves kolozsvári nemzetközi jogász /értekezését felolvasták/, Balczó András olimpiai és 10-szeres világbajnok öttusázó, Gazda József kovásznai tanár, dr. Tövissi József kolozsvári egyetemi tanár előadása. Végül dr. Kovács László Attila, a teológia rektora adott fogadást a résztvevőknek. /László Ferenc: Befejeződött Kolozsvárott a Keresztyénség és magyarság értekezlet. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./

2003. június 26.

A kolozsvári Korunk júniusi számának kiemelkedő anyaga Tófalvi Zoltán dolgozata: Fodor Pál és az erdélyi kérdés. A Magyar Népi Szövetség a trianoni határokat állíttatta volna vissza, az erdélyi értelmiségiek egy jelentős csoportja - Márton Áron római katolikus és Vásárhelyi János református püspökök, az erdélyi gazdasági egyesületek, szövetségek elnökeinek vezetésével - memorandumot készített, térképpel, melyen vázolták, hogy az észak-erdélyi román többségű megyéket csatolják Romániához, ugyanakkor a Székelyföldet egy Marosvásárhely- Dicsőszentmárton-Torda-Kolozsvár-Nagyvárad mentén húzódó "bővített korridorral" csatolnák Magyarországhoz, s ezzel 1.350.000 magyar és mintegy 850.000 román kerülne magyar fennhatóság alá. Tófalvi ismertette azt a programot is, melyet dr. Dobai István dolgozott ki a magyar-román viszony megoldására. Fodor Pál, csíkszeredai út-, vasút- és hídépítő mérnök Márton Áronhoz fűződő baráti viszonynak köszönhetően - két évtizedes adatgyűjtést követően - kidolgozta a román-magyar lakosságcserére vonatkozó részletes tervét, s készített hozzá térképvázlatot is, melynek alapján (elképzelése szerint) végre mindkét nép számára megnyugtatóan lehetne rendezni az erdélyi kérdést. Fodor Pált azért az elképzeléséért 1957. július 7-én társaival Csíksomlyón letartóztatták, vallatták, kínozták, s egy év múlva 25 évi kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A vád: állam- és társadalomellenes szervezkedés. Az általános kegyelmi rendelet után, 1964. július 28-án helyezték szabadlábra. Vajdahunyadon telepedett le, ott tudta meg, hogy felesége már 1959-ben elhunyt. Újranősült, újrakezdte az életét. Véletlen baleset következtében hunyt el, 1966. augusztus 11-én. Sohasem rehabilitálták. Csíksomlyón nyugszik. Újabb jelentős részét olvashatjuk hát a sorozatnak, amely az erdélyi mártír szabadsághősök, bebörtönzöttek küzdelmét és kálváriáját tárja fel. Valójában a tanulmány könyvként olvastatja magát. "Ma, amikor az európai uniós kihívások törvényszerűen teszik szükségessé a föderalizmusra, a közép-európai fragmentumokra, régiókra vonatkozó, az ötvenes évek második felében született tervek, elképzelések alapos ismeretét. A levéltári dokumentumok, Szoboszlay Aladár föderalizmusa és a Keresztény Demokrata Párt létrehozására vonatkozó tervezete azt bizonyítják, hogy ezeket az elképzeléseket nem lehet a fantazmagóriák kategóriájába sorolni." Fodor Pál egyik gyermeke az Imre nevet viseli, és történetesen Marosvásárhely alpolgármestere. /B.D.: Fodor Pál és az erdélyi kérdés. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

2003. október 7.

Okt. 6-án Kolozsváron a Házsongárdi temető honvédsírjánál és a szamosfalvi emlékműnél emlékeztek meg a tizenhárom aradi vértanú halálának évfordulójáról. A megyei RMDSZ által szervezett emlékünnepségen a szakadó eső miatt kevés kolozsvári magyar jelent meg. Az ünnepi beszédeket koszorúzás követte: a kolozsvári mártírok emlékművénél a megyei RMDSZ, a Castellum Alapítvány, az Ambasador Társaság és a Pro Iuventute Alapítvány részéről helyeztek el koszorúkat. A szamosfalvi vesztőhelyen a megrongált obeliszknél is elhelyezték az emlékezés virágait. Eckstein-Kovács Péter szenátor beszédében kijelentette: az egységre kell építeni. Az aranyosgyéresi magyarság a református templomban emlékezett okt. 6-ra. Az Avram Iancu Iskola VI-VIII. osztályos magyar diákjai Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regénye alapján Varga Dobai István által a tanulók számára átdolgozott színművét adták elő, óriási átéléssel. /Pap Melinda: Kolozsvári vértanúkra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./

2004. október 21.

Rácz Sándor jelenlétében emlékeztek okt. 20-án Kolozsváron az 1956-os forradalomra. Az események egyik főszereplője az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Rákóczi Kultúrkör és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet meghívására érkezett a kincses városba. Rácz Sándor 23 éves gyári munkásként került az események középpontjába, amikor a budapesti Központi Munkástanács élére választották. Később a Kádár Jánossal való megbeszélésére érkezve letartóztatták, és életfogytiglanra ítélték. Rácz Sándor felemlítette a forradalom fontosabb budapesti helyszínein történt eseményeket. Közölte: a szovjet hadsereg november 4-i bevonulása és az alvó főváros megtámadása "népgyilkosság" volt. A hagyományos október 23-i megemlékezésen a Dobai Istvánnal és Nagy Józseffel együtt elítélt, majd fogsága idején meggyilkolt Kertész Gábor mártíriumára az egykori börtöntárs és barát, Varga László református lelkész fog emlékezni. /B. T.: 1956-ra emlékeztek Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

2004. október 22.

Dávid Gyula közölte nagyobb tanulmánya vázlatát az erdélyi 1956-os perekről. 1992 óta az 56-os Intézet /Budapest/ által szervezett több konferencián hangzottak el a témáról előadások, több összefoglaló kiadvány jelent meg. Számos, börtönt járt erdélyi/romániai ’56-os visszaemlékezése napvilágot látott önálló kiadásban, tévéfilmek és CD-ROM is készült az erdélyi 56-ról. Mindennek ellenére szükséges olyan számbavétel is, amely végre összképet nyújt arról, ami Romániában történt. Dávid Gyula felsorolta az ’56 utáni időszak legfontosabb – a magyar forradalomhoz kötődő – romániai politikai pereit, azok elítéltjeit. 1956 romániai magyar elítéltjeinek száma ezrekre becsülhető. Akár megközelítőleg pontos névsort is csak a belügyi és katonai törvényszéki irattárak tanulmányozása alapján lehetne összeállítani. Nagyobb perek a következők. Szoboszlay Aladár és társai hazaárulási pere, halálra ítéltek tíz főt /Szoboszlay Aladár Ábrahám Árpád, báró Huszár József, Orbán Károly, Kónya István, Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István és Lukács István/, Sass Kálmán és társai pere /Kivégezték Sass Kálmánt és Hollós Istvánt/, Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének pere. Bolyai-egyetemi perek, Képzőművészeti Főiskola-perek, Protestáns Teológiai Intézeti perek, Bethánista „szervezkedés”, Dobai István és társai pere, Puskás Attila és társai pere, Fodor Pál és társai pere, Soós Ferenc és társai pere, Kis-Küküllő menti szervezkedés, Kacsó Tibor és társai pere, Fekete Kéz, Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége. Gagyi Balla István CD-jén interjút készített több volt elítélttel. További könyvek: Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül, továbbá És te hol voltál, Szent György című könyvei, Gazda József Kövek egy siratófalhoz, Akik imádkoztak üldözőikért című kötetben református lelkészek, teológusok visszaemlékezései olvashatók, Péterszabó Ilona Ötvenhat után ötvenheten című könyve, A Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetének 2004. augusztus 7–8-i nagyváradi találkozójáról kiadott Emlékkönyv. /Dávid Gyula: Feljegyzések az erdélyi 1956 évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./

2004. október 23.

Október 23-án tartja az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány hagyományos október 23-i megemlékezését Kolozsváron, a Heltai Alapítvány Pinceklubjában. A Dobai Istvánnal és Nagy Józseffel együtt elítélt, majd fogsága idején meggyilkolt Kertész Gábor mártíriumára az egykori börtöntárs és barát, Varga László református lelkész emlékezik. 1956-os versekből és sajtóanyagokból készült összeállítással közreműködik Boér Ferenc színművész. ’56 könyvekben címmel a Gr. Mikó Imre Könyvtár 1956-os kiadványaiból kiállítás tekinthető meg. /Erdélyi mártírok – Emlékezés Kertész Gáborra. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./

2004. november 3.

Kertész Gábor 1928-ban, Vajdakamaráson született. Édesapja ott volt lelkipásztor. 1946-ban az életére emlékező Varga Lászlóval együtt került a Bolyai Egyetem jogi karára, és jó barátok lettek. 1948-ban a régi professzorokat kiutasították az országból. Helyüket analfabéta zugügyvédek foglalták el, és tanítottak jog helyett évenként változó marxista ideológiát. A harmadév végén meglepetésszerűen a közgazdászoknak diplomát adtak és elbocsátották őket az egyetemről. Ott maradtak körülbelül tizenöten, negyedéves jogászok, közülük három átállt kommunistának. Januárban minden előkészítés nélkül kipécéztek négy hallgatót, Pásztori Ildikót, akinek édesapja, a Szociáldemokrata Párt egyik köztiszteletben álló vezetője már börtönben ült, Nagy József földbirtokos fiút, Kertész Gábort és Varga Lászlót. Ez volt az első koncepciós per Kolozsvárt. Demeter János dékán, aki később Budapesten díszsírhelyet kapott az erdélyi magyarság érdekeinek védelmezéséért, vezette a megbeszélést, elsorolva a legképtelenebb vádakat. Hárman megpróbálták védeni igazukat. Kertész Gábor viszont minden ráolvasott bűnre csak a vállát vonta meg. Az eredmény: hármukat kicsapták az ország valamennyi főiskolájáról. Kertész Gábornak megkegyelmeztek. Elvégezte az egyetemet. Egyetem után behívták munkaszolgálatos katonának. Bányában, vasútépítésnél dolgoztatták. Pár hónap múlva szabadon engedték. Amint valami állásféléhez jutott, újra behívták. Ezt háromszor is megismételték vele. Végre súlyos mellhártyagyulladással lett ügyvéd Zilahon. Közben folytatta komoly tanulmányait, tartotta a kapcsolatot Dobai István nemzetközi jogásszal és Varga Lászlóval. Kertész Gábor fedezte fel Wesselényi Miklósnak egy 1846-ban írt levelét, melyben azt fejtette ki, hogy a magyar nemzet a különböző nemzetiségek közötti szétszórt állapotában fel fog szívódni. Vonuljon össze a magyarság akkora területre, melyet be tud lakni a baráti nemzetiségekkel, a németekkel és a zsidókkal, a többi területet ürítse ki és adjon ott teljes autonómiát az ellenséges hangulatú nemzetiségeknek, vallotta Wesselényi. Ez a levél vezette Kertész Gábort a lakosságcsere tervezésére, megosztva gondolatait Dobai Istvánnal. A másik elmélete: minden kérdésben döntő joggal kell felruházni a szakértőket. Ez lenne az általa gerontokráciának nevezett társadalmi rend, mely, amint azt az ötvenhatos magyar forradalom megfogalmazta a pártfeletti, azaz pártatlan közhatalom igényével. Az 1956 magyar forradalomért Kertész Gábor is lelkesedett. 1957 márciusában letartóztatták, a Dobai per fővádlottaival egy napon. Kertész Gábor nem védekezett, önmagáról mindent nyugodtan vallott, de ha mások bűneiről kérdezték, azokat is mind magára vállalta. A tárgyaláson vallotta: egész Erdélynek Magyarországhoz kell tartoznia. Ezzel a magatartásával érdemelte ki Kertész Gábor nemcsak a 25 évi kényszermunkát, hanem az iratcsomóján a jelet, hogy nem hagyhatja el élve a börtönt. A börtönéletet különben is nehezen bírta. Akiket megjelöltek, azok nem kaphattak orvosi kezelést. Gábornak betegdiéta járt volna, soha nem kapta meg. Beteg tüdejére nem kapott gyógyszert. Összezárták egy félkegyelmű besúgóval, aki naponta verte őt. Kertész Gábort tudatosan, következetesen meggyilkolták. Rákos lett, leírhatatlan kínok között halt meg. Így gyilkolták meg a kommunisták Kertész Gábort, Erdély egyik legkiválóbb, legtehetségesebb emberét. /Varga László: Kertész Gábor emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30., nov. 1., 3./

2005. február 11.

Megjelent Dobai István Tűnődések a történelemről azaz A mérhetetlen élet és az ember viszonyáról, különös figyelemmel Európára és a magyarokra, I–II. kötet /Püski Kiadó, Budapest, 2004/. A csaknem 1300 oldalas könyv láttán Tibori Szabó Zoltánnak azok az interjúk jutottak eszébe, amelyeket a kolozsvári nemzetközi jogásszal az 1989 decemberi forradalom után néhány nappal készített, s amelyek – magyar és román körökben egyaránt – nagy vitát váltottak ki. Dobai István akkor azt állította, hogy a nagyhatalmak a magyarok és a románok megbékélését rövidesen nemzetközi feladattá teszik (Megbékélésünk nemzetközi feladat, Szabadság, 1990. január 21.), majd felhívta a figyelmet, hogy a magyar–román megbékélés csakis a realitások figyelembevételével képzelhető el (Béke csak a realitások alapján lehetséges, Szabadság, 1990. január 30.). Az interjúnak volt egy harmadik része is, amely azonban a magyar és a román sajtóban kinyilvánított ellenzés miatt nem jelenhetett meg. Akkor a magyar értelmiség egyes képviselői (Podhrádszky László, Kapcza Imre, Szabó Pál Endre, Pillich László, Demény Pál, Mócsy László, Kovács András, Kiss András és mások) még úgy látták, hogy az interjúalany által felvetettekről nem időszerű beszélni, hiszen azokat a nemzetközi jog már megoldotta, s Romániának az európai jogi normák alkalmazásával kell a magyar–román viszonyt megoldania, később kiderült, hogy Dobai István mégiscsak látnoknak bizonyult. Hiszen a nagyhatalmak a megbékélést évekkel később valóban a két állam nemzetközi feladatává tették (lásd Atlanta, alapszerződés stb.). Majd megjelent Dobai István Gesta Hominum című könyve, Tűnődések a történelemről alcímmel (Kolozsvár, magánkiadás, 2003), amely tulajdonképpen börtönelőadásaiból csak ízelítőt adott. Dobait az ötvenes évek végén bebörtönözték. A börtönökben előadásokat tartott. Az előadások anyagát később emlékezetből jegyezte le, ebből kerekedett ki az a jegyzetanyag, amelyből végül a most megjelent köteteket összeállította. A könyv a szerző elmélkedéseit tartalmazza a világ különböző dolgairól, így történelmi eseményekről és azok következményeiről, vallásról, erkölcsről, társadalomról. A szerző sok megállapítása helyénvaló, sok más véleménye elfogadhatatlan, vitára sarkalló. Dobai István kimondja, hogy a magyar társadalom a zsidókat fizikailag soha nem bántotta mindaddig, amíg 1944. március 19-én az országot a németek meg nem szállták. A felelősség így kizárólag a németeket terhelné. Tibori ezt vitatta. /Tibori Szabó Zoltán: Tűnődés a Tűnődésekről. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./

2005. március 11.

A Szent László Akadémia Budapesten, a Magyarok Házában március 8-án nagy sikerrel mutatta be a dr. Dobai István: Tűnődések a történelemről, azaz a Mérhetetlen és az Ember viszonyáról, különös figyelemmel Európára és a magyarokra című hatalmas, kétkötetes művelődéstörténeti művét. A könyvet dr. Medvigy Endre, az Akadémia elnöke méltatta, a szerzőt és a mű célját Varga László, magát a művet dr. Pákh Tibor történész mutatta be. Az 1300 oldalas munka hiánypótló. Európának azt az 1620 éves történetét elemzi, melyet 324 és 1944 között a keresztyén hit, erkölcs, világnézet és kultúra uralt és irányított. /Könyvbemutató. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./

2005. július 31.

Az 1956-os forradalom leverése után az egész Kárpát-medencei magyarságot sújtotta a megtorlás. Lipcsey Ildikó az erdélyi magyarságot ért megtorlást foglalta össze, felsorolva a nagyobb pereket. Kolozsváron 1956 októberében új diákszövetséget alakítottak, erről tudomása volt a pártszervezetnek. Október 24-én azonban a diákszövetségi gyűlés természetszerűen átváltott a magyar forradalommal való szolidaritás gyűlésévé. Október 25-én letartóztatták a gyűlés három résztvevőjét, Balázs Imrét, Tirniván Arisztídet és Walter Frigyest. Az előző kettőre 7-7 évi fegyházra ítélték. November 17-én Várhegyi Istvánnal az élen letartóztatták a diákszövetség vezetőit, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt és Nagy Benedeket. Temesvárom 2500 diákot tartóztattak le, végül 30, többségében román diákot ítéltek 3 hónaptól 8 évig terjedő fegyházra. Bukarestben is megmozdultak a diákok. 1957 májusában Paul Goma írót a bukaresti diákok tervezett sztrájkja miatt elítélték. 1956-tal volt kapcsolatos a szász írók 1959-es brassói pere, Schönfeld aradi főrabbi pere, Piesch Miklós, Blumenthál Pál pere, Teodor Margineanu román katonatiszt pere, aki a magyarországihoz hasonló felkelést akart kirobbantani Romániában. A perek történetét csak részben tárták fel Romániában. Megközelítő adatok szerint a perek 35 ezer embert érintettek. 30 személyt kivégeztek. Kb. 40-50 ember a bántalmazásokban vesztette életét. 1957 a nagy letartóztatások időszaka volt, emiatt Szamosújváron, a 3000 férőhelyes börtönben 10 ezren raboskodtak. A politikai elítéltek 80 %-a magyar volt. Itt és Jilaván működtették a „megsemmisítő részleget”. A Bolyai Tudományegyetemen 20-30 ítélet született. Az egyházakat is támadták. Erdővidék és Homoród mente unitárius papságának fele került börtönbe, családtagjaikkal együtt „szervezkedés” és „ellenséges elemek támogatása” címen. A kolozsvári Protestáns Teológia unitárius karán 3 tanárt és 15 diákok ítéltek el. A Nyárád mentén szintén egyház emberek kerültek a vádlottak padjára. A Csíkszeredai Főgimnázium tanárát, Puskás Attilát és társait – tanárokat, diákokat, 11 főt – ítéltek el. Nagyváradon diákok megalakították a Szabadságra Vágó Ifjak Szövetségét /SZISZ/. Ebből nagy pert csináltak, 1981-ben folytak a letartóztatások. A 151 letartóztatottból 57 főt elítéltek. Sepsiszentgyörgyön diákok Székely Ifjak Társaság /SZIT/ néven alakítottak csoportot, őket 1958-ban tartóztatták le, 1959-ben az 50-60 elítéltet a hírhedt brailai nagyszigetre vitték. A kizárólag munkás fiatalok által alapított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ perben 1500 személy volt érintve, 76 ítélet született. A temesvári diákok perében 32-en szerepeltek. Szilágysomlyón 5 főt börtönöztek be, Szászrégenből 24 ember ellen indult eljárás. Kolozsváron az Illegális Kommunista Ellenes Szövetség /IKES/ 35 fiatalkorú rendszerellenes szervezkedés volt. A Kis-Küküllő menti szervezkedésnek 6 vádlottja volt. 1958-ban Bencze György református lelkész be nem jelentett vadászpuskája miatt terrorcselekményre való késztetés vádjával 20 év nehézbörtönt kapott. 1958 júliusában letartóztatták Fülöp G. Dénes református lelkészt, 11 évre ítélték, 1958 augusztusában Cseterki János lelkészt tartóztatták le, ugyanebben a hónapban Harai Pál brassói káplánt az EMISZ perben fel nem jelentés címén 10 évre ítélték. Ebben az évben további egyházi személyeket ítéltek el. Három nagy pert emelt ki Lipcsey Ildikó: a Szoboszlay és társai ügyét 1958. április-május hónapban tárgyalták. A vádirat szerint 1950-ben Keresztény Munkapárt néven szervezetet hoztak létre, hogy fegyveres lázadást készítsenek elő. A Szoboszlay-féle szervezkedés a többpártrendszer és a szocialista rendszer eltörlésének igényét hordozta magában. Magyarországgal szoros szövetségi rendszert akartak kialakítani. Az erdélyi kérdés megoldását a két ország államszövetségében látták. A szervezkedésnek román tagjai is voltak. A Szoboszlay-perben 200 személyt tartóztattak le, köztük lelkészeket, szerzeteseket, 57 főt ítéltel el, köztük tíz főt halálra, a kiszabott börtönévek száma:1300 év. A másik nagy per az érmihályfalvi csoport ügye. Vezetőjüket, Sass Kálmán református lelkészt 1958. február 19-én tartóztatták le. Az érmihályfalvi csoport ügyében 31 főt ítéltek el, ebből kettő halálos ítélet volt, amit Sass Kálmán református lelkészen kívül dr. Hollós István egykori hadbíró századoson végrehajtottak. A harmadik nagy ügy a „kilencek”, vagyis az ENSZ-memorandum megfogalmazóinak és terjesztőinek ügye, akik 1956-ban az erdélyi kérdés megoldását vetették fel. Három álláspont volt: 1. Márton Áron római katolikus püspök és Dobri János református teológiai tanár Erdély Magyarországhoz csatolását tartotta helyesnek. 2. Jordáky Lajos és Pásztay Géza a független Erdély gondolatát támogatták. 3. Dobai István, a református egyház világi gondnoka Erdély kettéosztásában és lakosságcserében gondolkodott. Mindannyian úgy látták, méltányos megoldást. A Dobai István által elkészített memorandumot az akkori erdélyi magyar társadalom szinte valamennyi képviselője ismerte és véleményezte, de ismerte Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Illyés Gyula, Veres Péter és Sinka István is. A per során 16 személy ellen indult eljárás. 1957 márciusi letartóztatásuk után valamennyien fenntartották véleményüket. A per vádlottjaiból ketten a kínzásokba belehaltak, Dobait és Varga László tiszteletest életfogytiglanra, a többieket 25 és 5 év közötti börtönre ítélték. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol a 400 elítéltből csak 40 maradt életben az elszenvedett kínzások, az éhezés és orvoshiány miatt. A Magyarország elleni szovjet katonai intervencióban Románia és Csehszlovákia készségesen részt vett volna, de Hruscsov erre nem tartott igényt. Azonban szovjet katonai egyenruhába öltöztetett román katonaság részt vett a szovjet intervencióban. A román titkosszolgálat – román szakemberek szerint – bekapcsolódott a magyar eseményekbe. Cristina Troncota történész, a hadtudományok doktora a román titkosszolgálatok történetével foglalkozó monográfiájában külön fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Ő is és mások is ketté választják a kérdést: a román titkosszolgálat beavatkozása a forradalom előtt és a beavatkozás a forradalom után. 1956 nyarától kezdődően a Securitate hamis osztrák, nyugat-német, francia és olasz útlevéllel ügynököket küldött Magyarországra, magyarul jól beszélő személyeket, akik a gyűjtött információkat Bukarestbe továbbították, onnan pedig a szovjet titkosrendőrség rendelkezésére bocsátották. 1956 november végi látogatása alkalmával Bodnaras felajánlotta segítségét az ÁVH újraszervezésére. Többszáz magyarul tudó szekuritate-alkalmazott érkezett Magyarországra, irányítójuk Einhorn Wilhem /Vilmos/ volt, aki fedéssel tartózkodott Budapesten, mint a román nagykövetség tanácsosa. Troncota irányt mutatott a román és magyar történészeknek, érdemes lenne ebben az irányban kutatni. /Lipcsey Ildikó: A forradalom hatása és következményei Erdélyben. = Erdélyi Magyarság (Budapest). 2005. július-szeptember/

2006. január 6.

A debreceni Erdély-történeti Alapítvány, az Erdély-történeti Könyvek sorozatának 5. számú kiadványaként jelent meg Csiszár Ádám A nemzetek együttélésének kérdése Erdély országgyűlésein (1790–1848) /Erdély-történeti Alapítvány, Debrecen/, című értekezése, amelynek alapján a szerzőt 1948-ban doktorrá avatták a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. Megírásakor a közéletben viták folytak az erdélyi magyarság jövőjének politikai, közjogi kereteiről Erdélyország függetlensége és az autonómiák különböző változatainak lehetőségei fényében. Az alkotmányozás kérdésében az első szót a jogtörténetnek kellett kimondania. „Meg kellene ismerkedni ezzel a könyvvel minden erdélyinek, minden magyarországi lakosnak. Talán-talán az európai polgároknak is” – írta előszavában Takács Péter. Az autonómia tudományos megalapozása nagyon fontos. Csiszár Ádám ismertette Erdélyország rendi alkotmányát, annak lebomlásának történetével együtt. /Dobai István: A jelszó: autonómia. = Krónika (Kolozsvár), jan. 6./

2006. szeptember 13.

Dr. Dobai István jogászprofesszor, az ENSZ-per fővádlottja a Boldogok a békességre igyekezők című memorandum szerzője. Az emlékiratnak, mely Erdély közjogi helyzetének megváltoztatását követelte, az ENSZ-hez kellett volna eljutnia. 1957 márciusában letartóztatták Dobai Istvánt. életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1964-ben szabadult. Jelenleg Kolozsváron él.  Dobai István elmondta, hogy perükben senki nem tagadott semmit, nem voltak hajlandók megtagadni az ügyet. Közülük Kertész Gáborral bántak a Szekuritátén a legkegyetlenebbül, mert a legfölényesebb volt, s a szekustisztek ezt nem tudták elviselni. Rabtársaival verették őt. Dobai István Erdély lakosságcserével való újraszervezése mellett volt. 1964-ben, szabadulásuk után ellenségesen fogadták őket, egyeseket még a családjuk is. Többen öngyilkosok lettek kiszabadulásunk után. A Szekuritáté módszere az volt, hogy mindenkit szembe kell fordítani mindenkivel.   Dobainál a vallató a nagyon terhelő dolgokat nem írta be a jegyzőkönyvbe, azonban Dobai szólt, hogy írja be, különben nem írja alá. A memorandum hivatalosan nem jutott el az ENSZ-hez, egyetlenegy lehetőségük maradt, a Szekuritáté jegyzőkönyveibe rögzíteni a magyarság igényeit. Amikor Dobait letartóztatták, kiderült, hogy tíz éve figyelték, 1000-1500 oldalas iratcsomó volt már róla.    A rabtársakat is szembeállították egymással: ő már rád vallott, mondták. Mindenkit mindenkivel szembefordítottak, így a teljes bizonytalanságot sulykolták a rabokba. Mindenkit besúgás gyanújába kevert a börtön vezetősége. Romániában a politikai foglyok közül kivették a hazaárulókat, nekik külön börtönt rendeztek be, teljesen elszigetelve a környező társadalomtól, senki nem tudta, hogy hol vannak, a fegyőröket is rendszeresen cserélték, 4-5 évenként költöztették a rabokat más-más börtönökbe. Tudomása szerint 1948-ban kezdődött a hazaárulók elkülönítése. Máramarosszigeten volt az első ilyen börtön, később átköltöztették a rabokat Karánsebesre, Galacra, Pitesti-re, végül Désre. Amit el lehet egy börtönbüntetés során képzelni, azt mind alkalmazták a hazaárulókon. Nem volt szabad munkába menni, lehetetlen körülményeket teremtettek. A romániai börtönökben természetes volt, hogy a román hazafiak verték a magyarokat, ez nemzeti kötelességük volt. A hazaárulók közül is elkülönítettek 40-45 személyt. Ezt a csoportot fantomcellának nevezték, mert a létezésük titok volt, a fegyőrök sem tudtak róluk. 15 hónapig voltak a fantomcellában. Változatos módon kínozták őket, nem adtak levegőt, ivóvízről vagy mosdóvízről nem is beszélve, kanalat nem adtak az ételhez. Télen fél napokat vizes betonon kellett feküdni fűtetlen szobában. Ebben a csoportban három magyar volt: Bányai Miklós, Varga László és ő. A fantomcella után a hazaárulók börtönébe vitték őket. Dobai tuberkulózisban megbetegedett. Szabadulása után is figyelték, lehallgatók voltak a házában. Dobai szerint jó lenne, ha a politikai szervezetek az egykori politikai foglyokat meghívnák tanácskozásaikra. Romániában a magyar politikai foglyoknak nincs külön szervezete, csak a román szervezet tagjai lehetnek. Kétszeres-háromszoros nyugdíjakat, kárpótlásokat osztanak mindenféle címen a politikai elítélteknek, a magyaroknak szinte semmit, csak a nyugdíj-kiegészítést kapják, ami mindenkinek jár. Az ötvenedik évfordulót az 1956-os forradalom ellenségei akarják ünnepelni. /D. Szentes Szidónia: 1956 Erdélyben „Hazaárulásért” életfogytiglani börtön. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 13./

2006. október 21.

1956-ban a magyar forradalom hírét Romániában a lakosság széles rétegei nagy izgalommal fogadták. Temesváron a diákság tizenkét pontos programot állított össze, s a követeléseiket tartalmazó memorandumot az október 30-án félig-meddig legálisan összehívott diákgyűlésen, magas rangú párt- és egyetemi vezetők (Ilie Verdet és Petre Lupu központi bizottsági titkárok) jelenlétében felolvasták. Az egyetemisták kapcsolatot teremtettek a katonasággal és a munkássággal, de a rendszer oly gyorsan reagált, hogy az egyetemista ifjúság már tudott az utcára vonulni. A Szekuritáté már a diákgyűlés estéjén letartóztatta a megmozdulás szervezőit, és velük együtt a következő napokban összesen mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. Ezernél többet a mintegy 15 kilométernyire fekvő Kisbecskerekre szállítottak, s az ottani kaszárnyákban szekusok kezdték őket vallatni. A megtorlás kegyetlen volt. A szervezőket agyba-főbe verték, majd bíróság elé állították. Az 1956. november 15–16-án zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás nyomán a fő szervezőket tömörítő első csoport tagjaira mértek ki nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket, A decemberben tárgyalt második csoportban 7 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki. A bukaresti egyetemi hallgatók a november 4-én megindult magyarországi orosz megtorlás hírére kezdtek mozgolódni. Tüntetést szerveztek a szovjet nagykövetség elé, s onnan a tiltakozást a párt központi bizottságának épülete előtt akarták folytatni. Erre nem került sor, mert az egyetemeket megszállta a Szekuritáté. A fő szervezőket halálra ítélték, másodfokon ezt életfogytiglani szigorú börtönre változtatták. A magyarországi eseményekkel nyilvánosan rokonszenvező több száz bukaresti diákot őrizetbe vették, és súlyos börtönévekre ítélték, köztük Paul Goma később nemzetközileg is ismertté vált írót. A megtorlás a börtönbüntetések mellett számtalan egyetemről való kizárással párosult; 1957 tavaszán csak a bukaresti Parhonról 600 hallgatót zártak ki. Sok munkás és földműves is fellázadt. Ioan Faliboga, a Maros Magyar Autonóm Tartományban élő vasutas titkos szervezetével szabad választásokat akart kiharcolni. Perében rajta kívül még két embert ítéltek halálra. Az erdélyi magyarok sem maradtak tétlenek. Kolozsváron, a Partiumban, Marosvásárhelyen, Brassóban és a Székelyföldön ezreket tartóztattak le közülük a kegyetlen leszámolás során. A Bolyai Egyetem magyar diákjai tiltakozó akciót szerveztek. Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Balázs Imrét, Tirnován Videt, Dávid Gyulát, Lakó Elemért, Varró Jánost, Koczka Györgyöt, Iamandi Emilt, Kelemen Kálmánt, Nagy Benedeket, Páll Lajost, Péterffy Irént, Imre Magdát, Szilágyi Árpádot, Vastag Lajost, Várhegyi Istvánt és másokat hosszú évekre börtönbe zártak. Dávid Gyulát 1957 márciusában tartóztatták le. Hét évre ítélték, és a büntetését le is töltötte. Dávid Gyula, az ismert irodalomtörténész szerkesztésében ezekben a napokban jelenik meg az a kötet, amely az erdélyi magyar ötvenhatosokat igyekezett számba venni. 1956-1965 között csak a Maros Magyar Autonóm Tartományban több mint 750 személyt állítottak bíróság elé, de ezek közül 1956 októberében és novemberében csak 60-at tartóztattak le. 1957-ben több mint 150, 1958-ban pedig csaknem 300 letartóztatottról találtak adatot. A letartóztatások 1960-1965 között is folytatódtak. 1965 tavaszán például egy fiatalokból álló – a Gyergyószentmiklóshoz közeli Galócásról származó – csoportot tartóztattak le, akik ellen az volt az egyik vád, hogy „a magyarországi 1956-os ellenforradalomban résztvevő elemekkel” kapcsolatot tartottak, és akik Romániában hasonló akciókat akartak szervezni. Később a pártvezetés az 1956-os eseményeket ürügyként használta fel arra, hogy teljes mértékben felszámolja a rendszernek ellenállni próbáló csoportokat: a görög katolikus klérust, a protestánsokat, a neoprotestánsokat és a román történelmi pártok tagjait, vasgárdistákat, partizánokat és más csoportokat. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, és a leszámolásnak sok más magyar intézmény is áldozatául esett. A Szekuritáté elképzelhetetlen kegyetlenkedéssel sokakat beszervezett, románokat és magyarokat egyaránt. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász az események után az erdélyi magyarság ügyében memorandummal az ENSZ-hez fordult. Életfogytiglani kényszermunkát kapott érte. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész titkos szervezet létrehozásáért tizedmagával együtt halálbüntetést kapott. Végrehajtották. Ma sincs pontos adat arról, hogy a véres megtorlás hány embert érintett. Tízezrekről van adat, akiket azokban az években bebörtönöztek. Kutatók állítása szerint a magyar forradalmat követő két évben Románia-szerte tízezernél több személyt ítéltek börtönbüntetésre, és körülbelül ötvenet halálra. A magyar forradalommal rokonszenvező akciók megszervezéséért legalább 25 román nemzetiségű személyt végeztek ki. A börtönökben vagy a vallatások során továbbá mintegy százötvenen vesztették életüket. A leszámolás során másfélezer magyar került börtönbe és legkevesebb 15 magyart ítéltek halálra, akiket ki is végeztek. Raoul Volcinschi közgazdász egyetemi előadóként Kolozsváron már korábban titkos szervezetet hozott létre arra az esetre, ha Nyugat és Kelet között konfliktus robbanna ki. Amikor elterjedt a híre, hogy a magyarországi forradalmárokat Románián keresztül tehervonatokkal szállítják a Szovjetunióba, úgy vélte, elérkezett a cselekvés pillanata. Fegyvereket szerzett a Fogarasi-havasokban akkor még aktív román ellenállóktól, s azt tervezte, hogy a szóban forgó vonatokat társaival együtt megtámadják. Azonban a besúgták, ebben megakadályozták, s 25 év kényszermunkára ítélték. Nyolc évet ült, 1964-ben szabadult, amnesztiával. /Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., 21./

2006. november 24.

Dr. Dobai István Tűnődések a történelemről, azaz a mérhetetlen élet és az ember viszonyáról, különös figyelemmel Európára és a magyarokra címmel megjelent könyvét mutatják be november 24-én Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében. /Tűnődéskönyv Nagyváradon. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./

2007. április 11.

A Honlevél, a Magyarok Világszövetsége lapjának márciusi száma közölte először teljes terjedelmében az Erdélyi ENSZ Memorandum néven emlegetett Boldogok a békességre igyekezők című elaborátumot. A dokumentum az erdélyi magyarság sorsának hosszú távú rendezését célozta, és amelyet az ENSZ-hez kívántak eljuttatni, körültekintően és alaposan ismertette az ötven évvel ezelőtti időre kialakult helyzetet, részletesen indokolja az erdélyi kérdés megoldásának szükségességét, és négy politikai keretben vizsgálja Erdély jövőjét: I. Erdély román uralom alatt marad, II. Erdély magyar uralom alá kerül, III. Az önálló Erdély gondolata, IV. Erdély elosztása Magyarország és Románia között. „Az erdélyi kérdés megoldása kétségkívül nagy és nehéz feladat, de nemzetünk jövőjét e nélkül nem biztosíthatjuk. ” A dokumentum alapján kreált erdélyi ENSZ-perben „a román haza elárulása” bűntette miatt a hadbíróság 1957 novemberében életfogytiglani kényszermunkára ítélte Dobai Istvánt és Varga Lászlót, 25 évi kényszermunkára Komáromy Józsefet és Kertész Gábort, 20 évre Bereczki Andrást, továbbá 5-től 10 évig tartó fegyházra Gazda Ferencet, Szekeresi Nagy Józsefet, Dobri Jánost és László Dezsőt. 1958-ban ítélték el a második csoportot: Bányai Miklóst életfogytiglannal, Krebsz Sándort és Kincses Károlyt 20 évi, Kincsesné Balajti Ilonát pedig 10 évi kényszermunkával sújtották. Kertész Gábor és Nagy József a börtönben meghaltak a rettenetes bánásmód következtében, a többiek az 1964-es általános amnesztiával szabadlábra kerültek ugyan, de polgári jogaikat, munkavállalási szabadságukat sohasem nyerték vissza. /Boldogok a békességre igyekezők. Erdélyi ENSZ Memorandum – 1957. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 11./

2007. október 19.

1956 őszén, 1957 elején az erdélyi kérdés megoldására négy, számos kitételében ma is továbbgondolásra késztető terv, elképzelés született. A négy tervezethez kapcsolódik a Bolyai Tudományegyetem Történelem–Nyelvtudományi Karának 1956. októberi diákszövetségi „Határozati javaslata”, amely mindmáig a romániai magyar egyetemi oktatás reformjának egyik legátfogóbb és legsokrétűbb programja. Ezek a tervek, elképzelések a román kommunista diktatúra egyik, véres terrorról ismert korszakában születtek. Tófalvi Zoltán közölte dr. Dobai István által megfogalmazott ENSZ-memorandum szövegét, melyet ő fedezett fel a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) bukaresti levéltárában. Dr. Dobai István a 2007-ben Kolozsváron megjelent Mulandó Szilágyság című kötetében elmondta, az ENSZ-memorandum néven ismert dolgozat legfőbb inspirálója Wesselényi Miklós, aki azt sugallta: az erdélyi kérdés megoldásának a vitatható területek méltányos megosztását és a lakosságcserét tartja. Dobai és társai úgy képzelték el, hogy „a magyar kérdés” egyfajta appendixeként az ENSZ elé tárják az erdélyi magyarságot a trianoni békeszerződéssel ért súlyos igazságtalanságokat és jogsértéseket. A memorandum egy-egy példányát el akarták juttatni az ENSZ-hez, a magyar és román kormányhoz, a Román Munkáspárthoz, illetve a legnevesebb magyarországi személyiségekhez. /Dobai István ENSZ-memoranduma. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

2007. október 26.

Október 23-án Kolozsváron, immár többéves hagyományként, ismételten a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székháza volt a színhelye az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány közös szervezésében megtartott megemlékező összejövetelnek, amelyen részt vettek olyan erdélyi, még élő ‘56-sok, hozzátartozóikkal. András Imre, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke szólt szót az 1956-os forradalom eseményeiről. Szekeresi Nagy Józsefről Dobai István írásaiból hallhatott az érdeklődő közönség, Bazsó Dombi Attila görög–katolikus lelkész felolvasásában. A résztvevők megtekintették a Gróf Mikó Imre Könyvtár által szervezett könyv- és dokumentumkiállítást, mely az ‘56-os forradalomról szóló köteteket, valamint a forradalom erdélyi jeles mártírjainak dokumentum-másolatait tartalmazta. A könyvkiállítás része volt 33 olyan kötet is, melyek az erdélyi ‘56-sok egyik kiemelkedő személyiségének, Gagyi-Balla Istvánnak, a tulajdonát képezték, és amelyeket özvegye adományozott a könyvtárnak. /’56-os ünnepség a Heltainál. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

2007. december 13.

A kommunizmus legsötétebb időszakát idéző körülmények között mutatta be 1956 erdélyi mártírjai /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című dokumentumgyűjteményének első két kötetét december 12-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székházában Tófalvi Zoltán. A marosvásárhelyi történész kollégája, a köteteket szerkesztő Sebestyén Mihály alig kezdett hozzá a munkák méltatásához, amikor a lámpák kialudtak, a kitartó áramszünet okozta vaksötétben pedig zseblámpa és gyertya fényénél folytatódott a sötét kor felidézése. Sebestyén Mihály Tófalvi munkáiról azt mondta, „ha valaki szenzációs amerikai stílusú perbemutatásra számít, csalódnia kell. Itt teljesen unalmas peranyagok sorakoznak időrendben, kihallgatási jegyzőkönyvek, letartóztatási parancsok, kérdések és feleletek, az unalomig ismételt kérdések, kitalálás és valóság, politikai fikció, politikai álmodozás, börtönök, börtönőrök, kínzások és lelki gyötrelmek”. Sebestyén Mihály szerint meglepő az a naivitás, amellyel emberek összefogtak, hogy puszta kézzel megdöntsék azt a kommunista diktatúrát. Tófalvi Zoltán négykötetesre tervezett dokumentumgyűjteményének első két darabja a Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész nevével fémjelzett szervezkedés, valamint a Szoboszlai Aladár pécskai római katolikus plébános személyéhez fűződő „összeesküvés” per- és börtönanyagába nyújt betekintést több száz kordokumentum révén. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverését követő erdélyi megtorlás időszaka ez, amelyről a készülő harmadik kötetben a Kolozsváron élő nemzetközi jogász, Dobai István nevéhez fűződő – és súlyos börtönévekkel büntetett – ún. ENSZ-memorandumkísérlet dokumentumai, a záró, negyedik könyvben pedig a megtorlást túlélők visszaemlékezései lesznek olvashatók. Az érmihályfalvi csoport az erdélyi magyarság státusának rendezését tervezgette, e per nyomán három embert végezek ki, többet bebörtönöztek. Tekintve, hogy az 1956-os forradalom másik erdélyi mártírját, Moyses Mártont 57 éve tartóztatták le Kolozsváron, az esten Boér Ferenc színművész a költő három versét szavalta el. Tófalvi Zoltán szerint az erdélyi megtorlást jelentősen fokozta a Kádár János vezette magyar állami és pártküldöttség 1958. februári romániai látogatásán tett bejelentése, miszerint a romániai magyarság sorsát Budapest a román vezetésre bízza, az ellenforradalmárokat pedig meg kell büntetni. /Benkő Levente: Álmok, börtönök, gyötrelmek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./ „Egy nemzedéknek kell kihalnia, és egy újnak kell születnie ahhoz, hogy a magyarországi forradalom minden mozzanata ismertté váljon a nagyközönség előtt” – mondta Sebestyén-Spielmann Mihály az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezésében tartott könyvbemutatón, ahol az érdeklődők Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című sorozatának első két kötetével ismerkedhettek meg. Tófalvi elmondta: a Szoboszlai-per volt a legvéresebb 56 után, hiszen akkor tíz halálos ítélet született. Kutatásai során a szerző rálelt a temesvári börtönben történt kivégzés irataira is. „Az akkori hatalom még arról is gondoskodott, hogy az elítéltek között egyforma arányban legyenek magyarok és románok” – emlékeztetett a szerző, majd hozzátette: Szoboszlai Aladár igyekezett több nemzetiséget is bevonni elképzeléseibe, ortodox papokkal is tárgyalt. /Erdélyi mártírok ‘56-ja. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./

2007. december 29.

A rendszerváltozás óta számtalan emlékművet, szobrot, emléktáblát, plakettet és emlékkopját avattak. Ennek ellenére nincs tér felsorolni Háromszék jeles szülötteinek névsorát, akikről még talán meg sem emlékeztek, írta Kisgyörgy Zoltán. Kisborosnyó magyar történelmi parkja a legjobb példa, hogy aki ebből az emlékállító munkából ki akarja venni a részét, helyi kezdeményezésre, helyi erőforrásokból is meg tudja valósítani. A cikkíró szerint két olyan személyiség halálának volt kerek évfordulója, akinek emléke előtt főt kellett volna hajtani. 110 esztendeje halt meg Kökösi Orbók Ferenc (1820–1897) unitárius költő, író, lelkész, a háromszéki mondák és népköltészet gyűjtője, Kriza János gyűjtőtársa, és száz esztendeje annak, hogy elhunyt Málnás jeles szülötte, Bartók György (1845–1907), az Erdélyi Református Egyházkerület jeles püspöke, egyházi író, szerkesztő és tankönyvíró. A leendő évfordulók közül hármat említett a cikkíró: harminc esztendeje hunyt el Csomakőrös jeles szülötte, az író, Csoma-kutató egyetemi tanár, volt mikós diák, dr. Debreczi Sándor (1907–1978), a Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete című életregény szerzője. Hetven esztendeje temették el a vargyasi temetőbe Dobai István (1899–1938) unitárius lelkészt, aki a Tizenegyek néven ismert jeles erdélyi írói csoportosulás tagja volt. Fél évszázaddal ezelőtt hunyt el a magyarországi Kulcson Köpec jeles szülötte, Kamenitczky Etelka, írói nevén Ádám Éva (1875–1958), A hadak útja – Az Olt partjától Piavéig című világháborús dokumentumkötet írója. Sok módja van az emlékezésnek. Egy példa erre: Gocz József figyelt fel arra, hogy semmilyen emléke nincs Sepsiszentgyörgyön egykori alma matere és a Sepsi Református Egyházmegye főgondnokának, Újvárossy Józsefnek (1838–1919). Gocz József saját költségén Hunyadi László neves szobrászművésszel elkészíttetett négy Újvárossy-plakettet, melyből egyet a Mikó-kollégium folyosóján, egyet a Sepsi Református Egyházmegye székhelyén, egyet pedig a kökösi református imaházaban helyeztek el, mert Újvárossy József Kökösben született. /Kisgyörgy Zoltán: Van-e még tartozásunk? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 29./

2008. október 24.

Több rendezvény keretében emlékeztek meg október 23-án Kolozsváron az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 52. évfordulójáról. ’56, te lelkünkben lángoló címmel szervezett emlékműsort az 56-os Bajtársi Társaság, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete, a Világszövetség Erdélyi Társasága, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Magyar Ifjúsági Tanács és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei elnöke rendezésében. Az emlékezők András Imre, a VET elnökének kezdeményezésére egy percnyi néma csenddel adóztak az 56-os hősök emlékének. Közreműködtek a Horváth Béla Stúdiószínpad tagjai, valamint a BBTE színművészeti szakos hallgatói, Pálosi Zsuzsa és Vetési Nándor. Az est ünnepi előadója Dávid Gyula irodalomtörténész, 56-os elítélt volt. Részleteket vetítettek Víg Emese 1956 Erdélyben című dokumentumfilmjéből. Részlet hangzott el Dobai István 56-os elítélt ez alkalomra írott leveléből, az ünneplők tapssal köszöntötték a jelenlévő Komáromi József 56-os elítéltet. Az est zárásaként az egykor Szamosújváron raboskodó Fülöp Sándor olvasta fel versét, majd szeretetvendégség következett. A Kolozs Megyei Diáktanács szervezésében gimnazisták és egyetemisták fáklyás menetben vonultak a Mátyás Ház elől a Házsongárdi temetőbe. A forradalomra emlékezett a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten Pap Géza református püspök, Kovács Sándor római katolikus főesperes, Fehér Olivér evangélikus-lutheránus lelkész és Szabó Árpád unitárius püspök. /Ünnepi összeállítással emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

2008. október 24.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idei megemlékezéseinek az ad különleges aktualitást, hogy ötven éve végezték ki a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai per tíz halálraítéltjét. 2008. december 2-án lesz 50 éve annak, hogy kivégezték az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét /Sass Kálmánt és dr. Hollós Istvánt/, miközben a harmadik halálraítélt, Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Az 1956-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásért 1957. június 27-én a kivégezték Teodor Margineanu görgénykásvai születésű tüzérhadnagyot. 1959. április 20-án – ugyancsak Szamosújváron kivégezték az ozsdolai molnárt, Szígyártó Domokost. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében 51 éves korában kivégezték a csíkszeredai származású tanítót, Tamás Imrét és féltestvérét, Tamás Dezső pénzügyi tisztviselőt. A megemlékezések sorából kimaradt a nyolc erdélyi magyar származású áldozatnak a felsorolása, akiket Kádár János bíróságai ítéltek halálra. Budapesten az elsőkként kivégzettek közül kettő erdélyi: a marosvásárhelyi születésű Dudás József és a Krassó-Szörény megyei származású Szabó János, a Széna téri harcok legendás parancsnoka /Szabó bácsi/. Mindkettőjüket 1957. január 19-én végezték ki. 1958. május 30-án Temesváron ítéletet hirdettek a Szoboszlai-per 57 vádlottja fölött is: 10 vádlottat halálra, a többit 3 év börtönbüntetéstől életfogytiglan tartó kényszermunkával sújtották. A halálra ítélteket 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Sass Kálmán a kisebbségi és erdélyi kérdés megoldásának kulcsát a kantonális Magyarország és Románia megteremtésében látta. Ő volt az egyetlen, aki súlyos megveretése ellenére a bírósági tárgyaláson minden, belőle erőszakkal kicsikart vallomását visszavonta. Az erdélyi ’56 egyik legnagyobb teljesítménye, hogy a legvadabb terror, diktatúra ellenére a kisebbségi, az erdélyi kérdés megoldására négy terv, alternatíva született. A két, már említett peren kívül dr. Dobai István „ENSZ-memoranduma” az erdélyi magyarság jogfosztását az Egyesült Nemzetek Szervezete elé akarta juttatni, az erdélyi kérdés megoldását a régió Magyarország és Románia közötti megosztásában és a lakosságcserében látta. Fodor Pál Erdély függőleges, azaz a történelmi Máramarostól kiindulva, egész Erdélyt kettészelő megosztásában és ugyancsak a lakosságcserében látta a lehetséges megoldási alternatívát. /Tófalvi Zoltán: 1956 tizenkét erdélyi mártírja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

2008. november 22.

November 20-án Dobai István két könyvéről tartottak előadást Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Imitatio Christi Kollokvium szervezésében. Dobai István /sz. Nagyvárad, 1924/ a Bolyai Tudományegyetemen tanult jogot, majd később mint tanársegéd tanított a jogi tanszéken. Nem volt hajlandó belépni a Kommunista Pártba, ezért megfosztották tanársegédi tisztségétől, majd 1957-ben letartóztatták. Az ország több börtönében megfordult, végül 1964-ben nyerte vissza szabadságát. Végh László, Debrecenből érkezett atomfizikus, egyetemi tanár elmondta: Dobai István legterjedelmesebb művének, a Tűnődések a történelemről /Püski, Budapest, 2005/ című könyvének /pontosan: Tűnődések a történelemről, azaz a Mérhetetlen Élet és az Ember viszonyáról, különös figyelemmel Európára és a magyarokra/ bemutatását azért vállalta el, mert a könyv óriási ismeretanyagot képvisel, és rengeteg kérdésre ad választ. A könyv az emberiség történelmét mutatja be, a jogász szempontjából vizsgálva, kiemelve Európa, és azon belül a magyarság múltját. A szerző vakon írta meg, tollba mondva a szöveget. „Erősen megérlelt mű”, „börtönelőadások eredményeit foglalja össze” – emelte ki Végh László. A szerző a köteten körülbelül három évtizeden keresztül dolgozott. A második könyvet, a Múlandó Szilágyságot /Regun Press, 2007/ Sipos Gábor, Dobai István jó barátja és egykori tanítványa mutatta be. A kötet művelődéstörténeti tárcadolgozatok gyűjteménye, amelyek a Szilágyság történetét az egyetemes magyar történelembe helyezik be. Varga László, nyugalmazott református lelkész végszóként elmondta: Dobai István élete során remélte a kommunizmus mielőbb bekövetkező bukását, ezért megőrizte méltóságát, belső tisztaságát egy olyan világban, amelyben sajnos nem volt szükség „tiszta” emberekre. /Potozky László: Eszmény és történelem. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./


lapozás: 1-30 | 31-31




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998