udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7 találat lapozás: 1-7
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Dudás József

1994. december 3.

A Magyar Nemzeti Tájékoztatási Alapítvány szervezésében dec. 3-án Gödöllőn a magyar nemzeti ellenállás hőse és áldozata, az erdélyi származású báró Atzél Ede tiszteletére emlék-estet rendeztek. Dr. Gazsi József történész vázolta fel Atzél Ede életútját. 1944. szept. 22-én indultak el Atzél Ede vezetésével /Dudás József és Faust Imre könyvkereskedő/ Moszkvába, hogy közvetítsék Horthy fegyverszüneti megállapodásról szóló ajánlatát. Moszkvában Kuznyecov vezérezredessel tárgyaltak. Szept. 29-én indultak vissza, okt. 1-jén lépték át a határt, okt. 3-án Budapesten voltak. Közben /okt. 1-jén/ megérkezett Moszkvába a hivatalos magyar küldöttség Faragho vezetésével. Atzél Ede tájékoztatta Horthyt megbeszéléseiről. Atzél titkos útja hamarosan kitudódott. - Később Atzél Ede is részt vett a fegyveres ellenállásban, 1944. dec. 3-án fontos megbízatással ment át az orosz parancsnoksághoz, nyolc nap múlva kellett volna visszatérnie, de nyoma veszett. - Eltűnt, mint annyi ember a szovjet hatóságok kezében. - Ölvedi Ignác olvasta egy szovjet levéltárban Atzél Ede kihallgatási jegyzőkönyvét, tehát egy adat majd előkerül további sorsáról. Mikó István visszaemlékezéseiből olvastak fel az esten. Atzél Ede a Magyar Pártban tevékenykedett, majd az EMGÉ-ben, egy Kalot-ülésen is találkozott vele az emlékező. Atzél megalakította az önkéntesekből álló Wesselényi Lövészegyletet, hogy védelmet nyújtson a román partizánakciók ellen. Katona Szabó István is jó ismerője a családnak, elmondta, hogy Atzél Ede Béla fiának tanítója volt.

2005. április 13.

Tófalvi Zoltán kiegészítette Sylvester Lajosnak a Háromszék 2004. november 5-i számában megjelent írását, amelyben az Angliában élő Szalay Edda segítségével a mártírhalált halt Szalay Attila emlékét idézte fel. A Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22-e és 27-e között látogatott Romániába. Kádárnak az erdélyi magyarság elárulását jelentő beszéde 1958. február 24-én hangzott el Marosvásárhelyen. Ez a beszéd a nacionalista kurzus útjára lépett román hatalomnak felkínálta a lehetőséget, hogy leszámoljon az ,,ellenforradalmár-gyanús”, a magyar nemzeti szabadságharccal őszintén együtt érző erdélyi magyarokkal. Marosvásárhelyen nemcsak azt állította Kállai Gyula, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései a szomszédos államokkal, hanem azt is, hogy a magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Romániára jelentett volna óriási veszélyt, hiszen területi követeléseket fogalmaztak meg. Valójában még véletlenül sem fogalmaztak meg területi követeléseket. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem diákjai által megfogalmazott követelések 16. pontjában szerepelt annyi, hogy a nemzetközi fórumokon Magyarország képviselje a határon túli magyarok kérdését is. Kádárék tehát hazudtak, s ugyanakkor követelték az ,,ellenforradalmárok” példás megbüntetését. A küldöttség alig hagyta el Románia területét, a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Bírósága 1958. február 27-én a korábbi ítéletekhez viszonyítva példátlanul szigorú büntetéseket rótt ki a Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök nevével fémjelzett perben: a fővádlottat /Fodor Imre, Marosvásárhely 1996 és 2000 közötti polgármesterének édesapját/ 25 évi szigorított börtönbüntetésre ítélte, az ötödrendű vádlottat, Csiha Kálmánt, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspökét pedig tízévi börtönbüntetésre. A 2004. december 5-i népszavazás gyökerei az 1958. évi, nemzetárulásként számon tartott ,,látogatásig” is visszanyúlnak. Kádárék látogatását követően egymás után hozzák a halálos ítéleteket és az életfogytiglan tartó börtönbüntetéseket: a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevéhez kapcsolódó legnagyobb politikai perben tíz személyt ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén. Háromszék két neves személyisége, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános és dr. Kónya István Béla ügyvéd is a mártírok között volt. Ugyancsak a kádári ,,látogatás” után került sor az ozsdolaiak perére, amelynek során Szígyártó Domokos molnárt 1959-ben azért ítélték halálra és végezték ki, mert kétszer rálőtt a kollektív gazdaság megalakulását tűzzel-vassal erőltető helyi párttitkárra. Tófalvi most készíti mindkét per teljes levéltári dokumentációját. A Szoboszlay-per levéltári anyaga meghaladja a 30 ezer oldalt, Szígyártó Domokos és négy vádlott-társának a perirata 10 ezer oldal körüli! Külön tanulmány készül a sepsiszentgyörgyi, német származású Hubbes Márton ritkán emlegetett hőstettéről is: a magyar forradalom hatására magyar nemzeti lobogóval vonult végig a város főterén. Nagy Lászlóék a budapesti Petőfi Kör mintájára hozták létre a Kossuth Kört. Háromszék tehát óriási véráldozattal fizetett azért, mert együtt érzett a magyar forradalommal. A Kisborosnyón Damó Gyula tanító jóvoltából felállított emlékmű híven tükrözi ezt a helytállást. A kádári diktatúra első kivégzett hőse – Dudás József – erdélyi volt, Gernyeszegről, illetve Marosvásárhelyről származott. A Corvin-köz legendás hősei, a Pongrácz fivérek Szamosújváron látták meg a napvilágot. Az újabb levéltári kutatások arra is fényt derítettek, hogy sok erdélyi fegyverrel a kezében harcolt a forradalom győzelméért. Köztük van a gyimesbükki Nagy Lakatos János, aki a Miskolc környéki harcokban vett részt. A Szekuritáté itthon azonosította és ítélte el súlyos börtönévekre. Így került sor arra a perre is, amelynek mártírja Szalay Attila 28 éves technikus. A jelenleg is Sepsiszentgyörgyön élő Jancsó Csaba, Bordás Attila, Szabó Lajos jóvoltából a Háromszék olvasói sokat tudnak a Székely Ifjak Társasága nevű szervezetről, amelynek kiskorú diákjai 1957. március 15-én megkoszorúzták a Sepsiszentgyörgy központi parkjában álló 1848-as honvédemlékművet. Szalay Edda meglepődne, ha olvashatná az édesapjára vonatkozó levéltári dokumentumokat, a vádpontokat. A Szekuritáté által összeállított vádiratokat, a dokumentumait nagy-nagy fenntartással kell kezelni. A Szekuritáté megpróbált hiteles bizonyítékokat is összegyűjteni, s ezeket felnagyítva fogalmazták meg a vádakat. Az 1958/466. számú ügyirat Szalay Attilára vonatkozó dokumentumai szerint Szalay Attila lakatos ellen 1958. április 12-én indította el a nyomozást Fábián Márton marosvásárhelyi szekus főhadnagy. A vád: ,,...a magyarországi ellenforradalmi események idején Szabó Lajossal közösen kommentálták a külföldi rádióadók híreit, felnagyították a Magyar NK ellenséges elemeinek tevékenységét, ellenségesen nyilvánultak meg a népi demokratikus rendszerrel szemben. A beszélgetéseket követően Szalay Attila gyanúsított megegyezett Szabó Lajossal, hogy utóbbi létrehoz egy ellenforradalmi szervezetet, amelynek tagjai nacionalista, sovén érzelmű elemek. Szalay Attila megfogadta, hogy személyesen támogatja a szervezet felforgató tevékenységét, és mindvégig megfelelő tanácsokat ad az ellenforradalmi működésük során.” Szalay Attila egy német márkájú pisztolyt és hozzá tartozó golyókat szerzett. A Szalay Attilát és társai perében a kilenc fiatal névsora: Szalay Attila, Szabó Lajos, Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba, Jancsó Csaba, Gyertyánosi Gábor, Jancsó Sándor, Molnár Béla és Sándor Csaba. A vádirat szerint Szalay Attila vezetésével egy nacionalista csoport létrehozta a Székely Ifjak Társasága nevű ellenforradalmi szervezetet. – Az 1956-os, kapcsolódó politikai perek azonos klisék szerint zajlottak. Igyekeztek háromnál több személyt letartóztatni, vád alá helyezni, hogy rájuk süthessék a ,,szervezet” bélyegét. A vádirat sejteti: milyen brutális, szadista módszerekkel próbáltak vallomást kicsikarni a letartóztatottakból. A vádlott-társak kihallgatásainak jegyzőkönyvei alapján állították össze a vádiratot, a vádlott-társak voltak a tanúk. A bírói testület tagjai, az egykori börtönőrök akik halálra kínozták Szalay Attilát, még élnek. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezete elnökének, Török Józsefnek a drámája is bizonyítja, hogy 1965-ben, 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat azért, mert tíz évvel korábban együtt éreztek magyarországi sorstársaikkal. A Pongrácz fivérek kiskunmajsai kápolnájában – Tófalvi Zoltán kutatásai alapján – központi helyen látható Erdély 1956-os mártírjainak teljes név- és személyi adatsora. Tófalvi levéltári kutatásai alapján rövidesen elkészül a börtönben agyonvertek, agyonkínzottak teljes névsora is, curriculum vitae-je, köztük a Szalay Attiláé is. /Tófalvi Zoltán: Élő múlt: Kiegészítés a SZIT-perhez. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12., folyt. ápr. 13./ Előzmény: Sylvester Lajos: Megmaradt a vadság a maga szépségében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2004. nov. 5./

2005. november 10.

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2007. január 20.

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai tudják a kötelességüket, miként tíz éve Dudás József, a Forradalmi Nemzeti Bizottmány erdélyi származású tagja és Szabó János Széna téri fegyveres csoport vezetője kivégzésének napján is megemlékeztek az ‘56-os forradalom és szabadságharc utóéletéről, úgy most is irodalmi-dokumentációs műsort állítottak össze ,,az ötven évvel ezelőtti, január 18-21. között elkövetett kivégzésekre, letartóztatásokra, betiltásokra és hajdani mikós diákok akkori szervezkedésére is emlékeztetve”. Fontos a mikósok előadása azért is – hangsúlyozta Kónya Ádám, az Ezerkilencszázötvenhat, te csillag című, a Székely Nemzeti Múzeumban bemutatott előadás házigazdája -, mert Magyarországon a fél százados évforduló lejárván, igyekeznek tudomást sem venni arról, hogy 1957 tavaszán még működött az ellenállás, hogy hihetetlen durvasággal és kegyetlenséggel ekkor bontakozott ki a megtorlás. Ötven éve, január 18-án betiltották a Magyar Írók Szövetségét, két nap múlva az újságírók szövetségét, majd 26-án az összes tudományos, kulturális egyesület tevékenységét a Belügyminisztérium felügyelete alá helyezték. Nos, ha az éppen regnáló, a forradalom emlékének felidézésétől is rettegő magyarországi hatalom minderről megfeledkezik, a mikósok nem így tesznek, őket múltjuk kötelezi. /Váry O. Péter: ‘56 kötelez. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 20./

2008. július 24.

150 évvel ezelőtt, 1858. július 6-án jelent meg Temesváron Dél–Magyarország első magyar nyelvű hetilapja, a Delejtű. Július 22-én az első bánsági magyar újság alapítójáról, Pesty Frigyes történészről és lapszerkesztő-kiadóról emlékeztek meg a Magyar Ház Bolyai emlékszobájában Marossy Zoltán alprefektus a helyi magyar intézmények és civil szervezetek képviselői jelenlétében. A házigazda Graur János, a Heti Új Szó /Temesvár/ hetilap főszerkesztője elmondta: a lap Baráti Köre Pesty Frigyes emlékdíjat alapított, amelyet az évforduló alkalmából alakult, Szekernyés János helytörténész, Vicze Károly történész, Herczeg András mérnök, Szegedi Lajos mérnök és Graur János lapszerkesztő összetételű emlékbizottság ítélt oda öt újságírónak „a temesvári magyar újságírás hűséges szolgálatáért”. A méltatlanul elfelejtett Pesty Frigyes életművének jelentőségéről Szekernyés János helytörténész beszélt. Pesty magyar nyelvű hetilapja, a Delejtű, amelyet alcímében a tudomány, anyagi érdek és szépirodalom közlönyeként határozott meg kiadója, három évig, 1858-tól 1861-ig jelent meg Temesváron. A Delejtű mottója ez volt: Csak az önmagát elhagyó nemzet vész el. A megemlékezés során Graur János átadta a megtisztelő Pesty Frigyes emlékérméket – Varga Luigi szobrászművész alkotását – és okleveleket Dudás Józsefnek, Joó Imrének, Kiss Károlynak, Kovách Évának és Raffai Györgynek, akik több évtizede dolgoznak a temesvári magyar sajtóban. /Pataki Zoltán: Pesty Frigyes megemlékezés és díjkiosztás. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 24./

2008. október 24.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idei megemlékezéseinek az ad különleges aktualitást, hogy ötven éve végezték ki a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai per tíz halálraítéltjét. 2008. december 2-án lesz 50 éve annak, hogy kivégezték az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét /Sass Kálmánt és dr. Hollós Istvánt/, miközben a harmadik halálraítélt, Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Az 1956-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásért 1957. június 27-én a kivégezték Teodor Margineanu görgénykásvai születésű tüzérhadnagyot. 1959. április 20-án – ugyancsak Szamosújváron kivégezték az ozsdolai molnárt, Szígyártó Domokost. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében 51 éves korában kivégezték a csíkszeredai származású tanítót, Tamás Imrét és féltestvérét, Tamás Dezső pénzügyi tisztviselőt. A megemlékezések sorából kimaradt a nyolc erdélyi magyar származású áldozatnak a felsorolása, akiket Kádár János bíróságai ítéltek halálra. Budapesten az elsőkként kivégzettek közül kettő erdélyi: a marosvásárhelyi születésű Dudás József és a Krassó-Szörény megyei származású Szabó János, a Széna téri harcok legendás parancsnoka /Szabó bácsi/. Mindkettőjüket 1957. január 19-én végezték ki. 1958. május 30-án Temesváron ítéletet hirdettek a Szoboszlai-per 57 vádlottja fölött is: 10 vádlottat halálra, a többit 3 év börtönbüntetéstől életfogytiglan tartó kényszermunkával sújtották. A halálra ítélteket 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Sass Kálmán a kisebbségi és erdélyi kérdés megoldásának kulcsát a kantonális Magyarország és Románia megteremtésében látta. Ő volt az egyetlen, aki súlyos megveretése ellenére a bírósági tárgyaláson minden, belőle erőszakkal kicsikart vallomását visszavonta. Az erdélyi ’56 egyik legnagyobb teljesítménye, hogy a legvadabb terror, diktatúra ellenére a kisebbségi, az erdélyi kérdés megoldására négy terv, alternatíva született. A két, már említett peren kívül dr. Dobai István „ENSZ-memoranduma” az erdélyi magyarság jogfosztását az Egyesült Nemzetek Szervezete elé akarta juttatni, az erdélyi kérdés megoldását a régió Magyarország és Románia közötti megosztásában és a lakosságcserében látta. Fodor Pál Erdély függőleges, azaz a történelmi Máramarostól kiindulva, egész Erdélyt kettészelő megosztásában és ugyancsak a lakosságcserében látta a lehetséges megoldási alternatívát. /Tófalvi Zoltán: 1956 tizenkét erdélyi mártírja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

2009. április 4.

Tófalvi Zoltán 1944. március 24-én született Korondon. A marosvásárhelyi tanárképző főiskola után a kolozsvári tudományegyetemen is szerzett történelem-filozófia tanári képesítést. Éveken át szülőfalujában tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió riportere, később az A Hét, az Erdélyi Napló munkatársa, 2007. augusztusi nyugdíjazásáig az RTV magyar adásának szerkesztője, számos jelentős kötet szerzője. Tófalvi Zoltán riporter, kutató, történész, monográfus, író. Úgy látja, hogy a 45 éven át tartó diktatúra elnyomó gépezetének belső mechanizmusát ismerjük a legkevésbé. A politikai perek tanulmányozása, magyar nyelvre való átültetése, a túlélők visszaemlékezéseivel való „összeszikráztatása” során megdöbbentő esetekkel találkozott. Ilyen például Boros Sándor fogdajelentése Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészről. Boros Sándor Mészáros Gyula ÁVH-s tiszt ötlete alapján – a tervet hivatalosan Nagyváradon egyeztették a Szekuritátéval – vállalkozott arra, hogy megjátssza a szökést és felkeresi Sass Kálmán ismerőseit, és így felderítik „egy nemzetközi kémhálózat” szálait. A Szekuritáté még a román-magyar határon is átszöktette, hogy az ottani „szálakat” is felgöngyölítsék. Boros Sándor állítólag Vajdahunyadon él. Tófalvi megjelent köteteivel a tizenkét kivégzett, a mintegy ezerötszáz bebörtönzött erdélyi magyar rehabilitációjához szeretne hozzájárulni. A „hazaárulási perek” sorozat négy, levéltári dokumentumok alapján összeállított kötetből és egy mélyinterjúkat tartalmazó kiadványból áll. Önálló kötet készül az 1959-ben – tehát 50 éve – megszüntetett és a Babes Egyetemmel egyesített Bolyai Tudományegyetem peréről, amelynek során mintegy harminc tanárt, diákot – köztük Páskándi Gézát, Dávid Gyulát, Varró Jánost, Lakó Elemért, Péterffy Irént, Páll Lajost, Várhegyi Istvánt, Nagy Benedeket, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt, Vastag Lajost – zártak börtönbe, illetve másokat kirúgtak az egyetemről. Készül a kötet az erdélyi unitárius egyház lefejezéséről, illetve a 77 személy elítélésével végződő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – az EMISZ – peréről, az 59 személy bebörtönzésével járó Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete – a SZVISZ – koncepciós peréről, illetve a tűzhalált halt Moyses Márton és társai peréről. 1956-ban, illetve az azt követő években a román kommunista hatalom az erdélyi magyarságot végérvényesen össze akarta roppantani. Hogy ez nem sikerült, az igen jelentős mértékben a kivégzettek, bebörtönzöttek helytállásán múlott. Tófalvinak van némi szerepe abban, hogy kiskunmajsai kápolna falára odakerültek az erdélyi mártírok nevei, hogy Budapesten a 301-es parcellánál le lehet róni a kegyeletet az erdélyi magyar kivégzettek, meghurcoltak előtt. Azt is sikerült tisztáznia, hogy az 1956-os forradalom leverése utáni magyarországi kivégzettek közül nyolc erdélyi volt. Az első két kivégzett is erdélyi volt: a marosvásárhelyi származású Dudás József és a Széna tér legendás parancsnoka, Szabó bácsi. Őket a fellebbezési jog megtagadása mellett 1957. január 19-én végezték ki. Az erdélyi települések közül 1956 eszméiért Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot: Budapesten két marosvásárhelyi származásút végeztek ki, Romániában pedig három Marosvásárhelyhez ezernyi szállal kötődő értelmiségit: a nyolc nyelven beszélő Orbán Károly földbirtokost, báró Huszár József földbirtokost, és dr. Kónya István-Béla ügyvédet, aki a Református Kollégiumban érettségizett. /Bölöni Domokos: „Akit a földre taposnak... ” Tófalvi Zoltán újabb pászmái. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998