udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 28 találat lapozás: 1-28
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Eörsi István

1994. január 20.

Magyarország és a magyarságtudat volt a témája annak a vitának, melyet Gödöllő polgármesteri hivatala, a Magyar Televízió és az Esti Hírlap rendezett. Az estre meghívták Csapody Miklós /MDF/ és Tabajdi Csaba /MSZP/ országgyűlési képviselőt, a harmadik székbe meghívták Konrád Györgyöt és Eörsi Istvánt, de ők nem vállalták a nyílt színi megmérettetést, jelezte Franka Tibor, az Esti Hírlap főszerkesztője. Csapody méltatta az ellenzék körében vihart kavart Nemzeti Tájékoztatási Hivatal jelentését, Tabajdi szerint viszont elég lenne társadalmi mozgalom formájában megvalósítani Magyarország külső képének javítását célzó kezdeményezéseket. A találkozón elmarasztalták Eörsi Istvánt a ZDF német televíziónak adott nyilatkozatáért. Eörsi István ugyanis ebben a nyilatkozatában a kommunistákat reformkommunistákká szelídítette és sajnálkozásának adott hangot a jobboldali erők ha nem is testi, de szellemi kiirtásának elmulasztása miatt. /Albert Attila: Magyarságkép, némi szeplővel. = Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 20./

1995. március 8.

Hazai és külföldi értelmiségiek átnyújtották az Országgyűlésnek Nyilatkozat a Magyarok Világszövetsége megújításáért című javaslatukat. A nyilatkozat aláírói szerint az MVSZ nem felel meg hivatásának, nem az összmagyarságot tömörítő szervezet, hanem egyetlen politikai irányzat "világszövetsége". Az MVSZ a maga világnézetén kívül semmilyen más felfogást nem tűr meg. A nyilatkozatban Pomogáts Bélára, az Anyanyelvi Konferencia elnökére is hivatkoznak, aki szerint álszervezetek kaptak a magyarországi tagozat felépítésénél vezető szerepet. Az aláírók kifogásolták azt, hogy ha kisebbségi szervezetek anyagi támogatásért az MVSZ-hez fordultak, az Illyés Alapítványhoz küldték őket. Az aláírók az Országgyűlést kérték arra, hogy vizsgálja meg az MVSZ működését. Az 1995. január 20-án kelt nyilatkozat ötvenhárom aláírója között van többek között: Ágoston Vilmos író, újságíró, Beke Kata, Bodor Pál újságíró, Cs. Gyimesi Éva /Kolozsvár/, Donáth László lelkész, országgyűlési képviselő, Eörsi István, Faludy György, Fejtő Ferenc, Győrffy Miklós újságíró, Halász Péter író /München/, Jancsó Miklós filmrendező, Kende Péter, Kenedi János, Lőcsei Pál, Méray Tibor, Nagy Csaba /Zürich/, Nagy Pál költő /Párizs/, Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság (Kolozsvár) napilap főszerkesztője, Ungvári Tamás. /Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, márc. 8./ Sajnálatos, hogy az MVSZ-t támadó nyilatkozat ilyen széles nyilvánosságot kapott a magyar sajtóban, a szervezet tevékenységéről azonban kevés szó esik, jelentette ki Bakos István, az MVSZ főtitkára. A levelet Nagy Csaba küldte szét a világ számos MVSZ-szervezetéhez. Bakos István elmondta, hogy már korábban is tudomásuk volt a levélről, de nem akartak reagálni a fejléc és aláírás nélküli papírra írt vádaskodásokra. Furcsának tartotta, hogy az aláírók nem az MVSZ 1992-es kongresszusán mondták el véleményüket. /Cáfol a világszövetség főtitkára. = Esti Hírlap, márc. 9./ A világ negyven országából mintegy 850 ezer tagot összefogó MVSZ főtitkára, Bakos István alattomos támadásnak minősítette a nyilatkozatot. Ismertté vált az, hogy a szerző Nagy Csaba, aki már korábban hírhedtté vált a határon túli magyarok körében, Zürichben etikátlan magatartása elhatárolódtak tevékenységétől. A támadás beleillik a nemzeti intézmények, a Duna TV vagy a Nemzeti Színház elleni támadássorozatba. /Népszabadság, márc. 8./ Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára problematikusnak érzi az MVSZ-ben az anyaország társadalmi képviseletét. A levél valós problémákat feszeget, ugyanakkor úgy tűnik, folytatta az államtitkár, hogy a nyilatkozók nem tájékozódtak a szövetség belső munkájáról. Közvetlenül a nyilvánossághoz fordultak anélkül, hogy az MVSZ-szel konzultáltak volna a problémák orvoslásáról. /Népszabadság, márc. 10./ Az Országgyűlés házbizottsága állást foglalt a levélírók nyilatkozatával kapcsolatban: társadalmi szervezetek alkotmányban rögzített autonómiáját sértené, ha a törvényhozás beleavatkozna az MVSZ ügyeibe. /Magyar Hírlap, márc. 11./

1995. május 24.

Eörsi István kirohant Csoóri Sándor és a Magyarok Világszövetsége ellen. Csoóri "megírta hírhedt esszéjét, a Nappali Holdat, melynek antiszemitizmusa - őszintébb megfogalmazásában - vetekszik Csurkáéval..." Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetségében "nagy és mobil vagyonok segítségével függőségi rendszereket épített ki, főként a kisebbségek körében". Eörsi hozzátette, hogy megveti Csoórit. /Eörsi István: Milyen világszövetség a világszövetség? = Népszava, máj. 24./

1996. július 13.

Eörsi István a szocialista-liberális koalíció félidejét mérlegelve azt írja, hogy erről "nehéz megnyilatkozni Kovács Kristóf publicisztikai remeklése után /Magyar Narancs, július 20./." Szerinte ez a "ma kormányzó bagázs ? azért lett megválasztva, mert az elődeiket már egész egyszerűen nem lehetett kibírni ?... Ámuló nyilvánosság nincs már, "tartotta magát néhány évig, hála népnemzeti sobrijóskáinknak, akik szemünk láttára puhították fajtiszta árja lovuk nyerge alatt bankbetétjeiket." Fennmaradásukhoz hozzájárultak "a rádióba és főként a televízióban rendszeres időközönként celebrált vér- és rögvalóság gyűlöletórák." Eörsi felrója a Horn-kormány hibáit, majd írását azzal zárja: a Magyarok Világszövetségének Ópusztaszeren tartott ülésén "ismét az intézményesülő provincializmus táborozott. Néztem költői haladzsájának ködmönében a világmagyart, akit valaha barátomnak tekintettem, és közben halk rokonszenv ébred bennem - Horn iránt." /Eörsi István: Álmatag merengés félidőben. = Magyar Hírlap, júl. 13./

1996. november 1.

Eörsi István nem először támadja Csoóri Sándort: "Egy Csoóri vagy egy Csurka fantáziajátékai annak a nacionalista, rasszista rétegnek az ízlését szolgálják ki, amelynek segítségével hatalomra szeretnének kerülni..." /Eörsi István: A hazugság minősítése. = Népszava, nov. 1./ Az idézett mondatot, mint legfontosabbat, kiemelten idézte a lap.

1996. november 16.

Hajdú János, az MSZP országgyűlési képviselője szerint: "Amikor a magyar társadalom 1994-ben nemzeti történelmünkben korában még soha nem tapasztalt józansággal és éberséggel a hatalomból nem kiszavazta az Antall-Csurka-Boross-Lezsák-Giczy-Csoóri-féle politikai sarlatánokat, illetve részben kalandorokat, hanem a szó szoros értelmében elzavarta őket az államügyeknek a közeléből is, akkor az emberek voltaképp azt juttatták kifejezésre, hogy értik a veszélyt." /Hajdú János: Quo vadis, MSZP? = Népszava, nov. 16./ Hajdú Jánosnak volt egy hírhedt cikke: Utószó egy előszóhoz /Élet és Irodalom, 1983. szept. 16./, ebben feljelentette Csoóri Sándort, mert előszót írt Duray Miklós Kutyaszorító című könyvéhez. Durayt "önjelölt kisebbségi érdekvédőnek" nevezte, továbbá Hajdú szerint Duray neve "teljességgel érdektelen". Tudni kell, hogy Duray ekkor már börtönt szenvedett, éppen kisebbségi érdekvédő kiállásáért /1982. nov. - 1983. febr./ Mindezt tudva írta Hajdú János - ha felkérésre is - 1983-ban ezt a cikket. Hajdú feljelentésének hatására Csoóri Sándort egy éves publikációs tilalommal sújtották. Duray Miklós kálváriája sem ért véget, 1984. máj. 10-én újból letartóztatták. Jelenleg a Népszava főmunkatársa Ungvári Tamás, rendszeresen publikál a lapban Szabó Miklós, Eörsi István és Tamás Gáspár Miklós.

1997. február 13.

Febr. 13-án Budapesten, a Katona József Színházban átadták a Soros Alapítvány 1996. évi díjait. Életműdíjat kapott Eörsi István író, Orbán György költő, Petri György költő, Poszler György irodalomtörténész, Rakovszky Zsuzsa költő, műfordító és Sigmond István /Kolozsvár/ író. Az Ady Endre díjat a pozsonyi Grendel Lajos nyerte el. /Népszabadság, febr. 14./

1997. március 26.

Eörsi István emlékeztetett arra, hogy összegyűltek vagy huszonöten Budapesten, a Merlin Színházban, hogy egy másik íróegyesületet alakítsanak. Eörsi kirohant a Magyar Írószövetség ellen. Szerinte a Kádár-érában az Írószövetség a pártpolitika transzmissziós szíjaként funkcionált. A tagságot felduzzasztották. A rendszerváltás után a "tagságot tovább duzzasztották - hazaffyas kötelességből az összes jelentkező kisebbségi és emigráns magyart felvették, akinek neve nyomdafestéket látott." /Eörsi István: Van-e, ami nincs? = Népszava, márc. 27./ Horn Gyula miniszterelnök márc. 27-én találkozott a Magyar Írószövetség székházában hazai és határon túli magyar írókkal, akik az Írószövetség nehéz anyagi helyzetét tolmácsolták. Éppen ebben az időben jelentették be, hogy egy csoport új írószervezetet alakít. A kezdeményezők - Konrád György, Eörsi István, Szilágyi Ákos, Kukorelly Endre, Radnóti Sándor - akik nyugatos vagy posztnyugatos paradigmában gondolkodnak, nem kapnak kellő hangsúlyt a jelenlegi írószövetségben. /Népszabadság, márc. 28./ Pomogáts Béla reagált Eörsi írására. Elmondta, hogy Magyarországon jelenleg nyolc irodalmi társulás működik /Magyar Írószövetség, PEN Klub, József Attila Kör, Írószakszervezet, Magyar Írók Egyesülete, Független Magyar Írók Szövetsége, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, Magyar Művészeti Akadémia/ és most lesz egy kilencedik. Pomogáts már tavaly ősszel javasolta Konrád Györgynek, hogy az írószövetségen belül jöjjön létre azoknak az "urbánus", "liberális" íróknak /most "posztnyugatosoknak" nevezik magukat/ a társulása, akik úgy érzik, kisebbségi helyzetbe kerültek a szövetség választmányán belül. Nevezzék Babits Társaságnak, ajánlotta Pomogáts, ő is belépne. Az Írószövetségben úgyis működik egy Móricz Zsigmond Kör a hagyományos irányzatúaknak, a baloldali íróké pedig a Nagy Lajos Társaság. Ebből nem lett semmi. - Az új szerveződés viszont azzal a veszéllyel jár, hogy a szolidaritás hamarosan megtörik. Az irodalom még inkább kiszolgáltatottja lesz a pártpolitikának, s még inkább a politika pártok alárendeltségébe kerül. Ezek a pártok igyekeznek növelni a befolyásukat a kulturális életben. "Nem az új írói egyesület megalakításának szándékára, hanem a szándékot kísérő retorikára gondolok." - írta. Kiábrándító, hogy egy irodalmi kezdeményezést ilyen agresszív kijelentések kívánnak megalapozni. A szervezők nem arra törekednek, hogy az egyesületnek értelmes feladatot adjanak, hanem arra, hogy besározzák és a talajba döngöljék a riválisnak tekintett szervezetet. Elsősorban Eörsi Istvánnak a Népszava márc. 27-i számában megjelent írására gondol. Eörsi indulatkitöréseit megcáfolni úgy sem lehet: ez egy másik dimenzió.- "Az új írótársulás bejelentését kísérő kíméletlen harcmodor ugyanis tovább növelheti az irodalmi életben amúgy is meglevő ellenségeskedést..." /Pomogáts Béla: Õrizzük a méltóságot és a szolidatást. = Magyar Hírlap, ápr. 3./

1998. február 20.

A Soros Alapítvány febr. 13-án ünnepélyesen átadta az 1997. évi díjait. Vásárhelyi Miklós kuratóriumi elnök - többek között- előző évről áthúzódó alkotói díjat adott át Eörsi István író, publicistának, Petri György költőnek, Orbán Ottó költőnek, Poszler György irodalomtörténésznek és Sigmond István kolozsvári írónak. A díj évi összege 720 ezer forint. Évi 600 ezer forintos díjban /Bibó István-díj/ Kis János filozófus, Nagy L. Zsuzsa történész /Ránki Dezső-díj/ részesült. /Élet és Irodalom, febr. 20./

1998. május 11.

Eörsi István a választás tétjéről írt, jellemezte a pártokat. "1990 és 1994 között - Antall József tizenötmillió magyar miniszterelnökének becézte magát, holott az országnak csak tízmillió lakosa van. E bejelentés gyűlöletet és gyanút keltett mindenütt, ahol magyar kisebbség él." /Eörsi István: A magyar parlamenti választás tétje, Magyar Hírlap, máj. 11./

1998. június 13.

A Magyar Polgári Demokraták Társasága /köztük Elek István, Gergely András, Schmidt Mária, Tóth Gy. László, Tőkéczki László/ Akik új kultúrharcot akarnak címmel idézeteket sorakoztattak fel. Az idézetek között szerepel Kornis Mihálynak a Bayer Zsoltnak szóló kijelentése /Demokrata, jún. 4./, többek között szerepelnek még a következők: Tamás Gáspár Miklós elhiszi, hogy Lányi András új barátai között akad olyan, "aki lelkesen és szakszerűen védi a Dunát. Így azután lesz mibe belelőni Lányi Andrást, Kornis Mihályt, engem és a nyájas olvasót." /Élet és Irodalom, ápr. 3./ - "Antall József tizenötmillió magyar miniszterelnökének becézte magát, holott az országnak csak tízmillió lakosa van." /.../ Polgár mindenki, az enyhén antiszemita püspöktől, az exkommunista nacionalistáig, aki szavazatokat hozott a Fidesz konyhájára. /Eörsi István: A magyar parlamenti választás tétje, Magyar Hírlap, máj. 11./ /Magyar Nemzet, Napi Magyarország, jún. 13./

1998. december 8.

Elmúlt-e már a kommunizmus sajátos gyermekbetegsége, a baloldaliság? - tette fel a kérdést Kristóf Attila. Idézte Tamás Gáspár Miklóst, aki a Népszabadságban így írt: "A demokrácia aktív híveink tábora /különösen szemben az egyesült jobboldal kihívóan nyílt polgári osztálypolitikájával, amelynek hosszú távú fönntartása csak rendőrállami eszközökkel, a nyilvánosság brutális korlátozásával és fajgyűlölő propagandával képzelhető el a politikai korrupció változatlan virágzása mellett/ csak akkor mentheti meg a szabad társadalmat /és persze önmagát/, ha türelmesen és perspektivikusan átalakítja politikáját, és ez a politika - ha tetszik, ha nem - a jelenlegi körülmények között csak baloldali színezetű lehet." TGM tehát azt javasolja, hogy az SZDSZ próbálja elfoglalni a baloldalon az MSZP helyét. Erre "postafordultával" reagált Eörsi István Az osztályelemzés dicsérete címmel, Igazi összhangzat alakult ki. Eörsi így kontrázott TGM-nek: "A demokratikus értelmiség és politikai képviselete - amelyre a jelen körülmények között kizárólag az SZDSZ vállalkozhat - valójában csak arra törekedhet, hogy a szegények és kirekesztettek mind nagyobb rétegét vonja be a politizálásba, és ezt úgy teheti meg, ha az egyenlőtlenséget spontánul növelő piacgazdaság logikájával szemben annyi szociális érzékenységet vonultat fel, amennyit a kapitalista rendszer még el tud viselni." /Kristóf Attila: Én nem tudom... /Hol a baloldal/. = Magyar Nemzet, dec. 8./ Az említett cikkek: Tamás Gáspár Miklós: Új osztálypolitika /Népszabadság, 1998. nov. 18., 19./ - Eörsi István Az osztályelemezés dicsérete /Népszabadság, 1998. nov. 27./

2001. április 3.

A média csak eszköz, a bajt azok okozzák, akik a médiában rossz ügyek mentén teszik le a garast, állapította meg Kádár Ferenc. Itt van a negyven magyarországi értelmiségi aláíró esete. Köztük van Kőszeg Ferenc, Lengyel László, Tamás Gáspár Miklós, Eörsi István, Faludy György és Esterházy Péter - "ők is beálltak a sorba, és aláírták a szégyenlistát, melynek semmi más célja nem volt, mint az, hogy a jelenlegi anyaországi kormányt, a vezető pártot és személy szerint Orbán Viktort lejárassa. Csak azt felejtették el nagy buzgalmukban, hogy ezzel az egész országot, az egész népet és - természetszerűen - saját magukat is lejáratják. Egy keresztény-nemzeti-konzervatív szellemiségű hatalmat járatnak le azok, akik vezető értelmiségiként annak idején szintén ott voltak a barikádokon, a régi rendszer megdöntésében pont olyan vehemenciával agitáltak, mint a jelenlegi hatalom képviselői. És akkor, néhány év múltán legádázabb ellenségeivé válnak tegnapi részben-bajtársaiknak, csak azért, hogy a volt kommunisták mai szószólóinak udvaroljanak? Megint létrejöhet a balliberális torzó, mely netán hatalomra kerülhet? Ezeknek már semmi sem szent? Azért, hogy lejárassanak valakit, köszönetet mondanak a francia kormánynak a büntetőjogi felelősségre vonás elől külföldre szökött zámolyi romáknak adott menedékért?" "Köztudott, hogy éppen Franciaföldön mennyi jogtalanság éri az ottani romákat és más kisebbségieket, híres, hírhedt esetek forognak közszájon Európa- és világszerte. A magyar "elit" egy díszes csoportja pedig gratulál a franciáknak!" /Kádár Ferenc: Az értelmiség Janus-arca. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 3./

2001. április 12.

Többedmagával Marosvásárhelyen járt Eörsi István író, publicista. A vásárhelyi irodalmi esten felolvasott verseiből, majd a Népújság munkatársának fejtette ki álláspontját a rasszizmusról, politikai utazókról és arról, hogy mit hozhat nekünk a globalizáció. - A szabadelvű értelmiségi sorsa az, hogy állandóan a konfliktusokat keresse? - kérdezte az újságíró. Vannak értelmiségiek, akik abban látják feladatukat, hogy valamiképpen integrálják a széthulló értelmiséget és a közéletet, felelte Eörsi, ő pedig az ellentétek élesedéséhez, de főleg tisztázódásához járul hozzá. "Régen ellenzéki voltam, fő ellenségemnek a pártállamot tekintettem. Most egy politikailag igazságosabb világban élünk, ami a politikai szabadsággal egy olyanfajta szegénységet, nyomort, hajléktalanságot hozott, ami egyszerűen nem volt ismert Magyarországon." A zámolyi romák elhíresült ügyében a Francia Köztársaság kormánya elnökének, Lionel Jospinnak küldött magyar értelmiségiek levelét Eörsi is aláírta. Lokodi Imre újságírónak - Erdélyből tekintve az anyaország felé - furcsának tűnik, hogy pusztán származása miatt ma Magyarországról valakinek menekülnie kell. Eörsi szerint "Most nincs pártállam, de van eszement nacionalizmus és rasszizmus. Mert még a szegénységet is gyakran megpróbálják zsidózással meg ilyesmikkel magyarázni, de elkeserítő, hogy egy demokratikus jogállamban még mindig megalapozottan kell tartania valakinek attól, hogy hátrányos helyzetbe kerül, és üldöztetés áldozata lesz származása miatt. Ezért tiltakozni kell. Katasztrofálisnak tartom a trianoni revízió állandó emlegetését is, nem mintha Trianont nem tartanám iszonyatosnak, Trianon igenis iszonyatos volt." De most az európai egységesülésen kellene dolgozni. - Eörsi hamarosan Erdélyben is hosszabb időt akar tölteni. Szerinte nemzeti polgárság nem alakult, németek és zsidók lettek a polgárok. "A dzsentriből jött elszegényült nemesből nem lett polgár soha". Megállapította: "Magyarországon európai értelemben vett jobboldal sincs." Vagyis, tette hozzá az újságíró: fasiszta, rasszista, populista, nacionalista... Eörsi nem tiltakozott. - Most többfajta csőcselék jelentkezhet, állapította meg. "Ha Magyarországon a cigánykérdés nem oldódik meg öt éven belül, robbanás lesz."/Lokodi Imre: A demokráciában nem csak egy hülye típus jelentkezik. - Interjú Eörsi Istvánnal. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 21./

2001. június 1.

A magyar parlament jóvá fogja hagyni a státustörvényt, lényegi módosítások nélkül. Megvan hozzá az ötpárti támogatás, egyedül az SZDSZ halmozza a képtelenségeket, a nemzetietlen, ártó szándék mellett azért is, hogy lássék: van ilyen párt is. Bauer Tamás az Országházban azzal a javaslattal hozakodott elő, hogy a státustörvény kedvezményeit terjesszék ki a románokra, ukránokra, szlovákokra, mindenkire, hogy Magyarország vonzóvá és szimpatikussá váljék. A státustörvény országgyűlési vitájának napján Eörsi István a magyar ATV-ben Juszt László politikai show-jának szereplője volt. Eörsi, az SZDSZ fenegyereke, akiből előjön a "nemzetgyalázó blöff, mintha a magyar kormány - banditáknak nevezi - cigány-, zsidóellenes lenne, "náciszagú képződményekről" locsog, "hátraarcos előmenetelről", sem Heidert, sem Berlusconit nem tartja olyan veszélyesnek, mint egyes magyar pártokat, rekcumra fogja azokat, akik a német háborús vereséget magyar katasztrófának tartják (hát mi a fene, ha nem az?), felcsap Trianon védelmezőjének, Orbán előredülledő szemgolyóit veszi célba, Pokorni a Fidesz bájolgásával megbízott miniszter, bevallja, hogy ő tudatosan piszkít a saját fészkébe, a magyar történelmi egyházak ellen is pásztorlevelet fogalmaz a maga fennkölt stílusában, amelynek egyik kulcsszava a szarász, II. János Pál pápát levojtillázza, mert az abortusz ellen szól, s az éhezők millióiért nem tesz semmit. Mindezt hirtelenjében azért soroltuk fel a státustörvény kapcsán, hogy látva lássék, milyen indulatok s micsoda szellemiség munkál ellene. Annyi és olyan, hogy a legvadabb román kitalációkat konténerbe gyűjtve sem kerülne össze ennyi bűzlő anyag." /Sylvester Lajos: Törvénytervezet a magyar parlamentben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 1./

2002. október 17.

Szőcs Géza javasolta, hogy Budapesten állítsák fel az 1956-os forrdalaom reprezentatív emlékművét. Ez az emlékmű Magyarország egyik új szimbóluma lehetne. "Ennek az alkotásnak a főváros egyik legjobban látható pontján kellene hirdetnie minden itt élő és minden errejáró számára, hogy kis népek is képesek nagy tettekre. Ez a világraszóló, XXI. századi új Szabadság-szobor, mint látomás, kihívás és feladat, talán képes lesz egyesíteni a nemzetet..." "Első körben azokat szeretném megszólítani, akiknek élete, személye, sorsa, életműve szorosan kötődik 1956-hoz, 1956 előkészítéséhez és emlékének ébrentartásához - s ha javaslatom ezek egyetértésével találkozik, meglesz annak az esélye, hogy átfogó társadalmi, politikai és kulturális konszenzus teremtse meg azokat az alapokat, amelyeken felépülhet az emlékmű...". A felhívás aláírói: Faludy György; Halda Aliz - a Nagy Imrével együtt kivégzett Gimes Miklós menyasszonya; Gyenes Judith - Maléter Pál özvegye; Király Béla - az 1956-os Nemzetőrség főparancsnoka; Jánosi Katalin - Nagy Imre unokája; ifj. Bibó István - Bibó Istvánnak, a Nagy Imre-kormány miniszterének fia; Pongrátz Gergely - a Corvin-köz parancsnoka; Szilágyi Júlia - Szilágyi Józsefnek, Nagy Imre mártír munkatársának lánya Az 1956-os emlékművel kapcsolatos felhíváshoz eddig csatlakoztak: Barta Tibor agysebész; Benyhe István tanár-közgazdász; Bodor Ádám író; Bollobás Enikő egyetemi tanár; Csicsery-Rónay István író; Csoóri Sándor költő; Entz Géza művészettörténész; Eörsi István költő; ifj. Feszt László képzőművész; Amedeo Di Francesco egyetemi tanár (Nápoly); Félicie M. de Gérando-Teleki műfordító; Herner János irodalomtörténész; Illyés Mária művészettörténész; Kalapáti Ferenc költő; Kemény Katalin író; Kertész Imre író; Kodolányi Gyula költő; Kolozsvári Papp László író; Lászlóffy Aladár költő; Orbán György zeneszerző; Thomas Ország-Land újságíró; Hans Henning Paetzke műfordító; Pekár István, a Duna Televízió elnöke; Rajk László műépítész; Selmeczi György zeneszerző; Szakály Sándor történész; Szepes Erika esztéta; Szerdahelyi István esztéta; Szeremley Huba vállalkozó; Szilágyi Sándor szerkesztő; Szörényi László irodalomtörténész; Takács Jenő zeneszerző; Tempfli József püspök; Tőkés László püspök. Aláírom, ha ez az emlékmű nem a kommunizmus megreformálásának, hanem legyőzésének szimbóluma akar lenni - mondta Pongrátz Gergely. Ám a helyszín inkább a Városligetnél, a Sztálin-szobor helyén lenne megfelelőbb - vélekedett a Corvin-köz parancsnoka. Végül megegyeztek abban, hogy ez utóbbi inkább egy 56-os emléktemplomnak lesz méltó helyszíne - olyannak, csak nagyobbnak, amilyent Kiskunmajsára tervezett Csete György. Egyébként Kiskunmajsán van az ország egyetlen 1956-os múzeuma, melyet Pongrátz Gergely maga hozott létre. /Felhívás az 1956-os emlékmű létrehozására. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./

2002. december 12.

A bukaresti külügyminiszteri találkozóról talán Markó Bélának sikerült a legfrappánsabban kiemelnie a lényegtelen dolgok leglényegesebb jellemzőjét, azt, hogy "kialakítható az egyetértés". Hogy miért nem alakították ki most? Miért nem értettek egyet most? Erre aligha lehet rákérdezni, értékelte a történteket Sylvester Lajos. Eörsi István, a magyar abszurd esszé prominens művelője megtámogatta Kovács László külügyminisztert, előbb Frankfurtban kelet-európai szakértőknek, majd a Romania Libera számára juttatott el "olyan magyarnak álcázott véleményt, ami a legaljasabb nemzetgyalázás és a magyar társadalmi valóság elferdítésének minden elképzelhető eddigi hitványságát felülmúlja." (Romania Libera: "Blestemele istorice" ale Europei de Est, 2002. dec. 11.) /Sylvester Lajos: Kialakítható egyetértés? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./

2002. december 30.

Dec. 28-án tartotta Marosvásárhelyen Irodalmi Színpadának évzáró ülését a Látó szépirodalmi folyóirat. Az est meghívottja Láng Zsolt író, a folyóirat szerkesztője volt, aki egy éves ösztöndíjjal Berlinbe került. Fél év elteltével meghívták, hogy Láng elmesélje berlini élményeit. Láng Zsolt DAD-ösztöndíjjal van Berlinben. Láng Zsoltnak Berlinben volt két irodalmi felolvasása, a német irodalmi nyilvánosság előtt Esterházy Péter mutatta be. Magyar írók is ott vannak a német könyvesboltok polcain, Konrád György, Nádas Péter, Esterházy Péter, Eörsi István munkái, de ott vannak a klasszikusok is, Kosztolányi és Márai. /Lokodi Imre: Láng Zsolt Berlinben. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./

2004. július 3.

Magyarországon 1989-90-ben a számonkérés, felelősségre vonás elmaradt, sőt, a bűnösök megnevezése is nehézségekbe ütközött. Emiatt a politika pótcselekvésekhez folyamodott, betiltották az önkényuralmi jelképeket, köztük a vörös csillagot, mint az elmúlt rendszer bűneinek szimbólumát. A Munkáspárt egyik vezére egy nyilvános rendezvényen viselte jelvény formájában a vörös csillagot. Rendőrség, feljelentés, bíróság. Jogászok, filozófusok, politológusok foglalnak pro és kontra állást a kérdésben. A cikkírót, Baranyai Pétert már meggyanúsították kommunista szimpátiával, mert felvetette, nem kellene-e a régi rendszer vezető tisztségviselőinek szerepet vállalniuk az új, kibővült Európában? /Baranyai Péter: Elvásott a veres csillag. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./ A vörös csillag mellett MSZP-s és SZDSZ-politikusok álltak ki, így Gyurcsány Ferenc sportminiszter, Krausz Tamás, Tamás Gáspár Miklós és Eörsi István.

2004. augusztus 5.

Eörsi István /SZDSZ támadta Orbán Viktor tusnádfürdői szereplését, szerinte az a felelőtlen demagógia iskolapéldájának nevezhető. A Fidesz-politikusok úgy tesznek, mintha jogilag kötelező erejű népi-nemzeti felhatalmazásból handabandáznának. „A státustörvény csődje nem józanította ki őket. Pedig az Orbán-kormánynak rövid idő alatt sikerült felkavarnia a két világháború közti időszak gyilkos indulatait, szembeállítva országunkat néhány szomszéddal, elsősorban Romániával és Szlovákiával. A sok évtizedes kisebbségi lét idején akkumulálódott elkeseredést szent koronás magyarigazolvánnyal óhajtotta orvosolni. A Szent Korona Nagy-Magyarország feltámadásának hazug reményét sugallta, az igazolvány pedig azt az illúziót, hogy a magyar kormány közvetlenül alakíthatja majd más államok magyar nemzetiségi polgárainak törvényes lehetőségeit és életkörülményeit. Ígérgetés és vicsorgás: ez volt a nemzet-újraegyesítő politika lényege. Az Európai Unió tiltakozott a státustörvény lényege és legelfogadhatatlanabb cikkelyei ellen”. Eörsi kijelentette: a magyarországi és a kisebbségi magyarság közti határvonalak eltörlésének egyetlen lehetséges útja az Európai Unión át vezet. „Ha megvalósul az egységes Európa, akkor a széttépett nemzeteknek nem érdemes sérelmi pátosszal gyűlöletet ébresztő autonómiaköveteléseket erőltetniük”. Orbán Viktor az acsargást és a vicsorgást a "polgári körök" mintájára a romániai hétköznapok meghatározó elemévé óhajtja tenni. Eörsi szerint Orbán uszító, vérlázító izgató, Románia magyar nemzetiségű állampolgárait szembe állítja egymással és a románokkal. Eörsi István pártja, az SZDSZ koalíciós partnere, az MSZP ellen is kirohant: a szocialisták megszavazták „a demagóg és értelmetlen státustörvényt”. /Eörsi István: Tusnádfürdő után. = Népszabadság, aug. 5./

2005. március 17.

Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából Mádl Ferenc köztársasági elnök a Parlamentben. A köztársasági elnök – a miniszterelnök előterjesztésére – 19 Kossuth-díjat és 20 Széchenyi-díjat, egyet megosztva adományozott. Sütő Andrásnak, az egyetemes magyar kultúrához való hozzájárulásáért, valamint az erdélyi magyarság szülőföldön való boldogulása, kisebbségi jogainak védelme érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozták. A Kossuth-díjas író, drámaíró betegsége miatt nem tudta átvenni az elismerést, amelyet folyamatos orvosi kezelése miatt később vesz át. Kossuth-díjat kapott, többek között, Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Eörsi István József Attila-díjas költő, drámaíró, publicista, Gálvölgyi János, a Madách Színház Jászai Mari-díjas színművésze, érdemes művész, Kemény Henrik bábművész, Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész és Závada Pál József Attila-díjas író, szociológus. /Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./

2005. november 10.

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2006. január 31.

A kilencvenes évek elején a baloldalnak nem volt kommunikálható válasza a nemzeti problematikára. A baloldal a nemzetfogalmat támadta meg. A nemrégiben elhunyt Eörsi István még a republikánus nemzettudatot népszerűsítő Tamás Gáspár Miklósnak is nekitámadt a kilencvenes évek derekán, mert ez utóbbi azt merte írni – a határon túli magyarságnak a nemzetből való fogalmi kirekesztése mellett –, hogy Magyarország mégiscsak magyar ország, és a magyar állampolgárokat tömörítő magyar politikai nemzet közös érdeke, hogy a magyarság nyerjen. Eörsi szerint a multinacionális vállalatok korában e mondat értelmetlen, s annak a kívánságnak, hogy magyarok nyerjenek legfeljebb a labdarúgásban, de tulajdonképpen még ott sincs értelme. Másik módszere a hermeneutikai zűrzavarkeltésnek a „politikai nemzet” teóriájának kijátszása a kulturális nemzet ellen. TGM mellett Kende Péter (nem a botránykönyves, hanem a Párizsban, emigrációban a társadalomtudományok területén nevet szerzett tudós), Bauer Tamás, Vitányi Iván és mások e fogalmi kategóriát sulykolták írásaikban. Miután mindkét kísérlet kudarcot vallott, a baloldal – legalábbis annak főárama, az MSZP – a politikai kommunikáció tekintetében taktikát változtatott. Medgyessy Péter nemzeti középről beszélt, Gyurcsány nemzet iránti felelősségről, felelős hazafiságról, nemzeti minimumról, miközben persze a nemzeti kérdésre adott politikai válaszok továbbra sem érdemiek. /Borbély Zsolt Attila: Baloldali taktikák. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 31./

2006. április 11.

Az irodalmi kanonizáció tüstént megérkezik, ha valaki a baloldal kultuszfigurája – jelentette ki Haklik Norbert. Magyarországon ha egy írónak nyilvánvalóvá válik az eszmei hovatartozása, akkor ő is elfoglalja helyét annak a bizonyos ároknak valamelyik oldalán. Beteges módon – tisztelet a kivételnek – politikai indíttatásból ítélnek meg olyan közszereplőket is, akikről egy egészséges társadalomban kizárólag teljesítményük és munkásságuk alapján lehetne véleményt mondani. Haklik emlékeztetett arra a kijelentésre, miszerint Egerszegi Krisztina már csak a fél ország Egérkéje. Ez a háttere Wass Albert megítélésének is. Wass Albert jó író, némelyik művében egyenest remek, de nem írófejedelem. Az átlag jobboldali nem olvassa a nemrégiben elhunyt Eörsi Istvánt, de letehetségtelenezi. Az átlag baloldali pedig Wass Alberttel teszi ugyanezt. A Wass Albert ellen zsigeri gyűlöletet érzők mankóra találtak a kolozsvári népbírósági ítéletben. Az akkori ítéletet a romániai semmítőszék is hatályon kívül helyezte. Ez a tény sem volt elég, hogy megváltoztassa a militáns Wass-gyűlölők ítéletét. A fiatal írók között is vannak, akik örömmel olvassák Wass Albert munkáit, és vannak, akik nem. Az irodalmi érték nem pártfüggő. Haklik Norbertet Wass Albert írásaiban elsősorban a történetközpontúság, a meseszövés fogta meg. Emellett Wass mestere a tájleírásoknak is. Írásainak roppant nyelvi gazdagsága is rabul ejtette. Irodalmi műveket szakmai vitákban, szakmai érvekkel kell bírálni. Amíg politikai jellegű hisztéria zajlik egy alkotó személye és műve körül, addig kevés az esély arra, hogy meginduljon a színvonalas szakmai vita. Haklik Norbert /sz. Ózd, 1976/ Budapesten él. Első kötete 1998-ban jelent meg A Mennybemeneteli Iroda és más történetek címmel. Második novelláskönyve 2001-ben látott napvilágot Világvége Gömörlúcon – Magyar kalendárium címmel. Írói tevékenységét 2000-ben Hajnóczy Péter-ösztöndíjjal, 2001-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjjal jutalmazták. /Fábián Tibor: Az irodalmi érték nem pártfüggő. Haklik Norbert író, publicista a militáns Wass-gyűlölőkről és a politikai jellegű hisztériáról. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 11./ Emlékeztető: Vitray Tamás mondta, hogy Egerszegi Krisztina úszó világbajnok már csak a fél ország Egérkéje, miután a volt világbajnok megjelent a Fidesz választási rendezvényén.

2006. november 22.

Több mint kétszáz baranyai roma a napokban a jobb megélhetés Svédországba utazott. A magyar jobboldal szerint Gyurcsány-kormány nem képes szociális biztonságot nyújtani a magyar állampolgároknak, a baloldal viszont egyéni akcióként próbálja beállítani a romák felkerekedését. Mindössze hat éve történt, hogy mintegy ötven magyarországi roma Strasbourgban kért (és kapott) menedékjogot, döntésük mögött bűncselekmény lapult. Az akkori ellenzék rögtön rasszizmust kiáltott, budapesti értelmiségiek egy csoportja pedig hálálkodó levélben köszönte meg Jacques Chirac francia államfőnek, hogy országa befogadta a hazájukban „idegengyűlöletnek kitett” romákat. Romániában más a helyzet. A bukaresti kormányok rá se hederítenek, hogy az elmúlt tizenhat évben több tízezer roma vándorolt ki az országból. Romániában egyetlen romastratégiára futotta: inkább külföldön kolduljanak, lopjanak, raboljanak, gettósodjanak a cigányok, mintsem szülőföldjükön. /Rostás Szabolcs: Romák és politikák. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./ Emlékeztető: 2001. márciusában magyar értelmiségiek nyílt levelet intéztek Lionel Jospin francia kormányfőhöz, megköszönve, hogy az illetékes francia hatóság menekültként ismerte el a roma (cigány) kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok egy csoportját, a Zámoly községből Franciaországba menekült roma közösség tagjait. „Elkeserítőnek tartjuk, hogy ma, több mint tíz évvel a magyar demokratikus jogállam újjászületése után, még mindig vannak Magyarországon emberek, akiknek megalapozottan kell tartaniuk attól, hogy származásuk miatt hátrányos helyzetbe kerülnek, üldöztetés áldozatai lehetnek. Hisszük, hogy a francia társadalom szolidaritása a menedékkérőkkel és a francia hatóság döntése tanulság lesz a magyar társadalom számára.” Az aláírók között volt többek között Eörsi István, Esterházy Péter, Faludy György, Gombár Csaba, Halmai Gábor alkotmányjogász, Jancsó Miklós filmrendező, Kende Péter, Kenedi János, Kis János, Konrád György, Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke, Lengyel László, Nádas Péter és Tamás Gáspár Miklós.

2008. január 31.

A schengeni határok életbeléptetése környékén különféle rendezvényeken emlékeznek arra, milyen sanyarú, tragikus volt a sorsuk azoknak, akik nyugatra szerettek volna utazni – Magyarországról. Nem emlékeztek azonban azokra az utakra, a megalázó határát(nem)lépésekre, amelyek Magyarország keleti határain zajlottak, de még inkább zajlottak volna. Jó néhányról tudunk. Vajon hányról nem? Például arról, hogy a Magyarországról kiutasított – P. – osztrák újságíró Nagyváradon találkozott kedvesével és Eörsi Istvánnal 1980-ban vagy 81-ben. Eörsi ezt az alkalmat használta fel arra, nem kevés szamizdatpéldányt magához ragadva ellátogasson Nagyváradra. Kőrössi P. József összehozna egy konferenciát, amelyen mesélnének egykori keleti határsértők. Azokat hívná meg, akik ma már közéletivé magasztosulak, és olyanokat, akiket elfeledtek. A szellem, a szellemi élet, a gondolkodás és a gondolat csempészeit. Talán és első körben: Adonyi Nagy Mária költő, Ara-Kovács Attila filozófust, Balla D. Károly írót, Balla Zsófia költőt, Barna Imre írót, műfordítót, Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanárt, publicistát, Csaplár Vilmos írót, Füzi László írót, szerkesztőt, Gellért Gyöngyi szerkesztőt, Grendel Lajos írót, szerkesztőt, Huszti Péter színművészt, Jávor István képírót, S. Nagy Katalin művészettörténészt, Kányádi Sándor költőt, Kukorelly Endre költőt, Lászlóffy Aladár költőt, Radnóti Sándor esztétát, egyetemi tanárt, ifj. Rajk László építészt, Sáska Géza szociológust, Szendrei Lőrinc újságírót, Szőcs Géza költőt, TGM filozófust, Tőzsér Árpád költőt, Udvardy Frigyes ötvenhatos utazót, Zirkuli Péter költőt, egyetemi tanárt. És mindenki hozhatna magával még három, talán tíz másvalakit. Meghívná a déli háború katonaszökevényeit, dr. Máriást, Bozsik Pétert, a határsértőket, Tolnai Ottót, Domonkos Istvánt, Maurits Ferencet, Benes Jóskát. Határmese-konferenciájára meghívná a névházasságokba beszármaztatott feleségeket és férjeket, a nyolcvanas évek névtelen könyv-, szamizdat- és kéziratcsempészeit, Ilia tanár urat és az akkori Széchényi Könyvtár egyetemista könyvfutárjait. Bodor Ádám (A börtön szaga), Kornis Mihály (Kádár János utolsó beszéde) és Dragomán György (A fehér király) könyve szól már csak arról az örökségről, amiben élünk. /Kőrössi P. József: Határsértők – Schengen előtt, Schengen után Gyermekeimnek. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), jan. 31./ (Az Élet és Irodalom hetilapban megjelent anyagnak a szerző által szerkesztett, kiegészített változata)

2009. március 18.

Fico szlovák kormányfő visszautasította azokat a Magyarországon felmerült értesüléseket, amelyek a magyarországi romák elleni támadásokat a szlovák titkosszolgálatokkal hozzák összefüggésbe. Hangsúlyozta, hogy ő, illetve Szlovákia nem felelős Magyarország társadalmi és gazdasági bajaiért. „Lehetetlen azonban, hogy valaki ezt úgy próbálja meg eltakarni, hogy a nemzeti kisebbségek védelme terén mutatkozó problémákat példa nélküli támadásokkal megpróbálja áthárítani a Szlovák Köztársaságra” – húzta alá Fico. /Fico kormányfő tagad. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./ „A titkosszolgálati aktivitás lehetőségét a zámolyi romák elhíresült kínos ügyében is tényként emlegették. A titkosszolgálati tevékenység egyik terepe a felforgatás, amelynek célja egy-egy ország lejáratása. Kelet-Európában e tevékenység gyakori eszköze a cigánysággal kapcsolatos társadalmi feszültség szítása. – A nemzetbiztonsági szolgálatok is nagy erőkkel keresik a romák elleni támadások végrehajtóit – írta a Népszabadság. Nagy vihart kavart például 1999 februárjában, hogy a szlovák titkosszolgálat (SIS) megvált azoktól az ügynökeitől, akik felforgató tevékenységet folytattak a szomszédos országokban. /Titkos fejezetek a szlovák-magyar viszonyban? = Felvidék.ma, márc. 17./ Emlékeztető: Magyar értelmiségiek 2001. márciusában levelet írtak a francia kormányfőhöz, megköszönve, hogy befogadták menekültként ismerve el a roma kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok egy csoportját Zámoly községből. Az aláírók között volt Eörsi István, Esterházy Péter, író, Konrád György, író, Nádas Péter, író, Tamás Gáspár Miklós, filozófus, Ungváry Rudolf, író és Kis János, filozófus.

2009. május 25.

A magyar irodalom nem egy alkalommal éppen a nagy történelmi vereségek és tragédiák után, mintegy ezeket gyógyítandó és ellensúlyozandó, bontakozott ki igazán – írta Pomogáts Béla. Ilyen módon emelkedett fel az 1848–1849-es szabadságharc leverése után az a klaszszikus magyar irodalom, amelyet például Arany János, Madách Imre, Jókai Mór, Kemény Zsigmond és Eötvös József munkássága képviselt, vagy a trianoni nemzeti tragédia után az az irodalom, amelynek Magyarországon Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, majd Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc és József Attila, Erdélyben Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos, Reményik Sándor (és mások) voltak a nagyszabású alkotó egyéniségei – folytatta a tanulmány írója. Ez határozta meg a magyar irodalom identitását az 1956-os magyar forradalom leverése után, a példa nélkül álló megtorlások idején is. az irodalom világában született meg a magyar forradalom egyik legfontosabb szellemi dokumentuma: az Irodalmi Újság november 2-i száma, ebben szerepelt Németh László Emelkedő nemzet, Déry Tibor Barátaim, Füst Milán Emlékbeszéd Thukididész modorában az elesett hősök sírja felett, Szabó Lőrinc Ima a jövőért, Tamási Áron Magyar fohász, Örkény István Fohász Budapestért című írása, és itt jelent meg Illyés Gyula még 1951-ben írott nagy költői műve: az Egy mondat a zsarnokságról. 1956 decemberétől az 1957-es esztendő első napjaiig az írószövetségnek kellett vállalnia a forradalom eszméinek erkölcsi védelmét. Az írószövetség december 28-án tartott közgyűlése kifejezésre juttatta a magyar írók hűségét a forradalom eszményei iránt, és Tamási Áron szövegezésében elfogadta a Gond és hitvallás címet viselő nyilatkozatot. Ebben olvasható: „keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét. ” „Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmai egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. ” Pomogáts Béla a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetének (Mefesz) képviselőjeként jelen volt a nevezetes írószövetségi közgyűlésen. Ezután a hatalom felfüggesztette a Magyar tevékenységét, majd a forradalomban való szerepvállalás vádjával több író, közöttük Déry Tibor, Háy Gyula, Zelk Zoltán, Tardos Tibor, Fekete Gyula, Molnár Zoltán, Varga Domokos, Lengyel Balázs, Gáli József, Obersovszky Gyula, Eörsi István, Buda Ferenc, Csurka István és sokan mások börtönbe kerültek, Pomogáts Béla a tököli internálótáborba került. Elsősorban azokat börtönözték be, akik korábban a kommunista párt harcos tagjai voltak, a forradalomban vállalt elkötelezettségüket a hatalom „árulásnak” tekintette. Más írók, közöttük Illyés Gyula, Tamási Áron, Kodolányi János, Sinka István, Örkény István, Benjámin László és a fiatalabb nemzedékek köréből Nagy László, Juhász Ferenc, Fodor András, Sánta Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Moldova György a kényszerű, vagy az önkéntes hallgatást választották. Ugyanakkor, bizonyára a hatalom engedékenységének bizonyítékaként, 1957-ben Heltai Jenő, Németh László és Szabó Lőrinc is Kossuth-díjat kapott. A következő esztendők díjazottjai között a kommunista rendszer mellett kiállók voltak, mint Darvas József, Dobozy Imre, Hidas Antal és Mesterházi Lajos. A díjazás ellenére Németh László Galilei című drámáját levették a Katona József Színház műsoráról, Magyar műhely címmel tervezett tanulmánykötete nem jelenhetett meg, és tanulmányainak Sajkódi esték című kötete is csak 1961-ben juthatott el az olvasó elé. A forradalom leverése után években az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, de az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a nyilvánosság elé. „A forradalom leverése és a hatvanas évek első fele közötti jó félévtizedben az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, semmiféle bénultság nem volt érzékelhető, igaz, az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a szélesebb nyilvánosság elé” – állapította meg Pomogáts Béla. /Pomogáts Béla: Az irodalom (látszólagos) veresége – a magyar forradalom után. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), 2009. máj. 25. – 10. sz. / Emlékeztető: Tamási Áron Gond és hitvallás című nyilatkozata nem jelenhetett meg, azonban kézzel másolva terjesztették éveken át.


lapozás: 1-28




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998