udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7 találat lapozás: 1-7
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Bodnaras, Emil

2000. július 22.

Megjelent a Cazul Stefan Foris című dokumentumkötet, megjelenését a Művelődési Minisztérium támogatta. Fóris Istvánról szól a könyv, Dan Catanus és Ioan Chiper történészek ötven dokumentumot zsúfoltak a kötetbe. Betekintést nyújtanak a dokumentumok a kommunista frakcióharcok dzsungelébe. A Brassó megyei Tatrang községben 1892-ben született Fóris István 1940-ben lett a romániai kommunisták főtitkára, s 1944. április 4-ig volt funkcióban. A romániai kommunisták pártocskájában a háború alatt három csoportosulás jött létre, három vezető központ: egy külső és két belső. A külső Moszkvában működött, Ana Pauker vezette Vasile Luca segítségével, a két belső közül az egyiket Fóris irányította, a másikat a büntetését töltő Gheorghiu-Dej. A belső frakciók harcoltak egymással. Dej és emberei azzal vádolták Fórist, hogy a Sziguranca ügynöke. 1944. április 4-én Dej megbízásából Emil Bodnaras leváltotta Fórist. Fölkereste a lakásán, s közölte vele, vége a főtitkároskodásának. Bodnaras pisztollyal és kalapáccsal érkezett, de Fóris nem ellenkezett. Tudta, hogy látogatója a szovjetek embere, s azt hitte, Moszkva utasítására érkezett. Valójában Moszkva nem adott parancsot Fóris leváltására. Ennek ellenére a Moszkvából hazatérő külső frakció is elfogadta Dejék magyarázatait Fóris árulásáról, s végül Ana Pauker, Vasile Luca és Teohari Georgescu áldásukat adták Dej ítéletére: az utcáról elrabolt, s a pártszékházban rabságban tartott Fóris megölésére. A gyilkosságot Dej magánhóhéra, Pintilie tábornok hajtotta végre, vasrúddal ütötte agyon Fóris Istvánt. Fórist azért ölték meg, nehogy kiderüljön ártatlansága, illetve Dej gazembersége. /Friss Pánián Iván: Tűnődés olvasás közben. Harc a hatalomért. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 22./

2001. július 14.

Talán a magyar tárgyalási készség egyértelmű kimutatása az egyetlen hozadéka Martonyi János magyar külügyminiszter júl. 13-i romániai megbeszéléseinek. Nem kár-e a drága miniszteri időért, a fáradságért, az útiköltségért? Szükséges-e az olyan tárgyalás, amelyiken a felek nem tesznek egyebet, mint elismétlik korábbi álláspontjukat? Az alkalmazás többéves felfüggesztésére vonatkozó román kérés a törvény megváltoztatását jelenti. Snagov - ahol 45 évvel ezelőtt Nagy Imre miniszterelnök és társai élvezték a román "vendégszeretetet" - nem produkált újdonságot. A felek ugyanúgy elbeszéltek egymás mellett, mint 1956. november 22-én Nagy Imre és a hozzá látogató Valter Roman és Emil Bodnaras. /Gazda Árpád: Snagov szelleme. = Krónika (Kolozsvár), júl. 14./

2001. november 13.

A hetedik Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár talán legszokatlanabb mozzanata az volt, hogy Gyéresi Júlia marosvásárhelyi színművésznő szinte reggeltől estig elmondta Pilinszky János összes verseit. A vásár utolsó napján több kiadó ismertette újdonságait. Az önéletrajzi jellegű Bánffy Miklós trilógiáról Dávid Gyula /a kolozsvári Polis Kiadó vezetője/ elmondta: 1989 előtt a Kriterion Könyvkiadó számtalanszor tett kísérletet arra, hogy Bánffy műveit megjelentesse, de ezt nem sikerült elérni. Az 1904-től 1914-ig terjedő időszakról hírt adó alkotás művelődéstörténeti értékkel is bír. Gy. Dávid Gyula a bonchidai Bánffy-kastélyról írt könyvet. A Kalota Kiadónál /Kolozsvár/ nemrég látott napvilágot Czegei Carla Bözsi című írása, melyhez Marosi Ildikó előszót írt. Megjelent Molter Károly levelezésének második kötete. Igen gazdag volt a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó könyvvásári felhozatala. Köztük van Magyari András és Egyed Ákos történészek gondozásában megjelent tanulmánygyűjtemény: A székelység története a 17-19. században. A történészek célja egy korszerű Székelyföld monográfia megalkotása. A Németországban élő Gáll Mátyás Vízválasztók című, románul megírt dokumentumregényét az ugyancsak Németországban élő Hajdú Farkas Zoltán fordította magyarra. Gáll Mátyás egy zsidó kereskedő család gyermekeként látta meg a napvilágot. Bekerült az illegalista kommunista mozgalomba, majd börtönben töltött évei során többek között Nicolae Ceausescuval, Emil Bodnarassal, Gheorghe Gheorghiu Dej-zsel együtt raboskodott. Gáll Mátyás elmondta, azért írta románul, mert együtt dolgozott olyan politikai személyiségekkel, akiknek később igen jelentős szerepe volt Románia történetében, tehát a román közvéleménynek meg kellene ismernie azokat az eseményeket, melyeket ő átélt. A Mentor Kiadó /Marosvásárhely/ jelentette meg Miklóssy Gábor festőművészről szóló monográfiát, a magyarországi művészettörténész, Sümegi György munkáját. /(Máthé Éva): Könyvvásári körséta (2.). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./ Gazdag a kínálata nemzetközi könyvvásáron. Az romániai magyar kiadók közül leggazdagabb kínálattal a Pallas-Akadémia jelentkezett, Tőzsér József igazgató tájékoztatása szerint ebben az évben negyvennégy könyvet jelentettek meg, többségüket támogatás nélkül, saját erőforrásból. A Polis és a Kalota Könyvkiadó közös standján Gy. Dávid Gyula A bonchidai Bánffy-kastély s a Bánffy Miklós-sorozat Megszámláltattál, És híjával találtattál, Darabokra szaggattatol című kötetei - az idei erdélyi magyar könyvtermés talán legjelentősebb filológiai teljesítménye. A vásár színfoltja a kolozsvári Röser Antikvárium standja: többségében a hetvenes-nyolcvanas évek legjobb Kriterion-könyvei sorakoztak a pulton. A kiállításon megjelenő sok kiadó /Károlyi Gáspár Alapítvány, Mentor, Erdélyi Híradó, Juventus, Impress, Koinónia, Glória, Pro-Print Kiadó stb/ könyvei szinte teljesen hiányoznak a hazai nagyvárosok könyvesboltjaiból, jegyezte meg Fábián Imre. Arról sincs meggyőződve, hogy az itt bemutatkozott romániai magyar könyvkiadók könyvei eljutnak a megyei, városi, egyetemi könyvtárakba. /Fábián Imre: Könyvvásárt láttam. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 13./

2005. január 18.

1952-ben létrehozták a Magyar Autonóm Tartományt, az akkori szóhasználattal a „MAT”-ot. 2003-ban két tanulmány is napvilágot látott a tárgyban a Regio c. budapesti, negyedévenként megjelenő folyóirat 3. számában. Az első (A sztálini „kis Magyarország” megalakítása – 1952 szerzője Stefano Bottoni történész /akkor a bolognai egyetem PhD-hallgatója/ azt vizsgálta, mi késztette a román politikát erre. Annak nincs nyoma, hogy a tartomány ötlete személyesen Sztálintól származik – bár a szálak egyértelműen hozzá vezetnek, sem annak, hogy a román pártvezetésben egyáltalán fölvetődött volna az előzetes szándék és motivációja. Ebben az időszakban a lényeges politikai-gazdasági döntéseket kizárólag a szovjet tanácsadók rábólintásával, illetve sugallatára lehetett meghozni. Az erdélyi magyarság a döntést sajátos lelkesedéssel fogadta. Sok esetben az elkeseredett tiltakozásig ment a román reagálás. A szerző idézte a román pártvezetés vitájának jegyzőkönyvét az új alkotmány szövegéhez javasolt szovjet módosításokról. „Emil Bodnaras: A Magyar Autonóm Tartomány megjelenésével szükségesnek tűnik megszabni az ottaniak anyanyelvhasználatát a bírósági eljárások alkalmával. A bírókat és a népi ülnököket választják. Ha olyan személyt választanak, aki nem beszél románul, hogyan fog lezajlani az eljárás? Miron Constantinescu: A szovjet alkotmány szerint minden autonóm tartományban a bírósági eljárások a vádlott anyanyelvén zajlanak. Politikai értelemben ezen csak nyerhetünk. Azerbajdzsán [alkotmányát példának véve] úgy fogalmazhatnánk: »A Magyar Autonóm Tartományban a bírósági eljárások nyelve a magyar, de azokban a rajonokban, melyekben román vagy más nemzetiségű lakosság él, az adott nemzetiség nyelve.« Vannak ugyanis olyan rajonjaink, ahol a lakosság román: pl. Ludas, Marosvásárhely. Gheorghe Gheorghiu-Dej elvt.: Ne menjünk tovább. Nem véletlen az, hogy az elvtársak nem tettek több megjegyzést. Hagyjuk így [...]. A bírósági eljárások román nyelven folynak, biztosítva az anyanyelv használatát. Ez a mi fejlettségi szintünkön elég.” Az egykori MAT választott-kinevezett vezetői bizonyítani próbálták egyrészt, hogy megbízhatóak, másrészt azt, hogy ez a közigazgatási forma eddig a lehető legjobb. Voltak elképzelések arra, hogy a fajsúlyosabb magyar intézményeket is a MAT-ba összpontosítsák, amiből annyi valósult meg, hogy az erdélyi magyarság körében beinduljon a többségi érdekek számára jótékony belháború, rivalizálás, áskálódás. Bottoni leginkább a MAT üvegházhoz hasonlító funkcióját látja, Marosvásárhelyből egy funkcionális régióközpontot emeltek az addig egyedüliként elismert Kolozsvár mellé. A másik tanulmány a csíkszeredai antropológus Gagyi Józsefé (Határ, amely összeköt), aki jó ismerője a kérdésnek, s a kor sajtóját is tanulmányozta. Politikai gesztusnak nevezte a MAT létrehozását, amit mindkét oldalon indulatosan félreértenek, komolyan vesznek. A magyarok előszeretettel érezték úgy, hogy védett területen, egyfajta „kicsi Magyarországon” élnek, a román lelkiismeret pedig azzal vigasztalta magát, hogy a MAT határai tulajdonképpen összekötnek. /Cseke Gábor: Változatok az autonómiára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./

2006. október 21.

A magyar forradalom kirobbanásának idején Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt első titkára Jugoszláviában tartózkodott. Ezért 1956. október 28-ig Romániában a biztonsági intézkedések foganatosítása a Politikai Bizottságra hárult. Már 24-ére eldöntötték, hogy teljes hírzárlatot léptetnek életbe a szomszéd országot illetően. Ezenfelül lezárják a határt, és kerülnek minden olyan intézkedést, ami ingerelhetné a magyar vagy a német lakosságot. Ugyanakkor teljhatalmú megbízottakat küldtek ki a határ menti, vegyes lakosságú és a politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba: Fazekas Jánost Marosvásárhelyre, a Magyar Autonóm Tartomány székhelyére küldték, Miron Constantinescut Kolozsvárra. Másokat, főként magyar származásúakat Nagyváradra, Nagybányára és Temesvárra. Október 26-án a Politikai Bizottság kidolgozott egy akciótervet. Ebben előírták a munkahelyi gyűlések összehívását és a magyarországi események „feldolgozását”, azonnali intézkedések foganatosítását a lakosság jobb élelmiszerellátása érdekében. Gheorghiu-Dej hazatérte utáni elemzéskor a Román Munkáspárt vezetősége a helyzetet válságosnak ítélte és különleges intézkedéseket hozott. Október 30-án vezérkari csoportot állítottak fel Emil Bodnaras vezetésével, azzal a feladattal: „megtegyenek minden szükséges lépést, hogy biztosítsák a legnagyobb rendet a Román Népköztársaság területén”. A Magyar Autonóm Tartomány központjában, Marosvásárhelyen október 26-tól Fazekas János koordinálta a politikai akciókat. Fazekas egy 1989 után készült interjúban említette, hogy Gheorghe Pintilie tábornok, aki 1948-tól a Securitate irányítója volt, titkos parancsot küldött neki, amely mintegy ezer névből álló listát tartalmazott, akiket előzetes letartóztatásba akart helyeztetni. A listán a Magyar Autonóm Tartomány fontos személyiségeinek, számos írónak és értelmiséginek, tanároknak és az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet mintegy 150 diákjának a nevét azonosította. Azonban Fazekasnak a Kolozsváron hasonló utasításokat kézhez kapó Miron Constantinescuval együtt sikerült hatályon kívül helyeztetni a rendelet végrehajtását. Fazekas november első napjaiban számos nagygyűlés megtartását rendelte el, amelyeknek egyedüli célja a Román Munkáspárt politikájának helyeslése és a magyarországi események elítélése volt. Az ülésen többnyire kényszerűségből munkások szólaltak fel a forradalmat elítélően, őket megfenyegettek, nehogy visszautasítsák a „felkérést”. Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában gyűlést tartottak az írókkal és szerkesztőkkel. Fazekas János minden résztvevőt nyílt állásfoglalásra kötelezett, ami nem lehetett más, mint a forradalom elítélése. Az összejövetel után, hűséglevelet készítettek, amelyet „aláírt” tizenhat író, három szerkesztő és három szerkesztőségi dolgozó. A levél november 4-én jelent meg a Vörös Zászlóban Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel. Visszaemlékezéseiben Fazekas János úgy magyarázta, hogy ez a nyilatkozat „védőpajzs volt évtizedeken keresztül, lehetőséget biztosított az alkotómunkához.” Következett a nyilatkozatnak az Előrében történő közzététele. Ezt megelőzően Sütő András és három társa (Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor és Nagy Pál) felhívta Robotos Imrét, a központi magyar napilap, az Előre főszerkesztőjét, hogy nevüket törölje az aláírók közül, mivel ők nem értenek mindenben egyet annak tartalmával és „szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal”. Robotos a kérdést úgy oldotta meg, hogy a felhívást nem közölte le, ami súlyos következményekkel járt számára. Fazekas az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet összejövetelén arra kötelezte annak tanárait, hogy ők is egy nyílt levélben fejezzék ki hűségüket a rendszer iránt. A nyilatkozat 42 aláírással november 5- én jelent meg a Vörös Zászlóban. A marosvásárhelyihez hasonló nagygyűléseket tartottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és máshol. /Pál-Antal Sándor: Preventív retorzió – nagygyűlések, hálanyilatkozatok. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

2007. augusztus 16.

A kommunista idők bronzszobraiból budapesti mintára múzeumot létesítene egy bukaresti intézményvezető. A bukaresti színház előtti Caragiale-szobornak eredetileg Lenin-feje volt. Alkotója lecserélte. Bukarest külvárosában levő Mogosoaia királyi palotán kívüli téglakert tövében van Lenin és Dr. Petru Groza szobra, gaz lepi el őket. Ceausescu több mellszobra a Nemzeti Történeti Múzeum alagsorában van. A szoborpark-terv nem valósult meg. A román szaktárcánál elmondták: nincs hivatalos kimutatás a romániai relikviákról. Temesváron nem döntötték le a kommunista szobrokat, emlékműveket, mert kevés volt belőlük, azok is félreeső helyeken álltak, számolt be Miklósik Ilona, a Temesvári Szépművészeti Múzeum muzeológusa. A városban állt 1976-89 között az 1944-es fordulat idején jeleskedett Emil Bodnaras kommunista vezér bronz mellszobra, Jecza Péter szobrászművész alkotása. A Bodnaras-mellszobrot nem olvasztották be, visszakerült a szerző gyűjteményébe. Bizonytalan Leontin Salajan kommunista tábornok, volt védelmi miniszter bronz mellszobrának sorsa, kis zöldövezet közepén állt az 1989-es rendszerváltásig. Csíkszeredában köztéri szobrok nem voltak. Márton Árpád képzőművész szerint kisebb szobrok voltak, azok Bukarestben készültek, a szoborgyárában. Bukarestben a hajdani Lenin-szobrot 1989 végén megpróbálták szétverni, nem sikerült, majd 1990-ben egy traktor a tömeg ovációja közepette Lenin szobrát ledöntötte. Kolozsváron a rendszerváltás után elköltöztették azt a bronztankot, amelyet Észak-Erdély visszacsatolása után a Protestáns Teológiai Intézettel szembefordítva helyeztek el. A tank csöve éppen a Teológia épülete felé nézett. A szobor 1990 óta a Házsongárdi temető felső részében, a Hősök Temetőjében őrzi a második világháborúban elesett orosz katonák emlékét. A „kommunista diktatúra gigantikus emlékművei”-ként önmagát reklámozó budapesti szoborparkot 1992–93-ban építették. A 42 szobornak otthont adó park állami tulajdon. Közép-Európában nincs hasonló múzeum. /Sírtalan bronzleninek. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

2008. július 10.

A Magyar Kisebbség idei 1–2-es számából (A pártállami diktatúra titoktalanításáról címmel jelent meg) közöl a lap újabb részleteket, ebben az ellentmondásos Petru Groza román miniszterelnök 1947-es magyarországi, budapesti látogatásáról volt szó. Az osztálytalálkozóra induló Grozát a kommunisták rövid pórázon tartották, megszabták neki, hogy miről beszélhet magyar partnereivel, és miről nem. Elkísérte útjára a Dej bizalmi emberének számító, jó KGB-s kapcsolatokkal rendelkező Emil Bodnaras is, aki végig jelen volt tárgyalásai során, és az útról részletes jelentést készített, amelyet a román kommunista párt vezetője, Gheorghe Gheorghiu-Dej kapott meg, és a szovjet elvtársak. A Háromszék Olti Ágoston tanulmányának /Osztálytalálkozó jeles meghívottakkal (Petru Groza 1947-es budapesti látogatása)/ részleteit közölte. A második világháború utáni vesztes státusába kellett a két országnak vitás kérdéseit megoldania. Magyarország – Romániával ellentétben, amelynek a két világháború közötti kapcsolatrendszert felhasználva sikerült rendeznie kapcsolatait a szomszéd államokkal ― nem tudta legyőzni szomszédai bizalmatlanságát. Erről számol be Rákosi Mátyás a Molotov szovjet külügyminiszterrel 1947. május 7-én folytatott moszkvai megbeszélésen: ,,Mind a mai napig nem sikerült jó és szilárd helyzetet teremtenünk a Duna-medencében. Jugoszlávia nem támogathat bennünket, mivel bármely, felénk irányuló lépését Csehszlovákia úgy értelmezné, mint Csehszlovákia elleni lépést. Ily módon zsákutcába kerültünk. P. Groza román miniszterelnök közelgő magyarországi látogatása, amelynek célja ― állítólag ― a román és a magyar kultúra hetére tervezett rendezvények megbeszélése, nem más, mint Tildy kacérkodása a románokkal. "A találkozó időpontja fontos volt a magyar kormány számára, a kormány napirendjén (1947. május 1.) éppen a csehszlovákiai magyarok áttelepítése szerepelt. A csehek ― Groza beszámolója szerint ― a látogatás előtt jegyzéket küldtek, amelyben kifejtették, hogy ,,szilárdan tartják magukat az álláspontjukhoz, vagyis hogy »kizavarni minden magyart Csehszlovákiából«. A román delegáció budapesti tárgyalásai során nem érintette a magyar―cseh kapcsolatokat. Groza az Ivan Zaharovics Szuszajkov tábornokkal, a SZEB romániai elnökhelyettesével 1947. május 7-én folytatott megbeszélésen kifejtette látogatása célját: elérni, hogy a magyarok önként elismerjék az erdélyi kérdés végleges lezárását (a békeszerződés keretei között). A román―magyar vámunió és a határok légiesítése tekintetében Groza rokonszenves nyilatkozatai ellenére a román békeelőkészítés anyagai között egyetlen olyan ellaborátum sem található, amely a vámunió vagy bármely regionális együttműködés tervét fontolóra vette volna. A Román Kommunista Párt az utazást megelőzően megtiltotta Grozának, hogy a témáról tárgyaljon. Groza ellentmondásos magyarságpolitikája és egyáltalán ellentmondásos személyisége még nincs részletekbe menően feltárva, de a román kormány külpolitikájáról megállapítható, hogy a látványos gesztusok ellenére (Groza-látogatás, Dinnyés Lajos miniszterelnök bukaresti útja) a román pártvezetés bizalmatlansága továbbra is fennmaradt az esetleges magyar revíziós követelések miatt, és ezért szomszédjától teljesen elzárkózott. A román kommunista vezetés a két ország barátsága előfeltételének tekintette, hogy a hivatalos Magyarország szüntesse meg érdeklődését az erdélyi magyarság iránt. /Bogdán László: Groza és elvtársai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998