udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7 találat lapozás: 1-7
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Endre Károly

1993. április 9.

Requiemmel és szavalóversennyel emlékeznek meg Temesváron, a Milleniumi templomban Endre Károlyról ápr. 27-én, a költő születésének századik évfordulóján. /Záróra rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 9./

1997. április 2.

Ápr. 2-án Mandics György és Marian Odangiu temesvári írók bemutatták Franyó Zoltán temesvári író hagyatékának jelenlegi helyzetét. Franyó Zoltán Temesváron házát, könyvtárát és kéziratait a Román Írószövetség temesvári szervezetére hagyta. Az Írószövetség a ház földszintjét bérbe adta egy cégnek, amely ezért rendbe hozta a házat. A házbérből fedezték a ház előtt felállított Franyó-szobor költségeit is. Tarthatatlan azonban a Franyó-emlékszobában található könyvtár: a kutatók számára hozzáférhetetlenül a padlón hevernek, könyvszerkrényre már nem volt pénz. A pincében tárolt kéziratok jelentős része elázott, megsemmisült. Ugyanebben az épületben található Endre Károly hagyatékának egy része. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 8./ Franyó Zoltán /Kismargita, 1887. júl. 30. - Temesvár, 1978. dec. 29./ író, műfordító, publicista. Endre Károly /Temesvár, 1893. ápr. 27. - Temesvár, 1988. febr. 7./ költő

2002. március 12.

Temesvári írók, barátok zsúfolásig megtöltötték a Romániai Írószövetség Temesvári Fiókjának gyűléstermét márc. 9-én, amikor Pongrácz Máriát ünnepelték két írótársa, Achimescu Ildikó és Eugen Dorcescu társaságában hatvanadik életévük betöltése alkalmából. Pongrácz Mária - 1965-1992 között újságírója, majd főszerkesztője a helyi, Szabad Szó című lapnak - felfedezte és kiadta Gozsdu Elek (1849-1919) jeles prózaíró ismeretlen kéziratát, Weisz Annához írt irodalmi leveleit. Az 1969-ben Anna levelek címen megjelenő kötet kedvéért Pongrácz Mária félretette majdnem kész első regényét, ami csak két évvel később látott napvilágot a temesvári Facla Könyvkiadónál Búcsú a szigetektől címmel. Sikerkönyv lett, jó kritikát kapott. Utolsó regénye a Virágok alkonya szintén jó fogadtatásban részesült, de igazi műfajának mégis a novellát tartja. Legkedveltebb könyve, az Elfűrészelt árnyék (1987) novelláskötete hozta a legtöbb elismerést, ezeket a novellákat fordították legtöbbször román és német nyelvre. Pongrácz Mária évekig vezetője volt az Ady Endre, később Franyó Zoltán nevét viselő temesvári irodalmi körnek. Olyan nagy alkotókkal dolgozott együtt irodalomszervezőként, mint Franyó Zoltán vagy Endre Károly. Pongrácz Mária 1992-1996 között a román nyelvű Agenda című lap rovatvezetője volt, ma is külső munkatársa. Ő maga fordítja román nyelvre munkáit, a kortárs román írókat magyarra, a jugoszláviai magyarokat pedig román nyelvre. Újra kiadta, most már teljes szöveggel Gozsdu Elek Anna leveleit terjedelmes bevezető tanulmánnyal ellátva Magyarországon, a Kortárs Kiadónál. /Szekernyés Irén: "Mindig szerettem írók között lenni". Pongrácz Mária köszöntése hatvanadik születésnapján. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 12./

2003. október 28.

Közel negyven éve nem látták a múzeumlátogatók a két világháború közötti időszak legnagyobb romániai magyar szobrászművészének, a 110 évvel ezelőtt született Gallas Nándornak az alkotásait. Miklósik Ilona, a Bánság Múzeumának /Temesvár/ művészettörténésze a napokban megnyitott kiállításon közel harmincat mutatott be a raktárban rejlő remekművek közül. Gallas Nándornak (1893-1949) küzdelmekkel teli élet adatott. Temesváron született, művészetet tanulni indult Budapestre, ahol az Iparművészeti Főiskolán tanulmányai befejezése után tanársegéd volt az első világháború kitöréséig. Az orosz frontra került, hadifogságba esett, megszökött, majd Moszkvában a képzőművészeti főiskolán töltött két évet, közben rajzolóként egy észak-szibériai expedícióban is részt vett. 1921-ben érkezett vissza szülővárosába. A következő évben már kiállítást rendezett modern formanyelvű szobraiból. 1930-ban, a Barabás Miklós Céh kolozsvári bemutatkozásán egyedül képviselte az erdélyi szobrászatot. Varga Albert festővel művészeti szabadiskolát alapított. Domborművet tervezett Ady Endre temesvári lakóházára, elkészítette több kortársa: Varga Albert, Endre Károly, Szuhanak Oszkár mellszobrát, domborművel látta el a Temesvári Munkásotthon (ma a Szakszervezetek Háza) homlokzatát. Főművei: a Zsákhordó, a Balalajkás muzsik, az Útkövező, Groteszk táncosnő, Fájdalom, Szomorúság, Gyász, Könyörgés jelzik az alkotó minden szenvedés iránti érzékenységét. /Szekernyés Irén: Befele néző Gallas-szobrok. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 28./

2005. október 25.

Temesvár szellemi életének kimagasló eseménye volt a Bánsági Írók Lexikonának ünnepélyes bemutatója. Alexandru Ruja irodalomkritikus, a lexikon tervének előkészítője több mint két esztendeje dolgozott népes csapattal. Írók, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, diákok bevonásával készült el a terjedelmes, 933 oldalnyi szöveget tartalmazó kötet, mely a Nyugati Egyetem filológiai tanszéke és a németországi Institut für Donauschwabische Geschichte und Landeskunde Tübingen közös kiadásában jelent meg az Editura Universitatii de Vest könyvkiadónál. Az első, román nyelvű kiadásban e vidék szellemi hagyományainak megfelelően a román írók mellett helyet kaptak a magyar, német, szerb, szlovák írók is, akik az elmúlt több mint ötszáz esztendő során maradandót alkottak e tájon. Így gyűlt össze az a valóságos kincsestár: A frissen megjelent lexikon német kiadása is készül, Horst Fassel német író és irodalomtörténész gondozásában. A lexikonban 41 magyar író nevével találkozik az olvasó Temesvári Pelbárttól a kortárs alkotókig. A gazdag névsorból néhány név: Anavi Ádám, Balogh Edgár, Bárányi Ferenc, Bárányi László Ildikó, Bodor Pál, Böszörményi Zoltán, Csiky Gergely, Endre Károly, Franyó Zoltán, Gozsdu Elek, Herczeg Ferenc, Kaffka Margit, Kós Károly, Mandics György, Ormós Zsigmond, Révai Miklós, Szabolcska Mihály, Szász János, Szombati Szabó István… A névsort bővíthető lenne, mert nem teljes, de ilyen rangos bemutatásban még nem volt része a magyar szerzőknek. A szerkesztő bizottságban Szekernyés János mellett (aki a legtöbb szócikk szerzője), Balázs Imre József és Pongrácz P. Mária vett részt. /Pongrácz P. Mária: “Kincstári” lexicon. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 25./

2008. december 13.

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

2009. augusztus 1.

Bodor Pál reméli, virtuálisan talán visszafogadják őt. A kommunizmus idején a rendszer híve volt Temesváron. Huszonhat évvel ezelőtt távozott Romániából. Fél élet című önéletrajzi kisregénye döntően Temesvárról szól. Bodor első elemitől érettségiig Temesváron járt iskolába. Bejáratos volt több íróhoz, Méliusz Józsefhez, Franyó Zoltánhoz, Endre Károlyhoz; Majtényi Eriket ott ismerte meg, Anavi Ádámmal a barátsága kamaszkorában kezdődött, sorolta, hogy emlékeztető névjegyét nyújtsa az olvasónak. Bodort e hasábokra invitálta Böszörményi Zoltán főszerkesztő. Bodor Pál (1983–90) a Magyar Nemzetben, majd (1991–94) a Népszabadságban írt, s végül „blog”-ban jelentkezett, a budapesti Klubhálón és Nolblogban. /Bodor Pál: Névjegykártya. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 1./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998