udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 9 találat lapozás: 1-9
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Fám Erika

2004. november 11.

A nagyszebeni református egyházközség októberben diákotthont avatott. Varró Sándor nagyszebeni református lelkész elmondta, hogy 2003-ban az Apáczai Közalapítvány elfogadta pályázatukat. A hívek adománya mellett Szegedi László kőhalmi lelkipásztor könyvadománnyal járult hozzá a diákkönyvtár kialakításához, a Communitas Alapítvány pedig 300 eurós támogatást nyújtott. – Az Octavian Gogáról elnevezett szaklíceumban ebben a tanévben nem indult magyar kilencedik osztály. /Fám Erika: Egyházi diákotthont avattak Nagyszebenben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

2004. december 9.

Kalmár Zoltán, a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület elnöke, a Romániai Magyar Szó és a Bukaresti Rádió munkatársa egyike, akik Nagyszeben kulturális életének alakításában jelentős szerepet vállaltak. Az idén 80 éves Kalmár Zoltánt EMKE-díjjal tüntették ki, eddigi munkásságának elismeréseként. Nagyszeben mindig kultúrváros volt, mesélte Kalmár Zoltán. 1837-ben egyesült a Magyar Társas Olvasóegyesület és a Polgári Kör, létrejött a Nagyszebeni Magyar Társas Polgári Olvasóegyesület, amely az 1800-as évek végén nevet változtatott, és ettől kezdve beszélünk Magyar Polgári Egyesületről, amely egészen 1944-ig működött. 1990 után Kalmár feleségével megpróbálták feléleszteni a nagyszebeni művelődési életet, színdarabokat adtak elő, kabarékat, népszínműveket. 1993-ban újraalakították a Magyar Polgári Kört. Újra szeretnék indítani a megszűnt színjátszó csoportot. A kulturális élet szervezéséhez hiányoznak a fiatalok, megcsappant az itteni magyarság is, a közhangulat megváltozott, és felerősödött az emigráció. /Fám Erika: Értékeink szolgálatában. Beszélgetés az EMKE-díjas Kalmár Zoltánnal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./

2004. december 11.

Régi ígéretét teljesítette Razvan Theodorescu román művelődési miniszter, amikor aláírta azt a rendeletet, amely 19 festménynek a nagyszebeni Brukenthal Nemzeti Múzeumba való visszakerülését teszi lehetővé. A műalkotások között találhatók Jan van Eyck, Hans Memling, Lorenzo Lotto, Alessandro Magnasco egyes festményei is. A festményeket 1948-ban kölcsönadta a Brukenthal Múzeum vezetősége a bukaresti székhelyű Román Népköztársaság Művészeti Múzeumának, amelyet akkoriban frissen létesítettek, és amely szerette volna egybegyűjteni az országban található legértékesebb műtárgyakat. A képek azóta sem kerültek vissza Nagyszebenbe, az ötvenes években egy művelődési miniszteri határozat kimondta az alkotásoknak a bukaresti múzeum tulajdonába való átkerülését. A Brukenthal Múzeum igazgatósága a kilencvenes évek elején benyújtotta kérelmét a műalkotások hazaszállítására. /Fám Erika: Minisztériumi döntés a Brukenthal-hagyatékról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

2005. január 24.

Második alkalommal gyűltek össze az elmúlt hét végén Nagyszebenben az erdélyi magyar diaszpóra képviselői. A www.világhirnev.ro nevű internetes névsorolvasó – ahogyan a virtuális folyóiratot Szabó Csaba szerkesztő nevezi – és a nagyszebeni RMDSZ közös munkája a Szórványtengelyek elnevezésű rendezvény. Szombatfalvi Török Ferenc nagyszebeni RMDSZ-elnök elmondta: az RMDSZ feladata megváltozik a szórványban, elsősorban a kulturális értékek megőrzésére kell odafigyelnie. Szabó Csaba kifejtette: a „kerítés” és a kerettelenség égisze alatt szervezték meg a Szórványtengelyeket. A „kerítőmunka” abban áll, hogy összehoznak embereket, kapcsolatot teremtenek bizonyos civil szervezetek és szórványtelepülések között. A szórványtelepülések ugyanis a szomszédos magyarlakta vidéken élőkkel alig vagy egyáltalán nem érintkeznek. A találkozón szilágysági, zilahi, fogarasi magyarok vettek részt. A magyar és a német együttélés kérdését taglalta Kalmár Zoltán, a Nagyszebeni Magyar Polgári Kör elnöke. A vízaknai, oltszakadáti, nagydisznódi, nagyenyedi, fogarasi felszólalók beszámoltak az eltűnő magyar közösségekről. Nagyszebenben megoldatlan a helyi magyar tagozat megmaradásának kérdése, az idei tanévben már nem indult kilencedik osztály, miközben a református egyházközség nemrég felavatott diákotthonában húsz, magyar oktatásban részt vevő tanuló kaphat szállást. A találkozón ismertették Szabó Csaba Gertrudis vére című kötetét. Bemutatkozott néhány, a szórványban megjelenő kiadvány is, így a szilágysági Hepehupa irodalmi folyóirat, az aradi Nyugati Jelen napilap, valamint a Krónika erdélyi közéleti napilap. Fellépett a Szebeni Magyar Ifjak Szervezete keretében működő Forgós néptánccsoport. A találkozón több Nagyszeben környéki települést is egy-egy ember vagy család képviselt. Így jelen volt Felek község egyetlen, egymás között még magyarul beszélő famíliája, a Kulcsár család. Eljött Vöröstorony egyetlen magyar lakosa, Korenth József is. Szutyáki Jenő nagydisznódi lakos elmondta: a városban 55 magyar van – a 2002-es hivatalos statisztikák 170 magyarról „tudnak” –, de közülük húszan már nem beszélnek magyarul. /Fám Erika: „Szórványkerítők” Nagyszebenben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./

2005. március 2.

A szórványra a mindennapok kihívásai nyomán használja Fám Erika a „szétszórva-létezés” kifejezést. A szórvány-fogalom egy másik jelentése a szégyenérzettel határos. Sokszor tűnhet úgy a szórványban élők számára, hogy a többségi közösséggel való kapcsolatuk kialakításához a legkönnyebb az anyanyelvről lemondani. A bizonytalan, kapcsolataiban gyenge közösség könnyen és hatékonyan manipulálható. A szórvány-betegséget soha nem kívülállók gyógyítják. Ha életképes a közösség, megmarad – ez lenne a „szórvány-szelekció”. A gyógyulás mindig belülről fakad. /Fám Erika: Szórvány. Egy fogalom jelentésváltozásai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./

2005. április 6.

A Nagyszebeni Magyar Polgári Művelődési Egyesület azért pereskedik a városházával, mert a polgármesteri hivatal egyszer már visszaadta, most pedig el akarja venni az egylettől a Magyar Házat. A Kalmár Zoltán elnökletével 1993-ban újjáalakult, majd 1994-ben jogilag bejegyzett nagyszebeni magyar művelődési egyesület jogutódként kérte vissza a Magyar Házat 2003-ban. A Klaus Johannis polgármester által ellenjegyzett 2003. áprilisi, 291. számú rendelet visszaszolgáltatta az ingatlant, amelyet azonnal telekkönyveztek a magyar egyesület nevére. Azonban a városháza visszatáncolt. A nagyszebeni törvényszék értelmezése szerint az ingatlan eredeti tulajdonosa, azaz a régi polgári egylet, illetve a jelenlegi magyar egyesület neve nem azonos, ezért nem tekintik őket jogutódnak. „Pedig az alapító okiratunkban és az alapszabályunkban világosan le van írva, hogy a régi Magyar Polgári Kör jogutódjának tekintjük magunkat, és ezt az alapszabályt fogadta el egyesületünk bejegyzésekor a nagyszebeni törvényszék” – szögezte le Kalmár Zoltán, az egyesület elnöke. A kommunista diktatúra idején úgy szüntették meg a Nagyszebeni Magyar Polgári Kört, hogy erről a mai napig nem született írás. 1944 őszén a polgári kör helyébe a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) költözött be, amely kulturális-ifjúsági szervezetet is működtetett, ennek titkára éppen Kalmár Zoltán volt. 1952-ben a kommunisták kilakoltatták a házból az MNSZ-t, az utcára dobált magyar könyvtárból máglyát raktak. A megmenekült kötetek egy részét a nagyszebeni ASTRA könyvtárban helyezték el, néhány példány magánkönyvtárakban talált menedéket, mások pedig az RMDSZ székházában ma is megtalálhatók. Kalmár Zoltán szerint a visszaszolgáltatást a bélyeggyűjtők egyesülete bolygatta meg. 2003-ban közokirat-hamisítással, csalással és hamis dokumentumok használatával jelentették fel az ügyészségen az idős férfit, aki szerintük törvénytelenül kérte vissza az ingatlant. A nyolcvankettedik életévében járó férfi szerint a vizsgálatot folytató fiatal ügyész is belátta, hogy a Budapestről kapott dokumentummásolatok hitelesek, így az ügyet nem sikerült bűnügyi síkra terelni. Hetek múlva a polgármesteri hivatal mégis kezdeményezte a Magyar Ház visszaszolgáltatásáról szóló rendelkezés hatálytalanítását. /Benkő Levente, Fám Erika: Európai központ magyarok nélkül? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 6./

2005. augusztus 4.

A Küküllő-menti Szászszentlászló községhez tartozó Almakeréken a település fennállásának 700. évfordulóját ünneplik augusztus 3–8. között. Az öt napig tartó emlékünnepség az interkulturalitás jegyében zajlik, mert ma is szép számmal élnek itt szászok, vannak magyarok is, de a falut többségében románok lakják. Fellép a falu fúvószenekara, bemutatják a helység, valamint az Apafi család történetét, lesz utcabál, és orgonakoncertet is tartanak a Boldogasszony tiszteletére emelt gótikus templomban, amely egyike a legszebb szász vidéki erődtemplomoknak. /Fám Erika: Az Apafiakra emlékeznek Almakeréken. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./

2005. szeptember 2.

A gyulafehérvári táblabíróság másodfokon is a nagyszebeni Magyar Ház visszaszolgáltatását hatálytalanító álláspontra helyezkedett. A Nagyszebeni Magyar Polgári Művelődési Egyesület ugyan visszakapta a helyi polgármesteri hivataltól egykori ingatlanját, de a városháza per útján hatálytalanítaná saját restitúciós határozatát. A kommunista diktatúra idején úgy szüntették meg a Nagyszebeni Magyar Polgári Kört, hogy erről nem született írás. 1952-ben a kommunisták kizsuppolták a házból az oda 1944 őszén beköltözött Magyar Népi Szövetség helyi szervezetét, az utcára dobált magyar könyvtárból máglyát raktak. /Benkő Levente, Fám Erika: A visszaállamosítás második állomása? A gyulafehérvári táblabíróság is törölné a nagyszebeni Magyar Ház restitúcióját. = Krónika (Kolozsvár), szept. 2./

2005. szeptember 16.

Magyar férfi őrzi a szász templomot a Szeben megyei Asszonyfalván. Szilágyi Gyula akkor került Kiskapusról Asszonyfalvára, amikor az 1990-es évek templomrablását követő helyreállításban munkaerőre volt szüksége az evangélikus egyháznak. A szász település lakossága testületileg kivándorolt Németországba, amikor családegyesítés címén az 1970–80-as években a kommunista rezsim valósággal kiárusította őket. Emiatt lett magyar őrzője az evangélikus erődtemplomnak. Az 1992-es népszámláláskor huszonöten vallották magukat magyarnak Asszonyfalván, 2002-re hárman maradtak, napjainkban pedig már csak Szilágyi Gyula az egyetlen magyar. /Fám Erika: Amerikába tart az utolsó magyar hírmondó. = Krónika (Kolozsvár), szept. 16./


lapozás: 1-9




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998