udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 4 találat lapozás: 1-4
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Fóris István

2000. július 22.

Megjelent a Cazul Stefan Foris című dokumentumkötet, megjelenését a Művelődési Minisztérium támogatta. Fóris Istvánról szól a könyv, Dan Catanus és Ioan Chiper történészek ötven dokumentumot zsúfoltak a kötetbe. Betekintést nyújtanak a dokumentumok a kommunista frakcióharcok dzsungelébe. A Brassó megyei Tatrang községben 1892-ben született Fóris István 1940-ben lett a romániai kommunisták főtitkára, s 1944. április 4-ig volt funkcióban. A romániai kommunisták pártocskájában a háború alatt három csoportosulás jött létre, három vezető központ: egy külső és két belső. A külső Moszkvában működött, Ana Pauker vezette Vasile Luca segítségével, a két belső közül az egyiket Fóris irányította, a másikat a büntetését töltő Gheorghiu-Dej. A belső frakciók harcoltak egymással. Dej és emberei azzal vádolták Fórist, hogy a Sziguranca ügynöke. 1944. április 4-én Dej megbízásából Emil Bodnaras leváltotta Fórist. Fölkereste a lakásán, s közölte vele, vége a főtitkároskodásának. Bodnaras pisztollyal és kalapáccsal érkezett, de Fóris nem ellenkezett. Tudta, hogy látogatója a szovjetek embere, s azt hitte, Moszkva utasítására érkezett. Valójában Moszkva nem adott parancsot Fóris leváltására. Ennek ellenére a Moszkvából hazatérő külső frakció is elfogadta Dejék magyarázatait Fóris árulásáról, s végül Ana Pauker, Vasile Luca és Teohari Georgescu áldásukat adták Dej ítéletére: az utcáról elrabolt, s a pártszékházban rabságban tartott Fóris megölésére. A gyilkosságot Dej magánhóhéra, Pintilie tábornok hajtotta végre, vasrúddal ütötte agyon Fóris Istvánt. Fórist azért ölték meg, nehogy kiderüljön ártatlansága, illetve Dej gazembersége. /Friss Pánián Iván: Tűnődés olvasás közben. Harc a hatalomért. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 22./

2007. június 13.

Baloldali gondolkodásúként megkönnyebbüléssel olvasta Tamás Gáspár Miklós filozófus írását /Szabadság, április 23./ arról, hogy Romániában nincs hiteles baloldal, írta Nagy Károly, ez azt jelenti, hiányzik az a politikai erő amely szerinte kimozdíthatná az országot a mostani kátyúból. Tamás Gáspár Miklós kimondta, hogy Romániában a szocialista cégér ellenére nem létezett semmiféle szocializmus, hanem csak egy személyi diktatúrával súlyosbított államkapitalizmus és az ország politikai életét egy magát kommunistának nevező sajátosan román náci-fasiszta párt uralta. Nagy Károly szerint a romániai bűnök tehát nem az igazi marxi értelemben vett szocializmus szükségszerű velejárói, hanem torzulások, illetve torzítások. Azt a kérdést, hogy miért nincs Romániában hiteles baloldal, és különösen miért nincs magyar baloldal, a szerző nem tette fel. A kérdés második felének megválaszolásához Nagy Károly hozzájárul, mint illegalista környezetben felnőtt magyar ember. 1944 nyarán a szovjet csapatok Románia területére léptek, a király és a történelmi pártok felismerték, hogy a hagyományokhoz híven ideje megint átállni a győző oldalára. Ennek érdekében Lucretiu Patrascanun keresztül felvették a kapcsolatot a párt illegalitásban lévő főtitkárával, aki akkor Fóris István volt, magyar létére a Romániai Kommunisták Pártjának utolsó Komintern által beiktatott főtitkára. (A Kominternben szabály volt, hogy a nacionalista torzulások megelőzése érdekében a pártok élére általában más nemzetiségű főtitkárt állítottak, mint az adott ország lakosságának zöme). A fegyveres felkelésbe való bekapcsolódást Fóris elutasította, azzal indokolva, hogy a királyságnak és az egész burzsoá-földesúri rendszernek teljes vereséget kell szenvednie, nem pedig egy puccs árán átmentenie magát a háború utáni időre. Ezután Patrascanu a bebörtönzött kommunista vezetőkkel állapodott meg a kiugrásról, Fórist pedig – állítólag Gheorghiu-Dej emberei –agyonverték. A magyar baloldal további sorsára nagy befolyással volt az ún. „jobboldali elhajlás” ügy, Luka Lászlót, Pauker Annát és Teohari Georgescu-t jobboldali elhajlással vádolták. Később ez a három vezető már mint imperialista ügynök szerepelt a pártpropagandában. Lukát 1954-ben halálra, majd kegyelemként életfogytiglani börtönre ítélték. Ana Paukert ítélet nélkül tartották börtönben egészen 1956-ig, Teohari további sorsát Nagy Károly nem ismeri. Ezzel párhuzamosan 52 nyarán és őszén Erdélyben több ismert magyar illegalista kommunistát „lepleztek le”, például Dán Istvánt, Veress Pált, a moszkvai Komintern főiskola végzettjét, az 1944-es Észak-Erdély tartomány párttitkárát. Balogh Edgár közírót, Jordáky Lajos baloldali szocialista közíró történészt, Demeter János jogászt Észak-Erdély elszakítására szőtt összeesküvés vádjával sok évi börtönre ítélték, Nagy István munkásírót előbb csak jobboldali elhajlással, majd bukaresti házi őrizet során szintén összeesküvéssel vádolták. A vádat ugyan ejtették, de titokban kizárták a pártból. Az összes népi demokráciában folytak koncepciós perek. Ezek közös vonása volt, hogy a Moszkvából hazatért emigráns vezetők hamis vádakkal halálra vagy sok évi börtönre ítéltették a hazai illegalista vezetőket. Romániában fordítva történt, a hazai illegalista felső vezetők ültették a vádlottak padjára az emigrációból hazatért vezetőket és az ismertebb magyar illegalistákat. Amíg a Luka–Pauker–Georgescu trió a párt élén állt, a párt nemzetiségi politikája még nagyjából helyes volt – Nagy Károly szerint. /Nagy Károly: Egy hitvallás margójára. Avagy miért nincs Romániában hiteles magyar baloldal? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./ A szerző a Demokratikus Újbaloldali Fórum volt kongresszusi képviselője. Előzmény: Tamás Gáspár Miklós: Baloldal Romániában? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23., folyt. 24./

2007. június 28.

Nagy Károly egyetemi tanár, Nagy István munkásíró és kommunista pártember fia a Szabadságban (Egy hitvallás margójára, június 13. és 15.) arról elmélkedett, miért nincs a romániai magyaroknak erős demokrata-baloldali pártja vagy legalábbis platformja (az RMDSZ-en belül). Bevezetőjében „szokatlan” eseményeket beszél el az illegális, majd törvényes kommunista mozgalom történetéből (Fóris István, Luka-Luca László-Vasile története), majd kifejtette, hogy a magyar baloldalnak Fazekas János (a Kommunista Párt központi vezetőségének tagja, miniszter, majd miniszterelnök-helyettes) köré kellett volna tömörülnie. Nagy V. László hozzászólásában leszögezte, nem lehet elfelejteni a kommunizmus 45 évét, a börtönöket, kényszer-munkatelepeket. A diktatórikus pártok ideológiája egyforma, a külön jobb- vagy baloldali diktatúra csak porhintés. Ne mondja senki, hogy a Szovjetunióban nem az orosz sovinizmus uralkodott. Hibázik Nagy Károly, ha túldicséri Luka Lászlót vagy épp Fazekas Jánost. Ők akkor csatlakoztak a kommunizmushoz, amikor már ismertek voltak a kommunista proletárdiktatúra szörnyűségei. Fazekas János pozitív oldalai ismert, de ettől még érzelmeiben kommunista maradt. Ára volt annak, hogy a fiatal Fazekasban megbízott Gherghiu-Dej vagy épp Ceausescu, hogy oly magasra emelkedhetett. Mint ahogy annak is ára volt, hogy Hajdú Győző úgy megbízott Markó Bélában, hogy helyettesének nevezték ki. Igazi, mérsékelt szociáldemokráciára Romániának és a romániai magyarságnak is szüksége van. /Nagy V. László: A romániai magyar szociáldemokrácia feléledése? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

2007. november 3.

Felix Edmundovics Dzerzsinszkijt Lenin kinevezte a Cseka (később GPU, NKVD KGB) alapító elnökének, 1919-től belügyminiszternek, majd a szovjet népgazdaság fellendítését bízta rá. A Cseka páratlan kegyetlenséggel számolt le az osztályellenségnek kikiáltott orosz arisztokráciával, egyházzal, üzleti élettel, a kolhozosítást ellenző kulákokkal, a cári hadsereg tisztjeivel. Az elszabadult terror Lenin első forradalmi vívmánya volt, ennek eszköze pedig Dzerzsinszkij. Romániában a bukaresti Politikai Kiadó 1959-ben megjelentette válogatott műveit. A Cseka tanítványaiból 1944 után Romániának is jutott. Az újonc Securitate élére Sztálin Moszkvában képzett verőlegényeket exportált, de a látszat kedvéért romános hangzású nevekkel. Így lett Borisz Grünbergből Alexandru Nicolski, Pantelei Bodnarenkoból Gheorghe Pintilie, Szergej Nikonovból Sergiu Nicolau stb., valamennyien belügyi tábornokok, akiknek nevéhez Fóris István pártfőtitkár és édesanyja meggyilkolása, a Duna-csatorna, a Delta tömegsírjai, a politikai börtönök, kényszerlakhelyek fűződnek. Az 1990 után megnyílt romániai titkos levéltárak kutatói kimutatták, hogy Sztálin haláláig a Securitate főtisztjeinek káderlapjain az alapfoglalkozásnál villanyszerelő, asztalos, géplakatos, szabó szerepelt, öt tábornoknak pedig középiskolai végzettsége sem volt. Nemzetiségi megoszlás szerint 38 volt román, 15 zsidó, 3 magyar, két ukrán, egy-egy cseh és örmény. Borisz Jelcin Moszkva főpolgármesterként kezdeményezte Dzerzsinszkij szobrának eltüntetését. /Barabás István: Az élet fonákja. Emlékes terror. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998