udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 24 találat lapozás: 1-24
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Fekete Gyula

1994. december 16.

Nagyváradon tartja kihelyezett ülését a Magyarok Világszövetsége dec. 16-17-én. Részt vesz a teljes elnökség, ott lesz többek között Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Sára Sándor, az ungvári Fodó Sándor és Fónay Jenő. /Magyar Hírlap, dec. 17./

1995. október 5.

Csíkszeredában Magyarok Világszövetsége-találkozót tartottak okt. 5-én, a Lármafa Napok előestéjén. "A magyarság fellegvára nem az anyaország, hanem a Székelyföld" - nyilatkozta Fekete Gyula, az MVSZ vezetőségi tagja. "Két pártrendszer van Magyarországon ma is - állapította meg az író -, az egyik a megmaradást, a másik pedig a pusztulást szolgálja és ez utóbbi kerekedett felül." Borbély Imre képviselő, az MVSZ választmányi tagja kifejtette, hogy "nem nálunk, hanem az anyaországban összmagyar betegség a megosztottság és a meghasonulás", ezt csak tudáscentrikus nemzetfejlesztéssel és szubszidiáris struktúrákkal lehet áthidalni. A média monopóliuma és a tanügy az évtizedek során mély törésvonalat indukált a magyarságban, 1994-ben az expót puccsszerűen eltörölték, noha az lett volna a célja, hogy az informatikai robbanást behozza Magyarországra. Tőkés József, az MVSZ titkára a szervezetről beszélt. - A szlovákiai és a romániai nyelvtörvények végleg meghúzták a határvonalat, ahonnan nem lehet tovább hátrálni, fejtette ki a pozsonyi Dobos László író, az MVSZ alelnöke. - A két magyar csángószervezet vitájában az MVSZ felvállalta a békebíró szerepét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./

1997. október 7.

Mezősámsondon megünnepelték a 150 éves református templom felújítását, egyúttal bemutatták a helyi értelmiségiek /Baloghné Rácz Éva, Csibi Szabolcs, Fekete Gyula, Nagy Rózsa, Pánczél János, Pánczél Vilmos, Szász Mária/ szerkesztésében, Nagy Pál irodalomkritikus segítségével megjelent falumonográfiát: Mezősámsond - múlt és jelen /Impress Kiadó, Marosvásárhely/. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 7./

1997. október 30.

A Magyarok Világszövetsége Nemzeti Együttműködési Bizottsága azt kérte a civil szervezeteket, hogy vitassák meg, majd állítsák össze azok névsorát, akik bizalmat szereztek a magyar társadalom előtt és magatartásukkal megőrizték erkölcsi tisztaságukat. Mintegy 120 szervezet 2500 személyt jelölt. A bizottság közülük választotta ki azt a száz főt, akiknek a neve az egymástól független jelölésekben a legjobban összecsengett. A pártok vezetői, funkcionáriusai nem szerepelhettek a listán. Az Új Magyarország hozta névsorukat. Köztük van Albert Gábor, dr. Andrásfalvy Bertalan, Balczó András, Bíró Zoltán, dr. Bolberitz Pál, Csete György, Csoóri Sándor, Czakó Gábor, Czine Mihály, Dénes János, Fekete Gyula, dr. Fekete Gyula, dr. Gidai Erzsébet, Görömbei András, dr. Gyulay Endre püspök, Halász Péter, dr. Hegedűs Lóránt püspök, Jankovich Marcell, dr. Jobbágyi Gábor, Kádár Béla, Kiss Dénes, Kocsis István, Kósa Ferenc, Kozma Imre, Kunszabó Ferenc, László Gyula, Lovas István, Macskássy Izolda, Makovecz Imre, Medvigy Endre, Nagy Gáspár, Nemeskürthy István, dr. Papp Lajos,. Pokol Béla, Pongrácz Gergely, Pozsgay Imre, dr. Pungor Ernő, Püski Sándor, Rácz Sándor, dr. Raffay Ernő, Sánta Ferenc, Sára Sándor, Sinkovits Imre, Somogyi Győző, Szentmihályi Szabó Péter, Szervátiusz Tibor, Szokolay Sándor, Szörényi Levente, Tőkéczki László, Varga Domokos, Zacsek Gyula, dr. Zétényi Zsolt. /Új Magyarország, okt. 31./ Ez a száz ember először okt. 30-án ült össze. Elhatározták, hogy a jövőben Százak Tanácsaként működnek és teszik meg észrevételeiket az ország jövője szempontjából legfontosabb kérdésekben. Dr. Csáth Magdolna, a "százak" egyike a tömegtájékoztatás antidemokratikus voltát elemezte, mondván, az írott és elektronikus sajtó - kevés kivételtől eltekintve - nem a valós helyzetet fogalmazta meg. /Új Magyarország, nov. 1./

2000. május 29.

A Magyarok Világszövetsége úgy döntött, hogy a világszövetség valamennyi választott tisztségviselőjének, főtitkárának, főkönyvelőjének és a régióirodák vezetőinek megválasztásuk, illetve kinevezésük után legkésőbb harminc nappal kérniük kell átvilágításukat az illetékes magyar hatóságtól. Küldötti javaslatra a döntést kiterjesztették a határon túli tisztségviselőkre is. Az elnökválasztást követően a MVSZ küldöttgyűlése arról határozott, hogy a világszövetség kérje a kormánytól és a nemzetközi szervezetektől a trianoni szerződés felülvizsgálatát. Borbély Imre, a Kárpát-medencei régió elnöke a határozat kapcsán hangsúlyozta: a trianoni békediktátum tartalmazza az elszakított területeken élő kisebbségek önrendelkezési jogát, és ezért kívánatos lenne megvizsgálni, mi teljesült az írásban rögzítettekből. A Magyarok Világszövetsége különben azt az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által megfogalmazott célt tartja követendőnek, hogy határmódosítás nélkül szerveződjék egységbe a magyar nemzet. /Martonyi János külügyminiszter reagált erre a határozatra: a magyar külpolitika változatlan./ A küldöttek határozata alapján az MVSZ vezető testületének kezdeményezni kell a külhoni magyarok állampolgárságának megadását. - Nem tudták megtartani az elnökhelyettesi tisztségre kiírt szavazást, mert az MVSZ küldöttgyűlése határozatképtelenné vált, miután több delegált elhagyta a fórum helyszínét. Patrubány Miklós nyilatkozott a Népszabadságnak is: "Nem ismerem a küldöttgyűlés által elfogadott határozat pontos szövegét. Azt azonban tudom, hogy Trianon máig meghatározó traumája a nemzetnek, még a népességfogyásában is szerepet játszott. Ameddig magyar ember él, addig Trianont elfelejteni nem lehet, és nem is szabad. Az MVSZ pedig már 1996-ban meghirdette, hogy a legfőbb cél a nemzet egységesítése az integrálódó Európában. Ennek érdekében tettünk javaslatot a külhoni állampolgárság bevezetésére és a határon túliakat is magában foglaló kétkamarás parlament létrehozására". Máj. 27-én nem volt határozatképes a Magyarok Világszövetsége küldöttgyűlése, mert sokan hiányoztak Nagy vitát váltott ki Balogh László anyaországi küldött hozzászólása, aki új küldöttgyűlés összehívását szorgalmazta, mondván, az előző napon elfogadott költségvetés nem felelt meg az alapszabályban foglaltaknak. András Imre erdélyi küldött és Csörgits József, a horvátországi országos tanács elnöke megkérdőjelezte Balogh László állítását. - Pálfy G. István bejelentette: a huszonnégy tagú országos elnökség tizenhárom tagja nyilatkozatot adott ki arról, hogy felfüggeszti az MVSZ elnökségében végzendő tevékenységét egy új alapszabály-alkotó és tisztújító küldöttgyűlés összehívásáig. A nyilatkozatot aláírta Balogh László (Magyarország), Bencze Lajos (Szlovénia), Dobos László (Szlovákia), Fekete Gyula (Magyarország), Hódi Sándor (Vajdaság), Kardos Béla (Ausztrália), Kellermayer Miklós (Magyarország) Lauer Edit (USA), Pálfy G. István (Magyarország), Pozsgay Imre (Magyarország), Soós Kálmán (Kárpátalja), Szakály Sándor (Magyarország) és Szíjártó István (Magyarország.) - Patrubány Miklós elnök sajtótájékoztatóján elmondta: az MVSZ alapszabályt felügyelő bizottsága megvizsgálja az együttműködéstől elzárkózó elnökségi tagok ügyét. /Magyarok Világszövetsége. Elnök van, alelnökök, költségvetés nincs az elnökség több mint fele sztrájkol. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./

2001. december 7.

Bánffy Miklós, Babits Mihály, Fülep Lajos és Fülöp Viktor nevét is bejegyezték a Magyar Örökség Aranykönyvébe, a Magyarországért Alapítvány immár 25. díjkiosztó ünnepségét dec. 22-én tartották az Országos Széchényi Könyvtárban. Fekete Gyula író felelősségtudata és jövőépítő közírói tevékenysége alapján minősíttetett a Magyar Örökség-díjra. Bánffy Miklós (1874-1950) író-politikus irodalmi és társadalomszervező munkássága; Babits Mihály (1883-1941) költő istenközpontú európai lírája; Fülep Lajos (1885-1970) művészettörténész, református lelkész művészetelméleti alkotó tevékenysége; Fülöp Viktor (1929-1997) balett-táncos iskolateremtő, ihletett balettművészete elismeréseként érdemesült a kitüntető címre. A Magyar Örökség Aranykönyvébe bekerült a Kárpátaljai Ferences Misszió hűségéért és áldozatvállalásáért, illetve a budapesti Szent Rókus Kórház két évszázados gyógyító szolgálatáért. /Magyar Örökség-díj - huszonötödször ítélték oda A PER romániai tíz éve. Mesterségük címere: a konfliktuskezelés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 27./

2002. október 15.

A Romániai Magyar Szó régebben Nagy Iván Zsolt, a Magyar Hírlap munkatársainak cikkeit vette át, jó ideje pedig Andrassew Iván, a Népszava balliberális munkatársáét. A mostani átvételben Andrassew Iván beszámolt arról, hogy "egy Kertész Imre nevű, hazájában jóformán ismeretlen író Nobel-díjat kapott." Andrassew szerint tulajdonképpen Esterházyt vagy Nádast várta mindenki. Medgyessy Péter miniszterelnök egy korábbi parlamenti felszólalásában azt találta mondani, hogy ő bizony kifizeti egy négygyermekes család negyvenezer forintos tankönyvköltségét. Most a miniszterelnököt csekkekkel bombázzák. "Ez ugyan nem menti a Fidesz tankönyves demagógiáját, de talán tanul belőle Medgyessy." Andrassew elmarasztalta Kövér Lászlót. Kövér merít Fekete Gyulától is: "fogyik a magyar!" Andrassew szerint: "Az szinte természetes, hogy a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja, most azzal próbálja magát belábjegyzetelni a történelemkönyvekbe, hogy azértse lesz jelen az Országgyűlés október 23-i ülésén." /Andrassew Iván: Könyv, könyv, könyv (Népszava, 2002. október 14, Budapest). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./ Köztudomású, hogy Fekete Gyula először emelte fel a szavát a népességfogyás miatt. Ezért akkor támadta őt a kommunista diktatúra sajtója.

2003. szeptember 6.

A Magyar Egészségügyi Társaság (MET), az Erdélyi Múzeum-Egyesület, valamint a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány szervezésében szept. 5-én kétnapos tudományos szimpózium kezdődött Székelyudvarhelyen. Az ülésen a Kárpát-medencei magyarság népmozgalmi adatait ismertető, a népességfogyatkozást előidéző egészségügyi és társadalmi témákat taglaló előadásokat hallgatta végig a több száz résztvevő hazai, magyarországi, felvidéki, muraközi, valamint kárpátaljai előadók bevonásával. Elsőként dr. Mikola István /Budapest/ népmozgalmi és népegészségügyi összefüggéseket boncolgató előadását hallgatták meg a jelenlévők. A pécsi dr. Kellermayer Miklós a hazaszeretet szerepének fontosságáról az alkotó személyiségformálásban témakörben, Fekete Gyula budapesti író pedig a népességfogyás távlatairól tartott előadást. A Szegedről érkezett dr. Kovács Zoltán demográfia-történész Hargita és Csongrád megye természetes és mechanikus népmozgalmáról, valamint a trianoni Magyarország új népesedési előrebecslési módszereiről és eredményeiről tartott beszámolót. /Szász Emese: Előtérben a fogyatkozás. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./

2004. október 1.

Tizenkettedik alkalommal rendeztek Báthory Napokat Szilágysomlyón, a 11. orvostudományi konferenciával egyidőben, szept. 24–26. között. Nyitányként ifjúsági napot tartottak a kolozsvári diákszínjátszók, táncházzal. A rendező Báthory István Alapítvány (BIA) és a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) időszerű témát tűzött napirendre: a magyar nemzet fogyásának kérdését. Ezúttal nem kimondottan orvostudományi előadások hangzottak el. Fekete Gyula író (Budapest) Sorskérdések címmel értekezett. Az utóbbi évtizedekben az értékrendet az egyénre szűkítik, szem elől tévesztik a nemzetet, társadalmat, közösséget, közösséget, fejtette ki. Prof. dr. Iván László (Budapest) A magyarság széthullásának és megmaradásának lelki tényezői címmel tartott előadást. Dr. Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság perjele a család, iskola, erkölcs összefüggéseit taglalta. Megnyílt Nagy Dániel grafikus és Kristófi János festő kiállítása, emellett könyv- és folyóirat-ismertetőkre is sor került. Egyéni előadóesten fellépett a budapesti énekes, Tolcsvay Béla. A Báthory Napok záró eseménye a helyi római katolikus templomban tartott ökumenikus istentisztelet volt, majd megkoszorúzták Báthory István mellszobrát. – Aláírták a Szilágysomlyó és Albertirsa közötti testvérvárosi kapcsolatot. /Fejér László: XII. Báthory Napok Szilágysomlyón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./

2005. február 16.

A Hitel folyóirat februári számának lap címoldalán ez olvasható: Nem, az nem lehet. Vallomások és elemzések 2004. december 5-éről. Csoóri Sándor, Vasadi Péter, Pozsgay Imre, Duray Miklós, Pap Géza, Sütő András, Gál Sándor, Lászlóffy Aladár, Dobos László, Dudás Károly, Vári Fábián László, György Attila, Zsidó Ferenc, Sepsiszéki Nagy Balázs, Csata Ernő, Magyari Lajos, Koncsol László, Fekete Gyula, Kodolányi Gyula, Tőkéczki László, Ablonczy László, Czakó Gábor, Tornai József, Tamás Menyhért, Domokos Mátyás, Nagy Gáspár, Ács Margit, Alföldy Jenő, Márkus Béla, Görömbei András, Bertha Zoltán, Cs. Nagy Ibolya, N. Pál József, Elek Tibor, Rott József, Száraz Miklós György, Sturm László, Prágai Tamás, Brém Nagy Ferenc, Mórocz Zsolt és Szabó István. A folyóirat kevés példányban jut el Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára, Szabadka környékére, Lendvára. „Senki sem kötelezte a maradék Magyarországot arra, hogy megvonja az állampolgárságot azoktól, akik fölött áthelyezték az államhatárokat.” – írta Duray Miklós. „Egy néptől, mely évtizedeken át határain belül bambán tűri pusztítását, sőt besegít önpusztítással, nehogy nacionalistának pellengérezze ki a sajtó, nem várható el, hogy a határain kívül rekedt sorstársaiért ébredjen fel évszázada alvó lelkiismerete.” – állapította meg Fekete Gyula. Csoóri Sándor pedig arról írt, hogy a mai divatos és sikeres íróinknak egyetlen szavuk sincs arról, hogy miért sorvad, miért fogyatkozik ez a nép. „Magasban járó elmélkedésekből már régóta arra tudok következtetni, hogy saját esztétikájukat, gondolataikat, előítéletüket ismerik csupán. De azt a valóságot, amelyben maga az istenadta nép él idehaza vagy a határainkon kívül, egyáltalán nem ismerik, legfeljebb hallomásból, mint a hutukat.” /Nagy Pál: Mi történt velünk? = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./

2005. március 11.

A Budapesten megjelenő Hitel című folyóirat – a nemzeti gondolat leghívebb anyaországi őrhelye – idei februári számát a múlt év december 5-ei népszavazás kérdéskörének szentelte a következő címmel: Nem az nem lehet – Vallomások és elemzések 2004. december 5-éről. „Anyaországi és az elcsatolt területek magyarságának prominens képviselői, a nemzet egységének következetes és elkötelezett szellemi munkásai szólalnak meg”, írta beszámolójában Máriás József. Ez a folyóirat Erdélybe csak igen szórványosan juthat el, ezért Máriás részletes ismertetést adott az írásokból. Duray Miklós írta:. „A hivatalban levő magyarországi kormány Gyurcsány miniszterelnök képviseletében, valamint Hiller és Kuncze pártelnökök – Károlyi–Kun–Szamuely eszmei örököseiként hadat üzentek a nemzetnek.” Fekete Gyula: „Már maga az nemzetgyalázás, ha szavazással kell eldöntenünk, hogy véreinket, testvéreinket, akiket a világpolitika főgazemberei kirekesztettek szülőhazájukból, elnyomásba, megaláztatásba, teljes kiszolgáltatottságba taszítottak, ezeket a magyarságukért sokat szenvedett testvéreinket öleljük-e most már magunkhoz, vagy verjük inkább pofon.” „1990 óta hittünk a változásban. Abban, hogy a rosszat fölváltja a jó” – összegezte tapasztalatát Csoóri Sándor. Megállapította: „a többség egyre szegényedik”, „eltömegesedett körülöttünk a hazugság”, „a nemzetet földbe kell taposni”. Fekete Gyula: a népirtás nemcsak a születések szabályozásában ölt testet, hanem annak korszerűbb változatában is: „a nacionalizmus elleni harc formájában és ürügyén, képtelen túlhajtásával elroncsolni, kiirtani a nemzeti érzést, a nemzettudatot, a nemzeti szolidaritást, végső soron az identitást”. Tőkéczki László: „hazugság volt, de hazugság lett itt minden más érték és a közösség is! Balekoknak való hülyeségek a hit, a haza, a nemzet (magyarság), az erkölcs és a rend.” Domokos Mátyás arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a nemzeti tudat gyökereire vettetett a fejsze, csapásai a nemzeti irodalmat sem kímélik: „a társadalom agyán lobotómiát végző civilizátoroknak sikerült elhitetni, hogy ideje lejárt, szerepe véget ért, hogy nemzeti sorskérdéseinket »a dolgot magát nézve« elemző irodalmunk arany öntudata és üzenete ma már nem »trendi«, és az értékeit, önbecsülését oly könnyedén elhajító, feledékeny magyar világ boldogan elhitte a posztmodern bűvigéket, mert ezáltal egy kényelmetlen lelkiismereti nyomás alól is felszabadult”. „Mintha a jóslásokban időnként fel-felbukkanó sárga veszedelem előtt itt volna »a határon túlról jövő magyar veszedelem« ideje! – figyelmeztet Márkus Béla. – Más szempontból a »bevándorlóellenes hangulatkeltésé« – ám csak abban az esetben, ha a képzelt bevándorlók: magyarok.” A felvidéki Koncsol László keserűen tette fel a kérdést: „Mi folyik ebben az országban, miféle nemzet vagyunk mi, az élet vagy a halál népe, az önépítés vagy az önpusztítás, a leépülés vagy a növekedés, az Isten művébe simuló teremtés vagy a Sátánéba szerződött rombolás nyelvközössége?” Pap Géza erdélyi református püspök bibliai példára hivatkozva hirdette december 5-én: „amikor egy népből kihal az egészséges nemzettudat, az egymáshoz való tartozás vágya és igénye, az a nép egészen biztosan pusztulásra van ítélve”. „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” „Ebben a szellemi zsarnokságban, megzsaroltatásban Magyarország jobbik fele, a velünk sorsközösséget és szolidaritást vállaló anyaországi magyarok is kisebbségbe kerültek, kisebbségi sorsba kényszerültek – a saját országukban…” (Dudás Károly, Szabadka) Reményeinket „a történelem egyetlen pillanat alatt semmissé változtatta. És ezt a történelmi pillanatot nem lehet soha többé tudatunkból kitörölni. Mert ami megtörtént, az Trianont véglegesítette!” (Gál Sándor, Kassa) „Ennek az országnak a lakói ilyen nemzeti önismerettel, ilyen nemzeti öntudattal élnek?” (Görömbei András, Debrecen) „2004. december 5., »fekete adventje« csakugyan történelmet írt; de az emelkedés történelme helyett az önmegszüntetés eddig elképzelhetetlenül példátlan kísérletének történelmét. (…) Mintha népszámlálás történt volna – a magyarországi magyar kisebbségé, a lelki magyarságé.” (Bertha Zoltán, Debrecen) „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” (N. Pál József, Budapest) „Az anyaországi magyarság mindenekelőtt magamagát hagyta cserben, már a kimondott nem előtt. Hogyan ölelje magához a kisebbségben élő nemzetrészeket, ha önmagával is meghasonlott, gyűlölt viszonyban van?” (Rott József, Magyaregregy) „A cserbenhagyott kisebbségek iránti többségi lenézés, megvetés, gúny pedig eddig nem ismert árnyalattal is sötétíti majd a nemzetiségi képet.” (Cs, Nagy Ibolya, Debrecen) „Homlokunkon ott a jel: Káin bélyege. Mindannyiunkén. Azokén is, akik igennel szavaztak.” (Száraz Miklós György, Budapest) „Kedves Nem-párti Testvéreim, milyen érzés Magyarországon magyarnak lenni?” (Vári Fábián László, Kárpátalja) „Úgy érezzük, hogy a magyar állampolgárok többsége elárult bennünket, megtagadta a nemzetet.” (Sepsiszéki Nagy Balázs, Sepsiszentgyörgy) Sütő András: „Permanens döbbenetben nyilván nem lehet élni.” Hasonló gondolatot fogalmazott meg a Gyulán élő Elek Tibor is: „…felállni pedig, mint tudjuk, muszáj, mert földre ütötten élni nem lehet”. „Ez a döntés gyorsítani fogja az erdélyi magyarság (újbóli) felnőtté válását. (…) Azt is mondhatnám, köszönjük, hogy felébresztettetek!” (Zsidó Ferenc, Székelykeresztúr) Magyari Lajos az Erdélyben, a Székelyföldön szórványosan megnyilvánult magyarellenes jelenségek ellenére, arra int, hogy „nemzettársainkat, magyarországi testvéreinket mégsincs jogunk megtagadni”, hogy a történtek dacára „komoly és felelős párbeszédre van szükség”. /Máriás József: Nem, az nem lehet! = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./

2005. április 12.

Egyesült a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Demokrata Néppárt. 1996-ban a nemzeti politizálást ellenző szárny kivált és külön pártot alapított Szabó Iván vezetésével, majd bukott az 1998-as választásokon. Hock Zoltán elnökségi tag reméli: az MDNP-vel egyesült MDF a 2010-re akár 25 százalékot is elérhet. Illúziók mindig voltak, elég csak Torgyán József négyévenkénti jóslataira gondolni a várható kisgazda győzelemről, vagy Csurka István „harmadik erő a MIÉP” szövegére. Ami a realitásokat illeti: a szétválás óta az MDF csak a Fidesszel közösen volt képes a parlamentbe kerülni, az MDNP támogatottsága pedig értékelhetetlen. Az MDF jobboldali platformjának több tagja tiltakozott az egyesülés ellen. Aki ellenzi, miért nem kap szót? feliratú transzparenssel vonultak az MDF országos gyűlése elé, utalva arra, hogy az egyesülés ellenzői nem kaptak szót a kongresszuson. Az MDF belvárosi elnöke, Bégány Attila szerint az MDF-nek nem a Fidesz bal oldalán, hanem jobb oldalán van a helye, ezért inkább a radikális Jobbikkal kellene szövetséget kötnie. Az MDF válságát jelzi az is, hogy a párt alapítói Új Lakitelki Nyilatkozatot bocsátottak ki. A Bíró Zoltán, Lezsák Sándor, Csurka István, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Kis Gy. Csaba és Für Lajos által jegyzett nyilatkozat összefoglalja a jelen áldatlan helyzet főbb vonásait, említi a kormány felelőtlen politikáját a népesedés, oktatásügy, egészségügy, a kistelepülések és a mezőgazdaság ügyében, szól az ország kiszolgáltatottságáról és eladósodottságáról. Annak, hogy ismét a nyilvánosság elé állnak, több okát is megnevezték a kezdeményezők a mostani elnök asszony „és tettestársai” tevékenységétől a nemzeti oldal szétforgácsoltságáig. Bíró Zoltán, az MDF alapítója elmondta: kétségbeesve nézi évek óta, hogy a Magyar Demokrata Fórum az erkölcsi züllés felé halad. Koalíciós feszültség keletkezett az MSZP és az SZDSZ között a köztársasági elnökválasztás kérdésében. Az MSZP ugyanis egyedül nem tud elnököt választani, az 5%-os SZDSZ pedig nem hajlandó elfogadni a nagyobbik kormánypárt által támogatott Szili Katalint. /Pápaffy Endre: Otthon történt. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 12./

2005. június 28.

Sámsondon a citeracsoport 1976-ban alakult Fekete Gyula matematika szakos tanár kezdeményezésére. A hetvenes évek derekán alakult citeraegyüttes rövid idő alatt igazi karriert futott be, országos vetélkedőkön is megállta a helyét. Szász Mária zenetanárnő volt a vezetőjük. A Marosvásárhelyi Rádiónál nyolcvanperces felvétel őrzi játékukat. A csoport jelenleg harminc-harmincötös létszámú, az utánpótlás azonban hiányzik, Szász Mária tanárnő nyugdíjba vonult. A citeraegyüttes 1998-ban Baján, az Európai Nemzeti Kisebbségek fesztiválján szerepelt, felléptek több településen. /Mészely Réka: Egyesület az összefogásért. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 28./

2005. november 10.

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2006. szeptember 8.

Augusztus 15–17-e között tartották a 34. Tokaji Írótábort. A Tokaji Írótábor „nagy öregjei” többször is hangsúlyozzák, hogy a tábor 1972-ben történt megalakulása óta, évtizedeken keresztül a közéletiséget vállaló írók fóruma volt. Idén három témát jelöltek ki: Bartók Béla születésének 125. évfordulója, az 1956-os forradalomra való emlékezés és az irodalmi nevelés – összefoglaló címén: Érték és befogadás. Párhuzamosan zajlottak előadások. Pomogáts Béla esszéje a Németh László-i harmadik út fogalomrendszerére hivatkozott, Fekete Gyula a korabeli magyar írószövetség szerepéről emlékezett, Dupka György ’56 kárpátaljai vonatkozásairól beszélt. Nagy Attila előadásából kiderült: 1964 volt a magyar olvasási kultúra fénykora, Jókai volt a legolvasottabb szerző. 1996: a magyar olvasási kultúra amerikanizálódott, első helyen Robin Cook van, Jókai a 4. helyre hátrált. 2003: hetedik osztályos gyerekek olvasmányai között első helyen Harry Potter… 4. Fekete István. 2005: első helyen a Da Vinci-kód, Jókai a 3. helyen. Egyed Emese előadásnak címe Irodalomnevelés Erdélyben. – Idén a kuratórium irodalmi díját a csíkszeredai Molnár Vilmos vette át. /Kozma Mária: „Adj időt lelked művelésének…” 34. Tokaji Írótábor. 2006. augusztus 15–17. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./

2006. október 24.

A Magyar Írószövetség ünnepségsorozattal tette emlékezetessé az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját, ebből az alkalomból adták át október 23-án az Arany János-díjakat is. Idén a kuratórium Dávid Gyula irodalomtörténésznek, szerkesztőnek, valamint Fekete Gyula és Karátson Gábor írónak ítélte a rangos elismerést. „Dávid Gyula az 1956-os forradalom »örökösei« közül való, a sorvasztó eszmék ellenére is az emberi magatartás éltetője. Az erdélyi szellemi élet gazdagítója, a kiadói élet egyik mindenese” – méltatta a kitüntetettet Tamás Menyhért író. A forradalom idején Dávid Gyula – aki a hét végén vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét – tanársegéd volt a Bolyai Tudományegyetemen, a házsongárdi temetői tüntetés értelmi szerzőjeként 1957-ben hétévi börtönbüntetésre ítélték. 1964-ben szabadult, évekig fizikai munkásként, majd 1970-től a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőjeként dolgozott. 1992-től a kolozsvári Polis Könyvkiadó vezetője. /F. Á.: Arany János-díj Dávid Gyulának. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

2007. február 10.

Fekete Gyula magyarországi író az utóbbi években-évtizedekben, rendre fölemelte szavát a nemzeti önpusztítás ellen. Feketét az álszakértők – kommunista, szocialista, ultraliberális -, hivatalnokok nevezték már ködevőnek, riogató krampusznak, s odáig is elmentek, hogy lefasisztázzák, lévén nemzetét féltő ember. Fekete Gyula sorozatosan megtámadta a hivatalos statisztikai előrejelző ferdítéseket, melyek optimistán próbálták beállítani a népesedési prognózisokat. Az utóbbi néhány évtizedben egy egész nemzetnyi magzatot irtottak ki a liberalizált abortusztörvény következményeként, s ma már ott tartunk, hogy fiatal nők sterilizálásának lehetőségét iktatták törvénybe. A nemzet öngyilkossága folyik, s ezen nem segít a határon túli magyarok anyaországba telepedése sem. Fekete Gyula keserűen hivatkozott a mai székelyföldi valóságra is: a székely társadalom is eljutott az egyke, az egy se átkához. A magyarság mai ,,vezetői” azzal érvelnek, hogy ez általános ,,jurópai” trend, s nem érdemes szembemenni vele. Velük kell már végre szembemenni. Az iskolapusztítókkal, a kórházakat kiárusítókkal, a magánhelikopterekkel ágálókkal, írta Magyari Lajos. /Magyari Lajos: Mint oldott kéve... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 10./

2007. március 3.

Utolsó könyvét már nem vehette kezébe Sütő András, a Létvégi hajrában című szövegösszeállítás halála után, nemrég jelent meg Debrecenben a Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában. (Szerkesztette, a jegyzeteket írta Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya.) A vaskos kötetben olvasható esszék, interjúk, születésnapi köszöntők, laudációk, levelek döntő többségükben az utóbbi években keletkeztek, mikor a testet-szellemet bénító gyilkos betegség nagyobb vállalkozásba való bocsátkozást immáron nem engedélyeztek Sütő András számára. A Létvégi hajrában darabjai Sütő András mindig eleven szellemi érdeklődésének, tájékozódásának dokumentumai. Újból meg újból figyelmeztetett a feledhetetlen szülőföld, a létükben s anyanyelvükben olyannyira fenyegetett mezőségi magyar szórványok gondjaira. Hittel vallotta, hogy mifelénk, ezeken a tájakon az íróembernek nagy hagyományokban gyökerező erkölcsi kötelezettsége a közügyek teherviselése tollal és szóval, azonosulással idézvén Németh Lászlót: ,,Nem akarok csak művész lenni. Egy író, aki csak szép: szajha. ” 2002-ben mondta Sütő egy interjúban: ,,Az írástudó nem fordíthatja el fejét a saját népétől. Ez itt olyan világ, amelyben író, költő, színész, művész maga is felelős azért, hogy olvasóinak, közönségének tömege megmarad-e, vagy megsemmisül a történelem olvasztókemencéiben. Ez itt olyan világ, amelyben vissza kell szereznünk mindazt, amit 80 év alatt elvettek tőlünk. Ez itt olyan világ, amelyben először közösségileg kell átvészelnünk a viharos időket, hogy azután majd jobban őrizhessük az individuum szentségét is. ” Sütő András soha nem rejtette véka alá eszményeit, néphez-nemzethez való szoros kötődését. A kötetben a szóban forgó nevekkel érzékeltethető Sütő András írói műhelyének légköre. A recenzens, Nagy Pál sorolta a könyvből: Illyés Gyula, Czine Mihály, Kemény János, Bözödi György, Horváth István, Nagy Gáspár, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Görömbei András, Beke György, Domokos Géza, Farkas Árpád, Sára Sándor, Romsics Ignác, Szekér Endre, Pintér Lajos, Sylvester Lajos, Magyari Lajos, Bogdán László többek között, de Antall József is. 2002-ben, a 75. születésnapja alkalmával rendezett soproni ünnepségen többek között így szólt a jelenlévőkhöz Sütő András: ,,Azzal vigasztalom magam, hogy az erdélyi magyarság eszméletében én is őrző lehettem a strázsán. ” /Nagy Pál: Aki őrző lehetett a strázsán (Olvasólámpa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./

2007. április 4.

Csép Sándor újságíró, szerkesztő, televíziós szakember évtizedek óta a népességfogyás súlyos következményeire hívja fel az erdélyi magyar közvélemény figyelmét. Elmondta, hogy Ágyában, ahol édesapja református lelkész volt, látta, hogyan zsugorodik a gyülekezet. Ez indította el benne a téma iránti érdeklődést. Az ezernyolcszáz lelkes ágyai közösség mára jóval ezer fő alatti közösséggé zsugorodott össze. Egyetemista korában írt egy szubjektív szociográfiai riportot faluja népességcsökkenésének történetéről. A kéziratot a Korunknak adta, a szerkesztőség elfogadta, de a cenzor kidobta a cikket. Csép 1968-tól a Kolozsvári Rádió, majd a bukaresti közszolgálati televízió magyar szerkesztőségének lett a munkatársa. Akkoriban telepedett le Kolozsváron, és látta, hogy a népességfogyás a régióban még tragikusabb méreteket ölt, mint Arad megyében. Főleg a közeli Kalotaszeg foglalkoztatta. 1975 táján újra szemügyre vette a kérdést. Akkoriban a Székelyföld demográfiai mutatói Románián belül nagyon jók voltak, szemben Kalotaszeggel. Így született meg az Egyetlenem című film forgatókönyve. Végül is a film elkészült, műsorra került, és nagy visszhangja lett, sokan emlékeznek rá. Kós Károlytól Sütő Andrásig és Kányádi Sándorig még aznap este, a film bemutatását követően mindenki gratulált. A Ceausescu-rendszerben ez volt az első vészharang a magyarság fogyásáról. Utána Csép Sándor ötévenként visszajárt a forgatás helyszíneire, és figyelemmel kísérte a további eseményeket is. A rendszerváltást követően a vizsgálódást kiterjesztették egész Erdélyre. Csép kezdeményezte az Áldás, népesség mozgalmat. Tőkés László jelezte, hogy az egyházkerület, illetve az esperesek kollégiuma védnökséget vállalna egy ilyen mozgalom létrejöttéhez Az első jelentősebb találkozó 2004-ben volt. Csép most dolgozik egy összefoglaló íráson, Egy aggodalom évtizedei címmel. Néhány éve Romániában is változott a gyerekvállalásra történő odafigyelés, hiszen az átlagfizetéssel szinte megegyező gyereknevelési támogatás sok magyar család számára is jelentős ösztönző erő. Az első rendezvény sikeres volt. A Fidesz akkor ígérte, hogy továbbra is előteremtenek pénzt a folytatásra. Az ügy mellé állt az RMDSZ is: egyik alelnöke, Kötő József tartott előadást. A félixfürdői találkozót követően kb. négy hónapra Tatabánya mellett rendeztek egy hasonló Áldás, népesség konferenciát Tőkés László és Orbán Viktorné Lévay Anikó fővédnökségével. Az előadók között ott volt Duray Miklós a Felvidékről, és sokan mások. Harrach Péter volt szociális miniszter szervezésében a Gellért Szállóban megtartottak egy nagyobb értekezletet, ahol jelen volt a téma ébren tartója, Fekete Gyula író is. Úgy tűnik, a mai magyar kormány távol-keleti betelepítésben látja a magyar népességfogyás problémájának a megoldását, és nem a születések számának hatékony növelésére törekszik. Kárpátalja nagyon szegény vidék, a népesedési mutatókban mégis sokkal jobban áll, mint Magyarország vagy Erdély. /Makkay József: A magyarságot ki kell mozdítani a demográfiai holtpontról. Beszélgetés Csép Sándorral, az Áldás, népesség mozgalom megteremtőjével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 4./

2007. április 4.

A szerzők jelenlétében ismertették az április 5-én bemutatásra kerülő két kortárs operát április 3-án Kolozsváron, a Magyar Opera előcsarnokában. A Római láz, illetve a Szirén, „két magyar egyfelvonásos a múlt századból” . Fekete Gyula elmondta: első operája, a Római láz 15 éve íródott angol nyelven, chicagói tanulóéveinek vizsgadarabjaként, Edith Wharton novellája nyomán. 1996-ban a Budapesti Kamara Opera vitte színre magyar nyelven, ezt követően angolul is játszották Chicagóban, két alkalommal pedig olasz nyelven, Olaszországban. A Római láz kétszemélyes kamara-opera. Selmeczi György 17. évadját kezdi az Operában karmesterként, rendezőként, szerzőként viszont most mutatkozik be először. A Szirén első operája, amely Szőcs Géza egy kevésbé ismert novellájából született – a librettót is ő írta. A darab a 80–90-es évek fordulóján, franciául, luxemburgi megrendelésre íródott, 1997-ben a luxemburgi Conservatoire adta elő franciául. A darabot két éve Budapesten a Művészetek Palotájában mutatták be nagy sikerrel. A két operát ezúttal a fiatal rendező, Szabó Emese viszi színre. /F. I. : Országos bemutatók a Kolozsvári Magyar Operában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

2007. szeptember 29.

A lakiteleki találkozó 20. évfordulója alkalmából rendeztek emlékkonferenciát Lakiteleken szeptember 29-én Európa és a magyarság esélyei címmel. Fekete Gyula író úgy értékelte: „sokkal-sokkal rosszabb a helyzet, mint 20 évvel ezelőtt”. „Gyurcsány Ferenc pártdiktatúrává fokozta le a demokráciát” – mondta Fekete Gyula, aki szerint a kormány elherdálja az évszázadok alatt összegyűjtött közvagyont, és „az utódainkat is eladósítja”. Bíró Zoltán irodalomtörténész a mai magyar társadalom legfontosabb érdekének a Gyurcsány-kormány „mielőbbi eltakarítását” nevezte. Csoóri Sándor költő szerint nem a Szabad Demokraták Szövetségével, hanem a magyar néppel kellett volna paktumot kötni, s az MDF-SZDSZ paktum a demokrácia megszűnését jelentette. „Nagyon becsültem Antall Józsefet, de ettől a pillanattól kezdve feszültség volt közöttünk” – mondta a Kossuth-díjas költő. Csurka István író a Gyurcsány-kormány hatalomra jutásáról szólva kijelentette: „maffiás államcsíny történt, mely minden ellenállásra jogot ad”. Für Lajos történész a magyar honvédség ellehetetlenítéséről beszélt, véleménye szerint a hadsereg nem lenne képes megvédeni az országot. Lezsák Sándor kijelentette: újjá kell szervezni ezt a nemzetet, országot. A nemzeti újjászületés alapjának az iskolát nevezte. Pozsgay Imre sajnálta az elvesztegetett lehetőségeket. Fritz Tamás politológus szerint a válság jele az is, hogy a kormány nem védi a magyar nemzeti érdekeket, látványosan elfordul a határon túli magyaroktól. Kelemen András, a Fidesz országgyűlési képviselője a tavaly őszi Kossuth téren események kapcsán azt mondta: ekkor sem sikerült megteremteni a nemzet egységét. Kelemen András, a Fidesz országgyűlési képviselője a tavaly őszi Kossuth téren események kapcsán azt mondta: ekkor sem sikerült megteremteni a nemzet egységét. Ángyán József egyetemi tanár: a társadalmat két részre osztó határvonal nem pártok, hanem a globális tőke és a helyi közösségek által létrehozott társadalom között húzódik. /MTI – fidesz.hu, szept. 30./ Orbán Viktor kifejtette, egész Európa rájött arra, hogy a szélsőséges liberalizmussal nem lehet célba érni, és a pénz nem mér mindent jól, s így az egészséget, a kultúrát és az oktatást nem lehet piaci elvre helyezni. Közép-Európában új küzdelem kezdődik, és új harctereken folyó küzdelem indul meg a diktatúra maradványainak lebontásában. a szociális válság nem rövid lejáratú válság, hanem olyan történelmi korszak, amellyel hosszú évtizedekig kell számolnia egy nemzetnek, ha egyszer belesüllyedt. ezért aktuális ma Lakitelek. – A polgári oldal a Bokros-csomag után egyszer már kivezette az országot a fenyegető szociális válságból, /Orbanviktor.hu, szept. 30./; Emlékeztető: Lakiteleki Nyilatkozat – 1987. szeptember 27. A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos. Összeomlással fenyegető gazdasági válságnak néz elébe. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja. Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe. Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során. A magyarság esélyeit kutató jelenlevők és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait. Az ország és a magyarság sorsáért érzett felelősségtől áthatva az egybegyűltek szükségesnek és időszerűnek érzik olyan keretek létrehozását, amelyek arra szolgálnak, hogy a társadalom tagjai valódi partnerként vehessenek részt a közmegegyezés kialakításában. Viták után a résztvevők egyetértettek abban, hogy egy ilyen közmegegyezés csak valamennyi progresszív társadalmi erő összefogásával teremthető meg. Az a véleményük, hogy csak a társadalom részvetelével lehet megoldani a válságot, mégpedig mind a társadalom, mind az ország politikai vezetőinek részvételével. A politikai és társadalmi szervezetek jelenlegi rendszerében nincs biztosítva az önálló és független nézetek kifejtése. Ezért javasolják a Magyar Demokrata Fórum létrehozását, amely a folyamatos és nyilvános párbeszéd színtere lehetne. Ez a fórum alkalmas lenne súlyos gondjaink megvitatására, egy-egy témakör elemzésére, alternatív megoldási javaslatok elkészítésére. A fórumot a résztvevők nyitottnak képzelik, egyszerre demokratikus és nemzeti szelleműnek. Munkájában különböző világnézetű és pártállású emberek együttműködésére számítanak. Fontosnak tartanák, hogy ezeknek az eszmecseréknek és elemzéseknek az anyagát megismerhesse az ország közvéleménye. Ezért szükségesnek érzik alkotmányos keretek között működő, független sajtóorgánumok létrehozását. Hisszük, hogy a megújhodás erőinek széleskörű összefogásával kijuthatunk a válságból. Lakitelek, 1987. szeptember 27. Bíró Zoltán, Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Csurka István, Joó Rudolf, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor.

2007. október 2.

Húsz esztendeje, 1987. szeptember végén került sor Lezsák Sándor költő lakitelki kertjében a magyar értelmiség jeleseinek találkozójára. A Duna tévéadó szeptember 29-én bemutatta a húsz éve Lakiteleken történt tanácskozás videofelvételét. Akkor jelen voltak a később megalakuló Magyar Demokrata Fórum alapítói Csurka Istvántól Kiss Gy. Csabáig, Lezsák Sándorig, Csengey Dénesig, Für Lajosig, Bíró Zoltánig, de ott voltak mások is, fontos lehetett a résztvevők védettségének szempontjából is Pozsgay Imrének, a Hazafias Népfront akkori elnökének a jelenléte. Ekkor a magyar pártban még javában dúlt a hatalmi harc, és még 1988. március l5-én is brutálisan verte szét a rendőrség a tüntetőket. Jelen volt Makovecz Imre építész, de Lengyel László közgazdász is, Csoóri Sándor költő, aki mozgalomként képzelte el a későbbi pártot... Sok független értelmiségi is megjelent, közgazdászok, történészek, írók. A résztvevők többsége megegyezett abban, hogy a létező szocializmus megbukott, valami más kezdődik. A legnagyobb nyíltsággal talán Csurka fogalmazta meg a csődöt. A húszéves évfordulón újra összegyűlt az egykori résztvevők jelentékeny része, többen befejezték azóta földi pályafutásukat. A felszólalók keserűen emlékeztek, kifejtve, hogy akkori elképzeléseikből, terveikből sok minden nem valósult meg, a morális válságot elmélyült azóta... Makovecz Imre beszédében sokak véleményét fejezte ki, amikor kimondta ,,elegünk van a politikusokból, akik az ország ügyének szolgálata helyett karrierjüket építik, elegünk van abból, hogy Magyarországot Brüsszelből irányítják, és nem Budapestről... ” ,,Ezt az országot – fogalmazta meg Kiss Gy. Csaba szintén sokak véleményét – kifosztották, ezért egyszer a mai hatalmi garnitúrának felelnie kell. ” Sok minden nem történt meg a vértelen, békés rendszerváltozás után, aminek meg kellett volna történnie – fogalmaztak többen –, és ennek ma is viseljük következményeit... /Bogdán László: Húsz év után. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./ A lakiteleki találkozó 20. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián az egykori szervezők beszédeikben kormányváltást, és új rendszerváltást tartottak szükségesnek. Európa és a magyarság esélyei címmel Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey Házában hangzottak el az előadások. Fekete Gyula író, aki húsz évvel korábban és most is az elnöke volt a tanácskozásnak, a magyarság esélyeiről beszélt, s úgy értékelte: „sokkal-sokkal rosszabb a helyzet, mint 20 évvel ezelőtt”. Mint mondta, fontos megnevezni, hogy mi rontotta el a magyarság esélyeit. A „minden fordulatot túlélő bolsevik párt vezényelte a rendszerváltást és vezényel ma is” – állapította meg. ”Gyurcsány Ferenc pártdiktatúrává fokozta le a demokráciát” – mondta. „Pusztulásunk, züllésünk megállíthatatlanul folytatódik” – szögezte le az író. Bíró Zoltán irodalomtörténész egyebek mellett arról beszélt, hogy 1989-ben elkezdődött, majd folytatódott az ország vagyonának a kiárusítása, a gazdasági hatalom a régi nomenklatúra kezébe került. Leszögezte: a „Gyurcsány–Kóka féle bűnszövetkezet” az erkölcsi normákat semmibe véve tönkretette a családokat. Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő az MDF megalakulásáról beszélt, majd az első szabadon választott kormány nehézségeit idézte. Véleménye szerint nem a Szabad Demokraták Szövetségével, hanem a magyar néppel kellett volna paktumot kötni, s az MDF–SZDSZ paktum a demokrácia megszűnését jelentette. Lezsák Sándor hangsúlyozta, hogy derűlátó, mert az elmúlt 60 esztendőben soha nem volt akkora esélye a nemzeti újjászületésnek, mint most. Elképzelése szerint az új nemzeti program új alkotmányt jelent, kisebb országgyűlést felsőházzal. „Nemzetgyűlésnek fogják hívni, ahol az elszakított nemzetrészek képviselői is ott fognak ülni” – tette hozzá. /Valódi rendszerváltást vár Magyarország. Emlékkonferencia a lakiteleki találkozó 20. évfordulóján. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./ A lakitelki találkozó emlékére megrendezett értelmiségi fórumon az előadók szinte mindegyike azt hangsúlyozta, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mint 20 évvel ezelőtt. Márpedig nem akárkik beszéltek e fórumon, ismét ott volt a magyar értelmiség színe-java, írta Borbély Zsolt Attila. Ott volt Lezsák Sándor egykori sátorverő, Fritz Tamás politológus, Morvai Krisztina büntetőjogász, az október 23-i rendőrterrort vizsgáló Civil Jogász Bizottság vezetője, Kelemen András külpolitikus, fideszes képviselő, Csurka István, a MIÉP elnöke, Széles Gábor nagyiparos, Pálinkás József akadémikus, s a névsor még folytatható Orbán Viktorig. A szocialista országrombolás valóban tragikus képet fest elénk. Orbán Viktor is rámutatott, a kormányzó milliárdos klikk mindeközben saját zsebre dolgozik, a rendőrség pártrendőrségként működik, az igazságszolgáltatás sem minden esetben pártatlan, a médiában az országrombolók uralkodnak, a gazdasági hatalom is az övék. S mi maradt a nemzetéért aggódó magyarnak? Bízhat abban, hogy Orbán Viktor optimizmusa nem megalapozatlan. Orbán úgy fogalmazott Lakitelken: „nem lehet ezt az országot sohasem úgy tönkretenni, hogy ha a polgári, nemzeti erők összefognak, akkor közös erővel ne tudnák azt újra felemelni”. /Borbély Zsolt Attila: Lakitelek egykor és most. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./

2008. december 17.

A múlt héten Budapesten bemutatták Magyar nemzetstratégia című kötetet, a Pukovics Gábor életre hívta Magyar Konzervatív Alapítvány gondozásában. A könyv a mai válságból keresi a kiutat közel három tucat magyar gondolkodó segítségével. A szerzők között van Andrásfalvy Bertalan, Bogár László, Borbély Imre, Drábik János, Duray Miklós, Fekete Gyula, Hegedüs Lóránt, Jankovics Marcell, Kondor Katalin, Papp Lajos, Varga Domokos György, Vass Csaba és Zétényi Zsolt. A könyvbemutatón Bogár László beszélt a korunk legnagyobb problémájáról, a globalizáció erős terjedéséről, s arról, hogy a liberális demokrácia aligha képes megoldani a válságot. A szerzők leszámoltak a húsz évvel ezelőtti illúzióikkal. A „békés” rendszerváltozás, az alkotmány toldozása-foldozása a letűnt rendszer rehabilitációját és a szocialista elit önátmentését szolgálta. Bogár szerint „a történelmi feladat a nemzeti és a szociális értékek új szintézise, amely hangsúlyozottan elhatárolódik a pusztító liberalizmustól, amely II. János Pál pápa szerint nem más, mint a „halál kultúrája. ” A nemzetépítő állam csak úgy valósulhat meg, ha az esélyegyenlőség megteremtésére törekszik. A magyar kormány olyan jogi környezetet teremt, melyben a multik extraprofitra tesznek szert adókedvezmények és állami támogatások révén, a magyar vállalkozások pedig tömegével mennek tönkre. /Borbély Zsolt Attila Magyar nemzetstratégia. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 17./

2009. május 25.

A magyar irodalom nem egy alkalommal éppen a nagy történelmi vereségek és tragédiák után, mintegy ezeket gyógyítandó és ellensúlyozandó, bontakozott ki igazán – írta Pomogáts Béla. Ilyen módon emelkedett fel az 1848–1849-es szabadságharc leverése után az a klaszszikus magyar irodalom, amelyet például Arany János, Madách Imre, Jókai Mór, Kemény Zsigmond és Eötvös József munkássága képviselt, vagy a trianoni nemzeti tragédia után az az irodalom, amelynek Magyarországon Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, majd Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc és József Attila, Erdélyben Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos, Reményik Sándor (és mások) voltak a nagyszabású alkotó egyéniségei – folytatta a tanulmány írója. Ez határozta meg a magyar irodalom identitását az 1956-os magyar forradalom leverése után, a példa nélkül álló megtorlások idején is. az irodalom világában született meg a magyar forradalom egyik legfontosabb szellemi dokumentuma: az Irodalmi Újság november 2-i száma, ebben szerepelt Németh László Emelkedő nemzet, Déry Tibor Barátaim, Füst Milán Emlékbeszéd Thukididész modorában az elesett hősök sírja felett, Szabó Lőrinc Ima a jövőért, Tamási Áron Magyar fohász, Örkény István Fohász Budapestért című írása, és itt jelent meg Illyés Gyula még 1951-ben írott nagy költői műve: az Egy mondat a zsarnokságról. 1956 decemberétől az 1957-es esztendő első napjaiig az írószövetségnek kellett vállalnia a forradalom eszméinek erkölcsi védelmét. Az írószövetség december 28-án tartott közgyűlése kifejezésre juttatta a magyar írók hűségét a forradalom eszményei iránt, és Tamási Áron szövegezésében elfogadta a Gond és hitvallás címet viselő nyilatkozatot. Ebben olvasható: „keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét. ” „Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmai egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. ” Pomogáts Béla a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetének (Mefesz) képviselőjeként jelen volt a nevezetes írószövetségi közgyűlésen. Ezután a hatalom felfüggesztette a Magyar tevékenységét, majd a forradalomban való szerepvállalás vádjával több író, közöttük Déry Tibor, Háy Gyula, Zelk Zoltán, Tardos Tibor, Fekete Gyula, Molnár Zoltán, Varga Domokos, Lengyel Balázs, Gáli József, Obersovszky Gyula, Eörsi István, Buda Ferenc, Csurka István és sokan mások börtönbe kerültek, Pomogáts Béla a tököli internálótáborba került. Elsősorban azokat börtönözték be, akik korábban a kommunista párt harcos tagjai voltak, a forradalomban vállalt elkötelezettségüket a hatalom „árulásnak” tekintette. Más írók, közöttük Illyés Gyula, Tamási Áron, Kodolányi János, Sinka István, Örkény István, Benjámin László és a fiatalabb nemzedékek köréből Nagy László, Juhász Ferenc, Fodor András, Sánta Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Moldova György a kényszerű, vagy az önkéntes hallgatást választották. Ugyanakkor, bizonyára a hatalom engedékenységének bizonyítékaként, 1957-ben Heltai Jenő, Németh László és Szabó Lőrinc is Kossuth-díjat kapott. A következő esztendők díjazottjai között a kommunista rendszer mellett kiállók voltak, mint Darvas József, Dobozy Imre, Hidas Antal és Mesterházi Lajos. A díjazás ellenére Németh László Galilei című drámáját levették a Katona József Színház műsoráról, Magyar műhely címmel tervezett tanulmánykötete nem jelenhetett meg, és tanulmányainak Sajkódi esték című kötete is csak 1961-ben juthatott el az olvasó elé. A forradalom leverése után években az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, de az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a nyilvánosság elé. „A forradalom leverése és a hatvanas évek első fele közötti jó félévtizedben az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, semmiféle bénultság nem volt érzékelhető, igaz, az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a szélesebb nyilvánosság elé” – állapította meg Pomogáts Béla. /Pomogáts Béla: Az irodalom (látszólagos) veresége – a magyar forradalom után. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), 2009. máj. 25. – 10. sz. / Emlékeztető: Tamási Áron Gond és hitvallás című nyilatkozata nem jelenhetett meg, azonban kézzel másolva terjesztették éveken át.


lapozás: 1-24




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998