udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 14 találat lapozás: 1-14
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Ferenczi Géza

1997. január 9.

Az utóbbi időben egymás után jelentek meg a Székelyudvarhely környékéről szóló helyismereti munkák. Egy év alatt csak Székelyudvarhelyről kettő, de Lövéte, Oroszhegy, Farkaslaka, az iskolai évfordulók kapcsán pedig Nagygalambfalva, Korond, Máréfalva leírása is megjelent. Régebben készült Nagygalambfalva Évkönyve, az Udvarhelyi Híradó Kalendárium, az Ivói Kalendárium másodszor kapható. Megjelenés előtt állnak a bögözi műemlék templomról /Jékely Zsombor/, a sóvidéki népszokásokról /Barabás László/ és a székely rovásírásról /Ferenczi Géza/ készült munkák. Balázs Irén Kápolnásfalu /Alutus Kiadó, Csíkszereda, 1996/ című monográfiája most jelent meg. A munkát P. Buzogány Árpád ismertette, egyben felhívta a figyelmet a monográfia egyes hiányosságaira. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 9./

1999. július 14.

Hármas emlékünnepet ült az olthévízi református gyülekezet: 250 éves Olthévíz első református temploma, melyet Árva Bethlen Kata építtetett 1749-ben, aki idén 240. éve, hogy meghalt, és 230 esztendeje hunyt el Bod Péter, a templom első lelkipásztora, Árva Bethlen Kata udvari lelkésze, hittudós. Ez alkalomból kortörténeti konferenciát tartottak július 9-étől Olthévízen, melynek célja alaposan megvizsgálni és az utókorral megismertetni azt a kort, amelyben Bethlen Kata és Bod Péter élt és alkotott. 10-én emléktáblát avattak, melynél a csernátoni Bod Péter Közművelődési Egyesület küldöttsége koszorúzott. A konferencián M. Hubbes Éva beszámolt székelyudvarhelyi kutatómunkájának felfedezéseiről: rábukkant Árva Bethlen Kata, Bod Péter, gróf Bethlen Imre könyvtárának maradékaira. Ferenczi Géza előadásában azt fejtegette, milyen bizonyítékok maradtak fenn arra nézve, hogy Bod Péter ismerte a székely rovásírást. Magda Ende hollandiai lelkész, a kolozsvári Protestáns Teológia végzettje, magyar nyelven ismertette Bethlen Kata vallásosságának sajátosságait. Előadást tartott még dr. Buzogány Dezső egyháztörténész, dr. Tonk Sándor egyetemi tanár, Sógor Géza lelkész, Tüdős Kinga bukaresti művészettörténész. végül Kocsis István, akit a rendezők abból az alkalomból hívtak meg, hogy jelen lehessen Árva Bethlen Kata című monodrámája előadásán. Ez utóbbit Olthévíz szülöttje, Meister Éva, jelenleg a szolnoki színház művésznője adta elő. A konferencia július 11-én hálaadó istentisztelettel ért véget, igét hirdetett dr. Csiha Kálmán püspök. Befejezésül leleplezte a templom falára helyezett márványtáblát, amely az olthévízi gyülekezet története most ünnepelt hármas évfordulójának állít emléket. /Tisztelgés Bod Péter emléke előtt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10., Árva Bethlen Kata és Bod Péter emlékezete. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 14./

1999. szeptember 11.

Ferenczi Géza a Moldvában ma már két nagyobb tömböt alkotó, kétségbevonhatatlanul a magyarság egyik, a történelem viszontagságai következtében immár elszakadt, de az ómagyar nyelvet máig megőrzött csángók ősibb rétegének az eredetével és nevének az értelmezésével foglalkozott jelen tanulmányában. Az elmúlt évtizedek folyamán a ma is vitatott felfogásoktól eltérő elképzeléshez jutott. Régészeti, történelmi, levéltári, művészettörténeti kutatásaira támaszkodva vázolta föl a csángók Moldvába telepítésének a folyamatát. Ferenczi nem fogadta el Horger Antal és utána, tőle átvéve, mások ismételte alábbi vélekedését: "a székelyek eleinte talán csak tréfás gyúnyolódásból először a moldvai magyaroknak számos nyelvjárási eltérése miatt bizonyos mértékben furcsán hangzó beszédmódját jelölték vele." Szerinte - helytelen a tárgyalt szó kései időhöz kötött magyarázata. Ezért is kísérelt meg új úton indulni. /Kedei Zoltán. A moldvai ősibb csángók. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 11., Múzsa mell./

1999. november 13.

Vofkori László, a földrajztudomány doktora, a kétkötetes Székelyföld útikönyve szerzője munkájáért Budapesten a Széchenyi István-díjat kapott. Vofkori László brassói születésű, székelyudvarhelyi földrajztanár számos tudományos dolgozat szerzője. Orbán Balázs óta, akinek hatkötetes munkája, a Székelyföld leírása 1868-ban jelent meg, sok változás történt: a településhálózat átalakult, változott a helyi lakosság szokásrendje, sőt még a természeti táj is módosult. Orbán Balázs óta a szerzők Székelyföldnek csak egyes részeit járták be, így például Bányai János, Kelemen Lajos, Benkő Samu, Kisgyörgy Zoltán, Ferenczi Géza és István, továbbá Beke György. Azonban összefoglaló jellegű, rendszeres, tudományos igénnyel megszerkesztett útikönyv ezidáig nem jelent meg. Ebben van Vofkori László könyvének jelentősége. Az 1200 oldalas munkában közel 600 települést mutatott be. /Balás Árpád: Egy mai Orbán Balázs. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 13./

2000. június 1.

Máj. 8-án elhunyt dr. Ferenczi István régész-történész. Apját, Ferenczi Sándor régészt követhette testvérével, Ferenczi Géza régésszel együtt az erdélyi tudomány szolgálatában, egyetemen dolgozott, a kolozsvári Történelmi Múzeumban, az Erdélyi Múzeum-Egyesületben, és még két évvel ezelőtt is népszerűsítő előadásokat tartott. Az utóbbi években az erdélyi gyepükkel kapcsolatban végzett régészeti feltárásokat, szakfolyóiratokban és napilapokban ismertette elért eredményeit. Ferenczi sokat beszélt László Gyuláról, akit a magyar honfoglalás érdekelt a legjobban. Nem volt könnyű a marxista világban magyar régésznek lenni Romániában, de ő vállalta. Részt vett a kolozsvári és Kolozsvár környéki ásatásokban (Óvár, Hója-erdő, Kisbács, Szászfenes) is. /Kovács Ferenc: Búcsú dr. Ferenczi Istvántól. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./ Dr. Ferenczi István /Kolozsvár, 1921. ápr. 15. - Kolozsvár, 2000. máj. 8./ a Bolyai Tudományegyetem előadója, adjunktusa, tanára 1959-ig, majd a Történeti Intézet, utána a Történeti Múzeum munkatársa. Tavaly jelent meg Besenyő szállások a Nagy-Szamos-Sajó mentén /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1999/ című munkája.

2001. március 30.

Ferenczi István már nem érhette meg utolsó régészeti tanulmányának megjelenését /Adatok a nagyfejedelemség kori kelet-magyarországi védelmi rendszer ismeretéhez. Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2000/. A nyomdai előkészítést, javításokat is a két lelkes és a mestert tisztelő szerkesztő, M. Hubbes Éva és Ferenczi Géza végezte. Előrehaladott kora ellenére Ferenczi István alapos, korrekt, helytálló munkát végzett. Témája az a védelmi rendszer, mely a honfoglalás időpontjától a rendi Magyar Királyság kialakulása közötti, több mint egy évszázadot felölelő időszakban alakult ki. A bemutatást a Szamos-völgyi erősségek leírásával kezdte, és a közép-erdélyi Brassó-földvárral fejezte be. Több olyan földvárat, melyeknek a románok ősromán eredetet tulajdonítottak, Ferenczi magyar építésűnek nevez (pl. Borválaszút a Szilágyságban). A szerző több évtizedes régészeti tapasztalataira alapozva hozzáértően szólt hozzá a honfoglalás, a letelepedés, a kalandozások, államszervezés kérdéseihez. Egyik értékelője, dr. Tóth István így foglalta össze a szerző sorsát, munkásságát: "Ferenczi István székelynek született a Román Királyságban. Magyar katonaként esett angol hadifogságba, ahonnan a Román Népköztársaságba tért vissza. Átélte a Ceausescu-diktatúrát és Kolozsvár nevének Cluj-Napocára való változtatását. Megalapították, majd felszámolták mellette a Bolyai Tudományegyetemet, ahol tanított. Megszűnt mellette az évszázados múltú Erdélyi Múzeum-Egyesület, melynek újjászervezéséért az elmúlt években oly sokat tett. És miközben mellette (és fölötte) megváltoztak az államok, államformák és rezsimek, ő mindeközben egyetlen hazát szolgált: az évezredek óta népek menedékéül szolgáló, kultúrát teremtő, szigorú helytállásra nevelő Erdélyt." /Zsidó Ferenc: Régi magyar védelem. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 30./ Dr. Ferenczi István /Kolozsvár, 1921. ápr. 15. - Kolozsvár, 2000. máj. 8./

2002. január 19.

A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, amely 2001-ben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját és jelentette meg századik, Ferenczi Géza Változások Udvarhelyszéken című könyvét, felvállalta a néprajzi, valamint szociográfiai, művelődéstörténeti, nyelvészeti köteteket, de a gyermekek számára készült irodalmat is. A kiadó sok értéket tett közzé, ezek között van Ferenczi Géza: Székely rovásírásos emlékek című tanulmánykötete, Murádin László: Anyanyelvünk ösvényein című kötete, Kozma Dezső: Erdélyi utakon. Régi kolozsvári arcok, Tankó Gyula: Gyimesi szokásvilág, Lászlóffy Csaba: Fej, vagy írás című verseskötete. Az Erdélyi Gondolat Kiadó és az 1991-ben megindult Székely Útkereső című irodalmi és művelődési folyóirat közös igazgatója Beke Sándor. - Az Erdélyi Gondolat szerkesztőbizottsága: Beke Sándor igazgató, Benkő András, Cseke Gábor, Cseke Péter, Csire Gabriella, Fodor Sándor, Gábor Dénes, Jancsik Pál, Péntek János. - Beke Sándor egyben kiváló költő is, 1993-ban jelent meg első verskötete /Madártemető/, azóta 9 verskötete látott napvilágot. /Nagy Olga: Az Erdélyi Gondolat szerepe, jelentősége. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./

2002. május 14.

Hargita Megye Tanácsa, valamint a Megyei Kulturális Központ támogatásával jelent meg Bögöz falu monográfiája. A kötet tanulmányírói között neves történészek, néprajzkutatók találhatók. Dr. Kardalus János, a kötet szerkesztője leszögezte: tartozott ezzel szülőfalujának. Az első kötet szerzői /Dr. Vofkori László, Ferenczi Géza, Jékely Zsombor, Vetési Sándor, Tamás Géza, Péter Albert, Bencze Domokos, Kiss Ferenc, Csomor József és őmaga/ olyan emberek, akiknek valamilyen módon közük van a faluhoz. Második kötetre is számítani lehet. /Kristó Tibor: Bögöz falu monográfiája. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 14./

2002. június 1.

Két évvel ezelőtt hunyt el dr. Ferenczi István történész, egyetemi tanár /Kolozsvár, 1921. ápr. 15.- Kolozsvár, 2000. máj. 8./, a Posta Béla által alapított neves régészeti iskola hagyományainak, Roska Márton, Kovács István, László Gyula munkásságának folytatója, az erdélyi magyar régészet kiemelkedő képviselője. Ferenczi István a történelmi múlt kutatásának szeretetét, szenvedélyét édesapjától, Ferenczi Sándor régésztől örökölte. 1949-ben László Gyula Kolozsvárról való kényszerű távozása után Ferenczi átvette neves professzorától a régészeti előadásokat és azokat ő tartotta mindaddig, amíg ezt a diszciplínát magyar nyelven lehetett előadni. 1959-ben a Bolyai Tudományegyetem lejáratási kampánya keretében Ferenczi István Bevezetés a régészetbe című kurzusát románellenesnek minősítették és nyilvánosan megbélyegezték. Később megfosztották egyetemi katedrájától, és az Erdélyi Történelmi Múzeumba helyezték át, ahol 1982. évi nyugdíjazásáig osztályvezető volt. Nemzetközi elismertséget az erdélyi római limes kutatásával szerzett. Átfogó régészeti terepbejárásai, kiegészítő ásatásai Erdély legkorábbi keleti védelmi rendszerének alaposabb megismeréséhez vezettek (ezeket a kutatásokat többnyire testvérével, Ferenczi Géza régésszel közösen végezte). Feltárta, hogy ez a védelmi rendszer a Keleti-Kárpátok vonalát belső oldalról követte, és az ún. "égett cserépfalú várak" sorából állt Krasznától Kozárváron (Dés), Besztercén, Dobokán, Küküllőváron át Fogarasig, illetve Brassóig. Megállapítása szerint ezek a földvárak a X. század második felében és a XI. század elején épültek, mélységben tagoltak voltak, és a folyóvölgyeket, kora középkori utakat védték. Legjelentősebb kora középkori kutatása a Szent László király (1077–1095) által megkezdett erdélyi védelmi rendszer fölfedezésével és igazolásával végződött. (Székelyföldi gyepük. Korunk, 1972. 2.) Ferenczi István e várrendszer létezését a Rapsonné (Parajd), Tartód- (Székelyvarság), Firtos- (Korond), Budvár (Székelyudvarhely), Kustaly (Homoródoklánd) stb. várakban folytatott ásatásaival igazolta. Egyik kedvenc kutatási területe Kalotaszeg volt, az itt végzett régészeti megfigyeléseinek, ásatásainak eredményeit Régészethelyrajzi kutatások Kolozsvárott és környékén című tanulmányában közölte (Studia Universitatis Babes–Bolyai, 1962. 2.). Ferenczi István fontosnak tartotta a századok folyamán eltűnt erdélyi falvak régészeti vizsgálatát, ebből a célból 1977-ben a kalotaszegi Kőrösfő határában az elpusztult Ordományos középkori település feltárásába kezdett. László Gyula "kettős honfoglalás" elmélete tekintetében Ferenczi egykori professzora véleményét osztotta. Meggyőződése szerint a 670–680-as években a Kárpát-medencébe ősmagyar népcsoport települt, amelyet onogur–bolgár uralkodó réteg vezetett. A több mint két évszázados együttélés során az ősmagyar tömeg beolvasztotta a türk nyelvű uralkodó réteget. Árpád népének beköltözésekor tehát az onogur ősmagyar ötvözésű népesség már jelen volt a Kárpát-medencében. /Sebestyén Kálmán: In memoriam dr. Ferenczi István. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./

2003. november 15.

Ferenczi Géza régész /sz. Kolozsvár, 1924. jún. 22./ édesapja, Ferenczi Sándor és István bátyja is neves régész volt. 1943-ban érettségizett, majd sikeresen felvételizett a Ludovika Akadémiára. 1946. szeptemberében érkezett haza, angol hadifogságból. Beiratkozott az egyetemre, a földrajz-történelem szakra. Kinevezték Székelyudvarhelyre múzeumigazgatónak. 1973 őszéig dolgozott igazgatóként. Bátyjával elhatározták, hogy régészetileg föltárják Udvarhelyszék vidékét. Ez eddig teljesen ismeretlen volt. Az itteni várakat a román kutatók dák váraknak mondják, amire a székelyek berzenkednek. A dákokat nem lehet összekötni a rómaiakon keresztül a mai románokkal. Udvarhelyen, a környéken a népvándorlás korának kezdetétől még vannak dák településmaradványok, de attól kezdve, egészen a XI. századdal bezárólag nincs semmiféle régészeti lelet. Az, ami van Ócfalva határában, VII. századi szláv anyag. Tehát nem állja meg a helyét sem az, hogy itt tovább élt volna a korábbi népesség a római hódítás után. 1918 óta egyebet se csinálnak a román kutatók, elsősorban Erdély területén, mint hogy mindenütt kutatják a dáko-román kontinuitás bizonyítékait. Nyolcvan esztendő telt el... Egyetlen helység van Erdély területén, a Medgyes melletti Baráthely, ahol valóban ki lehet mutatni egy település folytonosságát, de itt sem népi folytonosságról van szó, nem a dák lakosság továbbéléséről, inkább arról, hogy eltűnnek a dákok, megszűnik a település, rátelepül egy másik nép, egy harmadik, negyedik - gótok, gepidák. Ferenczi elmondta, hogy először Tartod váránál, Varság határában, majd Budváron várfalat találtak, ahol XII. századi lakóházat találtak. Ezt követte Kustaly várának ásatása, Oklánd határában, rendkívül gazdag anyaggal, szintén a XII: századból. Rapsonné várának ásatásánál Parajd határában, majd a firtosvári ásatásnál a régészeti leletanyag azonos volt, egykori templom maradványai kerültek elő, amelyek ugyancsak XII-XIII. századinak tekinthetők. Ferenczi hangsúlyozta, nem véletlen e várak megjelenése adott helyen, ezek egy Szent László-korabeli határvédelmi rendszer tagjai. Besztercétől ívben, Homoródon át, le egészen Brassóig, és utána még folytatása volt Lugos környékén egy egészen korai, X. századi, XI. század eleji, Erdélyt középen átszelő földvár-sorozatnak. Ezek egy központi elgondolás alapján kiépített határvédelmi rendszer gyepűség-tagjai voltak. E várrendszerhez tartozik egy töltésvonulat is, végig követhető, Orbán Balázs is leírta. Érdekessége, hogy 2-3 kilométerre húzódik a várak sora előtt. Hogy Korond környékén van Firtos vára, elég közel Rapsonné vára, nincs túlságosan messze Tartod vára, ez azért, mert ott volt a só. Ez Sóvidék, s a vidéket, a sót jobban kellett őrizni, mint a többi határt. Udvarhelyszéken a legkorábban a XIII. század első évtizedeiben jelentek meg és telepedtek le királyi utasításra a telegdi székelyek Nagyvárad környékéről... A várakat viszont korábban építették (a XI. század végén), a székelyek a XIII. század elején kerültek ide, tehát van egy százesztendős időkülönbség. Ferenczi szerint - továbbnyomták a honfoglalókat keletre, ők lennének a régibb, Szeret-menti csángók ősei, s helyükbe - mert az üresen maradt - hozták be a székelyeket, északon meg a magyarok helyébe a szászokat. Az eljövendő kutatások feladata lesz az ősibb csángók és nevük felderítése. Ferenczi kitért arra is, hogy bátyjával a kutatásokat folytathassa, azt mondták: a római limes maradványait kutatják. Ez volt az egyik fedőmagyarázat. Megjelent 1999-ben Ferenczi Géza A moldvai ősibb csángók /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely/ című könyve. A Szeret mentén végighúzódó, csángók lakta zóna ma már két nagy csoportra oszlik: van a Bákó környéki, illetve északon a Románvásár környéki csángó vidék. Valamikor összefüggő volt, aztán két részre, mostanában pedig még kisebb darabokra kezdett forgácsolódni. Ferenczi Géza régebbi írása: Kiegészítések az énlaki rovásírásos felirat megfejtéséhez és Muzsnai Dakó György tevékenységéhez I-II. (Megjelent a Keresztény Magvető 1971-1972-es évfolyamában.). Ferenczi felvetette a rovásírásos emlékeket tartalmazó gyűjteményes kiadvány, a Corpus Inscriptionum Siculorum tervét is a Székely rovásírásos emlékek című könyvében (Székelyudvarhely, 1997). Ferenczi Géza végzi édesapja Ferenczi Sándor és bátyja, dr. Ferenczi István régész-történész Kolozsvárt található tudományos hagyatékának a rendezését. Bátyja magyarországi kutatók bevonásával Kelet-Magyarország XI. század végi gyepűjét, védelmi rendszerét bemutató tanulmánykötetet (monográfiát) készült megjelentetni, összeállította a kötet tervét is. Ez halála miatt elakadt. Ezt a munkáját szeretné sajtókész állapotba előkészíteni. /Oláh István: A történelemnek mondott történelem. Beszélgetés FERENCZI GÉZA régésszel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), Színkép melléklet, nov. 8., folyt.: nov. 15./

2004. július 9.

Ferenczi Géza nyolcvanéves történész-régész húsz éven keresztül a székelyudvarhelyi múzeum igazgatója volt. 1954-ben került, Székelyudvarhelyre. 1943-ban érettségizett Kolozsváron, majd jelentkezett a Ludovika Akadémiára. Másfél éves nyugati hadifogságból 1946-ban tért haza Kolozsvárra testvérével Istvánnal együtt, aki – akárcsak édesapjuk – szintén régész-történész volt. Édesapja, Ferenczi Sándor régész szovjet hadifogságban halt meg. Ferenczi Géza 1947-ben beiratkozott a Bolyai Tudományegyetemre, földrajz-földtan szakra, egy évig tanulta, de anyagilag nem bírta tovább. A református kollégium könyvtárában dolgozott, majd eltávolították "osztályellenségként". Később megkezdte egyetemi tanulmányait. Az egyetemről 1952 őszén kirúgták, mint "befurakodott osztályellenséget". Szakképzetlen munkásként dolgozott egy évet, Sztálin halála után enyhült a helyzet, visszakerült, és 54-ben végezte el az egyetemet. Akkor került Székelyudvarhelyre, a múzeumba. Megindították az ásatásokat, és kidolgozta testvérével az elméletét, miszerint az egykori, Szent László-korabeli határvédelemnek voltak az elemei az általuk föltárt Bud-, Tartód-, Rabsóné-, Firtos-vár és Oklánd határában Kustaly-vár. Azóta továbbiak kerültek elő Háromszéken is. Ferenczi Géza a megyei múzeum muzeológusa lett, ott dolgozott 1984-ig. Ezután a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár könyvtárosa volt 1987-ig, nyugdíjazásáig. Ferenczi Géza részt vett István bátyja ásatásain, folyamatosan közölte tudományos anyagait. Ezek közül az egyik legjelentősebb tartja az énlakai rovásírással kapcsolatos kiegészítéseket (Székely rovásírásos emlékek – 1997). Megírta A moldvai ősibb csángók /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1999/ című könyvét. Régebben megjelent, régészeti-történeti, valamint nyelvészeti tanulmányait adta ki Lapok Erdély múltjából címmel (2002), aztán a Székely rovásírás az idők sodrában (2002) címet viselő, az előzővel azonos jellegű kötetet, s 2001-ben került ki sajtó alól az Utazások Udvarhelyszéken című turisztikai kalauz. Jelenleg édesapja és bátyja tudományos hagyatékát, kéziratait, könyvtárát teszi rendbe. /Katona Zoltán: Nyugdíjasként Székelyudvarhelyen. Ferenczi Géza nyolcvanéves. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 9./

2007. február 19.

Elhunyt Ferenczi Géza /Kolozsvár, 1924. jún. 22. – Székelyudvarhely, 2007. febr. 14./ történész, Ferenczi Sándor fia, Ferenczi István öccse. A kolozsvári református kollégium elvégzése után a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem szakos képesítést 1954-ben. Az egyetem elvégzése után csaknem húsz évig a Székelyudvarhelyi Múzeum igazgatója, majd 1976-tól a csíkszeredai Megyei Múzeum mellett működő műkincsvédelmi hivatal muzeológusa, 1987-es nyugdíjazása előtt három évig a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárban dolgozott. A tudományos munkát nyugdíjas korában is folytatta, részt vett a tudományos közéletben, tudományos közleményeit a Székely Nemzeti Múzeum évkönyveiben adták közre. Székelyföld múltja foglalkoztatta, a dák-római és középkori régészet s a néprajz köréből román, magyar, német szakfolyóiratokban jelentek meg többnyire bátyjával együtt jegyzett tudományos dolgozatai. Bátyjával, Ferenczi István közösen tekintették át a székely rovásírásos emlékeket a Művelődési Tanulmányok (1979) című kötetben.

2007. december 1.

Nekrológ: Ferenczi Géza /1924-2007/ Apai ágon háromszéki, szemerjai származású. Már édesapja, Ferenczi Sándor régész és művelődéstörténész nagyobb kutatásokat végzett Háromszéken, s a Szemerjai Székely szignót használta. Bátyja, Ferenczi István régész és történész ugyancsak kötődött, mind ásatásokkal, mind pedig írásokkal Háromszékhez. Ferenczi Géza fél évszázaddal korábbi együttműködést megújítva kapcsolódott be 1996-ban a Székely Nemzeti Múzeum évkönyveinek munkálataiba, jelentős dolgozatokkal emelve a periodika színvonalát. 1924. június 22-én, Kolozsváron született, közép és felsőfokú tanulmányait is szülővárosában végezte, 1954-ben a Bolyai Egyetem történelem szakán szerzett diplomát. Székelyudvarhelyen húsz évig vezette a múzeumot, emellett a környéken bátyjával közösen végzett ásatások, kutatások révén gazdag leletanyaggal gazdagította a gyűjteményeit. 1976-tól a csíkszeredai múzeum mellett működő megyei műkincsvédelmi hivatal muzeológusa lett. 1987-es nyugdíjazása előtt három évig a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárban dolgozott. Bátyjával közös búvárkodásai a kora középkori Magyarország határvédelmi rendszerének feltárására irányulva az erdélyi magyar letelepedés irányának, szakaszainak és idejének szabatosabb meghatározásához, új eredményekhez vezettek. Régészeti, nyelvtörténeti adatokra támaszkodva új szemszögből közelítette meg a moldvai ősibb csángók eredeztetését, Moldvába telepítésük idejét. Édesapja nyomdokain haladva a székely rovásírás kérdésével is behatóan foglalkozott, főként az énlaki és székelyderzsi felirat megfejtéséhez kapcsolódó közlései ismertek. Művelődéstörténeti tekintetben is édesapját követte, művészettörténeti vonatkozásban Balogh Jolán és Entz Géza tanítványa volt, nyelvtudományi kérdésekben Szabó T. Attilával, később Kósa Ferenccel tartott kapcsolatot. 2005-től már súlyos betegen, de utolsó óráiban is dolgozott, életének a kutatói munka, az eredmények közzététele adott értelmet. 2007. február 14-én hunyt el, Székelyudvarhelyen. Ferenczi Géza könyvei Hargita megye útikönyve magyar és román nyelven (Csíkszereda, 1973); Székely rovásírásos emlékek (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1997); A moldvai ősibb csángók (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1999); Lapok Erdély múltjából. Tanulmányok (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002); Utazások Udvarhelyszéken (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002 – Dénes István előszavával); A székely rovásírás az idő sodrában (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002); Régi várak, új írások. Régészet és rovásírás. Tanulmányok – társszerző: Ferenczi István (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006). /Hubbes Éva: Ferenczi Géza = Acta Siculica (Székely Nemzeti Múzeum évkönyve, 2007, Sepsiszentgyörgy), 761-76. p. /

2009. május 19.

Korond nagyközség nevétől már elválaszthatatlan a Firtos Művelődési Egylet folyóirata: a Hazanéző, állapította meg Nagy Pál a huszadik évfolyamához érkezett kiadvány idei első, ünnepi számában. Az önmegismerést tűzte ki célul húsz éve a folyóirat – olvasható Ambrus Lajos főszerkesztő vezércikkében. Ebben a számban Varga Géza az írástörténész Szekeres István kötetét (A székely és az ótörök írás jeltörténete) méltatta, az 1920-ban született István Lajos helytörténész Életutam című írásából közölt részletet, Márton Béla a kilencven évet élt Gál Sámuel taplófeldolgozó mesterről készített pályarajzot. Végül Ambrus Lajos a Hazanéző időközben végleg eltávozott munkatársai – Bandi Dezső, Benczédi Sándor, dr. Fazekas István, Ferenczi Géza, dr. vitéz Ferenczi István, dr. Kercsó Attila, Tamási Miklós – névsorához csatolva a lapot felkaroló dr. Kátó László alsóboldogfalvi születésű, világhírű orvosprofesszort búcsúztatta. /Damján B. Sándor: Húszéves a korondi HAZANÉZŐ. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./


lapozás: 1-14




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998