udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 19 találat lapozás: 1-19
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Fodor Pál

1990. január 14.

Az RMDSZ jan. 13-án országos küldött-tanácskozást tartott Marosvásárhelyen, melyről jan. 14-én közleményben számoltak be. A tanácskozás elnökségében helyet foglalt Domokos Géza, Pálfalvi Attila oktatási miniszterhelyettes, Sütő András, Markó Béla, Tőkés László, Demény Lajos, Toró Tibor, Kántor Lajos, Sylvester Lajos, Ferenczes István, Lányi Szabolcs és Horváth Andor. Domokos Géza ismertette a Szövetség munkáját. A napirenden a Szándéknyilatkozat megvitatása állt, amelyet végül több módosítással fogadtak el. Felszólalt Tőkés László, Pálfalvi Attila, Kántor Lajos, Kincses Előd, Fülöp Dénes, Léstyán Ferenc, Lohinszky Loránt, Jakabffy Attila, Csávossy György, Kikelly Pál, Varga Gábor, Fodor Pál, Garda Dezső, Román János, Sikló Dezső, Katona Ádám, Muzsnay Árpád, Mazalik Alfréd, Sipos Gábor, Madaras Lázár, Ferenczes István, Sikli László, Soós József, Szabó Barna, Leopold László, Káli Király István, Bartha Sámuel, Csíky Boldizsár, Sylvester Lajos, Toró Tibor, Demény Lajos, Lányi Szabolcs, Zöld Péter, Markó Béla és Sütő András. Pálfalvi Attila oktatási miniszterhelyettes tájékoztatást adott az oktatási intézmények újraindításáról, beleértve a Bolyai Tudományegyetem ősztől való újraindítását is. /A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ideiglenes Intéző Bizottságának 1990. január 14-i közleménye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 17./ A tanácskozáson megjelentek a moldvai csángók képviselői is. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./

2001. december 29.

Nemrégiben Adrian Nastase kormányfő újból nemet mondott a regionalizmussal kapcsolatos országos vita puszta felvetésére is. Ioan Rus belügyminiszter hülyeségnek, Adrian Nastase miniszterelnök pedig "eltévelyedettek"-nek nevezte a Memorandum szerzőit. Tófalvi Zoltán az előzményekre emlékezetett. Az 1956-os magyar nemzeti szabadságharc ürügyén futószalagon gyártott koncepciós perekben is akkor hozták a legsúlyosabb, gyakran kivégzéssel járó ítéleteket, amikor az autonómia, Erdély hovatartozásának kérdése felvetődött. 1958-ban ennek a kérdésnek a puszta felvetéséért tizennégy személyt ítéltek halálra, és tizenkettőt ki is végeztek. Közülük az egyik, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd román anyanyelvű volt. Az 1956-os szabadságharc leverése után Erdélyben rendezett öt, úgynevezett "hazaáruló-per" már önmagában is jelzi a retorzió méreteit. Ezek a perek: a "Szoboszlay-per", az "érmihályfalvi csoport", az "ENSZ-Memorandum", a "Fodor Pál baráti köre" és Teodor Margineanu lázadási kísérlete. Az első négy az "erdélyi kérdés" megoldását tűzte zászlajára. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatására - Temesváron még korábban - különböző elképzelések születtek az erdélyi kérdés megoldására: Erdély tartozzon Romániához, Erdélyt csatolják Magyarországhoz, lakosságcsere révén mindkét fél számára méltányosan és igazságosan oldják meg az erdélyi kérdést. Szoboszlay Aladár magyarpécskai-temessági plébános - igaz, szóbeszédek szintjén és gyermekien naivan - felvetette a föderalizmus, a konföderáció gondolatát is. Így kezdődött az ötvenes évek végének legsúlyosabb politikai pere, melyben jelképesen 56 személyt ítéltek el, közülük tizenegyet halálra. A halálraítéltek közül tízet kivégeztek. Szoboszlay Aladár megkérte a görög katolikus egyház egyik képviselőjét, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, hogy többpártrendszer programját jogi szempontból öntse komoly formába. Meg is tette. Románul és magyarul is elkészült a program. A lényeg, az elgondolás az volt, hogy az erdélyi román-magyar kérdést meg kell oldani, egy közös párt alapján: a Keresztény Szolidaritás Pártja révén. Közel 200 személyt tartóztattak le, legtöbbjüket ártatlanul. Több papot is elítéltek: Ferencz Béla (Ervin), Müller Jenő, Mezei Mózes Levente, Ábrahám Árpád, Ráduly István, Rádulyu Géza, Kosza József, Kovács Béla, Kovács Balázs római katolikus papokat, valamint Dan Aurel görögkeleti papot. Az ügyész mind az 56 vádlottra a halálbüntetés kiszabását kérte. Végül, 1958 májusában tizenegy vádlottat halálra ítéltek, tízet közülük kivégeztek: Szoboszlay Aladárt, báró Huszár Józsefet, Ábrahám Árpád római katolikus lelkészt, Orbán Károly marosvásárhelyi földbirtokost, dr. Kónya István-Bélát, dr. Fintinaru Alexandru ügyvédet, Tamás Dezsőt, Tamás Imrét, Orbán Istvánt, Lukács Istvánt. /Tófalvi Zoltán: A Memorandum-vita előzményei. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

2003. június 26.

A kolozsvári Korunk júniusi számának kiemelkedő anyaga Tófalvi Zoltán dolgozata: Fodor Pál és az erdélyi kérdés. A Magyar Népi Szövetség a trianoni határokat állíttatta volna vissza, az erdélyi értelmiségiek egy jelentős csoportja - Márton Áron római katolikus és Vásárhelyi János református püspökök, az erdélyi gazdasági egyesületek, szövetségek elnökeinek vezetésével - memorandumot készített, térképpel, melyen vázolták, hogy az észak-erdélyi román többségű megyéket csatolják Romániához, ugyanakkor a Székelyföldet egy Marosvásárhely- Dicsőszentmárton-Torda-Kolozsvár-Nagyvárad mentén húzódó "bővített korridorral" csatolnák Magyarországhoz, s ezzel 1.350.000 magyar és mintegy 850.000 román kerülne magyar fennhatóság alá. Tófalvi ismertette azt a programot is, melyet dr. Dobai István dolgozott ki a magyar-román viszony megoldására. Fodor Pál, csíkszeredai út-, vasút- és hídépítő mérnök Márton Áronhoz fűződő baráti viszonynak köszönhetően - két évtizedes adatgyűjtést követően - kidolgozta a román-magyar lakosságcserére vonatkozó részletes tervét, s készített hozzá térképvázlatot is, melynek alapján (elképzelése szerint) végre mindkét nép számára megnyugtatóan lehetne rendezni az erdélyi kérdést. Fodor Pált azért az elképzeléséért 1957. július 7-én társaival Csíksomlyón letartóztatták, vallatták, kínozták, s egy év múlva 25 évi kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A vád: állam- és társadalomellenes szervezkedés. Az általános kegyelmi rendelet után, 1964. július 28-án helyezték szabadlábra. Vajdahunyadon telepedett le, ott tudta meg, hogy felesége már 1959-ben elhunyt. Újranősült, újrakezdte az életét. Véletlen baleset következtében hunyt el, 1966. augusztus 11-én. Sohasem rehabilitálták. Csíksomlyón nyugszik. Újabb jelentős részét olvashatjuk hát a sorozatnak, amely az erdélyi mártír szabadsághősök, bebörtönzöttek küzdelmét és kálváriáját tárja fel. Valójában a tanulmány könyvként olvastatja magát. "Ma, amikor az európai uniós kihívások törvényszerűen teszik szükségessé a föderalizmusra, a közép-európai fragmentumokra, régiókra vonatkozó, az ötvenes évek második felében született tervek, elképzelések alapos ismeretét. A levéltári dokumentumok, Szoboszlay Aladár föderalizmusa és a Keresztény Demokrata Párt létrehozására vonatkozó tervezete azt bizonyítják, hogy ezeket az elképzeléseket nem lehet a fantazmagóriák kategóriájába sorolni." Fodor Pál egyik gyermeke az Imre nevet viseli, és történetesen Marosvásárhely alpolgármestere. /B.D.: Fodor Pál és az erdélyi kérdés. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

2003. július 3.

Súlypontos számokat szerkesztünk - mondta Kántor Lajos főszerkesztő a Korunk kolozsvári folyóirat bemutatóján Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Házban. Az erdélyi magyar arisztokrácia és annak fölszámolási kísérlete; A sztálinizmus Romániában; Kávéházak, kocsmák (azok kultúrtörténeti, irodalmi vonatkozásai); A harmincéves Korunk Galéria - íme néhány problémakör. A júniusi szám a vendégmunkásokkal foglalkozik. A Nyugaton dolgozó román állampolgárok évente 1,3 milliárd dollárt küldenek haza különféle bankszámlákon, ez a summa Románia egyik legfontosabb pénzforrása: az 1,3 milliárd dolláros keret 200 millió dollárral több, mint amennyit a külföldi befektetések jelentenek. Jelenleg 600 ezer román állampolgár dolgozik (törvényesen vagy félhivatalosan) külföldön. A folyóirat másik tömbje két szöveget foglal magába. Tófalvi Zoltán tanulmányát (Fodor Pál és az erdélyi kérdés és Schiff Júlia Bogáncsos táj. Egy deportált feljegyzései című prózáját. Az utóbbi forrásként édesapja, dr. Büchl Antal (1808-1980) bánsági kultúrtörténésznek az 1951-56-os baragáni deportálásáról készült feljegyzéseit használta fel. /B. D.: A megújult Korunk. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./

2003. október 25.

Kacsó Tibort /Mezőfele, 1931. febr. 7. - Mezőfele, 2003. okt. 1./ koholt vádak alapján 25 év kényszermunkára ítélték. A rendszerváltozás után a részben visszakapott családi birtokon gazdálkodott élete végéig. Az Erdélyi 56-osok Bajtársi Társasága elnökévé választották, később a társaság örökös tiszteletbeli elnöke lett. Ő képviselte az erdélyi 56-osokat a Magyarok Világszövetségében. Halála előtt készült vele a beszélgetés. 1959. jún. 6-án letartóztatták Csíkszeredában, fegyveres szervezkedést akartak rá bizonyítani. Addig verték, amíg végül aláírta a jegyzőkönyvet - benne a fegyveres szervezkedés vádját is. Az ügyész halálbüntetést kért. A börtönben tudta meg, hogy 25 év kényszermunkára ítélték. Raboskodott Szamosújváron, később Peripraván és Grinden. Pokoli hely volt. Csatornát ástunk, gátat építettek, de a legborzasztóbb a nádirtás volt. Hajszolták őket, szusszanni sem volt idejük. Az őrök kapanyéllel, derékszíjjal verték őket. 1964-ben jött a közkegyelmi dekrétum. Nem amnesztia, közkegyelem! Peripraván olyan emberekkel volt együtt, mint Veress Sándor, Lay György, Varró János, Mózes Árpád, Páll László, Jamandi Emil, Fülöp Dénes, Erdős János, Fodor Pál. Később Veress Sándorral való barátságából jött létre az 56-os Társaság. /November 4. után lettünk ötvenhatosok. Beszélgetés Kacsó Tiborral, az Erdélyi 56-osok Bajtársi Társasága örökös tiszteletbeli elnökével. = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./

2004. március 24.

Tófalvi Zoltán /sz. Korond, 1944. márc. 24./ Kolozsváron szerzett történelem-filozófia tanári képesítést. Éveken át szülőfalujában volt tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió riportere, később A Hét, az Erdélyi Napló munkatársa, jelenleg az RTV magyar adásának szerkesztője. Művei: Pogány fohászok faluja (riportok, 1979), Ceramica din Corund – A korondi kerámia (kétnyelvű monográfia Kardalus Jánossal, 1981), A Temesváron élő atyhai közösség (szociológiai tanulmányok, 1984), Ha egyszer egy ember támad (riportok, 1989), Kövek egy siratófalhoz (vallomások a kommunista diktatúra mártírjairól, Gazda Józseffel közösen, 1994), A sóvidéki népi fazekasság (monográfia, 1996), Északi változatok (Beszélgetések Dániában, Svédországban, Norvégiában, Finnországban élő jeles magyar értelmiségiekkel, 2000), Élet a föld alatt (Balaskó Vilmos református lelkipásztor 1983-ban papírra vetett emlékirata – felfedezte, sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel látta el T.Z., 2000), Fodor Pál és az erdélyi kérdés (tanulmány, Korunk, 2003), A Dunánál (sorozat az erdélyi ötvenhatosokról a Székelyföld c. folyóiratban). A hatvanéves Tófalvi Zoltán riporter, kutató, helytörténész, monográfus, író és 1956 kutatója. A történetkutatás mellett fontosnak tartja a néprajzi kutatást, doktori dolgozata témája is a sóvidéki fazekasság volt. Óriási anyagot kell átnézni 1956-ról is, például csak a Szoboszlay-per perirata több mint harmincezer oldalt tesz ki. Tófalvinak van szerepe abban, hogy a kiskunmajsai kápolna falára odakerültek az erdélyi magyar mártírok nevei is, és Budapesten a 301-es parcellában is ott olvashatóak ezek a nevek. /Bölöni Domokos: "A pászma, melyet vállaltam". = Népújság (Marosvásárhely), márc. 24./

2004. október 22.

Dávid Gyula közölte nagyobb tanulmánya vázlatát az erdélyi 1956-os perekről. 1992 óta az 56-os Intézet /Budapest/ által szervezett több konferencián hangzottak el a témáról előadások, több összefoglaló kiadvány jelent meg. Számos, börtönt járt erdélyi/romániai ’56-os visszaemlékezése napvilágot látott önálló kiadásban, tévéfilmek és CD-ROM is készült az erdélyi 56-ról. Mindennek ellenére szükséges olyan számbavétel is, amely végre összképet nyújt arról, ami Romániában történt. Dávid Gyula felsorolta az ’56 utáni időszak legfontosabb – a magyar forradalomhoz kötődő – romániai politikai pereit, azok elítéltjeit. 1956 romániai magyar elítéltjeinek száma ezrekre becsülhető. Akár megközelítőleg pontos névsort is csak a belügyi és katonai törvényszéki irattárak tanulmányozása alapján lehetne összeállítani. Nagyobb perek a következők. Szoboszlay Aladár és társai hazaárulási pere, halálra ítéltek tíz főt /Szoboszlay Aladár Ábrahám Árpád, báró Huszár József, Orbán Károly, Kónya István, Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István és Lukács István/, Sass Kálmán és társai pere /Kivégezték Sass Kálmánt és Hollós Istvánt/, Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének pere. Bolyai-egyetemi perek, Képzőművészeti Főiskola-perek, Protestáns Teológiai Intézeti perek, Bethánista „szervezkedés”, Dobai István és társai pere, Puskás Attila és társai pere, Fodor Pál és társai pere, Soós Ferenc és társai pere, Kis-Küküllő menti szervezkedés, Kacsó Tibor és társai pere, Fekete Kéz, Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége. Gagyi Balla István CD-jén interjút készített több volt elítélttel. További könyvek: Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül, továbbá És te hol voltál, Szent György című könyvei, Gazda József Kövek egy siratófalhoz, Akik imádkoztak üldözőikért című kötetben református lelkészek, teológusok visszaemlékezései olvashatók, Péterszabó Ilona Ötvenhat után ötvenheten című könyve, A Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetének 2004. augusztus 7–8-i nagyváradi találkozójáról kiadott Emlékkönyv. /Dávid Gyula: Feljegyzések az erdélyi 1956 évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./

2005. március 9.

Dr. Újvári Ferenc közölte, mi az, amit nem mondhatott el dr. Eörsi Mátyásnak. Újvári emlékeztetett olyan történelmi személyiségekre, akiknek jövőképük volt Erdélyről, és azt bátran közölték a nyilvánossággal is. Márton Áron, gyulafehérvári római katolikus püspök, Fodor Pál, csíkszeredai mérnök, Lakatos István, az Erdély című lap főszerkesztője, Kertész Gábor, zilahi ügyvéd, akit a román börtönökben halálra kínoztak. Márton Áron püspök a bukaresti katonai törvényszéken közölte vészbíróival: „Ami a második vádpontot illeti – mely szerint indítványoztam a magyar–román határ rendezését is (ha már annyi ország határait újrarendezték) – az megfelel a valóságnak, és ezért vállalom a felelősséget. Ugyanis egy közös tulajdont nem lehet úgy megosztani, hogy odaadom az egészet az egyik társtulajdonosnak. 1910-ben a románok 43%-ban voltak jelen Erdélyben. Ennyi jár nekik és nem az egész Erdély két millió magyarral, akiket a franciák, mint juhnyájat, odaajándékoztak Romániának csak azért, mert átpártolt hozzájuk. – Emlékiratomban valóban indítványoztam, hogy egész Erdély csatoltassék vissza a Szent Korona közjogi fennhatósága alá, minden nemzetiségi kisebbségnek teljes autonómia biztosításával. Ha ezt sem akarják, akkor osszuk ketté, és az Észak-Erdélyi románok cseréljenek helyet a Dél-Erdélyi magyarokkal.” 2. Meg van írva a Szentírásban: „A jó pásztor életét adja a juhaiért. Ha csak egy is elkóborog, elmegy, megkeresi és visszahozza juhai közé.” Dr. Újvári Ferenc leszögezte, nem igaz, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia rossz pásztor volt, ezért 1920. június 4-én egy „jobb pásztorra” bízták a Kárpát-medencei népeket. Románia akkor bizonyult volna „jobb pásztornak”, ha az erdélyi szászok, zsidók létszáma megduplázódik, ha a szászvárosi Református Árvaház mellé még egy másikat is építettek volna, vagy a szászvárosi Református Kollégium – ahol dr. Petru Groza is érettségizett és ahol a véndiák-találkozóit rendezte – magyar főiskolai rangra emelkedik, s ha a kolozsvári Hunyadi-téri Magyar Színház, a Farkas utcai Egyetem, a Mikó utcai Klinikák épületei stb. stb. mind a birtokunkban maradhattak volna. „Erdélyben nyolcvanöt éve vagyunk háborúban földi fegyverek nélkül, de az Úristenbe vetett hit kardjával védjük és megtartjuk 1100 éven át jogelődeinktől reánk hagyott javainkat” – írta Újvári. /Dr. Újvári Ferenc: Amit nem mondhattam el dr. Eörsi Mátyásnak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

2005. április 13.

Tófalvi Zoltán kiegészítette Sylvester Lajosnak a Háromszék 2004. november 5-i számában megjelent írását, amelyben az Angliában élő Szalay Edda segítségével a mártírhalált halt Szalay Attila emlékét idézte fel. A Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22-e és 27-e között látogatott Romániába. Kádárnak az erdélyi magyarság elárulását jelentő beszéde 1958. február 24-én hangzott el Marosvásárhelyen. Ez a beszéd a nacionalista kurzus útjára lépett román hatalomnak felkínálta a lehetőséget, hogy leszámoljon az ,,ellenforradalmár-gyanús”, a magyar nemzeti szabadságharccal őszintén együtt érző erdélyi magyarokkal. Marosvásárhelyen nemcsak azt állította Kállai Gyula, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései a szomszédos államokkal, hanem azt is, hogy a magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Romániára jelentett volna óriási veszélyt, hiszen területi követeléseket fogalmaztak meg. Valójában még véletlenül sem fogalmaztak meg területi követeléseket. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem diákjai által megfogalmazott követelések 16. pontjában szerepelt annyi, hogy a nemzetközi fórumokon Magyarország képviselje a határon túli magyarok kérdését is. Kádárék tehát hazudtak, s ugyanakkor követelték az ,,ellenforradalmárok” példás megbüntetését. A küldöttség alig hagyta el Románia területét, a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Bírósága 1958. február 27-én a korábbi ítéletekhez viszonyítva példátlanul szigorú büntetéseket rótt ki a Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök nevével fémjelzett perben: a fővádlottat /Fodor Imre, Marosvásárhely 1996 és 2000 közötti polgármesterének édesapját/ 25 évi szigorított börtönbüntetésre ítélte, az ötödrendű vádlottat, Csiha Kálmánt, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspökét pedig tízévi börtönbüntetésre. A 2004. december 5-i népszavazás gyökerei az 1958. évi, nemzetárulásként számon tartott ,,látogatásig” is visszanyúlnak. Kádárék látogatását követően egymás után hozzák a halálos ítéleteket és az életfogytiglan tartó börtönbüntetéseket: a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevéhez kapcsolódó legnagyobb politikai perben tíz személyt ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén. Háromszék két neves személyisége, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános és dr. Kónya István Béla ügyvéd is a mártírok között volt. Ugyancsak a kádári ,,látogatás” után került sor az ozsdolaiak perére, amelynek során Szígyártó Domokos molnárt 1959-ben azért ítélték halálra és végezték ki, mert kétszer rálőtt a kollektív gazdaság megalakulását tűzzel-vassal erőltető helyi párttitkárra. Tófalvi most készíti mindkét per teljes levéltári dokumentációját. A Szoboszlay-per levéltári anyaga meghaladja a 30 ezer oldalt, Szígyártó Domokos és négy vádlott-társának a perirata 10 ezer oldal körüli! Külön tanulmány készül a sepsiszentgyörgyi, német származású Hubbes Márton ritkán emlegetett hőstettéről is: a magyar forradalom hatására magyar nemzeti lobogóval vonult végig a város főterén. Nagy Lászlóék a budapesti Petőfi Kör mintájára hozták létre a Kossuth Kört. Háromszék tehát óriási véráldozattal fizetett azért, mert együtt érzett a magyar forradalommal. A Kisborosnyón Damó Gyula tanító jóvoltából felállított emlékmű híven tükrözi ezt a helytállást. A kádári diktatúra első kivégzett hőse – Dudás József – erdélyi volt, Gernyeszegről, illetve Marosvásárhelyről származott. A Corvin-köz legendás hősei, a Pongrácz fivérek Szamosújváron látták meg a napvilágot. Az újabb levéltári kutatások arra is fényt derítettek, hogy sok erdélyi fegyverrel a kezében harcolt a forradalom győzelméért. Köztük van a gyimesbükki Nagy Lakatos János, aki a Miskolc környéki harcokban vett részt. A Szekuritáté itthon azonosította és ítélte el súlyos börtönévekre. Így került sor arra a perre is, amelynek mártírja Szalay Attila 28 éves technikus. A jelenleg is Sepsiszentgyörgyön élő Jancsó Csaba, Bordás Attila, Szabó Lajos jóvoltából a Háromszék olvasói sokat tudnak a Székely Ifjak Társasága nevű szervezetről, amelynek kiskorú diákjai 1957. március 15-én megkoszorúzták a Sepsiszentgyörgy központi parkjában álló 1848-as honvédemlékművet. Szalay Edda meglepődne, ha olvashatná az édesapjára vonatkozó levéltári dokumentumokat, a vádpontokat. A Szekuritáté által összeállított vádiratokat, a dokumentumait nagy-nagy fenntartással kell kezelni. A Szekuritáté megpróbált hiteles bizonyítékokat is összegyűjteni, s ezeket felnagyítva fogalmazták meg a vádakat. Az 1958/466. számú ügyirat Szalay Attilára vonatkozó dokumentumai szerint Szalay Attila lakatos ellen 1958. április 12-én indította el a nyomozást Fábián Márton marosvásárhelyi szekus főhadnagy. A vád: ,,...a magyarországi ellenforradalmi események idején Szabó Lajossal közösen kommentálták a külföldi rádióadók híreit, felnagyították a Magyar NK ellenséges elemeinek tevékenységét, ellenségesen nyilvánultak meg a népi demokratikus rendszerrel szemben. A beszélgetéseket követően Szalay Attila gyanúsított megegyezett Szabó Lajossal, hogy utóbbi létrehoz egy ellenforradalmi szervezetet, amelynek tagjai nacionalista, sovén érzelmű elemek. Szalay Attila megfogadta, hogy személyesen támogatja a szervezet felforgató tevékenységét, és mindvégig megfelelő tanácsokat ad az ellenforradalmi működésük során.” Szalay Attila egy német márkájú pisztolyt és hozzá tartozó golyókat szerzett. A Szalay Attilát és társai perében a kilenc fiatal névsora: Szalay Attila, Szabó Lajos, Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba, Jancsó Csaba, Gyertyánosi Gábor, Jancsó Sándor, Molnár Béla és Sándor Csaba. A vádirat szerint Szalay Attila vezetésével egy nacionalista csoport létrehozta a Székely Ifjak Társasága nevű ellenforradalmi szervezetet. – Az 1956-os, kapcsolódó politikai perek azonos klisék szerint zajlottak. Igyekeztek háromnál több személyt letartóztatni, vád alá helyezni, hogy rájuk süthessék a ,,szervezet” bélyegét. A vádirat sejteti: milyen brutális, szadista módszerekkel próbáltak vallomást kicsikarni a letartóztatottakból. A vádlott-társak kihallgatásainak jegyzőkönyvei alapján állították össze a vádiratot, a vádlott-társak voltak a tanúk. A bírói testület tagjai, az egykori börtönőrök akik halálra kínozták Szalay Attilát, még élnek. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezete elnökének, Török Józsefnek a drámája is bizonyítja, hogy 1965-ben, 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat azért, mert tíz évvel korábban együtt éreztek magyarországi sorstársaikkal. A Pongrácz fivérek kiskunmajsai kápolnájában – Tófalvi Zoltán kutatásai alapján – központi helyen látható Erdély 1956-os mártírjainak teljes név- és személyi adatsora. Tófalvi levéltári kutatásai alapján rövidesen elkészül a börtönben agyonvertek, agyonkínzottak teljes névsora is, curriculum vitae-je, köztük a Szalay Attiláé is. /Tófalvi Zoltán: Élő múlt: Kiegészítés a SZIT-perhez. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12., folyt. ápr. 13./ Előzmény: Sylvester Lajos: Megmaradt a vadság a maga szépségében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2004. nov. 5./

2006. szeptember 5.

Kisborosnyón a falu történelmi emlékparkjában szeptember 1-jén emlékeztek a székely mártírok emlékkövénél és a forradalom mártírjainak kopjafájánál 1958. szeptember 1. szomorú napjára, amikor az aradi börtön falánál kivégezték az események tizenkét vértanúját, akikről 48 esztendő eltelte után sem lehet tudni, hol nyugszanak. A tizenkét mártírból öt háromszéki: Ábrahám Árpád, Fodor Pál, Kónya István, Moyses Márton és Szalai Attila. A jelenlevőket Damó Gyula nyugalmazott tanító, a helybeli Nyíres Lokálpatrióta Kör ügyvezető elnöke köszöntötte. Az évforduló jelentőségéről Kozák Albert sepsiszentgyörgyi történelem szakos tanár szólt, s a jelenlevők, köztük politikai bebörtönzöttek, egyperces csenddel áldoztak Lőrincz Károly bajtársuk emlékének, aki az emlékmű avatásán, 2004-ben még beszédet mondott. /Kisgyörgy Zoltán: Az 1956-os mártírokra emlékeztek Kisborosnyón. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 5./

2006. október 17.

Kacsó Tibor (1931-2003) az Erdélyi 56-osok Bajtársi Társaságának előbb elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt. A forradalom után 25 év kényszermunkára ítélte a hatalom. A rendszerváltozás után ő képviselte az erdélyi ötvenhatosokat a Magyarok Világszövetségében. Három éve, október 3-án kísérték ki a mezőfelei családi sírkertbe. Több helyen dolgozott, Csíksomlyón, a volt katolikus iskolában volt nevelő. Nem sokkal azelőtt vitték el a ferenceseket, a barátokat. Volt egy kereszt az iskola dísztermében, jöttek, hogy azt el kell tüntetni. Nem lesz az jó, mert műemlék, nem szabad hozzányúlni – mondta erre Kacsó Tibor. Kitalálta, hogy készítenek egy ládát, azzal leborítják, a ládát meg vörös papírral vonják be s ráírnak egy-két Sztálin idézetet. Így is tettek. Később ezt a láda-ügyet is a nyakába varrták. Azután volt egy összetűzése a tanfelügyelőkkel egy Luca-kép miatt: leesett a falról a rendezkedés közben, s nem tették vissza azonnal a többi pártvezér közé. Ezért kitették állásásból. Hányódott munkanélküliként. Végül szolgának alkalmazták a György-Pál villába. Kosztért, lakásért nevelősködött is másodállásban. Később a csíkszeredai gazdasági iskolában lett tanár. Sztálin halálakor szabadult az édesapja, akit kulákként elvittek, de akkor már nem volt hova hazamenni. Elvették mindenüket. Négy évig törvénytelenül élt Csíkban, nem tudott bejelentkezni. És jött 1956. október 23-a. „Az erdélyi ötvenhatosok tulajdonképpen november negyedike után lettek ötvenhatosok. Ezt nem szabad elsimlizni! Akkor voltunk magyarok, amikor már semmilyen előnyt nem várhattunk a forradalomtól” – mondta Kacsó Tibor. 1959. június 6-án letartóztatták. Egy Kiss Lajos nevű tiszt és Bartus Károly ezredes vallatták. Először fegyveres szervezkedést akartak rábizonyítani. Hiába tagadta a vádat, addig verték, amíg aláírta a jegyzőkönyvet. Fenyegették, nehogy visszavonja a tárgyaláson a jegyzőkönyvben leírtakat. Ő azonban visszavonta a »vallomást«. Ennek ellenére az ügyész halálbüntetést kért. A hivatalból kinevezett védőügyvédje vele, mint elsőrendű vádlottal, nem is beszélt. Végül 25 év kényszermunkára ítélték. Elvitték Peripravára, azután Grindre. Csatornát ástak, gátat építettek, de a legborzasztóbb a nádirtás volt. Az őrök kapanyéllel, derékszíjjal verték őket. Az 1960-as volt a legborzalmasabb év. Volt egy részeges, vad parancsnoka a lágernek. Ez mindent elkövetett, hogy megtörje a rabokat, még ha belehalnak is. 1964-ben jött a közkegyelmi dekrétum. Nem amnesztia, közkegyelem. Kacsó Tibor leült a huszonötből több mint öt évet. 1964. július 31-én érkezett haza. Peripraván olyan emberekkel volt együtt mint Veress Sándor, Lay György, Varró János, Mózes Árpád, Páll László, Jamandi Emil, Fülöp Dénes, Erdős János, Fodor Pál... Aztán a Veress Sándorral való barátságából jött létre az 56-os Társaság. Sokan vannak, akik kinevezik magukat ilyen-olyan forradalmároknak, ötvenhatosoknak, közben meg... „Az idő rostál, meg a történelem, nem az ember” – mondta Kacsó Tibor. /Bakó Zoltán: Erdélyi ötvenhatosok. A történelem rostál, nem az ember. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./

2006. október 23.

Magyarország számára fontos Románia mielőbbi sikeres euroatlanti integrációja, ebben látja a két ország és nemzet közös jövőjét, erre kötelez 1956 öröksége is – mondta október 20-án Kolozsváron Szili Katalin, az Országgyűlés. Szili emlékeztetett, hogy a forradalomhoz hozzátartozik a kisebbségben élő magyarság szolidaritásának különféle megnyilvánulásai a Magyarországgal szomszédos országokban. Emlékeztetett néhány konkrét személyiségre, akit közvetlenül érintett a megtorlás: Páskándi Géza, Csiha Kálmán, Fodor Pál, Varró János, Dávid Gyula. A biztonságban élő magyarok megsegítik a bajban lévő magyarokat. Így volt ez 1956-ban itt, Erdélyben, mint ahogyan így volt ez 1989 telén Magyarországon is. Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszédében arra helyezte a hangsúlyt, hogy ötven esztendővel ezelőtt Európában a huszadik század második felének leghosszabb forradalma indult el, amely átnyúlik a huszonegyedik századra is. Egyfajta késleltetett robbanásról beszélt, utalva arra: Magyarországon például akkor omlott össze a nyolcvanas évek végén visszavonhatatlanul a Kádár-rendszer, amikor azt, hogy 1956 ellenforradalom volt, nyilvánosan cáfolni kezdték. „Mi mindent megérzünk, ami Magyarországon fáj!... Legfeljebb azt kérdezhetnénk, hogy Magyarország is érzi-e igazán, megérzi-e, ha nekünk fáj valami. Most például, amikor önnön tekintélyét rombolja, érzi-e, hogy ez nekünk nem csak fáj, de politikailag nagyon rossz is?” – mondta Markó. /Megemlékezés az 1956-os forradalom romániai hőseiről Kolozsváron. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./

2006. október 23.

Több rendezvény zajlott az 1956-os események jegyében. Ennek szellemében ültették el az immár szimbólumtöbblettel bíró gesztenyefákat. Történések beszéltek, ötvenhatos ismereteik alapján történelmi vetélkedőt tartottak Csíkszereda középiskolái, Csíkcsomortánban pedig kopjafát állítottak Orbán István emlékének, a Szoboszlay-per egyik mártírjának. Az Erdélyi Magyar Ifjak faültetési kezdeményezése az ’56-ra emlékező rendezvények szerves részévé válhatott faültetés. Október 21-én a csíki EMI-s fiatalok, valamint Csíkszereda polgármestere és alpolgármesterei elültették a gesztenyefákat a felújított Cosbuc utca Márton Áron Gimnázium és a református templom közötti szakaszán. A Csíki Székely Múzeum szervezte előadássorozat is 1956 eseményeit idézte. Novák Zoltán történész a Román Kommunista Párt ’56 utáni kisebbségpolitikájáról beszélt, majd összefoglalta az ’56-ot követő megtorlások egész sorát. Nagy Mihály Zoltán történész az ’56 őszi székelyföldi szimpátiatüntetésekről és megmozdulásokról beszélt, kiemelte a csíkszeredai Fodor Pál építészmérnök és köre törekvéseit, a Kacsó Tibor vezette csoportot, Szoboszlay Aladár tervét, valamint a sepsiszentgyörgyi, szászrégeni és Brassó környéki szimpatizáns csoportok elképzeléseit. Olti Ágoston történész az 1956-os események összképét vizsgálta, én annak hatását Romániára nézve. Jalsovszky Katalin történész-muzeológus dokumentumértékű fotókat mutatott be. Végül Zágoni Balázs Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című, Szoboszlay törekvéseit ismertető dokumentumfilmjét vetítették. Október 23-án Csíkcsomortánban a szentmise keretében emlékeztek az 1956-os forradalom erdélyi áldozataira. Közöttük volt Orbán István is, akinek most gyermekei, unokái állítottak kopjafát. Orbán Istvánt 1958. szeptember 1-jén a temesvári börtön udvarán végezték ki azért, mert keresztény pártot akart alapítani. A megemlékezésen jelen volt Orbán Péter és Orbán Etelka, a vértanú gyermekei, akik maguk is börtönbüntetést szenvedtek. Kelemen Csongor volt politikai fogoly a kopjafa előtt olvasta fel az 1958-as ítéletvégrehajtás jegyzőkönyvét. Beszédet mondott Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke is. /Antal Ildikó, Takács Éva: Ötvenhat szellemében fától a kopjafáig. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./

2006. december 30.

Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából sorra jelenjenek meg a visszaemlékezések és a kezdődött kegyetlen megtorlások dokumentumai. A frissiben megjelent magyarországi kiadványok között van az 56-os Intézet két könyve, az egyik a Budapestről jelentjük című másfélszáz szemtanú vallomását tartalmazza a forradalomról, a másik címe Személyes történelem, mely a forradalmat hol kényszerből, hol önként megtagadókról nyújt elszomorító képet. Pál-Antal Sándor átfogó munkája: Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban. Ebből kiderül, hogy 1956. október 28. és 1965 között a Magyar Autonóm Tartományban (MAT) összesen 1089 személy ellen indult bűnvádi eljárás, közülük 821-et állítottak bíróság elé és ítéltek el. Emellett a katonai ügyészség további 101 székelyföldi személyt állított bíróság elé. Egy-egy elszólásért, indulatkitörésért, rádióhírek kommentálásáért, a kollektivizálás ellenzéséért akár halálbüntetést, 25 év kényszermunkát, életfogytig tartó raboskodást is kiszabhattak a törvénybírák. Akadt olyan író is, Hajdú Zoltán például, aki szerint a Rákosi-féle pártvezéreknél ezerszer nagyobb felelősséggel tartoznak a magyar írók – köztük Illyés Gyula, Tamási Áron – az októberi magyarországi zavargásokért. Mindez összecseng Gh. Gheorghiu-Dej Marosvásárhelyen tett kijelentésével: „A Magyar Írószövetség íróinak kezét és lelkiismeretét a magyar nép tiszta vére szennyezi.” A könyv mellékletében több tárgyalás jegyzőkönyve olvasható, köztük a Fodor Pál és társai ellen hozott katonai törvényszéki ítélet (Fodor Pál 25 év kényszermunka, Csiha Kálmán 10 év nehézbörtön stb.). Korábban Csíkszeredán egy emlékező rendezvény vendégei voltak Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke és Vanek Béla 56-os forradalmár. Példaadó életút Rácz Sándoré. A szovjet invázió után, 1956. november 16-án választották az említett munkástanács elnökévé, a tankok árnyékában szervezte és országos méretűvé duzzasztotta az ellenállást. Ígérgetésekkel próbálták meghátrálásra bírni – Apró Antal miniszteri tisztséget ajánlott fel számára –, s mert nem értek célt, akárcsak hajdanán Török Bálintot, tőrbe csalták, december 11-én Kádárék tárgyalni hívták a Parlamentbe, ahol azonnal letartóztatták. Életfogytiglani börtönre ítélték, de a nyugatiak nyomására 1963-ban kénytelenek voltak amnesztiában részesíteni. Szerszámlakatosként dolgozott, a rendszerváltást követően kezdett újból aktív politizálásba. Rácz Sándor hű maradt önmagához, a kommunizmus és maradványainak következetes elutasításával. /Borbély László: Reminiszcencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 30./

2007. november 9.

Erdélyi őrálló volt Csiha Kálmán nyugalmazott püspök, aki iskoláinak utolsó éveit úgy végezte el, hogy szülei kényszerlakhelyen voltak kitelepítettek. 1954-ben fejezte be teológiai tanulmányait, ezzel kezdődött el őrálló szolgálatának kálváriája, ahogy ő írta: „életem a rácsok és fények világa volt”. A fél évszázados őrálló úton „a rácsok a földből nőttek, a fény az égből jött”. Nem jelentette fel Fodor Pált, ezért tíz év börtönre ítélték. Így lett őrálló a Duna-deltában. Őrálló lett szabadulása után Gógánváralja gyülekezetében, majd Marosvásárhelyen. Őrálló volt tíz évig erdélyi református püspökként, amikor templomok, imaházak, diakóniai otthonok épültek Brassótól Kolozsvárig és Csernakeresztúrtól a 40 lelkes Szoporig. Őrálló lett a Kárpát-medencében, amikor még csak a Magyar Református Egyház Tanácskozó Zsinatának megalakítását engedélyezték, de püspök-elnökének őt választották. Így kereste meg a 43 országba szétszóródott magyar reformátusokat, és az értől indulva (Érsemlyénben született 1929. szept. 17-én) elérkezett az óceánig (prédikált Argentínában és Ausztráliában). /Egy erdélyi őrálló emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

2008. október 18.

1958 a romániai magyarság történetében a véres megtorlásokkal, kivégzésekkel, példátlan retorzióval társuló esztendőként marad meg a közös emlékezetben. A román kommunista diktatúra számára a megtorlásokhoz az impulzust a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22. és 28. közötti látogatása jelentette. Kállai Gyula 1958. február 24-én Marosvásárhelyen jelentette ki, hogy Magyarországnak a szomszédaival szemben semmilyen területi követelései nincsenek, majd kijelentette, hogy az 1956-os magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Románia területi integritása számára jelentett veszélyt. A csúsztatás abban állt, hogy revíziós követeléssel egyetlen program sem lépett fel. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem programjában 16. pontként szerepelt, hogy a magyar kormány nemzetközi fórumokon képviselje a határon túli magyarok ügyét. Kállai Gyula arra is felhívta a ,,román elvtársak” figyelmét, hogy az ellenforradalmárokat példásan meg kell büntetni. Ennek a kijelentésnek azonnali hatása volt: véres kezű magyar gyilkos, Kádár János és kísérete még el sem hagyta az országot, amikor a Kolozsvári Katonai Törvényszék Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök, Csiha Kálmán református lelkész – a későbbi püspök –, Hajdu Géza, Szőcs Ignác, Szentmártoni Bálint Ferenc-rendi szerzetes perében példátlanul szigorú büntetéseket mondott ki: Fodor Pált, Fodor Imre marosvásárhelyi polgármester (1996–2000) édesapját 25 évi kényszermunkára, a többieket 10 és 20 év közötti börtönbüntetésre ítélte. 1958. május 30-án Temesváron tíz személyt ítéltek halálra. Kegyelmi kérvényüket visszautasították, a Nagy Nemzetgyűlés elnöki tanácsa 1958. augusztus 22-én megerősítette a halálos ítéleteket. Ötven évvel ezelőtt, 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében a tíz értelmiségit, köztük dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, kivégezték. Az ötvenedik évfordulón álljon itt a névsoruk: Szoboszlai Aladár magyarpécskai római katolikus plébános, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános, báró Huszár József abafáji földbirtokos – letartóztatásakor Aradon élt –, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd, a Nemzeti Parasztpárt egyik Arad megyei vezetője, Orbán Károly mezőmadarasi, nyolc nyelvet beszélő földbirtokos, dr. Kónya Béla István kézdivásárhelyi ügyvéd, Orbán István csíktaplocai tisztviselő, földműves, Lukács István magyarpécskai kereskedő, Tamás Imre csíksomlyói tanító, Tamás Dezső csíksomlyói tisztviselő. A hozzátartozók ma sem tudják, hol nyugszanak szeretteik földi maradványai. Tamás Imre tanító három gyermekének a börtönből kiadták édesapjuk véres foltokkal tele nagykabátját. Szoboszlai Aladár úgy képzelte, hogy Háromszék lesz az általa kidolgozott Keresztény Dolgozók Pártjának és programjának központja. Bérmakeresztapja, Ábrahám Árpád torjai plébános révén a szervezkedés egyik legfontosabb központja Torja lett. A mozgalomnak sejtje működött Kézdivásárhelyen, Csernátonban. Azért fontos, hogy a mozgalom hiteles történetét a Háromszékben közölt sorozat révén elsősorban a megye lakossága ismerje meg. 50 évvel ezelőtt, 1958. október 4-én a nagyvárad-velencei művelődési házban mondták ki az ítéletet az érmihályfalvi csoport perében. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost, később magyar-francia-latin szakos tanárt halálra, 13 személyt életfogytiglani kényszermunkára és a többieket 5–25 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Sass Kálmánt és Hollós Istvánt 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben végezték ki. Ez volt a legkegyetlenebb per, a túlélők nagy része a börtönből való szabadulás után elhunyt. A Háromszék folytatásokban közli Tófalvi Zoltánnak a Szoboszlai-per anyagát feldolgozó munkáját, emléket állítva Erdély mártírjainak. /Ötvenhat véres megtorlása Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

2008. október 24.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idei megemlékezéseinek az ad különleges aktualitást, hogy ötven éve végezték ki a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai per tíz halálraítéltjét. 2008. december 2-án lesz 50 éve annak, hogy kivégezték az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét /Sass Kálmánt és dr. Hollós Istvánt/, miközben a harmadik halálraítélt, Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Az 1956-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásért 1957. június 27-én a kivégezték Teodor Margineanu görgénykásvai születésű tüzérhadnagyot. 1959. április 20-án – ugyancsak Szamosújváron kivégezték az ozsdolai molnárt, Szígyártó Domokost. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében 51 éves korában kivégezték a csíkszeredai származású tanítót, Tamás Imrét és féltestvérét, Tamás Dezső pénzügyi tisztviselőt. A megemlékezések sorából kimaradt a nyolc erdélyi magyar származású áldozatnak a felsorolása, akiket Kádár János bíróságai ítéltek halálra. Budapesten az elsőkként kivégzettek közül kettő erdélyi: a marosvásárhelyi születésű Dudás József és a Krassó-Szörény megyei származású Szabó János, a Széna téri harcok legendás parancsnoka /Szabó bácsi/. Mindkettőjüket 1957. január 19-én végezték ki. 1958. május 30-án Temesváron ítéletet hirdettek a Szoboszlai-per 57 vádlottja fölött is: 10 vádlottat halálra, a többit 3 év börtönbüntetéstől életfogytiglan tartó kényszermunkával sújtották. A halálra ítélteket 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Sass Kálmán a kisebbségi és erdélyi kérdés megoldásának kulcsát a kantonális Magyarország és Románia megteremtésében látta. Ő volt az egyetlen, aki súlyos megveretése ellenére a bírósági tárgyaláson minden, belőle erőszakkal kicsikart vallomását visszavonta. Az erdélyi ’56 egyik legnagyobb teljesítménye, hogy a legvadabb terror, diktatúra ellenére a kisebbségi, az erdélyi kérdés megoldására négy terv, alternatíva született. A két, már említett peren kívül dr. Dobai István „ENSZ-memoranduma” az erdélyi magyarság jogfosztását az Egyesült Nemzetek Szervezete elé akarta juttatni, az erdélyi kérdés megoldását a régió Magyarország és Románia közötti megosztásában és a lakosságcserében látta. Fodor Pál Erdély függőleges, azaz a történelmi Máramarostól kiindulva, egész Erdélyt kettészelő megosztásában és ugyancsak a lakosságcserében látta a lehetséges megoldási alternatívát. /Tófalvi Zoltán: 1956 tizenkét erdélyi mártírja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

2009. május 22.

Tófalvi Zoltán /sz. 1944. márc. 24./ marosvásárhelyi író, történész Korondról származik, behatóan tanulmányozta a fazekasok életét, munkáját. A Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán magyar–történelem szakon szerzett képesítést, majd a Kolozsvári BBTE történelem–filozófia szakán tanult. Később A Hét és az Erdélyi Napló hetilapok és a Román Televízió magyar szerkesztőségének munkatársaként dolgozott. Számos riport- és tanulmánykötete jelent meg. Kutatási területe a korondi népi fazekasság, valamint az 1956-os események és azok következményei. 1982. október 30-án tartották nála az első házkutatást. Az irodalmi alkotásnál is súlyosabb bűnnek számított néprajzzal foglalkozni Tófalvi tanulmányt ír a beszervezés „menetrendjéről”. A kiszemelt ügynöknek saját kezűleg kellett megírnia a beszervezési kötelezvényt, azt utána le is gépelték, amit az ügynöknek szintén alá kellett írnia. A jelentések zömét az információk alapján ugyan a tartótiszt – a „forrás” fedőnevét is feltüntetve – összegezte, de a Szekuritáté gondoskodott arról, hogy a dossziéban a saját kézzel írt jelentések is legyenek. Tófalvi úgy érzi, a kommunista diktatúra ellen lázadók történetének megírása, a periratok közzététele a legsürgősebb feladatok közé tartozik. A román történetíráshoz viszonyítva nagy a lemaradás. Eddig több százezer oldal periratot, az 1956 utáni hazai perekhez kapcsolódó dokumentációt olvasott át, fordított románról magyarra. Ezekből látja, milyen meghatározó, központi személyiség volt Márton Áron püspök. Abszolút tekintélynek számított. Dobai István nemzetközi jogász háromszor járt Márton Áron irodájában, hogy kikérje a tanácsát az általa összeállított ENSZ-memorandumról, annak ellenére, hogy református főgondnok volt. A később kivégzett Szoboszlai Aladár plébános is Márton Áronnak akarta megmutatni a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, a román–magyar konföderációt meghirdető elképzeléseit. Márton Áron a huszadik század egyik legjelentősebb magyarja volt. Tisztán látta az eseményeket, összefüggéseket. Tófalvi tízkötetesre tervezi az 1956-os eseményekhez kapcsolódó sorozatot, és ebből három jelent meg. A következők: a hazaárulási perekről négy kötet szól: az első a Szoboszlai-, a második az érmihályfalvi, a harmadik a Dobai-csoport, a negyedik a Fodor Pál és Csiha Kálmán és három Ferenc-rendi szerzetes pere, és lesz egy ötödik kötet, amelyben a túlélőket szembesíti a dokumentumokkal. Előkészületben van a negyedik és ötödik kötet. Ez lesz az első sorozat. A második sorozatban a Bolyai Tudományegyetem megszüntetéséhez kapcsolódó peranyagot dolgozza fel. Külön kötet tartalmazza majd Moyses Márton és Szokoly Elek, illetve a határon átszökött két fiatal perét. Tófalvi foglalkozik az unitárius egyház lefejezésével és az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének a perével is. A következő kötet a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének pere, 59 diákot, tanárt ítéltek el. Külön kötet foglalkozik majd a kolozsvári teológiai intézetben lezajlott eseményekkel. Lesz egy összefoglaló kötet a székelyföldi, szovátai, gyulakutai szervezkedésekről, amelyek közvetlenül a forradalom napjaiban, illetve utána zajlottak. 2006. december 17-én éjszaka betörtek Tófalvi lakásába. Feltűnő, hogy egy betörőt miért érdekelnek az 1956-os eseményekhez kapcsolódó levéltári dokumentumok? A megmaradt dokumentumokat, több tízezer oldalt szétszórtak a lakásban. Három hónapig tartott, amíg valamennyire rendszerezni tudta. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el. Most már azért beszél minderről, mert nem tartja otthon az anyagait. /Máthé Éva: Requiem a meghurcoltakért. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./

2009. május 27.

Április 23-26-a között volt a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek idei díszvendége Románia volt. Ennek, illetve a kiadványok minőségi növekedésének köszönhetően a Romániai Magyar Könyves Céh kiadóinak részvétele jóval sikeresebb volt, mint az előző három évben, állapította meg Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a Mentor Kiadó igazgatója. A könyvfesztiválon a Mentor két kiadványának – Benedek István: Szellemek oltalmában. Burmában Orwell-lel című úti-esszéjének és Kászoni Zoltán Székelyföldi vadászatok című munkájának – volt nagy sikere. Június 4-8-a között lesz Budapesten a 80. Ünnepi Könyvhét, melynek legfontosabb helyszíne idén is a Vörösmarty tér lesz. Ez alkalomból a Mentor Kiadó négy szépirodalmi művet és egy néprajzi munkát jelentetett meg: Egyed Emese Szabadító versek, az idén 70 éves Lászlóffy Csaba A waterlooi ganajtúró bogár verseskötete, Székely János drámákat /Protestánsok, Caligula helytartója, Mórok/ – magába foglaló kötete, Bajor Andor paródiáit Füstöl az acélkalapács, illetve Magyar Zoltán Szilágysági dekameron. Szilágysámsoni tréfás történetek című munkája. A Mentor előkészületben lévő kiadványai között van: Kazinczy Ferenc Erdélyi levelek, továbbá hat XVI-XIX. századi marosvásárhelyi krónikaíró munkáját tartalmazó mű, A vásárhelyi krónikák. Szabó Sámuel XIX. századi, Kriza János-kaliberű, elfeledett gyűjtő Erdélyi néphagyományok című munkája; Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című művének 4. kötete, amely a Fodor Pál-féle per dokumentumait mutatja be; az Erdélyi testamentumok 4. kötete, Tüdős Kinga szerkesztésében, illetve Marosvásárhely történetének első kötete Pál-Antal Sándortól. Folytatják Wass Albert életműsorozatát. /Nagy Székely Ildikó: „A kultúremberek okosabbak…” Az erdélyi könyv örömpillanatai. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 27./


lapozás: 1-19




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998