udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 2 találat lapozás: 1-2
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Forró Lajos

2006. július 18.

Megrendezték az első délvidéki nemzeti tábort Palicson, ahová az Egyesült Magyar Ifjúság hívta a fiatalokat. Palicson, a Szabadka melletti fürdővároskában történt talán a legtöbb magyarellenes támadás, itt ugyanis nagyon sok idegen szerb bevándorló telepedett le a délszláv háború után.  Az aracsi pusztatemplom, a tatárjárás előtt épült bencés kolostor maradványa mára Délvidék szimbóluma lett. A topolyai Sarlós Boldogasszony templom Délvidék legnagyobb katolikus temploma, Törökbecse temetőjében pedig áll az 1848–49-es forradalomra emlékeztető Hungária-szobor.   Az Egyesült Magyar Ifjúság rendezvényén kizárólag Délvidékről esett szó, a Vajdaságról nem. A Vajdaság kifejezés a terület szerb közigazgatási nevének (Vojvodina) magyar visszafordítása. Sajnálatos, hogy a délvidéki négy magyar párt közül három – kivétel a Magyar Polgári Szövetség – vajdaságinak nevezi magát.      A táborban, melynek védnöke Becsey Zsolt fideszes európai parlamenti képviselő volt, az előadók között volt Wittner Mária halálraítélt szabadságharcos, parlamenti képviselő, aki ötvenhatos élményeiről és a megtorlásról mesélt. A fiatalok a rovásírással is megismerkedhettek Friedrich Klára és a Demokrata munkatársa, Szakács Gábor irányításával. Matuska Márton újvidéki író, újságíró és egy fiatal történész, Forró Lajos előadást tartott az 1944–45-ös délvidéki vérengzésekről, melyekben negyven-ötvenezer magyart mészároltak le a szerb partizánok. Matuska Márton leszögezte, a szerbekkel ellentétben a délvidéki magyarság számára 1941 húsvétja volt a felszabadulás, 1944-et pedig újbóli megszállásként élték meg. Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai jogi szaktudós, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának tagja és újvidéki kollégája, dr. Bozóki Antal a magyarság jogvédelmének lehetőségeit vitatták meg. Szó esett a magyar élet legalapvetőbb kérdéséről, a népesedési helyzetről, Vincze Gábor történész pedig a történelem egyik ismeretlen epizódjáról, a ma is Magyarországhoz tartozó Deszken helyi szerb partizánok által elkövetett gyilkosságokról emlékezett. Az Egyesült Magyar Ifjúság is bemutatkozott a táborlakóknak. Maurer Oszkár elnök, Strahl Zoltán alelnök és a testvérszervezet Erdélyi Magyar Ifjak elnöke, Soós Sándor beszámoltak tevékenységükről és hitvallásukról. Andrási Attila, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház vezetője, a Délvidéki Magyarok Közösségének elnöke és Rácz-Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke kemény szavakkal ostorozták a legnagyobb délvidéki magyar pártot, a Vajdasági Magyar Szövetséget. A hallgatóság megismerhette annak a temerini verekedés részleteit, melynek következményeként öt magyar fiatalt összesen hatvanegy év fegyházzal sújtott a szerb bíróság. Két évvel ezelőtt egy részeg szerb férfi öt magyar fiatallal is összetűzésbe került, s ezek alaposan helybenhagyták. A fiatalokat gyilkossági kísérlettel vádolták, noha nem is mind ismerték egymást előtte, s az eljárás során számos törvénytelenség történt, az anyanyelvű beszélők megtiltásától kezdve bizonyítékok meghamisításáig. A magyar fiúk végül súlyosabb büntetéseket kaptak, mint a Hágában tömeggyilkosságokért elítélt szerb háborús bűnösök némelyike. A példátlan ítéletet a semmítőszék is helybenhagyta. A szerb jogrendre jellemző, hogy a temerini fiatalokat elítélő bíró azóta maga is börtönbe került korrupció miatt, de rács mögött van az a szerb férfi is, akit a magyar fiatalok megvertek. Őt fegyveres rablásért ítélték el. Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács állandó bizottságának jegyzője az erdélyi és a délvidéki autonómiatörekvéseket hasonlította össze, megemlítve, hogy Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja még csak föl sem vetette az önrendelkezést. Fellépett a székelyföldi TransylMania, ők először játszottak Délvidéken.    /I. Gy.: Nemzeti tábor Palicson. Éledő Délvidék. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 18./

2009. november 2.

1944 őszén, illetve a következő év elején a Délvidéken a szerb partizánok egyes források szerint 20 ezer, mások szerint 40 ezer magyart végeztek ki. Erről a vajdasági magyar családokban, csakúgy, mint a hatalmon lévők körében, sokáig hallgattak. A jugoszláv történetírás letagadta, illetve szükséges igazságtételként állította be „a fasiszta magyarok és a kollektív bűnösnek nyilvánított ugyancsak fasiszta németek elleni megtorlásokat”. Az utóbbi 15–20 évben örvendetesen megszaporodtak az 1944–45-ös atrocitásokkal foglalkozó tényfeltáró kiadványok, közöttük is a monografikus igényű helytörténeti és régiótörténeti jellegű munkák. Mojzes Antal, dr. Mészáros Sándor, Forró Lajos, Teleki Júlia, Szloboda János, Matuska Márton, Csorba Béla, de mások is kísérletet tettek arra, hogy a maguk környezetében végzett kutatással hozzájáruljanak az igazság feltárásához. Ez nem könnyű, mert a felelősök és csatlósaik több évtizeden át mindent megtettek, hogy a tényeket eltüntessék, megsemmisítsék, eltitkolják és meghamisítsák. Ezt bizonyítja, hogy a csúrogi magyar áldozatok maradványait a dögtemetőből titokban máshova szállították, a tömegsírok egy része fölé a hatvanas években autóbusz-pályaudvarokat építettek, esetleg szeméttelepet létesítettek a helyükön. Szerbiában a levéltári anyagok jó része még ma is hozzáférhetetlen. Temessük el ezeket az embereket tisztességesen – mondja Forró Lajos magyarkanizsai származású, Szegeden élő történész, aki nemcsak könyveket írt és filmet készített, de bírósági úton próbálja elérni az ártatlanul kivégzett nagyapja rehabilitálását. Teleki Júlia helytörténész, több kötet szerzője, akinek az édesapját a csúrogi dögtemetőben hantolták el, maga pedig egyévesen a faluból kitelepített magyarok között volt, már csak azt szeretné hivatalosan hallani, hogy a szörnyűségek valóban megtörténtek. És egy tartós emléktáblát a vesztőhelyen, amelyet végre nem rombolnának le a vandálok, mint ahogyan eddig tették a hozzátartozók által felállított keresztekkel. A vajdasági képviselőház is pénzelt egy több évig tartó kutatást, eléggé felemásra sikeredett az eredménye. Az igazság felé vezető úton címmel mutatták be nemrégiben. (Az anyagot nagyon kevesen láthatták, mert a többkötetes kiadvány kilenc, az adatokat tartalmazó CD pedig 120 példányban készült el, ami egyszerűen nevetséges.) A szerzők, akik az 1941 és 1948 közötti időszakot vizsgálták, arra a megállapításra jutottak, hogy több mint százezer embert likvidáltak, közöttük 4600 magyart. Ezzel kapcsolatban Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke is megjegyezte, hogy a munka nem fejeződött be és a lista korántsem teljes. Személyes példaként hozta fel, hogy a saját nagyapját sem találta meg a névsorban. A legfontosabb annak a kimondása, hogy 1944 őszén és 1945 elején különös kegyetlenséggel elkövetett, törvénytelen népirtás zajlott, Tito tudtával és parancsára. /Tóth Lívia: Hatvanöt év után. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 2./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998