udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 5 találat lapozás: 1-5
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Pintilie, Gheorghe

2000. december 15.

A bukaresti Katonai Hadbíróság legújabb döntése szerint Gheorghe Craciun ezredes, aki 1958-1964 között volt a nagyenyedi börtön parancsnoka, bűnügyi perének következő tárgyalása jővő év január 21-én zajlik. Az ellene felhozott vád szerint az említett időszakban személyes parancsára nem kevesebb, mint 216 politikai foglyot öltek meg az enyedi börtönben. Közöttük volt Mircea Vulcanescu tanár, Mihai Enescu lelkész, Alexandru Macici tartalékos tábornok, valamint a két világháború közötti kormányok számos kimagasló alakja. Az exparancsnok vallomása szerint a bebörtönzöttek fizikai megsemmisítésére a legfelsőbb politikai hatalom - személy szerint Gheorghe Pintilie tábornok és Gheorghiu Dej - részéről kapott hivatalos megbízatást. /A kommunizmus enyedi pere. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./

2003. március 5.

1964. augusztusában szabadulhattak a szamosújvári börtön politikai foglyai, köztük volt Puskás Attila. A szabaduló rabok a szocializmus fáját akarták kivágni (ahogy Fábián Márton, a Szekuritáté kihallgatótisztje mondta). Puskás Attila a 411-es, 1964. július 24-én kibocsátott közkegyelmi rendelet alapján szabadul. Ezt megelőzte három kegyelmi rendelet. Az első 1962. szeptember 27-én kelt 772-es (néhány társuk ennek alapján szabadult, akárcsak a bánáti szerbek), majd a 176-os 1964. áprilisában és a 310-es 1964. június 16-án, melyek alapján végre teljesen kiürültek a politikai foglyokat sanyargató börtönök. Puskás Attilát 1959. máj. 12-én tartóztatták le a csíkdánfalvi hétosztályos iskolában. Innen kísérték lakásába, s amint a házkutatási jegyzőkönyvből kitűnik - megírta Suciu Mihai hadnagy, a marosvásárhelyi 0421-es Szekuritáté-egység bűnügyi vizsgálótisztje -, találtak egy versesfüzetet is. Valójában nem találták meg versesfüzetét és naplóját, mert azt előzőleg elrejtette /és mai is megvan/. Puskás Attila fiatal csíkszeredai tanárként színdarabokat rendezett, megemlékezett március 15-ről stb. 1956-ban megírta az Október 23. című versét. Eltelt három év. 1958-ban Puskás Attilát büntetésből Csíkdánfalvára ,,száműztek", amikor Sántha Imre utolsó éves diák eljött Sepsiszentgyörgyre, hogy színész legyen, hátrahagyva magyarkodó verseit. Ezeket a verseket megtalálták a szekusok, s ezzel megindult a lavina. Sorra tartóztatták le a diákokat, tanárokat. Így került össze a tizenegy emberből álló vádlottcsoport: hat tanár, öt diák. Puskás Attila lett a fő vádlott. Húsz évet kapott a Büntetőtörvénykönyv 209-es paragrafusának 1. pontja alapján, megtoldva 10 évvel a 325-ös cikkely 3-as bekezdése c pontja alapján. Az első ,,államellenes felforgató tevékenységet", a második ,,tiltott írások terjesztését" rótta fel . Puskás Csaba, megtudva, hogy testvérét letartóztatták, Csíkszeredára sietett, egyenesen a Szekuritátéra ment, hogy számon kérje: miért tartóztatták le a bátyját? A válasz helyett ígéretet kapott: nem fognak róla sem elfelejtkezni! Őt 18 évre ítélték. Szamosújvár börtönében volt 1960. január 23.-1964. augusztus 3-a között. Ezekről az évekről többeknek is beszélt, az ismertebb interjúk: Balogh László: A fővádlott - megjelent a Romániai Magyar Szóban 1993 őszén -, majd és Te hol voltál, Szent György? című kötetében (Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2001), továbbá Benkő Levente Volt egyszer egy 56 című, 1998-ban a sepsiszentgyörgyi Kaláka-sorozatban, a H-Press Kiadónál megjelent könyvében. Legalaposabban néhai Gagyi-Balla István interjúja fogja át úgyszólván egész életútját, amelyet az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete rendelt meg, s amely az Oral History Életutak annotált jegyzékében a 97. oldalon szerepel. A katalógust 1996-ban adták ki. Kisebb részletek, versek más magyarországi és romániai lapokban láttak napvilágot. Tótfalvi Zoltán magyarországi támogatással megszervezte az Utak a Duna-deltába emlékező túrát 1996-ban, s az erről készült filmet 1997. februárjában a 28. Magyar Filmszemle alkalmával Sorsod sötétlő árnyak közt címmel mutatták be. Tófalvi Zoltán évek óta elkötelezte magát az erdélyi 1956 eseményeinek és következményeinek felkutatására. Puskás Attila börtönéletének arra a részére tért ki, amelyet akkor tudott meg, miután Bukarestben elolvasta a 19 kötetnyi, 2200 lapon átkígyózó rémséget,Szamosújváron előbb tizenkét órát, majd tízet, 1964-ben nyolcat dolgoztak a bútorgyárban. A leghitványabb börtönőr Gábor Tibor magyar cigány volt, akinek szadizmusával csak a börtönparancsnok, Goiciu és a gyár igazgatója, Mihalcea vetekedett. Az állandó zaklatás, váratlan kutatások, szigorú büntetések a legcsekélyebb ,,fegyelmezetlenségért" az 1964-es évben ritkábbá váltak. Miután a román politika a nemzetiszocializmus irányába fordult, nagy felháborodást váltott ki egyrészt a Historia Mundi néven elhíresült világtörténelmi kiadvány, de az Erdélyre vonatkozó magyarországi történelmi könyvek is. Beindultak tehát a román nép kétezer éves történelmét ismertető tanfolyamok, s ezzel párhuzamosan a vasárnapi nyilvános ,,meaculpázások". Ezeken egyesek elmondták az egybegyűjtötteknek ,,vétkeiket", majd ,,leleplezték" a még mindig megátalkodottan reakciósokat. Puskást is felkérte az EMISZ elnöke, néhai Orbán László, aki viszont egy Ady László nevű volt belügyi tiszt (kegyvesztett és elítélt lett) utasítását hajtotta végre. Puskás nem vállalta. A börtönbeli besúgás példájára néhány mondat a szeku irattárából kimásoltatott anyagból: ,,Ez év januárjában számot vetettem a múltammal, azzal, amit elkövettem. Puskás Attilával az élen minden "híve" elítélt engem, és megtagadtak. Addig sem volt velem jóban (mármint P. A.), de azután egyáltalán nem. (...) Nemegyszer álltam szóba vele helytelen álláspontja miatt. Mindig visszavert nacionalizmusával, azt a benyomást keltve bennem, hogy megátalkodott, sőt, bigott, fanatikus vagy éppenséggel agybeteg..." Más: ,,A következőket nyilatkozom, mivel a kulturális-nevelő tevékenységem során a szamosújvári börtönben megállapítottam, hogy létezik egy nacionalista magyar csoport, s ezúton jelentem azt, hogy kik ennek a csoportnak a tagjai: Puskás Attila, 57-es cella (továbbiakban felsorol még tíz nevet más cellákból). /Ezeket a neveket a szekusdossziékat vizsgáló bizottság, a CNSAS kihúzta./ (...) Ismert Puskás Attila esete a börtönadminisztráció előtt, amikor az adminisztráció egyes intézkedéseit (azt, hogy csak románul beszélhetünk a cellában - P. A. megj.) megsemmisítette azáltal, hogy úgy állította be, mint ami a magyar rabok ellen irányul. Más alkalommal, 1962. október 23-án P. A. néhány magyar ifjat gyűjtött maga köré, és 1956. október 23. jelentőségéről beszélt nekik..." (jelenti Ady Ladislau valamikor 1964-ben, dátum nélkül - P. A. megj.) És még egy: ,,...Megengedte magának, hogy ő, mint a magyar elit egyik képviselője, úgy minősítsen minket, vagyis alulírottat (A. F. - nem adom meg a teljes nevét, mert megyénkben él, az elszámolást lelkiismeretére bízom) és másokat, akik megértettük azt, hogy hibáztunk, és állást foglaltunk ezekkel szemben, hogy elárultuk a magyar ügyet, a magyar nép ügyét. (...) Azt mondtam neki, hogy valóban ellensége vagyok, s mindazoknak, akik a nép érdekeinek ellenségei, azokkal vagyok, akik új életet alkottak, akik a szocializmust építik..." (Sohasem mondta, hogy ellenségem - P. A. megj.) - A szekus tisztek azt mondták Puskás édesanyjának, hogy rossz magaviselete miatt csak akkor szabadulhat, ha meggyőzi fiát a javulásról, ami azt jelentette, hogy szolgálja a szekut. Édesanyja azonban egyetlen ilyen szót sem szólt neki.Az ismert író és publicista, Stelian Tanase Gheorghiu-Dej uralmának éveit kutatva megállapította, hogy 1957 decemberében 8578 tiszt, 3375 altiszt, 5816 civil és 11 193 ,,segédszemélyzet" alkotta a szeku állományát. De a hozzáférhetetlen A szekuritáté fehér könyve (Cartea alba a securitatii, megjelent az Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ kiadásában 1994-ben) már a ,,hiteles" számokat közölte: 9884 tiszt, 3488 tovább szolgáló altiszt, 5284 civil. Ezeken kívül a Szekuritáté operatív egységei 5633 tiszttel, 4108 tovább szolgáló altiszttel, 1416 civillel, valamint 42 028 sorköteles katonával duzzadtak fel 1958-ban. 1955-57 vége között 6214 politikai rab volt. Ez egy év alatt, 1958-ban 10 125-re, majd 1960. januárra 17 613-ra ugrott a létszámuk. További adat: letartóztatva 1958-ban 47 643 politikai ,,bűnöző", ez a csúcs, mivel 1959-ben ,,csak" 37 893 személy kerül vizsgálótiszt elé. Újabb esés: 1960-ban mindössze 21 176 embert tartóztatott le a szeku. 1958 júliusától már halálos ítéletet is hozhatnak. Pacepa tábornok valamennyi könyvében igyekezett ,,hazafi" lenni, az ötvenes-hatvanas évek embertelenségeit a szovjet KGB abszolút befolyásának tulajdonította. S ezt bőven illusztrálja a hírhedt besszarábiai orosz, akit Gheorghe Pintilienek keresztelnek át (alias Pintilie Bodnarenko ukrán NKVD-ügynök). A Szovjetunió által ,,felszabadított" valamennyi közép-kelet-európai ország állambiztonságát minden szinten szovjet ügynökök ellenőrizték és irányították. Így tehát Romániában a Szekuritáté megalakulásának évében (1948. augusztus 30., az alapító törvényrendelet száma: 211.) a koncepciós perek főrendezője (szabotázs és kémkedés vádakkal) Alexandru Nicolski, a kihallgatótisztek főnöke. A DGSP (Directia Generala a Securitatii Poporului) Nemzetbiztonsági Főigazgatóság főnöke pedig Gheorghe Pintilie (Pantyusának hívják bizalmasan). Virgil Magureanu 1998-ban úgy tudta, hogy még 1989 lázas napjaiban nyomban eltűnt 100 000 szekusdosszié, de még mindig van 1 267 384 (!), amiből 81 295 a volt politikai elítélteké, 35 305 a ,,felszabadulás" előtt elítélteké (legionáriusok, kommunisták, nemzetiségiek), és 603 333 dosszié azé a 425 000 informátoré, akik a szekunak dolgoztak. Más források - pl. Pacepa is - ennek a számnak legkevesebb kétszeresére teszik az informátorok (és együttműködők) számát. Persze, a büntető törvénykönyv vonatkozó fejezete tulajdonképpen 1936-tól az 1949-es éven át egészen a jelenlegi 1968-asig, amelyet 1975-ben, majd 1990-ben s ezt követően is módosítottak, egyaránt tartalmazza más és más cikkelyben, más és más megfogalmazásban az állam biztonsága elleni bűncselekményeket - most már enyhébb büntetésekkel. Puskás elhatározta, hogy megismeri a vele kapcsolatos szekusdossziékat, ezért a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Nemzeti Tanácshoz fordult. Végül jelezte a hivatal, hogy tizenkilenc dossziéban 2200 oldal vár áttekintésre. Elutazott Bukarestbe, átnézte az 1964 decemberétől 1989 decemberéig született besúgó jelentést, ezek róla szóltak. Megdöbbentő volt a sok jelentés.Mindegyik fedőnevén szerepelt, de egyiküket felismerte, Németh Ernő doktort, aki most Magyarországon él. Volt, aki azzal az ürüggyel jött, hogy szakkönyvet kér. Puskás őt a konyhában fogadta, holott neki a dolgozószobát kellett volna szemügyre vennie. Le is tolta érte a kapcsolattartó tiszt. A jelentések szerint Magyarországon 22 millió forintot örökölt, amit az Erdélyt felszabadító csapatokra akar költeni. Puskás az iratokból megtudta, hogy sok tisztet állítottak rá. Az egyik vaskos dosszié levelezésének kivonatát tartalmazza. /Puskás Attila: Kisemberek a vörös pók hálójában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4., folyt.: márc. 5./

2006. augusztus 2.

Puskás Attila írásában rendet akar rakni a használt fogalmak tartalmában. Valamennyi kommunista zsarnokság ősforrása a Szovjetunió volt, illetve a KGB, azaz Állambiztonsági Biztosság. A bolsevista Szovjetunió terrorszervezete – változó nevekkel, de mindig ugyanazzal a céllal – általánosan elismerten messze felülmúlta a CIA-t, a Moszadot mind szervezettségben, mind ügynökeinek tömegbázisában. Természetes, hogy a román Szekuritáté felépítésében a szovjet ,,tanácsadóknak” meghatározó szerepük volt. Ők sohasem bűnhődtek meg elkövetett gyilkos bűneikért: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko), Alexandru Nicolschi (Boris Grünberg), Vladimir Mazuru (Vladimir Mazurov). Alexandru Draghici volt tábornok, belügyminiszter mondása volt: ,,...a törvényességet úgy értelmezzük, ahogy az nekünk megfelel.” Draghici is ,,ágyban, párnák közt” halt meg Magyarországon, nem adták ki őt a román államnak... A bonyolult szervezés – valamennyi csatlós államban – alig áttekinthető. A román Szekuritáté eleinte a belügy keretében, majd 1952-56 között önálló minisztériumként (Ministerul Securitii Statului) működött, 1956. június 11-től újra a belügyhöz tartozott, önálló ügyosztályként. A Szeku­ritáté fegyveres egységei a kezdeti 30 600-as létszámról az ötvenes évek közepére már 165 000 főre nőttek. Ennek megfelelő az eredményes működéshez szükséges ,,hálózat” is. Később az eredménytelen informátorokat eltávolították, ugyanakkor fokozzák a ,,minőségi” informátorok (tanárok, orvosok, mérnökök, közélelmezési dolgozók, postások, köztisztviselők stb.) beszervezését, ,,információs hálózat” kiépítésére. Fedőnevet nem csupán a besúgók viseltek, hanem a megfigyeltek is. Dossziét nyitottak a jelentések, elemzések részére is. Valamennyi intézmény, gyár, hivatal a besúgók egész hálózatával volt betelepítve, akik felett egy ,,rezidens” állt, aki az ,,irányító tiszttel” tartott állandó kapcsolatot. Mindegyik informátornak külön dossziéja volt. Puskás Attila példának hozta, hogy őt a következő ,,besúgók” figyelték 1989 végéig: Antonescu, Kemény, Chilachi, Kovács Károly, Olteanu, Málnási, Miklós István, Ötvös Géza, Kovács István, Poenaru Ioan, Lemhény Attila stb., valamennyi fedőnév. Ki a ,,besúgó? Karol Sauer­land német történész könyvében (Harminc ezüst – besúgások és árulások, Helikon Kiadó, 2001) nem találta elégségesnek azt a meghatározást, hogy ,,...olyan bejelentés, amit a besúgó önként és alantas szándékkal tesz egy intézménynél, amelytől azt várja el, hogy a besúgottat bűnösnek nyilvánítsa és elítélje”. ,,Denunciáns, aki valamit a felsőbbségnek bejelent.” Azaz – a névtelenségbe rejtőző denunciáns – jogi következményű jelentése egy ,,hatalmi intézményhez” kötődik. Korunkban tömeges jelenséggé vált egyrészt a társadalmi szervezettség összetettsége, bonyolultsága, másrészt az önkényuralmi rendszerek fenntarthatósága miatt. /Puskás Attila: A hálózat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

2006. október 21.

A magyar forradalom kirobbanásának idején Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt első titkára Jugoszláviában tartózkodott. Ezért 1956. október 28-ig Romániában a biztonsági intézkedések foganatosítása a Politikai Bizottságra hárult. Már 24-ére eldöntötték, hogy teljes hírzárlatot léptetnek életbe a szomszéd országot illetően. Ezenfelül lezárják a határt, és kerülnek minden olyan intézkedést, ami ingerelhetné a magyar vagy a német lakosságot. Ugyanakkor teljhatalmú megbízottakat küldtek ki a határ menti, vegyes lakosságú és a politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba: Fazekas Jánost Marosvásárhelyre, a Magyar Autonóm Tartomány székhelyére küldték, Miron Constantinescut Kolozsvárra. Másokat, főként magyar származásúakat Nagyváradra, Nagybányára és Temesvárra. Október 26-án a Politikai Bizottság kidolgozott egy akciótervet. Ebben előírták a munkahelyi gyűlések összehívását és a magyarországi események „feldolgozását”, azonnali intézkedések foganatosítását a lakosság jobb élelmiszerellátása érdekében. Gheorghiu-Dej hazatérte utáni elemzéskor a Román Munkáspárt vezetősége a helyzetet válságosnak ítélte és különleges intézkedéseket hozott. Október 30-án vezérkari csoportot állítottak fel Emil Bodnaras vezetésével, azzal a feladattal: „megtegyenek minden szükséges lépést, hogy biztosítsák a legnagyobb rendet a Román Népköztársaság területén”. A Magyar Autonóm Tartomány központjában, Marosvásárhelyen október 26-tól Fazekas János koordinálta a politikai akciókat. Fazekas egy 1989 után készült interjúban említette, hogy Gheorghe Pintilie tábornok, aki 1948-tól a Securitate irányítója volt, titkos parancsot küldött neki, amely mintegy ezer névből álló listát tartalmazott, akiket előzetes letartóztatásba akart helyeztetni. A listán a Magyar Autonóm Tartomány fontos személyiségeinek, számos írónak és értelmiséginek, tanároknak és az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet mintegy 150 diákjának a nevét azonosította. Azonban Fazekasnak a Kolozsváron hasonló utasításokat kézhez kapó Miron Constantinescuval együtt sikerült hatályon kívül helyeztetni a rendelet végrehajtását. Fazekas november első napjaiban számos nagygyűlés megtartását rendelte el, amelyeknek egyedüli célja a Román Munkáspárt politikájának helyeslése és a magyarországi események elítélése volt. Az ülésen többnyire kényszerűségből munkások szólaltak fel a forradalmat elítélően, őket megfenyegettek, nehogy visszautasítsák a „felkérést”. Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában gyűlést tartottak az írókkal és szerkesztőkkel. Fazekas János minden résztvevőt nyílt állásfoglalásra kötelezett, ami nem lehetett más, mint a forradalom elítélése. Az összejövetel után, hűséglevelet készítettek, amelyet „aláírt” tizenhat író, három szerkesztő és három szerkesztőségi dolgozó. A levél november 4-én jelent meg a Vörös Zászlóban Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel. Visszaemlékezéseiben Fazekas János úgy magyarázta, hogy ez a nyilatkozat „védőpajzs volt évtizedeken keresztül, lehetőséget biztosított az alkotómunkához.” Következett a nyilatkozatnak az Előrében történő közzététele. Ezt megelőzően Sütő András és három társa (Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor és Nagy Pál) felhívta Robotos Imrét, a központi magyar napilap, az Előre főszerkesztőjét, hogy nevüket törölje az aláírók közül, mivel ők nem értenek mindenben egyet annak tartalmával és „szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal”. Robotos a kérdést úgy oldotta meg, hogy a felhívást nem közölte le, ami súlyos következményekkel járt számára. Fazekas az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet összejövetelén arra kötelezte annak tanárait, hogy ők is egy nyílt levélben fejezzék ki hűségüket a rendszer iránt. A nyilatkozat 42 aláírással november 5- én jelent meg a Vörös Zászlóban. A marosvásárhelyihez hasonló nagygyűléseket tartottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és máshol. /Pál-Antal Sándor: Preventív retorzió – nagygyűlések, hálanyilatkozatok. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

2007. november 3.

Felix Edmundovics Dzerzsinszkijt Lenin kinevezte a Cseka (később GPU, NKVD KGB) alapító elnökének, 1919-től belügyminiszternek, majd a szovjet népgazdaság fellendítését bízta rá. A Cseka páratlan kegyetlenséggel számolt le az osztályellenségnek kikiáltott orosz arisztokráciával, egyházzal, üzleti élettel, a kolhozosítást ellenző kulákokkal, a cári hadsereg tisztjeivel. Az elszabadult terror Lenin első forradalmi vívmánya volt, ennek eszköze pedig Dzerzsinszkij. Romániában a bukaresti Politikai Kiadó 1959-ben megjelentette válogatott műveit. A Cseka tanítványaiból 1944 után Romániának is jutott. Az újonc Securitate élére Sztálin Moszkvában képzett verőlegényeket exportált, de a látszat kedvéért romános hangzású nevekkel. Így lett Borisz Grünbergből Alexandru Nicolski, Pantelei Bodnarenkoból Gheorghe Pintilie, Szergej Nikonovból Sergiu Nicolau stb., valamennyien belügyi tábornokok, akiknek nevéhez Fóris István pártfőtitkár és édesanyja meggyilkolása, a Duna-csatorna, a Delta tömegsírjai, a politikai börtönök, kényszerlakhelyek fűződnek. Az 1990 után megnyílt romániai titkos levéltárak kutatói kimutatták, hogy Sztálin haláláig a Securitate főtisztjeinek káderlapjain az alapfoglalkozásnál villanyszerelő, asztalos, géplakatos, szabó szerepelt, öt tábornoknak pedig középiskolai végzettsége sem volt. Nemzetiségi megoszlás szerint 38 volt román, 15 zsidó, 3 magyar, két ukrán, egy-egy cseh és örmény. Borisz Jelcin Moszkva főpolgármesterként kezdeményezte Dzerzsinszkij szobrának eltüntetését. /Barabás István: Az élet fonákja. Emlékes terror. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998