udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 32 találat lapozás: 1-30 | 31-32
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Groza, Petru

1995. február folyamán

Bányai László vezetésével 1945-ben az ún. "Erdélyi százak" memorandumot írtak alá, amelyben Petru Groza miniszterelnök rábeszélésére kijelentették, hogy az erdélyi magyarság a Romániához való tartozás mellett döntött. Dr. Venczel József egyetemi tanár társaival, Korparich Edével, a Hangya szövetkezeti elnökével, Búza László egyetemi tanárral, Juhász Istvánnal, a kolozsvári teológia rektorával, Nagy Gézával, az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkárával és Márton Áronnal elhatározták, hogy egy másik memorandumot készítenek és azt eljuttatják a békeszerződés magyar tárgyaló delegációjának. Abban kölcsönös lakosságcserét javasoltak és a határok olyan módon való meghúzását, hogy a kétmillió magyarból 1,2 millió a magyar állam területén maradjon. A román hatóságok nagy kirakatperben ítélték el a résztvevőket. Az utolsó szó jogán dr. Venczel József elmondta, hogy a térképet ő készítette, "ez a térkép a békeszerződést tárgyaló nagyhatalmak elé kerül, és ezért nagyon pontos és becsületes akartam lenni, hogy senki se tudja az általam feltüntetett adatok ellenkezőjét állítani." "Mi meghalhatunk a börtönben, de ettől az erdélyi magyarság problémája nem lesz megoldva. Ezt a tényt nem lehet börtönnel megoldani, csakis a tárgyalóasztalnál, kölcsönös áldozatokkal." Venczel József 12 év után, súlyos betegen szabadult. /Mátrai Béla: Megemlékezés egy prófétáról. = Erdélyi Magyarság (Budapest), 21. sz., január, február, március/

1990. április 18.

Az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága nyilatkozatban tiltakozott a Nemzeti Megmentés Frontja lapjának első számában /Azi, ápr. 11./ megjelent dr. Ion Coja cikke miatt. A soviniszta cikk azt állítja, hogy 1944 után a kisebbségek, főként a magyarok uralták az RKP-t /Román Kommunista Pártot/. Az RKP káderei nemzeti eredetének felemlegetése azt a célt szolgálja, hogy az elmúlt 45 évért nem a kommunista ideológiát kell hibáztatni, hanem a pártba befurakodott magyarokat és zsidókat. Coja szerint a magyarok 1946 után befolyásolták Petru Grozát, ily módon egyetemet, autonómiát csikartak ki maguknak. Valójában a Bolyai Egyetemet 1945-ben hozták létre, az autonómiát pedig 1952-ben. Ion Coja szerint anyanyelvi oktatás csak elemi iskolában engedhető meg, felfogása szerint a magyarok és a székelyek két külön nép, székely nyelvű iskolák mellett kardoskodik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./ Ugyanezen szám közölte Coja cikkének szövegét is /Erdély román föld. A nemzetiségi kérdés/. Coja még azt is írta, hogy a Romániával szomszédos országokban 4,5 millió román él, "Románia a legjogosultabb arra, hogy határrevíziót kérjen." Az "erdélyi magyar lakosság kiváltképpen a XIX. és XX. századi magyar telepítési politika nyomán alakult ki. Az utolsó magyar-betelepítés Romániába közvetlenül a második világháború után történt, amikor a Petru Groza kormány beleegyezésével 200 ezer magyar telepedett le Erdélyben, olyanok, akiket a vajdasági horthysta megszállás idején elkövetett gaztetteik miatt üldöztek el Jugoszláviából." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./ A Háromszékben Magyari Lajos is ismertette dr. Ioan Coja állásfoglalását, aki tizenhárom pontban fejtette ki nézeteit a magyar kisebbségről. Nem igaz, állította Coja, hogy a kisebbségek többet szenvedtek Ceausescu idején. A magyarok az ötvenes évekbeli helyzethez akarnak visszatérni. "Azok viszont természetellenes, érdemtelen előnyök voltak, ilyen sehol Európában egyetlen más kisebbségnek nem volt." / Magyari Lajos: Ki ön, dr. Coja? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 20./ Coja szerint "a magyarság jogainak kérdése polgári és büntetőjogi kérdés". A székelyeket más népnek vallja: "Lényeges különbséget tenni a székelyek és a magyarok között." "...a székelyek más népfaj, mint a magyarok." A székelyeknek a székely nyelvet kell tanítani. "A székelyek az elmagyarosításnak ezer éven át, 1919-ig ellenálltak"- állította Coja. /Magyari Lajos: Beszélj székelyül! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 23./

1993. november 17.

Az Európai Idő hetilap visszatekintett a Százak Nyilatkozatára. 1945. nov. 15-18-a között Marosvásárhelyen országos értekezletet tartott a Magyar Népi Szövetség /MNSZ/ Központi Intézőbizottsága. A bizottságnak száz tagja volt, ezért száza intézőbizottságnak is nevezték. Az ún. Százak Gyűlése ezen az értekezleten nyilatkozatot fogadtak el, amit Százak Nyilatkozataként tart számon az utókor. Az ülésen részt vett dr. Petru Groza miniszterelnök és Luka László, a Román Kommunista Párt titkára, az Országos Demokrata Arcvonal főtitkára is. A Százak Nyilatkozata szerint: "Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megőrzésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. Nem helyeselhetünk semmiféle olyan törekvést akár magyar, akár román részről, amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel a nemzetközi reakció szolgálatában, Erdélyből újra háborús tűzfészket teremtene? Elismeréssel adózunk a Groza-kormánynak azért az erőfeszítésért, amelyet politikai jogaink, anyanyelvű oktatásunk, gazdasági érdekvédelmünk biztosítására kifejtett?" A Központ Intézőbizottság "Marosvásárhelyen tarott országos értekezletén hitet tesz a román népi demokráciával kötött szövetsége mellett." 1946. júl. 29-énkezdődött Párizsban a békekonferencia. Gheorge Tatarescu román külügyminiszter 1946. szept. 2-án beszédében visszautasította a magyar küldöttség kívánságát, hogy 4000 négyzetkilométernyi területet - Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti városokkal - csatoljanak Magyarországhoz. A szóba forgó területen 483 ezer lakos élt. Tatarescu hangsúlyozta, hogy a magyarok Romániába mindent megkapnak, ami gazdasági és kulturális fejlődésüket biztosítja. Kiemelte, hogy "a magyar kormány álláspontja teljesen ellenkezik a Romániában élő magyarok álláspontjával", és beszédében bőven idézett a Százak Nyilatkozatából. A győztes hatalmak Romániának adtak igazat. /Marosi András: Lojalitás vagy politikai baklövés. A Százak Nyilatkozata. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./

1995. november 4.

Nagy László nem fogadta el Csákány Bélának a Magyar Népi Szövetségre /MNSZ/ való emlékezését. 1944. nov. 12. - 1945. márc. 6-a között az ismert atrocitások (magyarok meggyilkolása) miatt Észak-Erdélyt szovjet katonai adminisztráció vezette, addig nem engedték vissza a román vezetést. Kolozsváron a helyi közigazgatást a kommunisták vették át. A szovjet főbiztos volt a hatalom letéteményese. - Kurkó Gyárfás jóindulatú, naiv ember volt, azonban az MNSZ 1945-ös 11 tagú vezetőségében hatan a kommunisták közül kerültek ki /köztük volt Bányai László, Czikó Nándor, Balogh Edgár és Demeter János/. A cikkíró is említi a MNSZ "százas intézőbizottságnak" hírhedt marosvásárhelyi nyilatkozatát (1945. nov. 15-17.). Azt írta, hogy félve a botránytól, úgy finomították a szöveget, hogy a résztvevők belementek. Azt nem írta Csákány Béla, hogy Petru Groza és Luka László is jelen volt, továbbá nem idézte a nyilatkozatból a következőt: "Nem helyeselhető semmiféle olyan törekvés akár magyar, akár román részről, amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel, a nemzetközi reakció szolgálatában, Erdélyből újra háborús tűzfészket teremtene. Hálásak vagyunk a Groza-kormánynak, amely biztosította politikai és közigazgatási jogainkat és lehetővé tette, hogy saját anyanyelvű iskolákat biztosítsunk gyermekeinknek." Ezt a szöveget titkolták, azonban mégis kitudódott és nagy felháborodást keltett a magyar közvélemény előtt. Márton Áron kezdeményezésére egy bizottság ellen-memorandumot szerkesztett, amelyben a trianoni béke etnikai alapon történő revideálását kérték, azzal, hogy azt is juttassák el a béketárgyalásra. Aláírói: Márton Áron katolikus, Vásárhelyi János református püspök, Szász Pál, az EMGE elnöke, Lakatos István /Szociáldemokrata Párt/, Korparich Endre, a Fogyasztási Szövetkezet elnöke. - Az MNSZ - a kommunisták utasítására - támadást indított dr. György Lajos professzor, a Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese ellen, aki egyben az Erdélyi Múzeum-Egyesület szakosztályi elnöke is volt. Ezután Márton Áron püspök 1947. júl. 7-én körlevélben szólította fel papjait az MNSZ-szel való kapcsolat megszakítására, felhatalmazva őket arra, hogy ezt a hívekkel is közöljék. Csákány Béla szerint Márton Áron később belátta tévedését, és meglátogatta Balogh Edgárt. Valójában Márton Áron házifogságából szabadulva /1967/ a megbocsátó keresztényi szeretet szellemében látogatta meg volt börtöntársait. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./ Csákány Béla emlékezése: 1789. sz. jegyzet.

1996. április 4.

Beke György Magyar áfium /Püski, Budapest, 1995/ című könyvének témáját az alcíme jelzi: Trianon fogságában. A szerző Budapesten megismerte a román történelemre vonatkozó dokumentumokat. Ennek köszönhetően megváltoztatta azt az értékelést, hogy az osztrákok eszközként használták fel az erdélyi románságot a szabadságharc leverésére. "A dunai fejedelemségek románjai testvéreiket vak féltékenységgel lázították a magyarok ellen" - írta annak idején Teleki László. Moldva és Havasalföld értelmiségi körei az osztrákokkal egyeztetve alakították ki politikájukat a magyar szabadságharccal szemben. A románság szívós tudatossággal készült a Dnyeszter és a Tisza közti régiók megszerzésére, addig a magyar nemzetet készületlenül érte Trianon traumája. Beke a második Trianon előkészítésében a Magyar Népi Szövetség gyászos szerepét is feltárta /százas bizottság marosvásárhelyi ülése, 1945 novembere/. Beke dr. Takács Lajost és Bányai Lászlót nemzetgyalázó kollaboránsoknak minősítette. Egyetlen példa: Bányai ügyködése révén Észak-Erdélyben 481 "háborús bűnöst" ítéltek el, ebből 100 halálos ítélet, 16 életfogytiglan. Az elítéltek közül 372 magyar, 83 német és 26 román. Ez a szám - az ország lakosságát figyelembe véve - hússzorosa a dél-erdélyi, moldvai és havasalföldi elítélteknek. Dr. Petru Groza alakját is más színben tüntette fel: asszisztált Márton Áron elítélésénél, hagyta, hogy volt barátai /Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár/ börtönbe kerüljenek. /Sylvester Lajos: Egy szókimondó könyv. Magyar áfium. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./

1997. szeptember 13.

A hetvenéves Beke György író nyilatkozott munkásságáról. 1950-től 1973-ig Bukarestben élt, különböző lapok munkatársa volt. Románia minden magyarlakta helységébe ellátogatott, református egyházközségek vannak Ploiesti-en, Galacon, Brailán, Bákóban is. Az író sokat járt a moldvai csángók között. Bukarestben megőrződött egy erős magyar közösség. Ennek anyagi jele a Petőfi Művelődési Ház, amelyet a román hatóságok most negyedszer adnak vissza. Először 1916-ban vették el a magyar közösségtől, majd visszakerült magyar kézbe. Azután Antonescu vette el, majd Petru Groza. 1969-ben visszaadták, de olyan magyar vezetőket tettek az élésre, akik éppen csak megtűrték a magyar szót. Újból elvették a Petőfi Művelődési Házat és most ismét vissza fogják adni. - Beke szorgalmasan tanulmányozta a bukaresti magyar közösség történetét, ennek eredménye volt több könyve. Érdekes, hogy Sükei Imre református lelkész 1815-ben hozta létre az első magyar iskolát Bukarestben, egy évvel hamarabb, mint az erdélyi származású Gheorghe Lazar az első bukaresti román nyelvű iskolát. Addig Havasalföldön az oktatás nyelve görög volt. Beke György a bukaresti emlékírókról monográfiát írt, két éve nyomdakész állapotban van, de nincs pénz a kinyomtatására. - Megcsappant az érdeklődés az irodalom iránt, állapította meg az író. A szépirodalmi művek példányszáma ezer között mozog. Emlékeztetőül megjegyezte, hogy Boltívek teherbírása című riportkönyve /1983-ban/ Romániában 30 000 példányban jelent meg és elfogyott, külön Magyarországra kiment 5000 példányt, az is elfogyott. /Németh Júlia: Beke György 70 éves. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

1997. november folyamán

Fábián Ernő tanulmányában annak adott hangot, hogy az "erdélyi magyarság életében megtörtént a harmadik Trianon." A szerző történelmi visszapillantást tett. Emlékeztetett arra, hogy Petru Groza és kormánya "a román érdekeket teljesítette." "A kisebbségi jogok is kiszolgálták a román nemzeti politikát. Ne feledjük, hogy a Groza-kormány tarisznyája is tele volt ígéretekkel, melyek az idő távolságából éppúgy tekinthetők - a mostanihoz hasonlóan manőverezésnek, mint jószándékú célkitűzésnek. - A jelenre térve Fábián Ernő megállapította, hogy "az ügyes amerikaiak előre kitapogatták: az erdélyi magyar fél hajlani fog az amerikai érdekek felé. Az olyan szervezet, mint a Project on Ethnic Relations, a hajlandóságokra vonatkozó pontos információt szerzik be". "A mamelukokban való gondolkodás és mentalitás a régi és új módiban is egyaránt jelen van. Ki kell mondani - a tényekre per analógiam -, a harmadik Trianon a magyar kormány és az RMDSZ által közösen a román féllel kötött alku műve. A románok győznek." /Fábián Ernő: A harmadik Trianon. = Székelyföld (Csíkszereda), nov., I. évf. 2. sz./

1998. szeptember 19.

Mihai Grigoriu felidézte a Bolyai Egyetem felszámolásának történetét. Visszapillantott az 1945-ös kezdethez. Mihály király aláírta a 407-es törvényrendeletet, amely kimondta: "Kolozsváron 1945. július 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű egyetemet állítanak fel, amely négy karral. irodalom és bölcsészeti, jog- és közgazdasági, természettudományi, valamint orvosi karral fog működni. Az intézmény megkapja a kolozsvári Regina Maria Líceum épületét." Az egyetemet későbbi rendelettel nevezték el Bolyai Egyetemnek. - Az 1956-os magyar forradalom utáni megtorlások után megindult a magyar intézmények elleni támadás. 1958. január 7-én meghalt Petru Groza, akit a közvélemény a magyar egyetem megalapítójaként tartott számon. 1958 júliusában kivonták a szovjet csapatokat Romániából. 1958 februárjában magyar párt- és kormánydelegáció járt Romániában, Kádár János és Kállai Gyula nyíltan megdicsérte Románia nemzetiségi politikáját. Kállai Gyula Marosvásárhelyen kijelentette: "Megmondjuk világosan: nekünk semmiféle területigényünk nincs. Azt tartjuk, hogy Magyarországnak van épp elég földje és népe, hogy azon felépítse a maga szocialista hazáját." Ebből a román pártvezetés arra következtetett, hogy Budapest levette kezét az erdélyi magyarokról. - 1959. február 28-a és március 5-e között egymást követő gyűléseken győzködték Kolozsváron a tanárokat és a hallgatókat az egyesítés helyességéről. A megbeszéléseken Bukarestből jelen volt Nicolae Ceausescu és Ion Iliescu, a Diákegyesületek Szövetsége Országos Tanácsának elnöke is. Ennek érdekében befolyásos tanárokat szólítottak fel beszédek tartására. Szabédi Lászlónak 1958. február 28-án kellett felszólalnia. Beszédét nem tartotta megfelelőnek Ceausescu, aki durván közbekiáltott, ezért később Szabédinak önkritikát kellett gyakorolnia. A két egyetem egyesítése után Kállai Gyula Bukarestbe utazott, hogy tájékoztatást kérjen a történtekről. A megbeszélésékről 87 oldalas, gyorsírással készült román feljegyzés maradt meg. Ebből közöl részleteket Mihai Grigoriu. 1958. július 16-án Kállai Gyula kifejtette: a két egyetem egyesítését a magyar párt "az önök belső ügyének tekinti". "A cél, amelyet a két egyetem egyesítésével akarnak elérni, helyes." Kállai mentegetőzve magyarázkodott, hogy Magyarországon léteznek reakciós, nacionalista elemek. Azt kérte, hogy a jövőben a magyar kisebbség kérdéseiben a magyar pártvezetés kapjon tájékoztatást. A tárgyaláson jelen levő Ceausescu megmagyarázta Kállainak, hogy a marxi-lenini tanítás szerint jártak el. A magyar és román diákok örömnyilvánítással fogadták az egyesítést. /Mihai Grigoriu: Fájdalmas kérdések. A Bolyai Egyetem "felszámolásának" történetéből. = Magyar Nemzet, szept. 19./ Szabédi László 1959. április 18-án öngyilkos lett.

1999. augusztus 31.

A dévai polgármesteri hivatal előtti téren /az előzőleg eltávolított/ Groza Péter szobrának talapzatára egy négy méter magas Traianus császár kerül, tájékoztatott az Adevarul. /Távirati Stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./

2003. július 9.

Ezt a könyvet nem nekem kellett volna megírnom" - ezzel a meghökkentő mondattal indítja a 2002-ben a csíkszeredai Státus Kiadónál megjelent könyvét Beke György, a másodikat, amely Magyarországra való áttelepülése, 1989 óta Romániában megjelent. (Előzőleg a kolozsvári NIS Kiadó jelentette meg, 1994-ben, a Hadi utak Erdélyben - Barangolások magyar katonák nyomában című "kései hadijelentéseket".) A magyarázat sem késik: "Magunk védelmében, de közös hasznunkra szólítanám azokat a román írókat, költőket, akik a szellem jobbik felét jelentik a rosszabbik felével szemben, és akik éppen a nemzeti önvizsgálat, a nemzeti önbecsülés jegyében - akárcsak a magyar Ady Endre - ítélkezzenek az utóbbi idő kisebbségellenes, magyarellenes és ilyképpen nyilván emberellenes román hatalom politikája fölött." Nicolae Balcescu jó százötven évvel ezelőtti keserű kifakadását - "Ó, mennyi szerencsétlenséget okozott a nacionalizmus ezeken a területeken" - azóta sem szívlelték meg, az őszinte önvizsgálat továbbra is késik. Pedig a történelem román vonatkozásban is kínált megoldási lehetőséget. Gondolhatunk a nemzetiségi jogok tekintetében 1918-ban meghirdetett gyulafehérvári határozatra, az együttélő népek számára meghirdetett "teljes nemzeti szabadság"-ra - de az írott malaszt maradt. Az 1945-ben kidolgozott Nemzetiségi Statútumot sohasem tartották tiszteletben. Pontosan elhatározott koncepcióról van szó. Beke György - Kocsis István A meztelen igazságért (A magyar-román viszony megromlásának története) című könyve szerint az állami függetlenségét elnyert Románia értelmisége, miközben az egyesülést tűzi zászlajára, már megfogalmazza azt is, hogy "egységes államukat "tiszta" nemzeti államként képzelik (...) kisebbségek és a kisebbségi kérdés nélkül". Bratianu kijelentette: Románia a nemzetiségi kérdést a kisebbségek beolvasztásával fogja megoldani. 1945-ben vámunióról, a határok légiesítéséről szólt Petru Groza miniszterelnök, a párizsi béke után mindent a visszájára fordítottak, később pedig a német és zsidó közösségeket kiárusították, diszkriminatív intézkedéseikkel a magyarok újabb tízezreinek szétszóratását idézik elő. Beke György könyve a nemzetiségi elnyomás hol burkolt, hol nyílt kibontakozását, gyakorlatát követte nyomon. A gyűlölet elhintett magvaiból tragédiák sora sarjadt. Enyed és környékének felperzselése 1849-ben..., kétszázezer erdélyi magyar kiűzetése 1918 után..., újabb százezer 1944 őszén..., a Maniu-gárdisták vérengzései..., az anyanyelvi iskolák önállóságának felszámolása..., marosvásárhelyi összetűzés 1990-ben..., a demokratikus román parlamentben 1991-ben a székelyek elítéltetését megfogalmazó vádirat... Beke György írásai az okokat keresik, a tényeket tárják fel, állítják olvasói elé. /Máriás József: Beke György: Gyulafehérvár árnyékában. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 9./

2003. július 29.

Kedvenc szerzője-írója Beke György, vallja Ferenczy L. Tibor. "Ő a székelység Egon Erwin Kische, a Kárpát-medence szórványmagyarságának, Erdély és Moldva csángóságának, történelmének, múltjának és jelenének legaktívabb búvárlója, kutatója, képviselője. Szomorú, de igaz történelmet lehet tanulni könyveiből, önazonosság-tudatot minden írásából." Beke segített eloszlatni a Petru Grozához fűződő mítoszt. A 2002/4-es sz. Hitelben megjelent Groza faluja című irodalmi riportjában írt Grozáról. A Ceausescu-diktatúra idején a Groza-kormány idejének állapotai, amelyek azért elég sanyarúak voltak, kezdtek idealizálódni. Ferenczy L. Tibor felidézte, hogy Kolozsvárott Balogh Edgárral is vitatkozott Grozáról. Balogh Edgár szerint az akkori állapotokkal szembe kellett állítani egy más valóságot, amelyik kedvezőbb volt a magyarok számára, és ez Groza-korszak. "Részünkről ez önvédelem", tette hozzá Balogh Edgár. Azonban Groza olyan kormány élén állt, mely intézkedett, hogy elvegyék a magyar egyházak és felekezeti iskolák vagyonát, miáltal létalapjaiktól fosztották meg a magyar oktatást és közvetve a művelődést, tudományt, szellemi életet... Államosították a magyarság szövetkezeti vagyonát. Egyedül Márton Áron püspök emelte fel a szavát Groza kormányának azon intézkedése ellen, mely az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Intézet néven a magyarság teljes vagyoni kirablását volt hivatott végrehajtani. Ezzel szemben a Magyar Népi Szövetség vezetői Groza-kultuszt alakítottak ki a magyarság körében. Beke kifejtette, hogy Groza megjátszotta a magyarbarát színész szerepét. A kaméleoni arcát az MNSZ akkori baloldali vezetői vagy nem ismerték fel, vagy nem akarták észrevenni. /Ferenczy L. Tibor: Ledöntettek mítosznak szobrai. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 29./

2003. december 11.

Ötvenöt évvel ezelőtt 1948. dec. 11-én kezdetét vette a sétatéri színházban a kolozsvári magyar Népopera intézmény megnyitó díszelőadását megelőző ünnepség. Az ünnepi estén jelen volt dr. Groza Péter miniszterelnök, valamint kormányának pénzügyminisztere Luka László is, Miron Constantinescu társaságában. A Népopera célkitűzéseiről Eisikovits Miksa - az opera igazgatója, zeneakadémiai tanár - mondott megnyitó beszédet, őt követte Balogh Edgár nemzetgyűlési képviselő beszéde. A Népopera Eisikovits Miksa egyéni ambíciójának köszönheti létrejöttét. Az alapítási szándékot Balogh Edgár hozta Groza Péter tudomására. Az első bemutató Kodály Zoltán daljátéka, a Háry János volt, Rónai Antal karmester vezényelt. 1948. dec. 17-től a Népopera törvénymódosítással Kolozsvári Állami Magyar Opera néven önálló intézményként folytatta tevékenységét. A 2002-2003-as évadtól hivatalos elnevezése Kolozsvári Magyar Opera. /Turánitz J. Lajos: A Kolozsvári Magyar Opera születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

2003. december 15.

Dec. 14-én a frissen bemutatott Huszka-operettel adóztak a Kolozsvári Magyar Opera fennállása 55 évfordulójának. Az előadás kezdete előtt Simon Gábor igazgató felidézte az 55 évvel ezelőtti első előadást, amikor Kodály Zoltán: Háry János című daljátékát adták elő, amelyen jelen volt Románia akkori miniszterelnöke, dr. Groza Péter. Dr. Kötő József a Kolozsvár Társaság nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Kolozsvár magyarsága alig félháznyi közönséggel tisztelgett az esemény előtt. /Hintós Diana: 55 éves fennállását ünnepelte a Kolozsvári Magyar Opera. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

2005. január 7.

Az 1989-es változás után megmaradt kevés magyar intézményről kiderült, hogy „egy-két kivétellel a munkatársak hős ellenállók voltak, akik tovább vezették a (legtöbbször kultúr)intézményt” – írta Nagy László. Megkezdődött egymás dicsérgetése, mosdatása. Emiatt Nagy László ismertette „(saját írásaik alapján) ezen elvtársak életrajzát”, főleg a Szabadság hasábjain. Bőven születtek ellenvélemények. Az egyik ilyen volt vezető elvtárs A Hét munkatársa volt, és … a Ceausescu család meghitt belső barátja. Ezt a személyt Markó Béla védte meg, figyelmeztetve, hogy „figyelteti” őt (persze a Szabadságot is figyelteti), és hogy hangnemem „ádáz jobboldali”. A másik a Korunk főszerkesztője volt, majd nyugdíjasként és akadémikusként az A Hét egyik szerzője. Emlékiratainak megjelenése után Nagy László szóvá tette a Szabadságban, hogy talán dr. Groza Petru, a sztálini idők (1945–52) felelős román miniszterelnöke (a Duna–Fekete-tenger csatorna megalapítója, a görög katolikus egyház beolvasztója, Márton Áron és sokezer társa bezáratója stb.) mégsem „nagy haladó román hazafi”. Az illető nemrég kiadott naplójában Nagy László írásának közléséért a Szabadság a „szennylap” jelzőt kapta. /Nagy László: Ez is dicséret… = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./ A Korunk főszerkesztője volt, akadémikus: Gáll Ernő.

2005. március 9.

Dr. Újvári Ferenc közölte, mi az, amit nem mondhatott el dr. Eörsi Mátyásnak. Újvári emlékeztetett olyan történelmi személyiségekre, akiknek jövőképük volt Erdélyről, és azt bátran közölték a nyilvánossággal is. Márton Áron, gyulafehérvári római katolikus püspök, Fodor Pál, csíkszeredai mérnök, Lakatos István, az Erdély című lap főszerkesztője, Kertész Gábor, zilahi ügyvéd, akit a román börtönökben halálra kínoztak. Márton Áron püspök a bukaresti katonai törvényszéken közölte vészbíróival: „Ami a második vádpontot illeti – mely szerint indítványoztam a magyar–román határ rendezését is (ha már annyi ország határait újrarendezték) – az megfelel a valóságnak, és ezért vállalom a felelősséget. Ugyanis egy közös tulajdont nem lehet úgy megosztani, hogy odaadom az egészet az egyik társtulajdonosnak. 1910-ben a románok 43%-ban voltak jelen Erdélyben. Ennyi jár nekik és nem az egész Erdély két millió magyarral, akiket a franciák, mint juhnyájat, odaajándékoztak Romániának csak azért, mert átpártolt hozzájuk. – Emlékiratomban valóban indítványoztam, hogy egész Erdély csatoltassék vissza a Szent Korona közjogi fennhatósága alá, minden nemzetiségi kisebbségnek teljes autonómia biztosításával. Ha ezt sem akarják, akkor osszuk ketté, és az Észak-Erdélyi románok cseréljenek helyet a Dél-Erdélyi magyarokkal.” 2. Meg van írva a Szentírásban: „A jó pásztor életét adja a juhaiért. Ha csak egy is elkóborog, elmegy, megkeresi és visszahozza juhai közé.” Dr. Újvári Ferenc leszögezte, nem igaz, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia rossz pásztor volt, ezért 1920. június 4-én egy „jobb pásztorra” bízták a Kárpát-medencei népeket. Románia akkor bizonyult volna „jobb pásztornak”, ha az erdélyi szászok, zsidók létszáma megduplázódik, ha a szászvárosi Református Árvaház mellé még egy másikat is építettek volna, vagy a szászvárosi Református Kollégium – ahol dr. Petru Groza is érettségizett és ahol a véndiák-találkozóit rendezte – magyar főiskolai rangra emelkedik, s ha a kolozsvári Hunyadi-téri Magyar Színház, a Farkas utcai Egyetem, a Mikó utcai Klinikák épületei stb. stb. mind a birtokunkban maradhattak volna. „Erdélyben nyolcvanöt éve vagyunk háborúban földi fegyverek nélkül, de az Úristenbe vetett hit kardjával védjük és megtartjuk 1100 éven át jogelődeinktől reánk hagyott javainkat” – írta Újvári. /Dr. Újvári Ferenc: Amit nem mondhattam el dr. Eörsi Mátyásnak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

2005. június 17.

Székelyudvarhelyen az első világháborút követő hatalomváltáskor két jelentős alkotást tüntetett el a román hatalom: az 1896-ban emelt millenniumi emlékművet, illetve a Vasszékelyt. Az utóbbit a román katonák 1919 januárjában először megcsonkították, majd lerombolták. Egy megmaradt darabját ma a múzeum őrzi. A város 2000-ben ismét felállította a Vasszékelyt az első és második világháború udvarhelyi áldozatainak háborús emlékműveként, a bronzszobor Szabó János alkotása. Arra is vannak tervek, hogy a millenniumi emlékművet is visszaállítsák. A két fekvő oroszlán által közrevett emlékoszlop két darabja megmaradt, ezeket a Haáz Rezső Múzeum őrzi. 1915-ben a Kuvar-szikla oldalába a város vezetősége két domborművet készíttetett, Ferenc József osztrák–magyar és II. Vilmos német császár portréival. Ezeket is leverték a hatalomváltáskor, viszont a domborművek nyomai egészen a közelmúltig felfedezhetők voltak, csupán a benzinkút átépítésekor tűntek el véglegesen. Ugyancsak eltüntették az 1940 szeptemberében felavatott országzászlós emlékművet az öt címerrel (Magyarország, Erdély, Udvarhely vármegye, Székelyudvarhely városa és Pestszentlőrinc testvérváros címerei). 1945 után két mellszobrot állítottak, a hodgyai születésű Józsa Béla szobrát 1961-ben, a kőszobor ma a múzeum udvarán van. 1990. december 8-án az iskola udvarán Benedek Elek szobrát állították fel, Szabó János alkotását. Dr. Petru Groza /1945 márciusa és 1952 júniusa közötti miniszterelnök/ szobrát 1974-ben avatták fel, alkotója nem ismeretes, a márványból készült szobrot Bukarestből hozták. A szobrot 1990 januárjában eltávolították, azóta az iskola egyik raktárában van. 1979-ben állították fel Székely József szobrászművész Kibontakozás című fém térplasztikáját az akkori Olympia mozi előtt. A 18 méter magas alkotást szintén a rendszerváltás után, az épület felújításakor tüntették el. Az 1969-ben a városi parkban felállított Napozó nőt (szintén Székely József alkotása) ledöntötték néhány évvel ezelőtt, de napok múlva helyére tették. A szobrász információi szerint egy más városból jött női kézilabdacsapat tagjai voltak a tettesek, dühükben, a sportcsarnokban elveszített mérkőzés után. /Katona Zoltán: Ledöntött szobraink és emlékműveink. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 17./

2006. február 2.

A Szobraink Székelyudvarhelyen néven ismert rendezvénysorozaton egy olyan szoborról esett szó, mely már nem látható. Az előadáson Kápolnási Zsolt, az Eötvös József Szakközépiskola történelemtanára Petru Grozáról beszélt, életéről, pályafutásáról. Gróza Péter avagy a nagy átverés címen vezette be előadását. Petru Groza Hunyad megyében, egy Bácsi nevezetű faluban született 1889-ben. Egyetemi tanulmányokat Budapesten, Lipcsében és Berlinben végzett, jogi doktori címet is szerzett. 1919-ben részt vesz a román alkotmányozó nemzetgyűlésben, képviselő lett, majd Erdély és a kisebbségekért felelős tárca nélküli miniszteri státuszt kapta. 1933-ban létrehozta a magyarul Ekés Frontnak nevezett pártot (Frontul Plugarilor), a neki tulajdonított, az Antonescu-diktatúra elleni véleménye miatt bezárták – két-három hétre. Szovjet nyomásra 1945-ben a Groza lett a miniszterelnök, úgynevezett demokratikus kormányt alakított. 1948 után Groza már csak szimbolikus státust képviselt, 1952-ben pedig Gheorghiu Dej lett a kommunista miniszterelnök. Groza 1958-ban halt meg és szülőfalujában temették el. Groza közös sorsról, közös jövőről beszélt, légies határokról, s az volt a véleménye, hogy a nemzetiségi kérdés magától megoldódik. 1946–1947 között rengeteg rendszerellenes letartóztatást, kivégzést hajtottak végre, és magyarellenes atrocitásokról is voltak. Székelyudvarhelyen 1974. március 9-én leleplezték dr. Petru Groza szobrát a Tamási Áron Gimnáziumhoz vezető út bal oldalán. A szobrot 1990-ben eltávolították. /(bb): Petru Groza, akinek Arany János a kedvence volt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 2./

2006. május 16.

Romániában a történetírást a kelet-európai átlagnál jóval nagyobb mértékben fertőzte meg a mítosz, az egyoldalúság, a manipulatív érdek. Amikor e mítoszok közül egyiket-másikat román tudósok megpróbálták lebontani, a felhördülés hatalmasnak bizonyult. Jó példa volt erre Lucian Boia Istorie si mit in constiinta romaneasca (Történelem és mítosz a románság tudatában. Editura Humanitas, Bukarest, 1997.) című könyve, ugyanígy a romániai holokausztnak a román történelemírás által tagadott valóságait összegező ún. Wiesel-bizottság jelentése (Comisia Internationala pentru Studierea Holocaustului in Romania [A Romániai Holokausztot Tanulmányozó Nemzetközi Bizottság], Raport final [Zárójelentés]. Editura Polirom, Iasi, 2005.). Ellentmondásos a román történetírásban dr. Petru Groza megítélése. Magyarul is remekül beszélt, Budapesten szerzett doktorátust, miniszter volt a Trianont követő időszak több román kormányában, képviselő a bukaresti parlamentben Dúsgazdag volt az 1930-as években. Később balra sodródott, az Ekés Frontnak nevezett, a kommunistákhoz közel álló parasztmozgalom vezére lett, baloldali és zsidókat pártoló tevékenységéért 1943-ban bukaresti börtönbe került, onnan 1945. március 6-án egyenesen „az első demokratikus román kormány” kormányfői székébe ült, majd 1952-től 1958-ban bekövetkezett haláláig a Nagy Nemzetgyűlés elnökségének elnöke, azaz államfő lett. Két könyv jelent meg róla az elmúlt években a bukaresti Compania Kiadónál. Az első könyv (Petru Groza, Adio lumii vechi! [Agyő, régi világ!]. Editura Compania, Bukarest, 2003. – a következőkben: Groza, 2003.) Petru Groza memoárjait tartalmazza. A második könyv Dorin-Liviu Bîtfoi fiatal történész munkája, Groza politikai életrajza (Dorin-Liviu Bitfoi, Petru Groza, ultimul burghez. O biografie [Petru Groza, az utolsó nagypolgár. Egy életrajz]. Editura Compania, Bucuresti, 2004. – a következőkben: Groza, 2004.). A hatvanas években azt mondták, róla: kommunista. Később, a kilencvenes évek elején, pedig: nem volt kimondott kommunista. Petru Groza a Piskihez nagyon közel fekvő Bácsi faluban született 1884-ben, régi ortodox (görög keleti) papcsaládban. A szászvárosi Református Gimnáziumban magyar tanult, ahol 1903-ban érettségizett. Ezt követően jog- és gazdaságtudományi tanulmányokat folytatott Budapesten, Berlinben és Lipcsében, s 1907-ben Budapesten szerzett jogi doktorátust. Később az erdélyi románok autonómiájáért küzdő Román Nemzeti Pártban politizált, részvevője volt az Erdély Romániával történő egyesítésével végződő politikai akcióknak. Román nemzetisége miatt a magyarok sokszor megalázták, ezt soha nem tudta elfelejteni. Mégis vallotta, hogy a két nép megbékéléséért harcol. Groza 1919 végén utazott Bukarestbe, hogy az egyesülés utáni Nagy-Románia első, alkotmányozó nemzetgyűlésében képviselője legyen. Megdöbbentette a regáti korrupció, az erkölcstelen élet, a mocsok és a szegénység. Fő céljának tekintette, hogy a Regátot a „nyugatias” erdélyi szintre felemelje. Erőfeszítései sikertelennek bizonyultak, ezért kivonult a politikából, évekre visszavonult dévai ízlésű villájába. A baloldali eszmék híve lett, 1933-ban a dévai központú Ekés Front elnökévé választották, s így közelebb került a Kommunista Párthoz. Ion Antonescu marsall, a román diktátor idején őrizetbe vették, ezután lett az új rendszerben miniszterelnök. A kommunisták nem szerették: benne az osztályát eláruló nagypolgárt látták. Groza kijelentette: az erdélyi magyarok legyenek nyugodtak, mert Románia és Magyarország között nemsokára létrejön a vámunió, és a határokat el fogják törölni. Groza miniszterelnökként 1947 után aktívan részt vett a történelmi román pártok felszámolásában, a magyarokkal történt leszámolásban, a kommunisták választási csalása fölött szemet hunyt. A kommunista vezetők nem mozdították el Grozát, mert tudták, hogy az erdélyi tömegek tisztelik, ezért fölfelé, a pusztán dekoratív államfői székbe buktatták. Maradék befolyását az egykori polgári osztály azon exponenseinek börtönből való kiszabadítására fordította, akik iránt valamennyi tiszteletet érzett. Szobrait 1990-ben Románia-szerte ledöntötték, a dévait és a székelyudvarhelyit is, a róla elnevezett erdélyi város pedig visszakapta régi nevét: Stei (Vaskohsziklás). /Tibori Szabó Zoltán: A nagypolgárság kommunistája, a kommunisták nagypolgára. Petru Groza történelmi szerepének átértékelése. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12., folyt.:15., 16./

2006. május 26.

Aradon az egyetlen értékes köztéri alkotás a Szabadság-szobor. A románságnak egyelőre nem sikerült egyetlen, igazi művészi alkotással sem előrukkolnia, elsősorban azért, mert egyetlen nagy, történelmi személyiségük sem kötődik ide. A Szabadság-szobor felállításának kálváriája ismeretes. Hátra van még a Szentháromság-szobor megfelelő elhelyezése, visszakerül majd a színház elé. Magát a szobrot a katolikus templomban óvják, a köveket is behozták már Szentpálról – meglétük Sándor Tivadar plébánosnak köszönhető. A kövek hiányosak, ezeket pótolni, az alkotást pedig restaurálni kell. Nepomuki Szent Jánosnak Takács Mihály által újrafaragott, gyönyörű szobra a Püspökség (Episcopiei) utcában a közelmúltban méltó díszkivilágítást kapott. A románság „kétezer éves erdélyi múltját” bizonyítandó: Déva két teljes alakú Decebal-szoborral büszkélkedhet, egyik lovon, másik a Bethlen-kúria szomszédságában állva hirdeti a dákok hősiességét. Mindkettő a XX. század alkotása. Azért, hogy a városban ne legyen egyoldalú a dák uralom, 1999-ben a régi főtéren felállították Traianus szobrát is. A római császár dr. Petru Groza volt román miniszterelnök (1945–1952) helyét vette át, kinek szobrát 1989 decembere után ledöntötték, és azóta is a vármegyeház belső udvarán “tárolják”. A kommunizmus ellen küzdők emlékére állított szobrot május 26-án leplezik le, de erről sem városrendészeti, sem anyagi szempontból nem született döntés a tanácsban. Déván nincs köztéri magyar szobor, Hunyad megyében magyar köztéri szobor egyáltalán nincs, hacsak nem számítjuk annak Oláh Miklós nagy humanista szászvárosi mellszobrát, akinek azonban a románok éppoly hálásak lehetnek, mint az erdélyi magyarság. Ő fordította le számukra először anyanyelvükre a Bibliát. Sok történelmi esemény és neves történelmi személyiség kötődik e megyéhez –Bethlen Gábor, Hunyadi János, Dávid Ferenc –, de nincs szobruk. Még Kun Kocsárd és Kun Géza szobrát is eltávolították az általuk alapított szászvárosi kollégium elől és a település két meghatározó közéleti személyisége a református templom előterébe szorult. Akárcsak a másik két újabb keletű magyar vonatkozású mellszobor, Tordai Sándor András első hitvalló erdélyi református püspöké, illetve a vajdahunyadi Petőfi-szobor. Mindkettő civil kezdeményezésre készült el, alapítványi, egyházi támogatással. Felállítói úgy vélik, jobb is a szobroknak a templomudvaron, hiszen itt legalább nem rongálják őket. Talán ideje lenne vállalni, kiharcolni szobraink köztéri felállítását! – írta Gáspár-Barra Réka, a lap munkatársa. /Gáspár-Barra Réka: Szobrok, műemlékek. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26./

2006. június 2.

A Szabadság három májusi száma (12., 15., 16.) két, nemrég Bukarestben megjelent könyvet ismertetett dr. Petru Grozáról, amelyeknek célja az őt körülvevő „mítoszok” lebontása és rehabilitálása. Az ismertetésnek csak kb. ötöde foglalkozik Groza „hőskorával”, az ország sztalinista-posztsztalinista szakaszával, amikor (1945–52 közt) Groza felelős miniszterelnök volt, majd (1952–58 közt) az ország protokolláris államelnöke. Groza pártja, az 1933-ban alapított Ekésfront, még az utolsó polgári, 1938-as választásokon sem mert indulni, bár a Komintern-parancsra szerveződött „erősen baloldali” MADOSZ-szal (a Magyar Népi Szövetség elődjével) társult. A háború után Sztálin a szovjet hadsereg által „felszabadított” államokat bolsevizálni akarta, noha (az illegalitásból) ezen országokban csak jelentéktelen számú bolsevista élt. Ezért bizonyos fokozatosságot tartott szükségesnek. Előbb mindenütt egy ideiglenes kormányt hozott létre élén egy „baloldali” politikussal, ügyelve, hogy ezekben a kulcspozícióban lévő miniszterek kommunisták legyenek. E kormányok alatt erőltetett tagfelvétellel megerősítette a kommunista pártot, majd 1946-ban vagy 1947-ben jól megszervezett-meghamisított választásokat rendezett. Az ekkor alakult kormányokat már bolsevisták vezették: ők voltak többségben. Csehszlovákiában az 1945-ben alakult ideiglenes kormány elnöke még a jól ismert Benes Eduard volt (1935–38 közt már volt köztársasági elnök). Az első választások 1946-ban voltak, a kormányelnök a pártfőtitkár Gottwald lett, a többi már gyermekjáték. Lengyelországban az ideiglenes kormány elnöke a londoni emigráns kormány elnöke kellett hogy legyen, Mikolajczik-nek hívták. Az 1947-es „választás” után – a recept szerint – már kommunista többség „alakult ki”. Bulgáriában az ideiglenes kormány elnöke egy bizonyos Georgiev volt, de csak a választásig (1946) mikor is a miniszterelnök a híres-hírhedt Dimitrov lett, kommunista többséggel. Magyarországon 1945-ben megpróbált Sztálin – kommunista szempontból előkészítetlenül – választást rendezni. A Független Kisgazdapárt 55 %-ot kapott, a kormány elnöke 3 hónapig Toldy Zoltán volt, majd Nagy Ferenc, aki az 1947. augusztus 31-i „választás” után – mikor is kommunisták győztek – kiszökött Svájcba. 1949 májusában a biztonság kedvéért még egy választásra volt szükség, hogy a sztálini recept gördülékenyen működjön. Romániában 1944. augusztus 23. és 1945. március 6. közt még két „polgári” kormány volt hatalmon (Stanescu versus Radescu), ezután jött Groza Petre, ő olyan jól bevált, hogy az 1946-os, durván meghamisított választások után is miniszterelnök maradhatott, 1952-ig. Groza vállalta a báb szerepét, sőt – amikor már 1952-ben megunta őt a párt – vállalta a másik báb, a köztársasági elnök szerepét. Így minden, ami 1952-ig történt – nemzetközi jogi szempontból – Groza lelkiismeretét terheli. Néhány kommunista emlékirat-író beszámolt ezen időkről is. Gáll Ernő kivételével nem dicsérik, sőt Balogh Edgár keményen bírálta Grozát. Sokan ma is elfeledkeznek Groza hangzatos kijelentéseiről a Duna föderációról, a vámunióról, a határok légiesítéséről, de ezek csak a békeszerződés megkötéséig hangzottak el. /Nagy L. György: Vannak-e a kompromisszumnak erkölcsi határai? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./ A Szabadság május 12–15–16. számaiban Groza Péterről megjelenő cikkeket olvasva írt a lapba Kiss Erzsébet 78 éves nyugdíjas tanítónő, felidézve találkozását Groza Péterrel. Táncversenyen voltak a magyarfenesi lányokkal Kolozsváron. Groza Péter miniszterelnök meglátta a színes leánycsoportot (kalotaszegi népviseletben), és elhatározta fényképet készít a lányokkal. Elbeszélgetett a lányokkal, közvetlen volt. /Kiss Erzsébet: Találkozásom Groza Péterrel. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./

2006. június 9.

Nikolits Árpád, a Nagyváradról Budapestre települt író nagyobb lélegzetű, monografikus interjút készített: Kozmikus csendből. – Megőrzött vallomások a Holnap városából címmel, a Kecsmetion Pressnél százhat példányban megjelent kötetében a száz éve született Horváth Imrét és nejét, Margit nénit beszéltette. Emellett születésnapi üzenetekben mondta el véleményét, jókívánságát néhány, a költővel közeli kapcsolatban álló kortárs: Bajor Andor, Marosi Péter, Létay Lajos, Banner Zoltán. Nikolits beszéltette az interjúalanyokat. Óvatosan kérdezett, jelentéktelen epizódok kerülnek előtérbe. A kötetből nem tudhatja meg az utókor, hogy Horváth Imre miként vált a Petru Groza-i, Gheorghiu Dej-i kommunista diktatúra egyik kegyenc magyar költőjévé. Nem szembesít azzal a ténnyel, minek elismeréséül kapta a tizenötezer lejjel (egy komoly ház ára akkor!) járó állami díjat. Vajon hogyan jutott el beérett költőként, negyvenhét évesen a kulákság gúnyrajzáig, Sztálin dicsőítéséig? Az olvasó arra is kíváncsi lehet, a kisebbségbe nyomorított erdélyi magyarság létkérdései miért nem itatják át költészetét, miért nem foglalkoztatta – miként nagy kortársait, Kós Károlyt, Reményik Sándort – a nemzetsors? Arra sem derül fény, hogy 1971-ben miért nem írta alá a pártállam megbecsült költője a nagyváradi írók, festők, színészek petícióját, melyben egy, a Familiával párhuzamos magyar nyelvű irodalmi folyóirat megjelenését kérték a Központi Bizottságtól? /Pataki István: Költőarc félhomályban. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 9./

2006. július 7.

Terjedelmes kötetet jelentettek meg Parajd múltjának elkötelezett kutatói, Csiki Zoltán magyartanár irányításával mindent begyűjtöttek, ami e sóvidéki nagyközség történetével kapcsolatosan fellelhető. A Rapsóné öröksége /Corvin Kiadó, Déva, 2006/– így, egy n-nel él a hétköznapi nyelvhasználatban e név – című kötet tudományos igényességgel dolgozza fel a település földrajzát, történelmét, művelődési hagyományait. A legtöbb írás szerzője a kötetet gondozó Csiki Zoltán, kívüle Horváth István, Ozsvát Pál, Vécsei András vállalkozott egy-egy szakterület feldolgozására. Esetenként nem volt könnyű hozzájutni a forrásanyagokhoz. Ezzel kapcsolatban megjegyezte Csiki Zoltán: „Jó lenne, ha a Csíkszeredai Állami Levéltárban csökkenne a bürokrácia, és elkelne egy-két magyar nemzetiségű alkalmazott is. A csak bizonyos napokban működő, napi 3-4 órai konzultálási lehetőség évekre nyújtja a kutatást, amit másképpen néhány hét alatt is el lehetne végezni.” /Borbély László: Tanulmányok Parajd múltjából. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./ Egy fejezet a könyvből:Adalékok a tanügyben uralkodó légkör megismeréséhez az 1989 előtti évtizedekben Új élet, új nevelő című füzetecske (1946), majd a Hogyan tanítsunk? lesz az új rendszer nevelési vezérkönyve. Kezdetben még a lelkészek oktatják a vallást az iskolában, megünnepelhetik március 15-ét, október 6-át, a reformáció napját, mindenszentek, halottak, Gyümölcsoltó Boldogasszony, húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd, gyertyaszentelő, karácsony, madarak és fák napját. Az olvasmányok, versek között még ott van A rab gólya, Árpád sírja, Mátyás anyja, E rab föld mind az én hazám, és a Hideg szelek fújdogálnak című dalt is énekelhetik. Földrajzból még Erdély, a vármegyék, Küküllő vidéke, Udvarhely vármegye a kiindulópont. Történelemből a fontosabb magyar királyok, Szent István, A magyarok Levédiában típusú leckék szerepelnek. Új: Sf. Dumitru, január 24-e mint nemzeti ünnep, Mihály román király, november 7. és augusztus 23. az átállás napjának megünneplése. A falon még a román király arcképe van. Megtiltották a Bocskai-sapkák hordását (1946), Magyarország térképének el kell tűnnie az iskolákból, és rendelkezés szerint „a tanszemélyzet engedély nélkül állomáshelyét nem hagyhatja el”. Felettesekkel csak a fokozatokat betartva léphettek kapcsolatba. A tanítóktól életrajzokat kérnek, összeszedik és máglyán égetik el a tiltott könyveket, a múlt emlékeit, a nyugdíjasoknak megtiltják a tanítást (1947), külön rendelkezés foglalkozik a megszólításokkal és köszönéssel (1949), az orosz nyelv kötelezővé válik a IV. osztálytól, újjászervezik a tanfelügyelőségeket (1948. XI. 15.), megszüntetik az iskolatanácsokat (1949), kötelező a Szovjetunió népszerűsítését szolgáló ARLUS helyi szervezeteinek megalakítása (1948), Lenin halálának, a szovjet hadsereg megalakulásának megünneplése. A tanítók fejadag szerint kapják a cukrot, a kenyér- és ruhapótlékot, 1947-ben három hónapig nincs fizetés, vezényszóra alakulnak a szövetkezetek, amelyeknek létrehozásában a kádereknek elöl kell járniuk: iskolaszövetkezetek, „Összetartás” fogyasztási szövetkezet, Székelység elnevezésű szövetkezet, Economat (1946–1947). 1948-ban a román király képét kötelezően Groza Petru képe váltja fel az osztályfalakon, a címerek is megfelelően változnak. Annyi gyűjtést kell végezni, hogy még a puszta felsorolásuk is nehéz, s ma már kevesen tudnák megmondani ezek hasznát: vadgesztenyegyűjtés, fahamu-, cserebogár-, üveg-, csont-, szurok-, kalász-, bükkmag-, gyümölcs-, gyümölcsmag-, később kökényvirág- és csalánlevélgyűjtés, kötelező selyemhernyó-tenyésztés ott, ahol az egész faluban két kézen meg lehet számolni az eperfákat. De gyűjtöttek a napközi otthon, a moldovai magyar tanítók és iskolák megsegítésére, míg kimondatott, hogy a csángóság nem „igényli” az ördög nyelvének tanítását. Kötelező gyermek- és ifjúsági kórusok megfelelő repertoárral, állandó kórusünnepségekkel, színjátszó versenyek, szervezett rádióhallgatások felnőttek és tanulók számára, havi jelentések a népművelésről, faliújságversenyek, a kádereknek részt kellett venniük a vetési mozgósításokban (ún. vetési csata), állandó ideológiai előadások, a vizuális agitáció frissen tartása stb. Aki saját fejével mer gondolkozni, annak az eltávolítás, nehéz börtönévek, emberi lényének megsemmisítése következnek. Nem egyedülálló Parajd tanügyi helyzetében Fülpösi Jenő magyar szakos esete. (Kilenc évre ítélték el nyelvtanórán diktált példamondatai miatt.) A tanító mozgósító plakátokat ír, gyűlésekre hívó megjelenésre kilincsel, házal a szükségletek szerint. A falvakat a „fekete autók” járják, s ha valaki ellene mer agitálni, azonnal elviszik, kanálisokban hálatják, a fogait az első találkozáskor beverik, sortüzeket adnak le a falvakra, éppen templomból távozó lakosságára, hogy aztán a kultúrotthonokba térített közösségekkel aláírassák a belépési nyilatkozatot. Az erdőcsináldi, nyárádszeredai vagy a vadasdi tanítót és másokat főbelőttek, ezrek élnek a Kárpátokon túli csupasz területekre száműzve (soknak az új nevét és megválasztott nemzetiségét is a hatalom adja a kezébe), mások a Duna-deltában vívják élethalálharcukat a létért! Például Fülöp Ferenc innen való későbbi erdőszentgyörgyi református esperes, sok más környékbeli különböző rangú emberrel együtt. Parajdon sokan átmenetileg nem mutatkoznak, s ha nappal is zárt kapuk előtt népesebb agitáló csoport jelenik meg, a gazda begyakorolt mozdulatokkal távozik a telek hátsó részén valamelyik erdőrengeteg felé. Az évtizedekig uralkodó politikai szellemet jól bizonyítják a kor tankönyvei. Az V. osztály számára írt Énekeskönyv, Állami Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó, Bukarest, 1960, a hangszerek bemutatása mellett a nagy tömegeket mozgató kórusok képe, Románia állami himnusza és a kötelező Internacionálé mellett, román és magyar nyelven hirdeti a határtalan derűlátást. Ennek az alapja a közösbe terelt gazdálkodás, a hadsereg, a bányászat, a traktorokról, szovjet hatalomról, pártról szóló dicshimnuszok, indulók.

2007. augusztus 16.

A kommunista idők bronzszobraiból budapesti mintára múzeumot létesítene egy bukaresti intézményvezető. A bukaresti színház előtti Caragiale-szobornak eredetileg Lenin-feje volt. Alkotója lecserélte. Bukarest külvárosában levő Mogosoaia királyi palotán kívüli téglakert tövében van Lenin és Dr. Petru Groza szobra, gaz lepi el őket. Ceausescu több mellszobra a Nemzeti Történeti Múzeum alagsorában van. A szoborpark-terv nem valósult meg. A román szaktárcánál elmondták: nincs hivatalos kimutatás a romániai relikviákról. Temesváron nem döntötték le a kommunista szobrokat, emlékműveket, mert kevés volt belőlük, azok is félreeső helyeken álltak, számolt be Miklósik Ilona, a Temesvári Szépművészeti Múzeum muzeológusa. A városban állt 1976-89 között az 1944-es fordulat idején jeleskedett Emil Bodnaras kommunista vezér bronz mellszobra, Jecza Péter szobrászművész alkotása. A Bodnaras-mellszobrot nem olvasztották be, visszakerült a szerző gyűjteményébe. Bizonytalan Leontin Salajan kommunista tábornok, volt védelmi miniszter bronz mellszobrának sorsa, kis zöldövezet közepén állt az 1989-es rendszerváltásig. Csíkszeredában köztéri szobrok nem voltak. Márton Árpád képzőművész szerint kisebb szobrok voltak, azok Bukarestben készültek, a szoborgyárában. Bukarestben a hajdani Lenin-szobrot 1989 végén megpróbálták szétverni, nem sikerült, majd 1990-ben egy traktor a tömeg ovációja közepette Lenin szobrát ledöntötte. Kolozsváron a rendszerváltás után elköltöztették azt a bronztankot, amelyet Észak-Erdély visszacsatolása után a Protestáns Teológiai Intézettel szembefordítva helyeztek el. A tank csöve éppen a Teológia épülete felé nézett. A szobor 1990 óta a Házsongárdi temető felső részében, a Hősök Temetőjében őrzi a második világháborúban elesett orosz katonák emlékét. A „kommunista diktatúra gigantikus emlékművei”-ként önmagát reklámozó budapesti szoborparkot 1992–93-ban építették. A 42 szobornak otthont adó park állami tulajdon. Közép-Európában nincs hasonló múzeum. /Sírtalan bronzleninek. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

2007. szeptember 12.

Annak ellenére, hogy Románia gyakorlatilag szovjet megszállás alatt volt, és az országot a kommunisták kormányozták, 1947-ben Románia még monarchia volt. Mihály király volt az utolsó akadály a kommunista rendszer totális bevezetése előtt, és sem Petru Groza, sem Gheorghiu-Dej nem szándékoztak soká tűrni a helyzetet. A kelet-európai országokban a szovjet offenzíva segítségével a hatalomba bekerülő kommunista pártok mindenhol bevezették a republikánus államformát. Jugoszláviában II. Péter elmenekült, és Tito fölényesen győzött az 1945 novemberében rendezett választásokon. Albániában I. Zogu Londonba, majd Kairóba menekült, és Enver Hodzsa, az albán kommunista első titkár megnyerte a választásokat a Demokratikus Front élén, és 1946 januárjában kihirdették a köztársaságot. Bulgáriában a ‘45-ös választásokat a kommunista ihletésű Hazáért Front nyerte, egy év múlva pedig referendumot rendeztek, amely elutasította a monarchiát. Így a szovjet segítség, a választási csalások és a régi rendszerekkel szembeni ellenérzések oda vezettek, hogy a térségben 1947-re a szovjet típusú berendezkedések váltak dominánssá, és Görögországon kívül, csak Románia maradt monarchia. 1945. július 26-án I. Mihály király Sztálintól a legmagasabb szovjet háborús kitüntetést is megkapta (ebben a kiváltságban előtte csak Eisenhower és Montgomery szövetséges tábornokok részesültek). A királyt az amerikaiak is kitüntették 1946-ban. Ennek ellenére a király pozíciója folyamatosan gyengült. Súlyos összetűzésbe került a Petru Groza vezette, kommunista befolyás alatt lévő kormánnyal, 1945. augusztus és 1946 januárja között „sztrájkba lépett”, és nem írta alá a kormány rendeleteit. Ellenkezését végül nemzetközi nyomásra feladta, és többé nem követelte a kormány lemondását. Lemondatása előtt egy hónappal, 1947 novemberében Mihály király Londonba utazott, ahol részt vett a leendő Erzsébet királynő lakodalmán. Források szerint a király nem akart visszatérni az országba, de befolyásos személyiségek, közöttük Winston Churchill is az ellenkezőjére biztatták. A király maga tagadja, hogy kint akart maradni. Kevéssel hazaérkezése után, december 30-án Petru Groza és Gheorghiu-Dej nyomására a király lemondott trónjáról, este a lemondási nyilatkozatot a rádióban is beolvasta. Bizonyos források szerint a királynak jutalmul, hogy a lemondatással nem ellenkezett, 500 ezer svájci frankra tehető vagyon kivitelét engedélyezték. Ezt I. Mihály határozottan tagadja, állítása szerint csak négy gépkocsit vitt ki az országból, ezek két vagonra voltak felrakodva. A lemondatást a király 1948 márciusában kierőszakoltnak és ezért érvénytelennek titulálta Londoni nyilatkozatában. Az alább bemutatott dokumentum a magyar követség szemszögéből elemzi a király lemondatását. Fáy-Halász Gedeon követségi titkár jelentése I. Mihály király lemondatásáról és a Román Köztársaság kikiáltásáról; Bukarest, 1948. január 9.; 1/pol. -1948. Szigorúan bizalmas! I. Mihály király december végén, a karácsonyi ünnepek előtt érkezett vissza Romániába kb. egyhavi külföldi tartózkodás után. Bizonyos körök arra számítottak, hogy nem fog többet visszatérni, és így az államforma megváltoztatásának problémája automatikusan megoldódik. Ezek a kombinációk azonban a megérkezés tényével megdőltek. Bár a bukaresti királyi pályaudvaron az érkező uralkodót az egész kormány ünnepélyesen fogadta és látszatra a kormány és a király közötti viszony a legkorrektebb volt, politikai körökben mégis erősen tartotta magát a hír, hogy a király nem marad hosszú ideig a trónon. (...) De hogy ez mikor és hogyan fog megtörténni, azt egy pár beavatott emberen kívül senki sem sejtette. Bodnaras miniszterelnökségi államtitkár honvédelmi miniszterré való kinevezését általában azzal magyarázták, hogy a feszült világpolitikai helyzet miatt a németek melletti harcban nagy érdemeket szerzett Lascar Mihály helyébe a román demokrácia egyik legmarkánsabb és legkiválóbb vezetőegyéniségét kívánták hozni a honvédelmi minisztérium és ezzel a hadsereg élére. Később azonban kiderült, hogy a kinevezés nemcsak időrendben előzte meg pár nappal a király lemondását, hanem annak egyik nélkülözhetetlennek tekintett előfeltétele volt. Bodnaras hadügyminiszter ugyanis a hadsereg vezető pozícióiban lévő és nem feltétlenül megbízhatónak minősített tábornokokat 48 óra alatt kicserélte, így Ionascu Costin hadtesttábornok, vezérkari főnököt Pretorianu N. Septimiu hadtesttábornokkal váltotta le. Ezenkívül azonnali hatállyal ún. „együtttartást” rendelt el a román hadsereg részére, azaz a katonaság pár napig nem hagyhatta el laktanyáit. Így teljesen kiküszöbölték annak lehetőségét, hogy a király közvetlen környezetéhez tartozó tisztek esetleg megakadályozzák az államforma zavartalan megváltoztatását. Ezért tartották a király lemondatásának időpontját és annak végrehajtási módját a legnagyobb titokban. A román kormány és parlament tagjainak legnagyobb része – mit sem sejtve – az ünnepek miatt vidéken tartózkodott. Csak december 29-én késő délután értesítették őket telefonon és távirat útján, hogy azonnal jöjjenek vissza Bukarestbe, és a parlamentet rendkívüli ülésre hívták össze másnap, december 30-án, kedden délutánra. Groza Péter miniszterelnök december 29-én a késő esti órákban felhívta telefonon a Sinaián tartózkodó uralkodót, és kérte, hogy kedd reggel fontos államügyek megbeszélése végett feltétlenül jöjjön Bukarestbe. A király másnap délelőtt édesanyjával együtt a bukaresti királyi palotába érkezett, ahol azonnal fogadta Groza Péter miniszterelnököt egy román kormánydelegáció élén. A miniszterelnök a román nép és a kormány azon óhaját juttatta kifejezésre, hogy a király maga és utódjai részére a román nép jövőjének érdekében mondjon le a trónról. Hangsúlyozta, hogy az előre elkészített lemondási nyilatkozat aláírása esetén a román kormány garantálja a király és közvetlen környezete személyi biztonságát és azt, hogy szűkebb kíséretével együtt bármikor elhagyhatja Románia területét. A tárgyalás két és fél óra hosszat tartott. Annak megkezdésekor a telefon-összeköttetést a királyi palotákkal és a király környezetéhez tartozó személyek magánlakásaival megszakították. A rend tökéletes biztosítása érdekében pár napos védőőrizetbe vették a király udvartartásához tartozó néhány személyt. A nyilatkozat aláírása az anyakirálynő erélyes ellenzése dacára a déli órákban megtörtént, és ezután a volt király és édesanyja gépkocsin azonnal visszautazott Sinaiára. Még aznap délután 4 órakor tették közzé a lemondó nyilatkozatot, a parlament ezt követő rendkívüli ülésén egyhangúlag megszavazott törvény útján pedig megalakultnak nyilvánították a Népi Köztársaságot. A kérdéses törvény szerint az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásáig a törvényhozó hatalmat a képviselőház gyakorolja. Az államfői teendőket ideiglenesen egy öt tagból álló elnökség látja el, melynek tagjai C. I. Parhon egyetemi tanár, a bukaresti Román–Szovjet Művelődési Társaság elnöke, Mihail Sadoveanu író, a román parlament jelenlegi elnöke, aki e tisztjét továbbra is megtartotta, Stefan Voitec volt miniszter, a román szociáldemokrata párt főtitkára, Stere Gheorghe, a bukaresti tábla elnöke, valamint Ion Niculi, kommunista párti parlamenti képviselő. Az elnökség tagjainak megválasztását követően a kormány lemondott, majd újból Groza miniszterelnök kapott megbízást a kormány megalakítására. Az elnökség megválasztásával kapcsolatban különös figyelmet érdemel az, hogy a kormányból eltávolították Voitec nemzetnevelés-ügyi minisztert, és hogy Sadoveanu Mihail, akit mindig mint a jövendő köztársaság elnökét emlegették, erősen a háttérbe szorult, mert rendszerint jólinformált politikai körökben úgy tudják, hogy Groza Pétert fogják majd az új alkotmány életbelépése után köztársasági elnökké megválasztani, vagy amennyiben az államfői teendőket egy elnöki tanácsra ruháznák át, úgy Groza lenne a tanács feje. Tekintettel arra a tényre, hogy Groza miniszterelnök a múltban számos esetben személyesen intézkedett az eléje terjesztett egyes magyar ügyekben, az ő ily magas pozícióra való emelése gyakorlati magyar szempontból bizonyos mértékben talán hátrányosnak tekinthető, miután új tisztségében egyes ügyek intézésével többet nem foglalkozhat. Ezzel szemben számítani lehet arra, hogy őszinte magyarbarátságát a jövőbeni elvi síkon még nyomatékosabban fogja érvényre juttatni. /(Sz. T.): Románia: királyságból köztársaság. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 12. /

2007. szeptember 14.

A Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök elleni röpirata. (Részlet.) Marosvásárhely, 1957 tavasza. „A népi demokratikus állam biztosítja az ország valamennyi vallásfelekezetének szabad működését, a vallást minden állampolgár lelkiismereti kérdésének tekinti. ”„Míg az ország különféle felekezetű papságának többsége részt vesz a nép oldalán az építőmunkában, a béke fenntartásáért és megszilárdításáért folyó harcban, néhány pap és főpap, saját egyházuk érdekeivel ellentétben, népellenes tevékenységet fejt ki. Ezek közé tartozik Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök. A nép érdekeit és a népi államot aláaknázó tevékenységéért a népi igazságszolgáltatás 1949-ben 25 évi nehéz börtönre ítélte Márton Áron püspököt. A Román Népköztársaság kormánya, hogy lehetőséget adjon Márton Áron püspöknek az évek során elkövetett népellenes tettei helyrehozására, 1954-ben jóváhagyta büntetése letöltésének felfüggesztését s visszahelyezte őt minden állampolgári jogába, lehetővé téve, hogy püspöki teendőit továbbra is ellássa. ”„Márton Áron püspök megfogadta, hogy megértést tanúsít a nép erőfeszítései iránt, és tartózkodni fog a dolgozók érdekeivel ellentétes mindenféle tevékenységtől. Ezek voltak szabadlábra helyezésekor Márton Áron ígéretei, azonban a cselekedetek, amelyek közvetlenül tevékenységének újrakezdése után következtek, azt mutatják, hogy nemcsak ígéreteit nem tartotta be, hanem tovább folytatta ellenséges tevékenységét az állami és társadalmi renddel szemben. Első önkényes, alávaló intézkedése az volt, hogy leváltotta a népi demokratikus állam iránt hűséges főpapokat és papokat, akiknek felelős beosztásuk volt az egyházmegye vezetésében és gyulafehérvári teológián, azokat a papokat, akik a római katolikus egyház normális működésének a gondjától vezetve, támogatták a kormányt a püspök szabadlábra helyezésében. ” „1955 nyarán sorban magához hívatta és megbüntette mindazokat a papokat, akik kitűntek a békemozgalomban. ” „Márton Áron intézkedései azt bizonyítják, hogy megalázta és megfélemlítette azokat a papokat, akik a széles néptömegek béketörekvései iránt megértést tanúsítottak, és felbátorította azokat az elemeket, akik ellenségesen viselkednek rendszerünkkel, a béke ügyével szemben. ” „Országunk többi vallásfelekezeteinek vezetői, mint Justinián ortodox pátriárka, Vásárhelyi János református püspök, Kiss Elek unitárius püspök, Müller Ferenc német lutheránus püspök és mások részt vesznek az országos békevédelmi tanács akcióiban. ”„Jellemző Márton Áron magatartására, hogy nem vette figyelembe államunk jelentős személyiségeinek egyetlen figyelmeztetését sem. Maga a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsának elnöke, dr. Groza Petre [sic!] számos ízben személyesen beszélgetett vele, megpróbálva megértetni, hogy tetteivel egyháza érdekeinek is csak árthat. Márton Áron püspök minden egyes alkalommal megfogadta, hogy beilleszkedik a törvények szabta keretbe, hogy tiszteletben fogja tartani az egyházfőhöz illő viselkedési szabályokat. De Márton Áron újra meg újra megszegte ígéreteit. Egy teljesen kollektivizált székely községben tartott prédikációjában kijelentette: „Hiába gyűjtöttétek a vagyont. A mai események megmutatták, hogy minden elveszett, hiábavaló volt”. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Márton Áron püspök ellenzi a dolgozók anyagi életszínvonalának emelését. ” „Márton Áron püspök felelőtlen cselekedetei, amelyek túlléptek minden határt, arra késztették az államhatóságokat, hogy a gyulafehérvári püspöki palota és a székesegyház területén kötelező lakhelyet állapítsanak meg számára, meghagyva ugyanakkor azt a jogát, hogy továbbra is ellássa püspöki teendőit. Az államhatóságoknak ez az engedékeny intézkedése egyben határozott figyelmeztetés arra nézve, hogy államunk nem tűr el sem most, sem a jövőben semmiféle ellenséges cselekedetet, a nép és a rendszer érdekeivel szemben, bárki is kövesse el azokat. ” /A „kezelhetetlen személyiség” . = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./

2007. szeptember 17.

A Magyar Népi Szövetség (MNSZ) Brassóban alakul meg 1944 októberében, a Magyar Dolgozók Szövetsége (MADOSZ) kommunista szervezet alapjain. A MADOSZ 1944 októberében Brassóban tartott értekezletén született a döntés, hogy felveszik az MNSZ nevet. Itt ideiglenes végrehajtó bizottságot is választottak, amelynek vezetője Kurkó Gyárfás lett. 1944. október 22-én jelent meg Brassóban a Népi Egység, az MNSZ hivatalos lapjának első száma. Az MNSZ első kongresszusán (1945 május) Kurkó Gyárfást választották elnöknek. 1945 novemberében az MNSZ központi intézőbizottsága országos értekezletet tartott Marosvásárhelyen. Az ülésen részt vett Vasile Luca és Petru Groza miniszterelnök is. Az intézőbizottság nyilatkozatot fogadott el, amely kimondta: „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megőrzésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. Nem helyeselhetünk semmiféle olyan törekvést akár magyar, akár román részről, amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel a nemzetközi reakció szolgálatában, Erdélyből újra háborús tűzfészket teremtene. Elismeréssel adózunk a Groza-kormánynak azért az erőfeszítéséért, amelyet politikai jogaink, anyanyelvű oktatásunk, gazdasági érdekvédelmünk biztosítására kifejtett. ” Ugyanakkor hitet tettek a román népi demokrácia mellett. A százak nyilatkozatát (az intézőbizottságnak száz tagja volt) a román kormányzat felhasználta a párizsi béketárgyalásokon. Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter 1946. szeptember 2-án a magyar delegáció kérését, hogy 4000 négyzetkilométernyi területet – Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti városokkal – csatolják vissza Magyarországhoz, éppen a nyilatkozat alapján utasította vissza. Kifejtette, hogy a magyaroknak Romániában minden jogot biztosítanak, és a magyar kormány álláspontja „ellenkezik a romániai magyarok álláspontjával. ”Az MNSZ második kongresszusára 1946 júniusában kerül sor Székelyudvarhelyen. A felszólalók kritikus hangnemet ütöttek meg, kifogásolták az MNSZ kisebbségi statútum-tervezetét. A kongresszus mégis elfogadta a statútumot, és nem egyeztek bele a szociáldemokraták által javasolt magyar választási blokk létrehozásába sem. A zárónapon a sporttelepen a rendezvényt a helybeli polgárok, iparosok és a környékről származó földművesek szakították meg. A kongresszusi küldöttek egy része is ezekhez csatlakozott, követeléseik között szerepelt az önálló Erdély gondolata is. A vezetőség hívei azonban elkergették a tiltakozókat. Az elfogadott nemzetiségi statútumot beterjesztették a kormányhoz, de az válaszra sem méltatta. Ezzel szemben 1948-ban elkezdődtek a tisztogatások, amelyek eredményeképpen letartóztatták Kurkó Gyárfást, Méliusz Józsefet, Demeter Jánost, Csőgör Lajos rektort és másokat is. A Román Kommunista Párt vezetése szerint a szervezetbe “a magyar nacionalizmus fészkelte be magát. ”Az 1946 novemberi parlamenti választásokon a kommunista párt csalásokat követett el. Nemcsak a polgári pártoktól vettek el szavazatokat, hanem hűséges csatlósuktól, az MNSZ-től is. Végül az MNSZ részéről 29 képviselő jutott be a 414 fős testületbe. A helyhatósági választásokat elhalasztották, azt a kommunista rezsim teljes uralomra jutása után tartották meg. Az 1947 novemberében tartott kongresszuson leváltották elnöki tisztségéből Kurkó Gyárfást, az új elnök Kacsó Sándor lett. Ő vezette az MNSZ-t az utolsó kongresszuson is, ahol Kurkót végleg eltávolították a vezetésből, ellenben újra tiszteletbeli elnökké választották Sztálint és Ana Paukert. 1952-ben Kacsó Sándor is lemondott a tisztségről, utódja, és egyben az MNSZ utolsó elnöke Ottrok Ferenc lett. 1953-ban a szervezetet feloszlatták. /Magyar Népi Szövetség. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./

2008. július 10.

A Magyar Kisebbség idei 1–2-es számából (A pártállami diktatúra titoktalanításáról címmel jelent meg) közöl a lap újabb részleteket, ebben az ellentmondásos Petru Groza román miniszterelnök 1947-es magyarországi, budapesti látogatásáról volt szó. Az osztálytalálkozóra induló Grozát a kommunisták rövid pórázon tartották, megszabták neki, hogy miről beszélhet magyar partnereivel, és miről nem. Elkísérte útjára a Dej bizalmi emberének számító, jó KGB-s kapcsolatokkal rendelkező Emil Bodnaras is, aki végig jelen volt tárgyalásai során, és az útról részletes jelentést készített, amelyet a román kommunista párt vezetője, Gheorghe Gheorghiu-Dej kapott meg, és a szovjet elvtársak. A Háromszék Olti Ágoston tanulmányának /Osztálytalálkozó jeles meghívottakkal (Petru Groza 1947-es budapesti látogatása)/ részleteit közölte. A második világháború utáni vesztes státusába kellett a két országnak vitás kérdéseit megoldania. Magyarország – Romániával ellentétben, amelynek a két világháború közötti kapcsolatrendszert felhasználva sikerült rendeznie kapcsolatait a szomszéd államokkal ― nem tudta legyőzni szomszédai bizalmatlanságát. Erről számol be Rákosi Mátyás a Molotov szovjet külügyminiszterrel 1947. május 7-én folytatott moszkvai megbeszélésen: ,,Mind a mai napig nem sikerült jó és szilárd helyzetet teremtenünk a Duna-medencében. Jugoszlávia nem támogathat bennünket, mivel bármely, felénk irányuló lépését Csehszlovákia úgy értelmezné, mint Csehszlovákia elleni lépést. Ily módon zsákutcába kerültünk. P. Groza román miniszterelnök közelgő magyarországi látogatása, amelynek célja ― állítólag ― a román és a magyar kultúra hetére tervezett rendezvények megbeszélése, nem más, mint Tildy kacérkodása a románokkal. "A találkozó időpontja fontos volt a magyar kormány számára, a kormány napirendjén (1947. május 1.) éppen a csehszlovákiai magyarok áttelepítése szerepelt. A csehek ― Groza beszámolója szerint ― a látogatás előtt jegyzéket küldtek, amelyben kifejtették, hogy ,,szilárdan tartják magukat az álláspontjukhoz, vagyis hogy »kizavarni minden magyart Csehszlovákiából«. A román delegáció budapesti tárgyalásai során nem érintette a magyar―cseh kapcsolatokat. Groza az Ivan Zaharovics Szuszajkov tábornokkal, a SZEB romániai elnökhelyettesével 1947. május 7-én folytatott megbeszélésen kifejtette látogatása célját: elérni, hogy a magyarok önként elismerjék az erdélyi kérdés végleges lezárását (a békeszerződés keretei között). A román―magyar vámunió és a határok légiesítése tekintetében Groza rokonszenves nyilatkozatai ellenére a román békeelőkészítés anyagai között egyetlen olyan ellaborátum sem található, amely a vámunió vagy bármely regionális együttműködés tervét fontolóra vette volna. A Román Kommunista Párt az utazást megelőzően megtiltotta Grozának, hogy a témáról tárgyaljon. Groza ellentmondásos magyarságpolitikája és egyáltalán ellentmondásos személyisége még nincs részletekbe menően feltárva, de a román kormány külpolitikájáról megállapítható, hogy a látványos gesztusok ellenére (Groza-látogatás, Dinnyés Lajos miniszterelnök bukaresti útja) a román pártvezetés bizalmatlansága továbbra is fennmaradt az esetleges magyar revíziós követelések miatt, és ezért szomszédjától teljesen elzárkózott. A román kommunista vezetés a két ország barátsága előfeltételének tekintette, hogy a hivatalos Magyarország szüntesse meg érdeklődését az erdélyi magyarság iránt. /Bogdán László: Groza és elvtársai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./

2008. november 17.

Sigmond Eliz marosvásárhelyi nyugdíjas jelmezkészítő Szépapáktól unokákig /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ címmel írt könyvet családja történetéről. A szerző Luka László, a Petru Groza-kormány volt pénzügyminisztere unokahúga. A kötet alcíme: Mozaikkockák egy erdélyi család történetéhez. Luka László volt kommunista politikus szerepe és tevékenysége még nem eléggé tisztázott, a könyv a családi emlékekkel segít a történészi elemzéshez. A kötetet a szerző szülőfalujában, a Kovászna megyei Lemhényben mutatták be. Sigmond Eliz Marosvásárhelyen 27 éven át, nyugdíjazásáig a bábszínházban dolgozott: előbb műsorfüzeteket, plakátokat készített, majd bábkészítéssel foglalkozott. Néhány éve a jelmezeket, maszkokat, kalapokat, egyéb kellékeket kiállította a Marosvásárhelyi Napok alkalmával, azóta egyre-másra születnek a kosztümök. Sigmond Eliz megpróbálja kideríteni, hogy ki is volt Luka László, akiről nagyon kevés írásos dokumentum maradt fenn. „Kiderült, nem igaz, hogy öngyilkos lett a magánzárkájában, hanem lelőtték az enyedi börtönudvaron – mesélte az unokahúg. Luka László 1919 után, alig huszonegy évesen csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz. Szakszervezeti vezetőként és baloldali aktivistaként emiatt több ízben letartóztatták, illetve bebörtönözték a királyi Romániában. 1940 után a Szovjetunióban tevékenykedett, ahol az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság képviselője lett a Legfelsőbb Szovjetben. Románia 1944. augusztus 23-i átállását követően tért haza Romániába, ahol nevét románosítva Vasile Lucára változtatta, és a kommunista hatalomátvételt követően miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter lett. A pénzügyi reform bevezetésének akadályoztatása és a pártvonaltól való elhajlás vádjával, de tulajdonképpen a Román (Kommunista) Munkáspárton belüli véres leszámolások keretében Ana Pauker és Teohari Georgescu kommunista politikusokkal együtt 1952 tavaszán minden tisztségétől megfosztották, letartóztatták, és a pártból kizárták, 1954 októberében halálra, majd életfogytiglanra ítélték. Luka 1963. július 23-án halt meg a nagyenyedi börtönben. Nicolae Ceausescu 1968-ban rehabilitálta Lukát, Paukert és Georgescut. /Máthé Éva: Mozaikkockák, jelmezek. = Krónika (Kolozsvár), nov. 17./

2008. december 3.

Nagybaczoni Molnár Ferenc budapesti történész meglepetést szerzett Tábornokok földje, Erdővidék /Tortoma Könyvkiadó, Barót/ című könyvével. Erdővidék az írók, tudósok, lelkészek sokasága, Apáczai Csere János, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Gaál Mózes, Benkő József és társaik mellett a történelem során a magyar katonatisztek sokaságát állította az ország, a haza szolgálatába. Róluk a Trianon utáni Erdélyben politikai-ideológiai okok miatt nem sok szó eshetett, kivéve a ,,kicsi magyar világ” négy évét, de utólag erről sem volt tanácsos beszélni. Nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok-honvédelmi minisztert azért lehetett Romániában említeni, mert dr. Petru Groza a félelmetes hatalmú Rákosi Mátyásnál interveniált a méltányosabb és emberségesebb bánásmódért. (Nagybaczoni Molnár Ferenc könyvéből lehet megtudni, hogy a súlyos börtönbüntetésre ítélt katonatiszt fiát is Groza kérésére engedték szabadon Rákosi pribékjei.) Nagybaczoni Nagy Vilmos sokoldalú tehetség volt, jó tollú író, számon tartott festő is volt, s könyve, A végzetes esztendők (1986) a magyar történetírás ínséges esztendeiben revelációként hatott. Erdővidéken az élő emlékezet is megőrizte az 1940-es szülőföldi katonai bevonulás fantasztikus emlékét. Csupán Nagybaconból öt család, a Nagybaczoni (Telegdibaczoni) Nagy, a Sepsi-Nagybaconi Molnár, a Sepsibaczoni Toókos és a Telegdibaczoni Keresztes, továbbá valószínűsíthetően a Nagybaczoni Baló öt tábornokot (!) „állított ki”, három ezredest, két alezredest és két őrnagyot küldött a magyar honvédelem szolgálatába. Aki tud még Európában egy kistelepülésen belül ilyen főtiszti ,,katonatermésről”, az szóljon, írta Sylvester Lajos. A XX. században Háromszék négy magyar honvédelmi minisztert ,,adott”, s az sem véletlen, hogy a háromszéki nemesi családok címermezejében olyan sűrűséggel szerepel a kardot markoló páncélozott kar. /Sylvester Lajos: Katonanemzet – voltunk (Tábornokok földje, Erdővidék). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./

2009. február 28.

„Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem” – ígérte püspökké szentelésének napján Márton Áron. Február 12-én hetven éve annak, hogy Márton Áront püspökké szentelték a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Az évforduló tiszteletére február 28-án Kolozsváron, a 660 éves plébániatemplom kertjében felavatják és megszentelik Bocskai Vince szobrászművésznek a püspökről készült alkotását. A Szabadság napilap több írással állított emléket Márton Áronnak. /”Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni” Márton Áron püspök szobrát leplezik le ma a templomkertben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ a/ Márton Áron az erdélyi magyarság talán egyetlen olyan alakja, akire egyöntetűen felnéz mindenki. Márton Áron /Csíkszentdomokos, 1896. aug. 28. – Gyulafehérvár, 1980. szept. 29./ mélyen vallásos földműves család gyerekeként született. A Trianon utáni években munkát keresett Brassóban, majd a papi szemináriumba jelentkezett. A gyulafehérvári tanári jellemzés szerint Márton Áron „Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem. ” 1932-ben került Kolozsvárra, mint egyetemi, ifjúsági lelkipásztor, a Katolikus Népszövetség igazgatója, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa. A kisebbségek iskoláit veszélyeztető Anghelescu-törvények hatására Az Erdélyi Iskola néven népnevelő és kulturális, politikamentes folyóiratot indított. 1938 karácsonyán XI. Pius pápa a 42 éves Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe. Jelmondata: Non recuso laborem – nem vonakodom a munkától. 1940-ben Gyulafehérváron maradt, a Dél-Erdélyben élő hívei mellett, mert vallotta: „Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk… Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat”. 1944-ben akkor érkezett Kolozsvárra, amikor elkezdődtek a zsidóellenes intézkedések. Május 18-án a Szent Mihály-templomban jelentette ki: „Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát…” A kommunista diktatúra visszaélései ellen többféleképpen küzdött. Körlevélben tiltakozott a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Papjainak és híveinek megtiltotta, hogy részt vegyenek a kommunista párt gyűlésein. Megpróbálták a püspököt lejáratni, tekintélyét megtörni. 1949. június 21-én letartóztatták. Ellene fordították 1944-es tevékenységét, amikor azért érvelt, hogy a párizsi béketárgyalásokon ne ismétlődjön meg Trianon igazságtalansága. Hazaárulással vádolták és 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Fogolyként is apostol volt. 1955-ben szabadlábra helyezték, azonnal átvette az egyházmegye irányítását. Nagylelkűen megbocsátott a békepapi mozgalomban résztvevőknek, visszaállította az egyház egységét. Két évig szabadon mozoghatott, azután házi őrizetre kényszerítették. Csak a székesegyházba mehetett át. Minden elképzelhető módon megpróbálták ellehetetleníteni, lejáratni, de tisztelete egyre nőtt. Lehallgatták, kutyáit megmérgezték, megpróbálták rávenni, hogy a házi őrizet feloldása fejében kössön kompromisszumot, de hajthatatlan maradt. 1967-ben is csak úgy fogadta el, hogy részt vesz a Franz König bíboros látogatásával fémjelzett ortodox állami ünnepségeken, ha „feltétel nélkül feloldják a házi őrizet alól; cenzúra nélkül érintkezhet a Szentszékkel, külfölddel, a papokkal és a hívekkel; körleveleket adhat ki cenzúra nélkül; biztosítják a hitoktatás szabadságát, és az ordináriusi jurisdikciót a kormány nem korlátozza”. Ezek után szabadon mozoghatott, három alkalommal Rómába is eljutott, bérmaútjai pedig Erdélyszerte diadalmenetté váltak. 1968-ban Ceausescu államfői fogadásra rendelte az egyházfőket, Márton Áront pedig maga mellé ültette. Erről szóló jegyzetében megemlékezik arról a pillanatról, amikor a diktátor beszéde után jött a kötelező taps: „A többiek helyeselték s tapsoltak, s mivel nem csatlakoztam az örvendezőkhöz, az Elnök Úr kérdően nézett rám, de nem szóltam semmit. Gondoltam megvárom, amíg többet tudok. ” A hetvenes években fokozatosan gyengült, romlott az egészségi állapota. II. János Pál pápa 1980-ban felmentette az egyházmegye kormányzása alól. Ugyanabban az évben elhunyt. A már életében szentnek tartott püspök szentté avatási pere 1992-ben kezdődött el. b/ 1944. november 14-én Márton Áron római katolikus püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke és Nagy Ferenc református püspök-helyettes levelet írt Constantin Sanatescu miniszterelnökhöz az erdélyi magyarság sérelmeiről. „A Romániában élő magyarság – kezdve az 1918-as gyulafehérvári határozatokon – többször kapott ígéretet, hogy az ország többi állampolgárával egyenlő állampolgárként fog kezeltetni. Ezeknek az ígéreteknek a beváltására, sajnos a gyakorlatban nem került sor. Ellenkezőleg: a magyarság mind politikai jogaiban, mind gazdasági és kulturális téren olyan korlátozásokat szenvedett el, amelyek következtében élete fokozatosan egyre nehezebb lett, 1940 óta pedig, az Antonescu-diktatúra évei alatt elviselhetetlenné súlyosodott. ” Ezeknek a rendelkezéseknek „egész sorozata ma is teljes érvényben van, sőt augusztus 23-a óta újabb diszkriminatív – bizalmas és sehol közzé nem tett – rendeletekkel gyarapodott. ” A levélben felsorolták a magyarság sérelmeit. Kérték a kormányt, hogy vizsgálják meg a magyarság helyzetét és a sérelmek orvoslására foganatosítanak intézkedéseket. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ c/ Már 1945-ben felmerült Márton Áron politikai szerepvállalásának a szorgalmazása. A politikai színtéren való nyílt szerepvállalást a püspök visszautasította, egyházi hivatalával nem tartotta összeegyeztethetőnek. Körleveleiben, a szószékről elhangzott beszédeiben már 1945 elejétől elítélte a véleményszabadság korlátozását, a kierőszakolt tekintélyt. Abban reménykedett, hogy az első világháborút lezáró békeszerződésektől eltérően az új béketerveket az igazságosság és méltányosság elvére fogják alapozni. A marosvásárhelyi gyűlésen az Magyar Népi Szövetség vezetői 1945. november 18-án egy olyan politikai nyilatkozat elfogadását erőszakolták ki, amelyben az MNSZ az erdélyi magyarság nevében lényegében lemondott a határkiigazításáról. „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megerősödésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. ” Márton Áron a román miniszterelnökhöz, Petru Grozához 1946 januárjában intézett levelében (a levelet megküldte az MNSZ vezetőségének is) tiltakozását fejezte ki az MNSZ marosvásárhelyi nyilatkozatával szemben. Meglátása szerint ez a nyilatkozat nem tükrözte az erdélyi magyarság álláspontját. „Erdély kérdését ma nem lehet önmagában külön nézni, hanem a megoldás módozatait az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni. […] Isten magyarnak teremtett s természetesen fajtestvéreimnek sorsa és sorsának alakulása miatt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, melyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt. ” – olvasható a püspök levelében. Márton Áron társaival 1946. április 29-én memorandummal fordult a magyar kormányhoz, amelyben a magyarság nevében kifejezték, hogy az erdélyi magyarság „saját államban, saját fajtestvéreivel együtt, saját életfelfogása szerint kíván élni. ” Egyúttal felkérték Teleki Gézát, a volt miniszterelnök Teleki Pál fiát, hogy a béketárgyalásokon képviselje az erdélyi magyarságot. A memorandum nem került a párizsi béketárgyalások asztalára. /Nagy Mihály történész: Márton Áron és az erdélyi határkérdés. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./


lapozás: 1-30 | 31-32




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998