udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 19 találat lapozás: 1-19
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Haller Béla

2002. augusztus 19.

Az Erdély életében kiemelkedő szerepet vállaló történelmi családok leszármazottjait tömörítő Castellum Alapítvány harmadik alkalommal szervezte éves találkozóját Gernyeszegen. Aug. 17-én a gernyeszegi műemlék templomban gyűltek össze az alapítvány belföldi és külföldi tagjai. - Az éves találkozókon a központi témakör: Erdély múltja és a történelmi családok szerepe - tájékozatott Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke. Idén dr. Vekov Károly történész Nemes elit és feladatvállalás Erdélyben címmel értekezett, dr. Tonk Sándor egyetemi tanár, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora Arisztokrácia és iskola Erdély múltjában címmel tartott előadást. Jelenleg a Castellum alapítványnak 171 tagja van. Az előadások mellett kirándulást szerveznek a környéken levő kastélyokhoz, aug. 18-án a kerelőszentpáli Haller-kastélyt, a radnóti Rákóczi-kastélyt, a küküllővári Haller-kastélyt és parkot, a bethlenszentmiklósi Bethlen-kastélyt és parkot keresik fel. /Simon Virág: VII. Castellum-találkozó. A történelmi családok szerepvállalása. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./

2002. október 22.

Okt. 19-én Marosvásárhelyen tartotta ez évi közgyűlését az erdélyi magyar történelmi illetve az 1949 márciusában kitelepített földbirtokos családokat magába tömörítő Castellum Alapítvány. A Haller Béla, Kerekesné Béldi Mária és Torma Miklós elnökségi tagok által vezetett közgyűlésen szó volt az alapítvány és a sajtó viszonyáról, a jogcím nélkül elkobzott vagyonok visszaszolgáltatásának vagy kártérítésének helyzetéről és a Wass Albert-per újrafelvételéről, melynek célja az író rehabilitálása. A mai romániai társadalomban még mindig érződik számos esetben a kommunista diktatúra által a fejekbe sulykolt merőben téves osztályharcos szemléletmód. A feltett kérdésekre Kelemen Attilla parlamenti frakcióvezető, a Castellum Alapítvány tagja válaszolt. /Komoróczy György: Közgyűlést tartott a Castellum Alapítvány. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 22./

2003. január 22.

Castellum Értesítő a címe az erdélyi magyar történelmi családok negyedévenként megjelenő tájékoztató lapjának. A legfrissebb, 2002. decemberi számban olvasható például marosvásárhelyi emlékezés a diktatúra útlevéladó gyakorlatára. Hírt adnak arról, hogy Emlékkönyv készül (tízéves a Castellum Alapítvány). Az Értesítőt Haller Béla, Tisza Kálmán, Torma Miklós, Ugron Ádám és Ugron Zoltán szerkeszti Marosvásárhelyen. /(Komoróczy György): Castellum Értesítő. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 22./

2003. augusztus 16.

Mint az utóbbi időben minden évben, e hét végén ismét megtartja találkozóját az a Castellum Alapítvány, amelyet a történelmi erdélyi családok leszármazottai hoztak létre. A Maros megyei Gernyeszeg község református templomában aug. 16-án Fehér Dániel lelkész hirdet igét. Majd Papp László, marosvásárhelyi római katolikus lelkész köszöntője hangzik el. A rendezvényt Haller Béla tanár, a Castellum Alapítvány elnöke nyitja meg. Spielmann Mihályt történész, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár vezetője arról az időszakról tart előadást, amikor Erdély a Habsburg Birodalom része lett. Gudenus János József genealógus tart előadást a magyar nemesség jelenkori életéről. Aug. 17-én Castellum Alapítvány tagjai kirándulást tesznek, felkeresik a keresdi Bethlen-kastélyt, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt és a református templomot, majd Gernyeszegen szentmisével zárul az idei találkozó. /(Máthé Éva): A Castellum Alapítvány találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

2004. augusztus 16.

A hét végén – akárcsak az előző esztendőkben – a Maros megyei Gernyeszegen tartotta meg találkozóját a Castellum Alapítvány, melyet az erdélyi nemesi családok leszármazottai hoztak létre. A Csép Sándor újságíró, rádió- és tévériporter vezetésével zajló ünnepségen a helyi református templomban a házigazda, Szász Attila református lelkész és Papp László marosvásárhelyi római katolikus lelkész köszöntötte a vendégeket. Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke mondott üdvözlő beszédet, és dr. Romsics Ignác budapesti történész tartott előadást Erdély a magyar és a nemzetközi politikában 1919 és 1945 között címmel. Ezután dr. Kovács András kolozsvári történész Az én házam – az én váram címmel szólt a nemesi családok történelemformáló szerepéről, életéről, hányattatásairól. Megnyílt Polgár Marianne budaörsi grafikus Magyar családi címerek című kiállítása. A találkozó résztvevői meglátogatták a paszmosi Teleki kastélyt, a nagysajói Kemény kastélyt, az árokaljai Bethlen kastélyt, és más olyan nevezetességeket, amelyek a régi nemesi családokhoz kapcsolódnak. /(Máthé Éva): „Az én házam – az én váram” = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

2005. április 11.

Marosvásárhelyen április 9-én a Látó Irodalmi Színpad József Attila emléke előtt tisztelgett. Balázs Imre József, Demény Péter, Haller Béla, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Nagy Attila, Selyem Zsuzsa, Ungvári Zrínyi Imre, Vida Gábor és Visky András József Attila egy-egy költeményét elemezte. /József Attila-centenárium. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./

2005. július 14.

A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság évadzáró rendezvénye, az immár hagyományos Lyukasóra jó hangulatú volt. A meghívottak – Farkas Ernő tanár, Csíky Boldizsár zeneszerző, Kovács András Ferenc költő, Haller Béla tanár, Láng Zsolt író és Nagy Attila orvos-költő – megtréfálták a közönséget. /Nagy Botond: Évadzáró Lyukasóra. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 14./

2005. augusztus 15.

Immár tizedik alkalommal hagyományosan Gernyeszegen tartották a Castellum- találkozót. Lehetőséget biztosítanak a találkozásra, a közös célok felvállalására – számolt be Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke. Idén első alkalommal a fiataloknak külön kerekasztal-beszélgetést szerveztek. Csép Sándor kiemelte: a találkozó szervezésén kívül a Castellum Alapítvány anyagilag és erkölcsileg is támogatja az Áldás-népesség mozgalmat, amelynek a lehetetlen határát súroló célja: megállítani a népfogyatkozást. Megnyitották ifj. Fekete Zsolt Az idő nyomában című fotókiállítását. /(simon): Fények és árnyak között is felvállalni a származást. Castellum-találkozó Gernyeszegen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./

2005. október 3.

A Castellum rendkívüli irodalmi estjének adott otthont szeptember 30-án Marosvásárhelyen a Kultúrpalota, ahol nyolcvanadik születésnapja alkalmából Csávossy György költőt és színműírót, a bor nagymesterét köszöntötték. – A poézis, dráma mesterét versei, színdarabjai a múló idő fölé emelték – hangzott el Csép Sándor vallomásában. Csávossy György a Jó boroknak szép hazája, Erdély című művéért tavaly az Év szerzője kitüntetést érdemelte ki. A könyv hatására filmet kezdtek forgatni Erdély borvidékein. Haller Béla, a Castellum elnöke a lírikus Csávossy Györgyről beszélt. /Mészely Réka: Borban, versben az igazság. A nyolcvanéves Csávossy Györgyöt köszöntötték. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 3./

2005. november 7.

November 5-én Marosvásárhelyen tartotta rendes évi közgyűlését az erdélyi magyar történelmi családok egyesülete, a Castellum Alapítvány. Szó esett egyebek mellett a kommunista diktatúrában elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó törvényről, az ezzel kapcsolatos, Erdély-szerte tapasztalható helyhatósági visszaélésekről, a végrehajtások lassított üteméről. A tisztújítás alkalmával tiszteletbeli tanácsadói szerepet szavazott a tagság az alapítvány két rangidős személyének: Apor Csabának és Csávossy Györgynek. Az elnök Haller Béla maradt, a két alelnök közül Kerekesné Béldi Máriát is újraválasztották, a másik eddigi alelnök, Torma Miklós betegsége miatt lemondott tisztségéről, helyette Ugron Zoltánra esett a választás. /(Komoróczy György): Közgyűlést tartott a Castellum. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov.7./

2006. március 3.

Az erdélyi magyar földbirtokos és történelmi családok 1949-es kitelepítésére és meghurcoltatására emlékeztek március 2-án Székelyudvarhelyen. A Ferenc-rendi templom melletti emlékműnél a szervező Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének helyi szervezete részéről Pál László elnök, valamint Komoróczy György titkár mondott beszédet, a társszervező Rákóczi Szövetség nevében pedig Hegyi Sándor lelkipásztor, a szövetség székelyudvarhelyi szervezetének elnöke szólt a hallgatósághoz. A történelmi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke, Haller Béla levélben üdvözölte a székelyudvarhelyi megemlékezőket. /Szász Emese: A kitelepítésre emlékeztek. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 3./

2006. április 11.

Romosak az ódon közép- és főnemesi házak, kastélyok. Egy kis csoport bejárta, feltérképezte, lefényképezte Székelyföld kúriáit, így született meg a Kúriák földje – Háromszék, a Kovászna Megyei Művelődési Központ által megjelentetett kiadvány, amelyet bemutattak Marosvásárhelyen. Haller Béla méltatta a kötetet és az azzal kapcsolatos fotótárlatot. A Nagy Balázs szerkesztette, kilenc szakember írta kötetben hetvenöt nemesi lak sorakozik. /Nagy Botond: Orbán Balázs utódai. Kúriák földje – Háromszék. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./

2006. augusztus 14.

Az erdélyi magyar arisztokráciát tömörítő Castellum Alapítvány augusztus 12-én tartotta szokásos találkozóját Gernyeszegen, másnap a több mint száz résztvevő ellátogatott a bonchidai Bánffy-kastélyba. David Baxter, a restaurátor-központ igazgatója felvázolta a restaurátor-képzés főbb jellegzetességeit. Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke elmesélte, az alapítvány Nagyenyeden jött létre 1993-ban Pap László akkori plébános kezdeményezésére, aki úgy érezte, az erdélyi nemesi réteg rendelkezik azzal a szellemi potenciállal, amellyel újra az erdélyi társadalom elé léphet, és amellyel átmentett értékeit a jövő szolgálatába állíthatja. A Castellum felöleli a köznemességet is. Az alapítvány mostani taglétszáma 190 fő körül mozog. Negyedévenként találkoznak Marosvásárhelyen a Szabadi úti református gyülekezeti teremben, félévenként irodalmi esteket tartanak, legutóbb az erdélyi emlékírók, ősszel pedig Mikó István vadászíró munkássága lesz az est témája. Az évenkénti augusztusi gernyeszegi találkozó az alapítvány legrangosabb rendezvénye, ugyanis ilyenkor visszatérnek azok is, akik Magyarországon vagy Nyugat-Európában élnek, még Ausztráliából is érkeznek meghívottak. /Nagy-Hintós Diana: Főúri vendégek a bonchidai Bánffy-kastélyban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./ A találkozón többek között a Bánffy, Teleki, Kálnoky, Haller, Apor családok, régi és új ismerősök köszöntötték egymást. Csép Sándor újságíró szólt az elmúlt tíz évben megszervezett találkozókról. Haller Béla, a Castellum elnöke Torma Miklósra emlékezett beszédében, aki nemrég távozott köreikből, és aki jelentős szerepet töltött be a Castellum életében. A jelenlévők meghallgatták Adamovits Sándor az Erdélyi Helikon 80 évének szentelt előadását. /Gábor Ildikó: Castellum-találkozó Gernyeszegen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 14./

2006. november 9.

Bár hivatalosan mai napig sincs utcanévjelző tábla Marosvásárhelyen a volt Bethlen Gábor, később Május 1., s a rendszerváltás után Ion Antonescu marsall sétány egyetlen sarkán sem, a november 2-án közölt hirdetésben, amely az őszi nagytakarítás helyszíneire vonatkozik, megoldódni látszik a kérdés. Dan Gliga igazgató mellett színt vallott Dorin Florea polgármester is, a hirdetésben ugyanis Antonescu bulevárdként jelenik meg a közismert sétány neve. Ez is azt jelzi, hogy a fütyül a törvényekre, a Megyei Törvényszék döntésére és a városi tanács határozatára, amely szerint tavaly októbertől a Vár sétány nevet kapta. A Pro Európa Liga sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint megengedhetetlen, hogy az országot az Európai Unió vizeire vezető kormánypárt megyei szervezetének első embere egyet mond és mást cselekszik. Haller Béla, az emberjogi iroda vezetője utalt arra, hogy a még mindig érvényben levő sürgősségi kormányrendelet tiltja a fasiszta, rasszista és fajgyűlölő szimbólumok használatát és az emberiség ellen elkövetett bűnökkel vádolt személyek kultuszát. Ebből kiindulva perelte be a liga a városi tanácsot, amely a Vár sétány elnevezés megszavazásával válaszolt. Mivel a polgármester nem hajtotta végre a határozatot, a liga a közigazgatási bíróságon tett panaszt, minek következtében a hivatal a Vár sétány elnevezést kezdte használni. A romániai zsidóság és minden más kisebbség kiirtására vállalkozó Antonescu a legnagyobb románok kijelölésére szervezett tévéműsorban a hatodik helyen végzett. A közvéleményben tovább élnek az Antonescu megdicsőítésére vonatkozó hamis történelmi eszmék, ahelyett, hogy a fasiszta kormányfő zsidó- és kisebbségellenes politikájának valós tényeit figyelembe vennék. /Bodolai Gyöngyi: Visszatért Antonescu? = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

2007. november 30.

Marosvásárhelyen a Belvárosi szerdák novemberi rendezvényének meghívottjaiként történelmi családok képviselői, Bethlen Anikó, Gáll Károly és Haller Béla meséltek múlt- és jelenbeli tapasztalataikról. A házigazda szerepében Markó Enikő az örvendetesen elszaporodott visszaemlékezések, interjúkötetek kapcsán az iránt érdeklődött, mennyire tükrözik az általuk is megélt valóságot ezek az írásművek. Bethlen Anikó szerint vegyes a kép. A negyvenes, ötvenes évek történelmi eseményei az erdélyi főnemesi családok jelentős részét nyugati emigrációba kényszerítette. Az itthon maradottak szörnyű megaláztatásokat éltek át, de öntudatuk, emberi tartásuk révén többnyire állták a sarat. Gáll Károly például kétévente volt kénytelen iskolát cserélni – mikor eltanácsolták, mint osztályidegent, mikor az iskola szűnt meg – s végül 1976-ban, jó negyvenesként szerzett mérnöki diplomát. Bethlen Anikó nyelvtanításból élt. „Az ötvenes évek Vásárhelye különleges hely volt, számos kitelepített főnemesi család, földbirtokos kényszerlakhelyéül jelölték ki, az összlakossághoz viszonyított nemesek aránya talán itt volt a legnagyobb Európában, lépten-nyomon Telekiekkel, Bethlenekkel, Keményekkel, Tiszákkal, Hallerokkal, stb. találkozhatott a székely városlakó” – jelentette ki Haller Béla, a Bolyai Farkas Líceum tanára. /Király K. László: Nemesi valóság, = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

2009. március 5.

A marosvásárhelyi Vártemplomban emlékeztek meg március 3-án azokról az erdélyi magyar földbirtokosokról, akiket a kommunista rezsim 60 évvel ezelőtt elhurcoltatott otthonaikból, kitelepített és elkobozta vagyonukat. A történelmi vonatkozásról Tófalvi Zoltán publicista, történész beszélt, aki éveken át kutatta az akkori történéseket, dokumentumfilmeket készített, könyvet írt. Az elhurcolást országos szinten egységesen hajtották végre, pártaktivisták irányításával fegyveres csoportok rajtaütésszerűen meglepték, álmukból felverték e családokat. „Öregeket, gyermekeket, felnőtteket, betegeket otthonaik elhagyására kényszerítettek, teherautókra, Marosvásárhelyen lovas szekérre ültették őket. A megyeszékhelyen a milícia épületébe szállították, elvették a személyazonossági igazolványukat és másnap beütötték a DO betűket, ami kényszerlakhelyet jelentett. Lakásaikat kifosztották, vagyonukat elkobozták. Információink szerint 3000 családról lehet szó, de valószínűleg többen voltak. Össze kellene írni, hogy hány családot telepítettek ki, hurcoltak el. 1990 után végeláthatatlan küzdelem kezdődött, hogy vagyonuk legalább egy részét visszaszerezzék, évekig tartó perek indultak, a visszaszolgáltatás azonban legfeljebb 5 százalékban történt meg.” Ötvös József református esperes felidézte: amíg tehették, az arisztokraták, a földbirtokosok palotákat, középületeket, templomokat, iskolákat építettek. Az elmúlt 60 év alatt az egyetlen középület, ami Marosvásárhelyen épült, a Nemzeti Színház. Gróf Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke úgy vélte, az idősebbek számára egyfajta elégtétel e megemlékezés. /Antalfi Imola: A 60 évvel ezelőtt kitelepítettekre emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 5./

2009. március 9.

Hatvan évvel ezelőtt, 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszaka hurcolták kényszerlakhelyekre a kastélyaikból, udvarházaikból kizsuppolt erdélyi nemesi családokat. A „kiűzetési” akció időzítése szigorúan titkos és egységes volt. Nagyon sokukat Dobrudzsába, a Duna-deltába deportálták, a szerencsésebbek Marosvásárhelyre vagy Sepsiszentgyörgyre kerültek. Különösképpen azokkal volt „kegyes” a hatalom, akik a nyugati határ mentén éltek. A kijelölt településeken a rendőrség a személyazonossági igazolványba pecsételte a hírhedt D. O. jelzést, ami a kényszerlakhely (domiciliu obligatoriu) román nyelvű rövidítése volt. A megbélyegzetteknek nem volt szabad elhagyniuk a város területét, és – végzettségüktől függetlenül – csak alsóbb rendű fizikai munkákra alkalmazták őket. A nemesi családokból származó fiatalokat jó évtizedig nem vették fel sem gimnáziumokba, sem egyetemekre, sőt az is előfordult, hogy a korábban bejutottakat egyik napról a másikra kirúgták. A kitelepítetteknek többnyire dohos pincék, mosókonyhák, padlászugok vagy vályogkunyhók jutottak lakásként. A legiszonyatosabb körülmények azokra vártak, akiket Dobrudzsába száműztek kényszermunkára. Tófalvi Zoltán publicista és történész az írástudók szerepvállalását kifogásolja a hatvan évvel ezelőtti események kapcsán. Számára érthetetlen, hogy néhány kivételtől eltekintve kevés hiteles írás, dokumentum látott napvilágot a teljes magyarságot érintő tragédiáról. Pozitív példaként Beczásy Istvánt említette, akinek ‘89 után volt ereje és bátorsága papírra vetni mindazt a borzalmat, amit 1949-től errefelé megélt /Beczásy István: Bekerített élet, Literator Kiadó, Nagyvárad, 1995/. Az egykori úri családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke, Haller Béla szerint bármennyire is furcsa, de a hatvan évvel ezelőtti kisemmizéseknek pozitív hordaléka is volt: a lakosság összefogása. Mint mondja, az emberek többsége rokonszenvvel viseltetett a földönfutóvá tett nemesek iránt. Tisza Kálmán kisgyermekként tanúja volt a zaklatásoknak, még a Bibliát is elvették. A koholt vádak alapján 14 évi börtönbüntetésre ítélt apja 1964 márciusában amnesztiával szabadult. Édesanyja a megfeszített munkába belebetegedett, hosszú időre munkaképtelenné vált, kórházba került. „Bátyám és én magunkra maradtunk, én pedig a csíksomlyói árvaházat is megjártam” – fűzte hozzá gróf Tisza Kálmán. /Szucher Ervin: Mészégető grófok, patkányirtó bárók. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./

2009. november 23.

Stefano Bottoni történész nyitotta meg november 19-én a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Művelődési Egyesület szervezte vitaestet Kuszálik Péter nagy port kavart Sütő-kötetéről, a Purgatóriumról. Stefano Bottoni az erdélyi magyar értelmiség 1945 utáni helyzetéről, szerepvállalásáról beszélt. Rámutatott, hogy az akkori hangadó magyar értelmiségiek hittek a kommunizmusban. Az már egyénfüggő volt, hogy ki mikor hasonlott meg egykori önmagával, mikor jött rá a rendszer súlyos hibáira. Sütő András hosszú ideig megtartotta funkcióit, de már 1968-ban pontosan tudta, hogy Ceausescuval nincs értelme egyezkedni. Későbbi műveiben a hatalom ellen fordult, Sütő-kultusz alakult ki Erdélyben. Bottoni bevallotta: a Földes-vita idején (2005-ben) nem kereste a Sütővel való találkozást, ma ezt már hibának tartja. Kincses Előd ügyvéd többek között azt sérelmezte, hogy Kuszálik könyvében egy Sütő-írást öt változatban közöl, holott azután, hogy átírta, javította saját kéziratát, Sütő bizonyára csak az utolsó változatot vállalná, tehát Kuszáliknak nem volt joga mindegyiket ismertetni. Lázok János, a Bethlen Gábor Művelődési Egyesület elnöke, irodalomkritikus Sütő András legfontosabb színműveit elemezte. „Drámáiban benne van Sütő András hatalomhoz való viszonyulásának ambivalenciája. Ő úgy gondolta: a hatalomra szükség van, mert szabályozza a társadalmat. De azt is belátta, hogy ha a hatalom önmagát abszolút értéknek tekinti, akkor lázadni kell ellene” – értékelte Lázok. Hozzátette, hogy Sütő, miután feladta a hatalom és az erdélyi magyarság közötti közvetítő szerepét, megtagadta az 1970-es években írt műveit. Kincses Elemér rendező hangsúlyozta: Sütőnek nem kell senkitől bocsánatot kérnie. Nagy Attila orvos szerint „ízléstelen volt a Földes-vita”. Úgy véli: A Hét folyóiratban lezajlott, Sütővel kapcsolatos polémia több évvel megrövidítette az író életét. A hallgatóság felháborodását váltotta ki, amikor Lőrinczi Zoltán kijelentette: „Sütő együtt ugatott az elvtársakkal”. Haller Béla tanár fájlalta, hogy éppen Sütővel kezdődött a „nagy leleplezés”, azzal az íróval, aki elkezdte a korai tévedéseivel való leszámolást. Spielmann Mihály történész Kuszálik könyvét rendetlennek, rosszul szerkesztettnek minősítette, főleg azért, mert sok benne az ismétlés, átfedés. Születnie kellene egy ellen-vitairatnak. Kuszálik Péter szerint senkit nem lehet semmilyen tette alól felmenteni csak azért, mert tehetséges /Máthé Éva: Ellentétes Sütő-képek: plágiumvád és méltatások. = Krónika (Kolozsvár), nov. 23./ Kuszálik Péter elmondta: „mítoszrombolás céljából” gyűjtötte össze az anyagát. Kincses Előd ügyvédként és egykori jóbarátként idézte fel az író alakját, és felszólalt Kincses Elemér rendező is, aki valamikor fiatal színészként lépett színpadra Sütő darabjában. /Antal Erika: Sütő – pró és kontra. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

2009. november 24.

Megjelent a „vádirat” és született rá számos reakció. Az egész a Stefano Bottoni történész tanulmánya kapcsán kirobbant Földes-vitával kezdődött a Transindex és A Hét lapjain, majd Kuszálik Péter Purgatórium című kötetével csúcsosodott ki, amelynek szerzője elmarasztalta Sütő Andrást, az író diktatúrabeli közéleti szerepvállalása, illetve korai írásai miatt. A marosvásárhelyi Bethlen Gábor Egyesület irodalmi-közéleti fiktív esküdtszéket hívott össze, nyílt vitára szólítva az állásfoglalókat. Körülbelül nyolcvanan jelentek meg november 19-én, háromórás, többé-kevésbé civilizált hangnemben folytatott vitán ismertették érveiket a felszólalók. Stefano Bottoni: Az első probléma az integráció. A magyarságot nem űzték ki Romániából a világháború után. Lehetőség és kényszer: integrálódni kell. A második probléma: a hatalomban való részvétel. Kényszerhelyzet ez, de a résztvevőknek milyen mozgásterük van? Sütő mind közéleti, mind irodalmi szempontból a hetvenes években van a csúcson, és ekkor törik meg, ekkor fordul el. Abban hitt, hogy a pártvezetésen belül eredményeket lehet elérni. Sokkal bátrabb, mint akik kizárólag a rendszeren belül gondolkodtak. Bottoni négy éve írta a tanulmányt, amelyből kirobbant a Sütő–Földes-vita. Most már úgy látja, ez hiba volt. Nem gondolta volna, hogy ez lesz belőle. Ha tudta volna, nem írja meg. Virág György szerint Sütő és mások azért maradtak a hatalomban, mert úgy vélték, hogy tehetnek valamit. Hangsúlyozta: soha, senki sem tudja lerombolni azokat a csodálatos élményeket, amelyeket Sütő művei benne keltettek. Kincses Előd: Nagyon komoly hibák és tévedések vannak Kuszálik kötetében, amelynek vitastílusával sem ért egyet. Mátyás Zoltán: 1974. július 4-én Sütő írt egy levelet Illyés Gyulának a romániai magyarság szomorú helyzetéről. Ő vitte el ezt a levelet. Magyarországon a párt központi bizottságától azt a választ kapták, hogy a magyarság sorsa megoldott. Nem szabad elfelejteni, hogy Sütőnek a magyarságért végzett harca, szemlélete ‘83 után teljesen megváltozott. Benke István: Az Anyám könnyű álmot ígér számukra azokban az időkben reveláció volt. Kuszálik Péter: Szét kell választani a tehetséget a tettektől. Az értelmiségi élet képviselői vállalják fel önmagukat. Cáfolják meg vitairatát. Lázok János: A színházban átélték a lázadás lehetőségét. Ezért volt a Sütő-dráma, az Egy lócsiszár virágvasárnapja tíz évig a színpadon és fulladt botrányba, letiltásba. Sütő ezekben a drámákban fogalmazta meg a hatalommal szemben való ambivalens viszonyulását. Amikor a hatalom önmagát célnak tekinti és nem az élet folytonosságának, akkor ellene lázadni kell! A Sütő András-i életmű ismerete nélkül nem lehet azt nyilatkozni, hogy 5-6 drámája fog megmaradni és azokkal sincs már mit kezdeni. Ötvös József: A teológián megoszlottak Sütő drámáiról a vélemények. Tudták, hogy mindez példázat. Sütő számára mindez eszköz volt arra, hogy elmondhassa mindazt, ami akkor fontos volt. Kincses Elemér: Sütőt lehet szeretni, nem szeretni, de megtagadni nem lehet! És kitől kérjen Sütő András bocsánatot!? Vére a műtőasztalon mindenféle bocsánatkérést megér. Vida Gábor: – A magyar irodalom nagy problémája: nem tudjuk megérteni azt, hogy egy alkotó végtelenül sérülékeny és sebezhető ember. Dr. Nagy Attila: Sütő Andrásnak, az író fiának a szeku törte el a lábát. Nagy Attilát a szeku lefényképezte, amikor átvett egy könyvet. Vida szerint nem ártana a mai gárdát is feldolgozni, hogy ki melyik titkosszolgálatnak dolgozik. A Hét-beli vita ízléstelen volt. Sütőt akkor már a rákkal kezelték, ez a vita legalább egy évvel megrövidítette az életét. Dr. Lőrinczi Zoltán: Sütő András jól akart élni. És ezért neki árat kellett fizetnie, amit meg is fizetett. Ezt prostitúciónak hívják. Gáspár Sándor: – Nincsenek dokumentumok, amik vannak, titkosak és hamisak. Nem lehet igazolni, hogy mi az, amit kényszerből írt a műveibe. Haller Béla: A ‘80-as években Sütő már elsőrendű ellenzékinek számított. Szinte senki sem mert érintkezni vele. „Valamennyiünk sorsába beépült, ő adta meg a lehetőséget arra, hogy méltóságérzéssel lehessünk együtt. És ez a Sütő kikezdhetetlen. ” Spielmann Mihály: Szerkesztői szempontból Kuszálik Péter könyve rettenetesen rendetlen. Rengeteg az ismétlés, az átfedés, az olyan szövegrész, amelyből érezhető, hogy az olvasót hülyének tekinti. /Nagy Botond: Sütő András és a Purgatórium. „Jegyzőkönyv” a Vitáról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./


lapozás: 1-19




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998