udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 10 találat lapozás: 1-10
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Von Haynau, Julius Jacob

1999. november 9.

Megjelent a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat októberi száma. Ebben Kovách Géza udvarhelyi születésű történész Haynau első aradi áldozatai címmel közölt tanulmányt. Dr. Németh Kálmán, a bukovinai Józseffalva plébánosa budapesti útjára (1937-ben) készített "emlékiratában" a moldvai csángóknál folytatott missziós tevékenységéről és a bukovinai magyarok helyzetéről számolt be. A plébános Andrásfalva, Fogadjisten, Hadikfalva, Istensegíts és Józseffalva lakóinak Bácskába történt áttelepítését irányította. /Megjelent a Székelyföld. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 9./

2003. augusztus 12.

Maderspach Livius alig hetvenoldalas könyve Zólyomban, a Nádosy Ferenc Könyvnyomdavállalatban 1909-ben látott nyomdafestéket. 2002-ben a szegedi Bába Kiadó újra kiadta. Zakar Péter a könyv előszavában ezzel indít: "Ezt a kis könyvet nem történész írta. Maderspach Livius magyar királyi bányatanácsos, számos bányászati szakcikk szerzője, szülei: édesapja, Maderspach Károly és édesanyja, Buchwald Franciska emlékét akarta ezzel a munkával megörökíteni. A megjelenés időpontja (1909) nem véletlen. Ruszkabányán ekkor avatták föl azokat az emlékhelyeket, amelyek a tragikus sorsú család e két tagjára emlékeztettek". Maderspach Károlynét, egy aradi születésű ötgyermekes asszonyt vesszőztetett meg a mindenre képes Haynau a szabadságharc támogatása miatt, aminek hírére a férj, a kor ívelt vashídjainak atyja, aki a Clarc-féle Lánchíd-terv mellett szintén elküldte pályatervét, öngyilkos lett. A könyv a családtörténet mellett bemutatja azt a Ruszkabányát és Ruszkicát, amelyek a vasgyártás helyei voltak két évszázada, s amelyek ma már világhírű márványáról ismertek. /Makay Botond: Adatok Ruszkabánya történetéhez. Maderspach Károlyné tragédiája. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 12./

2005. március 16.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ünnepi beszédét heves füttykoncert kísérte Budapesten, a Nemzeti Múzeumnál. A beszéd alatti teljes hangzavarban a legtöbbször „Gyurcsány–Haynau” és a „Mondjál le, becsaptál minket!”, „Magyarország jobbat érdemel” bekiabálások hangzottak el. Schmitt Pál a polgári körök rendezvényén mondott beszédet a budai várban. A Fidesz alelnöke szerint a december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás sikertelensége beárnyékolja a nemzeti ünnepet. Hangsúlyozta: a kormány nehezen gyógyuló sebet ejtett a 15 milliós magyar nemzet lelkében a kettős állampolgárságról szóló referendum ügyében mutatott „nemzetáruló” politikájával. Tőkés László Hódmezővásárhelyen mondott ünnepi beszédet. „A decemberi népszavazás március 15-ét, az Erdéllyel uniót követelő tizenkettedik pontot tagadta” – jelentette ki a püspök, aki 31 másik határon túli magyarral együtt átvette a Hódmezővásárhely Tiszteletbeli Polgára címet. /Lehurrogták a magyar kormányfőt a Múzeumkertben. = Krónika (Kolozsvár), márc. 16./

2005. november 9.

49 éve már, hogy Haynaut is túllicitáló kegyetlenséggel fojtották vérbe a magyar forradalmat. A forradalom hőseit egyöntetű tisztelet övezi, emléküket számos emlékmű, kopjafa őrzi. Magyarországon tág lehetőség van arra, hogy megismerhetők legyenek a másik oldal szereplői is. Erdélyben még sok még a fehér folt; nagyon hiányzik az átfogó leírása mindannak, ami történt a Székelyföldön és Erdély-szerte. Minden üldözött megérdemli, hogy ismerje nevét a közvélemény. Ugyanennyire fontos az is, hogy megismerjék az árulókat, akik a diktatúra szolgálatába álltak, jelentéseket készítettek, és ezzel emberek százainak életét törték ketté. Közel ötven év után nevükön kellene nevezni a bűnösöket, joggal elvárható részükről legalább a bocsánatkérés, /Szakács Attila, Csíkszereda–Szeged: Gondolatok november 4-én. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 9./

2005. november 10.

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2006. május 9.

Történelmi családokról sok tanulmány, könyv jelent meg az utóbbi években. Aradon a vártnál többen jöttek el a Tulipán könyvesboltba, hogy találkozzanak a Maderspach ükunokákkal. Egy jelenleg Szegeden és Budapesten élő, ám erőteljes aradi és bánsági gyökerű polgárcsaládról van szó, amelynek felmenői sokat tettek a hazai iparfejlődés érdekében. A szabadságharc iránti közismert elkötelezettségük 1849-ben tragédiába torkollott: Maderspachné Buchwald Franciskát Ruszkabánya határában Haynau nyilvánosan megvesszőztette, férje, Károly, kora egyik legjelesebb hídmérnöke és a ruszkabányai (Krassó-Szörény megye) vasgyár létrehozója pedig a nejét ért megaláztatás miatt öngyilkos lett. A családtörténet mai kutatói szerint ez az önfeláldozás mentette meg a pusztulástól a vasművet. Az esemény emlékére két évvel ezelőtt emléktáblát helyeztek el a ruszkabányai házon. Más kiválóságai is voltak a házasság révén összekapcsolódó Buchwaldoknak, Maderspachoknak, Edelspachereknek. Elég az aradi Felső temetőben nyugvó koleragyógyító Buchwald József doktort említeni, vagy fiát, Gyulát, aki a hideg priznic néven ismert lázcsillapító borogatás első alkalmazója volt a Kárpát-medencében. Az Edelspacherek pedig Gyorok, Simánd, Mácsa és több környékbeli település felemelkedéséért fáradoztak eredményesen. Mindezekről szó esett a könyvbemutatón, amelyre eljött a Buchwald család néhány tagja, akik elhozták a család történetéről írt könyveiket: Maderspach Franciska németből lefordított visszaemlékezését (Maderspach Kinga Emlékirat töredék, illetve Maderspach Livius Maderspach Károlyné tragédiája és adatok Ruszkabánya történetéhez címmel. Maderspach Kinga a Csikyben rendhagyó történelemórát tartott. Levetítették az általa rendezett családtörténeti dokumentumfilmet. /Puskel Péter: Egy rendhagyó könyvbemutató kapcsán. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 9./

2007. október 6.

Szobordöntések sötét évtizedei után sok-sok próbálkozás után áll a Szabadság-szobor Aradon. Kompromisszumok árán, de áll. Nem a régi helyén, de szimbólumnak itt is megteszi. Akkor is, ha a román Diadalív néz vele szembe. Kezdete lehet a román- magyar megbékélésnek. Tizenhárom hős tábornokra s az 1848–49-es magyar szabadságharc sok száz, sok ezer neves és névtelen katonájára emlékezünk. Egyikük sem készült mártírnak. Kiss Ernő – milliomos földesúr; Vécsey Károly – gazdag főúr; Leiningen-Westerburg Károly – elszegényedett német arisztokrata; Damjanich János – hivatásos katona; Nagysándor József – republikánus demokrata; Schweidel József – 30 évi hű szolgálatáért másfél évvel azelőtt osztrák nemességet kapott; Török Ignác – mérnök; Lázár Vilmos – ezredes; Dessewffy Arisztid – előkelő nemesi család sarja; Lahner György – iparszervezési tehetség; Pöltenberg Ernő – osztrák felső középosztály tagja; Knezich Károly – horvát határőrivadék; Aulich Lajos – pozsonyi fogadós fia. 1849. október 6-án végezték ki valamennyiüket. Aradon 1849 augusztusa és 1850 februárja között további hét magyar honvéd tábornok, törzstiszt és közlegény vesztette életét: Ormai Auffenberg Norbert ezredes, Kossuth szárnysegédje, a honvéd vadászezredek parancsnoka, Nagy Bálint honvédtiszt és testvéröccse, Nagy Ákos közhonvéd, Zombory Imre tüzértiszt, Kazinczy Lajos honvéd ezredes (Kazinczy Ferenc fia), Lenkey János honvéd tábornok, várparancsnok és Hauch Lajos honvéd alezredes, Bem hadsegédje. Haynau először több száz tisztet akart kivégeztetni, mindenkit, aki a császári-királyi hadseregből került a honvédségbe. Feljegyzéseiben, leveleiben nem leplezte bosszúvágyát: „Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak. Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ezt, ha kell, a fejemmel szavatolom... ” A kegyetlen bosszú nem tudta kiölni a szabadságvágyat a magyarságból, a Habsburgok, Sztálin, Rákosi, Kádár mind levitézlettek, Trianon is csak földrajzilag tudta szétszaggatni, lelkiekben nem a nemzetet. /Borbély László: Október 6. – gyász és remény napja. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 6./

2008. október 6.

A vártnál többet gyűltek össze Klapka György honvédtábornok szülőháza előtt, ahol a Temes megyei RMDSZ szervezésében a temesvári magyarság az 1849 október 6-án kivégzett 13 aradi vértanúra emlékezett. Szász Enikő, a Temes megyei RMDSZ alelnök vezetette a műsort. Vicze Károly, nyugalmazott történelem tanár olvasta fel az aradi vértanúk neveit. Vicze Károly, Temesvár történésze emlékeztetett: „Az augusztus 13-i világos fegyverletétel után, az a tábornok, akinek a szülőháza előtt állunk, Klapka György még szeptember 27-ig védte Komárom várát, és csak olyan körülmények között adta fel, hogy Haynau tábornok, ígéretet tett arról: a harmincezer védő szabadon elvonulhat a várból, mindez csak október 4-én történhetett meg. Október 6-án Haynau kivégeztette a 13 tábornokot. Klapka később visszajött Temesvárra, és kétszer is képviselte a várost a magyar parlamentben. Amikor Klapka 1892-ben Budapesten meghalt harmincezer komáromi védő énekelte a sírjánál a Klapka-indulót, amelyet Egressy Béni komáromi katona írt Klapka tábornok tiszteletére”. /László Árpád: Temesváron is az aradi vértanúkra emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 6./

2008. október 7.

Marosvásárhelyen október hatodikán a Bolyai Farkas Líceumban vetített képes előadással tisztelegtek a hősök emléke előtt. 1850-ig, Haynau nyugdíjazásáig 4628 magyar forradalmár ügyét tárgyalták. Közülük ötszáznak írták alá a halálos ítéletét, végül 110-et végeztek ki. 1850 után is folytatódtak a kivégzések. Marosvásárhelyen, a Postaréten végezték ki 1854. március 10-én Török Jánost, a Református Kollégium tanárát és társait, a székelyföldi Habsburg-ellenes összeesküvés szervezőit, Váradi Józsefet és Bartalis Ferencet pedig Sepsiszentgyörgyön. /Nagy Botond: Gyásznapi megemlékezés a Bolyai líceumban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 7./

2009. október 19.

Kettős évfordulóra emlékeztek a hétvégén Ruszkabányán a Madrespach család leszármazottai, meghívottaik és a helybeli lakosság körében. A hajdani családi háznál Maderspach Károly és Buchwald Franciska ükunokái helyezték el az emlékezés koszorúit. Haynau emberei koholt vádak alapján nyilvánosan megvesszőzték a honvédek oltalmazójaként ismert Buchwald Franciskát. Férje, Maderspach Károly ezt követően agyonlőtte magát. /Gárpár-Barra Réka: Kettős Maderspach évforduló Ruszkabányán. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 19./


lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998