udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 10 találat lapozás: 1-10
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: II. József /német-római császár, magyar király/

1997. július 26.

Az Avram Iancu Egyesület 1995 szeptemberében javasolta az ortodox egyháznak az 1784-es román jobbágyfelkelés egyik kivégzett vezetőjének, Nicola Ursunak - akit Horea néven ismerünk -, szentté avatását. Az egyház szakemberekből álló bizottsága vizsgálni kezdte Horea életét. Megállapították, hogy Horea közeli kapcsolatban állt a szabadkőművesekkel. II. József, a "felvilágosodás híve" a háttérből mozgatta Horea, Closca és Crisan "forradalmának" kitörését. Mindezt azért, hogy csillapítsa a magyar nemesek szándékát, akik függetleníteni akarták magukat a Habsburg birodalomtól. A korabeli képek szerint Horea olyan nyakéket viselt, amelyen szabadkőműves szimbólumok láthatók. A Manuscriptum folyóirat 1984/4-es számában az ismert kultúrtörténész, Petre Pandrea Horea forradalma című munkájában Horea szabadkőműves tagságáról írt: "Horea ácsként dolgozott a templomok számára. Manole mester vallásos egyesületének tagja volt... Belépett Manole mester kőművesei közé. Jobban kereshetett és többet tanulhatott." A papok szerint Horea szentté avatásának esélyei ezzel minimálisra csökkentek. Képtelenség ugyanis összeegyeztetni az ősi hitet a szabadkőművesség eszméivel. /Nem lehet szentté avatni. Szabadkőműves jobbágykapitány. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), júl. 26./

2001. február 23.

A közelmúltban megnyílt Székelyudvarhely új épületbe költöztetett könyvtára. Dr. Hermann Gusztáv történész, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatója elmondta, hogy megszerezte a doktori fokozatot. 1991 óta foglalkozott választott témájával: A székelység magyarságtudatának kezdetei. A témaválasztásban szerepe volt annak, hogy felmerült az a nézet: a székely és a magyar más-más nemzet, az előbbi külön identitású nép Romániában. Dr. Hermann Gusztáv érdekes eredményre jutott. A köztudat azt tartja, hogy a székelység a magyarsághoz 1848-ban csatlakozott. Másképp mondva: akkor vallja meg magyarságát tettel és szóval egyaránt. Ezzel szemben Hermann Gusztáv állítja, hogy a székelyeknek mindig volt a magyarságtudatuk, csak abban mindig volt egy árnyalatnyi másság, akárcsak ahogy van némi másság a zalai parasztban, a palócban, hajdúságiban, kunságiban. A magyarsághoz való tartozást a székelyek már a XVIII. században megfogalmazták, tehát jóval 1848 előtt. Például kiállnak a nemzeti nyelv - természetesen a magyar nyelv - védelmében II. József korában, szolidarizálnak a magyar nemzet többi csoportjaival a korona és a nemzet más kincseinek védelmére kelnek. Dr. Hermann Gusztáv Kolozsváron doktorált, a disszertáció román nyelven készült, most fordítja magyarra, már van szerződés a kiadására a Pro-Print Kiadóval. - A vezetése alatt álló könyvtár jelenleg Erdély egyik legjobb és legkorszerűbb magyar könyvtára. Szeretne kutatócsoportok számára is teret biztosítani. Jelenleg már működik egy humánértelmiségiekből - történelem szakosokból - álló csoport. Ők rövidesen kötettel fognak bemutatkozni Areopolisz történelmi és társadalmi tanulmányok címmel. /Komoróczy György: A székelység magyarságtudatának kezdetei. Beszélgetés dr. Hermann Gusztáv történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjával, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatójával. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 23./

2003. január 11.

A múlt nyáron hunyt el Bálinth Gyula, gyászlobogót tűzött ki Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala és a megyeháza, a sajtóban eddig csupán a család gyászjelentése jelent meg. Szerény, visszavonult ember volt, tisztviselőként élte le életét, kevesen tudták, hogy autodidaktaként maradandó tudományos dolgozatokat írt. A Székelyföld népesedési viszonyaira, helynévtörténetére vonatkozó kutatásaiból született tanulmányait és gazdasági statisztikai elemzéseit anyaországi és erdélyi történészek méltatták, az Erdélyi Múzeum Egyesület 1993-as pályázatán dicséretben részesült. Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája című monumentális műve Háromszékre vonatkozó népszámlálási adatai részben tőle is származnak. Korábban a Korunk, a rendszerváltás után pedig a budapesti Statisztikai Szemle adta közre dolgozatait. Korábban már társszerzője volt Kovászna megye monográfiájának - megjelent 1969-ben magyarul, majd 1970-ben románul. Bálinth Gyula /sz. Sepsiszentgyörgy, 1925. szept. 25./ tisztviselő, majd a rajoni statisztikai felügyelőséget, illetve az ipari osztályt vezette. Tagja volt a Mikó Véndiák Társaságnak, a Mikó Imre-szoborbizottságnak. Júliusban halt meg rákban. Utolsó éveiben is intenzív levéltári kutatómunkát folytatott, külső munkatársa volt a Székely Nemzeti Múzeumnak, az ún. Délkeleti Intézetnek. Fiatalon hozzáfogott a történelmi Székelyföld helységei összeírásához, 462 falut írt össze. Feldolgozta az 1857-es népszámlálás adatait. A II. József-féle 1784-es összeírás dokumentációja megvan Sepsiszentgyörgyön, a levéltárban, azonban a határőrséghez tartozó katonákat és családtagjaikat külön űrlapokra vezették fel, s azokat Bécsben tárolják. Márpedig a becslés szerint a katonanépesség a székely nép 55-65 százalékát képezte. A kép teljessé tételéhez bécsi kutatásokra lenne szükség. A múlt századi népesedési viszonyokról megbízhatóbb adatokkal rendelkezik a levéltár, mint az 1956-os, 1966-os vagy az 1977-es népszámlálásokról. Nem elég, hogy az újabb statisztikai adatok nagyobb részét Bukarestben őrzik, ráadásul bizonyítható, hogy a nemzetiségi-vallási hovatartozás számait meghamisították. Bálinth Gyula az 1332-37-es pápai tizedjegyzékek alapján felbecsülte, hány lelket számlálhatott akkor a székelység és hányat korábban: ,A tizedjegyzékek korában tehát Háromszéknek 13 000 lakosa lehetett. Véleménye szerint Székelyföld egésze népessége az 1330-as években 27-30 000 fő körül lehetett. Egyes történészek vitába szálltak dolgozatával, mondván, hogy ez kevés. A Bach-korszakban az összlakosság a Székelyföldön már 407 00 főre rúgott Aranyosszékkel együtt, felekezetek szerint római katolikus 168 000, református 131 000, örmény katolikus 1730, görög katolikus 37 300, lutheránus 612, görögkeleti 30 937, unitárius pedig 36 000 volt, 2121 más vallású." A budapesti Statisztikai Szemle 1995. októberi száma közölte Bálinth Gyula Kovászna megye népessége a XVI. század közepén című dolgozatát. Ebben a szerző az 1562-es székely lázadás után adókivetés céljából készült kapuösszeírásból próbált meg következtetni a lélekszámra. A történelmi Háromszék, valamint Bardoc fiúszék adózó kapuinak száma 1567-ben 2687 volt. Az említett terület összesen 105 települést foglalt magában. A megyében azonban még tíz olyan helység van, amelyek kiestek az adózás alól, mivel közigazgatásilag nem a Székhez, hanem Felsőfehér vármegyéhez tartoztak. Minden adózó kapu átlagosan két háztartást foglalt magában. Ez esetben a 2687 adózó kapu 5374 háztartást jelent. A hiányzó tíz helység háztartásainak a számát becsülhetjük egy más időszakban végrehajtott számbavétel eredményével. Szerinte 21 496 lélekszámról lehet beszélni, a tíz helység további 2220-2280 főt jelent. A tárgyalt időszakban a tárgyalt területen körülbelül 130-150 főember és nemes volt (háztartás), akik adót nem fizettek, és körülbelül 50-60 olyan lófőcsalád, amely 2-3 jobbággyal rendelkezett, valamint 55-60 pap, főtisztviselő szintén kimaradt az adólistáról. Összesítve számításainak eredményeit, Háromszék megye lakossága az 1567. évben 28 400 fő volt. /B. Kovács András: Aki számba vette a Székelyföldet. Bálinth Gyula 1925-2002. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 11./

2003. november 12.

Magánlátogatást tett Kolozsváron járt Ruppert József pap-tanár, a piaristák római rendi elöljárójának közép-európai ügyekért felelős asszisztense. Ruppert József azokat a diplomákat hozta el Romániába, amelyeket a definitórium - a rendi elöljáróság -Schönberger Jenő szatmári segédpüspök és Fodor György kolozsvári confrater számára állított ki. Schönberger püspök ezentúl a piaristák legfőbb elöljárójának személyes delegátusaként is működik Romániában, a szerzetesrend ügyeinek intézésében. Fodor György, aki a Romániai Férfi Szerzetesrendek Elöljárói Konferenciájának főtitkára, mostantól a romániai piarista egyháztartomány képviselői tisztét tölti be a konferencián. A kolozsvári piaristák az 1773-ban pápai rendelettel feloszlatott jezsuita rend "utódaiként" oktattak. Mária Terézia 1776-ban iktatta be a kolozsvári jezsuiták helyébe a piaristákat, a kegyes tanítórendieket. A piaristák Erdélyben először Besztercén telepedtek le, később Nagykárolyban, Máramarosszigeten, Kisszebenben, Medgyesen, Szentannán, illetve Temesváron is házat nyitottak. Kolozsvári megtelepedésük után tervbe vették, hogy iskolájukat egyetemmé építik ki, ezt azonban II. József császár szekularizáló-központosító intézkedései lehetetlenné tették. 1925-ben a piaristáknak önálló romániai provinciája (rendtartománya) alakult. 1948-ban azonban az államosítások soránn elvesztették iskoláikat, csakhamar magát a rendet is törvényen kívül helyezték. A nyolcvanas-kilencvenes évekre három idős piarista szerzetes-tanár maradt Kolozsváron, azóta ők is meghaltak: Simon Tamás, Simon István és Denderle József. Az országban ma egyetlen idős piarista él: Valló Ferenc (Temesváron), illetve két piarista nővér, akik dévai serdülő lányok nevelését folytatják. Ennek ellenére a rendtartomány jogilag fennáll, sőt 2000-ben a román állam újra elismerte létezését. Ruppert József látogatása az újjáélesztés folyamatában értelmezendő. A piarista tanárokat a katolikus gimnáziumokban elsősorban tanárcserés megoldással kívánják alkalmaztatni. Ruppert József több mint tíz éve él Rómában, biológia, kémia és ének szakos tanár. Huszonkét éven át tanított Kecskeméten. Jelenleg a római Szent István Ház igazgatója, a Pápai Magyar Intézet munkatársa. /Jakabffy Tamás: Lesznek-e újra piaristák (Kolozsváron)? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

2005. június 3.

Négy szomszédos ország tizennyolc társulatának részvételével június 2-án megkezdődött Kisvárdán a Határon Túli Magyar Színházak 17. Fesztiválja. A június 11-ig tartó rendezvényen Romániában, Szerbia és Montenegróban, Szlovákiában, valamint Ukrajnában működő magyar társulatok lépnek közönség elé. A nyitó előadás: a Révkomáromi Jókai Mór Színház társulata Szomory Dezső II. József című színművét mutatta be. A fesztivál tíz napján összesen 27 előadást láthatnak a nézők és a zsűri tagjai. Emellett tizenegy bábelőadást is rendeznek három erdélyi bábszínház művészeinek közreműködésével, továbbá három könnyűzenei koncert várja az érdeklődőket. /Határon túli magyar színházak fesztiválja Kisvárdán. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./

2005. június 4.

A Határon Túli Magyar Színházak XVII. Fesztiválja egy ízetlen show-val kezdődött. Hegedűs D. Géza, a MASZK elnöke felajánlotta a határon túli színházaknak, hogy testületileg lépjenek be a MASZK-ba. Zsehránszky István felháborítónak tartotta ezt a felhívást. Verebes István rendező, a Komáromi Jókai Színház művészeti vezetője rossz politikai viccet, történelmi-politikai kabarét csinált Szomory Dezső II. József című darabjából. Az olcsó stílus pedig rossz emlékeket idéz, az ötvenes évekbeli kommunista színház egyszerűsítéseit, sekélyes sablonjait, értékelt az előadást Zsehránszky. /Zsehránszky István: Kisvárda, XVII. Legyen-e politika a színházban? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

2005. november 9.

Romániai viszonylatban 1953–1954-ben készítettek egy átfogó műemlék-jegyzéket, mely 1956-ban jelent meg a Román Népköztársaság Akadémiájának a kiadásában 195 lapon: Lista monumentelor de cultura de pe teritoriul R.P.R. (A Román Népköztársaság területén található művelődési emlékek jegyzéke). Kolozsvár város műemlékei összesen 174 tételt tettek ki. Kolozsvár akkor szerencsés volt, mert az összeírás „felelősi” tisztségét igazi szakember, Debreczeni László töltötte be, s tapasztalatait külön tanulmányban is összegezte: Az 1953. évi kolozsvári műemlék-összeírás építéstörténeti eredményei (Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár–Bukarest, 1957). Amint írta, 284 házszám szerinti műemléket vettek jegyzékbe, közülük válogatták ki a hivatalossá nyilvánított 174 tételt. Ez a jegyzék némely utólagos kiegészítéssel 1989-ig hivatalos maradt. Azután is csak belső használatú listák készültek. 2004 nyarán jelent meg újra a teljes romániai műemlék-jegyzék. Ennek előkészítése már az 1990-es évek elejétől folyt. A kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság például a Házsongárdi temető védelemre javasolt síremlékeinek a jegyzékét állította össze még az 1990-es évek közepén s juttatta el az illetékesekhez. Talán ennek köszönhető, hogy maga a temető egyetlen címként mégiscsak bekerült a jegyzékbe. Hogy végül is ki volt az új jegyzéknek a kolozsvári vezetője, nem sikerült megtudni, de érezhetően nem végezte felelősségteljesen munkáját. Az új jegyzék a Hivatalos Közlöny függelékeként jelent meg román nyelven. A rendeletet Razvan Theodorescu akkori miniszter látta el kézjegyével. Három vaskos, ezer oldal körüli kötet tartalmazza a megyénként összeállított nyilvántartást. Az első kötetben van Kolozs megye, összesen 1382 tétellel. E lista közzététele után a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság több jelzést kapott az egyes tételek pontatlanságával kapcsolatban. Éppen ezért javasolták, hogy erdélyi viszonylatban készüljön el a magyarok lakta megyék műemlék-jegyzékének a lefordított, helyesbített változata. Ilyen irányban tett írásos javaslatot az RMDSZ ügyvezető elnöksége is kapott. Egy év óta még nem kaptak választ. Az új kiadványban összesen 363 tétel vonatkozik Kolozsvárra, tehát az 1956-os listához képest jó kétszeres a bővülés. Azonban szakmai igényesség tekintetében a lista nem megfelelő. Számos ház sarok-jellegéből kifolyólag kétszer is szerepel (mindkét utcánál) a jegyzékben. A régi Református Kollégium még mindig „Ady–Sincai” Líceum – pedig az elnevezésből 1990-ben törölték Ady nevét, s azóta az épületet visszakapták a reformátusok. A II. József, Deák és Vörösmarty, Petőfi, Bem kolozsvári látogatását megörökítő belvárosi táblák nem szerepelnek a jegyzéken. A jegyzék legnagyobb hiányossága a Házsongárdi temető. Más megyékben, nagyobb városoknál néhány síremléket megneveznek. A Házsongárdi temetőnél egyetlen sírt sem méltattak felsorolásra. /Gaal György, a KLMT elnöke: A kolozsvári műemlékek jegyzéke. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./

2006. február 13.

Nyírő József regénye, az 1929-ben napvilágot látott A sibói bölény, az idősebb Wesselényi Miklós báró küzdelmes és tragikus életsorsát és körülötte a II. József császár birodalomépítő terveinek kiszolgáltatott Erdély hanyatló társadalmát kelti életre. A regényt újra kiadta a Pallas–Akadémia Könyvkiadó. /Nyírő: A sibói bölény. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 13./

2007. november 24.

Aradon a református parókia imatermében tartott előadást dr. Marjanucz László történész, szegedi egyetemi tanár Nemzetiségek térnyerése Magyarországon a török kiűzése után címmel. A XV. század második felének körülbelül 85%-ban magyarok lakta Magyarországában csökkent az államformáló nemzetiség a XVIII. század elejére mindössze alig több mint 20%-ra, majd növekedett II. József idejére 34%-ra. Az előadás végén kitekintett a XIX. század nemzetiségi problematikájára, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc ez irányú politikájára is. Nem esett szó az osztrák kormányzat célirányos felekezeti telepítéseiről sem (az elnéptelenedett Alföldre pl. “megbízható” katolikusokat telepítettek), valamint ennek ellenreakciójáról, a főleg arisztokrata irányítású magyar nemzetiségű protestáns telepítésről sem (lásd Körösköz). /Lehoczky Attila: Anyanemzet és nemzetiségek. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 24./

2009. október 15.

Temesváron az ősi csanádi egyházmegyében a Kalazanci Szent József alapította piarista oktató rend Szentannán nyitotta meg első iskoláját. 1788-ban II. József rendelete alapján a tanintézményt Temesvárra költöztették. A Piarista Főgimnázium épületegyüttesét 1907-1909 között Székely László temesvári műépítész tervei alapján emelték. Falai között jelenleg a temesvári Gerhardinum Katolikus Líceum működik. Az épületegyüttes fennállásának 100. évfordulóját a temesvári püspökség és a gimnázium október 15-18. között jubileumi rendezvénysorozattal ünnepli. Erre az alkalomra a szervezők várják a Piarista Főgimnázium épületében működő Római Katolikus Magyar Fiúgimnázium egykori növendékeit és végzőseit is. Bemutatják Szekernyés János temesvári helytörténész Temesvári Piarista Rendház és Gimnázium monográfiája című könyvét. Megrendezik a hagyományos véndiák-találkozó is. /Pataki Zoltán: A Piarista Főgimnázium épületegyüttesének centenáriuma. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 15./


lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998