udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 5 találat lapozás: 1-5
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Ceausescu, Ilie

1999. augusztus 9.

A dési születésű Randolph L. Braham, a New York-i City University professzora, a Holocaust világviszonylatban elismert kutatója. Megjelent munkája: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon /Belvárosi Kiadó, Budapest, 1997./ Legújabb könyve /Román nacionalisták és a holocaust. Múlt és Jövő Kiadó Budapest, 1998./, arról szól, hogyan igyekeznek tagadni a román nacionalisták a román antiszemitizmust és a romániai zsidóság ellen elkövetett népirtást, illetve hogyan próbálják felhasználni a történelemhamisítást magyarellenes propagandájuk céljára. - Közismert, hogy a két román fejedelemségben rendkívül erős volt a nacionalizmus és az antiszemitizmus. A zsidók állampolgári jogait is csak későre, külső nyomásra ismerték el, a berlini kongresszus (1878) és a Versailles-i Békeegyezmény határozatai alapján. A két háború közt főleg a szélsőségesen nacionalista, antiszemita LANC, majd a Vasgárda tett szert nagy befolyásra. A Goga-Cuza-kormány embertelen zsidóellenes törvényeket léptetett életbe (1938), amelyeket a Gigurtu-kormány még szigorúbb rendelkezései követtek (1940). Az első tömegmészárlásokat a románok 1940-ben követték el, amikor a román csapatoknak át kellett engedniük Besszarábiát és Észak-Bukovinát a Szovjetuniónak. Ekkor a visszavonuló román katonai és csendőri egységek a zsidó lakosságon töltötték ki dühüket. Csak Dorohoion 52 zsidót lőttek agyon (1940. július 1.) A vasgárdista zendülés napjaiban (1941. jan. 21-23.) zsinagógákat gyújtottak fel, zsidók lakásait, üzleteit fosztották ki és csak Bukarestben legkevesebb 120 zsidót öltek meg, egyeseket a vágóhíd kampóira akasztottak fel. Az tömegméretű, szervezett népirtás Antonescu diktatúrája alatt ment végbe. A jászvárosi pogrom alkalmával (1941. június 29-30.), amelyet a román hadsereg és a helyi rendőrség hajtott végre a Gestapo közreműködésével, becslés szerint 4000-8000 életet oltottak ki, azzal az ürüggyel, hogy "zsidók rálőttek román és német katonákra" Ezt követően mintegy 5000 személyt - férfiakat, nőket, gyermekeket - két, tehervagonokból álló vasúti szerelvényre hajtottak fel, elképesztő zsúfoltságban és a rekkenő hőségben étlen-szomjan szállították őket állomásról állomásra. Az egyik vonat 8 óra hosszat, a másik hat és fél napon keresztül kóborolt cél nélkül. Közben mintegy 3000-en meghaltak a melegtől, szomjúságtól, sokakat az őrök lőttek le. A román területen elkövetett atrocitásokat még felül is múlták azok, amelyeket Ukrajna megszállt területein követtek el a román csapatok. Amikor 1941. október 22-én a szovjet partizánok felrobbantották a román hadsereg városi parancsnokságát, Antonescu parancsára megtorlásképpen 60 000 zsidót öltek meg. Az 1941. október 6-i kabinetülésen Antonescu kijelentette: "Ami a zsidókat illeti, intézkedem, hogy örökre és teljes mértékben eltűnjenek ebből az országból". Tervét több lépésben szándékozott megvalósítani. Először a besszarábiai és bukovinai zsidókat deportáltatta Transznisztriába (1941 ősze - 1942 nyara), mintegy 150 000 személyt, akik közül legfeljebb egyharmada élte túl a szörnyű állapotokat. A moldvai, havasalföldi és dél- erdélyi zsidók "végleges megoldására" később került volna sor, de közben megváltozott a hadihelyzet: a front megállt, sőt kezdett visszafelé mozogni. Már 1943 áprilisában Antonescu arról beszélt, hogy a háborút esetleg a szövetségesek nyerik meg, és akkor Romániát felelősségre vonják a zsidók kiirtásáért. Igyekezvén ellensúlyozni az eddigi 270 000 áldozat kezéhez tapadó vérét, leállította a deportálásokat, megtagadta a németek ilyen irányú kérését, sőt egyes zsidó csoportoknak lehetővé tette a Palesztinába való kivándorlást. Ennek ellenére a megmaradt zsidó lakosság kb. 10%-a egyéni vagy csoportos atrocitásoknak lett áldozata. Randolph L. Braham könyvében bemutatta, hogyan igyekeztek a román nacionalisták meghamisítani a történelmet. Antonescut háborús bűnösként elítélték, de a bűneiről nem sok szó esett. Amikor a kommunista párt "hazai" frakciója kiszorította a "moszkovita" frakciót (1952-54), akkor erős nacionalista vonal került uralomra, burkolt antiszemitizmussal Ceausescu idejében ez a nacionalizmus sovén, fasisztoid jelleget öltött: lásd az udvari költők és írók (Paunescu, Vadim Tudor, Lancranjan), a "hivatalos" történészek (Ardeleanu, Musat, Ilie Ceasuescu, Pascu) és a sajtóban buzgólkodók hadát, akik közül sokan még ma is mérgezik a közvélemény légkörét. Így a 270 000 áldozatról nem lehetett beszélni. Annál gyakrabban és hangosabban szónokoltak arról a 150 000 szerencsétlenről, akiket a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből és adtak át a németeknek. A cél kettős: kimutatni, hogy a román nép eredendően jó, szelíd, toleráns, demokratikus, ezzel szemben a magyarok véreskezű, fasiszta barbárok. Kifizetődő volt ezt a nótát fújni, tetemes erkölcsi és anyagi haszonnal járt. Rájött erre Raoul Sorban is, aki ráadásul még azt is állította, hogy számos zsidót mentett át Észak-Erdélyből Romániába, ahol azok tökéletes biztonságban voltak. "Érdemei" elismeréseként Sorban elnyerte az Igaz Keresztény címet, Izrael tiszteletbeli állampolgára lett, több alapítványtól, intézménytől jelentős anyagi támogatást járt ki magának. Ügyeskedése során támogatóra lelt Moshe Weinberger- Carmilly, volt kolozsvári neológ főrabbi személyében, aki a deportálások elől Romániába szökött. Hívei nemcsak azt vetik a rabbi szemére, hogy a válságos napokban cserben hagyta őket, hanem főleg azt, hogy nem figyelmeztette őket, milyen sors vár rájuk, pedig ezt neki tudnia kellett. Sorban és a rabbi kölcsönösen tanúskodtak egymás mentőakciói mellett, ezek idővel mind szaporodtak. Kezdetben csak pár családról volt szó, majd százakról, végül ezrekről, sőt tízezrekről. - A történelemhamisítás újabb lendületet vett 1989 után. Paunescu, Vadim Tudor és társaik "jó románként" igyekeznek beállítani Antonescut, valamint néhai gazdájukat, Ceausescut is, politikájuk alapja pedig a sovén nacionalizmus, az antiszemitizmus és magyarellenesség. Raul Sorban készségesen kiszolgálta ezt a vonalat; Paunescunak egy vele készített interjúja ezt a címet viseli: Antonescu marsall a román zsidóság megmentője. Paunescu és társai szerint a transznisztriai deportálásokkal Antonescunak csak az volt a célja, hogy a zsidókat kimentse a háborús éhezésből és járványveszélyből; Észak-Erdélyről szólva pedig a románok és zsidók közös szenvedéséről beszéltek. Végre Moses Rosen főrabbi megtörte a csendet, szóvá tette az Antonescu-féle népirtást és ezzel magára vonta a szélsőséges nacionalisták haragját. Ekkor a Sorban-Weinberger páros támogatóra talált Alexandru Safran, Románia egykori főrabbija személyében, aki utódával, Moses Rosennel ellenséges viszonyban volt. A román szenátus előtt tartott beszédében /1995. március 28./ elhallgatta Antonescu 270 ezer áldozatának mártíriumát és magasztalta Sorban professzor úr "nemes román szellemiségét". Safran rabbi beszédét lelkesen fogadták a történelemhamisító román nacionalisták: leközölte és pozitív hangnemben kommentálta a legtöbb országos sajtóorgánum, különösen a neofasiszta és antiszemita lapok. A román televízió és rádió is kiemeltem foglalkozott vele. Randolph L. Brahamot írásai miatt hevesen támadták a román szélsőséges nacionalisták. /Fey László: Akiket kétszer is megöltek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./

2001. augusztus 8.

Néha tagadhatatlan hasonlóságot fedezhetünk fel a legfrissebb indulatkavaró megnyilatkozás - és a húsz-harminc év előtti között, bár azonosság nem teljes. Legutóbb például, a magyar státustörvény kapcsán mesterségesen támasztott hangulatkeltés juttatta Fodor Sándor eszébe a közel húsz év előttit, amikor országos műfelháborodás támadt a Budapesten kiadott Erdély története körül. Történt pedig ez annak ellenére, hogy a munka szerzői-szerkesztői eleve kijelentették: nem kívántak "utolsó szó"-t kimondani az Erdély történetéhez kapcsolódó kérdésekben. Román, esetleg szász, vagy bármilyen más nemzetiségű történészkollégák segítségével együtt szeretnék kiküszöbölni az esetleges egyoldalúságokat, megegyezésre jutni a vitatott pontokon. Ilyesmiről szó sem lehetett. Ilie Ceausescu történész-tábornok történelemszemlélete szerint Erdély története a dákok hősi helytállásával kezdődik, majd a vitéz Mihály Vajda hősi harcaival folytatódik ezerötszáz év múltán - és Horea, Closca, valamint Crisan felkelésével megy tovább Avram Iancuig, mígnem aztán Erdély "visszatér" Románia kebelére, 1918. december 1-jén. Méltán keltett fel tehát országos közfelháborodást a Budapesten megjelent történeti munka, amely - eléggé el nem ítélhető módon - nem annyira bizonyos népek hazafias képzelőerejére, mint inkább történelmi dokumentumokra alapozott. Elítélésére-megbélyegzésére külön gyűlést hívtak össze Bukarestben nagyszámú (hazai) magyar résztvevővel. Itt azonban hiba csúszott a számításba: a meghívott magyarok között ugyanis tisztességes, gerinces emberek is voltak, akik arra hivatkozva, hogy az inkriminált könyv nem is járt a kezükben - megtagadták a gyűlésen való részvételt, így az országosnak szánt botrány mindössze nagyobb méretű ricsajjá sikerült. A státustörvény? Ehhez is sokkal több közéleti személyiség, politikus szólt hozzá, mint amennyien ismerik a törvényt. A törvény kevesebbet tartalmaz, mint amennyit a szlovák nemzetiségűeknek biztosít a szlovák konzulátuson kiállított "szlovák" igazolvány, de ez egyetlen politikus, újságíró nagynemzeti önérzetét sem bántotta. Kétségtelen: a hajdani (Erdély történetét elítélő) és a mostani (státustörvény ellen indított), nacionalista érzelmeket felkorbácsoló kampány között különbség is van. Az előbbit - szinte kizárólag "belső" használatra szánták. Az utóbbival pedig lehetőleg Magyarország Euro-csatlakozásának kívántak keresztbe tenni. Még egy örvendetes különbség van a kurta negyedszázadon belül indított két hecckampány között: most, utóbb a romániai magyarokat nem vonták be a státustörvény elleni hangulatkeltésbe. /Fodor Sándor: Ismétlődések (Az időben) . = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./

2005. március 25.

Bara Béla feltette a kérdést, ha van Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), akkor van erdélyi magyar nemzet is. Akkor ő a magyar nemzethez vagy az erdélyi magyar nemzethez tartozik? Azután van Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is, akkor van külön székely nemzet is. Bara emlékeztetett, Nicolae Iorga történészre próbálta bizonyítani, hogy a székelyek elmagyarosodott románok, a diktatúra idején egy Ilie Ceausescu nevezetű tábornok bizonygatta, hogy a székely egy külön etnikum stb. Az MPSZ készül pártot alakítani. Bara szerint egy erős érdekvédelmi szervezetre van szükség. /Bara Béla: Székely nemzeti zászló. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 25./

2006. július 26.

Sorin Mitu legújabb könyvét – Transilvania mea (Polirom Kiadó. Iasi) (A mi Erdélyünk) – fél évvel megjelenése után is vihar előtti csend övezi. 1999 őszén Sorin Mitu XII. osztályos történelemkönyvének bűnéül a román nacionalisták azt rótták fel, hogy lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket. A valóságban kizárólag levéltári források alapján szertefoszlatta a román nacionalizmus rögeszméit. Végképp felháborította őket, hogy Sorin Mitu a nemzeti kisebbségeket nem jövevényeknek, hanem a románsággal egyenrangú sorstársaknak mutatta be. A lejárató kampányban maga Adrian Nastase, akkor az ellenzéki szocdemek első alelnöke készített vádiratnak beillő szintézist: a Cotidianul 1999. október 18-i számában háborgott a tankönyv ellen: „A tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a Román Állam megcsonkítása. A fiatal nemzedék nem ismeri a magyar revizionizmus historiográfiai agresszióját, ezért a tankönyv téves eszméi könnyen befolyásolhatják.” Különösen veszélyesnek tartotta a roesleri tézist, miszerint a római uralom alatt és a népvándorlások során a dák nép kihalt, így az Ázsiából érkező honfoglaló magyarok a IX. században üres területre érkeztek, a románok csak azután vándoroltak be a Balkán-félszigetről. Adrian Nastase egyébként 1999. október 11-én Bukarestben, az európai geopolitikai nemzetközi szemináriumon kijelentette: Erdélyben rövidesen súlyos etnikai konfliktusok következnek be. Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár 1965-ben született. Mitu egyik őse 1628-ban Bethlen Gábor fejedelemtől nemesi oklevelet kapott, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért, mintegy bizonyságául, hogy az erdélyi román családok sorsa egybefonódott a magyarságéval. Sorin Mitu megemlíti, hogy ilyen példák nyomán tudott mentes maradni a nacionalizmustól, de ebben döntő szerepet játszott házassága is Melindával, aki most pályatársa is: Mitu Melinda számos tanulmányt közölt a román-magyar művelődési kölcsönhatásokról. Sorin Mitunak meglepően sok műve jelent meg, például olyan alapvető munkák is, mint az Istoria modernizarii Romaniei (1800-1918); Geneza identitatii nationale la romanii ardeleni; Introducere in istoria Europei moderne stb. Mostani könyvében a szerző köszönetet mondott barátjának, Mihai Razvan Ungureanunak, a Polirom Kiadó Historia sorozata szintén történész szerkesztőjének (jelenleg külügyminiszter), valamint Silviu Lupescu igazgatónak azért, hogy könyve megjelenését lehetővé tették „nem Erdélyben, hanem Moldvában!” – tette hozzá a szerző, talán arra célozva, hogy ilyen könyv Kolozsváron, az ottani román környezetben nem láthatott volna napvilágot. Sorin Mitu már bevezetőjében rögzítette célját, eloszlatni az Erdéllyel kapcsolatos, eddigi rögeszmés ködösítéseket. Utalt Ion Lancranjanra, Stefan Pascura, Ilie Ceausescura, akiknek művei már címükkel is sugallják tartalmukat (Erdély, az ősi román föld), hogy szembeállítsa velük az új történész-nemzedék (Lucian Boia és társai) tárgyilagos szemléletét. Sorin Mitu szertefoszlatja a legismertebb közhelyeket, előítéleteket; ízelítőül csak néhány példa. Erdély története mintha 1918. december 1-jével kezdődne, a román történészek többsége vagy démonizálja mindazt, ami előtte volt, vagy egyszerűen nem vesz tudomást róla. Így történik többek között a kolozsvári egyetemmel. Sorin Mitu ezért külön fejezetet szentelt az egyetem történetének Az itteni felsőoktatás kezdetei 1581-ig nyúlnak vissza, mikor Kincses Kolozsváron (a szerző ezt így, magyarul írja) Báthory István jezsuita intézetet létesített. 1872-ben indult be Kolozsváron a magyar tudományegyetem, amely 1897-től Ferenc József nevét viselte. A román történetírás erről a korszakról nem akar tudomást venni – írta Sorin Mitu -, mintha Kolozsváron a felsőoktatás 1919-ben, a román egyetem megalapításával kezdődött volna. El kell mondani, hogy Kolozsváron létezett a Ferenc József Tudományegyetem, amelynek román utódja csak 1919-ben indult be, és 1927-ben kapta a Regele Ferdinand I nevet. Történetéhez hozzátartozik 1959 is, amikor a kommunista rendszer egyetlen tollvonással egyesítette a Babes és Bolyai egyetemeket, hogy engedményt tegyen a román nacionalizmusnak. Tudomásul kell venni azt is, hogy Románia mint országnév, csak 1833-tól létezik, míg Erdélyt első ízben 1190-ben említik források, írta. Ennek ellenére, némelyek fesztelenül emlegetik Románia első vonatját, első futballcsapatát, első villanyvilágítású városát, noha mindez Ausztria-Magyarország területén létezett. A Monarchia hatása nélkül Erdély ma a török és orosz befolyás nyomán úgy festene, mint Moldávia Köztársaság, azzal a különbséggel, hogy itt a román sovén-nacionalizmus nem az oroszok, hanem a magyarok ellen irányul. A regáti szellem és különösen a kommunista rendszer romboló hatása következtében a mai Erdély tökéletesen hasonult Románia többi részéhez. Sorin Mitu ebből az alapállásból vizsgálta az autonómia, illetve Erdély föderalizációjának „szép illúzióját”. Az előfutárok bemutatása után eljut a teoretikusok mai nemzedékéhez: Alexandru Cristelecan és Sabin Gherman után Molnár Gusztávhoz. A föderalizáció kérdésében Sorin Mitu nem ért egyet Molnár Gusztávval. Szerinte már az elképzelés kiindulópontja téves, miszerint Erdély különbözne Románia többi tartományától, mert ez csak 1918 előtt volt így, ma már Bukarest balkáni szelleme, a felületesség uralja Erdélyt is. A történetírással kapcsolatban Sorin Mitu a Köpeczi Béla nevével fémjelzett, Erdély története című háromkötetes monográfiát (1986) tartja legjobbnak. Ez a monumentális vállalkozás mutatja be legteljesebben és legkiegyensúlyozottabban Erdély román, magyar és szász közösségeinek múltját. /Barabás István: A mi Erdélyünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./

2006. augusztus 21.

Cosmin Gusa, a Nemzeti Kezdeményezés Párt (PIN) elnöke, illetve Cristian Diaconescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője törvénytelennek nevezte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ múlt heti döntését, amely kizárja a tartózkodás lehetőségét az átvilágított személy esetleges besúgói múltjáról történő szavazáskor. Bírálták a szavazás módját is, amely ezentúl titkos lesz. A CNSAS-t Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt képviselőházi frakcióvezetője vette védelmébe. Ioan Talpes független szenátor, a Külügyi Hírszerző Szolgálat /SIE/ egykori vezetője, Ion Iliescu volt államfő nemzetbiztonsági tanácsadója tagadta azt a vádat, miszerint a mai napig a Szekuritáté szolgálatában állna. Talpes szenátor „civilben” hadtörténész, korábban a diktátor testvérével, Ilie Ceausescuval közösen jelentetett meg könyveket. /Cs. P. T.: „Piszkálgatják” a CNSAS-t. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998