udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 1 találat lapozás: 1-1
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Gherman, Ioan

2007. október 16.

A trianoni döntés után új román telepes falvakat hoztak létre a frissen felskiccelt magyar–román határzónában. Ioan Gherman, Szatmár megye korabeli főispánja a nagykárolyi járásról készült monográfiájában nemzeti érdekkel magyarázta a telepes falvak létesítését, tekintve, hogy a környéken „túlnyomó többségben” voltak a magyarok és a svábok. A falvakat magyar vagy sváb községekhez, illetve városokhoz csatolták. A telepesek fejenként öt és fél hektár földet kaptak a magyar mágnások birtokaiból, de a hatóságok egyéb jellegű, többszintű támogatását is élvezhették. Ezeknek a mesterséges módon létrehozott településeknek a lakói lényegében csak a rendszerváltás után kezdtek nyitni a környék „őslakói” irányába. Ezekben a falvakban ugyanis 1989 előtt folyamatosan erősítették a nemzettudatot, akik évtizedeken át abban a tudatban éltek: egy tartalékos hadsereg tagjai, akiket bármikor mozgósíthatnak, ha jön a magyar veszedelem. „Ezek a falvak mindig kivételezett helyzetben voltak, közpénzen kaptak templomot, iskolát, kultúrházat, utakat – állapította meg Boros Ernő nagykárolyi újságíró. – Ma is érkeznek felcímkézett pénzek a megyétől, amelyeket a polgármesteri hivataloknak a telepes falvaknak kell továbbutalniuk, különben meg sem kapnák. ” Az állami hivataloknál is sűrűn szerepelt egyetlen alkalmazási kritériumként: kell ide egy „jó román ember”. A kilencvenes évek óta – az etnikai üldözöttek kárpótlását célzó törvényt kihasználva – a román telepesek jelentős összegeket kapnak olyan jogcímen, hogy 1940 és 1944 között Romániába száműzték őket – ahol amúgy szintén támogatásban részesültek. Az üldözötti státussal rendelkezők a havi 220 lejes járandóság mellett egyéb előnyöket is élveznek. Tény, hogy az 1925–26-ban betelepített románokat a magyar hatóságok 1940-ben felszólították, hogy költözzenek át Romániába. Lényegében békésen zajlott a kitelepítés. A háború után visszatértek, az államtól ingyen kaptak építőanyagot. A román hatóságok 1944-ben nem mulasztottak el revánsot venni: száz börvelyi férfit hurcoltak el hat hónapra a barcaföldvári haláltáborba, közülük 12-en odavesztek. Az életben maradt meghurcoltaknak mindössze 7-8 lejes nyugdíjemelés járt. Jelen időre már csökkennek az etnikai ellentétek. Egy telepes faluból származó román fiatalember kijelentette: „Itt Románia van, beszéljen mindenki románul! Ki nem állhatom a magyarokat, mert évszázadokig kizsákmányolták és nyomorgatták az őseimet, és most is csak azon jár az eszük, hogy visszafoglalják Erdélyt. ” /Babos Krisztina: „Leszerelő” határvédők. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998