udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 15 találat lapozás: 1-15
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Pacepa, Ion Mihai

1991. május 31.

A Securitate, a régi-új román titkosszolgálat változatlanul merényleteket követ el emigránsok ellen, nyilatkozott Dorin Tudoran emigráns író a Washington Times máj. 31-i számában, őt is megfenyegették, Ion Culianu chicagói egyetemi tanárt a múlt héten ismeretlenek agyonlőtték, miután fenyegető telefonokat kapott. - Mihai Pacepa elmondta a lapnak, hogy a legtöbb újonnan kinevezett román nagykövet a titkosszolgálat embere. /MTI/

1993. január 19.

Először adott interjút román lapnak Mihai Pacepa, volt román kémfőnök, a Securitate hajdani vezérezredese, aki 1978-ban az Egyesült Államokba távozott és politikai menedékjogot kapott. Nyugaton napvilágra hozta a kémhálózat névsorát, 1987-ben megjelent Vörös horizontok című könyvében leleplezte Ceausescu rendszerét, a diktatúra működését. Most az Evenimentul Zilei kezdte közölni nyilatkozatát. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ rákos daganatként behálózza az országot, a lehallgatás, a levelek felbontása folytatódik, az új kormányban legkevesebb nyolc olyan tag van, akik hajdan a Securitateval együttműködtek. Pacepa szerint az új román titkosszolgálat a régi Securitate több ezer tisztjét alkalmazza. Őket terheli Ion Culianu történész meggyilkolása Chicagóban, 1991-ben. Egy hónappal korábban Dumitru Mazilut támadta meg genfi otthonában két románul beszélő álarcos férfi, elvéve tőle Ellopott forradalom című, Iliescu elnök és Moszva kapcsolatait tárgyaló könyve kéziratát. Romániában ismét titkos listákat állítanak össze azokról a személyekről, akiket egyszer majd le kell tartóztatni. /Evenimentul Zilei (Bukarest), jan. 19: I. rész, ismerteti: Magyar Nemzet, Pesti Hírlap, jan. 21./

1997. július 12.

Ion Mihai Pacepa, a román hírszerzés egykori vezetője /1978-ban disszidált az Egyesült Álalmokba/ szerint a román titkosszolgálatok apparátusában még mindig nagy számban vannak olyan emberek, akikre nem szabad NATO-titkokat rábízni. A román titkosszolgálatokban erős ellenállás tapasztalható a reformokkal szemben. Pacepa név szerint említette az "óriási befolyással" rendelkező Mihai Camaran tábornokot, akit annak idején a KGB kitüntetett "a NATO elleni harcban elért kiemelkedő eredményeiért". Az AP idézi Michael Ledeent, az American Enterprise Institute kutatóintézet munkatársát, aki egyetért Pacepa javaslatával, hogy Románia esetében a lassú előrehaladás politikáját kell alkalmazni. A The New York Timesnak adott interjújában Constantin Ionescu védelmi miniszterhelyettes is elismerte: ahhoz, hogy Románia elfogadható legyen a NATO számára, "meg kell tisztítania" külföldi hírszerző szolgálatát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./

1999. június 9.

A Legfelső Bíróság jún. 7-én hatályon kívül helyezte azt a halálos ítéletet, amelyet a Katonai Legfelső Bíróság 21 évvel ezelőtt mondott ki a Ceausescu-diktatúra leghíresebb dezertőrére, Mihai Pacepa tábornokra, a Securitate egyik volt vezetőjére. Pacepa tábornok 1978 júliusának végén szolgálati útra a Német Szövetségi Köztársaságba utazott, s német területre érve politikai menedékjogot kért az Egyesült Államoktól. A Katonai Legfelső Bíróság három héttel később két halálos ítéletet is kimondott rá: egyrészt államtitkok idegen hatalomnak történő átadásáért, másrészt hazaárulásért. - Ion Iliescu, az RTDP vezetője - aki államfőként elutasította Pacepa kegyelmi kérvényét - úgy vélekedett, hogy a tábornok elsősorban Romániát, és nem Nicolae Ceausescut árulta el. - Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ volt igazgatója óriási tévedésnek nevezte a Legfelső Bíróság ítéletét. /Sz. K.: Rehabilitálták Mihai Pacepa tábornokot. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

2002. december 3.

Minden jel arra mutat, hogy még magát a népnyomorító politikai rendőrség múltját átvilágítani hivatott testületet is a régi Securitate mai utódai ellenőrzik. Csakis az kerülhet napvilágra, amit a régi és az új rezsim titkosszolgálatai akarnak. A valahai szekusok (fizetett kémek, verőlegények, ügynökök, besúgók stb.) mindenütt jelen vannak. Van, akiből nagyhatalmú politikus lett, mások újgazdag vállalkozókká váltak, de közülük sokan a mostani a kormányberkekben, állami intézmények vezetőségeiben ténykednek. Sok volt szekus üzletet nyitott, vállalkozást, bankot, export-import céget alapított. Mint Hristea Priboi szekustiszt, aki a brassói munkások 1987-es kommunistaellenes felkelésének leverésekor vallató volt, most a képviselőház és a kormánypárt oszlopos tagja. Vagy Dumitru Jude, akinek az Amerikába menekült kémfőnök Ion Mihai Pacepát kellett volna eltennie láb alól, jelenleg pedig ismert cégvezető. Volt úgy, hogy a román főváros üzleti negyedében szinte csak kvietált tisztek voltak a cégtulajdonosok. Ők tudták, hogy milyen számlákon vannak a fegyverkereskedelemből származó valutaösszegek, hol vannak elrejtve a különböző titkos vagyonok, párt- és állami pénzek: el is osztogatták szépen egymás közt. Mind a mai napig nem tudja senki, hogy mennyi volt és hova lett az RKP, a KISZ, a szakszervezetek vagyona meg a különböző titkos és féltitkos számlákról a pénz. Romániában nem számolnak el az újsütetű multimilliárdosok. A Securitatéhoz valaha igencsak közel álltak a Paunescu-fivérek. Kétséges Sorin Ovidiu Vantu vagy Viorel Catarama vagyona is. Sokan állítják, hogy a kormánypárttal összefonódva haladó Román Humanista Párt nevű szervezet vezére, Dan Voiculescu sem keresztényi módon hozta össze a vagyonát. Végig kell futni a száz leggazdagabb romániai közkézen forgó listáján. Az első Iosif Constantin Dragan, a valahai vasgárdista. Ilie Ilascu szenátor, akit egy köztörvényes bűnözőknek fenntartott transznisztriai börtönből importált Románia a honatyai székbe, azért nem kaphat vízumot az Egyesült Államokba, mert a szovjet Vörös Hadsereg tisztjeként a robbanóanyagok gyártására és bevetésére szakosodott. A román közigazgatás kiskirálya, Octav Cozmanca valamikor a Ceausescu családot szolgálta. A kilencvenes évek elején Petre Roman miniszterelnök megkérdezte: ki ez a fickó? Cozmanca, Nicu Ceusescu volt fullajtára - jött a válasz. Azonnal menesszék! - zengte a kormányfő. Nem lehet, replikáztak a tanácsadói, ő ismeri a kódokat, telefonszámokat és irodakulcsokat. Hát akkor maradjon, de semmi tisztsége ne legyen - egyezett bele a miniszterelnök. És Cozmanca maradt. Annyira, hogy Petre Roman mára nincs sehol, Cozmanca viszont teljhatalmú miniszterként uralkodik. Romániát meghívták a NATO-ba. Egy olyan országot, amelyben virágzik a korrupció, a kulcspozíciókban pedig a diktatúra második vonalából jövő "pártkáderek" és egykori szekusok ülnek. /Román Győző: Szekusék a NATO-ban. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 3./

2003. március 5.

1964. augusztusában szabadulhattak a szamosújvári börtön politikai foglyai, köztük volt Puskás Attila. A szabaduló rabok a szocializmus fáját akarták kivágni (ahogy Fábián Márton, a Szekuritáté kihallgatótisztje mondta). Puskás Attila a 411-es, 1964. július 24-én kibocsátott közkegyelmi rendelet alapján szabadul. Ezt megelőzte három kegyelmi rendelet. Az első 1962. szeptember 27-én kelt 772-es (néhány társuk ennek alapján szabadult, akárcsak a bánáti szerbek), majd a 176-os 1964. áprilisában és a 310-es 1964. június 16-án, melyek alapján végre teljesen kiürültek a politikai foglyokat sanyargató börtönök. Puskás Attilát 1959. máj. 12-én tartóztatták le a csíkdánfalvi hétosztályos iskolában. Innen kísérték lakásába, s amint a házkutatási jegyzőkönyvből kitűnik - megírta Suciu Mihai hadnagy, a marosvásárhelyi 0421-es Szekuritáté-egység bűnügyi vizsgálótisztje -, találtak egy versesfüzetet is. Valójában nem találták meg versesfüzetét és naplóját, mert azt előzőleg elrejtette /és mai is megvan/. Puskás Attila fiatal csíkszeredai tanárként színdarabokat rendezett, megemlékezett március 15-ről stb. 1956-ban megírta az Október 23. című versét. Eltelt három év. 1958-ban Puskás Attilát büntetésből Csíkdánfalvára ,,száműztek", amikor Sántha Imre utolsó éves diák eljött Sepsiszentgyörgyre, hogy színész legyen, hátrahagyva magyarkodó verseit. Ezeket a verseket megtalálták a szekusok, s ezzel megindult a lavina. Sorra tartóztatták le a diákokat, tanárokat. Így került össze a tizenegy emberből álló vádlottcsoport: hat tanár, öt diák. Puskás Attila lett a fő vádlott. Húsz évet kapott a Büntetőtörvénykönyv 209-es paragrafusának 1. pontja alapján, megtoldva 10 évvel a 325-ös cikkely 3-as bekezdése c pontja alapján. Az első ,,államellenes felforgató tevékenységet", a második ,,tiltott írások terjesztését" rótta fel . Puskás Csaba, megtudva, hogy testvérét letartóztatták, Csíkszeredára sietett, egyenesen a Szekuritátéra ment, hogy számon kérje: miért tartóztatták le a bátyját? A válasz helyett ígéretet kapott: nem fognak róla sem elfelejtkezni! Őt 18 évre ítélték. Szamosújvár börtönében volt 1960. január 23.-1964. augusztus 3-a között. Ezekről az évekről többeknek is beszélt, az ismertebb interjúk: Balogh László: A fővádlott - megjelent a Romániai Magyar Szóban 1993 őszén -, majd és Te hol voltál, Szent György? című kötetében (Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2001), továbbá Benkő Levente Volt egyszer egy 56 című, 1998-ban a sepsiszentgyörgyi Kaláka-sorozatban, a H-Press Kiadónál megjelent könyvében. Legalaposabban néhai Gagyi-Balla István interjúja fogja át úgyszólván egész életútját, amelyet az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete rendelt meg, s amely az Oral History Életutak annotált jegyzékében a 97. oldalon szerepel. A katalógust 1996-ban adták ki. Kisebb részletek, versek más magyarországi és romániai lapokban láttak napvilágot. Tótfalvi Zoltán magyarországi támogatással megszervezte az Utak a Duna-deltába emlékező túrát 1996-ban, s az erről készült filmet 1997. februárjában a 28. Magyar Filmszemle alkalmával Sorsod sötétlő árnyak közt címmel mutatták be. Tófalvi Zoltán évek óta elkötelezte magát az erdélyi 1956 eseményeinek és következményeinek felkutatására. Puskás Attila börtönéletének arra a részére tért ki, amelyet akkor tudott meg, miután Bukarestben elolvasta a 19 kötetnyi, 2200 lapon átkígyózó rémséget,Szamosújváron előbb tizenkét órát, majd tízet, 1964-ben nyolcat dolgoztak a bútorgyárban. A leghitványabb börtönőr Gábor Tibor magyar cigány volt, akinek szadizmusával csak a börtönparancsnok, Goiciu és a gyár igazgatója, Mihalcea vetekedett. Az állandó zaklatás, váratlan kutatások, szigorú büntetések a legcsekélyebb ,,fegyelmezetlenségért" az 1964-es évben ritkábbá váltak. Miután a román politika a nemzetiszocializmus irányába fordult, nagy felháborodást váltott ki egyrészt a Historia Mundi néven elhíresült világtörténelmi kiadvány, de az Erdélyre vonatkozó magyarországi történelmi könyvek is. Beindultak tehát a román nép kétezer éves történelmét ismertető tanfolyamok, s ezzel párhuzamosan a vasárnapi nyilvános ,,meaculpázások". Ezeken egyesek elmondták az egybegyűjtötteknek ,,vétkeiket", majd ,,leleplezték" a még mindig megátalkodottan reakciósokat. Puskást is felkérte az EMISZ elnöke, néhai Orbán László, aki viszont egy Ady László nevű volt belügyi tiszt (kegyvesztett és elítélt lett) utasítását hajtotta végre. Puskás nem vállalta. A börtönbeli besúgás példájára néhány mondat a szeku irattárából kimásoltatott anyagból: ,,Ez év januárjában számot vetettem a múltammal, azzal, amit elkövettem. Puskás Attilával az élen minden "híve" elítélt engem, és megtagadtak. Addig sem volt velem jóban (mármint P. A.), de azután egyáltalán nem. (...) Nemegyszer álltam szóba vele helytelen álláspontja miatt. Mindig visszavert nacionalizmusával, azt a benyomást keltve bennem, hogy megátalkodott, sőt, bigott, fanatikus vagy éppenséggel agybeteg..." Más: ,,A következőket nyilatkozom, mivel a kulturális-nevelő tevékenységem során a szamosújvári börtönben megállapítottam, hogy létezik egy nacionalista magyar csoport, s ezúton jelentem azt, hogy kik ennek a csoportnak a tagjai: Puskás Attila, 57-es cella (továbbiakban felsorol még tíz nevet más cellákból). /Ezeket a neveket a szekusdossziékat vizsgáló bizottság, a CNSAS kihúzta./ (...) Ismert Puskás Attila esete a börtönadminisztráció előtt, amikor az adminisztráció egyes intézkedéseit (azt, hogy csak románul beszélhetünk a cellában - P. A. megj.) megsemmisítette azáltal, hogy úgy állította be, mint ami a magyar rabok ellen irányul. Más alkalommal, 1962. október 23-án P. A. néhány magyar ifjat gyűjtött maga köré, és 1956. október 23. jelentőségéről beszélt nekik..." (jelenti Ady Ladislau valamikor 1964-ben, dátum nélkül - P. A. megj.) És még egy: ,,...Megengedte magának, hogy ő, mint a magyar elit egyik képviselője, úgy minősítsen minket, vagyis alulírottat (A. F. - nem adom meg a teljes nevét, mert megyénkben él, az elszámolást lelkiismeretére bízom) és másokat, akik megértettük azt, hogy hibáztunk, és állást foglaltunk ezekkel szemben, hogy elárultuk a magyar ügyet, a magyar nép ügyét. (...) Azt mondtam neki, hogy valóban ellensége vagyok, s mindazoknak, akik a nép érdekeinek ellenségei, azokkal vagyok, akik új életet alkottak, akik a szocializmust építik..." (Sohasem mondta, hogy ellenségem - P. A. megj.) - A szekus tisztek azt mondták Puskás édesanyjának, hogy rossz magaviselete miatt csak akkor szabadulhat, ha meggyőzi fiát a javulásról, ami azt jelentette, hogy szolgálja a szekut. Édesanyja azonban egyetlen ilyen szót sem szólt neki.Az ismert író és publicista, Stelian Tanase Gheorghiu-Dej uralmának éveit kutatva megállapította, hogy 1957 decemberében 8578 tiszt, 3375 altiszt, 5816 civil és 11 193 ,,segédszemélyzet" alkotta a szeku állományát. De a hozzáférhetetlen A szekuritáté fehér könyve (Cartea alba a securitatii, megjelent az Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ kiadásában 1994-ben) már a ,,hiteles" számokat közölte: 9884 tiszt, 3488 tovább szolgáló altiszt, 5284 civil. Ezeken kívül a Szekuritáté operatív egységei 5633 tiszttel, 4108 tovább szolgáló altiszttel, 1416 civillel, valamint 42 028 sorköteles katonával duzzadtak fel 1958-ban. 1955-57 vége között 6214 politikai rab volt. Ez egy év alatt, 1958-ban 10 125-re, majd 1960. januárra 17 613-ra ugrott a létszámuk. További adat: letartóztatva 1958-ban 47 643 politikai ,,bűnöző", ez a csúcs, mivel 1959-ben ,,csak" 37 893 személy kerül vizsgálótiszt elé. Újabb esés: 1960-ban mindössze 21 176 embert tartóztatott le a szeku. 1958 júliusától már halálos ítéletet is hozhatnak. Pacepa tábornok valamennyi könyvében igyekezett ,,hazafi" lenni, az ötvenes-hatvanas évek embertelenségeit a szovjet KGB abszolút befolyásának tulajdonította. S ezt bőven illusztrálja a hírhedt besszarábiai orosz, akit Gheorghe Pintilienek keresztelnek át (alias Pintilie Bodnarenko ukrán NKVD-ügynök). A Szovjetunió által ,,felszabadított" valamennyi közép-kelet-európai ország állambiztonságát minden szinten szovjet ügynökök ellenőrizték és irányították. Így tehát Romániában a Szekuritáté megalakulásának évében (1948. augusztus 30., az alapító törvényrendelet száma: 211.) a koncepciós perek főrendezője (szabotázs és kémkedés vádakkal) Alexandru Nicolski, a kihallgatótisztek főnöke. A DGSP (Directia Generala a Securitatii Poporului) Nemzetbiztonsági Főigazgatóság főnöke pedig Gheorghe Pintilie (Pantyusának hívják bizalmasan). Virgil Magureanu 1998-ban úgy tudta, hogy még 1989 lázas napjaiban nyomban eltűnt 100 000 szekusdosszié, de még mindig van 1 267 384 (!), amiből 81 295 a volt politikai elítélteké, 35 305 a ,,felszabadulás" előtt elítélteké (legionáriusok, kommunisták, nemzetiségiek), és 603 333 dosszié azé a 425 000 informátoré, akik a szekunak dolgoztak. Más források - pl. Pacepa is - ennek a számnak legkevesebb kétszeresére teszik az informátorok (és együttműködők) számát. Persze, a büntető törvénykönyv vonatkozó fejezete tulajdonképpen 1936-tól az 1949-es éven át egészen a jelenlegi 1968-asig, amelyet 1975-ben, majd 1990-ben s ezt követően is módosítottak, egyaránt tartalmazza más és más cikkelyben, más és más megfogalmazásban az állam biztonsága elleni bűncselekményeket - most már enyhébb büntetésekkel. Puskás elhatározta, hogy megismeri a vele kapcsolatos szekusdossziékat, ezért a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Nemzeti Tanácshoz fordult. Végül jelezte a hivatal, hogy tizenkilenc dossziéban 2200 oldal vár áttekintésre. Elutazott Bukarestbe, átnézte az 1964 decemberétől 1989 decemberéig született besúgó jelentést, ezek róla szóltak. Megdöbbentő volt a sok jelentés.Mindegyik fedőnevén szerepelt, de egyiküket felismerte, Németh Ernő doktort, aki most Magyarországon él. Volt, aki azzal az ürüggyel jött, hogy szakkönyvet kér. Puskás őt a konyhában fogadta, holott neki a dolgozószobát kellett volna szemügyre vennie. Le is tolta érte a kapcsolattartó tiszt. A jelentések szerint Magyarországon 22 millió forintot örökölt, amit az Erdélyt felszabadító csapatokra akar költeni. Puskás az iratokból megtudta, hogy sok tisztet állítottak rá. Az egyik vaskos dosszié levelezésének kivonatát tartalmazza. /Puskás Attila: Kisemberek a vörös pók hálójában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4., folyt.: márc. 5./

2003. szeptember 10.

Egyenlő esélyek a rendőriskolában? Nincsenek, szögezte le hozzászólásában Bedő Béla ny. ezredes. Felidézte a múltat. Románia állampolitikai rangra emelte az antiszemitizmust az 1940. aug. 9-én kiadott 2659. számú törvényrendelettel, amely meghatározta a Romániában lakó zsidók helyzetét. Ez a rendelet a román állampolgárokat szétválasztja "vér szerinti románokra" (romani de singe) és "román állampolgárokra" (cetateni romani). A zsidó megnevezést három kategóriába sorolta: vallási, rituális és vér szerinti kritérium alapján. Ezeket eltiltotta egyes állampolgári jogok gyakorlásától. Attól függően, hogy melyik kategóriába tartoznak, nem tölthetnek be közigazgatási állásokat, nem vehetnek részt az ügyigazgató, -intéző tanácsokban, vidéken nem vásárolhatnak ingatlan javakat, nem lehetnek hivatásos katonák. Ez a gyökere az etnikai, nem román elemekkel szembeni ideológiának, mely új fejlődésnek indul az 1965. évtől, N. Ceausescu hatalomra jutásának idején. Ceausescu 1978-ban a Központi Bizottság plenáris ülésén megadta az ,,értékes utasítást", hogy a hadseregben és belügyekben szolgáló ,,jidani, banghini" és mások legyenek eltávolítva. Bedő idézte Ion Mihai Pacepa Vörös horizontok című visszaemlékezéséből a következőket: ,,Ceausescu mindig is fanatikus nacionalista volt, és ez leginkább személyi politikájában nyilvánult meg. Csak fajtiszta románok, akik származásukat két generációig vissza tudták vezetni, és a román határokon belül születtek, tölthetnek be olyan párt- és állami tisztségeket, amelyek kapcsolatban voltak a titkosszolgálattal. A DIE-ben betöltött állásomnak a feltétele a három generációra visszavezethető tiszta román vér volt. Más etnikai származású románokat, még akkor is, ha családjuk már több nemzedéken át Romániában élt, szigorúan eltiltottak attól, hogy bizonyos állásokat töltsenek be a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának nemzetvédelmi osztályán, a DIE-ben, illetve a Securitate főhadiszállásán vagy a fegyveres erők vezérkarában. Miután Ceausescu hatalomra jutott, csendben még azokat is eltávolította beosztásukból, akik nem román származásúakkal házasodtak össze. Csak néhány zsidót, magyart és németet hagyott magas pozíciókban, elsősorban propagandacélból, de hangzatos címeik ellenére nem tudhattak semmit Ceausescu igazi titkaiból. Az az erőfeszítése, hogy vértisztítást hajtson végre a román kormányban, kísértetiesen emlékeztetett Hitlernek az árja nemzet létrehozására irányuló kísérleteire. A Romániában élő magyarokat utálta N. Ceausescu a leginkább nagy számuk és összetartozásuk miatt. (...) A hatvanas évek vége felé Ceausescu elkezdte az Erdélyben tömbben élő magyarokat csendben szétszórni Romániában."A hadseregben is ez az elgondolás lett úrrá már a hatvanas évek elejétől. A magyar vagy más etnikai származású katonatiszteket kezdték kihelyezni Moldvába, Munténiába, Dobrudzsába és Olténiába. Bedő is így került Nagyszebenből Pitesti-re, ahol 25 évig mindig kérte visszahelyezését, de csak mint nyugdíjas kerülhetett haza, Sepsiszentgyörgyre. Azok a más nemzetiségű aktív katonák, akik nem voltak hajlandók átköltözni családjukkal Erdélyből a fent említett vidékekre, a századosi rangnál nem sokan vitték feljebb, vagy egyszerűen találtak okot, és leszerelték őket. Itt-ott persze maradt belőlük propagandacélból, de jobb beosztást így sem kaptak tudásukhoz méltóan. Bedőnek van román származású kollégája, aki magyar leányt vett feleségül. Irodai munkára kényszerült, mert a tábornok felettese kérdésére - mikor akarja családi dolgait elrendezni, vagyis magyar feleségétől elválni? - nem reagált. A katonaiskolákba való toborzásra a megyékbe román származású tiszteket küldtek, akik nem írott, hanem szóbeli utasításokat kaptak az e célra való felkészítőn arra, hogy találjanak valamilyen okot a nem román származású jelentkezők elutasítására. Ezen elképzelés a román hadsereg fegyveres erőinek, a belügyiek tisztikarának tisztán tartására etnikailag és ezek tisztogatása még az 1989-es fordulat után is folytatódik. Diabolikus, tekervényes fondorlatokat találtak ki, ügyelve arra, hogy adott esetben tudják bebizonyítani a közvélemény (hazai és külföldi) előtt azt, hogy ,,nincs Romániában etnikai megkülönböztetés". Ezen ideológia áldozata lett az a kisfiú is, aki a Mihai Viteazul-szobor robbantásánál halt meg. A közvélemény előtt be kellett bizonyítani, hogy a sepsiszentgyörgyi belügyiek magyar származású főnökei nem képesek megvédeni a román jellegű műemlékeket, és el kell távolítani őket. /Bedő Béla ny. ezredes: Egyenlő esélyek? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 10./

2004. január 15.

Amerikai lapok szerint a román ügynökök még ma is Mihai Pacepa volt kémfőnök életére törnek, írta a Cotidianul. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./

2004. január 22.

Ioan Mihai Pacepa, a kommunista külföldi hírszerzés egykori vezetője visszakéri vagyonát. Az igényt az Egyesült Államokban álcázott személyazonosságú tábornok romániai ügyvédje jelentette be. A Legfelsőbb Bíróság 1999-ben rehabilitálta Ioan Mihai Pacepát, a Szekuritáté külföldi hírszerzésért felelős részlegének vezetője máig sem tudta visszaszerezni egyetlen vagyontárgyát sem. Pacepa szerint a mostani hírszerző szolgálatok alkalmazottainak mintegy fele a Szekuritáté egykori tisztjei közül kerül ki, akik ráadásul CIA-ellenes hangulatot tartanak fenn. Ioan Mihai Pacepa a Szekuritáté külföldi hírszerzését – az úgynevezett DIE-t (Departamentul de Informatii Externe) – vezette 1978 júliusának végéig, amikor az Egyesült Államok bonni nagykövetségén politikai menedékjogot kért. /Szőcs Levente: Pacepa tábornok visszakéri vagyonát. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./

2006. január 23.

A bukaresti Adevarul Ion Mihai Pacepa tábornokkal készített interjúi szerint fegyver, lőszer és kábítószerek exportjával Ceausescu 1978-ig 400 millió dollárt gyűjtött össze. A Román Külkereskedelmi Bankban nyitott, TA jelzésű, titkos számlájába egyedül Victor Nanescu ezredesnek volt betekintése, aki 1990 után váratlanul belügyi államtitkár, az akkor újjászervezett Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) aligazgatója lett, de a 400 millió dollár sorsa azóta is rejtély. Pacepa szerint a posztforradalmi Románia másik legnagyobb mulasztása: tisztázni, hogy 1989 végén, a forradalmi események teljében miért, kinek a parancsára tették el láb alól Constantin Nuta, Mihai Velicu, majd Dumitru Puiu, Nicolae Doicaru, Emil Macri securitate-tábornokokat, valamint Gheorghe Ardelean ezredest, az USLA rohamosztag parancsnokát. Pacepa szerint azért kellett elhallgattatni őket, akárcsak a Ceausescu-házaspárt is, mert túl sokat tudtak a hatalomra kerülő személyiségek múltjáról. Pacepa példaként említette Nicolae Doicaru tábornokot, a DIE (Külföldi Információs Szolgálat) volt parancsnokát, aki ismerte Virgil Magureanu múltját. Pacepa az interjúsorozatban ismertette Virgil Magureanu pályafutását, hogyan lett 1972-ben a Securitate kollaboránsa, majd Mihai Mihaila álnéven aktív tisztje, 1989. december 25-én hogyan került Targovistére, hogy szerepet vállaljon a Ceausescu-házaspár kivégzésében. Ion Iliescu államelnök ilyen érdemek alapján választotta a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ élére, ahol bebizonyította szakértelmét a diverzióban: olyan titkos adatokat szolgáltatott ki a sajtónak, de szükség esetén gyártott is, amelyek kompromittálták az Iliescu-rendszer ellenzékének vezéralakjait. (Az RMDSZ legtekintélyesebb politikusai is közöttük voltak). Végül éppen ez a túlbuzgóság lett Magureanu veszte. A SRI 1997. április 21-én sajtónyilatkozatban ítélte el a Washington Times-ot, amiért szóhoz juttatta Ion Mihai Pacepa hazaárulót. Azért, hogy a nyilatkozat ne veszélyeztesse a felfelé ívelő román-amerikai kapcsolatokat, Pacepa telefonon értesítette Adrian Severin külügyminisztert, hogy washingtoni politikai körökben nagy felháborodás fogadta a SRI lépését. Másnap este a sajtó közölte Virgil Magureanu lemondását. 1999. június 7-én pedig Bukarestben megkezdődött Ion Mihai Pacepa rehabilitálásának pere. A kulisszák mögé betekintést nyújt a Ziua 1999. június 12-i száma: leközölte a Washington Times előző nap megjelent cikkét. Ebben Michael Leeden, Ronald Reagen minisztere, Alexander Haig tábornok, NATO-főparancsnok tanácsosa kijelentette: Románia csak abban az esetben lehet NATO-tagország, ha rehabilitálja Pacepa tábornokot, aki döntő mértékben járult hozzá a kommunista rendszer összeomlásához. 1999. június 8-án a Legfelső Törvényszék 21 év után rehabilitálta Ion Mihai Pacepát, aki elnöki rendelettel visszanyerte tábornoki rangját is. /Barabás István: Akiket idegesít a tábornok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./

2006. március 27.

Traian Basescu államfő vett azon ünnepségen Kolozsváron, amelyen Bartolomeu Anania érseket beiktatták a metropolita tisztségbe, az új, nyolc megyét magába foglaló Kolozs és Fehér megyei körösvidéki, bihari és máramarosi egyháztartomány élére. Szükséges, hogy a görögkeletiségnek újabb támpontjai legyenek Erdélyben – nyilatkozta az elnök. Székfoglaló beszédében az új metropolita Erdély ortodox gyökereit méltatta, amelyeket a nyolcadik századig vezetett vissza, ugyanakkor, tekintettel arra, hogy Kolozsvár multikulturális környezet, ökumenikus törekvésekre tett felszólítást. A ceremónián részt vett a képviselőház friss elnöke, Bogdan Olteanu, több szenátor és képviselő, a megyei és a helyi hatóságok, valamint a többi keresztény egyház képviselői. Elkészült a májusra esedékes országjelentés előzetes változata, és annak kitételei igencsak kedvezőek Romániára nézve – újságolta sajtóértekezletén az államfő. Az elnök kijelentette: nem teszi magáévá azokat az érveket, amelyek szerint Erdélyben hasonló helyzet alakulhat ki, mint Koszovóban. Hozzátette: a román kül- és belpolitika egyik hagyományos célkitűzése továbbra is ugyanaz: az egységes nemzetállam összetartása. Az Adevarul című bukaresti napilap közölte Bartolomeu Anania, az új metropolita életrajzát. Ebből kiderült, hogy tagja volt a legionárius mozgalomnak, ezért a kommunisták bebörtönözték. Szabadulásának áraként az új hatalmat kiszolgálta, így kerülhetett az Egyesült Államokba. A román titkosszolgálat volt főnöke, Ion Mihai Pacepa könyvében azt írta róla: Ceausescu megbecsülte besúgói tevékenységéért, aminek célja a bukaresti vezetésű ortodox egyháznak behódolni nem akaró amerikai román közösség bomlasztása volt. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Basescu: az új egyháztartomány a nemzetállamot erősíti. Az államfő szerint az erdélyi helyzet nem olyan, mint Koszovóban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./

2006. április 5.

Felmondott állásából a tavaly Irakban elrabolt Ovidiu Ohanesian, a Romania Libera című napilap immár volt munkatársa. Az újságíró azzal indokolta döntését: a lap vezetősége sorozatosan megakadályozta, hogy a jelenlegi hatalmat bíráló cikkeket közöljön. A vitatott cikk szerint a három frissen kiszabadított újságíró a titkosszolgálatok felügyelete alá került, és luxusfoglyokká váltak néhány napig. Gyakori látogatójuk volt Traian Basescu államfő és vele Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) vezetője is. Catalin Harnagea, a Külügyi Hírszerző Szolgálat egykori elnöke megerősítette, hogy jelenleg az RHSZ kötelékében 12 ezer személy dolgozik. Ion Mihai Pacepa, az egykori Szekuritáté vezetője szerint ez kétszer több, mint ahány alkalmazottja van a francia titkosszolgálatnak, miközben Romániában csak 21 millió, Franciaországban pedig 61 millió ember él. /Felmondott állásából az Irakban tavaly elrabolt Ovidiu Ohanesian. A román sajtó Basescu és a titkosszolgálatok érdekszövetségéről cikkezett. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./

2006. május 10.

A Szekuritáté közvetítői szerepet játszott Aldo Moro olasz kereszténydemokrata vezető 28 évvel ezelőtti elrablásának és meggyilkolásának történetében – mesélte el az Adevarul című bukaresti lap május 9-i számában megjelent interjújában Ion Mihai Pacepa, a Ceausescu rendszer hírhedt titkosszolgálatának volt vezetője. Pacepa szerint a Szekuritáté „mellékszereplője” volt e történetnek, Moro 1978. május 9-i elrablásának és későbbi meggyilkolásának. Pacepa azt állítja, hogy Moszkva éppen a Szekuritáté csatornáin keresztül pénzelte 1959-től egészen a Ceausescu-rendszer 1989-es bukásáig az Olasz Kommunista Pártot. Ez a csatorna tette lehetővé az említett közvetítői szerepet is. /Közvetített a Szekuritáté Aldo Moro elrablásában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./

2007. szeptember 27.

Újra hallatott magáról Ion Mihai Pacepa, Ceausescu egykori kémfőnöke, aki a hetvenes évek végén külföldre szökött és jelenleg is az amerikai hatóságok védelmét élvezi. Pacepa hollétéről hivatalosan senki nem tud, az amerikai hatóságok kivételével. 1978-ban szökött ki az Egyesült Államokba. Azóta – saját állítása szerint – bujkál a Szekuritáté, illetve a rendszerváltás óta a volt Szekuritáté elől. Hangsúlyozza, hogy az egykori kommunista titkosrendőrség ma is kutat utána, s ha megtalálják, az életével fizet a lassan három évtizede elkövetett „árulásért”. Pacepa gyakran közöl cikket a National Review című konzervatív amerikai hetilapban – Romániáról, a volt Szovjetunióról, sőt az ENSZ-ről is. Ugyanakkor perrel próbálja visszaszerezni a szökése után elkobzott javait, harcol a rehabilitálásáért. Felfogadta az egyik legnevesebb bukaresti ügyvédet, aki nemrégiben elérte, hogy Pacepa – tábornoki rangjának, ledolgozott éveinek és kitüntetéseinek megfelelően – havonta 20 millió lejes nyugdíjat kapjon a román államtól. Daniel Daianu, a PNL EP-listavezetője szerint Pacepa újabban egyértelműen jobboldali érzelmeket táplál. A National Rewiev-ben megjelent cikkeiben meglehetősen pozitív hangnemben ír Traian Basescuról. Pacepa nemrégiben Teodor Melescanu védelmi miniszterről sejttette, hogy jelenleg is aktív titkosszolgálati tiszt, legutóbb pedig megkérdőjelezte – a liberális EP-listáján szereplő – Daniel Daianu pénzügyi szakértő nyilatkozatát, miszerint 1978-ban kilépett az akkori kémszolgálatból. /Újra „kísért” az ex-kémfőnök. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./

2009. december 4.

Becslések szerint a román kommunista rezsim több mint egymilliárd dollárt zsebelt be az egykori Nyugat-Németországtól a romániai szász és sváb kisebbség kiárusításáért. A román hatóságok a rendszerváltás után húsz évvel sem hozták nyilvánosságra az erről szóló dokumentumokat, mivel feltételezések szerint az egykori emberkereskedelemben érintett politikusok egy része ma is aktív szerepet tölt be a közéletben. A hosszan tartó titkolózás már csak azért is furcsa, mivel a kommunizmus rémtetteit elítélő Traian Basescu államfő mandátuma alatt a volt kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté több mint kétmillió dossziéja került át a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsághoz (CNSAS). Marius Oprea történész, a Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet (IICCR) vezetője szerint beszélni kell erről, felelősségre kell vonni a kisebbségek kiárusításában szerepet vállaló, ma is élő személyeket, tettükkel kimerítették az emberkereskedelem fogalmát. Németországi újságírók és kutatók szerint Bukarest először nem is az 1965-ben hatalomra került Nicolae Ceausescu vezette diktatúra, hanem jóval korábban, a Gheorghe Gheorghiu-Dej fémjelezte rezsim idején ajánlotta fel a Német Szövetségi Köztársaság vezetőinek, hogy fejenként ezer dollárért hajlandó kiengedni az országból a német ajkú polgárokat. Az egykori román kémfőnök, az 1978-ban az Egyesült Államokba disszidált Ion Mihai Pacepa tábornok Vörös horizontok című könyve szerint az emberkereskedelembe Gheorghiu-Dej kezdett az ötvenes években a romániai zsidók kiárusításával, amelyet aztán Ceausescu „vitt tökélyre” a következő évtizedekben, kiterjesztve az „üzletet” a németekre is. „Olaj, zsidók és németek a mi legfontosabb export árucikkeink” – hangoztatta szűk baráti körben Ceausescu, aki kortól, iskolázottságtól, szakmától, alkalmazástól és családi állapottól függően szabta meg az illető kisebbségek „eladási értékét”. Ennek megfelelően a hetvenes években például Izrael 2000 és 50 ezer dollár közötti összeget fizetett egy-egy romániai zsidó személyért. Az NSZK külügyminisztériumának államtitkára, Karl Carstens akkori – az ország későbbi államfője – által aláírt 1963-ból származó dokumentuma azt javasolta a bonni pénzügyi tárcának, hogy különítsen el százmillió márkát százezer romániai német „kiváltására” – vagyis ezer márkát minden egyes erdélyi szászért és svábért. A bonni kormány többnyire bőröndbe rejtve, készpénzben juttatta el a vételárat a személyesen Ceausescu, valamint elnyomó gépezete, a Szekuritáte csúcsvezetői által koordinált román emberkereskedőknek, ugyanakkor az anyaországukba emigráló németek külön fizettek kérvényük mihamarabbi elbírálásáért (mindezt közvetítőknek nevezett szekusügynököknek), majd pedig a román állampolgárságról való lemondásuk jóváhagyásáért. Az évek során Bukarest többször felsrófolta a tarifát, így a hetvenes években az NSZK 5–10 ezer márkát fizetett egy egyetemi hallgatóért, 11 ezret egy felsőfokú végzettséggel rendelkező személyért és háromezret egy szakképzett munkásért. Nem hivatalos németországi becslések szerint 1967, a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok helyreállításának éve és 1989 között Románia mintegy 1,5 milliárd márkát (akkori árfolyamon 1,2 milliárd dollár) zsebelt be Nyugat-Németországtól az erdélyi szászokért cserébe. Emiatt az 1956-ban még közel 400 ezer főt számláló romániai német kisebbség létszáma az 1992-es népszámlálásra 111 ezerre apadt, számuk pedig jelenleg alig haladja meg a 60 ezret. Hasonló a helyzet a zsidók vonatkozásában: népszámlálási adatok szerint a második világháború idején mintegy 400 ezer romániai zsidó élte túl a holokauszt borzalmait, számuk 1961-re 225 ezerre, 1968-ra pedig százezerre apadt. Az 1992-es népszámláláskor alig több mint 9000-et, a 2002-es összeírás során ugyanakkor 6179 zsidót regisztráltak (1989 után már többnyire önként távoztak az országból). /Rostás Szabolcs: Romániai kisebbségek exportja. = Krónika (Kolozsvár), dec. 4./


lapozás: 1-15




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998