udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 29 találat lapozás: 1-29
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Jékely Zoltán

1994. június 4.

Nagy Pál /Marosvásárhely/ is elmarasztalta a XII. osztályos magyar irodalom tankönyvet: nincs egységes koncepciója, szembetűnőek az aránytalanságok. Már mások is kifogásoltak a lap hasábjain a kimaradt írókat, a cikkíró bővíti a hiánylistát: Wass Albert, Jékely Zoltán, Gellért Sándor, Fodor Sándor, Szász János, Tóth István. Olyan jelentős volt a kommunista Salamon Ernő, hogy külön fejezet kapjon, amikor annyi író kimaradt? /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4-5./ Ugyanerről a tankönyvről: Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16., Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10.

1999. augusztus 28.

Aug. 28-án, születésének 90. évfordulója közelében a költő és író Horváth Istvánra, Magyarózd szülöttjére emlékeztek a szülőfaluban. Az emlékező gyülekezet állta körül a sziklatömböt, melybe Jékely Zoltán verssorait véste a kőfaragó: "Kire ficánkoló autó tiport,/ Nyugtasson a falud,/ Szegény Költő-Tiborc!" A református templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten igét hirdetett Dr. Bustya Dezső, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese és Czirják Árpád kanonok, érseki helynök. Horváth Istvánra a Budapestről érkezett Pálfy G. István és Fábián Gyula író emlékezett. A költő lánya, Horváth Arany felolvasta a Horváth István Alapítvány szándéknyilatkozatát. Az ünnepség a Horváth István emlékháznál folytatódott, ahol Sütő András beszédében hangsúlyozta: "Látszólagosan az elmúlt esztendőkben a magyar irodalomnak egy egész hatalmas nagy szellemi vonulata hallgatott el, hallgattatták el, vagy hallgatnak róla, mintha nem lett volna. Ezek közé tartozik többek között Illyés Gyula, ide tartoznak mindazok, beleértve Veres Pétert, Sinka Istvánt, akik Horváth István szellemi családját, szellemi fénykörét alkották. Ez viszont csak átmeneti csöndesség és érdeklődés annak a világnak a részéről, amely fázik, hogyha népiséget hall, amely fél, ha nemzetről beszélnek, amely retteg, hogyha az kerül szóba, hogy a költőnek nem mindenekelőtt való feladata a lepkefogás a virágos mezőkön, hanem az, hogy a nemzete a lelkéből szakadt gondolatokat, vágyakat öntsön örök formába(...) Úgy halt meg Horváth István, valójában meggyilkoltan, mint nem egy magyar költő, gondoljunk Szabédi Lászlóra, a költő barátjára, aki ugyanolyan csalódottan halt meg vonatkerekek alatt, viszont a kéz, amely őt oda taszította, a parancs, amely belőle a lelket kikergette, az éppen ugyanannak a diktatúrának volt az ereje, amely Horváth Istvánt is üldözöttként találta élete utolsó esztendeiben. Az a Horváth István halhatatlan, aki az Én vándorlásomon indult, és akinél ennek a falunak, de talán Erdély falvainak is az ő könyvénél - A Magyarózdi toronyaljára gondolok - gyönyörűbb szellemi katedrálist senki nem állított. Ilyen gyönyörű szellemi katedrális építője előtt hajtom meg itt most fejemet magam is...". /Lokodi Imre: Átmeneti csöndességben. Magyarózdon, Horváth István tornácán. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30., (M.J.): Horváth István emlékünnepség Magyarózdon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./ Horváth István /Magyarózd, 1909. okt. 9. - Kolozsvár, 1977. jan. 5./ emlékezetes munkája a Magyarózdi toronyalja /1971/ című falurajza. Rendőrautó gázolta halálra.

2000. március 18.

Márc. 18-án tizennyolcadik alkalommal ítélte oda s a Magyar Örökség kitüntető címet a Magyarországért Alapítvány bíráló bizottsága. A címet nyolcan kapták meg az idén. Posztumusz elismerésben részesült Áprily Lajos és Jékely Zoltán költészetükért, Ordass Lajos evangélikus püspök hitvalló életéért, Barcsay Jenő festő és grafikus monumentális művészetéért. Oklevelet kapott többek között Csizmazia Darab József a magyar szőlőkultúra megteremtéséért folytatott küzdelméért, Padisák Mihály "a Miska bácsi levelesládájáért", Duray Miklós a magyar megmaradás küzdelmét felmutató Kutyaszorító című könyvéért. /Kiosztották az idei Magyar Örökség címet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./

2001. június 19.

Júliusban lesz a 75. évfordulója annak, hogy báró Kemény János 28 erdélyi írónak, költőnek elküldte meghívó levelét, akik aztán nyaranta néhány napon át a marosvécsi Kemény-kastély vendégei voltak. Ez alkalomból jún. 16-án Marosvécsen emlékeztek a Helikon megalakulására, majd megkoszorúzták Kemény János sírját. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke mindenekelőtt a Kemény-család szerepét emelte ki az irodalmi társaság létrehívásában. Kemény Jánosét, aki birtokai egy részét az irodalomnak szentelte, több nyáron át Marosvécsre hívta össze az "erdélyi szellemi lovagrendet". Az irodalmat művelők közösségi szolidaritása fogja meghatározni az erdélyi magyar irodalom sorsát, mondotta az elnök. Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar PEN-klub elnöke főleg Kemény Jánosné, Auguszta asszony érdemeit emelte ki, aki bár idegen földről származott, szívvel, lélekkel támogatta a találkozók ügyét. A jelenlevők a Magyar Írószövetség, a Helikon - Kemény János Alapítvány valamint a Látó folyóirat és az Aranka György Alapítvány nevében helyezték el a koszorúkat. Jún. 16-án délután Marosvásárhelyen, a Bernády Házban folytatódott a megemlékezés. Gálfalvi Zsolt méltatta a marosvécsi találkozókon kialakult szabad írói munkaközösséget, a 15 találkozót, ahol egymás mellé kerültek az erdélyi avantgardisták, konzervatívok, radikálisok, emigráns mágnások vagy éppenséggel püspökök. A helikoni munkaközösségnek nem volt működési szabályzata, nem volt sehova bejegyezve, valószínűleg ezért maradhatott fenn 1944-ig. Pomogáts kiemelte, hogy most is szükség lenne ilyen laza, baráti irodalmi társaságokra. Kántor Lajos irodalomtörténész, a Korunk főszerkesztője A szomszédvárak lebontása címmel főként két folyóirat, két írói tábor csatározásáról, torzsalkodásáról értekezett. A Korunk és az 1928 májusától 1944 szeptemberéig megjelenő Erdélyi Helikon köré csoportosuló írókról tartott előadást. - A helikoni mozgalom névsorában ott található Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Berde Mária, Kacsó Sándor, Kós Károly, Makkai Sándor, Kuncz Aladár, Molter Károly, Nyírő József, Sípos Domokos, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tompa László, Dsida Jenő, Jékely Zoltán, Karácsony Benő, Szabédi László... és sokan mások. /Máthé Éva: Hetvenöt éve történt... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

2001. június 30.

Az erdélyi művelődéstörténet újabb harminchat személyisége nyert bebocsáttatást az Erdélyi Panteonba, amely a kezdetektől majdhogynem napjainkig leltározza föl nagyjainkat. A marosvásárhelyi Mentor Kiadónál Jánosházy György szerkesztésében megjelent sorozat első két darabja után a huszadik század művelődési életében jelentős szerepet játszott, zömében írókról, költőkről írott tanulmányokkal 2001-ben napvilágot látott a harmadik kötet is. Az Erdélyi Panteonba legfrissebben bejutottak között van Szentgyörgyi István, Bánffy/Kisbán Miklós, Tompa László, Kós Károly, Kuncz Aladár, Áprily Lajos, Berde Mária, Reményik Sándor, Tamási Áron, Balázs Ferenc, Báró Kemény János, Szemlér Ferenc, Balogh Edgár, Szabó T. Attila, Dsida Jenő, Szabédi László, Wass Albert, Jékely Zoltán, Bözödi György, Bajor Andor és Szilágyi Domokos. /Németh Júlia: Belépő az Erdélyi Panteonba. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./ Az Erdélyi Panteonba helytelen volt beemelni Gaál Gábort.

2001. augusztus 17.

Az új katalógusban több mint 200 könyv és 27 műsoros kazetta adatai találhatóak. Ízelítőül, néhány cím a tartalomból: A fátyol, A hercegnő lányai, Királyi sivatag (Jean Sasson trilógiája szórakoztató olvasmány); A domb (Ray Rigby filmváltozatban is ismert háborús regénye); Közelképek (a Kriterion kiadó kötetei - Jékely Zoltán: Rigótemetés, Radnóti Miklós: Száll a tavasz, Szilágyi N. Zsuzsa dokumentumkötete az 1848-as szabadságharcról); Csorba László könyve gróf Széchenyi István életéről és munkásságáról; Széchenyi Zsigmond három, expedíciós eseményeket és vadászkalandokat leíró kötete. A katalógus megtekinthető a www.emk.ro honlapon. /Az Erdélyi Magyar Könyvklub új katalógusa. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./

2002. január 15.

Megjelent Mátyus András székelyudvarhelyi orvos Hittel, tollal, szívvel című könyve, a Kis-Küküllő völgye sorozat újabb kötete. A könyv a 92 éves pap-tanár, monográfus Péterfy Lászlóról szól, akiről Egyed Ákos azt írta, hogy "egyház-, falutörténet sajátos ötvözetében mutatja be sikeresen Balavásár, Bonyha, Héderfája, Gyulakuta, Kend, Kibéd, Nyárádselye, Siklód történeti múltját." Péterfy László élete tartalmas és gazdag, életútja a nyárádselyei parókiától Nagyenyed, Marosvásárhely kollégiumai és a kolozsvári református teológia, az egyetem bölcsészkara után falvak és gyülekezetek során át vezet a mai kiskendi házig, íróasztaláig, amely mellett 1974-es nyugdíjaztatásától is még oly sok munkás órát töltött - munkáinak megjelenése, kiadása legcsekélyebb reménye nélkül. Ugyanis csak 1989 után nyílt lehetőség monográfiáinak kinyomtatására. Péterfy László egyik fia, László jó nevű szobrász Budapesten. A szobrász Péterfy László Jékely-lányt vett feleségül. Jékely Zoltán Áprily Lajos fia volt. Az ő felesége (özvegye) nem más, mint Jancsó Adrienne szavalóművész. /B.D. [Bölöni Domokos]: Jékely Zoltán apatársa. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 15./

2002. április 3.

A 2001-es Hargita Kalendárium válogatást közölt Mirk László csángó versgyűjteményéből. A csíkszeredai magyartanár, néprajzkutató akkoriban elmondta, hogy hosszú évek során sikerült egybegyűjtenie a csángókról szóló, avagy rájuk utaló lírai alkotásokat. Újságkivágásokból, könyvoldalak fénymásolataiból álló vastag paksamétából válogatott csokornyi verset a kalendárium olvasói számára. Mirk László gyűjteménye megjelent Az ember ott a legfájóbb magyar /Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda/címmel, Jékely Zoltán versének címét kölcsönözve. Az előszót Halász Péter írta. A könyv első részében ismeretlen csángó szerzők alkotásai, több évszázada lejegyzett népi alkotások, XIX. és XX. századi gyűjtésekből származó énekek, balladák szövegei, majd kortárs csángó költők ? Lakatos Demeter, Gábor Felicia, Duma-István András, Demse Márton ? versei olvashatók. /Sarány István: Az ember ott a legfájóbb magyar. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 3./ Alcíme eligazító: Versek a csángómagyarokról. Az első jelentékeny költő, aki említést tesz a csángókról, a Moldvába szakadt magyarokról, Csokonai Vitéz Mihály, aki Marosvásárhelyi gondolatok című nagyívű költeményében említi fel sorsukat. Talán panaszdaloknak is nevezhetnénk a verseket: Csokonaitól Fazekas Mihályon át Kovács Istvánig és Vári Attiláig a magyar költők mindig is igyekeztek vállalni, felmutatni, közérthetővé tenni ezt a sorsot. /Bogdán László: Hallod-e, te sötét árnyék? - egy antológia margójára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 13./

2002. június 1.

Tizenegyedik alkalommal került sor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Korunk Stúdió, valamint az Anyanyelvi Konferencia által szervezett Szabédi-napok című rendezvénysorozatra Kolozsváron. Az ünnepélyes megnyitón a három társszervező részéről köszöntőt mondott Kántor Lajos, Pomogáts Béla és Kötő József. Kötő József kifejtette: 1992 óta a Szabédi-napok fontos fórummá nőtte ki magát, ahol intézményes jelleggel meg tudjuk beszélni a magunk dolgait. Máj. 31-én bemutattak két új kötetet, a magyarországi Nap Kiadónál megjelent Áprily Lajos és Jékely Zoltán-monográfiát. Előbbit Pomogáts Béla, utóbbit pedig Lator László szerkesztette. Pomogáts elmondta: ezzel a kötettel az erdélyiséget szerette volna megidézni. A rendezvény díszvendége, Jancsó Adrienne előadóművész, Jékely Zoltán felesége tolmácsolásában elhangzott néhány vers apa és fia műveiből. Ezután a Házsongárdi temetőben megkoszorúzták Szabédi László sírját. Emlékező beszédet mondott Fodor Sándor író. /Köllő Katalin: Könyvbemutató és koszorúzás a Szabédi-napokon. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./

2002. június 22.

A budapesti Közdok Kiadó legújabb kiadványa, az Apa és fiú című verseskötet. Az Áprily Lajos és Jékely Zoltán erdélyi verseit tartalmazó kötet összeállítója és előszóírója, Pomogáts Béla megállapíthatta: "Áprily Lajos harmincöt esztendeje, Jékely Zoltán éppen húsz éve távozott el az élők közül. Mind a két költőt nagyra becsültem (Jékelyről könyvet is írtam), személyesen is jól ismertem és szerettem őket. Fájdalmasan tapasztaltam, hogy a mögöttünk lévő évtizedben szinte megfeledkezett róluk az irodalom emlékezete és a könyvkiadás. Lehet, mára átalakult az olvasói érdeklődés, megváltozott az irodalomkritikai "kánon" - legalábbis sokan igen nagy retorikával dolgoznak azon, hogy ez a mai "kánon" lehetőleg rekessze ki a közelmúlt nagy értékeit. (Áprilyhoz és Jékelyhez hasonlóan ilyen méltatlan helyzetbe került Illyés Gyula, Tamási Áron, Déry Tibor és más nagy írók öröksége is). Áprily Lajos és Jékely Zoltán költészete azonban, meggyőződésem szerint, mégsem szorul mentegetésre, ez a két költői életmű: apa és fia életműve ma is érvényes, csak éppen újra és újra fel kell rájuk hívni a versszerető olvasó figyelmét." /N. M. K.: Áprily és Jékely erdélyi versei. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./

2002. augusztus 3.

Ez év novemberének második napján lesz kereken száz esztendeje, hogy megszületett Illyés Gyula. Az "Illyés-centenárium irodalmunk, szellemi életünk folyamatos ünnepe. Különféle kirekesztő kánonok jelszavaitól hangos körülményeink közepette is elvárható lenne hát, hogy ezekben a hetekben-hónapokban sorra lássanak napvilágot az alkalomhoz illő, tisztelgő kiadványok; hogy színházainkban egymást kövessék a felújítások, az új Illyés-bemutatók - határokon innen és túl: Pozsonytól, Budapesttől, Kassától Újvidékig, Marosvásárhelyig, Sepsiszentgyörgyig." - írta Nagy Pál. Ezzel szemben nem sok jele van az Illyés Gyula és műve iránti figyelemnek. Ezért elismerésre méltó a Nap Kiadó Nem menekülhetsz című összeállítása, Domokos Mátyás válogatásában. Kortárs költők, elbeszélők, kritikusok, irodalomtörténészek vallomásai, levelek és Illyés-versek sorakoznak a kötetben. A Nem menekülhetsz, a Bartók, A reformáció genfi emlékműve előtt, a Nem volt elég, a Hazám, a Gyűrűk, az Egy mondat a zsarnokságról, az Árpád költőjéhez; a Puszták népe, a Petőfi, a Magyarok, a Hunok Párisban, a Fáklyaláng, a Különc, a Szellem és erőszak írójához - vagy őróla - olyan jeles elődök és utódok, kiváló pályatársak szólnak ezeken a lapokon, mint például Babits Mihály, Móricz Zsigmond, József Attila, Németh László, Radnóti Miklós, Veres Péter, Márai Sándor, Halász Gábor, Kovács Imre, Szabó Lőrinc, Féja Géza, Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Czine Mihály, Szabó Magda, Domokos Mátyás, Csoóri Sándor, Sütő András, Kányádi Sándor, Nagy Gáspár, Görömbei András. Illyés Gyulát életében és halála után is egyaránt kerülgették fullánkos rágalmak. Az egyik leleplező az Élet és Irodalomban /2001. 1. sz./ támadta a költőt, újraközölte: Látó (Marosvásárhely), 2002. 4. sz. /Nagy Pál: "Egy magyarságrajongó európai". In memoriam Illyés Gyula. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./

2002. november 20.

Napvilágot látott Móricz Zsigmond Barbárok /Kriterion Könyvkiadó, Bukarest/ című elbeszéléskötete. A Kriterion Kincses Könyvtár sorozat ezzel folytatja az Áprily Lajos, Jékely Zoltán, Jókai Mór, Kármán József, Kölcsey Ferenc, László Gyula, Mikszáth Kálmán, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Tompa Mihály és Vajda János köteteivel fémjelzett hagyományt. /Ö. I. B.: Újabb Móricz Zsigmond-kötet a polcokon. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./

2002. december 20.

111 vers Kolozsvárról, a Kriterion Könyvkiadó újdonsága Katona Éva és Veress Erzsébet válogatásában. A kötetben a kincses városról többek között Áprily Lajos, Bajor Andor, Balla Zsófia, Cs. Szabó László, Dsida Jenő, Farkas Árpád, Horváth István, Jékely Zoltán, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Orbán János Dénes, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos és Szőcs Géza vallott. /Ö. I. B.: 111 vers Kolozsvárról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

2003. április 26.

Kilencven esztendeje született Jékely Zoltán költő. Ebből az alkalomból rá emlékeztek az irodalomkedvelők ápr. 24-én, Kolozsváron, a Phoenix könyvesboltban, Jékely Az utolsó szó keresése /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár/ című válogatáskötetének bemutatóján. A versgyűjteményt Vallasek Júlia irodalomkritikus méltatta, kiemelve. Vallasek Júlia szerint a költő a mai napig nem foglalta el az őt megillető helyet az erdélyi magyar irodalomban. /Sándor Boglárka Ágnes: Az utolsó szó keresése. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./

2003. július 29.

Se harangja, se hívei, nem áll messze a megsemmisüléstől a marosszentimrei református templom. A hajlékban utoljára tavaly karácsonykor tartottak istentiszteletet. Megmentésére akkor lenne esély, ha az egyház átadná az önkormányzatnak, és múzeum létesülne benne.Két templom a dombtetőn: a Hunyadiak által építtetett, ma református és az 1920 után emelt ortodox hajlék egymás mellett hirdeti Isten dicsőségét Marosszentimre központjában. A református templom kulcsa az ortodox egyház gondnokánál van. A tiszteletes - Gudor András - Gyulafehérváron él, az utolsó istentiszteletet karácsonykor tartotta a templomban.Addig havonta egyszer járt a faluba hirdetni az igét, de az is előfordult, hogy hiába ment el, mert üres volt a templom. A faluban ma egyetlen református sem él, a tavalyi istentiszteletekre is csupán a közeli téglagyári telepről járt át két-három öregember. Marosszentimre nevét többnyire Jékely Zoltán verséből ismerős: "Fejünkre por hull, régi vakolat; /így énekeljük a drága Siont; /egér futkározik a pad alatt, /s odvából egy-egy vén kuvik kiront" - írta a költő valamikor. Sokszor letörték a lakatot a templom ajtajáról. "Ez már a hetedik lakat, amit föltettem" - mondja az ortodox gondnok. A templomban utoljára az 1960-as években történt nagyobb javítás, a műemlékvédelmi hivatal támogatásával. Hunyadi János építtette át a szentimrei templomot. Padlóján van egy Bethlen-sírkő 1787-ből, alatta kripta sejthető, az északi falon pedig egy sírtábla, ugyancsak 1787-es dátummal, Wesselényi Anna nevével. Gudor András lelkipásztor egyetlen esélyt lát a templom megmentésére: ha a község átvenné, és múzeumot alakítanának ki benne, talán jutna pénz a helyreállításra. /Lukács János: Múzeum lehet a megoldás Marosszentimrén. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./

2004. november 1.

Okt. 22-én töltötte be hetvenedik életévét Pomogáts Béla Széchenyi- és József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus. 1934-ben született Budapesten, a piaristáknál érettségizett 1953-ban, majd az ELTE magyar szakán szerzett diplomát 1958-ban. 1956-ban bekapcsolódott a forradalmi egyetemista szövetség munkájába, ezért 1959-ben hat hónapra internálták. Szabadulása után 1961-től tanított, majd 1965-ben az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa lett. 1992-95 között igazgatóhelyettese volt az intézménynek, s 1996 óta tudományos tanácsadója. 1974-től szerkesztője, 1990-től főszerkesztője a Literatúra című folyóiratnak, emellett szerkesztőbizottsági tagja többek között a Vigiliának és a Valóságnak. 1980-ban kandidátusi, majd 1985-ben doktori címet nyert irodalomtudományból. Irodalomtörténészként kezdetben a XX. századi magyar irodalom történetével – különösen a népi írómozgalommal, az avantgárddal – és alkotóival foglalkozott (Az újabb magyar irodalom 1945-1981, Kuncz Aladár, Déry Tibor, Radnóti Miklós, Jékely Zoltán monográfiák, életműelemzések), majd érdeklődése a határon túli magyar irodalom felé fordult (A transzszilvanizmus, A nyugati magyar irodalom 1945 után). Az erdélyi irodalomról az elmúlt évtizedekben 14 könyvet írt, ezzel is úttörő szerepet töltve be a határon túli magyarság irodalmának megismertetésében. Legutóbb megjelent művei: 2002-ben a Villanófényben című cikkgyűjtemény és a Kulcsok Erdélyhez, 2003-ban az Irodalmi nemzet. 1987-től 1990 tavaszáig a Magyar Demokrata Fórumnak is aktív tagja volt. 1989-93-ban az Erdélyi Szövetség alelnökeként, 1993-95-ben a baloldali Demokratikus Charta szóvivőjeként tevékenykedett. 1995-2001-ben a Magyar Írószövetség elnökeként meghatározó szerepe volt a megosztott szervezet "egybetartásában". Jelenleg többek között az Anyanyelvi Konferencia és az Illyés Közalapítvány elnöke, tagja a Magyar-Román Történész Vegyes Bizottságnak, szóvivője az Ötvenhatos Emlékbizottságnak. /Pomogáts Béla hetvenéves. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

2005. április 30.

Megjelent A magyar irodalom szolgálatában. Írások Pomogáts Béláról /Közdok Kiadó, Budapest/ című vaskos kötet, Beke György szerkesztésében. Pomogáts Béla tavaly októberben volt 70 éves, s a hű pályatárs, Beke György ebből az alkalomból gyűjtötte egybe a róla eddig megjelent írások java részét. Juhász Ferenc költő, „a haza közalkalmazottjának” nevezte Pomogáts Béla irodalomtörténészt, kritikust, irodalomszervező mindenest. Pomogáts Béla első könyve Kuncz Aladárról szóló monográfia volt. 2004-ig 66 önálló kötettel jelentkezett, ezenkívül 45 kiadvány szerkesztése, sajtó alá rendelése az ő nevéhez fűződik. Gyakorta beutazza a Kárpát-medencét Pozsonytól Sepsiszentgyörgyig, Marosvásárhelytől Lendváig, Kassától Kolozsvárig, jelen van a szellemi élet fórumain. Pomogáts teljesítményének nem kis hányada erdélyi kötődésű: A transzilvanizmus. Az Erdélyi Helikon ideológiája (1983), Jékely Zoltán. Monográfia (1986), Jelenidő az erdélyi magyar irodalomban (1987), Kisebbség és humánum. Műértelmezések az erdélyi magyar irodalomból (1989), A romániai magyar irodalom (1991), Erdélyi tükör (1995), Épülő hidak (1998), Leletmentés (2000), Műhely Erdélyben (2001), „Transsylvan hősköltemény” (2001), Változó Erdély (2001), Erdély hűségében (2002), Villanófényben (2002), Kulcsok Erdélyhez (2003), Erdélyi tetőn (2004), Erdélyi autonómia – európai integráció (2004)… S mindehhez hozzátehetjük az általa tető alá hozott gyűjteményes köteteket, válogatásokat is, például ezeket: Kuncz Aladár: Tanulmányok, kritikák (1973), Dsida Jenő: Út a Kálváriára (1985), Erdélyi magyar olvasókönyv (1989), Nyirő József: Leánykérés a havason (1989), Erdély jelene és jövője (Beke Györggyel; 1991), Sütő András: Mese és reménység (1991), Erdélyi városképek (1994), Tükör előtt. In memoriam Dsida Jenő (1998), Áprily Lajos emlékezete. A kor falára (2002), Apa és fiú. Áprily Lajos és Jékely Zoltán erdélyi versei (2002), Jelszó és mítosz (2003), Vajúdó idők küszöbén. Erdélyi magyar írók történelmi elbeszélései (2004)… Czine Mihállyal és Ilia Mihállyal együtt Pomogáts Béla tudatosította, hogy az egyetemes magyar irodalomnak nincsenek, nem lehetnek trianoni határai. /Nagy Pál: Méltó köszöntés. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 30./

2005. december 8.

Mikecs László (1917–1944) az új erdélyi magyar történetírás legnagyobb ígérete volt. Pályáját tragikusan törte derékba a háború. Mikecs írt néhány nagyívű tanulmányt s egy igen alapos, jól dokumentált monográfiát a csángókról. (Ez a könyve 1941-ben jelent meg, azóta reprint kiadásban is hozzáférhető.) Mikecs hadifogolytáborban halt meg 1944 decemberében Taganrogban, sógora, Jékely Zoltán megrendítően nagy versben búcsúztatta (Álomrekviem). A Háromszék részleteket közölt Mikecs László Romantikus önszemlélet a szomszédságunkban című, a Termés 1943. nyári számában megjelent tanulmányából, melyet Vallasek Júlia bevezetőjével újraközölt a budapesti Holmi (2003. július). /Bogdán László: Periszkóp. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 8./

2006. november 4.

November 3-án Budapesten átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei kitüntetéseit. A Háromszék napilap szerkesztőségét a Bethlen Gábor-díjjal tüntették ki ,,a Székelyföld hagyományainak, értékeinek népszerűsítéséért, ápolásáért, illetve népünk szellemi gyarapodása, hiteles tájékoztatása érdekében végzett kiemelkedő szerkesztői és közéleti munkásságáért”. Méltatásában Kovács István költő kijelentette: ,,El lehet mondani, hogy a Háromszék a legfüggetlenebb magyar újság. Ez azt jelenti például, hogy tiszteletre méltóan távolságtartó, legyen szó akár a magyar államról, akár az RMDSZ-ről. Nemcsak megvesztegethetetlennek látszik, hanem valóban az is. (...) Ennek szellemében nem lehet mást kívánni, mint hogy a most kitüntetett lap és munkatársai, valamint olvasói folyton-folyvást tudjanak mind az igazsággal, mind önmagukkal egyezni.” A lap főmunkatársát, Sylvester Lajost Teleki Pál-érdeméremmel tüntette ki a Bethlen Gábor Alapítvány. A Bethlen Gábor Alapítványt 1979 karácsonyán hozták létre jeles magyarországi művészek, közéleti személyiségek, az akkori rendszer miatt a testület formálisan csak 1985-ben alakulhatott meg. Életre hívását – nemzetféltő szándékkal – hatvanöt elismert személyiség támogatta. Az alapítók között volt Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Huszárik Zoltán, Jékely Zoltán, Nemes Nagy Ágnes, Páskándi Géza és Szécsi Margit. Az alapítvány eddigi tevékenysége során az induláskor megfogalmazott célt követte: ,,Azokat a vállalkozásokat kívánjuk ösztönözni és támogatni határainkon belül és túl, melyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, s amelyek e térség népeinek megbékélését elősegítik.- A Bethlen-alapítvány idei díjátadó ünnepségére a budai várban, a Magyar Kultúra Alapítvány dísztermében került sor, és ez alkalommal emlékeztek az 1956-os forradalomra is. Bakos István köszöntőjében megemlékezett a nemrég elhunyt Sütő Andrásról, beszédet mondott Csoóri Sándor, az alapítók képviselője. A Háromszék szerkesztőségének átnyújtott Bethlen Gábor-díjat Farkas Árpád főszerkesztő vette át, laudációt Kovács István költő, történész mondott. Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki Sisa István, Egyesült Államokban élő közírót, Tamási Áron-díjat kapott Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. A magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából jeles személyiségek, intézmények kaptak Teleki Pál-érdemérmet, olyanok, akik a magyarság szolgálatában, illetve a tudós-államférfi nemzetépítő örökségének ápolásában kiemelkedő munkát végeztek. Köztük Sylvester Lajos író, szerkesztő, Szabó Zsolt, a kolozsvári Művelődés lap főszerkesztője, illetve Tőkés István református teológus. A Teleki Pál-érdemérem díjazottai: Csapó Endre, az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője (Sydney), Czettler Antal történész (Svájc), Dömötör Gábor cserkészvezető KMCSSZ (USA), Dulka Andor tanár (Ürményháza, Szerbia), FÓRUM Kisebbségkutató Intézet (So­morja, Szlovákia), Gábor Róbert politikus (USA), de Gerando Teleki Judit (Franciaország), id. Kle­ment Kornél mérnök, öregcserkész (Németország), Kormos László, a HUNSOR honlap gazdája (Svédország), Kunckelné Fényes Ildikó öreg-cserkész, a LAMOSZ elnöke (Venezuela), Ludányi András egyetemi tanár, kisebbségkutató (USA), Nagy Zoltán Mihály író, az Együtt főszerkesztője (Kárpátalja). /Bethlen Gábor-díj a Háromszéknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./

2007. május 21.

„Megszentelt földön állunk. Megszentelt föld, mert a vértanúk életének színtere, ahogy haláluk színtere, megszentelt föld: emléket, nem egyszer tragikus emléket hordoz (…) Szabédi László a maga tragikus halálával és mindazzal a megpróbáltatással, amely ezt a személyes végzetet előidézte, az erdélyi magyarság, az egész magyar nemzet vértanúja” – mondta Pomogáts Béla Kolozsvár május 19-én, a Szabédi Emlékház ünnepélyes avatásán. Az emlékházat az EMKE, a Korunk Stúdió és az Anyanyelvi Konferencia által szervezett Szabédi-emléknap keretében avatták fel Kolozsváron, a költő egykori lakóházának helyén. Kötő József EMKE-elnök elmondta, az emlékházban Szabédi-emlékszoba, hagyatéki könyv- és kéziratgyűjtemény, illetve kutatóközpont kap helyet. Az Új utak – törésvonalak, költők centenáriumán mottójú irodalmi konferencián, Szabédi kortárs költőtársairól, Dsida Jenőről, Jékely Zoltánról, Szemlér Ferencről is szó esett. A konferencián a Kárpát-medence különböző részeiből érkezett irodalomtörténészek, irodalomkedvelők vettek részt. Dsida-emléktáblát avattak a Sétatér egyik házának falán, amelyben a szatmárnémeti születésű költő életének utolsó éveit töltötte. Markó Béla RMDSZ-elnök költőként volt jelen az eseményen, a „tündéri költő” alakját idézte fel, Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versét is említve. Láng Gusztáv irodalomtörténész, Dsida-kutató is tartott előadást. Az emléktábláról, amelyet a szülőváros ajándékozott a kolozsváriaknak, Czirják Árpád érseki helynök és Markó Béla vonta le a leplet. Szlovákiából, Kárpátaljáról, Felvidékről és az anyaországból is érkeztek az erdélyi költők előtt ünneplők. /Valkai Krisztina: Zarándoklat és irodalmi konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

2007. szeptember 14.

Tizenegy alkotó részesül idén Magyar Művészetért Díjban, a kuratórium emellett posztumusz elismerések odaítéléséről is döntött. Magyar Művészetért Díjat kap többek között Bence Lajos költő (Lendva), Bocskai Vince szobrászművész (Szováta), a kárpátaljai származású S. Benedek András és Vivi Dragan Vasile román operatőr. A Magyar Művészetért – Bubik István-díjat idén Bogdán Zsolt kolozsvári színművész veheti át. A Magyar Művészetért Posztumusz Díjat Bánffy Miklós és Cs. Szabó László írónak, Jékely Zoltán költőnek, Kaszás Attila és Visky Árpád színművésznek ítélte oda a kuratórium. Az elismeréseket decemberben Nagyváradon adják át. /Bogdán Zsolt Magyar Művészetért Díjas. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./

2007. november 28.

Újabb rangos elismerést kapott Bocskay Vince szovátai szobrászművész, a Magyar Művészetért Díj kuratóriuma az ő munkásságát érdemesnek tartotta a kitüntetésre. A testület az idén tizenegy alkotónak ítélte oda a díjat, köztük több a határon túli. Bocskay Vince november 25-én, vasárnap a nagyváradi ünnepélyes díjátadáson vehette át az aranyozott ötvösmunkával is tetézett elismerést. Az 1987-ben létrehozott díjjal alkotóművészeket, kiemelkedő művészi teljesítményeket honorálnak. A Gubcsi Lajos elnökölte kuratórium döntése alapján 2007-es díjazottak Bocskay Vince mellett Bence Lajos költő (Lendva), a Dárdai István–Szalai Györgyi filmrendező páros, Ekler Dezső építész, ifj. Nagy Zoltán balettművész, Kárpáti Tamás festőművész, Magyar Zoltán néprajzkutató, Ránki Dezső zongoraművész, S. Benedek András (Kárpátaljáról Budapestre települt) és Vivi Dragan Vasile operatőr (Bukarest). A Magyar Művészetért – Bubik István-díjat Bogdán Zsolt kolozsvári színművész kapta. A Magyar Művészetért Posztumusz Díjat az idén Bánffy Miklós, Cs. Szabó László íróknak, Jékely Zoltán költőnek, Kaszás Attila és Visky Árpád színművészeknek ítélték oda. /Magyar Művészetért Díj Bocskay Vincének. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./

2008. május 2.

A ma már mindössze három református lelket számláló, Fehér megyei Marosszentimre temploma a tatárjárás után, a szászok betelepítése (1262) előtt épült. A templom, akárcsak a falu, Szent Imre hercegről kapta nevét. Mai alakját a templom a 15. században, Hunyadi János korában nyerte, egyhajós, gótikus stílusjegyeket mutat. A falakat támpillérek erősítik, karcsú torony is csatlakozik az épületegyütteshez. A templomról Jékely Zoltán verset is írt, amelyben a magyarság pusztulásának szimbólumaként említi. A településnek nincs saját lelkésze, az alig nyolc kilométerre található Gyulafehérvárról jár Gudor András a szentimrei híveknek istentiszteletet tartani. /Marosszentimrei református templom. = Krónika (Kolozsvár), máj. 2./ Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban című verse. A további pusztulásról szóló versek: Kányádi Sándor: Egy csokor orgona mellé, Ferenczes István: Marosszentimrei templom, 2002, Kovács András Ferenc: A marosszentimrei templomnál.

2008. október 31.

Búcsúzik olvasóitól az Irodalmi Jelen. Az aradi irodalmi folyóirat októberi, utolsó nyomtatott lapszámában Hét év címmel Böszörményi Zoltán főszerkesztő és tulajdonos vázolta fel a lap papíralapú változatának megszűnéséhez vezető okokat. „Sok mindent megvalósítottunk terveinkből, elképzeléseinkből, mégsem eleget. Hét év kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egy érdekközösségek által irányított irodalomban, melyre néhol a politikum is rányomja a bélyegét, kimagasló eredményt érjünk el” – írta Böszörményi, leszögezve, hogy „az Irodalmi Jelen a magyar nyelven megjelenő irodalmi lapok palettáján nem egy volt a sok közül, hanem az irodalmi folyóirat, melyre oda kellett figyelni”. A lapot novembertől a www.irodalmijelen.hu honlapon követhetik figyelemmel olvasói. A hetvenéves Szilágyi István életművének szentel nagy teret a Székelyföld októberi száma. A csíkszeredai kulturális folyóirat Márkus Béla, Karádi Zsolt, Mester Béla és G. Kiss Valéria tanulmányaival, valamint Fekete Vince versével köszöntötte a Kolozsváron élő írót. Nádas Péter Saját halál című művéről született tanulmányokat mellékel külön „munkafüzetben” októberi lapszámához a Látó. A marosvásárhelyi szépirodalmi folyóiratban Lövétei Lázár László Nagy költő „kisebb” versei címmel emlékezett a 95 éve született Jékely Zoltánra. /Lapszempont. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./

2008. november 15.

Jékely Zoltán (1913 –1982) költő 1973-ban ismerkedett meg Szabó Mihály (1924– 1996) szovátai történelem-magyar szakos tanárral, a költő erdélyi látogatásakor. Ráduly János közzé tette levelezésüket: Hajdani erdélyi tájakon. Jékely Zoltán kiadatlan leveleiből. /Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2008./ A levelek mellett fényképek hátára írt Jékely-sorok is találhatók. /B. D. : "Minden éjszaka odaálmodom magam" = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./

2008. december 13.

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

2008. december 18.

A nagyváradi Molnár Judit szerkesztésében megjelent 101 vers Európáról című kötet mellett Murádin Jenő A megsebzett szobrok és Aurelii Brandolini Dialógus az emberi sorsról és a testi betegségek elviseléséről – eredeti nyelvén, latinul De Humanae vitae Conditione et Toleranda Corporis Aegritudine ad Mathiam Corvinum Hungariae et Bohemiae Regem et Beatricem Reginam Dialogus – címmel. A reneszánsz év tiszteletére megjelentetett köteteket mutatta be Nagyváradon H. Szabó Gyula, a kolozsvári székhelyű Kriterion Kiadó vezetője. A könyvbemutató közönsége Jékely Zoltán, Gittai István, Szőcs Géza, Wass Albert, Dsida Jenő és Tompa Gábor Európát megmutató verssorait ismerhette meg, diákok előadásában. /Fried Noémi Lujza: Európa százegy költeményben. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./

2009. február 27.

Tormay Cécile írói hagyatéka, 90 esztendei agyonhallgatás után, ismét felfedezésre vár. Tormay Cécile-re, a századforduló legnagyobb magyar írónőjére emlékeztek Budapesten, a Pilinszky János Irodalmi Kávézóban. Oberfrank Pál rámutatott: „Tormay Cécile életútját meg kell tisztítanunk a hamis vádaktól, helyére kell tennünk irodalmunk történetében. Az állandó hazugságok és tiltás következtében ugyanis nem ismerhettük meg őt méltóképpen. ” „Éppen kilencven esztendeje üldözik a kitűnő írónőt, korának krónikását, aki megvesztegethetetlen ember hírében állt” – kezdte méltató beszédét Jobbágy Éva újságíró, a Tormay Kör alapítója és vezetője, aki rámutatott: „A vele kapcsolatos tények ma is zavarják a kommunistákat, holott ő az egyik legnagyobb írónk. Nem hátrált meg sem rágalmazásra, sem ellene indított koncepciós perre. 1945-ben Faludy György költő döntötte le szobrát, amikor betiltották műveit. ” Tormay Cécile 1876. október 8-án született Budapesten. Csodagyermekként tartották számon, aki négy nyelven folyékonyan beszélt, öt nyelven írta novelláit. Anatole France író páratlan jövőt jósolt az írónőnek. Az első világháború kitörésekor a világ számos pontján várták, biztosították neki a védelmet, ő azonban itthon maradt, mert a harctérről hazatérő sebesült katonáknak kellett a segítség. Tormay felismerte a kommunizmus igazi arcát, 1919-ben a kommunisták halállistájának élén szerepelt. Akkori meneküléséről írt Bujdosó könyv /1921-22/ című művében. Klebelsberg Kuno kultuszminiszter felkérésére alapította a Napkelet folyóiratot. A Napkeletben kezdte pályafutását Pilinszky János, Németh László, de a lap állandó szerzői között szerepelt Áprily Lajos, Jékely Zoltán, Reményik Sándor, Kodály Zoltán, Herczeg Ferenc és Tamási Áron. Hamvas Béla állandó kritikai rovattal jelentkezett. 1936-ban irodalmi Nobel-díjra jelölték, 1937. április 2-án halt meg, Mátraházán. /Frigyesy Ágnes: A szellemi honfoglalás ideje. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 27. Febr. 28.

2009. július 25.

Adamovits Sándor /Déva, 1937. máj. 3. – Marosvásárhely, 2009. júl. 18./ élete nagy részében nem azzal foglalkozhatott, amivel igazán szeretett volna, igazi hivatására csak későn találhatott rá, az irodalomtörténetre, a helikoni örökség ápolására, továbbadására. Páratlan szorgalommal dolgozott. Nagyenyedi tanára, Vita Zsigmond hatása meghatározónak bizonyult, Áprily Lajos, Jékely Zoltán, Kemény János ugyancsak döntő módon járult hozzá személyisége kiteljesedéséhez. A Magyar Irodalmi Lexikon munkatársaként is sokat dolgozott. Több kötet, a Kapuk, kopjafák, haranglábak, A Helikon házigazdája, a Helikoni nagyasszonyok, A vécsi vár vendégei örökítik meg munkásságát, de életművének fontos része az, amit a Helikon-Kemény János Alapítvány vezetőjeként valósított meg. /Nagy Miklós Kund: Megtett mindent, amit megtehetett. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 25./


lapozás: 1-29




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998