udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 6 találat lapozás: 1-6
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Józsa Béla

1996. január 11.

A megyei tanács nem hagyta jóvá Funar polgármester előterjesztését, hogy Kolozsvár főterét kereszteljék át Dák-római térre. Néhány utcanevet viszont megváltozattak a városban, Józsa Béla utcából Octavian Goga utca lett. /Utcasors. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 11./

1998. február 27.

Febr. 27-én Kolozsváron, a Józsa Béla Művelődési Otthonban tartották meg az RMGE évi megyei tanácskozását. Farkas Zoltán megyei elnök elmondta, hogy a vidéki szervezetekkel pénzhiány miatt nehéz a kapcsolattartás. A megyében csupán Kalotaszentkirály és Kolozsvár gazdaköre tevékeny, a többi nem működik. Tóthfalussy Béla, az RMGE társszervezeteként működő Kertbarátok Egyesületének elnöke elmondta, hogy amióta saját lapjuk a Kertbarátok Lapja megszűnt, a kapcsolat-tartás sokkal nehezebb. Sebestyén Csaba, az RMGE országos ügyvezető elnöke megjegyezte: úgy tűnik, erre a szervezetre nincs igazán szükség, munkáját a gazdák nem igénylik. Az egyik felszólaló szerint az RMGE gyógyulásra szoruló beteg. Ha nincs gazdasági háttere, az RMGE nem létezhet! - A gondok évről évre ugyanazok. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

1999. november 6.

Kovács Ferenc emlékezett barátjára, a 25 éve elhunyt Jordáky Lajosra. Jordáky 1943-ban adat ki a 48-as Erdély című emlékkönyvet, amelynek létrehozásában Józsa Béla is közreműködött. 1944-ben a két munkáspárt, a szocdem és a kommunista őt javasolja a Szakszervezetek Tanácsa főtitkári tisztségére, majd 1945. február 22-étől ő lett a Román Kommunista Párt kolozsvári szervezetének titkára. Jordáky népgyűléseken szónokolt, ezt a tevékenységét ellenezte Lakatos István szocialista csoportja és a Szociáldemokrata Párt kolozsvári szervezetének hivatalos lapja, az Erdély. Jordáky rövidesen egyetemi tanár lett, a Józsa Béla Athenaeum Kiadóvállalat egyik vezetője, ő szerkesztette a Marx-Engels Könyvtár sorozatot. Jordákyt 1952-ben letartóztatták, koholt vádak alapján, három évig volt börtönben. 1957 áprilisától újból több hónapos vizsgálatot indítottak ellene. Végül rehabilitálták. Előbb a kolozsvári magyar színház irodalmi titkárságán dolgozott, majd az Akadémia kolozsvári fiókja Történeti Intézetében, mint kutató. 1971-ben megjelentette Janovics Jenő és Poór Lili (két színész arcképe) című kötetét, megírta Az erdélyi némafilmgyártás történet e története című összefoglalóját, és halála előtt egy esztendővel megjelent Kótsi Patkó János, a kolozsvári színházalapító A régi és új Theátrom históriája és egyéb írások című könyve a Kriterionnál. /Kovács Ferenc: Ifjúkori szomszédom, Jordáky Lajos. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2003. október 21.

Néhány hónapja jelent meg Gáll Ernő (1949-től 1989-ig a Babes-Bolyai Egyetem professzora, 1957-84 között a Korunk főszerkesztője) titkos naplójának első kötete az 1979- 1990 közötti évekből /Polis Kiadó, Kolozsvár/, következik majd a második kötet az 1990-2000 közti eseményekről. Gáll Ernő /sz. Nagyvárad, 1917/ az egyetemet a magyar időkben végezte be filozófia szakon, a hírhedt numerus clausus dacára. 1944-ben Buchenwaldba deportálták. 1945-49 között a kolozsvári Igazság főszerkesztője volt; 1949-től a Bolyai (majd Babes-Bolyai) marxizmus-leninizmus katedrájának professzora. 1957-től az újraindította Korunk folyóirat főszerkesztője volt 1984-es nyugdíjazásáig. 1989 után is aktív közéleti férfi, sokat közöl, szerepelt 2000-ben bekövetkezett haláláig. A napló írásának kezdése egybeesik a "hivatalos" cenzúra megszüntetésével; ezt egy súlyosabb, képmutatóbb, fenyegetőző irányítás váltotta fel, a Központi Bizottság "magyar bizottsága" részéről, akik az ún. magyar vezetőket sakkfiguraként tologatták. Ezek közül a naplóban igen elítélően Koppándi, Pezderka, Szász Béla, Vincze, Szilágyi Dezső elvtársak neve szerepel. A naplóban a legmeglepőbb az a kommunizmussal szembeni, szokatlanul élesen kritikus és önkritikus hang. Ilyen az egyenlőségjel, amely a szerző szerint a kommunizmus és fasizmus közt létezik (a holokauszt és Gulág összehasonlíthatósága). Ilyen Izrael állam szellemiségének (bigott, primitív) elítélése. Sokkoló azok (köztük önmaga) elítélése, akik még a háború előtt léptek be a sztálini kommunista pártba, noha (az újságokból stb.) ismerték a szovjetunióbeli rémségeket; bevallása szerint ezen híreket betegesen elhessegették maguktól. "Mennyire tekinthető erkölcsi értéknek a bátorság, helytállás, a szenvedések hősies elviselése - egész a mártíromságig -, ha ez utópisztikus, téves politikát szolgált?" - kérdi önmagától is, lefokozva a nem valló Józsa Béla mártír voltát - betyárbecsületté. Az illegális pártról: "Megdöbbentő a zsidók, értelmiségiek részaránya (66 százalék) a mozgalomban, kiknek a pártja a kommunista párt, mely társadalmi csoportnak a rendszere?" Talán saját magára és mai többi "damaszkuszi utasunkra" gondolva: "Ha abszolút elutasítjuk a marxizmus korszerűsítését, miért honorálni egy marxista állandó önrevízióját?" Mindig is divat volt, hogy egy-egy folyóirat főszerkesztője a humánértelmiség vezetője szerepében tetszelegjen. Az Utunk főszerkesztőjének, az uralkodói-inkvizítori megnyilvánulású Gaál Gábornak voltak ilyen allűrjei. A napló idején négy lap főszerkesztője küzdött e főkolomposi pozícióért: Gáll Ernő (Korunk), Létay Lajos (Utunk), Huszár Sándor (A Hét), Hajdu Győző (Igaz Szó), egymással sokszor feszült viszonyban. Szellemi vezetői ambíciói következtében G. E. igen sok "értelmiségivel" tartott kapcsolatot, munkáit dedikálta nekik, könyveiket ismertette: a naplóban ezek neve száz felett van. Különös társaság: céljuk az állandó önmutogatás, "közlés", ha van érdekes téma, ha nincs. Gáll nem kivétel, pályatársaival hol összevész, hol kibékül. Naplójában nem fukarkodik ilyenkor a jelzőkkel, mint például: Bretter Zoltán pökhendi, Balogh Edgár demagóg, naiv, képmutató, irreális, Benkő Samu sértődős, gőgös, arisztokratikus, Herédi Gusztáv bárdolatlan, felületes, Kántor Lajos szürke, fumigáló, Jordáky Lajos becsvágyó, gyűlölködő, Létay Lajos pitiáner, surmó, Méliusz József paranoiás, dühöngő, rigolyás, Panek Zoltán pimasz, patologikus, Huszár Sándor aljas, pimasz fickó, hiú, Sütő András fölényeskedő, lefitymáló, nem él a közéletben, Tóth Sándor intoleráns, Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós tenyérbe mászó, pökhendi stb. Akad, akiket csak dicsér (például az Ilie Verdetnek súgó Gálfalvi Zsoltot, Lászlóffy Aladárt, Szász Jánost, sőt az ifjú Salat Leventét stb.). Két legkiválóbb költőnk (Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos) jellemzésétől tartózkodott. Egyértelműen gonosz G. E. szerint Rácz Győző, utóbb a Korunk főszerkesztő-helyettese. G. E. sajnálatraméltó megnyilvánulása, mikor 1989 őszén (a magyarországi, bulgáriai stb. rendszerbukások hatására) így írt: "Magyarországon a baloldal diszkreditálva, elanyátlanodva, magatehetetlenül számolja fel önmagát, mindez az én további ellehetetlenedésemet jelenti, csak az itthoni peremélet marad számomra - pillanatnyi távlat nélkül". Korainak bizonyult a magyar kommunisták siratása, csak átmeneti volt "elanyátlanodásuk"... Az 1989. decemberi fordulatkor felismerte. lehetséges a kommunizmus túlélése, elég, ha Ceausescut áldozzák fel. Barátaival részt vett a mai RMDSZ megalakítására szólító felhívás (Hívó szó) megfogalmazásában-aláírásában. E kiáltványban Gáll és társai elítélik Ceausescut és klikkjét, de a kommunizmust nem. Az embernek az az érzése támad Gáll Ernő naplóját olvasva, jegyezet meg Nagy László, hogy a Ceausescu-rezsim politikai rendőrsége, a Securitate hülye volt, mert a politikai és kulturális kulcspozíciókban (az örökös bűnbakká tett Hajdu Győzőt kivéve) mind ellenállók ültek, és nemcsak a folyóiratok szerkesztőségeiben, de minden intézménynél (például: rádió - Csép Sándor, televízió - Bodor Pál, Kriterion Kiadó - Domokos Géza), ahol még magyar főnökök egyáltalán megmaradhattak. /Nagy László, Kolozsvár: Gáll Ernő meglepő naplója. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21., újraközölte: Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./

2005. június 17.

Székelyudvarhelyen az első világháborút követő hatalomváltáskor két jelentős alkotást tüntetett el a román hatalom: az 1896-ban emelt millenniumi emlékművet, illetve a Vasszékelyt. Az utóbbit a román katonák 1919 januárjában először megcsonkították, majd lerombolták. Egy megmaradt darabját ma a múzeum őrzi. A város 2000-ben ismét felállította a Vasszékelyt az első és második világháború udvarhelyi áldozatainak háborús emlékműveként, a bronzszobor Szabó János alkotása. Arra is vannak tervek, hogy a millenniumi emlékművet is visszaállítsák. A két fekvő oroszlán által közrevett emlékoszlop két darabja megmaradt, ezeket a Haáz Rezső Múzeum őrzi. 1915-ben a Kuvar-szikla oldalába a város vezetősége két domborművet készíttetett, Ferenc József osztrák–magyar és II. Vilmos német császár portréival. Ezeket is leverték a hatalomváltáskor, viszont a domborművek nyomai egészen a közelmúltig felfedezhetők voltak, csupán a benzinkút átépítésekor tűntek el véglegesen. Ugyancsak eltüntették az 1940 szeptemberében felavatott országzászlós emlékművet az öt címerrel (Magyarország, Erdély, Udvarhely vármegye, Székelyudvarhely városa és Pestszentlőrinc testvérváros címerei). 1945 után két mellszobrot állítottak, a hodgyai születésű Józsa Béla szobrát 1961-ben, a kőszobor ma a múzeum udvarán van. 1990. december 8-án az iskola udvarán Benedek Elek szobrát állították fel, Szabó János alkotását. Dr. Petru Groza /1945 márciusa és 1952 júniusa közötti miniszterelnök/ szobrát 1974-ben avatták fel, alkotója nem ismeretes, a márványból készült szobrot Bukarestből hozták. A szobrot 1990 januárjában eltávolították, azóta az iskola egyik raktárában van. 1979-ben állították fel Székely József szobrászművész Kibontakozás című fém térplasztikáját az akkori Olympia mozi előtt. A 18 méter magas alkotást szintén a rendszerváltás után, az épület felújításakor tüntették el. Az 1969-ben a városi parkban felállított Napozó nőt (szintén Székely József alkotása) ledöntötték néhány évvel ezelőtt, de napok múlva helyére tették. A szobrász információi szerint egy más városból jött női kézilabdacsapat tagjai voltak a tettesek, dühükben, a sportcsarnokban elveszített mérkőzés után. /Katona Zoltán: Ledöntött szobraink és emlékműveink. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 17./

2007. június 28.

Domokos Géza jövőre lett volna 80 éves, s jövőre lesz 60 éve, hogy Dávid Gyula ismeri őt, 1948 őszén lettek szobatársak a Bolyai Tudományegyetem Józsa Béla Diákotthonában. Aztán egy év múlva őt Moszkvába küldték egyetemi tanulmányai folytatására, s csak húsz év múltával jöttek ismét össze, amikor Domokos Géza Románia első nemzetiségi könyvkiadójának megszervezésére kapott megbízást, s ő Dávid Gyulát is kiválasztotta a kezdőcsapatba. Domokos Géza a diktatúra évtizedeinek romániai magyar közszereplői közül azon kevesek között van, akik politikai-szakmai karriert futottak be, de soha sem felejtették el, mivel tartoznak saját közösségüknek. A román kommunista rendszer a nemzetiségi kiadót a nacionálkommunista homogenizáció érdekében hozta létre. Domokos Géza azonban felismerte és kihasználta a számára „adott” mozgásteret: a romániai magyar (sőt nemcsak a magyar) kisebbség szellemiségének önkifejezése számára olyan fórummá tette a Kriteriont, amilyen nem volt addig, s talán nem is lesz. Az erdélyi magyar értelmiségi lakásokban ott voltak a Kriterion könyvsorozatai: a Szabó T. Attila-féle Erdélyi magyar szótörténeti tár, a Székely oklevéltár, a „fehér könyvek”, a Magyar Klasszikusok, a Téka-sorozatok kötetei, a nagy erdélyi történész-, művelődés- és művészettörténész-nemzedék munkái, a világirodalomra ablakot nyitó Horizont-sorozat. Az egész akkor formálódó nemzedék innen merítette az ismeretet, de az erőt is magyarságtudatának megőrzéséhez, gyarapításához. 1989 után Domokos Géza pályájának is új – a közvetlen politizálással megterhelt – szakasza következett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az ő elnökségének évei alatt építette ki az erdélyi magyar civil intézményeknek azt a hálózatát, amelynek legkiválóbb személyiségeit akkor ott tudta maga mögött, a Szövetség Egyeztető Tanácsában. /Dávid Gyula: In memoriam Domokos Géza (1928–2007). = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998