udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 23 találat lapozás: 1-23
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Jancsó Elemér

1992. április folyamán

Benkő Samu ismertette a jelentős intézmény, az Erdélyi Tudományos Intézet történetét. A mindig összmagyar kategóriákban gondolkodó Teleki Pál kezdeményezte 1940-ben /Észak-Erdély visszatérésekor/, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem újjászervezésekor, hogy hozzanak létre olyan új tudományos intézetet, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület mellett központi irányító műhelye legyen minden, a tájegység múltjára, jelenére és jövőjére irányuló kutató munkának. 1940 októberében hivatalosan megalakult az Erdélyi Tudományos Intézet /ET/, első kolozsvári munkaértekezletén maga Teleki Pál kormányfő elnökölt. Az ETI munkába állításának irányításával a miniszterelnök Tamás Lajos és Kniezsa István Kolozsvárra kinevezett egyetemi tanárokat bízta meg. Hat intézeti tanárt neveztek ki: László Gyula régészt, Nagy Zoltán szövetkezeti szakembert, Venczel József statisztikust, K, Kovács László etnográfust, Makkai László történészt és Teleki Géza geológust. Az ETI munkáját tizenegy szakosztályban kezdte el /földrajzi, néprajzi, történeti, régészeti, társadalomtudományi, nyelvészeti, magyar-román kapcsolatok, magyar-száz kapcsolatok, irodalmi, embertani és élettani/. Számba vették az anyaországban és Erdélyben készen levő vagy félig kész tudományos munkákat, és ezeket kellő szakmai megmérettetés után nyomdába küldték. A kezdeti tanári kart új tagokkal /Jancsó Elemér, Juhász István, Méri István, Nagy Jenő/ bővítették. Gazdag tartalommal jelent meg Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1940-1941, Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1942, a harmadik kötet /Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1943/ utolsó lapján a Megjegyzésben szerepelt, hogy a rendkívül viszonyok miatt az Évkönyv szedését bizonytalan ideig nem lehet folytatni, így a kötetnek csak az "első három tanulmánya jelenhetik meg /1944. október 1./" A rendkívüli viszonyok azt jelentették, hogy az ágyúk már Kolozsvár határában dörögtek. Évek múlva, 1947-ben, elsősorban Szabó T. Attila szívósságának köszönhetően megjelent az 1843-as Évkönyv II. kötete is. Közben 1945-ben az ETI útjára bocsátotta Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1944 című impozáns kiadványát. Amíg élt Teleki Pál, az ő szellemi irányításával működött az ETI. Tragikus halála után az ETI élén Tamás Lajos maradt az igazgató, tőle csak budapesti professzori kinevezése után, 1944 nyarán vette át a vezetést Szabó T. Attila. Az ETI első korszakának értékelését Mikecs László végezte el élete utolsó tanulmányában /Új erdélyi tudomány. Jegyzetek az Erdélyi Tudományos Intézet működéséhez, Erdélyi Múzeum XLIX (1944)/. Mikecs Lászlót 1944-ben kolozsvári otthonából elhurcolták a szovjet katonák sokezer kolozsvári polgári lakossal együtt, Mikecs szovjet fogságban halt meg. 1945-ben megalakult a Bolyai Tudományegyetem, az ETI szervezetileg átkerült az egyetem kötelékébe. Az ETI elnöke az egyetem rektora /Csőgör Lajos/, igazgatója az egyetem rektor-helyettese /György Lajos/ lett, új intézeti tanárként meghívták Faragó József folkloristát, Imreh István gazdaságtörténészt és Markos András szociológust. A háború után az egyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Tudományos Intézet közösen munkálkodott azon, hogy biztosítsák az erdélyi magyar értelmiség utánpótlásának intézményes feltételeit. Szabó T. Attila 1946-ban azt javasolta, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület folyóirata, az Erdélyi Múzeum, önállósága megtartásával, legyen az ETI közlönye is. 1947 tavaszán azután megindult a hírhedt harc "az elvtelen magyar egység" ellen, és elkezdődött az erdélyi magyarság hagyományos intézményrendszerének módszeres felszámolása. A támadásokból kijutott az ETI-nek is, igazgatóját, György Lajost elsőnek vette célba a kommunista rendszer. Ekkor lett az ET igazgatója a marxista Gaál Gábor. Gáll Ernő világnézeti váltással biztosítottnak látta az ETI jövőjét: "Az Erdélyi Tudományos Intézet végre be kell törjön és ott irányadóvá kell váljék a dialektikus és történelmi materializmus." /Utunk (Kolozsvár), 1948. 2. sz./ Gaál Gábor azt a feladatot kapta, hogy az ETI-t építse be az akkor létrehozott kolozsvári Akadémiai Fiókba. Az induláskor azzal kecsegtették Gaál Gábort és az ETI-ből átvett magyar kutatókat, hogy ezek az új akadémiai intézetek kétnyelvűek lesznek, és az erdélyi magyarsághoz kötődő tudományos témáknak az új intézmény programjában helyük lesz. Ezt az ígéretet nem tartották meg. Az ETI-t formálisan nem szüntették meg. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megszüntetését /1950/ és az ETI csöndes felszámolását követte a nagy tisztogatás a Bolyai Tudományegyetemen, 1952-ben Szabó T. Attilával és Jakó Zsigmonddal az élen éppen azokat távolították el, akik a legjobban tudták, hogy mi a feladata Erdélyben a magyar tudósnak, emlékezett Benkő Samu. /Benkő Samu: Az Erdélyi Tudományos Intézet. = Valóság (Budapest), ápr./

1993. december 3.

Dec. 3-án 200 éve tartotta első ülését Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság, Aranka György több éves szervezőmunkája eredményeként. Az ülésen Aranka Györgyöt "fő titoknokká" választották. Erre emlékezett Nagy Pál marosvásárhelyi irodalomtörténész. Jancsó Elemér 1955-ben jelentette meg Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai című dokumentumkötetet a bukaresti Akadémiai Kiadónál. /Nagy Pál (Marosvásárhely): Egy marosvásárhelyi társaságocska emléke! 200 éve alakult meg az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság. = Heti Magyarország, dec. 3./

1996. április 27.

Demeter Béla személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt, ugyanis Demeter Jánosnak, Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek vagy László Dezsőnek előbb-utóbb megjelentek visszaemlékezései, válogatott írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint az övé. Demeter Béla /sz. Somkerék, 1910/ Bukarestben 1928-1931 között az Államtudományi /Közgazdasági/ Főiskolát végezte. Még főiskolás korában bátyjával, Jánossal közösen írt munkája 1930-ban jelent meg: Románia gazdasági válsága /Kolozsvár/. Testvére, Demeter János 1975-ben megjelent visszaemlékezésében /Századunk sodrában, Kriterion, Bukarest/ nem sok szót vesztegetett öccsére. János ugyanis marxista lett. 1933-ban az Erdélyi Fiatalok folyóirat kizárta soraiból az alapító tag Demeter Jánost és ezt a döntést öccse is támogatta. Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást, ő adta közre azt a kérdőívet, amely abban az időben a falukutatás fontos metodológiai kézikönyve volt. Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve. 1932-től a Keleti Újságnak, 1936-tól az Erdélyi Gazdának a munkatársa, 1941-től a kolozsvári Esti Lap felelős szerkesztője. 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésében. Kolozsvár elfoglalása után a románok feljelentésére a szovjet katonák elhurcolták őt Teleki Bélával és Vita Sándorral együtt, mindhármukat Magyarországra vitték. Kiderült, hogy semmi bűnt nem követtek el, ezért szabadon engedték őket. Demeter Béla visszatért Erdélybe, az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak. Visszatért Magyarországra, 1945. júniusában megalakult a Béke-előkészítő Osztály, ahol Románia-szakértőként működött. 1945. aug. 1-jén vetette papírra nézeteit /Hozzászólás a béke-előkészítő elgondolásokhoz/ az elkövetkezendő feladatokról. Ebben figyelmeztetett: "Magyarország önszántából játssza a bűnbak szerepét, minden bűnt magára vállal... Szomszédai örömmel látják ebben a szerepben és még jobban belelovalják". Törekeni kell arra, hogy a politikai és etnikai határok egybeessenek, vallotta. Az új határ mellett olyan kisebbségvédelmi rendszert, nemzetiségi törvényt tartott fontosnak, melyet nemzetközi biztosítékok garantálnak. 1945-ben többször járt Erdélyben, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes törvényekről, a magyar kisebbség ellen elkövetett atrocitások jegyzőkönyvi ismertetését végezte. Õ készítette el Nagy Ferenc miniszterelnök 1946 tavaszán történt moszkvai útjára az Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, melyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. 1946. aug. 29-én Gyöngyösi János a nagyhatalmak elé terjesztette a törvénytervezetet, de a szövetségesek ezt is elutasították. Demeter Béla részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, azonban ez nem került ki a béketárgyalásokra. Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyar-barát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett: a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is, mert az erdélyi magyarság következetes álláspontja, hogy róluk nélkülük ne döntsenek. Demeter Béla jelen volt Párizsban a béketárgyalásokon, az autentikus erdélyi magyar vezetőket próbálta képviselni, cáfolva a felszólaló Tatarescu külügyminisztert, aki szerint az erdélyi magyarság a határok megváltoztathatatlanságának híve. /Tatarescu éppen a hírhedett 1945. novemberi Magyar Népi Szövetség /MNSZ/-kiáltványra hivatkozott./ Demeter Bélának volt köszönhető, hogy a Márton Áron, Lakatos István, Vásárhelyi János, Korparich Ede által 1946. ápr. 29-én aláírt Memorandumot - melyben tiltakoznak az MNSZ-kiáltvány ellen, a párizsi béketárgyalásokon felhasználták.- A Kisgazdapárt szétverése, Nagy Ferenc 1947. májusi lemondása, Gyöngyösi János külügyminiszter bukása után Demeter Bélát is lefogták és kínzással a "reakciós körök" békeelőkészítő szerepére akartak belőle vallomást kicsikarni. Az AVH négyhónapos vallatással sem tudott kiverni belőle semmit. Végül szabadon engedték. Vidéken élt egészen addig, amíg 1951. márc. 15-én az ÁVH elhurcolta és ápr. 18-án kiadta a román hatóságoknak. Demeter Bélát az akkor már lefogott Márton Áron-Lakatos István-Korparich Ede-Venczel József-perben akarták felhasználni. Õ lett volna a koronatanúja annak a vádnak, hogy Venczelék "bizalmas" adatokat szolgáltattak ki Magyarországnak, azzal a céllal, hogy Erdélyt elszakítsák Romániától. Demeter Bélából azonban semmit sem tudtak kiszedni és 1952. dec. 24-én a kínzásokba belehalt. /Békési Gábor: Demeter Béla emlékezete /1910-1952/. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26-27./

1996. december 14.

Huszonöt éve, 1971-ben halt meg Jancsó Elemér professzor, akire Kovács Ferenc emlékezett. Jancsó Elemér 1945-ben az Erdélyi Tudományos Intézetből került a Bolyai Egyetemre, amikor elődjét, Kristóf Györgyöt nyugdíjazták és György Lajos akadémikus, az egyetem prorektora a hatalmat meghódító kommunisták támadásainak pergőtüzébe került. Jancsó baloldali volt és szabadkőműves. A későbbi időben Jancsó professzort is támadni kezdték. A letartóztatások idején, amikor elvitték Csőgör Lajos rektort, Demeter János és Jordáky Lajost és másokat, Jancsó Elemér egyre jobban félt. Amikor meghalt, valaki azt mondta, hogy a sírjára azt kellett volna írni: "Itt nyugszik Jancsó Elemér. /F/élt 66 évet." Pályafutása alatt óriási adattárat gyűjtött össze. Inkább kutatótípus volt, mint tanár. Szerkesztője volt az Erdélyi Ritkaságok sorozatnak, abban 1942 és 1945 között 18 kötetben 13 olyan kézirat jelent meg, amely addig csak a szakemberek számára volt hozzáférhető. Jancsó hét esztendeig szerkesztette a sorozatot a Kolozsvári Rádióban Arcképek a két világháború közötti magyar irodalomról címmel. Halála után Mózes Attila kiadta ebből a szerző birtokában maradt szövegeket Kortársaim címmel a Kriterionnál. Jancsó Elemérnek 1969-ben jelent meg A magyar irodalomtöreténetírás ötven esztendeje a kolozsvári tudományegyetemen című tanulmánykötete. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14-15./

1997. február 24.

A szabadkőművesek titkos társaságait a szellemi elit képviselői hozták létre, jótékonysági intézményrendszerként, a tolerancia jegyében, írta Vajnovszki Kázmér. Az erdélyi páholyok az 1784-ben alakult bécsi Grosse Landesloge von Österreichhoz csatlakozta. A Román Nemzeti Nagypáholy - francia bábáskodással - 1880-ban jött létre. A román szellemi élet meghatározó személyiségei, Balcescutól Bratianun át Octavian Gogáig szabadkőművesek voltak, állapította meg Dan Amadeo Lazarescu nagymester. Az 1920-as rendszerváltás után az erdélyi - zömmel magyar és szász - páholyok megőrizték függetlenségüket, anyanyelvi kötődésüket. Így a kolozsvári Unió-páholy nagymestere, Jancsó Elemér, az Ady Társaság révén ápolta kapcsolatait a magyarországi "testvérekkel". /Az utolsó magyar nagymester pedig Benedek Marcell./ 1949-50-ben a szovjet csatlósállamokban törvényen kívül helyezték a szabadkőműves páholyokat. A Román Nagypáholy nagymestere, Marcel Shapira Párizsba tette át székhelyét. Párizsban megalakult az Üldözött Szabadkőművesség Szövetsége. - Az "elaltatott" páholyok nehezen ébredeznek. Jelenleg helyzetük szinte áttekinthetetlen. Marcel Saphira teljhatalmú nagymesternek tekintette magát, meglepetéssel nyugtázta, hogy 1991 februárjában az Egyesült Angol Nagypáholy Romániában megalakította az első, Concordia nevű skót rítusú páholyt, majd újabb két páholy alakult /a Duna-delta és a Balcescu/. Az olasz Grand Oriente 1993 januárjában megalakította Románia Nemzeti Nagypáholyát, Nicolae Filip nagymesterrel az élen. Shapira erre Bukarestbe sietett, híveit tiszti ragra emelte és egy ellennagypáholyt hozott létre, Dan Amadeo Lazarescuval az élen. Közben az amerikai központi szövetségi tanács is megalakította a maga romániai nagypáholyát Costel Iancu hegedűművésszel és üzletemberrel az élen. Megindult a belháború Lazarescu és Iancu között. Dan Amadeo Lazarescu elmondta, hogy az 1993-as konstantinápolyi konventen megállapodtak abban, hogy a nagypáholyt haza kell telepíteni. Azonban Marcel Shapira véglegesen Franciaországban telepedett le, rá ruházta a nagymesteri tisztet. Ugyanakkor a Grand Oriente képviseletében páholyt alapítottak Bukarestben. 1995-ben az Egyetemes Szabadkőművesek Romániai Nemzeti Nagypáholyának élére Sever Frentiu festőművészt választották. Tizenhárom erdélyi páholy nem ismeri el az új vezetést és 1995 decemberében megalakította az erdélyi nagypáholyt, amely 1996 januárjában Gyulafehérváron konventet tartott, a Lazarescu-páholyok egy része is csatlakozott, nagymesterré pedig Vladimir Boantát avatták. A páholyok egy része azonban hátat fordított nekik. A Bevett Óskót Rítusú Nagypáholy Főtanácsa febr. 2-án összeült és Dan Amadeo Lazarescu nagymestert - idős kora miatt - "ad vitam" nagymesterré avatták, a gyakorlati ügyek intézését egy évre az 1994 óta a francia nagypáholy összekötőjére, André Szakvaryra bízta. Ügyvezető nagymester Dan Emanuel Dobreanu lett. Dan Amadeo Lazarescu mindezt puccsnak minősíti. Elítéli Ernst Schlesingert, aki több erdélyi páholyt alapított és mindenáron külön nagypáholyt akart 25

1998. június 20.

Az erdélyi IKE kiadásában, az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával új sorozatként megjelent Kolozsváron az Ifjú-Erdély, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület negyedévi kiadványának első /április-június/ száma. Adorjánai Zoltán a főszerkesztő, Brassai Zsombor a helyettese, dr. Buzogány Dezső a felelős szerkesztő. Nem lesz könnyű újraindítani az Ifjú Erdélyt, melyet az egyetemes magyar művelődéstörténet is számon tart, sok kiváló munkatársa volt, köztük Wass Albert, Gagyi László, László Dezső, Jancsó Elemér, Debreczeni László, Szabédi László, Makkai László, Csetri Elek, Szabó T. Attila, Vita Zsigmond, Gellért Sándor és mások. /Makay Botond: Az Ifjú-Erdély - ötven év után. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 20-21./ Az Ifjú Erdély 1923 és 1944 között jelent meg.

1999. augusztus 21.

Aug. 11-én elhunyt Livia Bacaru asszony /sz. Szamosborhíd, 1921. nov. 10./ jeles műfordító és bibliológus. Az Akadémia Könyvtárában, a Revista Bibliotecilor szerkesztőségében, az Állami Könyvtárban végzett eredményes kutatói-szerkesztői munkát. Könyv- és könyvtártudományi tanulmányai szakfolyóiratokban jelentek meg. Livia Bacaru fordította románra Liviu Rebreanu ifjúkori, magyarul írott prózáit a kritikai kiadás függeléke számára. A klasszikus és kortárs magyar irodalom tolmácsolója volt. Kemény Zsigmond, Jókai Mór, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Jancsó Elemér, Csehi Gyula, Kemény János, Méliusz József, Lőrinczi László, Mester Zsolt, Méhes György művei az ő fordításában jutottak el a román olvasóhoz. Különösen büszke volt Jakó Zsigmond Írás, könyv, értelmiség című, általa tudományos szépprózaként értékelt kötetének a fordítására, amely Philobiblon transilvan címmel jelent meg a Kriterion égisze alatt. Bukarestben, a katolikus Bellu temetőben helyezték örök nyugalomra. /Balogh József: Elment Livia Bacaru? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./

1999. december 11.

Bodgán Kálmán úgy hiszi, Romániában ő a legrégibb szabadkőműves, hiszen Kolozsváron, az Unió Páholyban hatvanöt éve avatta fel a nagymester, dr. Janovics Jenő. Erdélyben skót, a Regátban pedig francia rítusú páholyok voltak. Erdélyben Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Temesváron, Aradon voltak páholyok, a legfiatalabb páholyt Nagybányán Bogdán édesapja és dr. Bene Sándor alapította. Új páholy megnyitásához szükség volt egy szomszédos ország nagymesterének a jelenléte. A nagybányai páholy megnyitására dr. Balassa Péter akadémikus, nyelvészprofesszor érkezett Budapestről. - Bogdán felsorolt néhány tagot. Kolozsváron a szabadkőművesek között volt Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Vásárhelyi János, Járosi Andor, Ürmössy Antal Márk, dr. Jancsó Elemér, Brüll Manó, Bárd Oszkár, Ligeti Ernő, Lakatos István, dr. Gúzner Miklós, Szegő Imre, Brassóban Kacsó Sándor, Marosvásárhelyen Molter Károly és dr. Fekete Andor. /Bodgán Kálmán, a legrégibb szabadkőműves: Szabad-e szabadkőművesnek lenni? = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./

2002. július 7.

Csíksomlyón, a ferences kolostorban tartották június 22-23-án a Ferences Világi Rend erdélyi káptalanját. Az erdélyi ferences harmadik rendet 1948-ban, a szerzetesrendek működését korlátozó, kolostorokat feloszlató intézkedések betiltották és csak 1990-ben, a rendszerváltozás után szerveződhetett újra. A világi rend a Szent Istvánról elnevezett erdélyi provincia területén jelenleg 515 taggal, 23 közösség keretében működik. A csíksomlyói káptalanra 55-en, a csoportok megbízottjai és elöljárói érkeztek. A kegytemplomban Tamás József segédpüspök celebrálta a szentmisét. Tímár Asztrik ferences atya, az Erdélyi Ferences Világi Rend lelkivezetője jelenlétében megbeszélték a közösségekben felmerülő problémákat. Új tagok manapság kevesen jelentkeznek. Megválasztották az új elöljárókat. Miniszteri tisztséggel a vajdahunyadi Jancsó Elemért bízták meg, helyettese a szintén vajdahunyadi Osváth Mária, titkár Penu Szilárd és tanácsos Bartalis Mária - mindketten Csíksomlyóról, képzési felelős a vajdahunyadi Jancsó Terézia, gazdasági felelős Lászlóffy Árpád Désről, ifjúsági felelős Molnár Gabriella lett. /Csúcs Mária: A megújulás reményében. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 7./

2004. január 6.

Megjelent a 80 éves Nagy Pál Tinta a Kisgöncölben. Karcolatok, anekdoták /Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2003/ című kötete. Ezek az írások a közelmúlt irodalmi viszonyainak művek mögötti berkeibe nyújtanak némi bepillantást, vallotta a szerző. Írók, költők, művészek – Gagyi László, Tomcsa Sándor, Jancsó Elemér, Földes László, Szemlér Ferenc, Gellért Sándor, Bözödi György, Szőcs Kálmán, Bajor Andor és mások szerepelnek a könyvben. /(damján): Tinta a Kisgöncölben. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./

2005. szeptember 6.

Csetri Elek történész, egyetemi tanár beszélt életútjáról. Tordán született, 1924. április 11-én. A háború után szovjet hadifogságba került. A legnagyobb nehézség mégis az volt, hogy a pártállam korában kellett történelmet tanítani. Erdély pedig nem volt könnyű kérdés. Mindig az volt a tendencia, hogy elvágják a magyar szálakat. Volt egy olyan időszak, amikor egyenesen kimondták, hogy pontosan a leírt szöveget adják elő. Ezt azonban sohasem hajtották végre. Csetri gyermekkorában még Torda város háromnegyede magyar volt. Kiváló tanári karuk volt. Hetven százaléka 45 után egyetemi tanár lett. Ott tanított Jancsó Elemér, Imecs Márton és Tulogdi János, a kiváló földrajztudós. Csetri 1947-ben végzett az egyetemen, majd meghívták tanársegédnek az egyetemre. A Bolyai Tudományegyetem a jobboldali magyar társaság szemében kommunista fészek volt. A román pártállami kommunista hatalom viszont magyar nacionalista központnak tekintette, azért számolták fel. Csetri szerint az egyetem a magyar művelődést szolgálta, művelődéstörténelmi, gazdasági, politikai témák művelését. Csetri számára a Wesselényi-téma egy időben központi kérdés volt, de félre kellett tenni tíz évre. „Wesselényi egy románellenes magyar nacionalista volt” – ezt Xenopol dobta be a román történetírásba.. Voltak területek viszont, ahol tudtak dolgozni. Ilyen volt a művelődéstörténet, ahol teljes sorozatot csináltak, minden jelentős magyar emlékírót, memoárírót, naplóírót vagy más személyiséget megjelentettek. A kimondott történelmet a hatalom nem támogatta, mert ott mindig gyanakodtak valamire. Csetrit a biográfiai műfaj mindig érdekelte, munkásságának jelentős része ilyen jellegű. Később Kőrösi Csoma Sándort kezdte el kutatni. Csetri Elek 1986-ban fejezte be az egyetemi oktatást. Nem bírta tovább lelkileg a kettősséget. A pártállam egyre szorosabban ellenőrizte a magyar értelmiséget. Semmilyen körülmények között nem voltak hajlandók a magyar oktatókat előléptetni. Csetri 22 évig volt előadótanár és úgy is ment nyugdíjba. 1989 után visszament óraadóként, de ez már nem jelentett közvetlen befolyást az egyetemi életre. Három éve tanítja a Partiumi Egyetemen a magyar civilizáció történetét. Csetri Eleknek öt könyve volt kéziratban 1990-ben. Az egyik a Bethlen Gábor, amit 1992-ben megjelentetett a Kriterion. Jenei Dezsővel elkészítettek egy technikatörténeti kronológiát. Ezt húsz mérnökkel csinálták meg. A diktatúra idején ezt sem adták ki. Volt egy másik kézirata amely most talán meg fog jelenni. Körmöczy János unitárius püspökről szól, aki kint tanult Göttingában, ahol Kőrösi Csoma Sándor is tanult. Az ötödik kézirat a Vass Pál-könyv. Az volt az első könyve, 1968-ban jelent meg. Vass Pál császári-királyi kapitány volt, akit kitettek a huszárhadseregből. Utána tisztviselő volt, majd 48-ban Bem kapitánya. Megjelent az első rész, a Kriterion kiadta, a második részt nem engedélyezték. Nem csüggedt el, hogy munkáit nem adják ki. A lényeg, hogy az ember ne adja fel, gondolta. A legújabb munkája Gyulay Lajos naplójának válogatása. Ez 140 kötetes kézirat, a magyar irodalom legterjedelmesebb naplója, páratlan kulturális kincs. Csetri Elek 81 éves, változatlanul sokat dolgozik. /Fábián Tibor: „Az volt a tendencia, hogy elvágják a magyar szálakat” Csetri Elek történész, egyetemi tanár a „tranzit városról”, a népi vonulatról és a 89-ig kiadatlan kéziratairól. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 6./

2006. február 9.

1945-ben a magyar egyetem szervezői (hármas bizottság: Csőgör Lajos, Demeter János, Jancsó Elemér) nem tudták elérni, hogy az orvosi kar Kolozsváron induljon. A szorongatott helyzetben határozták el, hogy az egyetem orvostudományi kara Marosvásárhelyre költözzön. Ez nagy vihart kavart a magyar közvéleményben, mivel Kolozsvár Erdély gazdasági, művelődési és politikai központja volt. Voltak, akik az elköltözésben lemondást, a jogok feladását látták. 1945. szeptember 7-én az úgynevezett „átvételi” bizottság (Pápai Zoltán, Dóczy Pál, Henter Kálmán) átvette a volt katonai hadapródiskola épületét a leendő orvosi kar központi épülete számára. Az átvett épületben évekig tartott az átalakítás, építkezés. A Bolyai Tudományegyetemen az 1945–1946-os tanévre a beiratkozások – így a marosvásárhelyi orvosi karon is – 1946. január 25-től február 9-ig tartottak. „A Bolyai Tudományegyetem mind Marosvásárhelyen mind Kolozsváron 1946. február 11-én megnyitotta kapuit”. E címmel adta hírül a marosvásárhelyi Szabad Szó 1946. február 13-i száma az egyetemi oktatás megkezdését az új magyar nyelvű egyetemen. A jelentkezések alapján körülbelül 1800 hallgatóra számítottak az összes évfolyamokon. Az előadásokat azonban csak a másodévesektől felfelé tudták megkezdeni, mert a bonctani intézet kialakítása több időt vett igénybe. /Dr. Szöllősi Árpád: Hat évtizedes múltra tekint vissza az orvosi egyetemi oktatás Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 9./ Emlékeztető: Szöllősi Árpád munkája a kiváló, adatgazdag összefoglaló: A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1995/

2006. szeptember 19.

A kisebbségi törvény kulturális autonómiára vonatkozó kitételeinek elutasítása kapcsán Bíró Bélának eszébe jutott a múlt század harmincas éveiben megjelent dr. Jancsó Elemér A magyar szabadkőművesség irodalmi és művelődéstörténeti szerepe a XVIII. században című kötete, amely egyebek közt a Martinovics-féle összeesküvés dokumentumait is feldolgozta. A Reformátorok Társaságának katekizmusában írta Martinovics: „A forradalmárok Magyarországot autonóm tartományokra óhajtották felosztani, amiket csak tág szövetségi kötelék tartott volna össze. Ilyen tartományoknak szánták Magyarországot, aztán Horvátországot, Szlavóniát és Dalmáciát Illíria néven, a felvidéki tót megyékből Szlavonica néven szintén külön autonóm tartományt akartak kialakítani és végül Erdély és a Bánság egy részéből Valahica néven román tartomány létesítését vélték elérhetőnek.” Ez mutatja, hogy a föderációs gondolat a magyar forradalmi értelmiség gondolatvilágában is a kezdetektől jelen volt. /Bíró Béla: Magyar föderalisták. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./

2006. november 25.

Jancsó Elemér (1905-1971) irodalomtörténész, egyetemi tanár örökségét méltatták az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) és a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszéke által szervezett kerekasztal-beszélgetésen, november 23-án. A beszélgetést dr. Egyed Emese egyetemi tanár nyitotta meg. A meghívott vendégek hozzászólásai, a Jancsóhoz fűződő személyes emlékek felidézése méltó volt szellemiségéhez. A beszélgetés alatt Jancsó Elemér műveiből, személyes tárgyaiból rendezett alkalmi kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők, ahol látható volt a szabadkőműves páholyba tartozását bizonyító igazolvány is. Jancsó Miklós színművész édesapjához fűződő emlékeit idézte fel, Pomogáts Béla irodalomtörténész baráti beszélgetéseik tanulságait osztotta meg a résztvevőkkel. Papp Ferenc Jancsó gazdag könyvtárát méltatta. Kötő József színháztörténeti munkáira tért ki részletesebben. Cseke Péter Balogh Edgár és a Jancsó fivérek (Béla és Elemér) kapcsolatáról beszélt. /Végh M. Balázs: Alkalmi kiállítás és kávéházi hangulat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./

2006. december 29.

Jancsó Elemér (1905–1971) Magyarországra menekített hagyatékának csak egy része jutott el az Országos Széchényi Könyvtárba – állítja az elhunyt egyetemi tanár és szenvedélyes műgyűjtő fia, Jancsó Miklós kolozsvári színművész. Jancsó Miklós az 1980-as évek közepén határozta el, hogy Magyarországra menekíti édesapja, Jancsó Elemér irodalom- és színháztörténész, kritikus, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsészkarának volt professzora hagyatékának legféltettebb részét. Erre azért volt szükség, mert apja halála után, az akkori lakástörvény értelmében kénytelenek voltak kisebb lakásba költözni, ahol nem fért el a hagyaték. Néhány kevésbé fontos könyvet a BBTE diákjainak adtak el, néhány irodalomtörténeti sorozatot az egyetem bölcsészkarának adományoztak, a gyűjtemény színháztörténeti részét pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak ajándékozták. A nemzeti kultúra védelmét szolgáló törvény értelmében valamennyi kéziratról, régi könyvről és dokumentumról jelentést kellett írni az akkori kommunista hatóságoknak. „Attól tartottam, hogy a hatóság emberei meglátogatnak, és elveszik apám hagyatékát” – idézte fel Jancsó Miklós azt az időszakot, amikor az említett törvényre hivatkozva a Szekuritáté elvitte – és máig sem juttatta vissza – például a magyar egyházak 1900-as évek előtti összes születési, keresztelési és halotti anyakönyveit, illetve jegyzőkönyveit. Egyebek mellett becsomagolták Jancsó Elemér 1796 darabból álló, több mint 380 közéleti és irodalmi személyiséggel váltott levelezését. A Magyarországra menekített gyűjteménynek része volt Aranka Györgynek 1768 és 1817 közötti, több mint kétezer darabból álló levelezése és egyéb iratai is. A hagyatékhoz tartozott az a 19. századi könyv-, folyóirat- és újsággyűjtemény is, amelynek töredékes jegyzéke kilenc gépelt oldal. A Jancsó család az 1980-as évek közepén megismerkedett, és összebarátkozott Barabás Béla történésszel, a Magyarságkutató Intézet akkori munkatársával, akiben megbíztak. Jancsó Miklós megbízta Barabás Bélát: gondoskodjék a kéziratok, levelek, könyvek, lapgyűjtemények elhelyezéséről, illetve eladásáról. Barabás Béla közölte, hogy az OSZK 460 ezer forintot ajánlott fel a teljes anyagért. Az 1990-es évek elején szóban, majd 1998 után levelek révén Jancsó Miklós szóvá tette: tisztázni kellene a hagyaték sorsát. „Barabás Béla azonban hol hallgatott, hol összevissza hazudozott, és máig sem tett eleget a kérésemnek” – fogalmazott Jancsó Miklóst. A Krónika érdeklődésére Barabás Béla kifejtette: „Tisztességesen elszámoltam, a kellemetlenségen kívül semmilyen más hasznom nem származott ebből az egész ügyből.” Hozzátette: „mindent, ami átjött a határon, átadtam a megfelelő helyeken”. Jancsó Elemér levelezése, az Aranka-levelezés, a Kuncz-, illetve a Bárd-hagyatéktöredék, valamint a sajtógyűjteményből tizenhárom cím bekerült az OSZK-ba, ezt a kézirattár munkatársa, Nemeskéry Erika, valamint a gyarapítási osztály akkori vezetője, Tóth Józsefné is megerősítette. Jancsó Miklós pontos elszámolást kér Barabástól. /Benkő Levente: Szétszóródott könyvritkaságok. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

2007. január 6.

Jancsó Elemér szerkesztette az Erdélyi Ritkaságok könyvsorozatot, hogy egyrészt megmentse a feledéstől az Erdély múltjára vonatkozó ismeretlen vagy alig ismert kéziratokat, másrészt hogy a nagyközönség elé példaként állítsa az erdélyi művelődés egykori munkásainak erőfeszítéseit. A sorozatban 13 mű látott napvilágot. 18 kötetben olyan művek láttak nyomdafestéket, mint Az erdélyi magyar színészet hőskora, Kibédi Péterfi Károly Esztétikája, Ruzitska György emlékezései, Bod Péter önéletírása, Román élet (Oroszhegyi Józsa), Székelyudvarhely legrégibb leírása, Udvarhely megye leírása, Székelyhoni utazás a két Homoród mellett (Jánosfalvi Sándor), Hermányi Dienes József Nagyenyedi Demokritusa, Bölöni Farkas Sándor Nyugat-európai utazása és Naplótöredékei (Az új Erdély hajnalán), Wesselényi Szózata a magyar és szláv nemzetiség ügyében, Kazinczy Ferenc Erdélyi levelei, Kolozsvár leírása 1734-ből (Füzéri György). A kötetek hatékonyságát emelte a bevezető tanulmány és a szakszerű jegyzetapparátus. Az utolsó kötetek fülszövege szerint 1944-ben további öt mű volt előkészületben, Bölöni Farkas angliai útinaplója, Bolyai János Appendixe, Fogarasi Sámuel naplója és Bisztray Károly visszaemlékezései két-két kötetben. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó újraindította az Erdélyi Ritkaságok sorozatot. Húsz kötetre tervezi, az utolsó 2010-ben jelenne meg. Az új sorozat első darabja Bölöni Farkas Sándor Erdély történetei című munkája. A kézirat másolatát és a beköttetett kefelevonatot Izsák József otthonában őrizte, politikai indíttatású meghurcolása idején is, amikor a házkutatás veszélye naponta fenyegette. 1989 után ismét foglalkoztatta a kiadás gondolata, végül a feladat, 2004-ben bekövetkezett halála után, a családjára öröklődött. Bölöni Farkas Sándorban /Bölön, 1795. dec. 14. – Kolozsvár, 1842. febr. 3./ Jancsó Elemér „a gondolat és eszmék emberét” látta. Bölöni Farkas Sándor az önálló Erdély történetét szándékozott papírra vetni, de csak az 1566-os esztendőig jutott el. Nem adathalmaz és nem forrásérték, hanem egy nagyon szubjektív történetszemléletet valló reformer munkája. /Bölöni Domokos: Erdély történetei. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./

2007. február 10.

Rég nem látott érdeklődés mellett zajlott február 8-án a kettős könyvbemutató Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. Bölöni Farkas Sándor és Nagy Pál köteteit a Mentor Kiadó adta ki. Bölöni Farkas Sándornak, a legendás, XIX. század eleji amerikai útikönyv szerzőjének történetírói munkássága jórészt ismeretlen maradt. E hiányosságot próbálja pótolni az eleddig kiadatlan, Erdély történetei című munka, amely annak idején egy megszűnt sorozat tervezett részeként látta volna meg a napvilágot. Jancsó Elemér professzor szerkesztésében, a Minerva Kiadó gondozásában a két világháború között jelent meg az Erdélyi ritkaságok című sorozat. Tizenhárom mű látott napvilágot akkor, további öt volt előkészületben, amikor a diktatúra közbeszólt. A Mentor Kiadó most, több mint hatvan év után újra megjelenteti Jancsó Elemér sorozatát, e sorozat első darabja Bölöni Farkas Sándor könyve. A kötethez Izsák József írt előtanulmányt és jegyzetanyagot. Nagy Pál új kötetének címe Napló nélkül. Az irodalomkritikus utóbbi másfél évtizedben írt és különböző lapokban megjelent írásait szerkesztette kötetbe. /Nagy Botond: Napló nélküli erdélyi történetek. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 10./

2007. november 7.

Budapesten árverezi el a Jancsó Elemér-téka egy részét az irodalomtörténész fia, Jancsó Miklós kolozsvári színművész. A budapesti Studio Antikvárium árverés alá bocsátja Jancsó Elemér irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, szerkesztő és gyűjtő hagyatékának egy részét. „A budapesti könyvkereskedés által áruba bocsátott könyveket magam vittem ki, én adom el őket” – szögezte le Jancsó Miklós. Jancsó Miklós éveken át hiába kereste-kutatta édesapja hagyatékának közel húsz éve Magyarországra küldött részét, mivel szerinte budapesti megbízottja, Barabás Béla történész nem adott pontos választ arra, hogy a rábízott könyvritkaságokat miért nem juttatta el az Országos Széchényi Könyvtárba. Barabás akkor a Krónikának azt mondta: tisztességesen elszámolt. Jancsó Miklós elmondta, nehéz szívvel válik meg ezektől a könyvektől is, de nincs más választásuk, mert maholnap ki kell költözniük az államtól megvásárolt lakásukból. /Benkő Levente: Könyvet lakásért. = Krónika (Kolozsvár), nov. 7./

2007. december 20.

Ötvenéves a NyIRK, teljes nevén: Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. 1957-ben indult Kolozsváron a Román Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának magyar nyelvű folyóirataként. Azóta is születése helyén jelenik meg évente kétszer. Az ünnepi számban két magyarországi szaktekintély: Görömbei András irodalomtörténész és Szathmári István nyelvész köszöntötte a folyóiratot. Ebben a számban Péntek János szóföldrajzi vizsgálatokat végzett a moldvai magyarban, Gulya János pedig a Halotti Beszéddel foglalkozott. A NyIRK megtett útjáról a folyóirat tudományos titkára, Murádin László nyelvész, a közismert nyelvművelő tájékoztatott. Kezdetben a példányszám ezer körül mozgott, 1974-től 500-600, 1993-tól csupán 350, 1997-ben megint 950, utána ismét visszaesett 300-ra. Csak megrendelők kapják, az Akadémiai Könyvtár számos példányt cserepéldányként küld szét a világba. Az I. évfolyam főszerkesztője Jancsó Elemér volt, őt követte Nagy István, aztán jött Gáll Ernő 1978-ban, utána a nemrég elhunyt Szabó Zoltán következett. A NyIRK tárgyköreit a nyelvészet és az irodalomtudomány között osztja meg, de nem zárkózik el más, humán jellegű szaktudományok, így a folklór vagy művelődéstörténet elől sem. Az írások szerzői túlnyomó többségükben a Román Akadémia kolozsvári fiókjának kutatóiból, illetve a kolozsvári egyetem magyar tanszékeinek tagjaiból kerülnek/kerültek ki (Antal Árpád, Benő Attila, Csomortáni Magdolna, Egyed Emese, Fazakas Emese, Máthé Dénes, P. Dombi Erzsébet, Péntek János, Szabó Zoltán, Szabó T. Attila, Szilágyi N. Sándor és mások). A lap megindította a hely- és személynévkutatást. /Komoróczy György: Ötvenéves a NyIRK. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 20./

2008. augusztus 12.

A marosvásárhelyi Mentor Kiadó a városban kiadott Látó szépirodalmi folyóirat szellemi körére épült. Káli Király István, a kiadó vezetője elmondta, elsősorban az erdélyi magyar szépírók műveit szerették volna kiadni, beleértve az első köteteseket is. Aztán ráébredtek arra, hogy nincs elég irodalmi mű, és szélesítették kiadványaik palettáját. Felvállalták a történelmi jellegű dokumentumok és tanulmányok kiadását, néprajzi munkákat, művészeti és művészettörténeti jellegű kötetek megjelentetését, az Erdély emlékezete, a Kriza János Néprajzi Társaság Könyvtára, a Mentor Művészeti Monográfiák sorozatokat, valamint Wass Albert életműsorozatát. Új a Könyvbarát sorozat, amelyben az elfeledett, vagy még ki nem adott szépirodalmi művek jelennek meg, illetve az Erdélyi ritkaságok, amelyben a két világháború közötti, Jancsó Elemér által kezdeményezett sorozat darabjait teszik újra közkinccsé. A Mentornak vannak házi szerzői, például Bogdán László, Király László, Egyed Emese, Sebestyén Mihály, Király Kinga Júlia, Fazakas Attila. De említhető Demény Péter, Vermesser Levente, Szabó Róbert Csaba neve is. /Antal Erika Közszolgálatiságot vállalva. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./

2008. december 13.

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

2009. március 3.

Szabédi öngyilkosságának /1959. április 18./ híre már másnap elterjedt, a nyugati rádiók is bemondták. Felháborodást keltett, mert mindenki tudta, hogy összefüggésben van a Bolyai Tudományegyetem erőszakos beolvasztásával. A pártvezetés a szokásos módszerrel Szabédi hitelességét lejártó eszközöket terjesztettek. Az egyik szerint nyelvészeti munkájának elutasítása a szakemberek részéről váltotta ki tettét, de azt is kimutatták, hogy családjában történt már öngyilkosság. Nyilvános gyűlésen kellett elítélni Szabédi „meggondolatlan, pártellenes cselekedetét”. Marosvásárhelyen Szabó Lajosnak kellett elítélnie Szabédit, aki közismerten jó barátja volt. Neki a Színművészeti Főiskola igazgatójaként kellett vállalnia ezt méltatlan feladatot. Tragikus veszteségnek minősítette, nem fűzött hozzá politikai magyarázatot. Erre megszólalt egyik előadó az asztalnál, szemére vetette és köntörfalazásnak minősítette, hogy Szabó Lajos nem foglal nyíltan állást Szabédival és életművének hibáival szemben. Inkább senki nem mondott semmit, kitért a válasz elől. Katona Szabó István készülő emlékiratában felidézte, hogy Balogh Edgár előtt szóba hozta Szabédi öngyilkosságát. Balogh Edgár elmondta, hogy találkozott Szabédival néhány nappal halála előtt, nagyon rossz hangulatban volt s azt mondta neki: „Neked könnyű, mert gyermekeid vannak! Sajnos, nem értettem elszólását, nem sejtettem, mire készül, pedig talán meg tudtam volna győzni. Mert semmi oka nem volt – magyarázta Edgár – a dolgok jól alakulnak. Megmarad a két egyetem önállósága, már fel is terjesztettük a legfelső vezetéshez. Szegény Laci nem hitt a jövőben, nem bízott eléggé a pártban.” Katona Szabó István nem látta értelmét vitatkozni vele, hiszen ő minden pártdöntésnek kereste a jó oldalát. Újvári Ferenc jelen volt Szabédi temetésén, melyet civilruhás szekusok egész csapata tartott szemmel. Katona Szabónak eszébe jutott, amit Szabédi mondott, a Luka-ügy után: „úgy érzem, mintha egy mozdony közeledne felénk, hogy elsöpörjön kíméletlenül.” Luka László megbélyegzése után törölték a szervezeti szabályzatból, hogy a Vasgárda tagjai nem lehetnek a Román Munkáspárt tagjai, ezután ezrével léptek be volt vasgárdista fiatalok. Fokozatosan Ceausescu kezébe került a párt középvezetésének irányítása. Mogyorós Sándor pártvezető kijelentette, hogy a Bolyai Tudományegyetem létesítése a magyar reakciónak és nacionalista erőknek tett engedmény volt. Április végén, amikor kiderült, hogy végleg megszületett az új egyetem Babes–Bolyai elnevezéssel, még egy tanár öngyilkos lett. Molnár Miklós, a közgazdasági karról. Május elején újabb megdöbbentő öngyilkosság történt, a Bolyai Egyetem beolvasztása miatti tiltakozásul, Csendes Zoltán prorektor, aki kezdettől részt vett az „egyesítési” tárgyalásokon, feleségével együtt lett öngyilkos. Ő már tisztában lehetett azzal, hogy valójában miről van szó, mert ekkor már kiderült, hogy minden szakon, kivéve a magyar nyelv és irodalom tanszéket, a magyarnyelvű oktatás egyharmadára csökkent. Sőt a jog és közgazdasági karon csak román nyelvű oktatás maradt. Szó sem volt két egyenrangú, önálló egyetem működéséről. Ezt nem akarta vállalni Csendes Zoltán prorektor, ez ellen tiltakozott Szabédi módjára. Közben külön bizottság vizsgálta a magyar irodalomtörténeti szakon előadó tanárok jegyzeteit. A bizottság tagjai a Központi Titkárságban működő „az együtt élő nemzetiségek problémáival foglakozó bizottság” két küldötte, Vécsey Károly és Blénesi Ernő élesen bírálta Szigeti József és Jancsó Elemér „nacionalista”, értékmentő munkásságát. Tanulmányuk az Igaz Szóban jelent meg májusban. Vécsey minden kormányt és irányzatot hűségesen kiszolgált az államosítástól az összevonásokig. Blénesi Ernő az Előrénél lett főszerkesztő-helyettes. Csendes Zoltán a statisztika professzora, prorektor, országosan elismert szakember volt a maga területén. Kiváló tehetség volt. (Részlet Katona Szabó István A nagy hazugságok kora (1948–1968) című készülő önéletrajzi kötetéből) /Ötven éve történt. A kolozsvári önálló magyar egyetem felszámolása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./

2009. december 29.

Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. – Bukarest, 1952. dec. 24.) személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt is. Bátyjának, Demeter Jánosnak, továbbá Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek, László Dezsőnek (az egykori „erdélyi fiataloknak”) megjelentek visszaemlékezései, írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint a Demeter Béla hagyatéka. Pedig ez a hagyaték nagyon gazdag. Demeter Béla – Közgazdasági és gazdaságpolitikai írásai: 1.) Románia gazdasági válsága (Demeter Jánossal együtt, Uránia nyomda, Kolozsvár, 1930); 2.) Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt (Venczel Józseffel együtt, Budapest, 1940); 3. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1941–42 (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT, Kolozsvár 1942); 4.) 1945-ben az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, s a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak.; 5.) 1936-tól az Erdélyi Gazdának munkatársa. Érdemes felleltározni minden évkönyvben (Erdélyi Gazda Naptára) leközölt beszámolóját és tájékoztató írását. – Falukutató és szociográfiai munkássága: 1.) Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást. Ő adta közre azt a kérdőívet, amely a falukutatás fontos módszertani kézikönyve lett (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? – 400 kérdés –, Kolozsvár 1931); 2.) Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve (Kolozsvár, 1932). (Lásd Erdélyi Fiatalok); – Politikusi és kisebbségpolitikai munkássága: 1.) 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésben.; 2.) 1945-ben megalakult a Béke-előkészítő Osztály, amelynek román és erdélyi referensként tagja lett. Hozzászólás a békeelőkészítő elgondolásokhoz s az elkövetkezendő feladatokról (1945. aug. 1.); 3.) 1945-ben többször visszatér Erdélybe, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes intézkedésekről és elkövetett atrocitásokról – jegyzőkönyvi ismertetések.; 4.) 1946 tavaszán ő készítette fel Nagy Ferenc miniszterelnököt moszkvai útjára, tanácsolt Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, amelyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. (A Kisebbségi Kódex); 5.) Részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, de ez sem került a béketárgyalások asztalára.; 6.) Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyarbarát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett arra, hogy a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is.; 7.) Ő juttatta ki a Márton Áron, Szász Pál, Lakatos István, Vásárhelyi János, és Korparich Ede által aláírt Memorandumot, amelyben a Magyar Népi Szövetség Vásárhelyi Kiáltványa ellen tiltakoztak, s mutatta be, amikor Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyarság a trianoni határok visszaállításának híve. Rákosi Magyarországa Demeter Bélát kiszolgáltatta a román hatóságoknak 1951. április 18-án, koronatanúnak álcázva a Márton Áronék perében. Demeter Béla 1952. december 24-én, Bukarestben (Zsilaván) belehalt az embertelen vallatásba és bánásmódba anélkül, hogy tőle egyetlen terhelő, s a perben felhasználható információt is megszerezhettek volna. /Kónya-Hamar Sándor: Demeter Béla ébresztése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Emlékeztető: Demeter Béla Az erdélyi magyarság helyzete 1944. augusztus 23. óta című tanulmányát folytatásokban közölte a bukaresti napilap /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1996. máj. 11., máj. 18., jún. 1./ Demeter Béla tanulmányában kifejtette, 1944. augusztus 23-a után megnyíltak a román börtönök, ártatlan magyarok ezrei kerültek a szabaduló románok helyébe. A magyarság likvidálására irányuló tervek részeként a legsovinisztább románokat a román nagyvezérkar felfegyverezte. A Maniu gárdának nevezett alakulatok parancsot kaptak, hogy büntessék a magyarokat, ha kell, irtsák ki őket, javaikat pedig kobozzák el. Elrendelték, hogy mindazok a csendőrök, adóvégrehajtók, akik 22 éven át rettegésben tartották az erdélyi magyarságot, térjenek vissza és foglalják el helyüket. A román sajtó példátlan módon uszított. A felfegyverzett bandák gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg. Szárazajtán embereket lefejeztek, több helyen gyilkoltak magyarokat /például Csíkszentdomokoson, Csíkkarcfalván, Fejérden, Páncélcsehen, Magyarzsomboron, Egeresen, Bámffyhunyadon/. Magyarok ezreit fogták össze, szadista tisztek éheztették, kínozták a foglyokat, a szovjet katonáknak azt jelentették, hogy a foglyok magyar partizánok. A falvakban a román csendőrök jártak elől a magyarság elleni vérengzésben, fosztogatásban. A magyar Háromszék megyében az egyik első intézkedés volt a magyar nyelv használatának eltiltása a hivatalos érintkezésben. A katonai ügyészek perbe fogták azokat a magyarokat, akik Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe szöktek és most visszatértek eredeti lakóhelyükre. A Vörös Hadsereg véget vetett a rablógyilkos hadjáratnak, 1944. november 14-én kiparancsolta Észak-Erdélyből a román csendőröket, tisztviselőket, elrendelte a Maniu gárdák feloszlatását. Maniu hozzájárult a gárdák feloszlatásához, „bajtársaknak” nevezte a gyilkosokat és köszönetet mondott „hazafias akciójukhoz” /Dreptatea, 1944. nov. 16./ 1944. november 14-től a demokratikus román és magyar pártok koalícióra léptek egymással, helyi hatóságokat szerveztek, élükre pedig a Központi Tanácsadó Testületet. Demokratikus törvényeket alkottak. Az egyenjogúság alapján álló nemzetiségi törvényjavaslatot fogadtak el. Kolozsváron felállítottak egy magyar és egy román egyetemet, Kolozsváron magyar tankerületi főigazgatóságot létesítettek. 1945. március 13-án a Groza-kormány bevezette a román közigazgatást Erdély egész területén. A kormány ígéretet tett arra, hogy a nemzetiségi jogokat, az egyenlő bánásmódot biztosítja. A hivatalos elvekkel ellentétes a megvalósítás, az új jogszabályokban ott vannak a magyarellenes tendenciák. A kormány elsősorban a fasiszta Antonescu-rezsim uralma idején Dél- Erdélyből elüldözött 350-400 ezer főt kitevő magyar tömeget sújtotta. Őket a katonaság kifosztotta, hónapokon át az országutakon sínylődtek, úgy vánszorogtak haza. Vagyonukat zár alá vették, földeiket elkobozták. A tisztogatást csak a magyarok között vették komolyan, a román közigazgatásban azok maradtak a helyükön, akik a magyarságot üldözték. A román hadbíróságok tömegesen ítéltek el a román és magyar hadseregből megszökött magyar katonákat, annak ellenére, hogy ők a szövetségesek elleni háborúból vonták ki magukat. Abból a célból, hogy a béketárgyalások időpontjában Erdélyben minél több románt találjanak, kényszerítették az óromániai és dél-erdélyi román alkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy költözzenek vissza Erdélybe. Úgy csináltak helyet nekik, hogy megkezdték a magyar városokból /Kolozsvár, Brassó stb. / a magyar lakosok kitelepítését, otthonaik lefoglalását. Törvényt hoztak a nemzetiségek védelméről, de ezt nem tartják be. A vegyes lakosságú községekben a románok büntetlenül verik, gyilkolják, rabolják a védtelen magyarokat, a román hatóság szeme láttára. A román hatóságok népbírósága magyarellenes. Román tömeggyilkosok kegyelmet kapnak, a zsidómészárlások értelmi szerzői közül sokan szabadon járnak, ugyanakkor a magyarok ellen tömegesen indult népbírósági eljárás, halálos ítéletek sorát hozták. A kormányzat minden intézkedésével az 1940. augusztus 30-án fennállott helyzetet állítják vissza, a magyarságot abba a helyzetbe hozzák, amelybe a 22 évi céltudatos fasiszta, soviniszta elnyomás következtében jutott. Jelenleg az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a CASBI, az Ellenséges Javakat Kezelő Pénztár alkalmazási módja. A CASBI célja az ellenséges állampolgárok javainak zár alá vétele. Ezt úgy alkalmazzák, hogy földönfutóvá tegyék a magyarság túlnyomó részét. Magyarországgal a fegyverszüneti egyezményt 1945. január 10-én írták alá, ettől a naptól kezdve Magyarország nem ellenséfes állam. Eleget tesz jóvátételi kötelezettségének, így nem kötelezhető kettős anyagi jóvátételre. Ebből következik, hogy Románia nem adhat ki olyan rendelkezéseket, amelyek Magyarországot továbbra is ellenséges államnak tekintik. A CASBI végrehajtási utasítsa 1945. április 5-én jelent meg. Ennek egyik pontja „vélelmezett ellenségnek” tekinti azokat, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után elmentek Romániából. Ezek minden vagyonát elkobozzák. A román fegyverszüneti egyezmény erről nem beszél. A „vélelmezett ellenség” kategóriájának megállapítása az erdélyi magyarság tudatos, tervszerű tönkretétele. Tudni kell, hogy a német katonai hatóságok 1944 augusztusában kihirdették, hogy a lakosságnak el kell hagynia lakóhelyét. A megfélemlített lakosság nagy része azért választotta az elmenekülést. Az elmenekült erdélyi őslakosság 90 százaléka nem önszántából menekült, hanem rendeletek hatására. Az elmenekült lakosság tehát nem tekinthető ellenségesnek. A román kormány a Besszarábiából, Bukovinából a harcok elől menekülő százezer román menekültet nem tekintette ellenségnek. A CASBI alkalmazása terén rengeteg panasz merült fel. A Magyar Népi Szövetség a kormány tudomására hozta a panaszokat. 1945. augusztus 15-én vizsgáló bizottság érkezett Kolozsvárra, elvben bizonyos könnyítéseket helyeztek kilátásba. A román igazságügy-miniszter 1945. október 15-én kiadott rendeletével a román bíróságoknak megtiltotta, hogy a menekülteket visszahelyezzék jogaikba. A Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a Magyarországra repatriálni akaró magyar állampolgárok ingóságaikat kivihessék. Ezt csak akkor tehetik meg, ha a román hatóságok igazoló írás adnak ki. Azonban ezt az írást nem adják ki, így a hozzájárulás csak elvi jelentőségű. Az erdélyi magyarság 70-80 %-ban földműves, ezért legfájóbb problémája a földkérdés. Az 1921-es román földreform célja az erdélyi magyarság létalapjainak gyöngítése volt. A 100 hektáron aluli kisajátítottaknak 74,9 %-a volt magyar és csak 4,7 %-a román. Kisajátítottá az erdélyi római katolikus egyház birtokainak 95,5 %-át, a protestáns magyar egyházak 45 %-át. A román nemzetiségűek sokkal nagyobb arányban részesültek földjuttatásban, mint a magyarok. Az 1945. március 22-én közzétett román földtörvény a magyar földművesek újabb százezreit sújtotta igazságtalan ítéletével. A törvény szerint el kell kobozni mindazok földbirtokát, akik 1944. augusztus 23-a után külföldre menekültek. A Magyar Népi Szövetség közbenjárására ígéret hangzott el Bukaresten, hogy orvosolni fogják a törvény sérelmes kitételeit. A törvény ugyanis kimondta, hogy mindez nem vonatkozik a románokra. A Magyar Népi Szövetség 1945. májusában tartott kongresszusa alkalmával emlékiratban fordult a kormányhoz, követelve a változtatásokat. Azonban a tiltakozás nem ért el eredményt. A magyarellenes túlkapások fő forrása a kisajátítás. Kisajátították a román hadseregben szolgáló magyarok, a kórházba távozott magyar betegek földjét is. A helyi bizottságok túlkapásainak áldozatai nem kapnak jogorvoslást. Földet ismét csak a magyarság veszít. Az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a 645/1945. sz. román rendelettörvény, amely a magyar uralom alatt kötött egyes megállapodások érvénytelenségét mondja ki. A törvény szerint az 1940. augusztus 30. és 1945. október 25-e között megkötött jogügyletek megsemmisítendők, ha a felperes 50 %-os kárt szenvedett, ha kiutasított, deportált volt, az ügyet kényszer hatására jött létre. A vagyontárgyakat vissza kell adni. A Dél-Erdélyből elüldözött és az Észak-Erdélyből távozott románok között gyakori volt a csereszerződés. A románok most ezeket a csereszerződéseket megtámadják, a Dél-Erdélyben kapott csereingatlanaikat megtartják és az Észak-Erdélyben szerzett ingatlanaikat is visszakapják, a vételár nevetségesen csekély hányadáért. Súlyos sérelme az erdélyi magyarságnak az úgynevezett adminisztrátori intézmény, ez a magyarság gazdasági tönkretételét célozza. Csak a magyar nemzetiségű román állampolgárok kereskedelmi és ipari vállalataihoz, magyar érdekeltségű pénzintézeteihez, szövetkezeteihez adminisztrátorokat neveznek ki, akik az illető vállalat minden kérdésébe beleszólhatnak, ezért a tevékenységükért súlyos összegeteket szednek fel. Az adminisztrátori intézmény független a CASBI-tól. A román hatóságok a háború előtti időben a magyar nyelvű feliratok és kereskedelmi könyvek után többszörös illetményt róttak ki. Ezt az antidemokratikus intézményt a Groza-kormány idejében is fenntartották. A magyarság elszegényítésének a múltban is egyik legalkalmasabb eszköze volt az adópolitika. A román közigazgatás Észak-Erdélybe való bevezetésével új adórendszert hoztak be, a magyarok adóját újraértékelve lényegesen magasabban állapították meg, mint a románokét. Erdélyben fejlett volt a szövetkezik élet, mai s közel ezer magyar jellegű szövetkezet működik egy fogyasztási és egy hitelszövetkezeti központ keretében. A román kormány ezeknek a szövetkezeteknek az alapszabályaiba olyan változtatásokat eszközölt, amelyek a magyar szövetkezetek működését úgyszólván teljesen megbénítják. Korlátozták a szövetkezetek üzletkötési jogát, a magyar szövetkezetek nem részesülnek a szétosztásra szánt közszükségleti cikkekből, a magyar szövetkezek adójánál a háború előtti forgótőkét veszik alapul. A készülő új törvény meg kívánja szüntetni a magyar szövetkezeti központokat. Trianon után 1924-ben a román hatóságok állampolgársági névjegyzéket állítottak össze, akkor ebből mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személyt kihagytak a névjegyzékből. 1945 után ezek az emberek újból állampolgárság nélkül maradtak, ehhez jöttek az észak-erdélyi magyar tömegek. A Magyar Népi Szövetség többszöri közbelépése és a kormány ígéretei ellenére a helyzet nem változott jelentősen. Bizonyos enyhülés jelentkezett az állampolgársági törvény 1945. decemberi újabb utasításában. A Groza-kormány fel tud mutatni néhány olyan intézkedést, ami arra enged következtetni, hogy az erdélyi magyar tanügy méltányosabb elbánásban részesül, mint 1940 előtt: az észak-erdélyi magyar iskolahálózatot nagyjából fenntartotta. Dél-Erdélyben pedig lehetővé tette a magyar egyházaknak több új elemi és középiskola megnyitását. 1945 nyarán a magyar tanulók anyanyelvükön érettségizhettek – Romániában előízben. Egyelőre még működhetnek a magyar tanügyigazgatási szervek. Azonban az egész magyar tanügyet a jogi bizonytalanság jellemzi, a magyar iskolák hivatalos elismerése még nem történt meg, a magyar tanfelügyelőségeket hivatalosan nem ismerték el. – Az 1945. május 29-én megjelent törvény értelmében az Észak-Erdélyből 1940-ben elmenekült román iskolák visszatértek eredeti román székhelyükre, ezzel az ott működő magyar iskoláknak át kellet adni helyiségeiket, a legtöbb esetben a magyar felekezeti iskolákba mehettek, délutáni tanítást vállalva. A visszatérő román iskolák nemcsak az épületeket vették vissza, de a teljes felszerelést is. Súlyos gond a magyar iskolában a tanárhiány, az iskolák átlagosan 30 %-os tanítóhiánnyal küszködnek. Állandó a veszély, hogy román tanárt neveznek ki magyar iskolába. A magyar tanítóság éhbérnek sem mondható fizetéselőleget kapott, mialatt a román tanítók teljes fizetést élveztek. A fizetéskülönbözetek orvoslása most van folyamatban, de a múlt áprilishoz képest háromszoros értékcsökkenéssel. A magyar tanárok besorolása igazságtalanul történt, ugyanis a bécsi döntés után szerzett jogaikat semmibe vették. – Elemi és középiskolai tanuló annyi van, mint talán soha a XX. században. A magyar tanulók nagy létszáma a legbiztosabb alapja a magyar tanügynek. A román elemi iskolák részére az állam ingyen tankönyvet adott, a magyarelemi iskolák diákjai súlyos tankönyvhiánnyal küszködnek. A román középiskolák továbbra is használják az 1940 előtti tankönyveket, a magyar középiskoláknak ez azonban tilos. Súlyos kérdés a magyar tudományegyetem ügye. 1944 őszén a kolozsvári magyar egyetem – ellenszegülve a hatóságok kiürítési parancsának -, a helyén maradt és folytatta működését. A román államigazgatás Észak-Erdélyre való kiterjesztése után a Nagyszebenből visszatért román és a magyar egyetem között megállapodás jött létre 1945. április 16-18-án, melynek értelmében a magyar egyetem – megtartva az 1940. augusztus 20-a után szerzett teljes felszerelését, kiköltözött azokból az épületekből, melyekben eddig működött. A megállapodás után másfél hónappal, 1945. május 26-án megjelent a Hivatalos Közlönyben a magyar tannyelvű állami tudományegyetem „felállításáról szóló rendelettörvény, amely az áprilisi megállapodásnál jóval alacsonyabb szinte állapította meg a magyar egyetem státusát. A rendelet szerint a magyar egyetemnek el kellett hagynia az egyetemi város 50 épületét és egy volt állami magyar leányiskolát jelöltek ki számára. További sérelem, hogy a magyar tanárok besorolását román egyetemi tanárok végezték. A magyar tudományegyetem orvosi fakultását át kellett költöztetni Marosvásárhelyre. A magyar egyetem tanárai a legsivárabb anyagi helyzetben vannak. A tanárok megsegítésére gyűjtőakció indult. A kormány a gyűjtőakció eredményének felhasználására még nem adta meg az engedélyt. Az erdélyi magyarság a szép szavak ellenére sem lát garanciát jogainak biztosítására a jelenlegi rendszerben.


lapozás: 1-23




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998