udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 6 találat lapozás: 1-6
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Ancel, Jean

2003. június 16.

A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet visszautasította a román kormánynak azt az állítását, hogy Romániában a második világháború idején nem volt holokauszt. Az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult izraeli intézet a jún. 13-án kiadott román kormányzati nyilatkozattal ellentétben úgy tudja, hogy Romániában ezen időszakban több százezer zsidó vesztette életét a származása miatti üldözésekben. A Jad Vasem Intézet nemrég adta ki e témában Jean Ancel történész kétkötetes munkáját, amely azt állítja, hogy a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek áldozatul a holokausztnak. Az Ancel által fellelt korabeli dokumentumok igazolják, hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. A történész szerint Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban. A nemzetközi sajtó is élénk érdeklődést tanúsított a kormány állásfoglalása iránt. A France Press emlékeztet arra, ma is vitatott téma Románia szerepvállalása a második világháborúban, miután a nacionalista erők felmentik Ion Antonescu marsall által vezetett kormányt a zsidó származású lakosság üldözésével kapcsolatos felelősség alól. A brit, amerikai és ausztrál sajtó elsősorban a román kormány közleményébe foglaltak azonnali magyarázatát hiányolja. A The Guardian című brit lap egy temesvári zsidó közösségi vezetőt idéz, aki szerint történelmi bizonyítékok tanúskodnak a Iasi-i és bukaresti zsidók meggyilkolásáról, valamint arról, hogy 130 ezren a magyar adminisztráció idején zajló deportálások nyomán pusztultak el./A Jad Vasem bírálja a román kormányt. = Krónika (Kolozsvár), jún. 16./

2003. június 17.

A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet visszautasította a román kormánynak azt az állítását, hogy Romániában a II. világháború idején nem volt holokauszt. Jean Ancel történész szerint Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban - adta hírül az AP. Ugyanakkor a romániai romák is tiltakozásukat fejezték ki Vasile Dincu tájékoztatási miniszter azon kijelentése ellen, miszerint Romániában nem volt holokauszt. A romák közleményükben leszögezték, hogy a hivatalos román statisztikai adatok alapján az 1942 és 1944 között zajló transznisztriai deportálások során mintegy 36 ezer roma vesztette életét. Ezért a holokausztra vonatkozó 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet értelmében Vasile Dincu igazságszolgáltatás előtti felelősségre vonását kérik. /Romániában igenis volt holokauszt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./ A Holokauszttal kapcsolatos kijelentéseket nem a Tájékoztatási Minisztérium, vagy a tárcavezető, hanem a kormány tette, áll Vasile Dincu tájékoztatási miniszter közleményében. Vasile Dincu azt is hangsúlyozza, hogy az Országos Levéltár és az Egyesült Államok Holokauszt Múzeuma közti együttműködésről szóló megállapodással kapcsolatos határozattervezetet a Külügyminisztérium és a belügyi szaktárca dolgozta ki, a Tájékoztatási Minisztérium hozzájárulása nélkül. A kormány bátorítja az európai Holokauszttal kapcsolatos kutatásokat, de "hangsúlyozza, hogy 1940 és 1945 között Románia területén nem volt Holokauszt". /Cáfol a tájékoztatási miniszter. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./

2003. július 1.

A román kormány nemrég úgy döntött, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Mivel a román kormány erről a döntéséről közleményt is kiadott, az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - Jean Ancel történész nemrég megjelent kétkötetes munkájára hivatkozva - szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a román kormány döntésével szöges ellentétben a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek a holokauszt áldozatául, továbbá hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. Sőt: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Miután Izrael diplomáciai lépéseket is tett az ügyben, a román kormány és a hivatalos szervek visszavonulót fújtak, és magyarázzák a bizonyítványukat. Mint ismeretes, a nemrég Marosvásárhelyen felavatott holokauszt-emlékmű talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Romániában következetesen úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha a zsidóüldözések kizárólag a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek volna. A román nacionalisták egyik kedvenc témája annak bizonygatása, hogy a mindenkivel toleráns románok a zsidókat sem bántották. Bezzeg a magyarok... A mindenkori román magatartás lényege így summázható: mindent letagadni, amit lehet. Magyarországon, épp ellenkezőleg, a háború után évtizedeken át bűntudatot igyekeztek sulykolni az emberekbe. Eredmény: a romániai, illetve a magyarországi köztudatban még jelenleg is az a homályos kép él, hogy Romániában a zsidókra nézve legveszélyesebb időszakot úgymond "meg lehetett úszni", a románok legalábbis kevesebb bűnt követtek el a zsidók ellen, mint a magyarok. Ezzel szemben a valóság az, ami a Jad Vasem Intézet közleményében áll: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Más szóval Romániában nem volt szükség a nácik közbeavatkozására ahhoz, hogy a zsidók többségét legyilkolják. A nácikkal szövetséges románok, minden más országgal ellentétben, ezt itt "saját erőből" oldották meg. Ezzel szemben mi történt a Hitler utolsó csatlósának kikiáltott Magyarországon? Erről az egyik legnagyobb holokauszt-szakértőnek tekintett zsidó történész, Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt című könyvében írta: "A történelmi Magyarország zsidó lakossága létszámában 1910-ben tetőzött. A csaknem 21 milliós népességen belül 911.227 főt számlált, ami 5 százaléknak felelt meg. Közülük 471.355 zsidó élt a trianoni Magyarországon. Az első világháború után a trianoni Magyarország zsidó lakossága fogyásnak indult. Lélekszáma 1920-ban 473.355, 1930-ban 444.567 fő. (6,2 után 5,9, illetve 5,1 százalék.) A százalékos csökkenés folytatódott: 1941-ben már csak 4,9 százaléknyi a lélekszám, azaz 400.981. 1946-ban, a holokauszt hatására 143.624 fő - 1,6 százalék. Budapest lakosságának 1920-ban a 23,2 százaléka zsidó, 1941-ben 184.453 fő, azaz 15,8 százalék. Az 1938-39-ben Csehszlovákiától visszacsatolt területeken 146.000 zsidó élt. (68.000 a Felvidéken, 78.000 Kárpátalján.) 1940-ben Romániától visszakerült Észak-Erdély, ahol 164.000 zsidó élt, a Bácskában 14.000. (...) 1938 májusában jelent meg az első, 1939 májusában a második zsidótörvény. Ennek ellenére Lengyelországból és Szlovákiából a kegyetlenül szigorú zsidóellenes intézkedések miatt tömegesen menekültek az érintettek Magyarországra. Évről évre növekedett azoknak a zsidóknak a száma, akik Magyarországon próbáltak menedéket találni. 1943 novemberében már körülbelül 15 ezerre rúgott a számuk. (...) A légkör a kiéleződő antiszemitizmus következtében ugyan romlott, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) azonban jórészt zaklatásmentesen végezhette a dolgát, a magyarországi hatóságok nem gátolták tevékenységüket, sőt kifejezetten jó néven vették, hogy a lakosság egy részének anyagi gondjait maguk a zsidók vették a vállukra. (...) A hatóságok nem zaklatták őket, s a magyarországi zsidóság majdnem normális légkörben élhette életét, mintegy tudomást sem véve arról, milyen szenvedéseket állnak ki hitsorsosaik a szomszéd országokban, ahol ekkor már teljes lendülettel folyt a végleges megoldás gyakorlatba ültetése. (...) A német megszállásig viszonylag normális kerékvágásban haladt a zsidó közösségek élete. A vallásos, egészségügyi, iskolaügyi és jóléti intézményhálózat nemcsak a honi zsidóságot szolgálta, de a Magyarországra menekültek ezreit is. De a magyar zsidóság vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Bár tudatában voltak annak, milyen sorsot szánt a náci Németország a zsidóknak, nem készültek fel a katasztrófára. Okok? A magyarországi zsidó vezetés vakhittel bízott abban, hogy őket nem sepri el a holokauszt. (...) A zsidó vezetés gyakorlatilag a deportálások elkezdődéséig hitte, hogy a magyarországi zsidóság, az európai zsidóság nagyobb közösségeitől eltérően, fizikailag akkor is viszonylag sértetlenül kerül majd ki a háborúból, ha gazdaságilag tönkre is megy. Annak a reményüknek, hogy valamiképpen csak megússzák, tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. A magyarországi zsidó vezetők előtt nem volt ismeretlen, hogyan bánnak a nácik a zsidókkal ott, ahol ők az urak. Ennek ellenére nem világosították fel a zsidó tömegeket és nem tettek egyetlen hathatós óvintézkedést sem, amivel Magyarország megszállása idején elháríthatták vagy legalább csökkenthették volna a katasztrófát. Mint minden épeszű ember, a magyarországi zsidók is egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagon történő kiirtását, a világ szeme láttára, a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magukat, hogy az a "civilizált" Magyarországon nem eshet meg. (...) Magyarország megszállása idején Eichmann virágkorát élte. Magyarországon volt Európa utolsó, viszonylag érintetlen zsidó közössége. A magyarországi program kivitelezésére kijelölt Sonderkommandóban Eichmann legközelebbi munkatársai kaptak helyet, akik sokéves tapasztalatokkal rendelkeztek a végleges megoldás programjának megvalósításában Európa különböző országaiban. 1944. március 19-én vasárnap reggel a németek megszállták Magyarországot. Veesenmayer és a birodalomban lévő felettesei jól tudták, hogy a német megszálló hatóságok csak akkor képesek megfelelően működni, ha a magyar államapparátus támogatását élvezik. Tudták, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség lojalitásának biztosításán kívül az állam egyéb központi és helyi igazgatási és végrehajtó szervei lojalitását is biztosítaniuk kell. Mikor megalakult a Sztójay-kormány, a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy mind a különböző minisztériumok irányításával megbízott államtitkárokat, mind a fontosabb osztályok és részlegek vezetőit németbarát elemekkel váltsák fel. A csendőrség volt a magyarországi zsidók összegyűjtésének és deportálásának fő eszköze. A gettóba záráshoz, összegyűjtéshez és deportáláshoz igénybe vett csendőrök közül sokan sváb származásúak és nácibarátok voltak. A magyarországi holokauszt legtöbb túlélője tanúsítja a csendőrök kegyetlen és barbár viselkedését e rettenetes időszakban. A németek előbb a központi kormányszervekben hajtottak végre tisztogatást, majd a helyi szervekben. (...) Május eleje, az erdélyi zsidók gettóba vitele. A német megszállást követően a honvédelmi minisztérium, amely az előző négy-öt évben a zsidók szenvedéseinek egyik legfőbb okozója volt, most hirtelen egyike lett azoknak a kormányhivataloknak, amelyek zsidó életek mentésével kezdtek el foglalkozni. Feltételezhető, hogy néhány vezető katonához és politikushoz hasonlóan jó néhány katonai parancsnok is rádöbbent, mit is takar valójában a gettósítás és deportálás, és úgy érezték, hogy a zsidók megmentése érdekében mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak." Tehát - nem magyar, hanem részrehajlással a legkevésbé sem gyanúsítható zsidó történész szerint - a náci megszállásig Magyarországon a zsidóknak viszonylag jobb sorsuk volt, mint a környező országokban, pogromokra ezt követően sem került sor, a deportálásokat a nácik erőpozícióból kezdeményezték. Igaz, a zsidók összegyűjtését és külföldre irányítását a magyar hatóságok együttműködése tette lehetővé. Azonban Romániában német megszállás nélkül, illetve minden külső kényszer nélkül, "saját erőből" gyilkoltak le több mint 400 ezer zsidót... /Boros Ernő: A román és a magyar holokauszt-mítosz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./

2003. augusztus 4.

Az izraeli média, különösképpen a román nyelvű lapok tovább foglalkoznak a Ion Iliescu román államelnök több mint egy héttel ezelőtti, a Háárec című izraeli újságban tett kijelentéseivel. Iliescu a Háárecben úgy nyilatkozott, hogy Európában nemcsak a zsidók voltak a holokauszt elszenvedői; mások, például lengyelek is haltak meg ugyanolyan módon. Kiemelte, hasonló elbánásban volt részük a kommunistáknak is, s példaként említette saját édesapját. Az izraeli sajtó óriási felháborodással kommentálta a román elnök szavait. A Jerusalem Post egyenesen Jörg Haiderhez hasonlította Ion Iliescut. Hétvégi kiadásában a tel-avivi Ultima Ora című román nyelvű napilapban Itzak Artzi publicista terjedelmes kommentárban foglalkozott Iliescu elnök kijelentéseivel. Artzi a romániai holokauszt egyik legismertebb szakértője, Jean Ancel történész könyvéből idézett, amely szerint 240 ezer romániai és 180 ezer ukrajnai zsidó meggyilkolásáért az akkori román hatalom a felelős. "Ezeknek a bűnöknek a beismerése komoly erkölcsi felelősséget hordoz, és az azóta eltelt ötven év alatt Románia nem merte vállalni ezt a felelősséget, nem kért nyilvánosan bocsánatot, mint ahogyan Németország is megtette már" - írta az Ultima Ora. Az izraeli román lapok egybehangzóan megállapítják: Iliescu kijelentései felesleges válsághelyzetet keltettek a Románia és Izrael közötti kapcsolatokban. A kommentárok szerint a román kormánytól küldött sajnálkozó levelek őszintesége megkérdőjelezhető. Ion Iliescu kijelentéseit elítélő tiltakozásra készülnek a tel-avivi román nagykövetség előtt a romániai bevándorlók izraeli ernyőszervezete, a HOR által mozgósított, 25 ezer tagot számláló fiókszervezete is. A Romániából származó izraeliek elégedetlenségüket szeretnék kifejezni a román hatóságoknak a holokauszt áldozatai iránti kegyeletének hiánya és az Antonescu-kultusz romániai folytatása miatt. A legvehemensebben Avraham Poraz belügyminiszter ítélte el a román államelnök kijelentéseit. Poraz - akinek nagyszüleit a román Vasgárda ölte meg - 1996-ben is elmarasztalta a 112-es törvényt jóváhagyó, akkor is államelnök Ion Iliescut. A törvény lehetővé tette a Romániából elszármazott zsidók államosított ingatlanjaiban lakó bérlők számára, hogy megvásárolhassák a lakásokat. Poraz szerint Iliescu kiérdemelte, hogy Izraelben persona non gratának tekintsék. Kifejtette: ha meghívást kapna romániai látogatásra, nem azért menne, hogy - amint tavaly Elie Wiesel tette - ünnepeltesse magát, hanem azért, hogy elmondja az igazat a holokausztról, és tiltakozzék az elkobzott zsidó vagyon visszaszolgáltatásának akadályoztatása ellen. Colette Avital, a knesszet bevándorlási bizottságának elnöknője kijelentette: "Románia kormányát a felelősség teljes hiánya jellemzi. A nyilvánvaló igazságokat tagadó nyilatkozatok többet ártanak Románia tekintélyének, mint Bukarestben gondolnák." /Junger Ernő, Tel-Aviv: Tovább gyűrűzik Izraelben az Iliescu nyilatkozatai keltette botrány. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./

2006. július 3.

Június 29-én Iasi-ban konferencia keretében emlékeztek meg a romániai holokauszt nyitányáról. A szovjetellenes háború kitörése után egy héttel, 1941 júniusa végén kezdődtek el a moldvai atrocitások. Ion Antonescu parancsára elkezdődött a iasi-i pogrom, majd Transznisztria felé elindultak a halálvonatok. A kánikulai hőségben az egyes állomásokon a zsúfolt tehervagonokból 2071 holttestet emeltek ki. Következtek az ogyesszai, a transznisztriai haláltáborok, ahol zsidók újabb tízezrei pusztultak el. Jean Ancel izraeli kutató Preludiu la asasinat – Pogromul de la Iasi című monográfiája szerint a romániai, besszarábiai, bukovinai, transznisztriai atrocitásoknak mintegy 330 ezer zsidó áldozata volt, beleértve az ugyancsak 1941-ben, a török partok közelében elsüllyesztett Struma hajó 700 romániai zsidó menekültjét is. Simcha Iacobovici izraeli-kanadai, Emmy-díjas rendező filmet forgatott a Struma utasainak pusztulásáról. 2000. december 8-án Simcha Iacobovici az Evenimentul Zileinek nyilatkozott. „A jelek szerint Romániában a holokauszt tagadása általánosan elfogadott, mellékes jelenség. A románok úgy tesznek, mintha ezek az atrocitások soha nem történtek volna meg.” Magyar Nemzet, 1998. november 3.: Randolph L. Braham, a New York City University professzora, a világ leghíresebb holokauszt-kutatóinak egyike, Román nacionalisták és a holokauszt című könyvének budapesti megjelenése alkalmából nyilatkozta: „Miután észleltem, hogy román nacionalisták elferdítik a holokauszt romániai történetét, kötelességemnek éreztem, hogy megírjam az igaz történetet. Hangsúlyozom, nem a román nép, nem általában a román történészek ellen írtam, hanem a szélsőségesek ellen, akik azt terjesztik, hogy Romániában nem volt holokauszt, a románok csakis embereket mentettek, zsidóüldözés csak a magyar fennhatóság alatt lévő Észak-Erdélyben volt. Ezzel az állítással szembe lehetett és lehet állítani a román humanizmust a magyar barbársággal, politikai tőkét lehet kovácsolni a meghamisított tényekből. Ceausescu lekicsinyelte a romániai áldozatok számát; téziseit átvették a nacionalista történészek, s a nyolcvanas évek második felében már nyíltan Antonescu marsall rehabilitálásáért folyt a küzdelem.” /Barabás István: A holokauszt román forrásvidékén. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./

2007. szeptember 21.

A roma holokauszt történelem tankönyvekben való tárgyalását vizsgáló nemzetközi projekt keretében mutatta be Luminita Mihai Cioaba a romániai romák második világháborús szenvedéseit bemutató, Roma könnyek címmel kiadott riportkötetet, illetve az azonos címet viselő dokumentumfilmet. – A roma kérdés zavaró, elhallgatott probléma, a roma holokauszt pedig többszörösen az – mondta a szerző a mindössze nyolc fős hallgatóságnak. – Hatvanöt év telt el az események óta, és csupán most sikerült dokumentálni a történteket, mert nem volt, aki ezt a munkát elvégezze – fogalmazott Cioaba, akinek szülei és nagyszülei is a holokauszt túlélői. A Romane asva (Roma könnyek) címet viselő kötet tavaly jelent meg, háromezer példányban, UNICEF támogatással és tizenhárom túlélő mesél benne a Transznisztriába való hurcoltatás, az embertelen körülmények majd a hazatérés viszontagságairól. A könyv harminc oldalas tanulmánnyal indít, amelyet a neves holokausztkutató, Jean Ancel írt A romániai romák és zsidók tragédiája: hasonlóságok és különbségek címmel. A dokumentumfilm elkészítése négy évet vett igénybe, 250 interjút vettek filmre, amelyek közül 30 „fért bele” a filmbe. Az angol feliratozású dokumentumfilm jelenleg még fesztiválokon szerepel, ezért a nagyközönség nem láthatta, de a készítők szándéka eljuttatni az iskolákba is ezt a „történelemleckét”. Az elhurcoltak egynegyede sem tért vissza, és annak volt esélye a túlélésre, aki fizetni tudott egy darab kenyérért, puliszkáért. /F. I. : Beszélni kell a roma holokausztról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998