udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7 találat lapozás: 1-7
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Jung Ildikó

1990. március 29.

Még nem készült el a kormánybizottság jelentése a marosvásárhelyi eseményekről, ugyanakkor feltűnő sietséggel bíróság elé állítottak csendháborítás, hangoskodás vádjával hét cigányt és márc. 29-én megkezdődött a tárgyalás /Bíró: Horatiu Corpeanu, ügyész: Abram Ottilia, védők. Jung Ildikó és Codarcea Elvira/. A két terhelő tanú büntetett előéletű, márc. 20-án betörtek egy boltba és most vizsgálati fogságban vannak. Másnap, márc. 30-án már ítéletet hirdettek: Puczi Kozák Ernő, Kalló Géza három hónap munkahelyen letöltendő javító-nevelő munka, a többit 3-5 hónap börtönbüntetés ítélték: Grecui Béla 5 hónap, Horváth Stefan 5 hónap, Puczi Kozák Géza 4 hónap, Puczi Kozák Sándor 3 hónap, Carculea György 4 hónap. A fellebbviteli tárgyalás ápr. 4-én lesz. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./

1992. július 18.

Tófalvi Zoltán /Marosvásárhely/ összefoglalta a Cseresznyés per fejleményeit. Cseresznyés Pált 1991. jan. 17-én tartóztatták le és 1992, júl. 7-én az időközben Magyarországra menekült Barabás Ernővel együtt tíz évre ítélték. Tófalvi visszatekintett a kezdethez. 1990. márc. 20-án a marosvásárhelyi magyarok békés tüntetést szerveztek. Az előző napon, 19-én felfegyverzett görgényvölgyiek súlyosan bántalmazták az RMDSZ székházába menekült 72 személyt, kiverték Sütő András félszemét. 20-án újból behozták Marosvásárhelyre a görgényvölgyieket. A botokkal, vasvillákkal, dorongokkal felfegyverzett román lakosok Sáromberkén halálra gázolták Gémes Istvánt, Nagyernyén Csipor Antalt, Marosvásárhely főterén pedig Kiss Zoltánt. A támadók között volt a libánfalvi Mihaila Cofariu is. Az összecsapás során Cofariu súlyos sérülést szenvedett. Miközben a Sütő András elleni gyilkossági kísérlet, továbbá a három halálra gázol egyetlen tettesét sem ítélték el, keresték Cofariu támadóit. Egyetlen orvosi látlelet sem bizonyította, hogy Cseresznyés Pál rúgása életveszélyes sérülést okozott volna. Végül meggyőző bizonyítékok hiányában, hamis tanúvallomások alapján ítélték el Cseresznyés Pált, akit előzőleg a börtönben megvertek. Ezzel a marosvásárhelyi események magyar és cigány elítéltjeinek száma 47-re emelkedett. Közben a bíróság a védelem egyik koronatanúját, a Cofariut bekötöző Seres Máriát, aki azt állította, hogy a földön fekvő féri nem Cofariu volt, egy év börtönbüntetésre ítélték. /Elvált a férjétől és a megítélt gyermektartási díjat nem fizette ki, ezért börtönözték be./ A tárgyalás során levetítették az ír tévé felvételét, melyet a marosvásárhelyi eseményekről készített. Azonban a filmet a vádnak megfelelően átalakították: kivágták belőle azt a részt, amikor a botokkal, fejszékkel felfegyverzett román tüntetők áttörik a rendőrkordont és megtámadják a békésen tüntető magyarokat. Ehelyett csak azok a képsorok láthatók, ahol a magyarok ellentámadásba lendülnek. Az ellenséges légkört mutatta, hogy Luca Ioan ügyész így kezdte vádbeszédét: "Gyilkosság megbocsátani annak, aki embert ölt!" Hiába mutatott be az RMDSZ egy filmet a valóságban történtekről, azt nem vették figyelembe. Borz Grigore, a vád képviselője odáig ment a magyarság kollektív elítélésében, hogy 1990. márc. 20-át az RMDSZ által szervezett katonai akciónak minősítette. Végül kijelentette: egyetlen románnál sem volt ütő-, vágó-, szúrófegyvert. Mihály Sándor, Jung Ildikó és Veres Gyula védőbeszédei mindezek miatt valóságos vádbeszéddé vált. Mihály Sándor hivatkozott arra, hogy a hírhedtté vált Judea ezredes bevallotta, a Népújság is leközölte, hogy a görgényvölgyiek felfegyverkezve jöttek Marosvásárhelyre. A nagy távolságból készült videofelvételről nem lehet pontosan megállapítani, hogy a földön fekvő alak Cofariu. /Tófalvi Zoltán: A marosvásárhelyi per. = Népszabadság, júl. 18./

1993. március 20.

Szinte naponta érkeznek kisebb-nagyobb közösségek pénzadományai Cseresznyés Pál és Szabadi Ferenc, az 1990. márciusi vérengzés utáni kirakatperek áldozatinak megsegítésére. Lázár András, az RMDSZ Maros megyei főkönyvelője, egyben a pénzadományok kezelésével megbízott kuratórium tagja elmondta, hogy a gyűjtést Jung Ildikó, Cseresznyés Pál védőügyvédje kezdeményezte a múlt évben, majd tavaly szeptemberben azt az RMDSZ is meghirdette. Ez év február végéig 4,6 millió lej gyűlt össze. A legeldugottabb magyar falvakból is érkeztek segélyek. A pénzből Cseresznyés nevére 1,2 millió lejt, Szabadiéra 520 ezer lejt tettek bankszámlára, továbbá havonta küldenek csomagot mindkettejüknek. A pénzből segítik a többi márciusi elítéltet, továbbá az oroszhegyi és zetelaki elítélteket is. A megmaradt pénzt kamatozó bankszámlán helyezték el. /Szucher Ervin: pénzadományai Cseresznyés Pál és Szabadi Ferenc pénze. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./

1995. március 24.

Márc. 25-én Borbély László képviselő, Zonda Attila, Maros megyei RMDSZ-elnök és Jung Ildikó jogász meglátogathatják marosvásárhelyi börtönében Cseresznyés Jánost. A látogatást márc. 19-re tervezték, de arra a napra nem kaptak engedélyt. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 24., 499. sz./

2003. február 5.

A tizenhárom éve Bukarestben élő Hajdu Győző egykori pártaktivista, az Igaz Szó egykori főszerkesztője azt az emeletes házat szeretné megvásárolni, amelyben felesége és annak családja él. Képtelen beletörődni Hajdu Győző abba, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat nem adja el neki azt az államosított házat. A házat évek óta pereli Gyöngyösi Ferenc egykori tulajdonos, aki feleségével együtt 1978-ban kérte a magyarországi végleges kitelepedési engedélyt. Fodor Imre volt polgármester, jelenlegi alpolgármester elmondta, hogy nem a bérlők, hanem a jogos tulajdonosok oldalára álltak. Ezért több ízben támadta őt Hajdu Győző, de sokat cikkeztek róluk a román nyelvű lapok is. Fodor konok kiállását még az RMDSZ bizonyos vezetőinek sem sikerült megtörniük. - Hajdu Győző nem a városgazdálkodási vállalattól, hanem a megyei pártbizottságtól kapta az ingatlant, ezért protokoll-lakásnak számított - vélte Jung Ildikó. A Budapesten élő idős házaspár természetben követeli vissza ingatlanját, amelyért 1978-ban mindössze egy fél Dacia árával, 32 ezer lejjel kártalanították őket. Hajdu Győző , az Együtt-Impreuna Kulturális és Baráti Társaság elnöke Fodor Imre felelősségre vonását és a helyzet megoldását kérte a jelenlegi polgármestertől. "Miért bűnhődjünk egy szélsőséges magyar expolgármester visszaélései miatt? - tette fel a kérdést, majd néhány sorral odébb rámutat: - Semmivel sem túlzok, amikor azt állítom, hogy Marosvásárhely életéért és szellemiségéért, a román és a magyar nép közötti harmóniáért az utóbbi ötven évben magyar íróként és román hazafiként százszor többet tettem, mint az RMDSZ bármelyik vezetője." "Nem csoda, hogy az RMDSZ szélsőséges vezetői folytonosan támadnak, hisz az 1989-es forradalom óta több száz cikkemben tiltakoztam alkotmányellenes és romángyalázó megnyilvánulásaik miatt" - mutatott rá Hajdu Győző. /Szucher Ervin: Emeletes házat igényel Hajdu Győző. = Krónika (Kolozsvár), febr. 5./

2004. március 11.

A Marosvásárhelyi Bíróságon márc. 10-én tárgyalták azt a bűnügyi panaszt, amelyet Lazar Ladariu, a Cuvantul Liber Maros megyei napilap igazgató-főszerkesztője, a Román Nemzeti Egységpárt országos alelnöke nyújtott be Spielmann Mihály városi tanácsos ellen, akitől egy euró kártérítést, illetve a sajtóban közzétett nyilvános megkövetést kért. A felperes becsületsértéssel és rágalmazással vádolta az RMDSZ helyhatósági képviselőjét, mivel azon a 2003 májusában tartott tanácsülésen, amelyen Marosvásárhely díszpolgári címeinek adományozásáról hoztak határozatot, Spielmann Mihály tanácsosi minőségében nem értett egyet azzal, hogy Lazar Ladariu is a város kitüntetettjei között legyen. A képviselő a marosvásárhelyi magyar közvéleményre hivatkozva jelentette ki: miért tüntessenek ki egy magyarellenes személyt, amikor vannak olyan tekintélyes román polgárai is a városnak, akiket nemzetiségétől függetlenül mindkét fél tisztel. Panaszában Lazar Ladariu agresszív etnikai szavazásnak minősítette a 2003 májusában hozott határozatot, amelynek során az RMDSZ-képviselők egyöntetűen ellene szavaztak. A felperes szerint Spielmann Mihály a szabad véleménynyilvánításhoz való jogában sértette meg, és ezzel az volt a célja, hogy tekintélyét csorbítsa. Spielmann Mihály egy cikkgyűjteményt adott át a bíróságnak, amelyek Lazar Ladariu magyarellenességét bizonyítják. A tárgyaláson Lazar Ladariu kifejtette, hogy nem ért egyet Románia föderalizálásával, a székelyföldi autonómiával, de szereti a tisztességes magyarokat a zsidókkal, cigányokkal és szászokkal együtt. Hozzátette: megengedhetetlen, hogy egy kisebbségi döntse el, hogy a többségi románok közül ki kapjon díszpolgári címet. A tárgyaláson a bírónő sorra elutasította a Spielmann Mihályt védő Jung Ildikó kérdéseit, aki a helyhatósági törvényre és alkotmányra hivatkozva jelentette ki, hogy képviselőként, az RMDSZ-tanácsosnak joga van választói véleményét fenntartani. Ezzel szemben a felperes magyar személyiségekre vonatkozó utalásai Tőkés Lászlótól Wass Albertig bekerültek a jegyzőkönyvbe. Mivel Spielmann Mihály megerősítette, hogy RMDSZ-tanácsosként nem vonhatja vissza azt az állítását, hogy Lazar Ladariu írásaiban, és az általa vezetett lap szellemiségében az elmúlt évek során magyarellenességét bizonyította, a tárgyalás azzal ért véget, hogy a következő alkalomra két- két városi tanácsost tanúként beidéznek. /(bodolai): Lazar Ladariu kontra Spielmann Mihály. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./

2005. április 11.

A roma származású Tóth Árpádnak, a „fekete március” egyik hősének a sírkövén ez áll Marosszentgyörgyön: „Itt nyugszik Tóth Árpád, a márciusi hős. / Neve ismeretlen, tette ismerős. /Szembeszállt a hordahaddal, / Halálba ment diadallal”. Az emléket a 37 évesen elhunyt férfi családja és a plébánia állította. Minden év tavaszán Baricz Lajos plébános és hívei elzarándokolnak a sírhoz, és virágokkal lepik el. A híveket és az emlékezni érkezett marosvásárhelyi vendégeket április 10-én Zolcsák Sándor marosvásárhelyi festőművész Emlékezzünk, ne feledjünk című, Tóth Árpád temetéséről készített fénykép-összeállítása fogadta. Tóth Árpád egyike volt azoknak a magyar cigányoknak, akik ellen Marosvásárhely véres márciusa után a román államhatalom kirakatpert indított. Állítólagos bűne az volt, hogy 1990-ben a szentgyörgyi tetőn sokadmagával együtt megpróbálta megállítani a Görgény és a Maros völgyéből kamionokon Vásárhely felé szállított fegyveres hordákat. A félrevezetett és leitatott román parasztok egy részét sikerült is megfékezni a város határában. Tóth Árpád nem sokkal szabadlábra helyezése után, 1991. április 6-án, máig tisztázatlan körülmények között, elhunyt. „A kórlapon szívinfarktust ír, de az orvosok azt mondták anyámnak, hogy minden belső szerve szét volt zúzva. Nekünk, gyerekeknek soha nem beszélt a börtönben töltött több mint fél évről, de anyámnak sokat panaszkodott. Román rabtársai csúfolták és verték. Aztán miután ’90 karácsonya előtt kijött, elment dolgozni, de nem bírta sokáig” – idézte fel a másfél évtizeddel ezelőttieket Tóth Árpád lánya, Erzsike, aki úgy tudja, hogy apja lényegében nem is vett részt a szentgyörgyi verekedésben. A letartóztatásról és a börtönkálváriáról egy másik marosszentgyörgyi, az időközben elhunyt Puczi Béla így számolt be emlékirataiban: „Nálam 1990. március 28-án hajnalban csengettek a rendőrök. Hatunk közül engem vittek be utoljára. A legtöbb magyar rendőr ki volt vezényelve az udvarra, a román rendőrök hallgattak ki minket. Mindenfélét összevissza ígértek, csak valljuk be, hogy a magyarok a hibásak, ők tették tönkre az autókat, buszokat. Meg hogy mondjuk meg, ki verte meg Mihai Cofariut. A nevét sem hallottuk soha. Az is igaz, hogyha ismerjük, akkor se mondtuk volna meg. Mindent bevetettek. Volt olyan éjszaka, hogy nem engedtek aludni, egész éjjel ordítoztak nekünk, hogy gyilkosok. Hét napig nem volt más, csak verés meg vallatás. Nyolc hónapot voltunk a vásárhelyi börtönben. (...) Két hét után megjelent egy delegáció Svájcból, Franciaországból és Németországból, interjút készítettek velünk. Tóth Árpád kipakolt, elmondott nekik mindent, hogy mi történt, hogy ártatlanok vagyunk. Nem tudtuk, hogy a mosdókagylóba mikrofon van szerelve, és a másik szobában mindent lehallgattak. Amikor a külföldiek elmentek, visszajátszották neki, miket beszélt. És minden nap annyit verték Tóth Árpádot, hogy kiszabadulásunk után egy hónappal belehalt.” Tóth és a többi szentgyörgyi magyar és roma megaláztatását Jung Ildikó, a férfi védőügyvédje is jól ismeri. „Letartóztatásuk után a rendőrök kivitték őket a mezőre, egy traktor alá fektették, majd beindították a motort. Közben fegyverrel álltak mellettük, és azt mondták, ha nem vallanak, elindítják a gépet” – emlékszik vissza Jung Ildikó, aki a 90-es évek elején számos, bűnbaknak kikiáltott cigány és magyar – köztük Cseresznyés Pál – jogi védelmét látta el. A hatalom nemcsak az igazságtalanul elítéltek életét keserítette meg, hanem neki is mindegyre betartottak, meséli. „Éjszakánként ismeretlen telefonálók fenyegettek, sokszor fegyveres rendőrök követtek az utcán. Miután sikerült a pert áthelyeztetnünk Nagybányára, a kedélyek lecsillapodtak, ott sokkal korrektebb eljárásban volt részünk” – mondta az ügyvédnő. „Ha Marosszentgyörgy, Nagyernye és Sáromberke magyarsága és magyar cigánysága 1990. március 20-án nem állítja meg a leitatott és felfegyverkezett román parasztok egy részét, akkor sokkal több román támadott volna a főtéri tüntetőkre. Ilyen esetben nem biztos, hogy a magyarság vissza tudta volna verni a túlerőt, elképzelni is szörnyű, mi történhetett volna, jegyezte meg Kincses Előd, akit egy nappal korábban ugyanazon hordák nyomására váltottak le a megyét irányító Nemzeti Megmentési Front alelnöki tisztségéből. – Be kell ismernünk: a vidékiek meg a környékbeli magyar cigányok mentették meg ’90 márciusában a vásárhelyi magyarokat. Az egyik roma vezér az ütközet másnapján azt mondta: Kincses úr, mi ne jönnénk segíteni a magyaroknak? Hiszen mi magyar cigányok vagyunk, nekünk fáj, ha ütik a magyart! S aztán, ma maguk, holnap mi...” A véres események után a rendőrség több mint félszáz személyt tartóztatott le – kizárólag magyarokat és magyar cigányokat. Szabadulásuk után sokan a száműzetést választották, többen tisztázatlan körülmények között hunytak el, egyesek öngyilkosságba menekültek. „Tudjuk, hogy nem támadás, hanem védekezés volt a bűnük. Azt viszont nem tudjuk, hogy kik és mikor indítják a marosvásárhelyi és környező községekre zúdult támadók megbízóinak kivizsgálását. Mi szeretnénk megbékélni, de az igazság feltárása nélkül ez nem lehetséges” – szögezte le Zolcsák Sándor, az RMDSZ akkori vásárhelyi elnöke. /Szucher Ervin: Életével fizetett a magyarokért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998