udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 49 találat lapozás: 1-30 | 31-49
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Károly Róbert

1999. szeptember 11.

A Berettyó gáterősítési munkálatai során koraközépkori, XI. századi temetkezési helyre, illetve egy kolostor alapjaira bukkantak. Borzási Gyula berettyószalárdi református lelkipásztor műkedvelő régész azonnal a helyszínen termett, de nem egyedül, hanem harminc tanítványával. 75 csontvázat, két, egyébként Nagy Lajos, illetve Károly Róbert idejéből származó ezüstérmét és egy rézcsatot találtak, nem is beszélve a már említett építmény maradványairól. /A Berettyó feltárja titkait. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./

2002. május 24.

A gyergyószentmiklósi népfőiskolai mozgalom keretében nyolcadik esztendeje szervez dr. Garda Dezső történész találkozókat. Az idei konferencián Károly Róbertről, Nagy Lajosról és Mária királynőről tartott előadást dr. Bertényi Iván (ELTE). Más előadók után dr. Kötő József (EMKE) a két világháború közötti magyar színházi élet alakulásáról beszélt. Az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke, dr. Egyed Ákos akadémikus az egyesület történetének ismertetése után bejelentette, hogy a már működő orvosi-gyógyszerészeti fiók mellett megalakult az EME bölcsészet, történelem, nyelv szakosztályának gyergyói fiókja is. A tagok elnöknek dr. Garda Dezsőt, titkárnak Erős Nándor történelemtanárt választották az első (alakuló) ülésen. /Bajna György: Önbizalmunkat erősítő találkozások. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 25./ A Gyergyói Népfőiskolai Társaság május 24-25-én történészkonferenciát rendezett Gyergyószentmiklóson. dr. Bertényi Iván után dr. Draskoczy István professzor a XIV-XV. századi Magyarország, s ezen belül Erdély gazdasági életét ismertette. Dr. Horn Ildikó A Báthoriak Erdélye c. előadásában új képet nyújtott Báthori Andrásról. Dr. Vörös Boldizsár bemutatta, hogy pl. Marosvásárhelyen szobrok tönkretétele és új szobrok felállítása miként tükrözte a hatalom erőszakos beavatkozását az emberi mentalitások alakulásába. Dr. Egyed Ákos akadémikus Mikó Imréről értekezett, dr. Bona Gábor Kossuth Lajos katonai irányító szerepéről tartott előadást, Dr. Vincze Gábor a kolozsvári magyar konzulátus kérdéséről beszélt az 1948-1988 közti időszakban. Dr. Garda Dezső történész a csíktusnádi Székely Kongresszus 100. évfordulója kapcsán, kitérve arra, miért volt szükség az eseményre és kik voltak a szervezői. /Gál Éva Emese: Történészkonferencia a Székely Kongresszus centenáriumán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./

2004. május 13.

Több száz régi, Temesvárt bemutató képeslapból nyílt kiállítás a városban, a Pro Armia Galériában. A képanyagot Octavian Lescu négy évtizeden át gyűjtötte a város múltjára vonatkozó egyéb adatokkal együtt. Az anyagot várostörténeti kronológia vezeti be, amely kiemeli a Temes és a Bega közé épített vár majd város közigazgatási és hadtörténeti szerepét. Károly Róbert uralkodása idejében, Temesvár 1316–1325 között Magyarország fővárosa volt, majd a Hunyadiak korában töltött be fontos szerepet a török ellen indított hadjáratokban. A kiállításon megvásárolható Octavian Lescu történeti utcanévtára. A kutató 1900-tól 2000-ig követi nyomon Temesvár fontosabb sugárútjainak, utcáinak, tereinek és parkjainak elnevezését, azok változásait, évszámok feltüntetésével. /Szekernyés Irén: Múlt a jelenben. Temesvár régi képeslapokon. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 13./

2005. március 10.

Erdélyi magyar értelmiségiek két levelet is közzétettek, mindkettőben az intolerancia és idegengyűlölet elutasítása és a véleményszabadság mellett foglalnak állást, ugyanakkor – a kolozsvári Eörsi-incidens kapcsán – felhívták a figyelmet az új, nyílt vagy burkolt alakban jelentkező antiszemitizmus leselkedő veszélyeire. A két közlemény szövegében nem, csak lényegét és aláíróinak egy részét tekintve azonos. Az első levél az SZDSZ országos sajtószolgálatán keresztül, a második A Hét szerkesztőségétől érkezett. Az aláírók: Ádám Gábor, Ágoston Hugó, Ármeán Otília, Balázsi-Pál Előd, Bányai Péter, Bíró Béla, Borbély Tamás, Boros Kinga, Egry Gábor, Demény Péter, Eckstein-Kovács Péter, Gagyi Ágnes, Gáspárik Attila, Gergely Edit, Cs. Gyimesi Éva, Haller István, Irsai Zsolt, Kovács András Ferenc, Kelemen Attila Ármin, Könczei Csilla, Láng Zsolt, M. László Ferenc, Miklós Ágnes Kata, Parászka Boróka, Parászka Miklós, Salamon Márton László, Schneider Tibor, Selyem Zsuzsa, Sipos Géza, Soós Károly Róbert, Spielmann-Sebestyén Mihály, Szabó Róbert Csaba, Székely Csaba, Székely István, Szilágyi Gál Mihály, Szilágyi Júlia, Tibori Szabó Zoltán, Ungvári Zrínyi Ildikó, Ungvári Zrínyi Imre, Virginás Andrea, Visky András, Vakarcs Szilárd. Ugyanakkor egy harmadik levél szerzője, Dénes László azon morfondírozott, hogy a véleménynyilvánítás miért csak az egyik felet illetné meg, illetve miért csak a tüntetőkön kérik számon az idegengyűlölet megnyilvánulásait. /Belföldi hírek rovat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./

2005. március 12.

Az utóbbi hetekben egy újfajta, retorikájában, szótárában alighanem Magyarországról importált antiszemitizmus jelentkezik Erdélyben is. Az explicit antiszemitizmus elítélésének és a kétértelműségek mögé bújó gyűlölet leleplezésének nem szabad egyféle értelmiségi „kedvtelésnek” maradnia. A romániai magyar társadalom felkészületlen az antiszemitizmus jelenségének kezelésére, és ezen változtatni kell. Elsősorban a sajtó és az egyházak napszámosaira, a pedagógusokra és a civil szervezetekre hárul annak felelőssége, hogy amikor látják, felismerjék az antiszemitizmust, hogy ne hagyják szótlanul, kérjenek magyarázatot, ítéljék el. Ádám Gábor; Ágoston Hugó; Balázsi-Pál Előd; Borbély Tamás; Eckstein-Kovács Péter; Gáspárik Attila; Haller István; Kelemen Attila Ármin; Parászka Boróka; Salamon Márton László; Schneider Tibor; Sipos Géza; Soós Károly Róbert; Spielmann-Sebestyén Mihály; Székely Csaba; Székely István; Szilágyi Gál Mihály; Szilágyi Júlia. /Erdélyiek az új antiszemitizmus ellen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./

2009. május 13.

A várost magyar királyi székvárossá előléptető Károly Róbertről neveztek el egy rövid belvárosi utcát Temesváron. /Pataki Zoltán: Károly Róbert király temesvári utcája. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 13./

2009. augusztus 17.

Kisiratoson emlékművet állítottak az 1849-es világosi fegyverletételnek. Augusztus 15-től a község központjában egy nagyszerű emlékmű idézi a magyar történelem kiemelkedő eseményét, hőseinek emlékét. Nem véletlenül tért ki az avatón elhangzott beszédek mindegyike arra, hogy a múltat idéző emlékmű mindenekelőtt a jövő, a magyarságtudat megőrzése felé mutat. Nagyboldogasszony napján, 15-én az ünnepi szentmisén részt vett az 1326-ban Károly Róbert király által alapított Szent György Lovagrend hét lovagja is. A Szent György Lovagrend egyik célkitűzése a magyarságtudat ápolása, az ő ötletük volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművének felállítása. A természetes helyszín a világosi fegyverletétel helye, a szöllősi sík lett volna, ahol nincs jele az egykori eseménynek. A múlt század kilencvenes éveiben felállítottak ott egy kopjafát, amely azonban rövid idő alatt eltűnt. Kevés remény volt arra, hogy azon a vidéken megmaradjon egy emlékmű. Ezért állították fel az emlékművet Kisiratoson. A tervezésre és kivitelezésre a lovagrend békéscsabai priorja, dr. Füredi Gábor képzőművész vállalkozott. Az emlékmű alkotója, Füredi Gábor az öt kopjafából álló együttes jellegzetességeit, bonyolult szimbolikáját ismertette. A többek között a szabadságharc jeles csatái, az aradi vértanúk nevét is tartalmazó kopjafák díszítései, motívumai magyarázatára a közeljövőben füzet megjelentetését tervezik. /Jámbor Gyula: Emlékmű a múltnak és jövőnek. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 17./

2009. augusztus 26.

A Bánát Múzeumnak otthont adó temesvári Hunyadi kastély megroggyant falainak megerősítésekor ásni kezdtek a kastély udvarán. A felújítási munkálatok során, középkori falak maradványaira bukkantak. A kiásott falakat nagy valószínűséggel a magyar Anjou-ház alapítója, Károly Róbert király építtette 1315 körül, amikor hét évre Temesvárra költöztette királyi székhelyét. /Pataki Zoltán: Károly Róbert lakótornyát tárták fel. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./

2009. augusztus 27.

Egyre több településen tartanak városnapokat, amelyet rövid idő múltán „hagyományosnak” kiáltanak ki. Kolozsváron a polgármester összehívott nemrég egy, természetesen döntési lehetőség nélküli tanácskozást, melyen fölmerült kolozsvári városnapok megrendezésének lehetősége. Kérdés az volt, melyik naphoz lehetne kötni az eseményt? Elhangzott az első javaslat: a legméltóbb augusztus 19-e lenne. Ugyanis Károly Róbert király 1316-ban ezen a napon városi jogokat biztosított Kolozsvár lakosainak. Ez nem megfelelő, hangzott el, hogy miért, az nem derült ki. Jól is néznénk ki, ha Kolozsvárnak a magyar király oklevelében biztosított jogaihoz kötnék a városnapot. A város lakóinak többsége soha nem hallott erről, mert nem mondták el nekik. A második javaslat: július 2-a. 1405-ben Zsigmond király ezen a napon szabad királyi város rangjára emelte, önálló törvényhatósággá tette Kolozsvárt. Erről szó sem lehet! Egyik magyar király után a másik? A két időpont ellen azt hozták fel, hogy a nyári szünidőre elutaztak a városból, az egyetemisták. Ezzel szemben a nyári városnapok föllendíthetnék a város idegenforgalmát, érvelt Asztalos Lajos, a város helytörténésze. /Asztalos Lajos: Kolozsvár napok… avagy mit akartok? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./

2010. március 23.

Sólyom László: az anyaországok felelőssége, hogy fellépjenek kisebbségeik jogai védelmében
- Az anyaországok joga és felelőssége, hogy fellépjenek határaikon túli kisebbségeik jogai védelmében, s ha szükséges, a kisebbségek sérelmeit nemzetközi fórumok elé vigyék - mondta Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten, a IV. magyar-lengyel barátság napján mondott köszöntő beszédében.
Az államfő megemlítette: már korábban is felvetette, hogy az Európai Uniónak a kisebbségi jogokkal foglalkoznia kell, sőt egy külön biztosi pozíció létrehozása is indokolt lenne. Az uniós polgárok közösségeinek a régiók és a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia - hangsúlyozta Sólyom László.
Sólyom László emlékeztetett arra, hogy Lengyelország az Európai Unió szervei elé kívánja vinni a fehéroroszországi lengyel kisebbséget ért atrocitásokat. Ebben számíthat segítségünkre, hiszen a kisebbségvédelemnek nemcsak az unión belül, de az Európai Unió szomszédságpolitikájában is meg kell jelennie - fogalmazott.
A köztársasági elnök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a lengyel-magyar barátság "mindig megújul, mindig meg fogja hozni a maga gyümölcseit". Utalt arra: Magyarország hálával tartozik azért, hogy a lengyelek napirenden tartják a százezernyi lengyel menekült második világháború kezdetén Magyarországra történő befogadását és a katonák továbbjuttatását a szövetséges erőkhöz. Az akkori lengyelek id. Antall Józsefet - a későbbi rendszerváltó miniszterelnök édesapját - nevezték "a lengyelek apójának" a menekítésekért.
Sólyom László Magyarország 1939-es segítségnyújtása kapcsán kifejezésre juttatta, hogy 1939-ben a két országnak ellentétes külpolitikai érdekei voltak. A lengyel-magyar barátság és az emberiesség mégis minden ellenkező érdek, politikai kötelezettségvállalás és nyomásgyakorlás ellenére, és azokkal szemben is érvényesülni tudott - emelte ki.
Szólt még arról is, hogy Lengyelország befogadta II. Rákóczi Ferenc fejedelmet az általa vezetett szabadságharc leverése után, továbbá a lengyelek légiójukkal segítették az 1848-1849-es magyar szabadságharcot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1956-ban a tüntetők "Poznan, Varsó, Budapest" jelszóval indultak tüntetni, a forradalom és szabadságharc bukása után pedig a lengyel társadalom nyíltan kiállt a magyarok mellett, és segélyeket, illetve vért küldött az országnak.
Az államfő kiemelte: a lengyel-magyar kapcsolatok Lengyelországban annak délkeleti részén a legerősebbek, mert "itt voltunk és itt vagyunk fizikailag a legközelebb egymáshoz", ezért is ellenezte, hogy - ha csak átmenetileg is, de - bezárták Magyarország krakkói főkonzulátusát. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az intézmény mihamarabb újra megnyitja kapuit.
Sólyom László közölte: a két ország parlamentjei 2007-ben határoztak arról, hogy március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává nyilvánítják. Azóta közösen ünnepeltek Varsóban és Przemysl-ben, Krosnón, illetve Debrecenben, Győrött, és most Budapesten tartanak ennek jegyében rendezvényeket.
Lech Kaczynsky lengyel államfő nevében - aki családi okok miatt nem tudott Magyarországra jönni - Mariusz Hanzlik helyettes államtitkár mondott beszédet, amelyben felhívta a figyelmet arra: "a magyar-lengyel határ mindig a béke határa volt", a barátság pedig a gyakorlati életben nyilvánult meg. A két ország önkormányzatai kiemelkedő szerepet visznek a barátság ápolásában, s az Európai Unió és a NATO politikájában is mindkét állam részt vesz.
A helyettes államtitkár megjegyezte: a gazdasági kapcsolatok fejlesztése nem lenne lehetséges a magyarországi lengyelek nélkül, ehhez kapcsolódóan megköszönte Magyarországnak, hogy az itteni iskolákban van lehetőség lengyelül tanulni, ami a kisebbségi lengyelek identitását növeli.
A lengyel politikus elmondta: jövőre Poznanban rendezik a magyar-lengyel barátság napját.
A plenáris ülés után Sólyom László és Hanzlyk Mariusz megkoszorúzta Óbudán a katyni mártírok parkjának emléktábláját. A hivatalos program szerint a nap során a Wysocki légió és más hagyományőrző egyesületek korhű öltözékben felelevenítik, hogyan zajlott egy középkori vadászat, illetve hogyan harcoltak a katonák az 1848-1849-es szabadságharcban.
A rendezvény eseményei között szerepel ezen kívül többek között a Téka, a Kincső, a Lazurki és a Duna Művész Együttes műsora, valamint egy történelmi konferencia a lengyel hercegnőről és magyar királynéról, Piast Erzsébetről, aki Károly Róbert magyar király felesége és Nagy Lajos király édesanyja volt. A műsort irodalmi teadélután, filmklub és Chopin-est is színesíti. Forrás: MTI

2010. április 8.

Feltárásokat végeztek az Adorján-várnál
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) pénteki konferenciáján sok érdekes előadást hallhattak az egybegyűltek. Izgalmas témának bizonyult Mihálka Nándornak, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány nagyváradi történészének Leletmentő feltárása a Szalárd melletti Adorján-várnál című előadása. Ehhez hasonlóan érdekes programokkal készül idén a PBMET, a kínálatot Dukrét Géza, a társaság elnöke ismertette.
Mihálka Nándor örömmel tájékoztatta a hallgatóságot, hogy néhány esztendőnyi küzdelem árán végre sikerült elérni, hogy ne rongálódjon tovább a Szalárd melletti Adorján-vár, ne dőljön le a torony maradványa. A nyolc méter magas csonkot gerendázattal támasztották ki.
A várat a tatárjárás után, 1246–1250 között építették fel a Geregye nemzetségbeliek. Utánuk Károly Róbert király birtokolta 1394-ig. Luxemburgi Zsigmond ezután a Csákyaknak adományozta – magyarázta Mihálka. Megjegyezte, valószínűleg azért kaphatták meg, mert csökkent a vár stratégiai értéke. Az erődítményt a feltételezések szerint 1711-ben rombolták le.
Azért, hogy megmentsék a műemléket, hogy megtörténjen a felfalazása, először meg kellett keresni a falsíkot, amit tégláról téglára vissza kellett állítani. Ehhez viszont ásásra volt szükség. Mivel A kategóriás műemlékről van szó, régészeti szakfelügyelet kellett a munkához. Doru Marta régésszel, a Körösvidéki Múzeum munkatársával kutatásokat végeztek. A Berettyó medrének szabályozása miatt rengeteg földet hordtak régen a várfalhoz. „Ha ez nem történt volna meg, elhordták volna a téglákat” – jelentette ki a történész. Így is sokat elvittek azokból. „Az 1700-as, 1800-as években valamiből fel kellett építeni Szalárdot. A történelmi adatok alapján a település templomának portikuszát is az erődítmény téglái alkotják.”
Sokan hiszik azt, hogy a torony Árpád-kori. Az ásatások során kiderült, hogy a kőből épített rész az, ami abból az időszakból való. A leletek, például a kályhacsempék arról árulkodnak, hogy nagy építészeti átalakításokat végeztek a váron. Mihálka hozzátette, hogy Bihar megyében a székelyhídi leleteken kívül a legnagyobb, teljesen összeilleszthető kályhacsempét Szalárdon találták. A váradi várban is csak szórványleletekre bukkantak. A csempén a fejedelmi kályhamester névjegye is megtalálható. A másik fontos lelet egy gótikus borda. Ez arról árulkodik, hogy a középkorban, amikor ez a művészeti irányzat uralkodott, a várat átépítették. 
A Csákyak 1394-ben kapták meg az erődítményt, s azzal együtt Szalárdot; 1405-ben kolostor építettek a ferenceseknek. Valószínűsíthető, hogy azok, akik felállították a szalárdi – jelenleg református – templomot, a várnál is szerkezeti változtatásokat végeztek.
Az előadások után Dukrét Géza a közgyűlésen egyebek mellett a társaság idei programjáról is beszélt. Elmondta, április 30-án a Varadinum-ünnepség keretében könyvbemutatóra kerül sor Váradon, május 9-én Bihardiószegen a 150 éve meghalt Széchenyi Istvánról tartanak megemlékezést. Nagyváradon, úgyszintén májusban, a 350 éve meghalt Lorántffy Zsuzsannáról emlékeznek meg. Kolozsváron emlékülést szerveznek Jubileumi Rákóczi évek: A kurucok üzenete a mához címmel, július 10-én Szatmárnémetiben Katona Mihály földrajztudós tiszteletére emléktáblát avatnak. 
A 225 éve meghalt Szilágyi Sámuel református püspökről is megemlékeznek, majd felavatják a szobrát Hegyközkovácsiban július 18-án. A megyeszékhelyen megszervezik szeptemberben a XVI. Partiumi Honismereti Konferenciát és a Bocskai István-emlékkiállítást. Az ötven éve meghalt Asbóth Oszkár repülőmérnökről, a helikopter feltalálójáról tartanak megemlékezést az Arad megyei Pankotán októberben, decemberben pedig a 150 éve megszületett és 75 éve meghalt Szádeczky Kardoss Gyula geológusról, mineralógusról lesz egy rendezvény Kolozsváron.
Ladányi Norbert
Erdély.ma

2010. augusztus 23.

A középkori Kolozsvár nyomában: felfedezni és megismerni
Újszerű kiadvánnyal ismerkedhettek meg szombat délben az érdeklődők a Farkas utcai romkertben. A Kolozsváros. Milyen város? Fedezd fel a középkori Kolozsvárt című, a Kolozsvári Magyar Napok programpontjaként bemutatott műemlék-pedagógiai munkafüzetet Fórizs Enikő, Veress Boglárka és Zsigmond Ilka tanárok alkották meg.
E füzet segítségével a gyermekek élményszerűen rögzíthetik a város történetéhez, műemlékeihez fonódó adatokat. Izgalmas feladványok, fejtörők megoldása eredményeként bontakozik ki előttük a középkori Kolozsvár utcaszerkezete, a műemlékek homlokzati részletei, faragványai, különféle motívumai – magyarázta Zsigmond Ilka.
A 9–14 éves iskolásoknak ajánlott munkafüzet a helyszíni megismeréssel, a felfedezés örömteli sikerélményével összefonódva társíthat hangsúlyos eredményeket a kitűzött célokhoz – folytatta a pedagógus.
Kiindulópontul 1316. augusztus 19-ét választottuk, amikor Károly Róbert király városi rangra emelte Kolozsvárt. A középkori várostörténettel kapcsolatos információkat összegző és feladatosító kiadvány záró mozzanata a mohácsi vész. Következő kiadványunk a reneszánsz korával foglakozik majd – mondta Fórizs Enikő társszerző.
A munkafüzetben lévő fejtörők, gyakorlatok között szerepel például a lecsupaszított Szent-Mihály plébániatemplom homlokzati faragványainak helyreillesztése, a címer-összeállítás, avagy a térképek segítségével történő emlékfelfedezés is. A bemutatót követően a két pedagógus vezetésével negyven lelkes kisiskolás indult el nyomkereső, felfedező körútra.
A Farkas utca – Főtér – Óvár – Szent Mihály plébániatemplom útvonalon a gyermekek minden egyes lépéssel és megoldott feladattal közelebb kerültek a középkori Kolozsvár emlékeihez, hangulatához. Az Óvárba érkezve nem jelentett meglepetést, hogy képzeletbeli kapupénzt kellett a képzeletbeli bugyellárisból kikotorászni a kaputorony alatti átlépés feltételéül. Az évszázadok viharait tűrő várfalrészletek, a régi piac felkeresése után, a volt ferences kolostorban az ifjú nyomkeresők megismerkedtek a refektórium, a kerengő és az olvasófülke funkcióival is. A rendhagyó, élménydús városnézés résztvevőit egy-egy munkafüzettel ajándékozták meg a szerzők
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

2011. május 7.

A magyar nyelv ünnepe Temesváron?;;?A kultúra vára volt, és maradt?;;?Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége május 5–8. között Temesváron szervezi meg a Magyar Nyelv Napjai című hagyományos rendezvényét. ?;;?A magyar nyelv ünnepe keretében kerül sor a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőre, amelyre idén harminc, Erdély magyarlakta településeiről érkezett egyenként háromtagú csapat nevezett be.?;;?Az anyanyelvi vetélkedők és a szakmai tanácskozások közel 200 résztvevője a házigazda Bartók Béla Elméleti Líceum diákjainak zenés-verses vendégfogadó összeállításának tapsolhatott péntek reggel a Diákművelődési Házban. A Magyar Nyelv Napjai ünnepélyes megnyitóján a vendégeket és versenyzőket Virginás Tar Judit, a Bartók Béla Líceum igazgatója és Marossy Zoltán temesi alprefektus köszöntötték. „Büszke vagyok rá, hogy Temesvár Károly Róbert király idején, 1315–23 között magyar főváros volt, és annak ellenére, hogy az utóbbi évszázadokban csak 40 évig volt itt hivatalos nyelv a magyar, megmaradtunk és mint az előbb látott műsor igazolja, nem is akármilyen magyarok vagyunk!” mondta köszöntője során Marossy Zoltán alprefektus. A rendezvényt támogató oktatási minisztérium képviseletében dr. Váradi Izabella, aki maga is a szórványban szerzett magyartanári tapasztalatokat, hangsúlyozta: jó alkalom ez a rendezvény a házigazda közösségnek az összefogásra, az önmagával való szembenézésre és a magyarsága megmutatására. Kiss Ferenc magyar oktatásért felelős tanfelügyelő a Temesvárhoz és a Bánsághoz kötődő nagy magyarok hosszú névsorát olvasva, Hunyadi Jánostól, Kinizsi Páltól kezdve, folytatva Koós Károllyal, Bartók Bélával és Ady Endrével egészen Franyó Zoltánig és Anavi Ádámig, bizonyította, hogy Temesvár mindig is a magyar nyelv és kultúra vára volt és az is maradt. ?;;?„Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége olyan, mint egy nagy család, mindenki hozzá tartozik, aki ebben az országban magyar nyelven tanul, magyar nyelven tanít, egyáltalán fontos számára az anyanyelve, az anyanyelvi műveltség átadása, aki jól érzi magát ebben a nyelvben – mondta köszöntője során dr. Péntek János nyelvész, a BBTE tanszékvezető professzora, aki ez alkalommal bejelentette: „a Sütő Andrásról elnevezett Nyelvőrzés Díjat itt Temesváron Szekernyés Irén tanárnőnek és Szekernyés János barátunknak adjuk át!” A Laudatio-t Szabó Ferenc városi tanácsos, a Bokréta néptánccsoport vezetője olvasta fel.?;;?A Sütő András Nyelvőrző Díjat, a maga és a felesége nevében ezekkel a szavakkal köszönte meg Szekernyés János: „Úgy érzem, hogy munkámmal csak a kötelességemet végeztem. Immár 40 éve a lapokba írok, könyveket jelentetek meg és legfőbb célom az volt, hogy ennek a tájegységnek a magyarságát, amennyire szerény erőmből telik, erősítsem magyarságtudatában, hírt adjak mindarról, ami ezen a vidéken történik. Szórványvidéken élünk, ahol a magyarság létszáma állandóan csökken, de ugyanakkor nemcsak a múltban, hanem a jelenben is vannak itt olyan értékek, amelyeket érdemes felmutatni. Köszönöm a dicsérő szavakat, a magam és a feleségem nevében is köszönöm a díjat és úgy gondolom, nem csak azért kaptam, mert Péntek Jánossal évfolyamtársak voltunk az egyetemen.” Idén első alkalommal „megosztott” Nyelvőrzés Díjat ítélt oda az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Az Okleveleken ez olvasható: „Az erdélyi magyar nyelv védelmében, az anyanyelvi műveltség terjesztésében és az anyanyelvhasználat bátorításában szerzett érdemeiért. Temesvár, 2011. május 6.”, dr. Péntek János elnök aláírásával.?;;?A Magyar Nyelv Napjai rendezvénysorozat a Bartók Béla Líceumban a hagyományos Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedővel folytatódott. A versenyzők három korosztályban szálltak küzdelembe a díjakért: kisiskolások 15 csapat (45 versenyző), általános iskolások 6 csapat (24 versenyző) és középiskolások 7 csapat (21 versenyző). Az eredményhirdetésére és díjkiosztására szombaton délután kerül a Diákművelődési Házban. ?;;?Nyugati Jelen (Arad)

2012. március 29.

Előkerült Kossuth mellszobra
(vajda)
Szenzációs alkotásra bukkantak a megyei múzeum munkatársai a néprajzi részleg felújítási munkálatai közben. Tekintettel arra, hogy a tatarozás során az épület helyiségeit is átrendezik, a raktárakban és a pincékben évtizedekig heverő tárgyakat is elköltöztették. Így fedezték fel Kossuth Lajos 1892-ben készített mellszobrának gipszmintáját, amely Pokorny Attila restaurátor műhelyébe került.
A szobrászművész lapunknak elmondta, a kiváló alkotás siralmas állapotban volt. Avatatlan kezek barbár módon megrongálták. A feje le volt törve, a szemét kiszúrták, a ruha díszítőelemei hiányoztak, a patinája is igen megkopott. Alig néhány napja fogott hozzá a restauráláshoz. A megtisztítás után kiderült, hogy a szobrot 1892-ben az 1852–1919 között élt Kiss György készítette. A művésznek olyan alkotásai ismertek, mint a budapesti Hősök terén álló Millenniumi emlékmű Károly Róbert király szobra. Ő volt az, aki az Országház Építési Bizottságának megbízásából mintázta meg a Parlament számos kül- és beltéri szobrát, többek között a Képviselőház társalgótermének több mesterségszobra is neki köszönhető. A Parlament külső szobrai közül a Zrínyi Miklósról, III. Ferdinándról, Jurisits Miklósról és Erdődy Tamásról megmintázott alkotásai is jelentősek. Nagy valószínűséggel az Iparművészeti Múzeum tetején lévő apródszobrokat is ő készítette. Gyakran nyúlt történelmi jellegű témához, kiemelkedők alkotásai Vörösmarty Mihályról, Kossuth Lajosról, Zrínyi Miklósról, Szondi Györgyről, továbbá Berzsenyi Dániel, Arany János és Kisfaludy Károly mellszobra, melyet a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére készített el. Budapesten kívül jelentős műveket alkotott Ausztriában, Olaszországban, Horvátországban, Szlavóniában, Felvidéken és Erdélyben. Hogy miként került a gipszminta Marosvásárhelyre, nem lehet tudni, valószínű, hogy a köztéri szoborpályázat egyik alkotása lehetett.
A néhány napja napvilágra került műről restaurálás után szilikonminta készül, majd Pokorny Attila szerint jó lenne, ha kerülne anyagi támogató ahhoz, hogy akár bronzba is kiöntsék a mellszobrot. A helyreállított gipszmunka mindenképpen a megyei múzeum kiállítótermébe kerül majd, Ferenc József és Sissi mellszobra mellé.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. április 5.

Kossuth-szobrot találtak a marosvásárhelyi múzeum pincéjében
Ritkaságszámba menő szoborra bukkantak a Maros Megyei Múzeum munkatársai a néprajzi részleg tatarozása közben. Egy XIX. századi Kossuth-mellszobor került elő a pincéből, megrongálódott állapotban.
A feltehetően szoborpályázatra szánt, 1892-ben készült alkotás a magyar historikus szobrászat egyik legnagyobb alakjának, Kiss Györgynek a munkája.
Pokorny Attila restaurátor azt mondja, ennek a mintának bronzba öntött változata megtalálható Szegeden és Bárándon is. Kiss György rangos művész volt, Zala György és Stróbl Alajos kortársa, a budapesti Hősök terén megtalálható a Károly Róbert szobra. A mellszobor valószínűleg az 1919-ben megszűnt Székely Iparmúzeum hagyatékából került a Maros Megyei Múzeumhoz, a leltárban nem is szerepelt. A Kossuth-szoborról szilikonmintát készítenek, majd a Kultúrpalota Bernárdy hagyatékot őrző termében állítják ki.
Kossuth Rádió, Krónika. Erdély.ma

2012. augusztus 2.

Harmadszorra szervezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat
Tűzijáték az önkormányzattól, pezsgő a Törleytől
A Kolozsvári Magyar Napokat (KMN) szervező Kincses Kolozsvár Egyesület (KKE) képviselői tegnap a sajtó nyilvánossága előtt számoltak be az augusztus 13-a és 20-a közötti rendezvényről. Gergely Balázs főszervező szerint az eddigi két rendezvényen a város magyarságának 50 százaléka, azaz legalább 25 ezer ember vett részt. Szép Gyula, a KKE alapító tagja a komolyzenei programokat ismertette, majd Szabó Lilla programigazgatótól megtudtuk: 8 nap alatt 220 programot szerveznek 40 helyszínen. Sánta Levente fesztiváligazgató azt hangsúlyozta: 4 napon át a Farkas utca egészét lefoglalják. Kinizsi Zoltán, a KMN önkormányzati kapcsolatokért felelős szervezője elmondta: idén a kolozsvári városházi vezetőség ígéretet tett, hogy jövőre kiemelt rendezvényként támogatják a KMN-t. Augusztus 19-én, a város „születésnapján” a híres Törley pezsgőgyár jóvoltából több mint félezer pezsgősüveget nyitnak ki, a záró estén pedig tűzijátékot szervez a városháza.
Sajtótájékoztatón számolt be a Kolozsvári Magyar Napokat (KMN) szervező Kincses Kolozsvár Egyesület (KKE) az idei nyolcnapos rendezvénysorozatról, amelyre augusztus 13-a és 20-a között kerül sor. Gergely Balázs főszervező, KKE-elnök elmondta: az általa vezetett egyesületben idén döntés született arról, hogy a rendezvénysorozat szervezését a KKE egyedül vállalja fel. Örvendetesnek tartotta, hogy tavalyhoz képest a városi önkormányzat hozzájárulása jóval nagyobb, ám azt nem árulta el, hogy mekkora összeggel járul hozzá a városháza a költségekhez. – A Kolozs Megyei Tanács eddig is jelentős összeggel támogatta a rendezvényt. Ám most úgy tűnik: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal is átérezte a rendezvény fontosságát” – magyarázta Gergely.
Van, aki még nem hallott róla
– Eddigi közvélemény-kutatásaink alapján elmondhatjuk: a város magyarságának 73–75 százaléka hallott a rendezvényről, és 50 százaléka el is jött legalább egy programpontra. Ez pedig azt jelenti, hogy az eddigi Kolozsvári Magyar Napokon legalább 25 ezer kolozsvári vett részt. Értesüléseink szerint sokan jöttek vidékről is, és sok külföldre elszármazott kolozsvári tér vissza a rendezvény kedvéért. A nyitógálára meghívtuk L. Simon Lászlót, a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának elnökét, két-két RMDSZ-s és EMNP-s politikust, továbbá Emil Boc polgármestert és Horea Uioreanut, a Kolozs Megyei Tanács elnökét. A Szent István-napi néptánc-találkozóra pedig Németh Zsoltot, a magyar külügyminisztérium államtitkárát várjuk – összegzett Gergely Balázs.
Azt is megtudtuk, hogy a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatát a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma nemrég beiktatta a kiemelt fontosságú nemzeti intézmények sorába. Gergely Balázs ugyanakkor értékelte, hogy a helyi vállalkozók is nagyobb mértékben támogatták idén a rendezvényt.
Kinizsi Zoltán, KMN önkormányzati kapcsolatokért felelős szervezője hozzátette: idén a kolozsvári városháza is nagyobb érdeklődést tanúsított a rendezvény iránt, és ígéretet tettek, hogy jövőre kiemelt rendezvényként kezelik és támogatják a KMN-t. A rendezvénysorozat záró estéjén 10 perces tűzijátékot szerveznek, amelynek költségeit a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal állja – árulta el.
Programokról, kultúráról…
Szép Gyula, a KKE alapító tagja, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elmondta: az augusztus 13-i nyitógálát a magyar operában tartják meg, amelynek keretében főleg szimfonikus művek (Kodály-, Liszt-, Bartók- és Erkel-művek) hangzanak el. A komolyzene kedvelői a rendezvény során még kamarazene-koncertre, orgonamuzsikára és egy marosvásárhelyi fúvósötös fellépésére is számíthatnak. Szép Gyula ugyanakkor értékelte azt, hogy az eddigi KMN-rendezvényeken nem történt rendbontás, és a programpontok után a helyszínek tisztán maradtak. – A KMN-nel olyan modellt állítottunk fel, amelyre büszkék lehetünk – összegzett.
Sánta Levente, a KMN fesztiváligazgatója elmondta: idén 4 napon át (csütörtöktől vasárnapig) a Farkas utca egészében zajlanak majd a rendezvények. A szervezők rendelkeznek mind a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal, mind a Rendőrség, mind a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetőségének a beleegyezésével. Az utcában egy színpadot is felállítanak az egyetem főbejáratának közelében, az utcában pedig sportrendezvényeket is lebonyolítanak.
8 nap, 220 program, 40 helyszín
Szabó Lilla, a KMN programigazgatója szerint 8 nap alatt 220 programpontot szerveznek 40 helyszínen. Idén is gazdag gyermek- és ifjúsági programmal várják a résztvevőket, az esti koncertek alatt pedig „babaparkolót” működtetnek, ahol szakképzett pedagógusok ügyelnek majd fel a gyerekekre. A gyerekprogramokra most is a Romkertben és a Református Kollégium tornakertjében kerül sor. Idén is lesz jurtaépítés, kézműves foglalkozás, bábszínházi előadás, filmvetítés. Szent István napján, augusztus 20-án történelmi játszóházat szerveznek. Több mint húsz kiállítás-megnyitóra kerül sor a Bánffy-palotában, a Szabók bástyájában és a belvárosi galériákban, az Akadémiai Könyvtárban pedig XVI–XVIII. századi könyveket állítanak ki. Szerveznek továbbá városnézést, vezetett látogatást az Egyetemi Könyvtárban, és újra megtekinthetjük Kolozsvárt a Szent Mihály-templom tornyából. A Népművészeti Múzeumban kóstolókkal „fűszerezett” Hóstáti Napot rendez a múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság.
Az irodalmi programok többsége a Bulgakov kávéházban zajlik. Újdonságképpen megtartják a Magyar Egészség Napját, ahol alternatív és népi gyógymódokról szerezhetünk tudomást. Román nyelven is szerveznek városnézést, a kiállítások is kétnyelvűek lesznek, és az sem kizárt, hogy a gyerekfilmeket román nyelvű felirattal látják el.
Külön „ínyencség”, hogy augusztus 19-én, amikor megünnepelhetjük azt, hogy 1316-ban Károly Róbert városi rangot adományozott a településnek, a Törley pezsgőgyár ajándékaként több mint félezer pezsgősüveget nyitnak ki a Magyar Napok keretében.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2013. május 4.

Mint aranyabroncs…"
A Szent Korona másolatát mutatták be Marosvásárhelyen
Hálaadással kell megállnunk azok előtt, akik életüket adták a hazáért, megmaradtak e hon védelme mellett becsülettel, hűséggel. E Szent Korona összeköt minket, összetartja a hont és a hazát – mondta Nagy László unitárius főjegyző, marosvásárhelyi lelkész a Bolyai téri unitárius templomban a múlt hét csütörtök délután.
A Szózat eléneklésével kezdődő rendezvény első felvonásaként tartott áhítat, majd Kilyén Ilka színművésznő szavalata méltó kibontakozása volt az ünnepélynek, amelyen a Szent Korona másolatát mutatták be az érdeklődőknek: a templomot teljes mértékben birtokba vevő, telt házas közönségnek. A Szent György Lovagrend észak-erdélyi nagypriorátusának marosszéki priorátusa által szervezett eseményen elsőként dr. Makkai Gergely lovag, nagyprior mondott köszöntőt.
– A Szent György Lovagrend áprilisban tartja születésnapját, ezért e hónapban mindig nagyobb szabású rendezvénnyel jelentkezünk. A tavaly a Vártemplom falai bizonyultak szűkösnek Novák József címerkiállításán, idén a Szent Koronával és a köré csoportosuló hagyományokkal, illetve realitással foglalkozunk. Egyrészt el kívántuk hozni Marosvásárhelyre a Szent Koronát (azaz a másolatát), legbecsesebb ereklyénket. Másrészt a magyarság ezeréves múltjában maholnap hétszáz éves rendünk története a korona történetével sokszor találkozott. Először akkor, amikor rendünk alapító királya, I. Károly Róbert a koronát a visegrádi fellegvárba vitte, és ott az ötven keménykötésű lovagból álló rendre bízta az őrzését. A rege úgy szól, hogy Mátyás király is ezzel a feladattal bízta meg rendünket. Büszkék vagyunk rá, hogy egykoron mi voltunk az őrei. Ma délután eljöttek hozzánk a Szent Korona Lovagrend tagjai, akik elhozták az ereklye másolatát – mondta Makkai Gergely, majd Szabó Álmos, a Szent Korona Lovagrend tagja tartott vetített képes előadást.
– Kevésbé a korona történetéről, inkább az eltitkolt információkról kívánok szólni. Tormay Cécile-t idézem:
"Ezer éven át ötvenhárom király fején vonult el az ország felett. (…) Mint aranyabroncs, fogta össze a Kárpátok hatalmas láncait. Most széthull és bomlik az, ami végtelen időkig egy volt." Többször elhangzott, hogy Magyarország olyan ország, amelynek első királya a koronát Szűz Máriának ajánlotta fel. Ez a felajánlás – 1038. augusztus 15-én – egyházi és világi elöljárók jelenlétében történt, Szent István hónapokig készült rá. A királyt másnap az Úr magához szólította. Királyságát átadta egy királynőnek, mi pedig a Mária országa lettünk. Az általa létrehozott keresztény ország még Mátyás idejében is Európa egyik legnagyobb hatalmának számított.
A nyolcvanas évektől kezdődően más szemléletű koronakutatás vette kezdetét. A Szent Koronának a Mátyás előtti időben két ismert tulajdonosa is volt: Ushivan perzsa király és Nagy Károly. Ushivan tudta, hogy beavató koronáról van szó, és ezért vele temettette el magát. Nagy Károly már német-római császár volt, de ő is újrakoronáztatta magát, és magával temettette el a koronát. Ismét felbontották a sírt, a korona pedig Istvánhoz került, aki nem eltemetteti magával, hanem felajánlja az égieknek. De miért Szűz Máriának? Tudnunk kell, hogy elődeink István előtt is keresztények voltak. Mellkeresztet viseltek, Babba Máriát, a Boldogasszonyt tisztelték. Szent Gellért említette, hogy könnyen át lehetett fordítani a hitüket a katolicizmus felé. A felajánlás üzenet volt nekik is, a bizánciaknak is, a katolikusoknak is: íme a királynőnk. Mintha István ezzel próbálta volna egyesíteni mindazt, ami keresztény és magyar. Ugyanakkor a Szent Korona nem tűr meg semmilyen vallási kisajátítást. Egy keleti beavató táltoskorona mintájára készült, a táltos azon keresztül kapta a szellemvilág üzeneteit. A Szent Korona formája hasonlít, de egyedülálló módon 19 zománckép díszíti, amelyek újszövetségi üzenetet hordoznak. Magyar király csak az lehetett, akit a Szent Koronával koronáztak meg. Őseink nagyon hittek ebben. Szakrális korona, szakrális király, szakrális nemzet. II. József nem volt magyar király. Horthy visszahozta a Szent Koronát, de nem volt király. Mégis Európa-hírűt varázsolt egy romba döntött országból. A Szent Korona isteni kegyelmet és erőt közvetít. Keresztjével együtt ugyanabban a műhelyben és ugyanabban az időben készült. Sajnos nem minden királyunk volt a helyzet magaslatán viselésében – mondta előadása során Szabó Álmos a szervezőkhöz méltó ünnepségen, amelyen a felsoroltak mellett részt vett a Szent Gellért Lovagrend, a Történelmi Vitézi Rend, a Magyar Kultúra Lovagrend, a Máltai Szeretetszolgálat, a Johannita Segítő Szolgálat, a Castellum Alapítvány, a Marosvásárhelyi 9. Honvéd Huszárcsapat és a marossárpataki 15. Mátyás huszárcsapat. A programot a Cantuale és a Szent Cecília énekegyüttesek, illetve Novák József képzőművész közreműködése gazdagította.
Knb.

2013. június 1.

Ásatás a Ferenc-rendi zárda udvarán
Még a télen a Ferenc-rendi zárda udvarán régészeti feltárás kezdődött. Néhány hónapig feltűnés nélkül folytak a munkálatok. Áprilisban azonban nagy érdeklődést kiváltó hír kapott szárnyra: két, kéz a kézben, arccal egymásnak fekvő csontváz került felszínre. A sajtó szerint 1450–1550 körül élhettek. Amint később kiderült, ennél korábban.
Két másik csontvázat is találtak. Egyiknek a medencecsont fölötti része a zárda kerengőjének belső, nyugati alapja alatt fekszik. Testének felső része a fal alatt fekszik. Ez alól bal karja vége és néhány ujja, és a térde fölött vezető nem túl vastag csatorna mögül kibújó két lábszár- és egyik sípcsontja látszik ki. A feltárás északi szélén, hosszában félig a kerengő ugyancsak belső, de ezúttal északi falának alapja alatt gyermekcsontváz fekszik. Mellkasának jobb oldala, néhány bordája van az alapon kívül.
Kérdés, mikori a sírkert, melynek ez a részlete napvilágra került? Mert világos, hogy az egykori építők egy régi, már nem használt, elfeledett temető sírjaira alapozták a zárda falait. Meg kell említenünk, hogy valamennyi csontváz, a Rómeó és Júliának mondott páros is, keresztény szokás szerint kelet–nyugat tájolású, fejjel nyugat felé fekszik. Tehát keresztény szokás szerint temették el őket. De mint említettem, nem a zárda udvarára, mert akkor az épület még nem létezett.
1092 előtt nem templom mellé temetkeztek. E korai temetőket, bár keresztényeket hantoltak el bennük, félpogánynak mondják. Ennek a helyzetnek Szent László 1092. évi szabolcsi zsinaton hozott I. törvénye 25. fejezete szándékozott véget vetni: „Aki […] nem a templom mellé temeti az ő halottjait, tizenkét napon át vezekeljen kenyéren és vizen, kalodába zárva.” (Corpus Juris Hungarici – Magyar Törvénytár. 1000–1526. évi törvényczikkek. Millenniumi emlékkiadás. Szerkesztette Dr. Csiky Tamás, Dr. Kolosvári Sándor, Nagy Gyula, Dr. Óvári Kelemen, Tóth Lőrincz, Dr. Márkus Dezső. Franklin-Társulat, Budapest, 1899., 57–59., 89.). A törvény alkalmazásához idő kellett, ezért Kálmán király törvényeinek első könyve 73. fejezete 1096-ban ismét kitért erre: „Keresztyének temetése ne másutt, hanem a templom csarnokában legyen.”
Ennek alapján az első keresztény temető Kolozsvárt a korai Szent Mihály-templom mellett létesült, melynek egy részletét a főtéri föld alatti illemhely déli szomszédságában Méri István tárta föl 1943-ban. A tizennégy napvilágot látott sírból háromban S végű hajkarikát, XI–XII. századi, XIII. század eleji magyar női hajviseleti kelléket találtak. 1968-ban az illemhely és a Szent Mihály-templom közötti villanyoszlop alapozásakor is egy S végű hajkarika és egy hajtű került elő. Ugyanebben az évben a templom északi falától 30 m-re föld alatti áram-átalakító (transzformátor) aknájának ásásakor további sírok kerültek napvilágra. Ezek fő melléklete ugyancsak S végű hajkarika volt.
1995-ben Mátyás király szülőháza előtt gázvezeték árkának ásása közben Sorin Cociş a Főtéren Méri István által feltárt 14 sírral azonos korú női sírt tárt föl. Erre a benne talált S végű hajkarikából lehetett következtetni. E sír alapján megállapítható, hogy az egykori temető a Méri István által föltárt részletnél észak felé jóval nagyobb kiterjedésű volt, továbbá az, hogy az Óvárnak ez a része a XI–XII. században, továbbá a XIII. században a tatárjárásig, nem lakott terület, hanem sírkert volt. Vagyis az Óvár akkor még nem létezett. Most a zárda udvarán egyetlen korhatározó leletre bukkantak, egy Károly Róbert-pénzérmére. Ő érvényesen harmadszorra megkoronázva 1310 és 1342 között uralkodott, de a történelemtudomány az 1308. évi királyválasztó országgyűlés alapján második megkoronázása évét tekinti uralkodása kezdetének.
A felszínre került sírok korát azonban ezzel az érmével nem lehet meghatározni. Az eredetileg domonkos zárda létéről az első adat 1397-ből való. Azonban a templommal együtt korábban is léteznie kellett, hiszen a tatárjárás idején elpusztult település újjáélesztésére idetelepített szászok és vendégek érkezésük, 1270 után valamikor templomot is építettek. Feltételezhetően zárdát is emeltek melléje.
Ugyanakkor okirat említi, hogy 1455-ben Hunyadi János a kolozsvári domonkos zárda építésére évenként 50 forintot érő sót adományozott a széki sóaknából. A két említett csontváz helyzetéből arra következtethetünk, hogy ekkor, a már nem használt temetőben épült a zárda. Így került a feltárt csontvázak fölé az épület alapja. Kérdés, vajon a temető a XIII. század végén, a XIV. elején, a szászok által emelt kis óvári templom mellett jött létre, majd alig néhány évtized múltán fölhagyták, és építkezni kezdtek az egykori sírok fölé? Itt újabb kérdést tehetünk föl: feltételezhető-e, hogy a most föltárt sírok a korai Szent Mihály körüli temető északi szélén voltak? Ha arra gondolunk, hogy annak idején a holtak hozzátartozói nem tolongtak, mint manapság az újtelepesek, valamelyik régi sír megvásárlására, majd kirámolására, igennel válaszolhatunk. Volt hely bőven, új sírt lehetett ásni, s a temető szabadon terjeszkedhetett észak felé, a később, a tatárjárás után létesített óvári területen.
Egyelőre azonban úgy tűnik, az egyetlen, ami biztos, az az, hogy semmi sem biztos. Pontos választ minderre csak akkor kaphatunk, ha a szén C14-es izotópjával meghatározzák a felszínre került csontok korát.
ASZTALOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

2014. január 15.

Anjou-kori várfal maradványokat találtak
A hét elején elkezdődött Temesváron a Szabadság teret a Hunyadi kastéllyal összekötő Lucian Blaga utca burkolatának feltörése, a történelmi belváros korszerűsítését célzó munkálatok során.
A Blaga és a Cantemir utcák kereszteződésénél újabb középkori falmaradványok kerültek a felszínre. Florin Drașovean régész szerint ezek a Károly Róbert magyar király idején épített várfalak maradványai. „A masszív várfalak négyszögletűre faragott kőtömbökből készültek, amelyeket malter tartott össze. Ezek az Anjou-kori vár észak-keleti bástyájának a maradványai” – nyilatkozta Drașovean, aki szerint ezek a leletek rendkívüli jelentőségűek, mert lehetővé teszik az első temesvári vár pontos helyének feltérképezését. Temesvár Károly Róbert magyar király idején élte meg első virágzását, aki a XIV. század elején kővárat és lakókastélyt építtetett magának Temesváron.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

2014. február 18.

Befejeződtek a Szent György téri régészeti feltárások
Hová tűnt az Anjou-kori templom?
A temesvári Szent-György tér felújítási munkálatai során középkori leleteket tártak fel a régészek, amelyek a város múltjának három különböző időszakáról tanúskodnak.
A feltárások eredményét Florin Drașovean, a Bánság Múzeum régésze mutatta be a sajtónak az elmúlt hét végén, aki szerint a dokumentumokban 1323-ban már említett Szent György templom maradványait nem találták meg a róla elnevezett téren.
A feltárások során előkerült legkorábbi maradványok fából készült épületek részei a török hódítás előtti időkből. Magasabb rétegekben előkerültek a török mecset alapjai és a XVIII. században épített jezsuita templom masszív alapozása, amely Szent György nevét viselte.
„A dokumentumokból azt tudtuk, hogy ezen a téren állt 1323-ban a város első temploma, amely Szent György nevét viselte – nyilatkozta a sajtónak Florin Drașovean.– A török hódítás után (1552-től) a templomot mecsetté alakították, majd 1718 után újból keresztény templomként működött 1754-ig, amikor lebontották, és a helyére felépítették a jezsuiták templomát. Utóbbit a XX. század elején, az első világháború előtt bontották le.
Több mint két hónapig tartó kutatásaink alapján elmondhatom, hogy a XIV. században épült Szent György templom nem ezen a helyen állt, hanem valószínűleg egy másik helyszínen. Amit feltártunk, az a török mecset alapozása, ami bontásból származó köveket és téglákat tartalmaz és a XVIII. században épült jezsuita templom maradványai. Találtunk még két törökkori temetőt, a mecset két oldalán, ahonnan közel 100 csontvázat ástunk ki. Megtaláltuk a város középkori vízhálózatának maradványát is, a török hódítás előtti időkből, továbbá középkori faházak maradványait, amelyeket már nem lehet megmenteni, mert egy gomba megtámadta a fát. A török mecset és a jezsuita templom alapozását konzerváljuk, és régészeti bemutatóhelyet alakítunk ki a Szent György téren, ahol ezek a falak láthatók lesznek.”
Florin Drașovean szerint a feltárások egyértelműen bizonyítják, hogy Szent György XIV. századi temploma nem a róla elnevezett téren állt. A XVIII. századi források viszont arról számolnak be, hogy a törökök által mecsetnek használt Szent Gyögy templom lebontásakor megtalálták a XIV. századi templom alapjait, amelyet valószínűleg Károly Róbert magyar király építtetett. Ennek a helyére épült a XX. század elején lebontott Szent Gyögy templom, amelyet számos fényképfelvétel és képeslap örökített meg.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

2014. március 27.

?Szent László király nagyváradi öröksége
Gőzerővel zajlanak a nagyváradi vár felújítási munkálatai: a tervek szerint 2015. júniusában adnák át a nagyközönségnek Erdély legnagyobb, viszonylag épségben megmaradt középkori várát. Miközben munkagépek és kőműveskanalak csattogásától hangos a tér, a régészek magyar királyaink sírját keresik.
Ha nem rendelkeznék a kommunizmus idejéből származó élettapasztalattal, a nagyváradi vár kockakövekkel kirakott terén, a gyönyörűen felújított középkori épületek előtt álldogálva bizonyára rémülten kérdezgetném, ki volt az az őrült városgazda, aki ezt a turistacsalogató oázist otromba tömbházakkal építette körbe? Így viszont kérdezetlenül is tudom a választ, az azonban számomra is újdonság, hogy a szocialista betongyűrűbe zárt Szent László-kori vár egyetlen, belvárosi irányú kilátását jóval a rendszerváltás után zárták el egy hatalmas ortodox katedrálissal. A román templom a várfal szomszédságában kijelölt üres helyre épült, ahová a nyolcvanas években a párt hatalmas közigazgatási épületet tervezett, megépítéséről azonban a jobb érzésű váradi kommunisták nyomására lemondtak. A görög-keleti egyház már nem volt ennyire megértő a magyar történelemmel: a hagymakupolás betonkolosszus miatt nincs rálátás a középkori Várad ékességére, így az idelátogató turista csak találgatni tudja, vajon honnan lehet megközelíteni Erdély legnagyobb, épségben maradt várát?
Uniós örökségvédelem
Miközben munkagépek, kockakövet lerakó modern kubikusok és régészeti árkok mellett araszolgatunk, a teljes felújítás végéhez közeledő néhány épület hangulata már azt a miliőt idézi, ami jövő nyáron, a két uniós projekt megvalósulása után fogadja majd az idelátogató turistákat. Jakabffy László telepvezető mérnök, a felújítási projekt alapembere vársétánk alatt sorra mutatja az épületeket. Az évtizedeken át hol a katonaság, hol a Szekuritáté, hol a milícia által lelakott, de legalább a széthordástól megvédett mintegy 13 középkori épületből álló együttes nemcsak kívülről, de belülről is új köntöst kap. A ilencvenes évek elején önkormányzati tulajdonba került várból előbb a katonaság távozott, majd a rendszerváltás után odakerülő vállalkozók, a váradi egyetem képzőművészeti kara, és legvégül az állami levéltár. Hosszú, nehéz munka volt kiüríteni az évszázadok óta katonai célokat szolgáló várat, és a kor parancsa szerint békés turistaparadicsommá alakítani.
Meglepő, hogy egy ilyen jó állagú középkori kincsesbánya évtizedeken át hevert parlagon, miközben az ennél szerényebb gyulafehérvári várat már régen felújították. Kísérőm szerint a kommunizmus ideje alatt szóba sem jöhetett olyan erdélyi magyar örökség védelme, amibe semmiképpen sem lehetett belemagyarázni a román történelemszemlélet irányelveit: a vár területén soha nem találtak dák vagy római eredetű leletet, Szent László király városalapító hőstette pedig Trianon óta nem tényező a többségi hatalom számára. A jég 2009-ben mégis megtört, amikor állami pénzekből állagmegőrző munkálatokba tudtak fogni a várban, megóvva az összeomlástól a legrosszabb állapotban levő épületeket. A román városvezetőség is rájött idővel, hogy kezdeni kell valamit az örökséggel: a várfelújításra benyújtott első uniós pályázatot pozitívan bírálták el, 2010-ben pedig a 11 millió eurós keretből elkezdődhettek a munkálatok. Az első pályázatot újabb követte: a teljes belső felújításhoz szükséges mintegy 22 millió euró most már a munkálatokat elnyert cégek rendelkezésére áll. A megfeszített munka láttán valószínűsíthető, hogy a kitűzött határidőre, azaz 2015. júniusára nemcsak a kivitelezők és a városvezetőség lesz elégedett, hanem a történelmi értékeink iránt érdeklődő turisták is, akik eddig csak lopva pillanthattak be a várba.
Stukkóoroszlán címer nélkül
A felújítás alatt álló 13 épület közül a legnagyobb értéket a Bethlen Gábor uralkodása idején emelt fejedelmi palota jelenti, amely része az erdélyi fejedelmek által később épített, ötszögletű udvart körbezáró épületegyüttesnek. A reformáció előtt épített székesegyház, illetve a püspöki palota ma már nem látható, ezek helyén emelkednek a mai épületek. Katolikus részről megalapozatlan vádak is elhangzottak, miszerint a protestantizmus nagy támogatója, Bethlen Gábor romboltatta volna le a vár Szent László-kori katolikus örökségét. Jakabffy László történelmi példákat sorolva cáfol: ez Erdély más vidékein sem volt szokás, hiszen az átvett katolikus templomokat lefestették ugyan a protestánsok, de soha nem rombolták le. Inkább földrengéseknek, illetve tatárjárásnak és törökdúlásnak tudható be a régi épületek eltűnése.
A felújított palotába lépve nem a régi korok hitvitáira gondolok: a bejárat megmaradt négyszáz éves kőkerete, a falak feltárt freskórészletei, illetve az úgynevezett stukkóterem Európa-szerte híres domborművei egyedi látványt nyújtanak. Ilyen stukkók ma már csak Angliában és Németországban maradtak fenn, várhatóan nagy lesz tehát a művészettörténeti érdekességek iránt érdeklődők tábora. A többségi román érzékenységről is szót ejtünk, szemem megakad egy büszke oroszlánt ábrázoló domborművön, amelynek száz évvel ezelőtt még része volt Magyarország koronás címere. Ez azonban a felújítás után is hiányzik róla: úgy tűnik, a fejedelmi palotában kialakítandó vár-, és városmúzeum európai pénzekből sem viseli el a magyar címer történelmi szerepét Nagyvárad múltjában és jelenében.
Az ilyen incidensektől eltekintve, Jakabffy László bizakodó: a felújítási munkálatok az eredeti terv szerint haladnak, közben gőzerővel folyik a régészeti feltárás. Az uniós projekt szerint háromnyelvű – román, magyar és angol – feliratot helyeznek el valamennyi épületen, műemléken és a múzeumban. Igaz, hogy a többségi román városvezetőség nem szívesen vállalja fel Szent László örökségét, de a vár a történelem élő valóságaként már nem hallgatható el, és többé elrejteni sem lehet a világ szemei elől.
A turistalátványosságként szolgáló várba lépve úgy érzi majd magát a látogató, mintha időutazáson venne részt. Ezt a célt szolgálja az 1692-ben létesült sütöde korhű helyreállítása is: a hagyományos módszerrel készülő pékárukat helyben lehet majd fogyasztani. De lesz mesterségek háza bőrdíszműves, kovács, asztalos, gyöngyfűző és csipkéző műhellyel, hogy csak néhányat említsünk a régi korok foglalkozásaiból. A szállodával és hagyományos ételeket felszolgáló vendéglővel, no meg bőséges kulturális kínálattal „ellátott” várban házasságkötő terem is lesz, a tágas pincéket pedig az épített örökség mozdítható darabjainak őrzésére, gondozására és bemutatására újítják fel. Szent László hamvai
Lelkesen kémlelgetem a több méter mély régészeti gödröket, miközben megfeledkezem arról, hogy keskeny fosznideszkán állok a középkori múlt fölött. Épületen belül és kívül egyaránt nagy földkupacok jelzik a régészeti szelvényeket. Az ötszögletű belső várudvar az egyetlen, amelyre nem kerül kőburkolat, itt ugyanis a következő években is folytatódik a feltárás. Mihálka Nándor történész szerint még rengeteg feltáratlan területe van a várnak, hiszen az 1881–1884 között, majd az 1911–1912-ben végzett ásatások csak az építmények kis részét érintették. Az 1992-ben elkezdett, hat éven át folytatott újabb régészeti ásatásokkal együtt is csak a vár 20 százalékán történt feltárás, így a régészeti műveletet a 2010-ben elkezdett várfelújítási munkálatok során is folytatták.
Történelem iránt érdeklődő ember mindenekelőtt arra kíváncsi, van-e esély, hogy jeles magyar királyaink és királynőink történelemkönyvek szerint itt található sírját megtalálják? A történelmi krónikák tanúsága szerint itt nyugszik Szent László, Luxemburgi Zsigmond, és felesége, Mária királyné, valamint Károly Róbert felesége, Beatrix irályné, de a négy királyi méltóság közül egyelőre egyiküknek sem bukkantak a nyomára. Mihálka Nándor számára is sok a kérdőjel a 19. század végén történt feltárások körül, hiszen a korabeli ásatások a váradi székesegyház középső területére koncentrálódtak, ahol Szent László király sírját sejtették. A feljegyzések szerint mélyre leástak, sok mindent feltártak, de ha esetleg meg is találták, a királyi sírra nem volt ráírva, ki is pihen ott. Akkoriban csontelemzés nem létezett: ma nagyobb a valószínűsége annak, hogy DNS-vizsgálatokkal kiderítsék, található-e Árpád-házi király valamelyik sírban. „A királyi vagy magyar főúri sírok feltárására továbbra is van esély, hiszen a székesegyházon belül is sok az érintetlen terület” – magyarázza a régészeti munkálatok vezetője. A történész arról is beszél, hogy egy 16. századi forrás szerint 1565-ben protestáns lázadók állítólag felfeszítették a király kriptáját, és csontjait a várárokba dobálták. Kérdés, mennyire lehet hinni ezeknek a forrásoknak? A kérdésre csak a régészeti feltárások folytatása adhat választ.
Sétány a mélyben
Ha királyi és főúri sír egyelőre nem is került elő, a középkori székesegyház nyugati homlokzatának az előterében végzett ásatások ontják az emberi csontokat. Közelről is megszemlélem a kartondobozokba gyűjtött, sok évszázados emberi maradványokat. Az ásatást végző munkások a szakember felügyelete mellett gondosan feltárják a sír minden négyzetcentiméterét, és csak azután szedik fel a földből a csontokat. Tárgyi emlékeket – pénzérméket, ruhadarabokat, ékszereket – keresnek, az eddig feltárt mintegy harminc sírból azonban igen szegényes lelet került elő. Minél régebbi a sír, annál nagyobb az esélye, hogy épségben maradt harci eszköz, pénzérme vagy ruházat darabjaira bukkanjanak – magyarázza Mihálka Nándor. Míg honfoglaló magyarjaink feltárt sírjai igazi kincsesbányának számítanak, a néhány évszázaddal később eltemetett emberek – a kereszténység előrehaladtával – leszoktak a külsőségekről: uralkodó elvvé vált, hogy tisztán kell az Úr elé járulni. A korabeli püspöki székesegyház előterébe eltemetett emberek nem egyszerű földi halandók, nem közemberek lehettek, csontjaikon kívül azonban más eligazító tárgyi emlék nem került elő. A régészek munkáját az is nehezíti, hogy a váradi székesegyház területére, illetve köréje románkori és gótikus időszakban temetkeztek a 11. század közepétől az 1600-as évek elejéig. A régész becslése szerint az évszázadok során a vár területén akár több tízezer embert is eltemettek, egymásra rakódnak a temetkezési rétegek.
A régészeti munka fontos eleme a vár stratégiailag kiemelt részeinek kutatása. 1992-től kezdődően hat éven át Adrian Rusu kolozsvári régész-professzor vezetésével a 14–15. században épült püspöki palota L alakú épületét tárták fel. Az akkor felfedezett falmaradványok és alapok újabb és újabb szelvényekkel gazdagodnak. Hasonló horderejű munka a székesegyház falainak mai feltárása: az egykori építmény alapja félkörben kanyarodik a felújítandó épületek alá. A feltárt középkori maradványokat a terv szerint üvegpadozattal fednék le, így a közönség nemcsak felülről szemlélheti majd a régészeti leleteket, hanem lenn kivilágított sétányon járhatja körbe.
A jó példa esélye
A felújítást végzők és a régészeti csapat tagjai között magyar beszédet hallok: Bihar megyei és magyarországi magyar cégek a várfelújítás kivitelezői. Vendéglátóim szerint az apróbb nézeteltéréseket leszámítva jó a munkakapcsolat az immár magyar alpolgármester nélkül működő nagyváradi önkormányzat vezetőivel. Ha a felújítás az eredeti tervek szerint halad, a váradi vár történelmi örökségének helyreállítása új mezsgyét jelenthet a zömében magyar múltú erdélyi települések történelmi értékeinek megóvásához. Az erdélyi régészeti kutatások évtizedekkel kullognak a magyarországi vagy nyugat-európai példák mögött, Mihálka Nándor szerint azonban a nagyváradi példa reménybeli sikere nagy előrelépést jelenthet ezen a téren.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

2014. április 17.

Szent László király nagyváradi öröksége
Gőzerővel zajlanak a nagyváradi vár felújítási munkálatai: a tervek szerint 2015. júniusában adnák át a nagyközönségnek Erdély legnagyobb, viszonylag épségben megmaradt középkori várát. Miközben munkagépek és kőműveskanalak csattogásától hangos a tér, a régészek magyar királyaink sírját keresik.
Ha nem rendelkeznék a kommunizmus idejéből származó élettapasztalattal, a nagyváradi vár kockakövekkel kirakott terén, a gyönyörűen felújított középkori épületek előtt álldogálva bizonyára rémülten kérdezgetném, ki volt az az őrült városgazda, aki ezt a turistacsalogató oázist otromba tömbházakkal építette körbe? Így viszont kérdezetlenül is tudom a választ, az azonban számomra is újdonság, hogy a szocialista betongyűrűbe zárt Szent László-kori vár egyetlen, belvárosi irányú kilátását jóval a rendszerváltás után zárták el egy hatalmas ortodox katedrálissal. A román templom a várfal szomszédságában kijelölt üres helyre épült, ahová a nyolcvanas években a párt hatalmas közigazgatási épületet tervezett, megépítéséről azonban a jobb érzésű váradi kommunisták nyomására lemondtak. A görög-keleti egyház már nem volt ennyire megértő a magyar történelemmel: a hagymakupolás betonkolosszus miatt nincs rálátás a középkori Várad ékességére, így az idelátogató turista csak találgatni tudja, vajon honnan lehet megközelíteni Erdély legnagyobb, épségben maradt várát?
Uniós örökségvédelem
Miközben munkagépek, kockakövet lerakó modern kubikusok és régészeti árkok mellett araszolgatunk, a teljes felújítás végéhez közeledő néhány épület hangulata már azt a miliőt idézi, ami jövő nyáron, a két uniós projekt megvalósulása után fogadja majd az idelátogató turistákat. Jakabffy László telepvezető mérnök, a felújítási projekt alapembere vársétánk alatt sorra mutatja az épületeket. Az évtizedeken át hol a katonaság, hol a Szekuritáté, hol a milícia által lelakott, de legalább a széthordástól megvédett mintegy 13 középkori épületből álló együttes nemcsak kívülről, de belülről is új köntöst kap. Akilencvenes évek elején önkormányzati tulajdonba került várból előbb a katonaság távozott, majd a rendszerváltás után odakerülő vállalkozók, a váradi egyetem képzőművészeti kara, és legvégül az állami levéltár. Hosszú, nehéz munka volt kiüríteni az évszázadok óta katonai célokat szolgáló várat, és a kor parancsa szerint békés turistaparadicsommá alakítani.
Meglepő, hogy egy ilyen jó állagú középkori kincsesbánya évtizedeken át hevert parlagon, miközben az ennél szerényebb gyulafehérvári várat már régen felújították. Kísérőm szerint a kommunizmus ideje alatt szóba sem jöhetett olyan erdélyi magyar örökség védelme, amibe semmiképpen sem lehetett belemagyarázni a román történelemszemlélet irányelveit: a vár területén soha nem találtak dák vagy római eredetű leletet, Szent László király városalapító hőstette pedig Trianon óta nem tényező a többségi hatalom számára. A jég 2009-ben mégis megtört, amikor állami pénzekből állagmegőrző munkálatokba tudtak fogni a várban, megóvva az összeomlástól a legrosszabb állapotban levő épületeket. A román városvezetőség is rájött idővel, hogy kezdeni kell valamit az örökséggel: a várfelújításra benyújtott első uniós pályázatot pozitívan bírálták el, 2010-ben pedig a 11 millió eurós keretből elkezdődhettek a munkálatok. Az első pályázatot újabb követte: a teljes belső felújításhoz szükséges mintegy 22 millió euró most már a munkálatokat elnyert cégek rendelkezésére áll. A megfeszített munka láttán valószínűsíthető, hogy a kitűzött határidőre, azaz 2015. júniusára nemcsak a kivitelezők és a városvezetőség lesz elégedett, hanem a történelmi értékeink iránt érdeklődő turisták is, akik eddig csak lopva pillanthattak be a várba.
Stukkóoroszlán címer nélkül
A felújítás alatt álló 13 épület közül a legnagyobb értéket a Bethlen Gábor uralkodása idején emelt fejedelmi palota jelenti, amely része az erdélyi fejedelmek által később épített, ötszögletű udvart körbezáró épületegyüttesnek. A reformáció előtt épített székesegyház, illetve a püspöki palota ma már nem látható, ezek helyén emelkednek a mai épületek. Katolikus részről megalapozatlan vádak is elhangzottak, miszerint a protestantizmus nagy támogatója, Bethlen Gábor romboltatta volna le a vár Szent László-kori katolikus örökségét. Jakabffy László történelmi példákat sorolva cáfol: ez Erdély más vidékein sem volt szokás, hiszen az átvett katolikus templomokat lefestették ugyan a protestánsok, de soha nem rombolták le. Inkább földrengéseknek, illetve tatárjárásnak és törökdúlásnak tudható be a régi épületek eltűnése.
A felújított palotába lépve nem a régi korok hitvitáira gondolok: a bejárat megmaradt négyszáz éves kőkerete, a falak feltárt freskórészletei, illetve az úgynevezett stukkóterem Európa-szerte híres domborművei egyedi látványt nyújtanak. Ilyen stukkók ma már csak Angliában és Németországban maradtak fenn, várhatóan nagy lesz tehát a művészettörténeti érdekességek iránt érdeklődők tábora. A többségi román érzékenységről is szót ejtünk, szemem megakad egy büszke oroszlánt ábrázoló domborművön, amelynek száz évvel ezelőtt még része volt Magyarország koronás címere. Ez azonban a felújítás után is hiányzik róla: úgy tűnik, a fejedelmi palotában kialakítandó vár-, és városmúzeum európai pénzekből sem viseli el a magyar címer történelmi szerepét Nagyvárad múltjában és jelenében.
Az ilyen incidensektől eltekintve, Jakabffy László bizakodó: a felújítási munkálatok az eredeti terv szerint haladnak, közben gőzerővel folyik a régészeti feltárás. Az uniós projekt szerint háromnyelvű – román, magyar és angol – feliratot helyeznek el valamennyi épületen, műemléken és a múzeumban. Igaz, hogy a többségi román városvezetőség nem szívesen vállalja fel Szent László örökségét, de a vár a történelem élő valóságaként már nem hallgatható el, és többé elrejteni sem lehet a világ szemei elől.
A turistalátványosságként szolgáló várba lépve úgy érzi majd magát a látogató, mintha időutazáson venne részt. Ezt a célt szolgálja az 1692-ben létesült sütöde korhű helyreállítása is: a hagyományos módszerrel készülő pékárukat helyben lehet majd fogyasztani. De lesz mesterségek háza bőrdíszműves, kovács, asztalos, gyöngyfűző és csipkéző műhellyel, hogy csak néhányat említsünk a régi korok foglalkozásaiból. A szállodával és hagyományos ételeket felszolgáló vendéglővel, no meg bőséges kulturális kínálattal „ellátott” várban házasságkötő terem is lesz, a tágas pincéket pedig az épített örökség mozdítható darabjainak őrzésére, gondozására és bemutatására újítják fel. Szent László hamvai
Lelkesen kémlelgetem a több méter mély régészeti gödröket, miközben megfeledkezem arról, hogy keskeny fosznideszkán állok a középkori múlt fölött. Épületen belül és kívül egyaránt nagy földkupacok jelzik a régészeti szelvényeket. Az ötszögletű belső várudvar az egyetlen, amelyre nem kerül kőburkolat, itt ugyanis a következő években is folytatódik a feltárás. Mihálka Nándor történész (portrénkon) szerint még rengeteg feltáratlan területe van a várnak, hiszen az 1881–1884 között, majd az 1911–1912-ben végzett ásatások csak az építmények kis részét érintették. Az 1992-ben elkezdett, hat éven át folytatott újabb régészeti ásatásokkal együtt is csak a vár 20 százalékán történt feltárás, így a régészeti műveletet a 2010-ben elkezdett várfelújítási munkálatok során is folytatták.
Történelem iránt érdeklődő ember mindenekelőtt arra kíváncsi, van-e esély, hogy jeles magyar királyaink és királynőink történelemkönyvek szerint itt található sírját megtalálják? A történelmi krónikák tanúsága szerint itt nyugszik Szent László, Luxemburgi Zsigmond, és felesége, Mária királyné, valamint Károly Róbert felesége, Beatrix királyné, de a négy királyi méltóság közül egyelőre egyiküknek sem bukkantak a nyomára. Mihálka Nándor számára is sok a kérdőjel a 19. század végén történt feltárások körül, hiszen a korabeli ásatások a váradi székesegyház középső területére koncentrálódtak, ahol Szent László király sírját sejtették. A feljegyzések szerint mélyre leástak, sok mindent feltártak, de ha esetleg meg is találták, a királyi sírra nem volt ráírva, ki is pihen ott. Akkoriban csontelemzés nem létezett: ma nagyobb a valószínűsége annak, hogy DNS-vizsgálatokkal kiderítsék, található-e Árpád-házi király valamelyik sírban. „A királyi vagy magyar főúri sírok feltárására továbbra is van esély, hiszen a székesegyházon belül is sok az érintetlen terület” – magyarázza a régészeti munkálatok vezetője. A történész arról is beszél, hogy egy 16. századi forrás szerint 1565-ben protestáns lázadók állítólag felfeszítették a király kriptáját, és csontjait a várárokba dobálták. Kérdés, mennyire lehet hinni ezeknek a forrásoknak? A kérdésre csak a régészeti feltárások folytatása adhat választ. Sétány a mélyben
Ha királyi és főúri sír egyelőre nem is került elő, a középkori székesegyház nyugati homlokzatának az előterében végzett ásatások ontják az emberi csontokat. Közelről is megszemlélem a kartondobozokba gyűjtött, sok évszázados emberi maradványokat. Az ásatást végző munkások a szakember felügyelete mellett gondosan feltárják a sír minden négyzetcentiméterét, és csak azután szedik fel a földből a csontokat. Tárgyi emlékeket – pénzérméket, ruhadarabokat, ékszereket – keresnek, az eddig feltárt mintegy harminc sírból azonban igen szegényes lelet került elő. Minél régebbi a sír, annál nagyobb az esélye, hogy épségben maradt harci eszköz, pénzérme vagy ruházat darabjaira bukkanjanak – magyarázza Mihálka Nándor. Míg honfoglaló magyarjaink feltárt sírjai igazi kincsesbányának számítanak, a néhány évszázaddal később eltemetett emberek – a kereszténység előrehaladtával – leszoktak a külsőségekről: uralkodó elvvé vált, hogy tisztán kell az Úr elé járulni. A korabeli püspöki székesegyház előterébe eltemetett emberek nem egyszerű földi halandók, nem közemberek lehettek, csontjaikon kívül azonban más eligazító tárgyi emlék nem került elő. A régészek munkáját az is nehezíti, hogy a váradi székesegyház területére, illetve köréje románkori és gótikus időszakban temetkeztek a 11. század közepétől az 1600-as évek elejéig. A régész becslése szerint az évszázadok során a vár területén akár több tízezer embert is eltemettek, egymásra rakódnak a temetkezési rétegek.
A régészeti munka fontos eleme a vár stratégiailag kiemelt részeinek kutatása. 1992-től kezdődően hat éven át Adrian Rusu kolozsvári régész-professzor vezetésével a 14–15. században épült püspöki palota L alakú épületét tárták fel. Az akkor felfedezett falmaradványok és alapok újabb és újabb szelvényekkel gazdagodnak. Hasonló horderejű munka a székesegyház falainak mai feltárása: az egykori építmény alapja félkörben kanyarodik a felújítandó épületek alá. A feltárt középkori maradványokat a terv szerint üvegpadozattal fednék le, így a közönség nemcsak felülről szemlélheti majd a régészeti leleteket, hanem lenn kivilágított sétányon járhatja körbe. A jó példa esélye
A felújítást végzők és a régészeti csapat tagjai között magyar beszédet hallok: Bihar megyei és magyarországi magyar cégek a várfelújítás kivitelezői. Vendéglátóim szerint az apróbb nézeteltéréseket leszámítva jó a munkakapcsolat az immár magyar alpolgármester nélkül működő nagyváradi önkormányzat vezetőivel. Ha a felújítás az eredeti tervek szerint halad, a váradi vár történelmi örökségének helyreállítása új mezsgyét jelenthet a zömében magyar múltú erdélyi települések történelmi értékeinek megóvásához. Az erdélyi régészeti kutatások évtizedekkel kullognak a magyarországi vagy nyugat-európai példák mögött, Mihálka Nándor szerint azonban a nagyváradi példa reménybeli sikere nagy előrelépést jelenthet ezen a téren.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. augusztus 19.

Károly Róbert, 1316. augusztus 19. és Kolozsvár
I.
Az Árpád-ház kihalása után, a XIV. század legnagyobb részében Anjou-házi uralkodók ültek a magyar trónon. Vér szerint azonban az Árpád-ház folytatói voltak. Károly Róbert nagyanyja, Mária, V. István leánya, 1269-ben Sánta Károly Anjou herceghez (a későbbi II. Károly nápolyi királyhoz) ment feleségül. Kun László halála után, 1290-ben Mária bejelentette igényét a magyar trónra, de utóbb elsőszülött fia, Martell Károly javára lemondott igényéről és őt koronáztatta magyar királlyá. Martell Károly 1295-ben bekövetkezett halála után hozzálátott, hogy unokáját, Károly Róbertet (1288–1342, 1307 és 1342 között Magyarország királya) magyar királynak nevelje.
A tizenkét éves ifjú vagy inkább gyermek, még az utolsó Árpád-házi, III. Endre életében, Dalmáciában, a délvidéki urak királyjelöltjeként magyar földre lépett. De csak nehezen, hét évi kitartó küzdelem után sikerült elnyernie a trónt. Ezután szívós harcot folytatott a tartományurak, az ún. kiskirályok, az Amadéfiak (másképp Omodefiak), a Henrikfiak, Kán László, Csák Máté ellen. Már az Amadéfiak és Csák Máté elleni, 1312. évi sikeres rozgonyi csatában nyilvánvalóvá vált, hogy az országot szétforgácsoló helyi urak ellenében a központi hatalmat kiépítő király legodaadóbb hívei a városok.
Ezek után, és természetesen a fejlettebb nyugati viszonyok – virágzó városok, a hozzájuk kapcsolódó kézműipar, kereskedelem – ismeretében, Károly Róbert támogatta a városiasodó településeket, a városokat, a mezővárosokat, s városi jellegű kiváltságokat adott a jelentősebb, fejlődési lehetőségekkel rendelkező településeknek.
A város születésnapja
Ilyen körülmények között került sor 1316. augusztus 19-én arra, hogy Benedek kolozsvári plébánosnak, gyulafehérvári kanonoknak és Stark ispánnak, kolozsvári bírónak a település valamennyi lakója nevében benyújtott kérésére a királyi kancellária kiváltságlevelet bocsátott ki, melyben Károly Róbert az addigiakhoz viszonyítva jóval előnyösebb, városi rangot biztosított a Kis-Szamos jobb partján fekvő településnek. Ez azonban nem csupán királyi kegyként értelmezendő, hanem úgy is, mint a nem egyszerű faluszerű település helyzetének az elismerése, hiszen Kolozsvárnak akkor bírója, ispánja, gyulafehérvári kanonok címmel rendelkező plébánosa volt, a település kőfallal kerített várral rendelkezett, melyben és amely körül iparosok, kereskedők, katonák, földművesek telepedtek le.
A tatárjárás után létrejött falunak (villa Cluswar [kluzsuár]) városi rangot (civitas Kuluswar [kuluzsuár]) nyújtó kiváltságlevél rendkívüli jelentőségű volt a település életében. Az elpusztított lakosság pótlására V. István által 1270-ben idetelepített, az Óvárt építő szászok és vendégek 1316 előtt is városi jogokkal rendelkeztek. Ekkor azonban Károly Róbert kiváltságlevele az addig falusi joggal élő, Óváron kívüli települést is kiemelte a fejlődését évtizedekig fékező gyulafehérvári püspök joghatósága alól, és visszaadott egykori előjogai mellett újabbat, önkormányzatot is biztosított. Méghozzá az addig két, külön jogállású település egésze számára.
Károly Róbert 1313-ban még megerősítette a püspököt a falusi jogállású Kolozsvár birtokában, de nem sokkal később visszavette azt. Tulajdonképpen nem a település egy része volt falusi jogállású, hanem a település lakóinak egy része. Míg a másik, a városi jogállás, az 1270-ben betelepített vendégekre, hospesekre vonatkozott. Így érthetőbbé válik az, hogy a település egyszer város, miután a király a püspöknek adományozza, falu, majd ismét város lett. A püspöki fennhatóság ugyan valamelyest szűkítette a lakosok jogait, de nem túlzottan, mert a jogfosztás a püspöknek sem volt érdeke.
Jogok
1316-ban, a Majos fia Majos ellen vívott topai vagy bonchidai csatában Debreceni Dózsa seregében a király igénybe vette a kolozsvári polgárok haderejét. Ezután döntő fordulat következett a helység életében. Augusztus 19-én Károly Róbert, Benedek plébános és Stark bíró kérésére, a város lakóit – „akik a szabadság útjáról lealacsonyíttattak” – visszahelyezte az V. István által adott szabadságokba:
1. Minden ekével rendelkező telepes (hospites […] aratra habentes) évente, Szentmihálykor, 1 királyi súlyú fertót, minden ekével nem rendelkező háztulajdonos telepes 3 pondust (nehezéket), minden zsellér (inquillinus) 1½ pondust tartozik földbérként (terragium) fizetni;
2. Minden 60 háznép (mansio) 1 jól felszerelt katonát tartozik adni a király seregébe;
3. Bírót (villicus) maguk közül szabadon választanak, aki minden ügyben ítélkezik, kivéve az emberölést, lopást, rablást, gyújtogatást és sebesítést, amikor a király bírája (királybíró, a város második embere, a főbíró társbírója; bár a XVI. századtól már nem a király bírója, címét és szerepét megőrizve, a városi tanács 12 tagú esküdtpolgárának első embere) a városbíróval (bíró, főbíró, a város első embere) együtt ítél;
4. A bírság kétharmadát a királybíró, egyharmadát a városbíró kapja;
5. Erdély határain belül áruikkal együtt vámmentességet élveznek;
6. Szabadon választanak papot, illetőleg plébánost (sacerdotem et plebanum);
7. Továbbra is szabadon, háborítatlanul birtokolják Kolozsvár körüli földjeiket.
Ekkor, amikor a vendégek és a szászok városi jogokat kaptak, Kolozsvár már nem volt egyházi tulajdonban. Ez már korábban megtörtént, de hogy mikor, nem tudjuk.
Károly Róbert 1331-ben a város jogi kiváltságait kibővítette: a városi bíró illetékességébe kerültek a súlyos bűnügyek, köztük a nemesek által elkövetettek is. 1336-ban, a világi és az egyházi nemesség minden tiltakozása ellenére, a város kikerült a vajda joghatósága alól, s ezt a kiváltságot 1349-ben, 1353-ban, 1364-ben és 1365-ben a király – ezúttal Károly Róbert fia, Nagy Lajos – ismételten megerősítette.
Asztalos Lajos
Krónika (Kolozsvár)

2014. december 15.

A föld alatti „levéltár” kincsei
temesvári Várbástya tetőtéri kiállítótermében december 12-én, pénteken került sor a Temesvár a középkor alkonyán című kiállítás megnyitójára. A történelmi belváros rehabilitációs munkálatai során felszínre került régészeti leleteket bemutató kiállítás anyagát Florin Drașovean archeológus válogatta össze.
A kiállításmegnyitó szép számú közönsége számára a régi zenét játszó Peregrinii gyermekzenekar idézte fel Károly Róbert király temesvári udvarának és a későbbi Temesvári vilajet (Eyalet-i Timisvar) székhelyének a hangulatát. A középkori Temesvár történelméről Costin Feneșan történész beszélt, kiemelve a város egyik nagy szülöttje, Temesvári Pelbárt személyiségét, aki a krakkói egyetemen tanult filozófiát és teológiai doktorátust szerzett. „Temesvári Pelbárt megérdemelné, hogy utcát kereszteljenek el róla szülővárosában” – mondta a történész. A török hódítás után időszakról Costin Feneșan elmondta: ez a korszak korántsem volt olyan sötét, mint ahogyan azt később az osztrák történészek terjesztették, Temesvár virágzó város volt, ahol már akkor is különféle nemzetiségű közösségek éltek. A törökök nem rombolták le a várost, mint ahogyan azt 1716 után az osztrák hadsereg tette, a templomokat dzsámivá alakították és fürdőket, középületeket emeltek, de a lakosság élhette tovább a maga életét. „A középkori Temesvár elsősorban faépületekből állt – mondta a történész –, a Hunyadi-kastély volt az egyetlen kőépület, de az építőanyagot messziről kellett ideszállítani, ezért rendkívül költséges volt. A legtöbb épület alapanyaga a város körüli tölgyfaerdőkből származott.” Feneșan professzor azt is elmondta: a város levéltárai többször is megsemmisültek, de sok izgalmas leváltári adat van Temesvárról Budapesten, Bécsben és Isztambulban, csak tanulmányozni kellene őket. „Nagy örömömre szolgál, hogy a Bánság Múzeumának régészei feltárták és itt bemutatják a föld alatti levéltárak kincseit” – mondta befejezésül Costin Feneșan.
A temesvári régészek (Florin Drașovean, Alexandru Szentmiklosi, Dorel Micle és társaik) több mint 1300 cserépedényt, fegyvert, ruházati cikket, érmét, ékszereket és dísztárgyakat ástak ki a Dóm téren, a Szabadság téren, a Szent György téren és a környező utcákban lezajlott feltárások során. A reprezentatívabb leletek közül több mint 400-at mutatnak be a december 12-én megnyílt kiállításon.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. március 17.

A Petőfi-emlékműnél ünnepeltek a temesvári magyarok
„Ha a szórvány elvész, az ország is elvész!”
Immár több mint százéves hagyomány, hogy március 15-én, a természet és a lélek újjászületését ígérő tavaszi szélben a szabadfalui Petőfi-emlékműnél kitűzött kokárdákkal gyülekeznek a temesvári magyarok, és együtt ünneplik az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc évfordulóját, a márciusi ifjakat. A rendszerváltás utáni 25. szabad március 15-ei megemlékezés díszvendégei és szónokai Both Ferenc ezredes, bukaresti katonai attasé, Marossy Zoltán temesi alispán, Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, Koppándi-Benczédi Attila-Zoltán unitárius lelkipásztor, valamint a Temes Megyei RMDSZ és a TEIS ifjúsági szervezet vezetői voltak.
A jeles vendégeket, a több száz ünneplőt Fazakas Csaba református esperes, az RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte. Both Ferenc ezredes, Magyarország bukaresti nagykövetségének katonai, védelmi és légügyi attaséja Orbán Viktor magyar kormányfő ünnepi gondolatait tolmácsolta. Marossy Zoltán alispán Victor Ponta, Románia miniszterelnöke március 15-ei üzenetét olvasta fel. Halász Ferenc nemrég újraválasztott RMDSZ-elnök ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy a Bánság ezer szállal kötődik Magyarország történelméhez. Halász Ferenc három történelmi pillanatot idézett fel: 1315-ben Temesvár Magyarország fővárosa lett, amikor Károly Róbert király ide telepítette a székes fővárost; 1949 március 3-án Szabadfalun Petőfi Sándort őrnaggyá léptette elő Bem tábornok, ezen a helyen emelték 1899-ben, majd 1913-ban a Petőfi-emlékművet; 1990 március 15-én a bánsági magyarok újból szabadon ünnepelhették a magyar forradalom évfordulóját. „Akkor nagyon optimisták voltunk – mondta az RMDSZ elnöke –, de néhány nappal később jöttek a „fekete március” eseményei és ezek azóta is jelen vannak az életünkben: ingatlanjaink visszaállamosítása, iskoláink megszüntetésére irányuló kísérletek, magyar szimbólumok és a himnusz ellen irányuló támadások, műemlékeink meggyalázása. Március 15. azt üzeni nekünk, hogy harcolni kell azért, hogy az elmúlt 25 évben megszerzett jogainkat megőrizzük, mert el akarják venni őket tőlünk. Erőt kell merítsünk arra is, hogy tovább küzdjünk a magyar állami egyetem, a magyar orvosi egyetemi kar és a háromszintű autonómia megvalósulásáért.”
Halász Ferenc ünnepi gondolataihoz kapcsolódva Tamás József gyulafehérvári segédpüspök a XXI. század botrányának nevezte, hogy a civilizáció csúcsán nincsen béke a népek között, nem lehet emberhez méltó módon élni, egymást tisztelve, egymás jogait tiszteletben tartani. „Hol iskoláinkért, hol anyanyelvünk használatáért, hol jelképeinkért, hol elkobzott javaink visszaszerzéséért kell utcára vonulnunk (…), hiszen mi sem hallgathatunk és nem nyugodhatunk addig, amíg nem kezelnek egyenrangú állampolgárokként bennünket” – hangsúlyozta a püspök, a Jóisten áldását kérve az egybegyűltekre.
A történelmi magyar protestáns egyházak nevében Koppándi-Benczédi Zoltán-Attila dévai unitárius lelkipásztor temesvári szórvány gondozója mondta el ünnepi gondolatait, aki Bem apó szállóigévé lett mondását parafrazálva („Ha a Piski híd elvész, Erdély is elvész”), így fogalmazott: „Ha a szórvány elvész, az ország is elvész!” Itt a szórványban olyan emberek élnek, „akik mindvégig vállalták a végvári katonák fontos szerepét” – hangsúlyozta a lelkipásztor – „kiáltó szóként el kell mondanunk, hogy itt voltunk, itt vagyunk, és itt leszünk, akár tetszik akár nem. Időnként ki kell mondanunk, hogy a magyar nemzethez tartozunk. Meggyőződésem, hogy megemlékezéseink csak akkor válnak teljessé, hogyha ezeket a gondolatokat a saját életünkben értékként tudjuk felmutatni.”
A Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS) nevében Oláh Gábor elnök tolmácsolta a mai márciusi ifjak gondolatait: „Március 15. egy nap, amit szeretünk, mert számunkra követendő normákat teremtett. (…) Szeretjük, mert nemzeti színeket teremetett. A pirosat, a fehéret és a zöldet. Ezek jelképezik nekünk azóta is a magyarságot: a piros erőt, a fehér hűséget, a zöld reményt jelent. Erő-hűség-remény, ez lett a magyarság eszménye és ez kell bennünket is, családjainkat, közösségeinket is vezesse.” A szabadságharc hősöket és névtelen hősöket adott nekünk, mondta Oláh Gábor, ezzel kapcsolatban Kossuth Lajost idézte, aki szerint a honvédek félistenek voltak, kik előtt eme ünnepnapon büszkén fejet hajtunk. „Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy honvédeink utódai vagyunk, mert magyarnak lenni jó, szabad magyarnak lenni még jobb!” – mondta a TEIS elnöke.
Molnár Zsolt parlamenti képviselő a szabadfalui Petőfi-emlékmű restaurálásával kapcsolatos legújabb híreket osztotta meg az egybegyűltekkel. A felújításhoz szükséges műemlékvédelmi engedélyt sikerült megszerezni, de kiderült, hogy sem az emlékmű, sem a park, ahol áll nem szerepel a telekkönyvi nyilvántartásokban, ami késlelteti az építkezési engedély kiadását. „A Petőfi-emlékmű közadakozásból épült, és közadakozásból restauráljuk – mondta Molnár Zsolt –, a restaurálási munkálatok 20 000 lejbe kerülnek és, a magyar vállalkozóknak hála, ebből 7000 lej már összegyűlt. Arra kérem a jelenlevőket, hogy lehetőségeik szerint járuljanak hozzá a munkálatok költségeihez, hogy jövőre a felújított emlékmű előtt tudjunk ünnepelni!”
A megemlékezés során Molnár Bence, a Csiky Gergely Színház ifjú színésze elszavalta Heltai Jenő Szabadságcímű versét. A Bartók Béla Elméleti Líceum VII. B. osztályos tanulói az alkalomhoz illő ünnepi műsorral örvendeztették meg a jelenlevőket (felkészítő tanáraik Pál Krisztina és Szilágyi Borbála). A méltóságteljes szabadfalui megemlékezés a himnusz eléneklésével és a Petőfi-emlékmű hagyományos megkoszorúzásával ért véget.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. április 10.

KISEBBSÉGBEN: Ez lenne a jó!
A románok közül egyre többen kérdőjelezik meg a román nemzetről kialakított hivatalos képet. Azt, amit a történészek, a politikusok és a sajtó – egyszóval a hivatalos mesemondók terjesztenek a több ezeréves múltról, folytonosságról, eleget nem dicsérhető nemzeti nagyszerűségről és kiválóságról. Egyre több román kívánja ma azt, hogy szálljunk le egy kicsit a földre, a magas lóról, és nézzünk bele a tükörbe – mert nagy bajba kerülhetünk, ha tovább álltatjuk magunkat. Ezt a célt szolgálja a iaşi-i Polirom Kiadó Magyarok a románokról című könyve is – Melinda Mitu és Sorin Mitu 424 oldalas tanulmánya.
A könyv címe nem sok jót sejtet – de a címlapja azért előrevetít valamit. Egy híres festmény reprodukciója látható ott, a Molnár József festményéé, amelynek a címe: Dezső vitéz feláldozza magát királyáért – vagyis Károly Róbert királyért, akinek a hős saját élete árán megmenti az életét a posadai csatában, amelyet a magyarok, ugye, elvesztettek. A románok más nevet adtak ennek a képnek, nevezetesen azt, hogy: Károly Róbert futása Posadáról. Így akarták emlékezetbe vésni a nagy eseményt – a románok katonai győzelmét a magyarok felett.
Szerencsére az idézett könyv mentes az ilyen szándékoktól. Nem kíván a magyarokat szidalmazó szócső lenni, de ennek az ellentéte sem. Végre egy normális hang! Távol áll tőle az immár közhellyé vált megnyugtató válasz is, mely szerint az egyszerű románok és az egyszerű magyarok mindig békében éltek egymással. Mert ez nagyszerű lenne, csakhogy nem igaz, nem jött össze mindig... Pontosan ezeknek az egyszerű embereknek a tömege volt állandóan a célpont – őket akarták mindig egymás ellen uszítani a nagyszájú nacionalisták. És sajnos ez néha sikerült is nekik.
Melinda Mitu és Sorin Mitu könyve pontosan azért jó, mert eljut eddig a pontig – amikor tiszta vizet önthetünk a pohárba. Amikor végre higgadtan számot vethetünk azzal, hogy kik és miért akartak – és akarnak ma is! – összeháborítani bennünket, kinek áll érdekében az, hogy mi egymásra acsarkodjunk. Hát például azoknak, akiknek szellemi, erkölcsi vagy egyéb fogyatékosságuk folytán egyébre sem telik, mint a nemzeti mesemondásra, vagy egyéb hiány ennek köszönhetően akarják megtömni a zsebüket – és itt visszatérhetünk a már említett kiválóságokra: a nagyszájú nemzeti történészekre, politikusokra és az olcsó szenzációból élő sajtóra. Nagy az ő bűnük! Le kellene építeni őket! – Hol vagy DNA?! - Hogy beszéljünk már végre egymásról előítéletek és piszkos kis anyagi számítások nélkül. Ez lenne a jó!
Zsehránszky István 
maszol.ro

2015. május 10.

Magyar király mellszobrát avatták fel Temesváron
Károly Róbert magyar király köztéri mellszobrát avatták fel tegnap Temesváron annak emlékére, hogy hétszáz évvel ezelőtt az Anjou-házi uralkodó Temesvárra költöztette Magyarország fővárosát, és nyolc éven át innen irányította az országot.
A Szakáts Béla szobrászművész által készített szobor Temesvár központi parkjába, a város történetét alakító személyiségek sétányára került. A szoborállítást a Temesvári Magyar Nőszövetség kezdeményezte, és a város önkormányzata közpénzből támogatta.
Az alkotást Nicolae Robu polgármester és Titu Bojin, a Temes megyei önkormányzat elnöke leplezte le a Bánsági Magyar Napok keretében. Nicolae Robu polgármester a magyar közmédiának adott nyilatkozatában elmondta, úgy kell tisztelni a történelmet, ahogy volt. „Károly Róbert fővárosi rangot adott Temesvárnak, és ezzel fejlődést indított el a városban" – mondta a polgármester.
A Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, Szász Enikő történelmi pillanatnak nevezte a szoborállítást, hiszen az utóbbi évtizedekben nem volt példa arra Romániában, hogy egy román többségű város közterén közpénzből egy magyar királynak állítsanak szobrot.
marosvasarhelyiradio.ro / karpatinfo.net
Erdély.ma

2015. május 11.

Károly Róbert-szobrot avattak Temesváron
Károly Róbert magyar király köztéri mellszobrát avatták fel szombaton Temesváron annak emlékére, hogy hétszáz évvel ezelőtt az Anjou-házi uralkodó Temesvárra költöztette Magyarország fővárosát, és nyolc éven át innen irányította az országot.
A Szakács Béla szobrászművész által készített szobor Temesvár központi parkjába, a város történetét alakító személyiségek sétányára került. A szoborállítást a Temesvári Magyar Nőszövetség kezdeményezte, és a város önkormányzata közpénzből támogatta. Az alkotást Nicolae Robu polgármester és Titu Bojin, a Temes megyei önkormányzat elnöke leplezte le a Bánsági Magyar Napok keretében.
A polgármester nyilatkozatában elmondta, úgy kell tisztelni a történelmet, ahogy volt. Károly Róbert fővárosi rangot adott Temesvárnak, és ezzel fejlődést indított el a városban. Hozzátette, Temesvár olyan város, ahol az emberek az etnikai vagy vallási sajátosságoktól függetlenül harmóniában élnek. Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke történelmi pillanatnak nevezte a szoborállítást. Hozzátette, nem volt példa arra az utóbbi évtizedekben Romániában, hogy egy román többségű város közterén közpénzből egy magyar királynak állítsanak szobrot.
A szoboravatón Raffay Ernő történész felidézte, Károly Róbertet a belső harcok kényszerítették arra, hogy ne Székesfehérváron, Esztergomban vagy Budán rendezze be, hanem egy időre Temesvárra költöztesse királyi udvarát. A történész azt tartja az uralkodó érdemének, hogy az Árpád-ház kihalását követő trónviszályok után stabilizálni tudta a helyzetet, és erős országot adott át a trónon őt követő Nagy Lajos királynak.
Károly Róbert király szobra a temesvári személyiségek sétányán álló 22 mellszobor egyike. A sétányon áll még Hunyadi János, Bartók Béla, Ormós Zsigmond bánsági magyar politikus, író, valamint a város két korábbi polgármestere, a lóvasutat bevezető Telbisz Károly és az utcai villanyvilágítást Európában elsőként bevezető Török János szobra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. május 25.

Szoboravató a Sapientián Marosvásárhelyen
Ha csak egy délutánra is, a magyar szabadságharc jelképes alakja, Kossuth Lajos a Sapientia Egyetem magasából tekinthetett le arra a városra, ahonnan száműzték egykori egész alakos szobrát, s törölték a róla elnevezett utca nevét is. A kései jóvátétel gesztusa lett volna, ha mellszobra megingathatatlanul állhatna az egyetem előtt, de a tartásos, szép avatóünnepség után visszakerült az aulába, ahol Bolyai János „társaságában” várja, hogy márvány talapzatára visszakerülhessen egyszer s mindenkorra.
Pünkösd délutánján sokan gyűltek össze az erdélyi magyar műszaki oktatás fellegvárának számító Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának épülete előtt, hogy a szobor leleplezésén részt vegyenek.
Egy volt bolyais diáknak, Simon János Németországban élő mérnöknek jutott eszébe, hogy 2012-ben a megyei múzeum néprajzi részlegének felújítása közben talált gipszmintát, Kiss György neves szobrászművész alkotását meg kell menteni és méltó helyen fel kell állítani. A gondolatot tett követte, s a szobrot a marosvásárhelyi Vártemplom elé szánta. Három évig tartó hiábavaló küzdelem után derült ki, hogy a Sapientia egyetem előtt lesz a legjobb helyen – hangzott el Simon János beszédében. Elmondta, hogy addig utazott kül- és belföldön, amíg székely magyar barátaitól sikerült összegyűjtenie a pénzt, majd a híres budapesti Szabó-öntödében bronzba öntette a szobrot, Dóczy András csíkszeredai kőfaragó mesterrel pedig elkészíttette a márványtalapzatot.
Tette mindezt azért, mert nem tudta elfelejteni, hogy a nemzeti függetlenség, a társadalmi, gazdasági haladás híveként tisztelt államférfit, aki felismerte és tenni is akart a szomszédos népekkel való együttműködésért, a romániai igazságszolgáltatás képviselői tömeggyilkosnak nyilvánították, holott több mint száz szobra áll szerte a világban New Yorktól Torinóig, s 1923 óta helye van a Fehér Házban is.
Az ünnepségen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki köszönetet mondott Simon Jánosnak azért a felajánlásért, hogy a csíkszeredai konzulátus előcsarnokában Kossuth szobra köszönthette a szavazókat, akik 104 év után újra részt vehettek a magyar államfőválasztáson, majd az esküterem előterében sok megható pillanatoknak volt részese. A főkonzul értékelte Simon János elszántságát.
A továbbiakban Kossuth tevékenységét méltatta, aki a nemzeti összetartozás meghatározó jelké-pévé vált, akiről számos városban állítottak szobrot, és alig van olyan magyar település, ahol ne viselné utca a nevét. Így volt ez Marosvásárhelyen is, amit már csak a régi képeslapok őriznek. Miközben a Kossuth által képviselt polgári, nemzeti eszméket minden európai állam a magáévá tette, Marosvásárhelyen nem kívánatos az emléke, holott ma is érvényesek az általa hangoztatott elképzelések, miszerint az általános emberi, polgári szabadságjogok nem válaszhatók el a nemzeti öntudattól, sőt, a nemzet boldogulásának feltételét jelentik. – Nem vállalhatunk európai értékeket úgy, hogy más népek önazonosságát, a nemzeti identitáshoz, az anyanyelvhez való jogát nem tartjuk tiszteletben – hangsúlyozta.
A szoborról, annak alkotójáról Bordi Géza művészettörténet-tanár szólt a jelenlevőkhöz. Kiss György kitűnően képzett és termékeny művész volt, akinek 137 szobra készült el az 1800-as évek végén. Károly Róbert alakja a Millenniumi emlékmű királygalériáján látható, szobrai megtekinthetők az Országházban, a pécsi dómban, az esztergomi bazilika homlokzatán. Ő mintázta meg először Kossuth Lajos arcképének két változatát Barabás Miklós, a Budapesten élő erdélyi festőművész rajza, valamint az erről készült litográfiák és néhány dagerrotípia alapján. Az 1892-ben befejezett portré felnagyított változatának gipszpéldánya bukkant fel Marosvásárhelyen – mondta Bordi Géza, aki Simon János kitartását hangsúlyozta.
A Sapientia Egyetem kettős szerepét jelképezi az előcsarnokában levő két szobor, Bolyai Jánosé a tudomány művelését, a tudás átadását, iskoláink újjáépítését, a Kossuthé a hagyományok ápolását, közösségünk emlékének továbbvitelét és fiatal tanítványaiknak e szellemben történő nevelését – mondta dr. Dávid László professzor, a Sapientia rektora. Jelképeinket be kell építeni hétköznapjainkba és ünnepeinkbe egyaránt.
– Legyen hallgatóink találkozóhelye, fiatalkori titkaik, emlékeik része, de legyen ünnepeink helyszíne is a szobor. Emlékeztessen arra, hogy Kossuth a műipar érdekében már akkor át akarta alakítani politechnikummá a Ludovikát, s hogy a kibékülési terve keretében a budapesti egyetemen külön román kart akart létrehozni – tette hozzá.
A beszédek elhangzása után az evangélikus, az unitárius, a katolikus és a református egyház képviselői mondtak áldást. A szobrot Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le, miközben Buta Árpád a Hazám, hazám, te mindenem áriát énekelte Erkel Ferenc Bán bán című operájából. A koszorúzást követően felhangzott a Himnusz, majd az egyetem aulájában ünnepi műsorral folytatódott a Szélyes Ferenc színművész vezette avatóünnepély. Györffy András és Bodolai Balázs színművészek mondtak verset, a Marosvásárhelyi Filharmónia kiváló zenészei, Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka, Csíky Borka Boglárka és Makkai István Bartók-műveket játszottak.
Simon János Hunyadi János Kossuth-plakettjével mondott segítőtársainak köszönetet, köztük Pokorny Attila szobrászművész restaurátornak, aki megtisztította és előkészítette a gipszmintát, majd valamennyi adományozó egy emlékrészvényt vehetett át, köztük Simon János német barátja is, aki lelkes támogatóként jelen volt az ünnepségen, amely a székely himnusszal zárult.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

2015. május 28.

A temesvári példa
Aki követte lapjainkban az erdélyi, partiumi, bánáti magyarság művelődési életét, kulturális tevékenységéről szóló híradásokat, meglepetten olvasta a közelmúltban, hogy a Bánsági Magyar Napokon a temesvári Magyar Nőszövetség kezdeményezésére a hős mártír város központi parkjában felavatták Károly Róbert magyar király mellszobrát, a temesvári személyiségek sétányán álló huszonkét mellszobor egyikét.
Az utóbbi évtizedek Romániájában példa nélküli, hogy egy román többségű város közterén közpénzből magyar királynak állítottak szobrot!
A magyar történelemben jártasabb olvasóink tudnak arról, hogy kis földrészünk eddigi történetében a legtöbb uralkodó, herceg, király, császár – eleddig 28-an – viselte a Károly nevet. A magyarok I. Károlya, Károly Róbert volt az Anjou-dinasztia magyar ágának megalapítója (ur. 1308–1342), és a májusi szoboravatásra azért kerülhetett sor, mert kereken hétszáz éve, 1315-ben Temesvárra költöztette Magyarország fővárosát (Forrás: Bertényi Iván – Nagy Lajos király – 1989). Leányágon I. Nagy Lajos és András herceg apja. Alkalmi koronával már 1301-ben, III. András halála után megkoronázták. A pesti országgyűlés, a cseh Vencel, majd a bajor Ottó távozása után, 1308-ban választotta királlyá. 1311 és 1323 között leverte az ellene lázadó tartományurakat. Új alapokra helyezte az ország pénzügyeit, fellendítette az aranybányászatot. Megszilárdította az ország déli határait, elsimította a cseh–lengyel ellentétet, a visegrádi találkozón (1335. nov.) tető alá hozta a három ország szövetségét.
Bízvást mondhatjuk, hogy amikor 1342. július 16-án Károly Róbert örökre lehunyta szemét, a magyar külpolitika fő vonalai adottak voltak. Nagy Lajos trónra lépte után lényegében az édesapja által kijelölt úton haladt tovább. A politika maradt, mindössze a végrehajtó személyében következett be változás...
Ferenczy l. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 | 31-49




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998