udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 12 találat lapozás: 1-12
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Károly Sándor

2000. június 6.

Elhunyt Kolozsváron Károly Sándor szobrászművész. Munkái városát gazdagították, így a Szamos-híd kovácsoltvas korlátai, a Főtér Mátyás-szobrát körülvevő park kovácsolt lámpái. A Szék község számára készített emlékmű terve - megvalósítva - a millenniumi gondolat világszintű alkotásává válhatna. /Cs. Erdős Tibor: Vigasztalás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./ Károly Sándor /Kolozsvár, 1948. nov. 4. - Kolozsvár, 2000. jún. 5./

2001. július 5.

A Bukaresti Tudományegyetemen az 1989 végi változás egyik jele, hogy 1990-ben az Idegen Nyelvek és Irodalmak Kar keretében Hungarológiai Tanszék kezdte el működését, négyéves tanulmányi időtartammal. A hungarológiai központok egyik láncszeme a bukaresti tanszék, amely több funkciót is betölt; oktató-, kutató- és dokumentációs központ is egyben. - Az előzmény: 1957-ben alakult meg Bukarestben a magyar nyelv és irodalom szak. 1969-ben Szabó Zoltán professzor vezetésével újjáalakult a magyar tanszék. Azóta államközi szerződés keretében magyarországi vendégtanárok is segítik a máig nem elégséges létszámú oktatói közösséget. Bereczki Gábor, Hopp Lajos, Gergely Gergely, Károly Sándor, Kovács Ferenc, Kispéter András, Lengyel Zsolt, Fülei Szántó Endre, Martos Gábor, Hajdú Mihály és mások járultak hozzá ahhoz, hogy színvonalas legyen a magyar nyelv és kultúra oktatása Bukarestben. 1990-ig mellékszak a magyar Bukarestben. Főleg román anyanyelvűek jelentkeztek ide. Évfolyamonként 38-40 diák végzett. 1975-től a Keleti Nyelvek Tanszékbe beolvasztva, részlegként folytatta munkáját a magyar tanszék 1990-ig. 1980-tól kezdve csak kétévenként hirdettek felvételit a magyar mellékszakra, 1987-től már nem volt beiskolázás, 1989-ben egyetlen évfolyam volt csak magyar mellékszakon. - Az utóbbi időben évente húsz diák juthatott be magyar főszakra. Többségük a Székelyföldről jött, magyar anyanyelvű. Két éve annak, hogy tíz körülre tehető a bejutott román anyanyelvű hallgatóink száma. Egyik sajátossága a bukaresti hungarológiai tanszéknek, hogy nem magyar anyanyelvűek képzésére ugyancsak vállalkozik. A másik jellegzetessége, hogy a magyarságtudományban jártas szakemberek, kutatók képzését szintén feladatának tartja. Nem csupán magyartanárok felkészítését végzi, de egy új levéltáros, könyvtáros, népművelő és fordító nemzedékét is. A Hungarológiai Tanszék jól együttműködik a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészeti Karának két magyar tanszékével és Magyarország több felsőoktatási intézményével. Molnár Szabolcs a tanszékvezető. A lehetőségekhez mérten - tehát nem túl gyakran - magyarországi részképzésre is küldenek hallgatókat. A magyarságtudományon belül elsősorban a következő kurzusok vannak: irodalomtörténet, irodalomelmélet, nyelvészet, folklór, etnológia, művelődéstörténet. Az utóbbi időben magyar történelem témájú előadásokra is sor kerülhetett Demény Lajos professzornak köszönhetően, aki időnként itt tanít, csakúgy ahogy tették egy ideig például Péntek János és Szilágyi Sándor Kolozsvárról. Az utóbbi években Lengyel Zsolt Veszprémből, Bereczki Gábor Észtországból, Kotics József Debrecenből, Voigt Vilmos Budapestről, Keszeg Vilmos pedig Kolozsvárról tartott előadást diákjainknak. /Zsigmond Győző: Hungarológusképzés Bukarestben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./

2002. január 14.

Jan. 14-én ötvenhatos bajtársakat ütöttek lovaggá Sepsiszentgyörgyön. Az ünnepi eseményen jelen voltak az Erdélyi Ötvenhatos Bajtársi Társaság, valamint a lovagrend elöljárói, tagjai és hozzátartozók. Ilyen esemény eddig sem Sepsiszentgyörgyön, sem Háromszéken nem volt. A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetségének, valamint az Erdélyi Ötvenhatosok Bajtársi Társaságának vezetői, jelenlétében Salamon László, az '56-os Vitézi Lovagrend törzskapitánya felolvasta az erdélyi bajtársak befogadásáról szóló határozatot. A lovagrend 2001 októberében avatott tagjai közé erdélyieket, a most ünnepeltek akkor egészségi okok miatt nem utazhattak Budapestre. A most lovaggá ütött két bajtársat annak idején az úgynevezett Szoboszlay-perben ítélték súlyos szabadságvesztésre: Lőrincz Károly Sándor 25 éves börtönbüntetéséből hetet, Farkas Pál a rá kirótt nyolc évből ötöt töltött román börtönökben. Az ünnep után a kommunizmus idején politikai okokból meghurcoltak emlékére a központi parkban álló kopjafához vonultak, ahol az elhunyt sorstársakra emlékeztek. /(benkő): Lovagavatás Szentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 14./

2002. október 24.

Baróton már okt. 22-én megkezdődtek az 1956-os megemlékezések. Lőrincz Károly Sándor, a Szoboszlay-perben 25 év börtönbüntetésre ítélt tisztviselő az átélt eseményekről, a szervezkedésekről, a hitről, a börtönben elszenvedettekről, az évtizedekig tartó megbélyegzésről beszélt. A baróti volt EMISZ-tag, Aczél Ferenc az akkori fiatalok vágyairól, elképzeléseiről szólt, az olaszteleki Kósa Bálint rövid beszámolóval csatlakozott az elhangzottakhoz. Okt. 23-án az 1956-os emlékműnél gyűltek össze. Krizbai Imre református lelkipásztor kitért a magyar forradalom jelentőségére, majd megkoszorúzták az emlékművet. /(hecser): Barót. Gyertya az utcakövön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

2002. december 2.

Nov. 30-án Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartották meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei közgyűlését és a 2002-es esztendő díjainak átadását. Dr. Kötő József elnöki tájékoztatójából kiderült: jelenleg az EMKÉ-nek több mint 1500 bejegyzett egyesülete működik. Átnyújtották az EMKE 2002-es évi díjait. A kitüntetettek a következők: Maksay Ágnes (a tízéves Duna Televízió képernyőjére került erdélyi közművelődési tevékenységéért), László Csaba (az erdélyi magyar néptánckultúra minőségi megőrzésért), Incze László (kézdivásárhelyi múzeumalapító munkásságáért), Csanádi János (Újzerinden tanár intézményteremtő, több évtizedes közművelődési tevékenységéért), Orosz Pál József (zenei anyanyelvünk népszerűsítéséért, zenepedagógiai és székelyudvarhelyi karnagyi munkájáért), Szilágyi Ferenc (kolozsvári operaénekes a magyar operajátszás több évtizedes szolgálatáért), Hatházi András (kolozsvári színészi, drámaírói, művészpedagógiai tevékenységéért), F. Márton Erzsébet (nagyváradi színjátszásért), Danaliszyn József (gyergyói színjátszó az öntevékeny színjátszásért), Károly Sándor post mortem és Károly Zöld Gyöngyi (képzőművészet műveléséért és szervezéséért), Muckenhaupt Erzsébet (könyvtáros a nemzeti kulturális örökség feltárásáért), Ábrahám Zoltán (közművelődési és népfőiskolai szervezésért), Koós Ferenc (szellemi értékek megőrzéséért), Kiss Margit (kultúrapártolásért), Bálint Árpád (kultúrapártolásért), Kincses Emese (művelődési életben kifejtett minőségi tevékenységéért). /Ördög I. Béla: Átadták az idei EMKE-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./

2002. december 21.

Károly Zöld Gyöngyi képzőművész, textil- és grafikusművész sokoldalú, akárcsak két és fél évvel ezelőtt elhunyt férje, Károly Sándor Hosszú. Károly Sándor már nincs közöttünk. Azonban keze nyoma, szinte egész lénye beépült Kolozsvár architektúrájába /az általa tervezett Szamos-híd korlátja vagy a Kolozsvár arculatát meghatározó míves lámpaoszlopok/. Károly Zöld Gyöngyi a Barabás Miklós Céh ügyvezető titkára. Neki köszönhető a Fadrusz Napok alkalmával a Mátyás Ház pincéjében megrendezett képzőművészeti kiállítás és a Szentegyház utcai országos tárlat. A Károly házaspár Kolozsvár és az erdélyi művelődési élet különlegesen értékes színfoltját képezi, ezért kapták meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 2002. évi Szolnay-díját. /Németh Júlia: A Szolnay-díjas Károly házaspár laudációja. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

2003. július 4.

Júl. 3-án Aradon két új könyvet mutattak be az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban, a Jelen Házban. Károly Sándor kenyere javát Aradon ette meg, és itt születtek regényei is, melyek közül az 1929-ben írt Az 500-ik emelet a legsikeresebb. Most újból kiadták. Jankó András rendőr ezredes az egyetlen rendszeresen publikáló rendőr, aki huszonhét éves nyomozói tapasztalatait foglalta össze a Bűnözők és áldozatok című könyvében. /P. P.: Szerzőavatás a Jelen Házban. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 4./

2003. október 24.

Az aradi születésű Böszörményi Zoltán kanadai állampolgárként visszatért szülőföldjére vállalatokat teremteni. Öt esztendeje adja ki a Nyugati Jelen című napilapot, mely a fejléc eligazító adatai szerint: "Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében jelenik meg". Fáradozásainak köszönhetően megalakult az Aradi Magyar Színház, mely a laptulajdonos kezdeményezésére emelt Sajtóház dísztermében tartotta bemutatkozó előadásait. A magyar napilap Irodalmi Jelen címmel megjelenő mellékletének szerkesztői: Böszörményi Zoltán, Irházi János, Karácsonyi Zsolt, Orbán János Dénes, Pongrácz P. Mária. Az Irodalmi Jelen 7000 (!) példányban jelenik meg, minden hónap végén. Az idén osztotta ki harmadjára a Nyugati Jelen - nemzetközi birálóbizottság bevonásával - országos riportpályázatának díjait. Böszörményi 2003-ban Aradon magyar könyvkiadót alapított: az Irodalmi Jelen Könyvek égisze alatt nyomtatott munkákkal Böszöményi Zoltán és munkatársai könyves hídfőt teremtettek. Eddig az Irodalmi Jelen Könyvek munkaközössége nyolc kötetet hozott napvilágra. A próza terén az elfelejtett aradi Károly Sándor Az 500-ik emelete hívja magára a figyelmet. A hazai kortárs szépprózát Ferencz Zsuzsa Kik és Mik című mozaik- regénye képviseli. Vízumkényszer a Paradicsomba című riportkötetével a Váradon élő Szőke Mária-Magdolna a műfajt rehabilitálta. Az aradi rendőrnyomozó, Jankó András Bűnözők és áldozatok című munkája a tanulmány-esszé-cikk szerencsés ötvözete. G. Pataky András első verseskötetével /A tél acélkék lovai/ a kiadónál jelentkezett. A Romániai Írók Szövetségének Elsőkönyves díját 2002-ben az aradi születésű Karácsonyi Zsolt nyerte el verseskötetével, a Téli hadjárattal. Második könyve a Sárgapart megjelentetése közös vállalkozás: Erdélyi Híradó Kiadó, Irodalmi Jelen Könyvek és Fiatal Írók Szövetsége (Budapest) égisze alatt látott nyomdafestéket. Orbán János Dénes 30. születésnapja alkalmából került az olvasó asztalára a Teakönyv, mely az 1992-2003-as időszak "kötetlen írásait" tartalmazza. Szőcs Géza Az allegóriásabb ember című kötete is náluk jelent meg. /Balogh József: Műhelyteremtő Böszörményi Zoltán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./

2005. április 28.

Néhány éve augusztus 1-jén ünnepelik az Aradi Magyar Sajtó Napját, hiszen 1861. augusztus 1-jén jelent meg az első hosszú életű újság Aradon, az Alföld. Nem kevésbé fontos azonban egy majd száz évvel később napvilágot látott lap, amely 1940 és 1945 közötti anyanyelvi sajtócsendet tört meg. A dél-erdélyi magyar lapokat ugyanis a bécsi döntés után beszüntették. Még dúlt a háború, amikor a romániai magyarság képviseletében fellépő Magyar Népi Szövetség kezdeményezésére sikerült kiharcolni egy magyar újság megjelentetését. A Jövő első száma 60 évvel ezelőtt, 1945. április 28-án került ki a nyomdából. Fejléce azt hirdette, hogy független, demokrata napilap. Függetlensége azonban megkérdőjelezhető volt, hiszen az MNSZ erőteljes befolyása alatt állt. Felelős szerkesztője is az egykori illegalista, népi szövetségi vezető, Palásti József volt, aki a két világháború közötti polgári újságírás legjobb erőit gyűjtötte a lap köré. A Jövő első munkatársai közé tartozott Ádám Elek, Bérczi György, Károly Sándor, Korda István, Messer Sándor, Molnár Tibor, Pintér Lajos, Schauer Soós Aladár, Szomory Oszkár. (Közülük idén április 20-án 95 éves korában hunyt el Pintér Lajos.) A 2. lapszám a Jövő sikere címmel jelezte: “Magyarul írni nemcsak jog, de kötelesség is. Súlyos és szép kötelezettségeket ró erre a lapra az, hogy Aradon magyar nyelven szólaltatja meg a haladó, korszerű eszmék törekvéseinek, célkitűzéseinek, harcának hangját”. A Jövő első száma 2500 példányban jelent meg, év végére elérte a négyezres példányszámot, s évről évre növelte olvasótáborát. Az 1948–1949-es években az erősödő politikai nyomás hatására a polgári zsurnalisztika több kiválósága kikerült a szerkesztőségből, végül 1949 nyarán az RMP megyei bizottsága politikai és gazdasági céljainak rendelte alá a lapot, 1950 végétől Vörös Lobogó lett a lap címe. /Puskel Péter: Elődünk, a Jövő. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 28./

2005. október 21.

Az év elején jelent meg Stefano Bottoni olasz történész Konföderáció a cél című tanulmánya az 1956-os romániai eseményekről, nevezetesen a Szoboszlay-ügyről. Szoboszlay Aladár temesvári római-katolikus plébános annak a „kísérletnek a szellemi atyja és operatív motorja”, amelynek célja a kommunista rendszer megdöntése egy Magyarországon és Romániában egyidőben kirobbantott forradalom révén, illetve egy közös román-magyar államalakulat, az ún. Confederatio létrehozása – állította a történész a periratok és más források tanulmányozása alapján. Melyik nemzetnek az ügye, kérdezte Bottoni, tekintettel arra, hogy a román Fintinaru másodrendű vádlott, és a per során még tucatnyi román embert ítélnek el. A Szoboszlay-ügyben közel kétszáz személyt vettek őrizetbe államellenes összeesküvés vádjával. Ötvenhét személy ellen emeltek vádat, közülük tízet (Szoboszlay Aladárt is) kivégeztek, 47 személyt életfogytiglani vagy több tízéves kényszermunkára, börtönbüntetésre ítéltek. A Szoboszlay-ügyben 15 embert ítéltek el Háromszéken, köztük nyolc papot: Ábrahám Árpád (Torja), Kovács Balázs (Szentkatolna), Kovács Béla (Kovászna), Kosza József (Ozsdola), Ráduly Géza (Gelence), Páll Gyula (Futásfalva) plébánosokat, Mezei Levente Mór ojtozi és Kovács István esztelneki szerzetest. Továbbá hét „világi” személyt: Baróti Pált, Szörcsei Eleket és Lőrincz Károly Sándort Torjáról, Farkas Pál kézdivásárhelyi tanárt, Bulárka Istvánt (Csernáton), Kónya Béla-István és Vajna László kézdivásárhelyi ügyvédeket. Ábrahám Árpádot és Kónya Béla-Istvánt halálra ítélték és kivégezték. A perbefogottak közül ma már csak hárman élnek: Bulárka István, Farkas Pál és Vajna László. Lőrincz Károly Vargyason élő volt politikai fogoly a Székely Hírmondónak elmondta, Szoboszlay terve az volt, hogy 1956. augusztus 28-án Bukarestben forradalmat robbantson ki. Egy tankegység-parancsnoknak az lett volna a feladata, hogy alakulatát Bukarestbe vezérelje és elfoglalja a belügyminisztérium, a rádió stb., épületét, miközben a Székelyföldről különvonattal érkező magyarok csatlakoztak volna a katonákhoz, de ez gyermekes, igen naiv elgondolás volt, nem is lett semmi belőle. Nagy Imre Snagovra hurcolását követően kapóra jött ez a szervezkedés a román hatalomnak, jó ürügyet szolgáltatott az erdélyi magyarok üldözéséhez. Nem sokkal az interjú elkészülte után Lőrincz Károly meghalt. /Kocsis Cecília: 1956 Romániában: melyik nemzet ügye? = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 21./

2009. május 12.

A kolozsvári Főtér-rendezés első áldozatai a kidöntött lámpaoszlopok. Alkotójuk, a neves iparművész, fémszobrász, a Képzőművészeti Egyetem egykori tanára, a Barabás Miklós Céh 1997-es nívódíjasa, Károly Sándor, ha élne, most lenne 60 éves. Özvegyét, a szintén képzőművész Károly Zöld Gyöngyit a városuk sorsáért aggódó szemtanúk azonnal értesítették a történtekről. Honnan is tudhatná a Regátból származó Sorin Apostu polgármester, hogy egy Kolozsvár arculatát évtizedekkel ezelőtt formáló képzőművész, a Szamos-híd korlátjának, a Román Színház előtti lámpaoszlopoknak, számos ablakrács és kapu készítőjének egyik, a tér hangulatához illő alkotásáról van szó. László Attila alpolgármester szerint a formatervezett alkotások majd méltó helyre kerülnek. A polgármesternek a műemlékek feliratozásával kapcsolatos kijelentése azonban rosszindulatú. A magyar nem nemzetközi nyelv, ezért semmi keresnivalója a műemlékek feliratain, azok román, angol és francia nyelvűek lesznek, közölte. Amikor a történelmet meghamisító, magyargyalázó emléktáblák felkerültek a Mátyás-ház, a Mátyás-szobor és a Petőfit is vendégül látó egykori Biasini szálló falára, Gheorghe Funar kezében volt a város. Emil Boc polgármestersége idején naivul azt remélték, hogy a gyalázkodó feliratok helyére más kerül. A magyar emléktáblák eltávolítására még maga Gheorghe Funar sem merészkedett. Remélhetőleg Sorin Apostu sem erre gondolt, amikor a magyart és a németet – egyébiránt az idelátogatók zöme éppen ezt a két nyelvet használja – száműzni óhajtja. /Németh Júlia: Kolozsvári múlt, kolozsvári jelen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./

2009. június 27.

A kolozsvári Főtér sorsa már eldöntetett. A véleménydömping azonban igazolja: ha pillanatnyilag csupán virtuálisan is, de miénk a tér. Szakembereké és laikusoké, öregeké és fiataloké, magyaroké és románoké. Ki emlékezett az évekkel ezelőtt meglobogtatott, s akkor is ellenkezést kiváltott Főtér-módosító tervekre? A buldózerek pillanat alatt letaroltak mindent: zöldet és meglévő művészi értékeket, Károly Sándor saját kezűleg tervezett és kivitelezett lámpaoszlopait, üvegburáit. /Németh Júlia: Rendezni végre közös dolgainkat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./


lapozás: 1-12




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998