udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 11 találat lapozás: 1-11
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Károlyi Mihály

1999. október 5.

Lászlóffy Csaba és Varga Domokos A magyarság rövid története című munkája negyedik, záró kötetének 1918-tól Trianonig és Trianon után fejezetei sok érdekes, új dokumentumot felhasználva, az eddig kényesnek tartott részletekre, tragikus eseményekre is kitérnek. Újszerűen tagolja a kötet a feldarabolt magyarság sorsát. Károlyi Mihály gróf felelőtlen, káros szereplése, a vörös terror, valamint a békebíróság elfogult döntése előtt az országba keleten és délen betörő román és szerb csapatok gyilkos rémtettei, Budapest önkényes román megszállása és a fosztogatás - csak néhány kérdés, amelyet a történészek eddig elhallgattak, és emiatt az anyaországban is nemzedékek sora nőtt fel szemellenzővel, tudatlanul. Lászlóffy Csaba a Kossuth Rádióban beszélt a könyvről. "Ezt a könyvet azért kellett megírni, mert határon innen és túl nagyon sok minden nem hangzott el az utóbbi évtizedekben", hangsúlyozta. Teljesen hiánycikk a magyar nemzet története, a nemzeté, melynek a lecsatolt területek a részei. A magyarországi szakkönyvekben, az egyetemi oktatás szintjén hol szerepel az az ötezer Dél-Fehér megyei magyar áldozat, akiket azért gyilkoltak meg - bűnözők és pópák -, mert rájuk mondták, hogy "ungur"-ok, tette fel a kérdést. Az "őszirózsás forradalom" még mindig meghamisítva jutott a magyar érettségizők könyveibe, s csak részleteiben megírva. Károlyi Mihálynak a bűnös szerepét dokumentumszerűen meg kell írni. Nagyon fontos a román megszállás, amiről soha nem esett szó az öt-hatszáz oldalas magyar történelemkönyvekben, és most, hogy írnak róla, hát néhány mondat erejéig. Az olyan korszaka volt Magyarországnak, amely öt-hatezer ember életébe került. A román betörés törvénytelen volt, és Budapest megszállása egyenlő volt a fosztogatással, amely odáig fajult, hogy Clemenceau, a román ügyek pártfogója, nagyon gondolkodott azon, hogy meg kellene változtatni a már amúgy is igazságtalannak látott helyzetet. /A történelmi igazság szolgálatában. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 5./

2002. december 16.

Tüntetést rendezett a Magyarok Világszövetsége, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Budapesten, dec. 15-én, vasárnap; a demonstráció résztvevői a kormány határon túli magyarokat érintő nemzetiségpolitikája ellen tiltakoztak. A Károlyi Mihály-szobor elől a tömeg az Erzsébet térre, a Kempinski Hotel elé vonult, ahol a szomszédos országokban élő magyarok leveleit olvasták fel. A külföldön élő magyarok megdöbbenésüknek adtak hangot amiatt, hogy dec. 1-jén, Románia nemzeti ünnepén Medgyessy Péter kormányfő a Kempinski Hotelben fogadáson vett részt Adrian Nastase román miniszterelnökkel. A rendezvényen elhangzó beszédeket a megjelentek magyar zászlókat és határon túli magyarlakta települések tábláit lengetve "Vesszen a kormány, vesszen Trianon!" bekiabálásokkal szakították meg. A felszólalók követelték Medgyessy Péter kormányfő lemondását, valamint a "nemzeti önérzetükben megsértett" magyarok megkövetését. A felszólalók bírálták a magyar kormányt az uniós csatlakozási tárgyalásokon elért "gyenge eredményéért". A demonstráción megjelent Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Grespik László, a szövetség elnökségi tagja, Lányi Zsolt volt kisgazda országgyűlési képviselő és Kovács Dávid, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. Patrubány Miklós szerint az Erzsébet téren mintegy negyvenezren gyűlhettek össze. /"Vesszen Trianon!" MVSZ-tüntetés a kormány politikája ellen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./ Az a magyar kormányfő, aki Erdély elcsatolására koccint, vagy elmebeteg, vagy hazaáruló, de valószínűleg nem az előbbi állítás igaz Medgyessy Péterre - mondta Horváth Tibor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom szóvivője a dec. 15-i tüntetésen, amit a magyar miniszterelnök dec. 1-jei, Kempinski szállóbeli megjelenése ellen szerveztek Budapesten. Az ellen tüntettek, hogy Medgyessy Péter kormányfő - Kovács László külügyminiszter és Göncz Árpád volt köztársasági elnök társaságában - Adrian Nastase román miniszterelnökkel együtt ünnepelt. Kovács Dávid, a JMM elnöke azt hangsúlyozta, hogy emlékezni kell a marhavagonokban elhurcolt, kitelepített magyarokra, a Tito partizánjai által lemészárolt vajdasági honfitársakra, az 1990-es marosvásárhelyi harcokra és a Don-kanyarra is. Ez a magyar sorstalanság. Ezek nem hálás témák, ezekért nem jár Nobel-díj, mint ahogy Wass Albert nemhogy ezt a rangos elismerést nem kapta meg, de még magyar állampolgárságban sem részesült többszöri kérése ellenére. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke, Balogh Norbert az 1918-as vörös terror szervezői és a mostani kormányzat közötti hasonlóságokra hívta fel a figyelmet. (A rendőrség a tüntetést megelőző napokban még a rendezvényt törvényesen népszerűsítők ellen is fellépett.) A fáklyás tüntetés végén a részvevők kiáltványt fogadta el, a több tízezres tömeg annak minden pontját közfelkiáltással erősítette meg. - Ma is vállalom azt, hogy elfogadtam a román miniszterelnök meghívását a román nemzeti ünnepre - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök. Hozzátette: a történelmi sérelmek felhánytorgatása nem vezet sehová. Kovács László külügyminiszter dec. 16-i nyilatkozatában történelmi fejtegetések és terminológiai tisztázások közepette próbált meg fölényesen rendreutasítani mindenkit, aki a történteket ellenzi. /Szakács Árpád: Tüntetés nemzeti önérzetért. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./ Kiáltvány. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./ A dec. 15-i tüntetés résztvevői kiáltványt fogadtak el. Ebben leszögezték, hogy a december elsejei Kempinski-beli ünnepség magyar részvevői hasonlítnak az országvesztő Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond és társaik tevékenységére, akik amikor Magyarország kétharmad részére idegenek tették rá kezüket, a Károlyi-Jászi együttes a "végre elért nemzeti szabadságról" és a "függetlenségről" beszélt. A kiáltványban emlékeztettek az 1918-as gyulafehérvári gyűlést három héttel követő kolozsvári népgyűlésre. A korbeli Népszava tudósítása szerint "A hatalmas méretű gyűlésen mintegy százezer ember vett részt, sokkal többen, mint ama gyulafehérvári gyűlésen, ahol a huszonhat vármegye elszakadását mondták ki - a román imperialisták. A kolozsvári gyűlés határozata a wilsoni elvek alapján áll, a népek önrendelkező jogának érvényesülését kívánja és ezen az alapon jelenti ki (...), hogy a Magyar Népköztársaság állami közösségében akar maradni". A lap a felszólalásokból is idézett: "A magyarországi román szocialisták nevében Strengar Demian Szava elvtárs (...) kijelentette, hogy a román szocialisták nem azonosítják magukat a gyulafehérvári határozattal, nem akarnak a román imperialista elnyomás alá kerülni. A román szociáldemokraták küldöttje, Avramescu György elvtárs beszélt ezután. Óriási hatás mellett fejtette ki tiltakozását a gyulafehérvári határozat ellen. 1914-ben - mondotta - összegyűltek az urak, és csináltak a világból egy mészárszéket. (...) Gyulafehérváron ismét összegyűltek az urak, és másik mészárszéket akarnak csinálni a világból. (...) A mai helyzet megoldása az, hogy Erdély független köztársaság legyen a svájci kantonok mintájára". A december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés határozatai még az erdélyi románságon belül sem arattak osztatlan elismerést. A kiáltvány szerint a tüntetők követelték, hogy a Kempinskiben fogadáson megjelentek kövessék meg az erdélyi magyarságot, a "méltóságában vérig sértett magyar nemzetet", határolódjanak el Károlyi Mihály, Jászi Oszkár és társaik magyarság-gyalázó, országvesztő politikájától, a szomszédos államokkal folytatott tárgyalások során az elcsatolt nemzetrészek iránti felelősségérzettel járjanak el, a szomszédok EU-csatlakozásra irányuló törekvéseinek támogatását az ott élő magyar nemzeti közösség jogainak maradéktalan biztosításától tegyék függővé. Az Erzsébet téri tiltakozó nagygyűlés részvevői és támogatói, Magyarok Világszövetsége, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Erdélyi Körök Országos Szövetsége, Honfoglalás 2000 Egyesület, Magyar Földvédő Mozgalom, Százak Tanácsa, Bocskai Szövetség, Lelkiismeret 88 Csoport, Széchenyi Casino. /Kiáltvány. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./

2003. április 12.

Beke György új Erdély-könyve, a Gyulafehérvár árnyékában /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2002/ politikai telitalálat. Könyvébe belefoglalta a magyar kormány 2002. december elsejei erkölcsi mélyrepülését is. Az erkölcsi érzéketlenségnek ezt a nemzetet megalázó szintjét sem Károlyi Mihály, sem Kun Béla, de Rákosi és Kádár vagy Grósz Károly sem tudta - nem is akarták - alulmúlni. Ezt a fogadást Kovács külügyminiszter úgy próbálta erénnyé kalapálni, hogy hazudott. Azt állította ugyanis parlamenti felszólalásban, hogy 1918. december elseje nem is Erdély elcsatolásáról szól, ott ,,csak" egy népgyűlés volt, és mindezek után nem átallotta a román december elsejét és a magyar március 15-ét egybevetve közös nevezőre hozni. A magyar kormány saját honfitársai vélt nacionalizmusával, antiszemitizmusával van elfoglalva, ami azért okoz nagy gondot és igényel sok munkát, mert előbb létre kell hozni - legalábbis szavakban -, hogy legyen, ami ellen fellépni. A Kinyújtott kéz - levágott kéz fejezetben Beke azt elemezte, miként köszön vissza Gyulafehérvár eszmeisége, politikai törekvései a második világháború után. Iuliu Maniu pártja a háború utáni erdélyi magyarságot gyilkoló pogromok után. A Magyar Népi Szövetség a Román Kommunista Pártnak kötelezte el magát, olyannyira, hogy még a nemzetiségek számára esedékes nemzetközi kisebbségi garanciákat is visszautasították. (Bányai László véleménye szerint Gheorghe Gheorghiu-Dej, Teohari Georgescu személye a legnagyobb garancia ebben a kérdésben.) Dr. Takács Lajos, a magyar képviselőcsoport vezérszónoka 1947-ben Bukarestben nem csak elégtétellel nyugtázta Észak-Erdély visszacsatolását Romániához, hanem külön üdvözölte azt, hogy a békeszerződésből kihagytak bárminemű kisebbségvédelmi záradékot. Továbbá: ,,Meg voltunk győződve és meggyőződésünk azóta számtalanszor felerősödött, hogy a román munkás karja, a román földműves kérges keze és a haladó szellemű román értelmiségi szava sokkal nagyobb és hathatósabb védelmet nyújt nekünk, mint bármilyen záradék." Beke György Ágoston Vilmos - ismét egy erdélyi menekült - Debrecenben elhangzott felszólalására (1992) is kitért. Ebben Ágoston az 1968-as, a romániai magyar értelmiség számára felállított rafinált romániai csapdahelyzetről szól. - Ion Lancranjan uszító pamfletje Erdélyről 1982-ben és az utána következő kiadványok mutatták, hogy nem szűnt meg az uszítás. Ágoston Vilmos elemzéséből kiderül, hogy Ceausescu ugyanazt a módszert követte 1968-ban, mint korábban a Bolyai Egyetem megszüntetése alkalmával vagy később a 80-as években: taktikából paktumot kötött a romániai magyarsággal, azért hozta létre a kisebbségi intézményeket, hogy szembeállíthassa a magyarországi közös irodalmi és irodalmon kívüli törekvésekkel. Ágoston Vilmos hangsúlyozta: ,,Nem tudom, hogy milyen jogérzés szentesíti, hogy egyesek a Dnyesztertől a Tiszáig követeljék a román egyesülést, mikor ugyanezt a magyaroknak megtiltják. Csak az egyiknek van politikai, történelmi, ókori és feudális fenntartó joga a nemzeti egységre - s ne feledkezzünk meg témánkról, az egységes irodalomszemléletre, közös kultúrára -, míg a másik ugyanezen követelését jogtalannak, büntetendőnek tartják." Beke megállapította, hogy Közép-Kelet-Európa most évszázadokra rendezkedik be. Ez teszi különlegesen fontossá az önrendelkezés jogának elismerését a magyarság számára is. Sylvester Lajos hozzátette: A ,,Cserehátak", kaszárnyák telepítése, a románság üldözésének fantazmagóriái közepette ne próbáljuk móresre tanítani, eltávolítani vagy egyszerűen a szájukat befogni azoknak, akik autonómiát, a magyar többségű régiók, elsősorban a Székelyföld gazdasági prosperitását szorgalmazzák. /Sylvester Lajos: Beke György új könyve. Gyulafehérvár árnyékában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./

2003. november 29.

1918. december 1-jén nemzetgyűlésre ültek össze az erdélyi románok Gyulafehérváron, ahol alig egy hónappal az Osztrák-Magyar Monarchia által aláírt pádovai fegyverszünet, három héttel Károlyi Mihály miniszterelnöknek a Magyarországgal kötendő fegyverszünetről folytatott sikertelen belgrádi tárgyalásai és két héttel Jászi Oszkár aradi megbeszéléseinek kudarca után határozatban kimondták Magyarország huszonhat vármegyéjének csatlakozását a román királysághoz. Míg tehát 1918. december 1. a románság számára öröm- és nemzeti ünnep, addig Gyulafehérvár, majd később Trianon a magyarság életében nemzeti gyászt, összeomlást és tragédiát jelent. Jóllehet az egyesülési határozat kimondja a népek jogegyenlőségét és szabadságát, ezek az elkövetkező huszonkét évben a gyakorlatban nem valósultak meg. 1918 őszére hatalmas tömegmozgalmak bontakoztak ki Magyarországon: az őszirózsás forradalom győzelme után a pacifista antantbarát Károlyi Mihály alakított kormányt, s a november 13-án Franchet d Esperay francia tábornokkal aláírt belgrádi konvenció értelmében elkezdődött a történelmi Magyarország felbomlása, a déli és a keleti területek kiürítése, ahova szerb és román csapatok vonultak be. A Gyulafehérváron tartott nemzeti gyűlésről írta Mikkes Imre: "Egész Erdély, Brassótól Máramarosszigetig és nyugattól keletig megjelent a gyulafehérvári nagygyűlésen. Körülbelül százezer ember vonult föl. A Főtér tarkállik a nemzeti viseletektől. A hegyeken túlról, északról, délről, a Zsil völgye felől minden irányból özönlik a nép. A mezőkön tarka csoportok. Önkéntes szónokok gyújtóbeszédet tartanak. Bandák harsogják a "Desteapta-te"-t. Az állomásra egymás után robognak be a vonatok. A Károlyi-kormány ingyen bocsátotta rendelkezésre az üres szerelvényeket. A széthulló Magyarország technikai segítséget nyújtott az elszakadáshoz. A végtelen naivság politikája volt ez. Azt mozdította előre, amit nem óhajtott. Ami ellen kézzel-lábbal, szíve vérével küzdött. Így virradt fel 1918. december elseje. Az elszakadás napja." (Mikes Imre: Erdély útja Nagy-Magyarországtól Nagy-Romániáig. Sepsiszentgyörgy, 1996) A gyulafehérvári nemzetgyűlés által elfogadott pontokban, többek között, leszögezték: a nemzetgyűlés az általános választójog alapján választandó alkotmányozó gyűlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosainak, továbbá teljes nemzeti szabadságot ígér az együttlakó népek számára: "Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot". "Általános, közvetlen, egyenlő, titkos községenkénti proporcionális választói jogot mindkét nemű huszonkét évet betöltött személy számára, a községi, megyei és törvényhozási képviselet választásánál", valamint "korlátlan sajtó-, gyülekezési és egyesülési jogot, minden emberi gondolat szabad terjesztését. A határozat továbbá radikális földbirtokreformot irányoz elő, amely "agrárpolitikának a vezérfonala egyfelől a szociális kiegyenlítés előmozdítása, másfelől a termelés fokozása kell hogy legyen", az ipari munkásságnak pedig biztosítandók azok a jogok, "amelyek a legelőrehaladottabb nyugati államokban törvénybe vannak iktatva". (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941) A nemzetgyűlés kétszáztizenkét tagból álló Román Nagy Nemzeti Tanácsot (Marele Sfat National Roman) hozott létre, amely Iuliu Maniu elnöksége alatt megalakította a tizenöttagú Kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent). Az utóbbi megbízásából négytagú bizottság a gyulafehérvári határozatokkal Bukarestbe utazott, hogy hivatalosan is felajánlja I. Ferdinánd királynak az Erdély fölötti hatalmat. Az Erdélyt Romániához csatoló dekrétum december 30-án a Hivatalos Közlönyben is megjelent, úgyszintén az a királyi rendelet is, amely a Kormányzótanácsot megbízta az ideiglenesen csatolt területek igazgatásával, valamint a választójogi és agrárreform-tervezet kidolgozásával, a külügy, hadsereg, vámügy, állambiztonság, bankjegykibocsátás, állami kölcsönök stb. intézését a királyi kormány igazgatásába utalva. Gyulafehérváron sem a magyarok, sem a szászok képviselői nem lehettek jelen, tehát megkérdezésük nélkül rendelkeztek a sorsuk felett. A kialakult egyre reménytelenebb helyzetben a budapesti kormány megpróbálta menteni a menthetőt, s 1918. december 8-án dr. Apáthy István neves professzort bízta meg a kelet-magyarországi főkormánybiztossággal, miközben megkezdődött a román csapatok előrenyomulása. A román csapatok december 18-án átlépték a fegyverszüneti szerződésben megállapított demarkációs vonalat, s Mosoiu tábornok, az Erdélybe bevonuló román csapatok parancsnoka megüzente Apáthynak, hogy az Antant felhatalmazása alapján megszállja Kolozsvárt, s ha ellenállás lesz, akkor lövetni fogja a várost. Apáthy válasza: Kolozsvár nem áll ellen. (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929, I. évf., 1930, Kolozsvár) A város átadása előtti napokban az Apáthy vezetése alatt álló magyar Nemzeti Tanács és a Sándor József irányította székely Nemzeti Tanács december 17-én egyesült, s megalkotta az erdélyi magyar-székely Nemzeti Tanácsot. Ez december 22-re Kolozsvárra összehívta az erdélyi magyarság önrendelkező nemzetgyűlését: a résztvevők a gyulafehérvári román nemzetgyűlés ellen tiltakoztak, amelyen "Magyarország 26 vármegyéjének csak egy nemzete volt képviselve", és ahol a "román testvérek nem kérdezték meg a 26 vármegye más nyelven beszélő lakosait, amelyek számbeli többségben vannak, vajon le akarnak-e mondani az ifjú népköztársaság szabadságáról? Rólunk határoztak, nélkülünk!" (Ellenzék, 1918. december 20.)

2004. december 13.

Dec. 11-én tette közzé a Magyar Országos Választási Bizottság a dec. 5-i eredménytelen népszavazás hivatalos végeredményeit. A kettős állampolgárság kérdésében 1521143 igen, és 1428736 nem szavazat volt. Érvénytelenül voksolt 61093 választópolgár. Közben Erdélyben folytatódnak az elkeseredett hangú tiltakozások. Marosvásárhelyen az Magyar Polgári Szövetség /MPSZ/ bemutatott egy "feketelistát", amelyen ott szerepel Gyurcsány Ferenc, Hiller István, Kuncze Gábor, Fodor Gábor és Lendvai Ildikó neve. Szerintük a felsorolt politikusok a kettős állampolgárság kérdésében félrevezették a magyarországi szavazókat, ezért a szervezet bojkottálni fog valamennyi, a magyar kormánypártok népszerűségét Erdélyben helyreállítani próbáló kísérletet. MPSZ nyilatkozata szerint nem szabad túldramatizálni a magyarországi népszavazáson történteket. "A december 5-i referendum bizonyíték arra, hogy az erdélyi magyarok számára az autonómia az egyetlen megoldás, melynek segítségével itt Erdélyben megtarthatjuk az őseink által megőrzött és ránk hagyott magyarságtudatot. Ezért hát tegye félre szívéből mindenki a gyűlöletet, az elkeseredést és fogjunk össze, legyen mit továbbadjunk mi is utódainknak." Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnök leszögezte, joggal lehet haragudni a magyarországi politikai pártokra, a magyarországi közéletre, mert engedtek népszavazásra kerülni egy olyan fontos nemzetpolitikai kérdést, amelyről a magyarországi társadalom nem megfelelő, vagy gyökeresen ellentétes tájékoztatást kapott. Ezért a magyar politikumra lehet, a magyar nemzetre viszont nem lehet haragudni – mutatott rá. – Éppen a karácsonyi befogadás maradt el advent idején a vasárnapi sikertelen népszavazással – nyilatkozta Tőkés László református püspök. Véleménye szerint a voksolás óriási hullámokat vert fel a határon túli magyarság körében, amelynek tagjai ezekben a napokban mostohanemzetként néznek az anyaországra. "Én azonban nem dramatizálnám túlságosan ezt a helyzetet, a 84 év óta tartó szétfejlődés, valamint a nemzetietlen propaganda, amely Károlyi Mihálytól Rákosi Mátyáson keresztül Kádár János időszakáig tartott, mind megtette a maga hatását, viszont felhívnám a figyelmet arra, hogy olyan veszély fenyeget minket, hogy ellenségeink még inkább szembe akarnak állítani bennünket egymással." Úgy véli, óvakodni kell attól, hogy az erdélyi magyarság bármely provokáció áldozatává váljon, és még jobban szembe kerüljön az anyaországgal. /Markó: ne a nemzetre, a politikumra haragudjunk. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./ A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a szavazatok újraszámolását kéri azokban a szavazókörökben, ahol felmerül annak a gyanúja, hogy a kettős állampolgárság kérdésében leadott szavazatok összeszámolásánál az igen és a nem voksokat felcserélték – mondta Partubány Miklós, az MVSZ elnöke dec. 12-én vasárnap, a szervezet budapesti nagygyűlésén. Partubány szerint 1.139 szavazókörben tévesen számolták össze a szavazatokat az igen voksok rovására. /A magyarországi népszavazás hivatalos végeredménye. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

2004. december 14.

Negyven esztendős diktatúra után két elem harcol egymással. A régi: a diktatórikus, a materialista, az internacionalista, a másik a tradicionális, a keresztény-nemzeti irányzat, az erkölcsi normákat valló politikai törekvés.   A mostani kormányerők újsütetű bálványa, a vörös gróf Károlyi Mihály. Ez a kormány megint a saját nemzete ellen cselekedett, állapította meg dr. Pungur József. Most aztán ígérgeti, hogy 15 millióért felelős, meg hogy lesz körültekintő megoldás.    A csatavesztés a nemzeti jobboldalnak nem jelenti a demokratikus eszközökkel vívott harc végét. /Dr. Pungur József: A népszavazás néhány tanulsága. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 14./

2007. december 21.

Különböző újságok beszámoltak az RMDSZ legutóbbi SZKT-üléséről, az RMDSZ-es kudarcok miatti bűnbakkeresésekről, különösképpen Székelyföldön, és leginkább Háromszéken. Markó Béla alaptalan vádaskodásával újra bebizonyította, hogy nem ismeri el a másságot.,,Győztünk”, állítja, de nem mondja, hogyan? Nem ismeri el, hogy rosszul kezdték a választási kampányt. A gyermekek felhasználásával, tulipános zászlók lobogtatásával, RMDSZ-es polgármesterek hatalmi pozíciójuk latba vetésével dolgoztak a választás megnyerése érdekében. Albert Álmos pedig az iskolai oktatásban dolgozók, az egyház egy része és a sajtó összefogásával igyekezett igazolni a háromszéki kudarcot, és nem azzal, hogy tévedett, amikor nem fogadta Orbán Viktor volt miniszterelnököt, és meg akarta volna gátolni azt is, hogy az unitárius templom előterében népgyűlést tartson Tőkés László. Márton Árpád súlyos kijelentéseket fogalmazott meg a háromszéki napilappal kapcsolatban. A Háromszék újság jobboldali beállítottságú, ez természetes. Ugyanis Farkas Árpád, Sylvester Lajos, Magyari Lajos, Simó Erzsébet és a fiatalabb nemzedék: Farkas Réka, Fekete Réka, Farcádi Botond, Demeter Ildikó és még mások nem képviselhetik azt a baloldaliságot, amit az RMDSZ akarna. Elege volt a magyarságnak a baloldali világnézetből! Elég, ha csak az 1918–19-es eseményeket (Kun Béla és Károlyi Mihály örökségét), az 1944–45-ös éveket, 1956-os forradalmat, megtorlásokat, kivégzéseket nézzük, vagy napjainkban a magyarországi balliberális kormány nemzetellenes intézkedéseit. Soha nem tudjuk megbocsátani a 2004. december 5-i szégyenletes népszavazást a kettős állampolgárságról, írta Kovács Gyula. Ezekkel szövetkezett az RMDSZ. Az RMDSZ vezetői vonják le reálisan az EP-választáson vereséggel egyenlő győzelem tanulságait, és fogadják el már végre a Tőkés László által javasolt közeledést. /Kovács Gyula, Sepsiszentgyörgy: A legutóbbi SZKT-ülés margójára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 21./

2008. március 28.

Elutasították Wass Albert perújrafelvételét, ezért az író hivatalosan továbbra is a háborús bűnös. A román hivatalosságok kezdik sejteni: a Wass-kultusz emocionális, önérzeti ügy a magyar közösség jelentős része számára, és ezt semmiféle (nép)bírósági ítélet nem írhatja felül. Ilyen értelemben Wass Albert elfoglalhatja a helyét – irodalmi és politikai szempontból is – egyfajta „szürke zónában”. A román hatóságoknál éberebb a magyar liberális értelmiség, amelynek prominens tagjai nemrég nyilatkozatban tiltakoztak az író debreceni szobrának felállítása ellen, arra hivatkozva, hogy túlságosan vitatott személyiségről van szó. Ez az érvelés képmutatónak tűnik. Ugyanis számos vitatott személyiségnek van köztéri szobra Magyarországon, például Károlyi Mihálynak. /Papp Attila Zsolt: A Wass-téma újratöltve. = Krónika (Kolozsvár), márc. 28./

2008. szeptember 10.

A Szabad Demokraták Szövetsége nyíltan felvállalja Károlyi Mihály eszmei politikai-örökségét, képesek voltak a náci szellemiségű Benes-dekrétumok ügyében a szlovák oldalra állni a magyar diplomáciával szemben, kampányoltak a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen (miközben határon túli magyarok számára alanyi jogon biztosítandó magyar állampolgárság 1989-es programjuknak szerves részét képezte!), nem kis szerepük volt a magyar véderő leépítésében, a népességcsökkenés problémájának bagatellizálásában és kikarikírozásában, a magyar oktatás és egészségügy szétverésében. Bauer Tamás tavaly ősszel kilépett a pártból, de ma is a párt szellemi holdudvarának egyik meghatározó egyénisége. Nemrégiben a Népszabadság a következőket írta: „Oroszország az elmúlt években orosz útlevéllel látta el, vagyis állampolgárai közé fogadta a Grúziához tartozó Dél-Oszétia lakosait, ha azok erre igényt tartottak – bizonyára az oszét és orosz nemzetiségűeket. Ugyanazt tette, amit a magyar nacionalisták követelnek a magyar államtól: adjon magyarországi állampolgárságot a szomszéd országokban élő magyaroknak, ha kérik. Első lépésként a Fidesz-kormány magyar igazolvánnyal látta el őket, demonstrálandó, hogy őket valójában Magyarországhoz, s nem a lakóhelyükül szolgáló államhoz fűzi lelki kötelék. Ami most a Kaukázus déli lejtőin történt, bennünket igazol, akik – szemben a Magyarok Világszövetségével, a Fidesszel és az MDF-fel – elutasítottuk a kettős állampolgárság ötletét, sőt már a státustörvényt is. Más államban élőknek etnikai alapon tömegesen útlevelet, állampolgárságot felkínálni az adott állam szuverenitásának megkérdőjelezése. ” A határon túli magyarok és a magyar állam közötti „közjogi kötelékeket el kell felejteni. Nincs és nemkívánatos semmiféle „határokon átívelő nemzetegyesítés”. A szöveget átvette az Adevarul is. Ez a cikk eszmei muníciót ad a magyarellenes román diplomáciának. Valójában a kettős állampolgárság s bármiféle erőszakos atrocitás között nincs logikai összefüggés. Az adott állam állampolgárságának kiterjesztése a más államokban élő nemzettársakra egy megoldási modell, melyet több állam is magáévá tett Horvátországtól Romániáig. /Borbély Zsolt Attila: Szabad madarak. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 10./

2009. április 3.

Adrian Severin és Victor Bostinaru román szociáldemokrata EP-képviselők által április 2-án megtartott „Politikai stabilizáció Kelet-Közép Európában az első világháború után – A Szovjet-Magyar Köztársaság bukása” című konferencia Románia szerepét taglalta az első világháború után bekövetkezett eseményekben. A konferencia előtt több magyar EP-képviselő hevesen tiltakozott a kampányízű akció témája ellen. A főként román egyetemekről meghívott előadók voltak többségben, de akadt lengyel és szlovák meghívott is, akik országaik szerepét ismertették a jelzett periódusban. Adrian Severin hangoztatta, nem a politikusok szerepe, hogy történelmi kérdésekben döntsenek, de a múltat el kell fogadni, tanulságait fel kell dolgozni. A román előadók azt hangsúlyozták, mennyire fontos, hogy 1919-ben nem győzedelmeskedett a kommunizmus Kelet Európában és hogy Románia milyen fontos szerepet játszott a szovjet bolsevizmus előretörésének megállításában. Továbbá azt állították, hogy az első világháború után kialakult ingatag helyzetben Románia felelősen és sikeresen lépett fel a térség stabilizálási folyamatában. Összehasonlították Románia és Magyarország korabeli alkotmányos rendszerét, kiemelve, hogy míg Románia ekkor demokratikus ország volt, Magyarországon viszont bolsevik kommunista diktatúra volt. Szerintük Romániának kötelessége volt közbelépni, hiszen saját demokratikus berendezkedése függött ettől. Az előadók többször idéztek magyar közéleti személyiségek írásaiból, véleményeiből. Azt a látszatot próbálták alátámasztani, hogy a magyarok pozitívan viszonyultak a román bevonuláshoz és a katonai akcióhoz, sőt hálásak is voltak. A konferencián részt vett egy magyar történész is, Hunyadi Atilla, a Babes-Bolyai Egyetem egyik előadója, aki egy alkalommal helyesbített az egyik előadás kapcsán, kiemelte, hogy Károlyi Mihály kormánya nem volt bolsevik, a bolsevik kormány csak később alakult meg Magyarországon, és figyelmeztette kollégáit: különbséget kell tenni az események tárgya és következményei között. Hunyadi Atilla nem magához a konferencia témájához szólt hozzá, sokkal inkább egy sajátos történelemkoncepciót ismertetett, az ún. „interrelated history”-t, melynek lényege, hogy különféle népcsoportok a közös történelmi múltat együtt dolgozzák fel, egymás szempontjainak figyelembevételével. A konferencia kapcsán Sógor Csaba EP-képviselő a plenáris ülésen egyperces felszólalásban foglalt állást. Hozzászólásában kiemelte: ilyen országnév, ilyen történelmi esemény nem létezett. „Elutasítok minden olyan politikai magatartást, mely nacionalista indítékkal alárendeli a nemzetállami érdekeknek azon történelmi kérdéseket, melyek összefüggnek egy állam területszerzési törekvéseinek utólagos megindokolásával. Elfogadhatatlan, hogy Magyarország 1918 novemberétől történt lerohanását, a román katonai megszállást és az ország kifosztását EP-képviselők égisze alatt szervezett eseményen regionális stabilizáló tényezőként értelmezzék itt, Európa szívében, Brüsszelben. A romániai magyar közösség nevében is határozottan tiltakozom román szocialista kollegáink cinikus magatartása és nacionalista indíttatású véleményformáló kísérlete, félrevezető tájékoztatási manővere ellen. ” /Konferencia az EP-ben a „Magyar-Szovjet Köztársaság” leveréséről. = Erdély. ma, ápr. 2./

2009. szeptember 19.

A kommunista diktatúra ,,a múltat végképp eltörülni” jelszavára tűzzel-vassal, börtönbüntetéssel is tiltotta, bezúzatta, még az alkotókat is börtönbe csukatta, vagy jobb esetben megcsonkolva engedélyezte egyes irodalmi alkotások újrakiadását. Ebben a Szovjetunió kelet-európai vazallus államai egy eltéréstől eltekintve egységesek voltak. A magyarországi cenzúra abban különbözött, negatív értelemben, szomszédainak cenzurális gyakorlatától, hogy amíg az utóbbiak nacionálkommunista kurzusai a nemzeti értékek megőrzését nemcsak felkarolták, hanem torz kitalációkkal ezeket túldimenzionálták /lásd a dák–római kontinuitás elméletét /, addig a magyar kommunisták a történelmet átírták és áthangolták, s a szomszédos országok népeinek érzékenységére való tekintettel. Erre példa Benedek Elek Édes anyaföldem! című életútkönyvének csonkolásos újrakiadása. Az Édes anyaföldem! cenzúrázása két témakör kiirtását eredményezte. Az egyik az 1916-os, hadüzenet nélküli román betörés erdélyi magyarságot pusztító vandalizmusa, koldusbotra juttatása, Erdély gazdasági kifosztása, a másik Károlyi Mihály és híveinek nemzetpusztító kártevése, 1919-ben a hatalom Kun Béla és martalócainak – a Lenin-fiúk – kezére való átjátszása. Sylvester Lajos részleteket közölt ezekből a kihagyott részekből. /Sylvester Lajos: Az Édes anyaföld megcsonkított történelme. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./


lapozás: 1-11




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998