udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 17 találat lapozás: 1-17
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Könczei Ádám

1997. augusztus 10.

Aug. 10-én ünneplik Kolozsváron azt, hogy húszéves az erdélyi táncház. Két évtizeddel ezelőtt az erdélyi néptánckincs a Magyarországon akkor beindult táncházakból visszakanyarodott a forrásvidékre. Szinte egyszerre alakultak táncházak Kolozsváron, Marosvásárhelyen, majd Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és valamennyi magyarlakta erdélyi városban, még Jászvásárban /Iasi/ is. "Mondhatni, az utolsó huszonnégy órában menekült meg az erdélyi néptánckincs az enyészettől, mert hiába gyűjtötték Martin Györgyék, Kallós Zoltánék néptánc-anyanyelvünk eme gyöngyszemeit, amíg az nem került az ifjúság birtokába, nem lehetett több a kutatás tárgyánál." - írta Fekete Réka. Hiába tiltotta be a hatalom a táncházakat a nyolcvanas években, pincékben tovább működtek. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 9./ Aug. 10-én a Kallós Alapítvány rendezésében ünnepelték meg Kolozsváron az erdélyi táncház-mozgalom megindulása 20. évfordulóját. Az itthonról és a határokon túlról összegyűlt alapítókat és a mozgalom mai művelőit a délelőtti nyitóünnepségen az alapítók nevében Könczei Árpád koreográfus, zeneszerző, néptánc-kutató, Kallós Zoltán Kossuth-díjas népzenekutató és Kötő József, az RMDSZ művelődés- és egyházügyi alelnöke, az EMKE ügyvezető elnöke köszöntötték. A szónokok méltatták az irányzat jelentőségét az identitásőrzés és közösségformálás terén, kulturális szerepét egy sajátos tánc-anyanyelv kimunkálásában, és megemlékeztek Könczei Ádámról, aki Kallós Zoltán mellett egyik szellemi elindítója volt Erdélyben a táncházak szervezésének. A részvevők Pávai István szakmai koordinálása mellett tudományos tanácskozás keretében vitatták meg a mozgalom minőségi művelésének kérdéseit. Délután került sor az egykori és mai táncház-zenekarok, énekesek és tánccsoportok gálaműsorára, amelyet a Kallós Alapítvány és az RTV-nek a mozgalom népszerűsítésében nagy érdemeket szerzett magyar szerkesztősége közösen szervezett. Az ünnepi rendezvénysorozatot táncház zárta. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), aug. 11., 1088. sz./

1998. november 28.

November 28-án, a kolozsvári Protestáns Teológia dísztermében tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) rendes évi közgyűlését. Dávid Gyula elnök üdvözlő beszéde után Kötő József ügyvezető elnök beszámolójában az elmúlt év eseményeit elemezte. Szerinte továbbra is szembe kell nézni ama kihívásokkal, hogy egy kisebbségi kultúrát a közösségnek magának kell eltartania. Úgy kell európai globális szemlélettel gondolkoznunk, hogy kulturális identitásunk megmaradjon - hangoztatta. A felszólalók elsősorban az anyagi gondokat taglalták, s rendre kiderült, mily nehéz anyagi körülmények között születik az erdélyi művelődés. Délután az egyesület díjkiosztó ünnepségére került sor. EMKE-díjas lett Dávid Gyula, 70. születésnapja alkalmából, a romániai magyar művelődés szolgálatába állított életművéért, Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar művelődés és újságírás szolgálatában kifejtett több évtizedes minőségteremtő tevékenységéért (Kacsó Sándor-díj) részesült kitüntetésben; Koczka György, az 1956-os magyar szabadságharc eszményeihez való hűséges ragaszkodásáért és ezek szolgálatába állított magas szakmai színvonalú munkásságáért (Janovics Jenő-díj); Sándor Csaba kiváló népművelői és pedagógiai tevékenységéért (Könczei Ádám- díj); dr. Pozsony Ferenc néprajztudósi munkásságáért, a zabolai néprajzi múzeum létrehozásáért és működtetéséért (Bányai János-díj); Metz József önismeretünket gazdagító helytörténeti és honismereti kutatásaiért (Kun Kocsárd-díj); Guttman Mihály művelődéstörténeti értékű több évtizedes zenepedagógiai és karnagyi munkásságáért (Nagy István-díj); Witlinger Margit minőségi díszlettervezői munkásságáért (Bánffy Miklós-díj); Lőrincz Ágnes sokszínű és kiváló színművészi teljesítményéért (Poór Lili-díj); Jánó Mihály a Barabás Miklós emlékkiállítás megszervezéséért, Vinczeffy László az emlékkiállítás képanyaga restaurálásáért, Varga Mihály a kiállítás megszervezéséhez való hozzájárulásáért (Szolnay Sándor-díj); Ács Alajos színháztörténeti jelentőségű színművészi és társulatépítő tevékenységéért (Kovács György-díj); Nemes Levente színházteremtő munkásságáért és színművészi teljesítményéért (Kádár Imre-díj); Fülöp Mária a romániai magyar bibliográfiai szakirodalom gazdagításáért végzett tevékenységéért (Monoki István- díj); a Marosvásárhelyi Vártemplom Nőszövetsége példamutató közösségi hagyományőrző tevékenységéért a tárgyi népi kultúra körében (Vámszer Géza-díj); Szalmán Lóránd hagyományteremtő, kiemelkedő több évtizedes karnagyi munkájáért (Rónai István-díj); Méhes Béla öntevékeny színjátszó tevékenységéért, Jancsó Árpád az öntevékeny színházi mozgalom szervezéséért és összefogásáért (Szentgyörgyi István-díj); Kilyén Ilka az erdélyi és egyetemes magyar kultúra terjesztéséért (Kemény János-díj). Az erdélyi kultúra szép ünnepe volt az idei számvetés is. /Csomafáy Ferenc: Európai lélekkel, de erdélyi szemmel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

2000. november 28.

Két éve jelent meg a könyörtelen belső kényszer hatására készült napló, Könczei Ádám naplója: Házatlan csiga. Könczei Ádám naplója (Tinivár, Kolozsvár, 1998). Írójának ereje a szenvedés elviselésében volt. Tizennyolc éves korától - a második bécsi döntés után Észak-Erdélybe került, szüleitől elszakadt, árva diák korától - korai, tragikus, 55 éves korában bekövetkezett haláláig vezette naplóját. Hátrányos családi származása - orvos apja, birtokos anyja - rossz ajánlólevél a háború utáni Romániában. Könczei megalkuvásra képtelen ember, aki magyar nyelv és irodalom szakos tanárként lett kényszerű munkanélküli. Könczei Ádám azt fájlalta, hogy nem tudott hivatásának élni. Népköltészetet, népzenét szeretett volna gyűjteni, de még pályakezdő tanárként egy koholt feljelentés miatt a tanügyből menesztették. Megszakításokkal ugyan, de hét év munkanélküliség várt rá olyan időszakban, amikor nemcsak munkanélküli-segélyt nem fizettek, de munkakerülés címén büntethetővé vált az, aki nem dolgozott. Aztán test- és lélekpusztító éveket töltött nyomdai munkásként. /Balázs Ildikó: Házatlan csiga. Könczei Ádám naplója. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 28./

2001. június 15.

A szamosújvári Kaláka néptáncegyüttes 1992 őszén alakult középiskolásokból és fiatalokból. Kilenc év alatt a csoport több mint 250 előadást tartott elsősorban a Mezőség olyan falvaiban, ahova eddig még nem, vagy ritkán jutott el együttes. 1997-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nekik ítélte a Könczei Ádám-díjat a mezőségi népzene és néptánc tervszerű átörökítése érdekében kifejtett tevékenységükért. Az amatőr néptánccsoport az általuk létrehozott Téka Művelődési Alapítvány intézményes keretei között működik. Balázs Bécsi Attila, az együttes vezetője elmondta, hogy 1994-ben változtatták meg az együttes nevét Kenderkócról Kalákára. Pályázat segítségével 1995-ben beköltözhettek az egykori magánházba, azóta ott próbálnak. Az együttes fellépéseit a buzai hagyományőrző zenekar kíséri, és sok esetben segít a kolozsvári Tarisznyás együttes. /Négyszáz gyermeknek oktatnak. Gazdag nyári program vár a szamosújvári Kalákára. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./

2002. február 18.

Huszonöt évvel ezelőtt, 1977-ben született meg a kolozsvári táncház. Febr. 16-án erre az alkalomra, valamint a 25 év történetére emlékeztek. A kerekasztal-megbeszélésen felelevenítették a táncházhoz fűződő emlékeket. Az önkényuralom nem nézte jó szemmel mindezt, ezért került sor a működő táncház 1985-ös felszámolására. Meghatározó szerepet játszottak a táncházban Könczei Ádám, aki a táncház mozgalom egyik szülőatyja, Kallós Zoltán, Kovács Ildikó, a bábszínház főrendezője, a Zakariás-testvérek, akik tanították a táncokat, vagy Demény Piroska. A megemlékezés népzenekoncerttel folytatódott, amelyen felléptek a Bodzafa, az Ördögszekér, a Regősök, a Tarisznyás, az Üsztürű, valamint a házigazda Zurboló Táncegyüttes tagjai. Az eltelt 25 év története pedig részletesebben kibontakozik a Művelődés folyóirat februári számában, amely teljes egészében a kolozsvári táncház születésnapjához kötődik. /Köllő Katalin: 25 éves születésnapját ünnepelte a kolozsvári táncház. Dallal, tánccal a diktatúra ellen. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

2005. március 3.

Városi táncházakról, falusi táncalkalmakról szóló írásokat, népzenéről és néptáncról szóló tanulmányokat tartalmaz az a könyv, amelyet a kolozsvári Bogáncs néptáncegyüttes születésnapi rendezvénysorozata keretében március 2-án mutattak be. Könczei Ádám írásait fia, Könczei Csongor néprajzkutató saját tanulmányaival kiegészítve adta közre Írások az erdélyi táncház vonzásköréből címmel, a Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában. Könczei Ádám „működése egyfajta egyszemélyes háttérintézményt jelentett az intézményrombolás korszakában: termet intézett, beadványokat és újsághirdetéseket írt, műsorfüzeteket, plakátokat szerkesztett, amelyeket, ha szükség volt, saját maga szórt és ragasztott, miközben bátorította és lelkesítette a táncházas fiatalokat, útbaigazította a zenészeket, táncoktatókat.” – írta róla a bevezetőben Könczei Csongor. Kéziratban cikkeivel, tanulmányaival kapcsolatban a csíkszeredai Barozda „frontembere”, Pávai István elmondta, már élőszóban is hallotta ezeket. /(Rostás-Péter Emese): Írások az erdélyi táncházról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./

2006. március 31.

Március 30-án ünnepelték a 80 éves Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót Székesfehérváron, a Magyar Néprajzi Társaság és a Zenetudományi Intézet szervezésében. A konferencián Andrásfalvy Bertalan, a néprajztudomány doktora és mások tartottak előadást. Az ünnepi koncerten tucatnyi együttes lépett fel, illetve egyéni előadók is, többek között Berecz András, Sebestyén Márta és Petrás Mária. A belépő- és pártolójegyek eladásából begyűlt összeggel a válaszúti szórványmagyar iskolát kívánják támogatni. „Isten éltesse számos esztendőkig a 80 esztendős Kallós Zoltánt, szellemi honvédelmünk vezérlő kapitányát!” – áll abban a könyvajándékban, melyet Budapesten ajándékoztak egy nappal korábban a néprajzkutatónak, azon a születésnapi ünnepségen, melyet tiszteletére rendeztek – a magyarországi Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület kezdeményezésére – a Budai Vigadóban, a Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza közreműködésével. „Éppen negyven esztendővel ezelőtt ismerkedtem meg Kallós Zoltánnal, amikor először indultam Moldvába, mégpedig Kolozsváron, Almássy István és Könczey Ádám társaságában, Tőkés István bácsinál, mert ott volt a főhadiszállásom útban a csángókhoz” – nyilatkozta Halász Péter néprajzkutató, a Lakatos Demeter Egyesület titkára. Az ünnepség mellett a Teleki László Alapítvány kiadásában megjelent Moldvai csángó-magyar okmánytár – 1467-1706 /Budapest, 2003/ című kötet újabb kiadását és egy üveg négyputtonyos tokaji bort ajándékoztak a folkloristának, és Olsvai Imre népzenekutató bemutatta az ünnepelt Új guzsalyam mellett című, új könyvét és CD-jét. Ezután Kallós Zoltánt a Magyar Kultúra Alapítvány székházában a Magyar Művészeti Akadémia, a Litea Könyvszalon, az Erdélyi Szövetség és Budapesti Székely Kör ünnepelte. /Guther M. Ilona: Kallós, a szellemi honvéd. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./

2007. október 5.

„Bíró Ferenc” sorozatosan jelentett az erdélyi magyar táncházmozgalomról Élénk találgatás tárgyát képezi, ki lehetett az a „Bíró Ferenc” fedőnevű besúgó, aki éveken át rendszeresen tájékoztatta a Szekuritátét az erdélyi táncházmozgalomról és az annak létrejöttét kezdeményező kolozsvári Könczei családról. „Bíró Ferenc” a Román Televízió magyar adásának munkatársa volt az 1970–80-as években. „Bíró Ferenc” táncházas jelentései arról tájékoztatták a Szekut, hogy Könczei Ádám bírálja a táncházmozgalmat nem támogató RTV magyar adását. Könczei Ádámot 1957-ben kizárták az oktatásból, 1957–1959-ig a Kolozsvári Folklórintézet kutatója, 1959-ben arra hivatkozva, hogy az oktatásból politikai okok miatt rúgták ki, a folklórintézetből is kizárták, 1959–1962-ig foglalkozásnélküli, 1962-től a kolozsvári nyomdavállalat korrektora. A nyomdánál 1974-ben, 1976-ban, 1981-ben és 1983-ban „nacionalista tevékenységért” figyelmeztetésben részesült. /Benkő Levente: A titokzatos kultúrbesúgó. = Krónika (Kolozsvár), okt. 5./

2007. október 11.

Sajtónyilatkozatban vallott egykori kollaborációja részleteiről Xantus Gábor. „Harminc évvel a történtek után felmentést nem kérhetek, a történtek erkölcsi súlyát magam viselem” – áll abban a vallomásban, amelyben Xantus Gábor operatőr-rendező elismeri, a pártállami diktatúra idején rendszeresen jelentéseket írt a televíziós munkájáról, azokról a személyekről, akikkel kapcsolatba került, közöttük Könczei Ádámról, az erdélyi táncházmozgalom elindítójáról is. A nyilatkozatot maga Xantus Gábor juttatta el a Krónika szerkesztőségébe. Megírta, ellenállt ugyan a Szekuritáté beszervezési kísérleteinek, de azt már nem tudta elutasítani, hogy a kommunista pártnak jelentsen. Hangsúlyozta, jelentéseit saját nevén írta alá, nincs köze ahhoz a Biró Ferenc fedőnevű ügynökhöz, akinek besúgói nyilatkozatai Könczei Ádám megfigyelési dossziéjából kerültek elő. Szerinte ez az ügynök feltehetően a Román Televízió magyar adásának munkatársa volt. A rejtélyes besúgó olyannyira jól végezte a tartótisztje által rábízott munkát, hogy jelentései némelyikét felküldték a Szekuritáté központi hivatalába, illetve a párthoz, néhányat pedig belefoglaltak a politikai rendőrség országos terjesztésű „napi hírlevelébe”, a Buletinba. Xantus Gábor televíziós szakember megkövette a néhai Könczei Ádámot és családját. Közölte, személye teljes átvilágítását kérte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS), és mihelyt a vele kapcsolatos dokumentumok birtokába jut, azokat nyilvánosságra hozza. „A kommunista diktatúra idején a párt vagy a Szekuritáté nyomására behálózottak tetteire ma nincs erkölcsi mentség. Hiszem, hogy a morális megtisztuláshoz vezető út csak múltbeli, áldatlan tetteink vállalása jegyében járható be. Ezért állok a nyilvánosság elé” – írta nyilatkozatában Xantus Gábor. Könczei Csilla rendkívül fontosnak tartotta, hogy Xantus Gábor a nyilvánossághoz fordulva vallott. Csép Sándor televíziós szakember szerint a Szekuritáté is szándékosan tartotta fenn a gyanakvás légkörét. Ennek lehetett a következménye, hogy egy idő után mindenki gyanakodott mindenkire. Csép megjegyezte, neki mindvégig sikerült ellenállnia a beszervezési kísérleteknek. „Addig mind álltam ellen, hogy kirúgtak, három évig nem kaptam állást sehol. ” Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ elnöke nem tartotta lehetségesnek, hogy a pártnak adott jelentések a Szekuritáté dossziéiba kerüljenek. Ez szerinte fordítva működött: a szekusjelentések juthattak el a párthoz. Példaként a Bolyai Egyetemen tevékenykedő Tóth családnevű egykori szekus tábornok esetét említette, aki a párt központi bizottságának póttagja is volt. Ezért a dossziéja hiányzik a CNSAS archívumából, és minden bizonnyal a párt archívumában található meg. /Gazda Árpád: Vállalt jelentések. = Krónika (Kolozsvár), okt. 11./

2007. november 8.

Marosi Péter és Márkos Albert is írt jelentéseket Könczei Ádámról – áll a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ értesítésében. Marosi Péter, az Utunk irodalmi hetilap egykori vezető szerkesztője „Szabó Tibi”, Márkos Albert hegedűművész-zenetanár pedig „Tóth Rudi” fedőnéven írt jelentéseket az erdélyi magyar táncházmozgalmat elindító Könczei Ádám néprajzkutatóról. Könczei Csilla, Könczei Ádám lánya mindkét értesítést nyilvánosságra hozta blogján. „Gondoltam arra, hogy ez így lesz. Hogy a halottakkal kezdik (Marosi Péter 1998. szeptember 13-án, Márkos Albert pedig 1981. június 11-én hunyt el.)” – olvasható Könczei Csilla blogjában, aki elmondta, Marosi Péterrel nem találkozott, a jelentéseket „Tóth Rudi” álnéven aláíró Márkos Albertet azonban személyesen is ismerte. A kolozsvári Könczei családot besúgó ügynökök egy része Marius Tabacuról is írt jelentéseket. Tabacu elmondta: szekuritátés megfigyelési dossziéjában a Könczei családról az 1970-es, 1980-as években jelentéseket író Bíró Ferencen kívül Szabó Tibi, Adam, valamint Lazarescu fedőnevű ügynökök is „megbízható forrásként” szerepelnek. /Gyergyai Csaba: Felfedtek két ügynököt. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./

2007. november 22.

Összeegyeztethetetlen a közszolgálati televízióban betöltött funkciójával Xantus Gábor beismerése, miszerint a kommunizmus idején jelentett Könczei Ádámról – állapította meg a Román Televízió (RTV) magyar adásának 28 munkatársa állásfoglalásában. A tévések szerint a főmunkatársuk által okozott “áldatlan helyzetet” az operatőr-rendezőnek a munkaközösségből való önkéntes távozása oldaná meg. /Xantus önkéntes felmondását kérik az RTV munkatársai. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./

2008. január 12.

Lászlóffy Aladár, az ismert Kossuth-díjas költő „Tamás” fedőnév alatt jelentett a Szekuritáténak – tájékoztatott január 11-én a Transindex internetes hírportál. A költőt inkrimináló mondat Könczei Ádám megfigyelési dossziéjában szerepel, amit a néprajzkutató lánya, Könczei Csilla tett közzé blogján. „LASZLOFI ALADAR szerveink volt ügynöke „Tamas” fedőnévvel (LASZLOFI ALADAR fost agent al organelor noastre cu numele conspirativ „Tamas”)” – ez a mondat szerepel Könczei Ádám személyi megfigyelési dossziéjában. Az átirat 1965. szeptember 25-én kelt. A sorok írója, Cretu Ioan, a Szekuritáté kapitánya arra figyelmeztette kollégáit, hogy néhány személyt – köztük a Tóth Rudi néven jelentő Márkos Albertet és más, ismeretlen személyeket – ilyen-olyan okok miatt már nem lehet kihallgatni az akkoriban éppen korrektorként dolgozó Könczei Ádámmal kapcsolatban. A Transindex szerint mivel a név ritka, és nem valószínű, hogy a hatvanas évekbeli Kolozsváron, Könczei Ádám környezetében több ilyen nevű személy élt volna, nem fér kétség hozzá, hogy Laszlofi Aladar nem más, mint Lászlóffy Aladár költő. A dokumentumot nyilvánosságra hozók nem tudtak részletekkel szolgálni azzal kapcsolatban, hogy pontosan miben is állt „Tamas” ügynöki tevékenysége 1965. szeptember 25-e előtt, az sem világos, hogy milyen indokkal lépett ki Lászlóffy Aladár az ügynöki hálózatból. A jelenleg Budapesten élő költőt a Transindex telefonon kereste meg, Lászlóffy csupán annyit mondott: „Sejthettem volna, hogy Szilágyi Domokos után engem is meggyanúsítanak. Kérem, küldjenek nekem is egy példányt azokból a jelentésekből, kíváncsi vagyok rájuk. És ha találnak Gutenberg-leveleket, akkor azokat is küldjék el. „ A beszélgetést ezzel lezártnak tekinti. /Lászlóffy Aladár a Szekuritáténak jelentett. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./

2008. január 14.

„Laszlofi Aladar Tamas fedőnevű volt ügynökünk” – ennek a mondattöredéknek az alapján keveredett a Kossuth-díjas kolozsvári költő, Lászlóffy Aladár abba a gyanúba, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Az információt Könczei Csilla kolozsvári néprajzkutató világhálós naplója alapján hozta nyilvánosságra a Transindex című internetes portál, majd ennek alapján a kolozsvári Szabadság című napilap. Lászlóffy Aladár öccse, a Kolozsváron élő Lászlóffy Csaba költő a Krónika érdeklődésére annyit mondott: meglepte őket a Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett információ. „Amiért testvérek vagyunk, ki-ki a saját életét élte és éli. Ez az ügy nem a Lászlóffy-család ügye, hanem a testvérbátyámé, és nem a családból, hanem nagy valószínűséggel a bátyám által betöltött korábbi tisztségekből ered. Különben sem tudunk semmilyen konkrétumot, várjuk az ügy tisztázását” – jelentette ki. Egyelőre nem derült ki, hogy a Tamas fedőnevű ügynök – aki a Transindex szerint nem lehet más, mint a költő Lászlóffy Aladár – miért nem volt alkalmas a további megbízatásra. Könczei Ádám tanárt és folkloristát 1957-ben gyergyószentmiklósi tanári állásából, 1959-ben pedig a kolozsvári folklórintézetből távolították el a magyar kultúra elkötelezett ápolása miatt. Az erdélyi magyar táncházat 1977-ben elindító Könczei Ádámot és családját a szeku folyamatos megfigyelés alatt tartotta. Az édesapja szekusdossziéját saját világhálós naplójában közzétevő Könczei Csilla adatai szerint 1963–64-ben édesapjáról hét személyt kérdeztek ki, vagyis a „Gyurca”, „Toth Rudi”, „M. Popescu”, „Pogaceanu”, „Tamas”, „Pall Ernest”, „Kovacs Peter” és „Peter Janos” fedőnevű ügynököket. Könczei Csilla világhálós naplóján többen hozzászólnak az ügyhöz. A kolozsvári származású, Budapesten élő Tamás Gáspár Miklós filozófus rettenetesnek nevezte, hogy a Lászlóffy Aladár neve gyanúba keveredett, de hozzátette, „Lászlóffy Aladár (a számomra fontos időszakban a kolozsvári írószövetség párttitkára) igyekezett segíteni a »bajba kerülteken«. Kapcsolata az állambiztonsági szervekkel »nyílt« volt, ő fordította pl. az egyik szekus főtiszt detektívregényét – saját nevén. Amikor elpanaszoltam Lászlóffynak a zaklatásokat (kihallgatásokat, önkényes – egyébként max. 10 órát tartó – őrizetbe vételeket stb.), azt mondta, erre szó szerint emlékszem: »majd beszélek velük, füttyentsék vissza a vérebeiket«. Ez ugyan nem sikerült neki, de a kihallgatóm gúnyosan megjegyezte, hogy »közbenjártak értem«, s erre ő fütyül. De ezek szerint megtette. ” Tamás Gáspár Miklós leszögezte: „Pontosan tudom, hogy ez ma nem hangzik jól, de vegyétek tekintetbe, hogy sokan nem tettek semmit, sőt. Azt se kell elfelejteni, hogy Lászlóffy Aladár az akkori kulturális politikai küzdelmekben nem állt a rossz oldalon, soha nem volt »vonalas« vagy efféle. Mindez nem fölmentés, de szerintem árnyalnia kell a képet. ”Marius Tabacu kolozsvári televíziós szakember és zenész, a Kolozsvári Filharmónia igazgatója szerint a Laszlofi-ügyre is érvényes, amit a Bíró Ferenc-üggyel kapcsolatban korábban kijelentett: „az elmúlt 18 év elegendő idő volt, hogy mindenki beismerje tévelyedéseit”, de szerinte „ez esetben nincs egyetlen jelentés sem, amely Lászlóffy Aladárt megbélyegezné”. Tabacu hozzátette, hogy amikor 1980-ban Szőcs Gézával aláírásokat gyűjtöttek Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című, nyíltan sovén, gyűlölködő könyve ellen „Lászlóffy Aladár volt az egyike azoknak, akik előbb aláírták a tiltakozó szöveget, és csak azután tettek egy pár helyénvaló megjegyzést. Bűn lenne részemről elhallgatni ezt a több mint korrekt magatartást. A többi mindenkinek lelkiismereti ügye”. /Benkő Levente: Meggyanúsított költő. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./

2008. január 16.

Újabb dokumentumok kerültek napvilágra Lászlóffy Aladár költőnek a Szekuritátéval való feltételezett együttműködéséről. Könczei Csilla kolozsvári néprajzkutató Transindex interenetes portálon szekusblogján ismertette a „Tamás” fedőnevű ügynök jelentéseit. A dokumentumok szerint 1963–1965 között „Tamás” kilencszer jelentett a kommunista titkosszolgálatnak az akkoriban nyomdai munkásként dolgozó Könczei Ádámról. „Both Pál” ügynöktől származó, 1965. június 9-én keltezett jelentés utóiratában Florian Oprea szekus főhadnagy megjegyzi: „Lászlóffy Aladár a mi Tamás ügynökünk”. (Több információ is arra utal, hogy Florian Oprea 1976-ban kiadott Jogos önvédelem című regényét éppen Lászlóffy fordította le). Tartótisztjei azt a feladatot bízták a „Tamás” fedőnevű ügynökre, hogy kövesse és értékelje az „ellenséges nacionalista megnyilvánulásokért” megfigyelt Könczei Ádám folklorisztikai tevékenységét. „Tamást” különösen érdekelte Könczei előkészületben lévő, Ősz János székely mesegyűjtő hagyatékát feldolgozó könyve, amelynek kapcsán jelentéseiben elismerően nyilatkozott Könczei munkastílusáról, szakmai lelkiismeretességéről. „Tamásnak” a tartótisztjével 1965. május 20-án megejtett találkozóján N. Dumitrascu ezredes utasítást adott az ügynöknek a hálózatból való eltávolítására, mivel nem volt becsületes a szervekkel folytatott együttműködés során. Ezután „Tamás” már nem is kapott újabb feladatot. Könczei Csilla szerint édesapja megfigyelési dossziéjában az általa eddig közzétett dokumentumokban tűnik fel a „Tamás” névre keresztelt besúgó, akinek kilétére akkor derül fény bizonyosan, amikor a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Bizottság megnevezi az iratokban szereplő ügynököket. Az átvilágító testület 2007. novemberi átirata értelmében eddig Marosi Péterről, az Utunk irodalmi hetilap egykori vezető szerkesztőjéről (fedőneve „Szabó Tibi”) és Márkos Albert hegedűművész-zenetanárról (fedőneve „Tóth Rudi”) bizonyosodott be, hogy rendszeresen jelentett Könczei Ádám néprajzkutatóról a titkosszolgálatnak. /Rostás Szabolcs: Nem tekintette megbízható ügynöknek „Tamást” a szeku. = Krónika (Kolozsvár), jan. 16./

2008. szeptember 18.

A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) megnevezte a „Biro Ferenc” fedőnévű ügynököt, aki nem más, mint Xantus Gábor, született 1954. 04. 05-én. Könczei Csilla néprajzkutató szeptember 17-én tette közzé szekusblogján a CNSAS-tól kapott hivatalos értesítőt, amely megerősítette azt a korábban felmerült gyanút, miszerint az ismert televíziós rendező-operatőr együttműködött a volt titkosszolgálattal. A többi informátorral kapcsolatosan folytatják a kutatást. A CNSAS írásszakértői vizsgálat alapján azonosította a Biro Ferenc fedőnéven jelentő személyt. A Xantus-ügy 2007 októberében robbant ki Könczei Csilla szekusblogján, amely a Transindex internetes hírportálon olvasható. A néprajzkutató édesapjáról, Könczei Ádámról szóló jelentéseket a Román Közszolgálati Televízió (RTV) egyik kolozsvári munkatársa, minden valószínűség szerint operatőre, készítette a Szekuritáténak „Bíró Ferenc” álnéven. Xantus Gábor a sajtóban közzé tett nyilatkozatában elismerte ugyan, hogy jelentéseket írt Könczei Ádámról, de azt állította, nem ő „Bíró Ferenc”. Nyilatkozata szerint „kikényszerített beszámoltatása” pártvonalon történt. Az RTV magyar adásának szerkesztősége ezért a közszolgálati televízióból önkéntes távozásra szólította fel őt. A CNSAS-közlésével kapcsolatosan Xantus Gábor elmondta: fenntartja az egy évvel korábban írt nyilatkozatát, nem volt táncházlátogató, soha nem filmezte Tőkés Lászlót dési tartózkodása alatt, és semmiféle konspiratív házakban nem járt. „Egy értelmiségi tönkretételének biztos útja ma az, ha rásütik az együttműködés bélyegét” – mondta az rendező-operatőr. Hangsúlyozta, hogy saját dossziéját még mindig nem kapta meg. /P. A. M. : CNSAS: Biro Ferenc Xantus Gábor. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./

2009. május 25.

Újabb két besúgó nevét hozta nyilvánosságra a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) segítségével a kolozsvári Könczei Csilla, aki édesapja, Könczei Ádám néprajzkutató szekusdossziéját bemutató blogjában írt az újabb fejleményekről. A Transindex portálon szereplő napló legutóbbi bejegyzéséből kiderül, hogy Bustya Endre irodalomtörténész és műfordító – aki 1974-től tagja volt a Korunk folyóirat szerkesztőségének – 1971 és 1982 között összesen 143 beszámolót adott át írásban vagy szóban tartótisztjeinek. Bustya „Szabó Károly”, majd „Lazarescu” fedőnév alatt jelentett a titkosszolgálatnak. Bustya beszervezési körülményei ismeretlenek, a besúgónak is hányatott élete volt azelőtt, hiszen a börtönt is megjárta, és sokáig fizikai munkát kellett végeznie. Könczei Ádámról „Kósa” fedőnév alatt az 1922-ben Kolozsváron született Vásárhelyi János Boldizsár ügyvéd is jelentett. A Könczei-aktában egy olyan irat származik tőle, amelyben a jelentő sok más személy közé sorolva tesz említést a néprajzkutatóról, akik mindannyian Kallós Zoltán perének alakulásáról érdeklődtek. /Újabb besúgókról ír Könczei Csilla. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./ Kiegészítés: Bustya Endrét /Marosvásárhely, 1927. jún. 29. -Kolozsvár, 1996. dec. 23./ marosvásárhelyi cserkészvezetőként tartóztatták le 1948-ban, majd 1951. december 7-én elítélték. 1953. február 4-én ismét letartóztatták egy koncepciós perben.

2009. június 22.

A Gyimesi Évát ismerő magyar értelmiségiek megosztottsága derül ki már a hetvenes évek végéről származó lehallgatott forrásokból és feljelentésekből. Miközben a Szekuritáté alkalmazottai egyértelműen a nacionalista-irredenta beállítottságú személyek közé sorolják őt, a célszemélyt, a korabeli erdélyi értelmiség egyik legelismertebb alakja, Balogh Edgár kétségbe vonta Gyimesi Éva, a magyar tanszék fiatal asszisztensének nemzeti elkötelezettségét. A Gyimesi Évával foglalkozó megfigyelési dossziéban az egyik feljegyzés /1974. október 29./ szerint „Balogh Edgár beszélgetést folytatott Könczei Ádámmal bizonyos zsidó értelmiségiek pozíciójáról az együtt élő magyar nemzetiséggel kapcsolatban. Adott pillanatban Balogh Edgár fölvetette a kérdést, hogyan lehetne rávenni Cseke Pétert, hogy kivonuljon azon zsidók köréből, akik befolyásolják őt, és akiknek hatása alatt támadni kezdte Balogh Edgárt az Intelmek című könyvében írottakért, amelyben az anyanyelv helyzetével és a nép feladatainak problematikájával foglalkozott. Balogh Edgár ugyanezen témában vonta felelősségre Cseke Pétert /1978. január 27./ mondván, miért nem tesz meg mindent, hogy feleségét /Gyimesi Évát/ kivonja e károsan ható zsidó körök befolyása alól. Szigeti József professzor, a magyar irodalom tanszék vezetője arról beszélt /1976. május 5./, hogy Cseke Éva a tanszéken szubverzív nacionalista tevékenységet folytat a kollégák és a hallgatók körében. Minden rossz kútfeje – így nevezte őt, akinek tevékenységében Láng Gusztáv adjunktus és Tóth Sándor filozófia oktató (docens) a szövetségesei. Az egyik besúgó, „Rusz Péter” 1989. június 13-án úgy minősítette a célszemélyt, hogy zsidó, kozmopolita orientációjával nem hogy szolgálni kívánná az erdélyi magyar kisebbség érdekeit, hanem egyenesen kártékony hatást fejt ki tanárként és irodalmárként egyaránt. „Rusz Péter” a célszemély házassági konfliktusát a kozmopolita – népi beállítódás ellentétéből vezette le. /Gyimesi Éva: Nemzeti és/vagy kozmopolita. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./


lapozás: 1-17




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998