udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 3 találat lapozás: 1-3
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Kerekes János

1999. december 1.

A szovjet csapatokat nem 1957 júniusában vonták ki Romániából, amint az Vincze Gábor Az 1956-os magyarországi "események" kihatása Erdélyben című kronológiájában megjelent, hanem 1958 júliusában. Ennek nyomán a mindinkább nacionalista pártvezetés elérkezettnek látta az időt, hogy magyarellenes terveit valóra váltsa. Kolozsváron például a tanügyből eltávolították a régi, nagy tudású tanárokat, így többek között Jánki Jánost, Kerekes Jánost, Heinrich Lászlót, Mikó Imrét, ugyanakkor a politikai ellenfélnek tekintett egyetemi hallgatókat. - A november 17-én megjelent részben, a Bolyairól eltávolított diákok közül kimaradt Delbács Endre és Veress Zoltán. /Asztalos Lajos: Helyesbítés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

2001. október 23.

Asztalos Lajos kolozsvári közíró, műfordító emlékezett a múltra, 1956-ra és a börtönévekre. - 1956 számomra 1952-ben kezdődött - állapította meg. A középiskolában osztálytársaival részt vett egy általuk létrehozott rendszerellenes szervezetben. A szervezetnek az Illegális Kommunistaellenes Szervezet nevet adtuk, rövidítve IKE. Röpcédulákat nyomtattak. Neki két gumibetű készlete volt, amit átadott társainak. Kétezer röpcédulát ki is nyomtattak. Asztalos nem vett részt ebben az akcióban, mivel akkor a repülős pályára készült. A röpcédula szövegét lefordították románra is. Ez körülbelül így hangzott: "Emberek, harcoljatok a vörös kutyák ellen. Elhurcolják fiaitokat, szétrombolják családjaitokat". 1952, május 1-re virradó éjszaka a társaság néhány tagja kiment a Donát útra, és szétszórták a röpcédulákat. A következő alkalommal elhatározták, hogy felrobbantják a nagyfeszültségű tápvezeték oszlopot a Hójában. Ehhez azonban robbanóanyagra volt szükség. Szerencséjükre a robbanóanyagot nem sikerült elkészíteniük. - A röpcédulát szórók látták, hogy a Sétatér elején leigazoltatják, megmotozzák az embereket, ezért a náluk lévő röpcédulákat letették az egyik padra. A csomagot azonban meglátta a pad mellett elhaladó, tanítóképzősökből álló csoport egyik tagja, és gyanútlanul zsebre vágta. Ez lett a vesztük, ugyanis a motozáskor megtalálták náluk a röpcédulákat. Hiába mondták, hogy nem ők készítették, nem hitte el senki nekik. Letartóztatták őket és bevitték a Szekuritátéra, ahol a vallatáson agyba-főbe verték a szerencsétleneket. Amikor Asztalosékat letartóztatták, akkor szabadon bocsátották őket. Nyáron a többiek tudomása nélkül egyik társuk elhatározta, hogy partizánakcióba kezd és a szomszéd fiúval augusztus 23-a alkalmával újabb röpcédulákat nyomtatnak ki. Úgy döntöttek, hogy vonattal elmennek Nagyváradra, majd innen az uránbánya felé, és ott elszórják a robogó vonatból. Mindezt megtudta valaki, aki feljelentette az egész társaságot. Elsőként öt vagy hat személyt csuktak le. Rögtön elővették őket. Utána a többit is bevitték. Általában háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetést róttak ki. Asztalos három évet kapott, mert a röpcédulákat az ő betűkészletével nyomtatták ki. Volt, aki négy évet kapott, a lányok is például. Akik részt vettek a röpcédulák nyomtatásában, illetve azok szétszórásában, öt-öt, a vezetők pedig nyolc-nyolc évet kaptak Egyik társukat hét évre ítélték, mert egy rozsdás forgópisztolyt találtak nála. Az IKE-nek sok tagja volt, az első menetben tizennyolcukat tartóztatták le. Ezzel azonban még nem fejeződött be, ugyanis még hátra voltak a csoport többi tagjai. Őket 1953. június 2-án tartóztatták le. Valamivel enyhébb ítéletet kaptak. Gyakorlatilag harmincöten voltak. A Szekuritáté Veress Zoltánt tette meg vezetőnek, aki később nagyon tehetséges író, szerkesztő lett. 1986-ban azonban már nem bírta tovább, és családostól kiszökött Svédországba. Azóta is ott élnek. - Sztálin halála után bizonyos enyhülés kezdődött, amikor felszámolták a Duna csatornát is. Palocsay Zsigmond sorstársának édesapja, a híres kertész, Palocsay Rudolf járt közben Gheorghiu Dejnél, hogy engedjék a fiatalokat szabadon. Ennek köszönhetően 1954. szeptember elején külön közkegyelemben részesítették mindnyájukat. - A börtönben a délelőtti váltásban azok dolgoztak, akik öt évnél nagyobb büntetést kaptak, ők reggel hattól este hatig dolgoztak. Akiket kevesebb mint öt évre ítéltek el, alkották a délutáni váltást. Munkaidejük este hattól reggel hatig tartott. Aki nem teljesítette a normáját, a felére csökkentették a napi élelmiszeradagját. Aki olyasmit követett el, ami az őröknek nem tetszett, magánzárkába csukták. Egyeseket két-három napig is ott tartottak. Többségüket ájultan, legyengülten vagy feldagadt lábakkal szedték ki a szűk zárkából. Ennél is rosszabb volt, amikor nem dolgozhattak. Ugyanis 1954. januárjától a politikai foglyokat felmentették a munka alól. Akik a cellában maradtak, kevesebb élelmiszert kaptak. Szabadulása után felvételizett az orvosi egyetemre, de nem vették fel. A következő évben bejutott a Bolyai Egyetem természet szakára. 1958. szeptemberében, még a tanévkezdés előtt tisztogatást hajtottak végre az egyetemen és mindazokat, akik egykor politikai foglyok voltak, mind egy szálig kitették az egyetemről. Amikor 1959. januárjában elkezdődött a két egyetem egyesítését előkészítő üléssorozat, döbbent rá Asztalos, hogy tulajdonképpen az egész azért volt, hogy megtisztítsák a terepet, és felszámolják az ellenállás lehetséges gócait. Általános nagy tisztogatás volt. Régi jó középiskolai tanárokat távolítottak el, mint Mikó Imrét, Heinrich Lászlót vagy Kerekes Jánost. Asztalost hamarosan behívták munkaszolgálatra Arad mellé. Megpróbálta folytatni a tanulmányait az egyetemen. Akkor már Daicoviciu volt a rektor. Üvöltve verte az öklével az asztalt, hogy neki ilyen banditákra nincs szüksége, mert ő azért van ott, hogy az ifjúság lelki tisztaságára felügyeljen. A későbbi években elkezdett írogatni, portugálul, spanyolul tanulni. Fordításai, írásai kezdtek megjelenni. Spanyol, portugál, brazil népmeséket fordított, kalotaszegi népmeséket gyűjtött. 1989 után belevette magát a közéletbe. /Papp Annamária: Asztalos Lajos: 1956, amely 1952-ben kezdődött. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./

2009. december 3.

A Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány Nekem szülőhazám e föld című fotópályázatára két kategóriában (6–13 és 14–18 évesek) több mint kétszázötvenen neveztek be. A Kósa Ferenc Kossuth-díjas filmrendezőből, Korniss Péter Kossuth-díjas fotóművészből és Kresz Albert fotóművészből álló zsűri választotta ki mindkét korosztályban az első három legjobb fotót. Kerekes János Csongor, a kézdivásárhelyi tanuló fotójával harmadik díjat kapott. /(iochom): Harmadik díjas művészfotó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998