udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 11 találat lapozás: 1-11
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Kertész Gábor

1993. november folyamán

Tófalvi Zoltán ismertette az 1957-ben elítélt kilenc erdélyi magyar értelmiségi perét, akik Dobai István egyetemi tanár, nemzetközi jogász Erdélyről készített memorandumának elkészítésében, terjesztésében működtek közre. Dobai Istvánt és Varga Lászlót életfogytiglani szigorított börtönre, Komáromi Józsefet és Kertész Gábort 25 év kényszermunkára, Bereczki Andrást 20, Gazda Ferencet 10, Dobri Jánost 6, László Dezsőt és Nagy Józsefet pedig 5 évi kényszermunkára ítélték. Dobai István a Bolyai Tudományegyetem nemzetközi jogásza tervezetet dolgozott ki az erdélyi kérdés rendezésére. Dobai István a memorandumot megmutatta Jordáky Lajosnak, aki a tervezettel szemben a független Erdély gondolatát tartotta fontosnak. A Dobai által javasolt, a méltányosság elvén álló lakosságcserével egyetértett. Dobai felkereste Márton Áron püspököt is, aki Erdély Magyarországra való visszatérését tartotta megoldásnak, hasonló volt Dobri János református teológiai tanár véleménye. Dobai az ENSZ-hez akarta eljuttatni a memorandumot, de a letartóztatása ebben megakadályozta. Az elítéltek között volt Varga László református lelkész, aki jelenleg a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke. László Dezső 1941-1944 között magyar parlamenti képviselő volt. A Dobai-perben 1957. szept. 16-án kezdődött a tárgyalás. A román bíróság először tárgyalta nyilvánosan az erdélyi kérdést. Mindegyik vádlott fenntartotta véleményét a kínzások és annak ellenére, hogy az ügyész halálos ítéletet kért. Kertész Gábort például állandóan verték, mégsem tudták megtörni. Cellájába egy dühöngő elmebeteget tettek, aki valóságos kálváriává változtatta életét. Dobai István, Kertész Gábor és Nagy József dossziéján egy különleges jelzés volt, amelynek értelmében sohasem szabadulhattak a börtönből. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol mintegy 400 ember raboskodott hihetetlen körülmények között. Dobai súlyos tébécés lett, az orvos megtiltotta, hogy gyógykezeljék. Az ablaktalan cellában elviselhetetlen volt az élet. A legnagyobb melegben is naponta csak három deci vizet kaptak, a forró ételt pedig tíz perc alatt, kanál nélkül kellett beszürcsölniük. A 400 elítéltből csak 42-en maradtak életben. 1959. márc. 6-án számolták fel ezt a különlegesen kegyetlen részleget. Dobait akkor lepedőben vitték az új cellába. Az orvos a börtönparancsnok utasítása ellenére sztreptomicinnel kezelte, így mentette meg az életét. /Tófalvi Zoltán: Magyarok a vádlottak padján. = Erdélyi Magyarság (Budapest), nov. - 16. sz./

1993. október 18.

Varga László református lelkész, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke kifejtette, hogy a kommunizmus évtizedei, a hosszan tartó züllesztés során az emberektől elvették a hitet. Az elmúlt három évben, ilyen rövid idő alatt az istenhit, az egyházakban való bizalom nem tudott megerősödni. Az országot elöntötte a Nyugatról behozott szenny. Legalább húszféle szekta özönlötte el az országot. Isten segítségével cselekedni kell, vallotta Varga László. Elmondta, hogy 1989 után vallásos ifjúsági csoportok alakultak, megindultak a Biblia-órák, az iskolákba is bevonult a vallástanítás. Azonban nagy gond a lelkészek hiánya. A diktatúra lefékezte a lelkészképzést. 1956 után nagy letartóztatási hullám indult, meg akarták félemlíteni a magyarságot. Kivégezték Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós Istvánt. Az érmihályfalvi pörben 31 életfogytiglani ítéletet mondtak ki. A határ menti magyarság értelmiségi vezetőit vitték el. A Böszörményi perben is sok volt a halálos ítélet. Ő is börtönben volt, életfogytiglani börtönre ítélték, több társa /Kertész Gábor ügyvéd, Nagy József volt földbirtokos/ a börtönben halt meg. /Béres Katalin: "Ha nincs hit, minden közös érték elveszett". Vendégünk: Varga László református lelkész, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt elnöke. = Orient Expressz, okt. 18-24./

1996. november 4.

Tófalvi Zoltán az 1956 és 1960 közötti bebörtönzött túlélőkkel elment a régi szenvedés színhelyeire és börtöneibe. Még az erdélyi magyar közvélemény is alig tud valamit arról, hogy az 1957-es, Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevével fémjelzett perben "államellenes összeesküvés vádjával bíróság elé állított 57 személy közül 11-re mondták ki a halálos ítéletet és 10-et ki is végeztek: Szoboszlay Aladár pécskai és Ábrahám Árpád torjai katolikus plébánost, báró Huszár József volt földbirtokost, dr. Orbán Károly marosvásárhelyi, dr. Kónya István kézdivásárhelyi ügyvédet, dr. Fintanar Alexandru aradi ügyvédet, Tamás Dezső csíksomlyói származású tisztviselőt, Tamás Imre csíksomlyói származású, temesvári tanítót, Orbán István csíktapolcai földművest, Lukács István magyarpécskai kereskedőt, Draganita Mogyorós Máriát is halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanira változtatták. - Az "érmihályfalvi csoport" 31 elítéltje közül 1958. dec. 3-án kivégezték Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt, dr. Hollós István tanárt, volt hadbíró századost, 1959-ben végezték ki Szíjgyártó Domokost. A Securitate vallatószobáiban elszenvedett kínzásokba belehalt a dr. Dobai István jogász által összeállított "ENSZ-memorandum" két vádlottja, Kertész Gábor és Nagy József. A peripravai kényszermunkatáborban /a Duna deltájában/ halt meg Demeter István. A börtönben elszenvedett embertelen bánásmód következtében az 1964-es szabadulás után nemsokára meghalt Molnár Béla, Kolumbán Bendegúz, Nyitrai Sándor, Böjthe Sándor, Adorján Dezső, Csatlós Csaba református lelkész, illetve teológus, valamint Grósz József, Bocz Ádám, Deák Géza peripravai "Golgotát járó". A börtönben halt meg az "érmihályfalvi csoport" egyik résztvevője, a 25 éves kényszermunkára ítélt Tordai János géplakatos. Az RMDSZ 1996 egyik legjelentősebb kezdeményezésének, az 1956-os forradalom legméltóbb romániai megemlékezésének tartotta Tófalvi Zoltán elhatározását, hogy végigjárják az egykori gulágokat és erről film készüljön. A budapesti DEKO Film 36 órás, a Román Televízió magyar adása 15 órás filmösszeállítást készített a "halálmenet" megismétléséről. Az utat végigjárók között volt dr. Csiha Kálmán református püspök /10 évre ítélték/, Mózes Árpád evangélikus püspök /18 évre ítélték/, Kiss Béla evangélikus püspök-helyettes, dr. Dobai István nemzetközi jogász /életfogytiglanra ítélték/, Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze /11 évre ítélték/, Veress Sándor, a Kis-Küküllő menti csoport vezetője /még 1957 januárjában is a magyar forradalmat éltető röpcédulákat terjesztettek!/, akit 20 évre ítéltek, Kacsó Tibor, a "fegyveres felkeléssel" vádolt csíkszeredai csoport vezetője /25 év kényszermunkára ítélték/, Puskás Attila biológus, aki Október 23-a című saját versét terjesztette /20 évre ítélték/, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége és a Székely Ifjak Társasága, valamint a "Palotás-csoport" számos tagja, akiket annak idején 15-25 évre ítéltek. - Egyedül a marosvásárhelyi bíróságon 514 személy ellen hoztak különböző ítéleteket. Itt ítélték el az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ 75, a "Palotás-csoport" 24, a Székely Ifjak Társasága 9, a Puskás Attila nevével jelzett csíkszeredai tanárok, diákok 11 fős csoportját, a Kacsó Tibor nevéhez kapcsolt "fegyveres" felkelés 3 tagját, a csíkszeredai mezőgazdasági szakközépiskola 21 tanulóját /valamennyien román anyanyelvűek!/. Ezeken a tárgyalásokon a szabóból gyorstalpalással "hadbíró őrnaggyá" előléptetett Macskássi Pál elnökölt, aki a visszaemlékezések szerint több mint 80 személyre mondott ki a halálos ítéletet. /Új Magyarország, nov. 4./

1997. november 29.

A tárgyilagos történetírásnak az 1956-os forradalom erdélyi eseményeit tekintve még nem jött el az ideje, állapította meg Sipos Gábor történész, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa, akivel Aniszi Kálmán beszélgetett. A rendelkezésre álló anyagot máris rostálni kell, mert a Securitate iratait csak nagy óvatossággal szabad használni. "Ötvenhatban eggyé vált a nemzet." Sepsiszentgyörgyön is felvonultak magyar zászlókkal a forradalom hírére. Hubecz Márton könyvelő börtönbe is került miatta. Le is ülte büntetését. Sokan forradalmi verseket másoltak, adtak tovább. Dobri János kolozsvári lelkész, aki 1940 őszétől újjászervezte a cserkészetet, 1956-ban a forradalmi versek egyik fő terjesztője volt. Ugyanígy Molnár Dezső kolozsvári lelkész, Dobainé Varga Piroska, Bányai Miklósné és sokan mások. 1956-ban újra felvetették az erdélyi magyar értelmiségiek Erdély helyzetét. Úgy érezték, emlékiratban a világ elé kell tárni a lehetséges megoldásokat: független Erdély, Erdély megosztása, illetve a Erdély teljes egészében kerüljön Magyarországhoz. Dobai István nemzetközi jogász Komáromi József matematikatanárral készítette a memorandumot, melynek szövegét Varga László református lelkész, Bereczki András és Gazda Ferenc tudományos kutatók ismerték a legjobban. Dobai István elvitte a memorandumot Márton Áronhoz, aki helyeselte a memorandumot, mert ő a Szent István-i Magyarország híve. Márton Árontól hazafele tartott Dobai István, amikor letartóztatták, megtalálták nála az emlékirat egy példányát. Az egyik szekus rögtön azt mondta: ez az - tehát tudtak róla. Ezután letartóztatták a többieket is. Sokáig az a hír járta, hogy Dobai azonnal kiadta a közreműködők nevét. Sipos Gábor cáfolta ezt a változatot. A perben nagyon súlyos ítéletek születtek, de halálos ítélet nem volt. Az emlékirat teljes szövegét még nem közölték sehol. A Dobai-Varga-per, másnéven ENSZ-per volt a legfontosabb megmozdulása az erdélyi magyarságnak ötvenhatban. Ezt a kezdeményezést a hatalom megtörte, de azt tudják, hogy az egyes változatokra kik szavaztak. A független Erdély mellett voltak a szociáldemokraták: Jordáky Lajos, Pásztai Géza, Nagy Géza és mások. Erdély Magyarországhoz tartozásának eszméje mellett tett hitet Márton Áron püspök és az idősebb nemzedék. Erdély igazságos megoszlása mellett állt ki a többség, Dobai István, Varga László, Kertész Gábor zilahi ügyvéd, a per egyik vádlottja. Annak, hogy Erdély Romániánál maradjon, csak a kollaboránsok voltak a pártolói.- A perben a vádlottak bátran viselkedtek. Később másokat is letartóztattak és a Dobai-csoporthoz csatoltak, köztük volt László Dezső kolozsvári lelkész, akit azért vittek el, mert esélyes lett volna a közelgő püspökválasztás. A börtönben a per több elítéltje meghalt. Szekeres Nagy József éhen halt a börtönben, Dobai István és Varga László többször volt a halál szélén. Hét év után kikerültek a börtönből a per elítéltjei. Beszélni kell még az érmihályfalvi csoportról. Itt már nem volt kézzelfogható vádpont, mint a másik perben a memorandum. Ebben a perben halálos ítélet is született, Sas Kálmán érmihályfalvi lelkészt kivégezték. Ez a per az erdélyi magyarság megfélemlítését szolgálta. /Aniszi Kálmán: 1956 - Erdély. = Kapu (Budapest), okt., újraközölte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29-30./

1999. október 23.

Az 1956-os forradalmat leverték, akkor következett a megtorlás. Magyarországon 1956 végétõl 1959-ig mintegy 35 ezer ember ellen indult rendõrségi-ügyészségi vizsgálat "politikai bûncselekmények" gyanújával. Huszonhat ezren kerültek bíróság elé. Jogerõsen elítéltek mintegy 22 ezer személyt. 1957- 1960 között körülbelül 13 ezren kerültek hosszabb- rövidebb idõre internáló táborokba. Az '56-os megtorlásokban az eddigi kutatások szerint 1961-ben volt az utolsó kivégzés. 1989 május 10-én a magyar Igazságügyi Minisztérium sajtótájékoztatóján egy 277-es listát ismertettek a halálra ítéltekrõl. A kutatások eddigi eredményei szerint 350-400-ra tehetõ az 1956-1960 között kivégzettek száma, 280-300-ra becsülik a politikai perekben a forradalomban való részvételért kivégzetteket. Magyarországon kívül a legnagyobb méretû megtorlásra Romániában került sor. Az itteni pártvezetés a forradalmat használta fel a magyar kisebbség megfélemlítésére oly módon is, hogy amit nem tehettek meg 1944-45-ben, azt 1956-ban bepótolták. Börtönbe vetettek ellenzéki román értelmiségieket is. Egy másik csoportba a közös román - magyar fellépés érintettjei tartoztak. Temesváron például többségében román diákok követeltek nagyobb egyetemi szabadságot. Mintegy háromezer hallgatót tartóztattak le, 31-et ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. A harmadik csoportba a magyar kisebbség, elsõsorban az értelmiség tartozott. 12-15-re tehetõ azoknak a magyaroknak a száma, akiket halálra ítéltek. Romániai magyar kutatók becslése szerint a kínvallatásokba belehalt emberekkel együtt ez a szám az 50-et is meghaladja. - Az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság 1998. október 4-6 között kegyeleti látogatást szervezett Nagyenyedre, Temesvárra és Aradra, ahol a forradalom áldozataira, az elítéltekre emlékeztek. Tófalvi Zoltán tudósításából megtudhattuk: több mint "40 évvel ezelõtt végezték ki az érmihályfalvi csoport két vádlottját, Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós István hadbíró századost. 56 elítéltet összesen 1300 évi büntetéssel sújtottak. Ugyancsak akkor tartóztatták le az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 77 tagját, illetve a Mózes Árpád evangélikus püspök nevéhez kapcsolt per lelkészeit és teológusait. A román kommunista diktatúra börtöneiben, eddigi adatok szerint 182 római katolikus, 57 református, 11 unitárius és 11 evangélikus lelkipásztor, esperes, püspök raboskodott. Volt, akit a Dunából halásztak ki. Dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi megyéspüspök az ítélet letöltése elõtt a börtönben halt meg. Hiába sikerült megszerezni az exhumálási engedélyt, a szekuritáté nem engedte, hogy a nagyváradi székesegyház kriptájába szállítsák földi maradványait." - 1957-ben kilenc erdélyi magyar értelmiségit súlyos börtönévekre ítéltek: Dobai Istvánt és Varga Lászlót életfogytiglani szigorított börtönre, teljes vagyonelkobzásra, Komáromi Józsefet és Kertész Gábort 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra, Bereczki Andrást 20, Gazda Ferencet 10, Dobri Jánost 6, László Dezsõt és Nagy Józsefet pedig 5 év kényszermunkára és vagyonelkobzásra ítélték. /Mózes Edith: 1956 emlékezete. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./

2004. október 21.

Rácz Sándor jelenlétében emlékeztek okt. 20-án Kolozsváron az 1956-os forradalomra. Az események egyik főszereplője az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Rákóczi Kultúrkör és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet meghívására érkezett a kincses városba. Rácz Sándor 23 éves gyári munkásként került az események középpontjába, amikor a budapesti Központi Munkástanács élére választották. Később a Kádár Jánossal való megbeszélésére érkezve letartóztatták, és életfogytiglanra ítélték. Rácz Sándor felemlítette a forradalom fontosabb budapesti helyszínein történt eseményeket. Közölte: a szovjet hadsereg november 4-i bevonulása és az alvó főváros megtámadása "népgyilkosság" volt. A hagyományos október 23-i megemlékezésen a Dobai Istvánnal és Nagy Józseffel együtt elítélt, majd fogsága idején meggyilkolt Kertész Gábor mártíriumára az egykori börtöntárs és barát, Varga László református lelkész fog emlékezni. /B. T.: 1956-ra emlékeztek Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

2004. október 23.

Október 23-án tartja az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány hagyományos október 23-i megemlékezését Kolozsváron, a Heltai Alapítvány Pinceklubjában. A Dobai Istvánnal és Nagy Józseffel együtt elítélt, majd fogsága idején meggyilkolt Kertész Gábor mártíriumára az egykori börtöntárs és barát, Varga László református lelkész emlékezik. 1956-os versekből és sajtóanyagokból készült összeállítással közreműködik Boér Ferenc színművész. ’56 könyvekben címmel a Gr. Mikó Imre Könyvtár 1956-os kiadványaiból kiállítás tekinthető meg. /Erdélyi mártírok – Emlékezés Kertész Gáborra. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./

2004. november 3.

Kertész Gábor 1928-ban, Vajdakamaráson született. Édesapja ott volt lelkipásztor. 1946-ban az életére emlékező Varga Lászlóval együtt került a Bolyai Egyetem jogi karára, és jó barátok lettek. 1948-ban a régi professzorokat kiutasították az országból. Helyüket analfabéta zugügyvédek foglalták el, és tanítottak jog helyett évenként változó marxista ideológiát. A harmadév végén meglepetésszerűen a közgazdászoknak diplomát adtak és elbocsátották őket az egyetemről. Ott maradtak körülbelül tizenöten, negyedéves jogászok, közülük három átállt kommunistának. Januárban minden előkészítés nélkül kipécéztek négy hallgatót, Pásztori Ildikót, akinek édesapja, a Szociáldemokrata Párt egyik köztiszteletben álló vezetője már börtönben ült, Nagy József földbirtokos fiút, Kertész Gábort és Varga Lászlót. Ez volt az első koncepciós per Kolozsvárt. Demeter János dékán, aki később Budapesten díszsírhelyet kapott az erdélyi magyarság érdekeinek védelmezéséért, vezette a megbeszélést, elsorolva a legképtelenebb vádakat. Hárman megpróbálták védeni igazukat. Kertész Gábor viszont minden ráolvasott bűnre csak a vállát vonta meg. Az eredmény: hármukat kicsapták az ország valamennyi főiskolájáról. Kertész Gábornak megkegyelmeztek. Elvégezte az egyetemet. Egyetem után behívták munkaszolgálatos katonának. Bányában, vasútépítésnél dolgoztatták. Pár hónap múlva szabadon engedték. Amint valami állásféléhez jutott, újra behívták. Ezt háromszor is megismételték vele. Végre súlyos mellhártyagyulladással lett ügyvéd Zilahon. Közben folytatta komoly tanulmányait, tartotta a kapcsolatot Dobai István nemzetközi jogásszal és Varga Lászlóval. Kertész Gábor fedezte fel Wesselényi Miklósnak egy 1846-ban írt levelét, melyben azt fejtette ki, hogy a magyar nemzet a különböző nemzetiségek közötti szétszórt állapotában fel fog szívódni. Vonuljon össze a magyarság akkora területre, melyet be tud lakni a baráti nemzetiségekkel, a németekkel és a zsidókkal, a többi területet ürítse ki és adjon ott teljes autonómiát az ellenséges hangulatú nemzetiségeknek, vallotta Wesselényi. Ez a levél vezette Kertész Gábort a lakosságcsere tervezésére, megosztva gondolatait Dobai Istvánnal. A másik elmélete: minden kérdésben döntő joggal kell felruházni a szakértőket. Ez lenne az általa gerontokráciának nevezett társadalmi rend, mely, amint azt az ötvenhatos magyar forradalom megfogalmazta a pártfeletti, azaz pártatlan közhatalom igényével. Az 1956 magyar forradalomért Kertész Gábor is lelkesedett. 1957 márciusában letartóztatták, a Dobai per fővádlottaival egy napon. Kertész Gábor nem védekezett, önmagáról mindent nyugodtan vallott, de ha mások bűneiről kérdezték, azokat is mind magára vállalta. A tárgyaláson vallotta: egész Erdélynek Magyarországhoz kell tartoznia. Ezzel a magatartásával érdemelte ki Kertész Gábor nemcsak a 25 évi kényszermunkát, hanem az iratcsomóján a jelet, hogy nem hagyhatja el élve a börtönt. A börtönéletet különben is nehezen bírta. Akiket megjelöltek, azok nem kaphattak orvosi kezelést. Gábornak betegdiéta járt volna, soha nem kapta meg. Beteg tüdejére nem kapott gyógyszert. Összezárták egy félkegyelmű besúgóval, aki naponta verte őt. Kertész Gábort tudatosan, következetesen meggyilkolták. Rákos lett, leírhatatlan kínok között halt meg. Így gyilkolták meg a kommunisták Kertész Gábort, Erdély egyik legkiválóbb, legtehetségesebb emberét. /Varga László: Kertész Gábor emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30., nov. 1., 3./

2005. március 9.

Dr. Újvári Ferenc közölte, mi az, amit nem mondhatott el dr. Eörsi Mátyásnak. Újvári emlékeztetett olyan történelmi személyiségekre, akiknek jövőképük volt Erdélyről, és azt bátran közölték a nyilvánossággal is. Márton Áron, gyulafehérvári római katolikus püspök, Fodor Pál, csíkszeredai mérnök, Lakatos István, az Erdély című lap főszerkesztője, Kertész Gábor, zilahi ügyvéd, akit a román börtönökben halálra kínoztak. Márton Áron püspök a bukaresti katonai törvényszéken közölte vészbíróival: „Ami a második vádpontot illeti – mely szerint indítványoztam a magyar–román határ rendezését is (ha már annyi ország határait újrarendezték) – az megfelel a valóságnak, és ezért vállalom a felelősséget. Ugyanis egy közös tulajdont nem lehet úgy megosztani, hogy odaadom az egészet az egyik társtulajdonosnak. 1910-ben a románok 43%-ban voltak jelen Erdélyben. Ennyi jár nekik és nem az egész Erdély két millió magyarral, akiket a franciák, mint juhnyájat, odaajándékoztak Romániának csak azért, mert átpártolt hozzájuk. – Emlékiratomban valóban indítványoztam, hogy egész Erdély csatoltassék vissza a Szent Korona közjogi fennhatósága alá, minden nemzetiségi kisebbségnek teljes autonómia biztosításával. Ha ezt sem akarják, akkor osszuk ketté, és az Észak-Erdélyi románok cseréljenek helyet a Dél-Erdélyi magyarokkal.” 2. Meg van írva a Szentírásban: „A jó pásztor életét adja a juhaiért. Ha csak egy is elkóborog, elmegy, megkeresi és visszahozza juhai közé.” Dr. Újvári Ferenc leszögezte, nem igaz, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia rossz pásztor volt, ezért 1920. június 4-én egy „jobb pásztorra” bízták a Kárpát-medencei népeket. Románia akkor bizonyult volna „jobb pásztornak”, ha az erdélyi szászok, zsidók létszáma megduplázódik, ha a szászvárosi Református Árvaház mellé még egy másikat is építettek volna, vagy a szászvárosi Református Kollégium – ahol dr. Petru Groza is érettségizett és ahol a véndiák-találkozóit rendezte – magyar főiskolai rangra emelkedik, s ha a kolozsvári Hunyadi-téri Magyar Színház, a Farkas utcai Egyetem, a Mikó utcai Klinikák épületei stb. stb. mind a birtokunkban maradhattak volna. „Erdélyben nyolcvanöt éve vagyunk háborúban földi fegyverek nélkül, de az Úristenbe vetett hit kardjával védjük és megtartjuk 1100 éven át jogelődeinktől reánk hagyott javainkat” – írta Újvári. /Dr. Újvári Ferenc: Amit nem mondhattam el dr. Eörsi Mátyásnak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

2006. szeptember 13.

Dr. Dobai István jogászprofesszor, az ENSZ-per fővádlottja a Boldogok a békességre igyekezők című memorandum szerzője. Az emlékiratnak, mely Erdély közjogi helyzetének megváltoztatását követelte, az ENSZ-hez kellett volna eljutnia. 1957 márciusában letartóztatták Dobai Istvánt. életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1964-ben szabadult. Jelenleg Kolozsváron él.  Dobai István elmondta, hogy perükben senki nem tagadott semmit, nem voltak hajlandók megtagadni az ügyet. Közülük Kertész Gáborral bántak a Szekuritátén a legkegyetlenebbül, mert a legfölényesebb volt, s a szekustisztek ezt nem tudták elviselni. Rabtársaival verették őt. Dobai István Erdély lakosságcserével való újraszervezése mellett volt. 1964-ben, szabadulásuk után ellenségesen fogadták őket, egyeseket még a családjuk is. Többen öngyilkosok lettek kiszabadulásunk után. A Szekuritáté módszere az volt, hogy mindenkit szembe kell fordítani mindenkivel.   Dobainál a vallató a nagyon terhelő dolgokat nem írta be a jegyzőkönyvbe, azonban Dobai szólt, hogy írja be, különben nem írja alá. A memorandum hivatalosan nem jutott el az ENSZ-hez, egyetlenegy lehetőségük maradt, a Szekuritáté jegyzőkönyveibe rögzíteni a magyarság igényeit. Amikor Dobait letartóztatták, kiderült, hogy tíz éve figyelték, 1000-1500 oldalas iratcsomó volt már róla.    A rabtársakat is szembeállították egymással: ő már rád vallott, mondták. Mindenkit mindenkivel szembefordítottak, így a teljes bizonytalanságot sulykolták a rabokba. Mindenkit besúgás gyanújába kevert a börtön vezetősége. Romániában a politikai foglyok közül kivették a hazaárulókat, nekik külön börtönt rendeztek be, teljesen elszigetelve a környező társadalomtól, senki nem tudta, hogy hol vannak, a fegyőröket is rendszeresen cserélték, 4-5 évenként költöztették a rabokat más-más börtönökbe. Tudomása szerint 1948-ban kezdődött a hazaárulók elkülönítése. Máramarosszigeten volt az első ilyen börtön, később átköltöztették a rabokat Karánsebesre, Galacra, Pitesti-re, végül Désre. Amit el lehet egy börtönbüntetés során képzelni, azt mind alkalmazták a hazaárulókon. Nem volt szabad munkába menni, lehetetlen körülményeket teremtettek. A romániai börtönökben természetes volt, hogy a román hazafiak verték a magyarokat, ez nemzeti kötelességük volt. A hazaárulók közül is elkülönítettek 40-45 személyt. Ezt a csoportot fantomcellának nevezték, mert a létezésük titok volt, a fegyőrök sem tudtak róluk. 15 hónapig voltak a fantomcellában. Változatos módon kínozták őket, nem adtak levegőt, ivóvízről vagy mosdóvízről nem is beszélve, kanalat nem adtak az ételhez. Télen fél napokat vizes betonon kellett feküdni fűtetlen szobában. Ebben a csoportban három magyar volt: Bányai Miklós, Varga László és ő. A fantomcella után a hazaárulók börtönébe vitték őket. Dobai tuberkulózisban megbetegedett. Szabadulása után is figyelték, lehallgatók voltak a házában. Dobai szerint jó lenne, ha a politikai szervezetek az egykori politikai foglyokat meghívnák tanácskozásaikra. Romániában a magyar politikai foglyoknak nincs külön szervezete, csak a román szervezet tagjai lehetnek. Kétszeres-háromszoros nyugdíjakat, kárpótlásokat osztanak mindenféle címen a politikai elítélteknek, a magyaroknak szinte semmit, csak a nyugdíj-kiegészítést kapják, ami mindenkinek jár. Az ötvenedik évfordulót az 1956-os forradalom ellenségei akarják ünnepelni. /D. Szentes Szidónia: 1956 Erdélyben „Hazaárulásért” életfogytiglani börtön. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 13./

2007. április 11.

A Honlevél, a Magyarok Világszövetsége lapjának márciusi száma közölte először teljes terjedelmében az Erdélyi ENSZ Memorandum néven emlegetett Boldogok a békességre igyekezők című elaborátumot. A dokumentum az erdélyi magyarság sorsának hosszú távú rendezését célozta, és amelyet az ENSZ-hez kívántak eljuttatni, körültekintően és alaposan ismertette az ötven évvel ezelőtti időre kialakult helyzetet, részletesen indokolja az erdélyi kérdés megoldásának szükségességét, és négy politikai keretben vizsgálja Erdély jövőjét: I. Erdély román uralom alatt marad, II. Erdély magyar uralom alá kerül, III. Az önálló Erdély gondolata, IV. Erdély elosztása Magyarország és Románia között. „Az erdélyi kérdés megoldása kétségkívül nagy és nehéz feladat, de nemzetünk jövőjét e nélkül nem biztosíthatjuk. ” A dokumentum alapján kreált erdélyi ENSZ-perben „a román haza elárulása” bűntette miatt a hadbíróság 1957 novemberében életfogytiglani kényszermunkára ítélte Dobai Istvánt és Varga Lászlót, 25 évi kényszermunkára Komáromy Józsefet és Kertész Gábort, 20 évre Bereczki Andrást, továbbá 5-től 10 évig tartó fegyházra Gazda Ferencet, Szekeresi Nagy Józsefet, Dobri Jánost és László Dezsőt. 1958-ban ítélték el a második csoportot: Bányai Miklóst életfogytiglannal, Krebsz Sándort és Kincses Károlyt 20 évi, Kincsesné Balajti Ilonát pedig 10 évi kényszermunkával sújtották. Kertész Gábor és Nagy József a börtönben meghaltak a rettenetes bánásmód következtében, a többiek az 1964-es általános amnesztiával szabadlábra kerültek ugyan, de polgári jogaikat, munkavállalási szabadságukat sohasem nyerték vissza. /Boldogok a békességre igyekezők. Erdélyi ENSZ Memorandum – 1957. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 11./


lapozás: 1-11




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998