udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 34 találat lapozás: 1-30 | 31-34
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Koczka György

1990. február 1.

Temesvári magyar értelmiségiek, dr. Albert Ferenc egyetemi tanár, Bálinfi Ottó egyetemi tanársegéd, dr. Bárányi Ferenc főorvos, dr. Bárányi Ildikó főorvos, Bodó Mária tanárnő, Bakk Miklós rendszermérnök, Balaton Zoltán tudományos kutató, Graur János, a Temesvári Új Szó főszerkesztője, Bodó Barna szerkesztő, dr. Kelpp Ferenc egyetemi lektor, Koczka György dramaturg, Matekovits Ágota rendszermérnök, dr. Matekovits György orvos, dr. Obest László mérnök, dr. Sándor István főkutató, Toró Tibor egyetemi tanár és Tőkés László lelkész, nyílt levélben foglaltak állást a demokratikus átalakulás, a nemzetiségek teljes egyenjogúsága mellett. Szembehelyezkednek minden olyan megnyilvánulással, amelyek szeparatizmusnak minősítik a megszüntetett iskolák visszaállítását. /Nyílt levél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./

1995. április 7.

Nagy Benedek képviselővel Ágoston Vilmos beszélgetett. Az etikai bizottság - tagjaik többségében Tőkés László hívei - kizárta Nagy Benedeket az RMDSZ-ből, állapította meg Ágoston Vilmos, továbbá: "A radikális szárny javaslatára belső választásokat akarnak tartani és felszámolni a kongresszust." Nagy Benedek megfogadta, hogy a kongresszusig nem nyilatkozik ezekről a kérdésekről, ezért személyes sorsáról kérdezte. 1956. okt. 25-én bekerült a Bolyai Egyetem diákszövetségének vezetőségébe. Nov. 17-én letartóztatták Koczka Györgyöt, Kelemen Kálmánt és Várhegyi Istvánt, a képzőművészetiről előzőleg vitték el Balázs Imrét /ma festő Vácon/ és Tirnován Videt /jelenleg ő is Magyarországon él/. A diákok sztrájkolni akartak, de Bányai László, aki akkor alminiszter volt és Takács Lajos rektor megígérte, hogy segítenek. Hamarosan Nagy Benedeket is elvitték. Várhegyi Istvánt hét, Nagy Benedeket öt, a többieket három évre ítélték. Letartóztatták később Páskándi Gézát, Dávid Gyulát és másokat. Rettenetes volt a börtönélet, az 1958 júliusi börtönlázadást újabb megtorlás követte. Sokan belehaltak a sok verésbe. Mindig találtak ürügyet a verésre, erre elég volt például az, ha valaki nappal ledőlt az ágyra. Nagy Benedeket 1958-ban addig verték, amíg elájult. Utána három hétig nem tudott felkelni. A verés rendszeres volt a börtönökben. /Respublika (Budapest), ápr. 7./

1998. november 28.

November 28-án, a kolozsvári Protestáns Teológia dísztermében tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) rendes évi közgyűlését. Dávid Gyula elnök üdvözlő beszéde után Kötő József ügyvezető elnök beszámolójában az elmúlt év eseményeit elemezte. Szerinte továbbra is szembe kell nézni ama kihívásokkal, hogy egy kisebbségi kultúrát a közösségnek magának kell eltartania. Úgy kell európai globális szemlélettel gondolkoznunk, hogy kulturális identitásunk megmaradjon - hangoztatta. A felszólalók elsősorban az anyagi gondokat taglalták, s rendre kiderült, mily nehéz anyagi körülmények között születik az erdélyi művelődés. Délután az egyesület díjkiosztó ünnepségére került sor. EMKE-díjas lett Dávid Gyula, 70. születésnapja alkalmából, a romániai magyar művelődés szolgálatába állított életművéért, Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar művelődés és újságírás szolgálatában kifejtett több évtizedes minőségteremtő tevékenységéért (Kacsó Sándor-díj) részesült kitüntetésben; Koczka György, az 1956-os magyar szabadságharc eszményeihez való hűséges ragaszkodásáért és ezek szolgálatába állított magas szakmai színvonalú munkásságáért (Janovics Jenő-díj); Sándor Csaba kiváló népművelői és pedagógiai tevékenységéért (Könczei Ádám- díj); dr. Pozsony Ferenc néprajztudósi munkásságáért, a zabolai néprajzi múzeum létrehozásáért és működtetéséért (Bányai János-díj); Metz József önismeretünket gazdagító helytörténeti és honismereti kutatásaiért (Kun Kocsárd-díj); Guttman Mihály művelődéstörténeti értékű több évtizedes zenepedagógiai és karnagyi munkásságáért (Nagy István-díj); Witlinger Margit minőségi díszlettervezői munkásságáért (Bánffy Miklós-díj); Lőrincz Ágnes sokszínű és kiváló színművészi teljesítményéért (Poór Lili-díj); Jánó Mihály a Barabás Miklós emlékkiállítás megszervezéséért, Vinczeffy László az emlékkiállítás képanyaga restaurálásáért, Varga Mihály a kiállítás megszervezéséhez való hozzájárulásáért (Szolnay Sándor-díj); Ács Alajos színháztörténeti jelentőségű színművészi és társulatépítő tevékenységéért (Kovács György-díj); Nemes Levente színházteremtő munkásságáért és színművészi teljesítményéért (Kádár Imre-díj); Fülöp Mária a romániai magyar bibliográfiai szakirodalom gazdagításáért végzett tevékenységéért (Monoki István- díj); a Marosvásárhelyi Vártemplom Nőszövetsége példamutató közösségi hagyományőrző tevékenységéért a tárgyi népi kultúra körében (Vámszer Géza-díj); Szalmán Lóránd hagyományteremtő, kiemelkedő több évtizedes karnagyi munkájáért (Rónai István-díj); Méhes Béla öntevékeny színjátszó tevékenységéért, Jancsó Árpád az öntevékeny színházi mozgalom szervezéséért és összefogásáért (Szentgyörgyi István-díj); Kilyén Ilka az erdélyi és egyetemes magyar kultúra terjesztéséért (Kemény János-díj). Az erdélyi kultúra szép ünnepe volt az idei számvetés is. /Csomafáy Ferenc: Európai lélekkel, de erdélyi szemmel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

2000. február 14.

A temesvári Csiky Gergely Színház vezetői sajtókonferencián ismertették helyzetüket és terveiket. Demeter András István igazgató mellett jelen volt Koczka György a színház művészeti tanácsadója is. Nagy produkcióval nem dicsekedhettek az 1999-es évben. Terveikben szerepel egy zenés vígjáték is. Az Európa-program keretében tervezik a Schiller-darab, Az orléans-i szűz előadást, amelynek rendezője Alföldi Róbert (Magyarország). A színház a franciaországi Le salon de Théatre és a Temesvári Francia Kulturális Központ koprodukciójában francia hármas állítja színpadra Pol Bury Az esztétokrata c. művét. Nyáron immár ötödik alkalommal rendezik meg a Csepűrágó Ünnepet, 2000 októberében a II. Borfesztivált tartják. A színház továbbra is részt vesz a Kisvárdai (Magyarország) Határon Túli Magyar Színházak XII. Fesztiválján, a Zsámbéki Szombatokon, és nem feledkezik meg a turnékról illetve a tájjellegű előadásokról. - Nemrég az EMKE Kemény János díjjal jutalmazta Demeter András István igazgatót színházszervezői tevékenysége elismeréseként. /A Temesvári Csiky Gergely Színház az évezred utolsó évében. = Heti Új Szó (Temesvár), febr. 14./

2003. szeptember 22.

Szept. 19-20-án Gyergyószárhegyen tartotta idei közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Csép Sándor, a MÚRE elnöke a transzszilvanizmusról szólt a sajtó tükrében, Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács tagja pedig vitával egybekötött előadásában a romániai magyar média "gyámoltalanságáról" fejtette ki véleményét, arra keresve a választ, hogy a romániai magyar újságíró mennyire van a helyzet magaslatán az úgynevezett kényes témák felgöngyölítése, feltárása terén. Számos hozzászólás az újságírók új etikai kódexének a kidolgozása kapcsán a sajtó emberének etikai, morális hozzáállását feszegette. Makkai János, a Népújság főszerkesztője bemutatta a Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapok Egyesületét. Többen szóvá tették, hogy a Nagyváradon vagy Kolozsváron frissen végzett magyar újságírók román nyelvtudása gyenge, ami érvényesülési lehetőségüket kérdőjelezi meg az erdélyi lapoknál. Az idei nívódíjak kitüntetettjei: Gálfalvi Zsolt (Bukarest) életműdíj, Makkai János (Népújság, Marosvásárhely) írott sajtó nívódíj, Zilahi Csaba (Kolozsvári Rádió) rádiós nívódíj, Borbély Zoltán (Marosvásárhelyi Rádió) rádiós nívódíj, Koczka György (Bukarest) televíziós nívódíj. Tomcsányi Emlékdíjat kapott Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió munkatársa, és Sebesi Imre Emlékdíjjal tüntették ki Maksay Magdolnát, szintén a Kolozsvári Rádiótól. /(m. j.): Újságíróképzés, sajtóetika és nívódíjak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./

2003. október 23.

Okt. 21-én Bukarestben a magyar Kulturális Központban az 1956-os forradalomra emlékeztek, valamint "A 7ek" c. film megtekintése által azon fiatalokra, akik akkoriban (a jelen lévő Boros Zoltánnal és Koczka Györggyel együtt) a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán magyar szakosokként az akkori diákmegmozdulások során konfliktusba kerültek a rendszerrel, és később emiatt megtorlások érték őket. A film megtekintése után a jelenlévők egy kerekasztal-megbeszélésen vehettek részt, melynek keretén belül Boros Zoltán, Koczka György és Dan Rusetchi kommentálták az eseményeket. Ez utóbbi elmondta: a budapesti forradalommal szimpatizálva a bukaresti egyetemisták is tüntetéseket szerveztek. Az első nagyobb tüntetésnek nov. 5-én kellett volna bekövetkeznie, de ezt megtudta a nagyszámban kivonuló szeku és megakadályozta a tüntetést. Ennek ellenére elkezdődtek a letartóztatások, kb. ötven egyetemistát tartóztattak le Bukarestben, másokat kicsaptak az egyetemről. /(Gáspár Hajnal): A Magyar Kulturális Központban. In memoriam 1956. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 23./

2003. október 25.

Okt. 21-én Bukaresten, a magyar Kulturális Központban az 1956-os forradalomra emlékeztek, valamint bemutatták "A 7ek" című filmet az 1956-os kolozsvári diákmegmozdulások során börtönbe kerültekről. Az évtizedekkel későbbi találkozó jó alkalom volt az ezen résztvevő hét ember számára, hogy egy dokumentumfilmben a következő generációk számára elmesélhessék egykori élményeiket. A Román Kommunista Párt 1956-ban egy új statútumtervezetet szeretett volna elfogadtatni a diáksággal, erre az egyetemisták megfogalmazták követeléseiket (egyetemi autonómia, jóléti intézkedések, a külföldi kapcsolatok javítása, az orosz nyelv fakultatívvá való átminősítése). Ezek egybe estek az 1956-os budapesti eseményekkel. Később azután a magyarországi szervezkedésekkel akarták kapcsolatba hozni a kolozsvári törekvéseket azért, hogy néhány diák megbüntetésével, példát statuálva megfélemlítsék a lázadozókat. Az 1958 októberében összehívott bölcsészkari gyűlésen Vastag Lajos kissé merészhangú válaszaival kivívta kollégái rokonszenvét. Ezért a gesztusért az egyetemisták közül egyeseket kicsaptak nem csak a kolozsvári, hanem az ország valamennyi egyeteméről (mint a filmben szereplő heteket is). A november 4-én összehívott, második kari gyűlésen Koczka György (a filmbeli riporter) már ezt megelőzően bekövetkezett letartóztatása miatt nem vehetett részt. Ezután egyes egyetemisták végleg eltűntek, másokat letartóztattak vagy börtönbe zártak. Ezután jött a kolozsvári két egyetem, a Bolyai és a Babes egyesítése 1959-ben, ami tulajdonképpen a magyar egyetem megszűnését jelentette. A filmben szereplők elmondták: azokról sem szabad megfeledkezni, akik nem szenvedtek ugyan börtönbüntetést, de ezrek, tízezrek voltak, akik egyszerűen azért nem tanulhattak tovább, mert szüleik ún. kulákok voltak, esetleg lelkészcsaládból származtak, vagy külföldre emigrált rokonaik voltak Hogy kik voltak besúgóik, erre ma sincs bizonyíték, de sejteni lehet. A 7-ek: Csőgör Enikő, Lázár Erzsébet, Baranyi László, László Annamária, Metz Katalin, Vastag Lajos - aki távollétében csak kazettán lehetett jelen a találkozón - valamint Boros Zoltán. A film megtekintése után kerekasztal-megbeszélés következett. Dan Rusiecki elmondta: a budapesti forradalommal szimpatizálva a bukaresti egyetemisták is tüntetéseket szerveztek. Az első nagyobb tüntetésnek november 5-én kellett volna bekövetkeznie az Egyetem téren, de a besúgók által erről tudomást szerző és megfélemlítésül kamionokkal nagy számban kivonuló szeku ezt lehetetlenné tette. Így elmaradt a tüntetés, ennek ellenére elkezdődtek a letartóztatások. Kb. ötven egyetemistát tartóztattak le Bukarestben (többek közt őt is), másokat kicsaptak az egyetemről. /Gáspár Hajnal: In memoriam 1958 - Kolozsvár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./

2004. március 23.

Megjelent a románul író temesvári Szatmári Ildikó több mint három és fél évtizedes újságírói, írói munkásságából válogató kötet. A négyszáz oldalas könyv (Ca sticla, zidul, Augusta Könyvkiadó, Temesvár), melyet Achimescu Ildico néven jelentetett meg –férje után ugyanis ezt a nevet vette fel, és ezen a néven vált ismertté – a különböző temesvári lapokban megjelent írásaiból közölt bő válogatást. Az első írás Anavi Ádámról szól, az idős költőről. A könyvben román, magyar, német, szerb írókkal, művészekkel, kutatókkal találkozik az olvasó. Köztük van Balázs Attila színész, Demeter András István színművész-igazgató, Koczka György dramaturg és publicista, Fall Ilona színművész, Valkay Ferenc balett-táncos és koreográfus, Zsizsik Margit operaénekesnő vagy Kádár Ferenc volt operaház-igazgató és Kovács Zoltán, az Agenda sajtótröszt igazgatója. /Pongrácz P. Mária: Így jutunk be a Pantheonba. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23

2004. szeptember 20.

Szept. 17-18-án emlékeztek az ellenállási harc mártírjaira az 1989. decemberi forradalom egykori meghatározó személyiségei, a korábbi kommunistaellenes megmozdulások résztvevői és az érdeklődők Temesváron a református templomban, az Újvárossy Ernő nevét megörökítő gyülekezeti teremben. A sajtótájékoztatón Tőkés László püspök felolvasta a Református Világszövetség (amelynek elnöke) dokumentumát a vajdasági magyarokat ért atrocitásokról. – Tizenöt éve áldozta életét a decemberi forradalom előkészítésének szakaszában Újvárossy Ernő építészmérnök. A totalitárius rendszerrel való szembeszegülés első mártírjairól Péterszabó Ilona tartott előadást az ’56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyve alapján. A temesvári perben ártatlan embereket vetettek börtönbe, ítéltek halálra és végeztek ki feltehetőleg csak azért, hogy rettegésben tartsák a lakosságot. Erről az időszakról (1956) emlékeztek meg az egykori résztvevők, akik börtönnel, kényszerlakhellyel fizettek azért, mert volt bátorságuk felemelni szavukat a diktatúra törvénytelenségei ellen. Koczka György emlékezett arra, hogy főiskolai hallgatóként a kolozsvári Bolyai Egyetem 56-os rendezvényein vállalt szerepéért került börtönbe, majd kényszerlakhelyre a Baragánba. Oberten János líceumi diákként többedmagával kézzel írt háromnyelvű röpcédulát terjesztett az igazság védelmében. A büntetés börtön lett. Több szemtanú – Toró Tibor professzor, Wollner András, Tőkés László püspök – részletekkel egészítette ki az események résztvevőinek beszámolóját. Gazda József, aki elsőnek írt könyvet a temesvári forradalomról (Megváltó karácsony – erdélyi magyar túlélők emlékeznek, Aura Kiadó, Budapest, 1990) a város akkori hangulatát idézte fel. Szept. 18-án országos premieren bemutatták Koltai Gábor Trianon című filmjét. Neves magyar történészek – Raffay Ernő, Nemeskürthy István, Glatz Ferenc és mások – kommentálták a filmen bemutatott események hátterét. Tőkés László püspök felhívta a figyelmet: a filmet egyetlen tévéállomás sem volt hajlandó műsorába iktatni. A vetítést követően az 1989. decemberi események felidézése került előtérbe. Az egykori résztvevők és szemtanúk – Gazda Árpád, Balaton Zoltán, Makkai Zoltán és mások – elmondása nyomán számos fontos esemény háttere vált világosabbá a hallgatóság előtt. Többek között Újvárossy Ernő szerepe, akinek csupán annyi volt a “bűne”, hogy elvállalta a templom alagsora felújításának mérnöki tennivalóit, és cselekvően részt vett a (ma nevét viselő) gyülekezeti terem kialakításában. Tőkés László leszögezte: a kommunizmus elleni harc az országban még nem fejeződött be. Szégyellni valónak tartja, hogy a magyar közösséget képviselő RMDSZ vezetősége a kommunisták utódpártjával paktál. A rendezvénysorozat az erzsébetvárosi temetőben, Újvárossy Ernő sírjának megkoszorúzásával ért véget. /Sipos János: Mártírokra emlékeztek. Szemben a kommunizmussal. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./

2004. november 13.

Nov. 5-én a bukaresti református egyház Koós Ferenc Körének az RMDSZ két közismert hargitai politikusa volt a vendége: Nagy Benedek történelemtanár és Kelemen Hunor parlamenti képviselő. Nagy Benedek megörökítette életének 1956–1961 közötti krónikáját, bebörtönzésének történetét Egy sors volt ez is /Pallas–Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ címen. Nagy Benedek harmadéves kolozsvári egyetemi hallgató volt, amikor letartóztatták és koncepciós perben elítélték. A Koós Ferenc Körben Zsold Béla, a vendéglátó Calvineum templom lelkésze köszöntötte az egybegyűlteket, majd Kelemen beszédében felvázolta az 1956-os magyar forradalom romániai visszhangját. Nagy Benedek elmondta, miért itt tartja könyvének bemutatóját: mert édesapja, dr. Nagy András a ’30-as években Bukarestben volt orvostanhallgató, ilyen minőségében egyike a Koós Ferenc Kör megalapítóinak. Nagy Benedek szerint nincs olyan romániai magyar intézmény, amely az egykori politikai elítéltek vallomásait összegyűjtené, hogy forrásként szolgáljanak mai és jövendő kutatók, írók számára. Sokan sírba vitték az emlékeiket. Tófalvi Zoltán és – tőle függetlenül – Páskándiné Sebők Anna saját kezdeményezésre összegyűjtötte, amit még lehetett, és közreadta tévében, nyomtatásban. Elszórtan jelentek meg visszaemlékezések, például Vastag Lajostól az utolsó órában, mert nemsokára elhunyt Amerikában, és közölt Dávid Gyula, Páll Lajos, Bartis Ferenc, Koczka György, Puskás Attila és számos pap. A Hargita Népe az évek során szóra bírta az elérhető, egykori politikai elítélteket. Új fejlemény, hogy a CNSAS (Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság) kérésre korabeli nyomozati és törvényszéki iratokat, titkos jelentéseket bocsát az egykori elítéltek és családtagjaik rendelkezésére, ezek újabb és újabb adalékokkal gazdagítják a korszak tényirodalmát. /Barabás István: Pennás börtön. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 13/

2005. július 31.

Az 1956-os forradalom leverése után az egész Kárpát-medencei magyarságot sújtotta a megtorlás. Lipcsey Ildikó az erdélyi magyarságot ért megtorlást foglalta össze, felsorolva a nagyobb pereket. Kolozsváron 1956 októberében új diákszövetséget alakítottak, erről tudomása volt a pártszervezetnek. Október 24-én azonban a diákszövetségi gyűlés természetszerűen átváltott a magyar forradalommal való szolidaritás gyűlésévé. Október 25-én letartóztatták a gyűlés három résztvevőjét, Balázs Imrét, Tirniván Arisztídet és Walter Frigyest. Az előző kettőre 7-7 évi fegyházra ítélték. November 17-én Várhegyi Istvánnal az élen letartóztatták a diákszövetség vezetőit, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt és Nagy Benedeket. Temesvárom 2500 diákot tartóztattak le, végül 30, többségében román diákot ítéltek 3 hónaptól 8 évig terjedő fegyházra. Bukarestben is megmozdultak a diákok. 1957 májusában Paul Goma írót a bukaresti diákok tervezett sztrájkja miatt elítélték. 1956-tal volt kapcsolatos a szász írók 1959-es brassói pere, Schönfeld aradi főrabbi pere, Piesch Miklós, Blumenthál Pál pere, Teodor Margineanu román katonatiszt pere, aki a magyarországihoz hasonló felkelést akart kirobbantani Romániában. A perek történetét csak részben tárták fel Romániában. Megközelítő adatok szerint a perek 35 ezer embert érintettek. 30 személyt kivégeztek. Kb. 40-50 ember a bántalmazásokban vesztette életét. 1957 a nagy letartóztatások időszaka volt, emiatt Szamosújváron, a 3000 férőhelyes börtönben 10 ezren raboskodtak. A politikai elítéltek 80 %-a magyar volt. Itt és Jilaván működtették a „megsemmisítő részleget”. A Bolyai Tudományegyetemen 20-30 ítélet született. Az egyházakat is támadták. Erdővidék és Homoród mente unitárius papságának fele került börtönbe, családtagjaikkal együtt „szervezkedés” és „ellenséges elemek támogatása” címen. A kolozsvári Protestáns Teológia unitárius karán 3 tanárt és 15 diákok ítéltek el. A Nyárád mentén szintén egyház emberek kerültek a vádlottak padjára. A Csíkszeredai Főgimnázium tanárát, Puskás Attilát és társait – tanárokat, diákokat, 11 főt – ítéltek el. Nagyváradon diákok megalakították a Szabadságra Vágó Ifjak Szövetségét /SZISZ/. Ebből nagy pert csináltak, 1981-ben folytak a letartóztatások. A 151 letartóztatottból 57 főt elítéltek. Sepsiszentgyörgyön diákok Székely Ifjak Társaság /SZIT/ néven alakítottak csoportot, őket 1958-ban tartóztatták le, 1959-ben az 50-60 elítéltet a hírhedt brailai nagyszigetre vitték. A kizárólag munkás fiatalok által alapított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ perben 1500 személy volt érintve, 76 ítélet született. A temesvári diákok perében 32-en szerepeltek. Szilágysomlyón 5 főt börtönöztek be, Szászrégenből 24 ember ellen indult eljárás. Kolozsváron az Illegális Kommunista Ellenes Szövetség /IKES/ 35 fiatalkorú rendszerellenes szervezkedés volt. A Kis-Küküllő menti szervezkedésnek 6 vádlottja volt. 1958-ban Bencze György református lelkész be nem jelentett vadászpuskája miatt terrorcselekményre való késztetés vádjával 20 év nehézbörtönt kapott. 1958 júliusában letartóztatták Fülöp G. Dénes református lelkészt, 11 évre ítélték, 1958 augusztusában Cseterki János lelkészt tartóztatták le, ugyanebben a hónapban Harai Pál brassói káplánt az EMISZ perben fel nem jelentés címén 10 évre ítélték. Ebben az évben további egyházi személyeket ítéltek el. Három nagy pert emelt ki Lipcsey Ildikó: a Szoboszlay és társai ügyét 1958. április-május hónapban tárgyalták. A vádirat szerint 1950-ben Keresztény Munkapárt néven szervezetet hoztak létre, hogy fegyveres lázadást készítsenek elő. A Szoboszlay-féle szervezkedés a többpártrendszer és a szocialista rendszer eltörlésének igényét hordozta magában. Magyarországgal szoros szövetségi rendszert akartak kialakítani. Az erdélyi kérdés megoldását a két ország államszövetségében látták. A szervezkedésnek román tagjai is voltak. A Szoboszlay-perben 200 személyt tartóztattak le, köztük lelkészeket, szerzeteseket, 57 főt ítéltel el, köztük tíz főt halálra, a kiszabott börtönévek száma:1300 év. A másik nagy per az érmihályfalvi csoport ügye. Vezetőjüket, Sass Kálmán református lelkészt 1958. február 19-én tartóztatták le. Az érmihályfalvi csoport ügyében 31 főt ítéltek el, ebből kettő halálos ítélet volt, amit Sass Kálmán református lelkészen kívül dr. Hollós István egykori hadbíró századoson végrehajtottak. A harmadik nagy ügy a „kilencek”, vagyis az ENSZ-memorandum megfogalmazóinak és terjesztőinek ügye, akik 1956-ban az erdélyi kérdés megoldását vetették fel. Három álláspont volt: 1. Márton Áron római katolikus püspök és Dobri János református teológiai tanár Erdély Magyarországhoz csatolását tartotta helyesnek. 2. Jordáky Lajos és Pásztay Géza a független Erdély gondolatát támogatták. 3. Dobai István, a református egyház világi gondnoka Erdély kettéosztásában és lakosságcserében gondolkodott. Mindannyian úgy látták, méltányos megoldást. A Dobai István által elkészített memorandumot az akkori erdélyi magyar társadalom szinte valamennyi képviselője ismerte és véleményezte, de ismerte Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Illyés Gyula, Veres Péter és Sinka István is. A per során 16 személy ellen indult eljárás. 1957 márciusi letartóztatásuk után valamennyien fenntartották véleményüket. A per vádlottjaiból ketten a kínzásokba belehaltak, Dobait és Varga László tiszteletest életfogytiglanra, a többieket 25 és 5 év közötti börtönre ítélték. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol a 400 elítéltből csak 40 maradt életben az elszenvedett kínzások, az éhezés és orvoshiány miatt. A Magyarország elleni szovjet katonai intervencióban Románia és Csehszlovákia készségesen részt vett volna, de Hruscsov erre nem tartott igényt. Azonban szovjet katonai egyenruhába öltöztetett román katonaság részt vett a szovjet intervencióban. A román titkosszolgálat – román szakemberek szerint – bekapcsolódott a magyar eseményekbe. Cristina Troncota történész, a hadtudományok doktora a román titkosszolgálatok történetével foglalkozó monográfiájában külön fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Ő is és mások is ketté választják a kérdést: a román titkosszolgálat beavatkozása a forradalom előtt és a beavatkozás a forradalom után. 1956 nyarától kezdődően a Securitate hamis osztrák, nyugat-német, francia és olasz útlevéllel ügynököket küldött Magyarországra, magyarul jól beszélő személyeket, akik a gyűjtött információkat Bukarestbe továbbították, onnan pedig a szovjet titkosrendőrség rendelkezésére bocsátották. 1956 november végi látogatása alkalmával Bodnaras felajánlotta segítségét az ÁVH újraszervezésére. Többszáz magyarul tudó szekuritate-alkalmazott érkezett Magyarországra, irányítójuk Einhorn Wilhem /Vilmos/ volt, aki fedéssel tartózkodott Budapesten, mint a román nagykövetség tanácsosa. Troncota irányt mutatott a román és magyar történészeknek, érdemes lenne ebben az irányban kutatni. /Lipcsey Ildikó: A forradalom hatása és következményei Erdélyben. = Erdélyi Magyarság (Budapest). 2005. július-szeptember/

2005. augusztus 24.

A Román Rádiótársaság elnök-vezérigazgatója, Maria Toghina bejelentette, hogy általános átszervezés vár a közszolgálati adóra. Nicolae Dolanga, a temesvári területi stúdió igazgatója kijelentette, hogy sem a román, sem a kisebbségi műsorok nem szenvednek kárt. Bartha Csaba, a Temesvári Rádió Magyar Adásának szerkesztőségvezetője viszont aggódik, hogy a vezetőség tovább kurtítja büdzséjüket, kevesebb mozgásterük lesz. Valamennyi területi stúdiónál – a román és magyar nyelvű adásoknál egyaránt – voltak leépítések bukaresti utasításra. Mindenütt tiltakoztak ez ellen, csak a Temesvári Rádió igazgatója hajtott fejet. A “fénykort” az jelentette, amikor 16-an dolgoztak a magyar nyelvű adásnál, jelenleg már csak öt fizetett munkatárs maradt a temesvári magyar adásnál: Bartha Csabán kívül Lehőcz László rovatvezető és Erdély Rita riporter főállású, Koczka György és Molnár Krisztina külsős. Megszűnt többek között a Temesvári séták című helytörténeti rovat (Szekernyés János), A szó és az ember (Bányai Aranka, Szekernyés Irén), az Utazás a zene világába (Ohanovics Miklós) és a gyermekműsor is, amit a mesefelolvasás “pótol” (Kiss Anikó). /Pataky Lehel Zsolt: Aggodalom a temesvári magyar rádióadásért. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./

2006. január 17.

Megannyi színházi bemutató után egy másfajta premierhez érkezett Mátray László, a Csiky Gergely Állami Színház /Temesvár/ művésze, kezdte első kötetének méltatását Koczka György, a Temesvári Rádió Magyar Szerkesztőségének munkatársa január 15-én, a Séta saját séróm körül /Marineasa Kiadó, Temesvár/ című naplóregény bemutatóján. Mátray László színművész agyműtétjéről írt könyvet. Derűvel átitatott történet ez az orvos és betege kapcsolatáról. A Karinthy Frigyeséhez kísértetiesen hasonló címadás nemcsak az író iránti rajongásnak az eredménye, hanem annak is, hogy a kórházi kezelés idején folyton az Utazás a koponyám körül járt a fejében. /Pataky Lehel Zsolt: Mátray László színművész írói debütálása. Naplóregény az agyműtétről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 17./

2006. március 18.

Dr. Darkó Zsigmond, dr. Simó Ferenc, dr. Koczka György, dr. Bálint Jenő, dr. Pálmai Gyula, dr. Blénesi István, a régi orvosok után elhunyt dr. Székely Balázs is. Ezek az orvosok teljes életet éltek, a művészet is érdekelte őket az élet és az irodalom mellett: Székely Balázs a nehéz időben is támogatta azokat (például Visky Árpádot), akik a diktatúra kegyvesztettjeivé váltak. /Bogdán László: Dr. Székely Balázs is elment. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 18./

2006. május 22.

Május 19-én Az 1956–os forradalom és Erdély művelődési élete címmel rendezte meg a már hagyománnyá vált Páskándi Géza–megemlékezést és az 56–os magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából esedékes tanácskozást Szatmárnémetiben az EMKE, a helyi Kölcsey Kör, valamint a Páskándi Géza Baráti Társaság. Muzsnay Árpád EMKE–alelnök és Muhi Miklós, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatójának megnyitó beszédei után Gál Elemér jelenleg Egerben élő tanár és közíró vallott az 56–os forradalom szatmári „kárvallott szemlélőiről”, Páskándi Gézáról őrzött személyes emlékeit is beleszőve. Láng Gusztáv erre az alkalomra Szombathelyről hazalátogató egyetemi tanár Az erkölcsi ellenzék címen tartott előadást. Egyfajta nyelvi cinkosság alakult ki, melynek következtében Páskándi Géza, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Pusztai János, Bodor Ádám, Sütő András írásaiban saját hétköznapjainak igazságaiból sokkal többet látott meg az akkori, mint a mai olvasó, fejtette ki Láng Gusztáv. Dávid Gyula tanácskozásvezető szerint minden nemzedék megszenvedi a saját élettapasztalatait, kevesen lévén képesek az előttük járókénak tanulságait leszűrni, ennek ellenére a harmincas éveiben járó Balázs Imre József kolozsvári adjunktus Pályakezdő prózaírók emberképe az 1956 körüli időszakban című előadásában lényegében az előtte szóló gondolatait fejtegette tovább. Péter Miklós kolozsvári egyetemi docens, egykori 56–os elítélt börtönévei alatt és azóta írt verseit olvasta fel. Bikfalvy György tasnádi könyvkereskedő politikai elítéltként Páskándi Gézához kötődő emlékeiről, börtönélményeiről vallott. Koczka György temesvári újságíró – egykor szintén Páskándi rabtársa – Van, amin nevetni kéne címmel a forradalmat követő korszak abszurd ellentmondásaira emlékezett. Beszélt az elítéltek megsemmisítésének szándékát nyíltan hangoztató pribékekről, akiknek mostani nyugdíjuk is sokszorosa egykori áldozataik jövedelmének. Mózes Árpád nagykárolyi ny. evangélikus püspök a magyarországi eseményeket követő önfeledt örömről, valamint az ezért elszenvedett megtorlásokról beszélt. Csiha Kálmán ny. református püspök Téli méhek balladája című lírai vallomásában az 56–os erdélyi értelmiségét a kaptár népének túlélését ezer veszély és viszontagság között biztosító „téli méhekhez” hasonlította, akiket végül megöl az annyira várt tavasz. A „börtönbe zárt Erdélyről” szólt Péter Miklós és Dávid Gyula is, és azoknak a talán még nehezebb életéről, akik kint maradtak. Dávid Gyula összefoglalójában párhuzamot vont az 1848–as és 1956–os forradalmak jelentősége és utólagos megítélése között. Az utóbbi résztvevői és hozzátartozóik még most is félnek a megtorlástól. /Báthory Éva: Páskándi–megemlékezés – másként. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 22./

2006. május 30.

Páskándi Gézára emlékezve ötödik alkalommal rendezték meg Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a Mi nékem az igazság? című tanácskozást. A gimnázium igazgatója, Muhi Miklós köszöntötte a megjelenteket. Megnyitó beszédet Muzsnay Árpád, a találkozó szervezője mondott. Balázs Imre egyetemi adjunktus előadása után a Szombathelyen élő Láng Gusztáv elemezte a költő első verseskötetét, a Piros madár címűt. Koczka György temesvári dramaturg a költővel való barátságát és börtönélményeit idézte föl. Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök az ötvenhatos eseményekről meg a rájuk következő megtorlásokról emlékezett meg. Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök az életről mint isteni rendelésről beszélt. A rendezvény a költő szülőfalujában, Szatmárhegyen folytatódott a Páskándi-emléktáblánál. /Bikfalvy György: Páskándira emlékeztek. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 30./

2006. szeptember 19.

Új kötettel lepte meg olvasóit Mátray László, Temesvár közkedvelt színművésze. Összes kutyáim című legfrissebb könyvét Temesváron mutatták be, a Libris könyvesboltban. A művet a szintén kutyabarát Koczka György ismertette. /Könyvbemutató a Librisben. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./

2006. október 19.

Péterfy Irén nyugalmazott magyartanár /sz. 1938/ 1956-ban felvételizett a Bolyai Egyetem magyar szakára. A magyarországi ’56-os események következményeként 1958 őszén rendszerellenes tevékenység miatt letartóztatták, 1959 februárjában pedig a Kolozsvári Katonai Törvényszék tíz esztendő javítóbörtönre ítélte. Péterfy Irén 1963 szeptemberében szabadult. Az egyetemen lelkesedéssel fogadták 1956-ban a forradalom hírét. Az idősebb professzorok nem mertek reagálni. Nagy István író összehívta a bölcsészeket, akkor már a Kádár-kormány volt hatalmon. Nagy István elmondta: ő kezességet vállal azért, hogy a Kádár-kormány csak a javát akarja a magyar nemzetnek. Ez nagy visszatetszést keltett, mert Kádárt egyöntetűen árulónak tartották. Előzőleg az egyetemisták halottak napján kimentek a Házsongárdi temetőbe, néhány tanársegédek is velük volt. Elénekelték a Székely Himnuszt, versek is elhangzottak. Azután következett november 4-e, a nemzeti gyásznap, és akkor oda jött Péterfy Irénhez valaki, jogász lehetett az illető, s azt mondta: úgy döntöttek, hogy fekete szalagot fognak viselni. Kérte, ossza ki a szalagot évfolyamtársai között. Péterfy Irén ekkoriban kapta kézhez a forradalom alatt megjelent Irodalmi Újságot, benne volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse és Benjámin László verse, mindkettőt lemásolta magának. Ezt később megtalálták nála, a versek bűnjelként szerepeltek ügyében. Egyenként behívták az egyetemen őket, KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége, akkoriban Ifjúmunkás Szövetség, azaz INSZ) vezetőségi tagokat. Előtte beszélgettek barátaikkal – többek között Szilágyi Domokos is ott volt – arról, hogy mi lesz. Próbálták meggyőzni őt, hogy ne mondja el a véleményét, mert nincs semmi értelme. Azonban ő képtelen volt erre. Kijelentette, hogy ez nem ellenforradalom volt, hanem forradalom. Hozzátette, hogyha bebizonyítják az ellenkezőjét, akkor elfogadja. Úgy emlékszik, nem is válaszoltak. Volt egy olyan gyűlés is, ahol el kellett volna ítélni a történteket, de az egyetemisták nem ítélték el. –1957 tavaszán letartóztattak három tanársegédet (Varró Jánost, Lakó Elemért és Dávid Gyulát), azután Koczka György, Kelemen Kálmán, Várhegyi István és Nagy Benedek hallgatót, ez nagy megdöbbenést váltott ki. Akkor még úgy gondolták, hogy ezeket most egy kicsit megijesztik, aztán kiengedik őket. El is mentek a tárgyalásra. Váratlanul, minden indoklás nélkül megvonták Péterfy Irén ösztöndíját. Ebben az időben a legszűkebb baráti köréhez tartozott Szilágyi Domokos, Páll Lajos és Váradi Emese. 1958 őszén az egyetemen rendeztek egy gyűlést, hogy a plénum előtt elrettentő példát statuáljanak. Egyenként ki kellett állni a színpadra, tömve volt az aula. Péterfy Irénen iszonyú reszketés vett erőt, alig tudott beszélni. Azt kérdezték, hogy 1956-ban forradalom vagy ellenforradalom volt? Nem tudott egyértelműen válaszolni. Valami olyasmit mondott, hogy iszonyú vérontás volt, ahol nagyon sok ártatlan és nem ártatlan ember meghalt. Ilyen kitérő választ adott. Vastag Lajostól azt kérdezték, mit csinált volna ’56-ban, kire lőtt volna? Mire ő azt mondta: öngyilkos lettem volna. Ez hatalmas tapsot váltott ki. /Később ő is börtönbe került./ Péterfy Irént kizártak az egyetemről, megbélyegezték őt, majd 1958. október 31-én letartóztatták. Egyértelmű volt számára, hogy fel akarják használni a három letartóztatott tanársegéd ellen. Állandó félelemben tartották, fenyegették. Nehezen ment a román nyelvű kihallgatás, mert ő nehezebben tudta magát kifejezni románul. 1959. február 13-án volt a tárgyalás Kolozsváron. Ott tudta meg, hogy egy ügyben tárgyalják az ő esetét Vastag Lajossal, Páll Lajossal, Varró Jánossal és Lakó Elemérrel. Öten voltak. Péterfy Irén ellen a vád volt: gyászszalag viselés, Magyarországon megjelent ellenforradalmi versek lemásolása, temetői részvétel, rendszerellenes tüntetés. A peren a tanúk közül Varga László református lelkészre emlékezett, mivel rendkívüli hatást tett rá. Varga Lászlót akkor már elítélték, rabruhában hozták a tárgyalásra. Azt akarták, hogy barátjára, Vargát Jánosra tegyen terhelő vallomást. Varga László kijelentette: „Én azt a vallomást, ami önöknél van, fizikai kényszer hatására írtam alá, és most nem vagyok hajlandó elismerni”. Ez olyan volt, amilyent csak filmekben lehet látni. Péterfy Irén tudta, hogy mi vár Varga Lászlóra ezután. Az utolsó szó jogán Péterfy Irén nem mondta, hogy megbánta tetteit. Tíz évre ítélték. Az ő perében Varró János 16, és Lakó Elemér 15, Vastag Lajos 8 és Páll Lajos 6 évet kapott. Péterfy Irént Csíkszeredába vitték, 1960-ban Aradra, onnan Nagyváradra, majd 1963. szeptember 19-én szabadult. Öt évet töltött börtönben. A női börtön enyhébb volt, a férfiakéhoz képest. Csíkszeredában még nem, de Aradon és Váradon már dolgozott, örültek, hogy dolgozhattak. Kosárfonás volt a munkájuk. – A női börtönökben rengetegen voltak, akik rendszerellenes viccet mondtak vagy hallgattak, akik szökevényeket rejtegettek vagy nekik segítettek. Voltak bent katolikus apácák, akik Rómával kapcsolatot tartottak, őket hazaárulással vádolták. Csíkszeredában nagy szigorúság uralkodott. Nagy hálókban szállásoltak el őket, lehettek olyan harmincan, negyvenen. Egymástól verseket is tanultak. Nyitrai Bertus néni magyar irodalomból, történelemből tartott előadásokat. Később a börtönben kaptak könyveket, de csak román nyelvűeket. – A besúgók a börtönben is jelen voltak. /Gagyi-Balla István: 1956. Tíz év börtön „rendszerellenesség” miatt. Beszélgetés Péterfy Irén nyugalmazott magyartanárral. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13., folyt.: 14., 19./

2006. október 21.

1956-ban a magyar forradalom hírét Romániában a lakosság széles rétegei nagy izgalommal fogadták. Temesváron a diákság tizenkét pontos programot állított össze, s a követeléseiket tartalmazó memorandumot az október 30-án félig-meddig legálisan összehívott diákgyűlésen, magas rangú párt- és egyetemi vezetők (Ilie Verdet és Petre Lupu központi bizottsági titkárok) jelenlétében felolvasták. Az egyetemisták kapcsolatot teremtettek a katonasággal és a munkássággal, de a rendszer oly gyorsan reagált, hogy az egyetemista ifjúság már tudott az utcára vonulni. A Szekuritáté már a diákgyűlés estéjén letartóztatta a megmozdulás szervezőit, és velük együtt a következő napokban összesen mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. Ezernél többet a mintegy 15 kilométernyire fekvő Kisbecskerekre szállítottak, s az ottani kaszárnyákban szekusok kezdték őket vallatni. A megtorlás kegyetlen volt. A szervezőket agyba-főbe verték, majd bíróság elé állították. Az 1956. november 15–16-án zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás nyomán a fő szervezőket tömörítő első csoport tagjaira mértek ki nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket, A decemberben tárgyalt második csoportban 7 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki. A bukaresti egyetemi hallgatók a november 4-én megindult magyarországi orosz megtorlás hírére kezdtek mozgolódni. Tüntetést szerveztek a szovjet nagykövetség elé, s onnan a tiltakozást a párt központi bizottságának épülete előtt akarták folytatni. Erre nem került sor, mert az egyetemeket megszállta a Szekuritáté. A fő szervezőket halálra ítélték, másodfokon ezt életfogytiglani szigorú börtönre változtatták. A magyarországi eseményekkel nyilvánosan rokonszenvező több száz bukaresti diákot őrizetbe vették, és súlyos börtönévekre ítélték, köztük Paul Goma később nemzetközileg is ismertté vált írót. A megtorlás a börtönbüntetések mellett számtalan egyetemről való kizárással párosult; 1957 tavaszán csak a bukaresti Parhonról 600 hallgatót zártak ki. Sok munkás és földműves is fellázadt. Ioan Faliboga, a Maros Magyar Autonóm Tartományban élő vasutas titkos szervezetével szabad választásokat akart kiharcolni. Perében rajta kívül még két embert ítéltek halálra. Az erdélyi magyarok sem maradtak tétlenek. Kolozsváron, a Partiumban, Marosvásárhelyen, Brassóban és a Székelyföldön ezreket tartóztattak le közülük a kegyetlen leszámolás során. A Bolyai Egyetem magyar diákjai tiltakozó akciót szerveztek. Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Balázs Imrét, Tirnován Videt, Dávid Gyulát, Lakó Elemért, Varró Jánost, Koczka Györgyöt, Iamandi Emilt, Kelemen Kálmánt, Nagy Benedeket, Páll Lajost, Péterffy Irént, Imre Magdát, Szilágyi Árpádot, Vastag Lajost, Várhegyi Istvánt és másokat hosszú évekre börtönbe zártak. Dávid Gyulát 1957 márciusában tartóztatták le. Hét évre ítélték, és a büntetését le is töltötte. Dávid Gyula, az ismert irodalomtörténész szerkesztésében ezekben a napokban jelenik meg az a kötet, amely az erdélyi magyar ötvenhatosokat igyekezett számba venni. 1956-1965 között csak a Maros Magyar Autonóm Tartományban több mint 750 személyt állítottak bíróság elé, de ezek közül 1956 októberében és novemberében csak 60-at tartóztattak le. 1957-ben több mint 150, 1958-ban pedig csaknem 300 letartóztatottról találtak adatot. A letartóztatások 1960-1965 között is folytatódtak. 1965 tavaszán például egy fiatalokból álló – a Gyergyószentmiklóshoz közeli Galócásról származó – csoportot tartóztattak le, akik ellen az volt az egyik vád, hogy „a magyarországi 1956-os ellenforradalomban résztvevő elemekkel” kapcsolatot tartottak, és akik Romániában hasonló akciókat akartak szervezni. Később a pártvezetés az 1956-os eseményeket ürügyként használta fel arra, hogy teljes mértékben felszámolja a rendszernek ellenállni próbáló csoportokat: a görög katolikus klérust, a protestánsokat, a neoprotestánsokat és a román történelmi pártok tagjait, vasgárdistákat, partizánokat és más csoportokat. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, és a leszámolásnak sok más magyar intézmény is áldozatául esett. A Szekuritáté elképzelhetetlen kegyetlenkedéssel sokakat beszervezett, románokat és magyarokat egyaránt. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász az események után az erdélyi magyarság ügyében memorandummal az ENSZ-hez fordult. Életfogytiglani kényszermunkát kapott érte. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész titkos szervezet létrehozásáért tizedmagával együtt halálbüntetést kapott. Végrehajtották. Ma sincs pontos adat arról, hogy a véres megtorlás hány embert érintett. Tízezrekről van adat, akiket azokban az években bebörtönöztek. Kutatók állítása szerint a magyar forradalmat követő két évben Románia-szerte tízezernél több személyt ítéltek börtönbüntetésre, és körülbelül ötvenet halálra. A magyar forradalommal rokonszenvező akciók megszervezéséért legalább 25 román nemzetiségű személyt végeztek ki. A börtönökben vagy a vallatások során továbbá mintegy százötvenen vesztették életüket. A leszámolás során másfélezer magyar került börtönbe és legkevesebb 15 magyart ítéltek halálra, akiket ki is végeztek. Raoul Volcinschi közgazdász egyetemi előadóként Kolozsváron már korábban titkos szervezetet hozott létre arra az esetre, ha Nyugat és Kelet között konfliktus robbanna ki. Amikor elterjedt a híre, hogy a magyarországi forradalmárokat Románián keresztül tehervonatokkal szállítják a Szovjetunióba, úgy vélte, elérkezett a cselekvés pillanata. Fegyvereket szerzett a Fogarasi-havasokban akkor még aktív román ellenállóktól, s azt tervezte, hogy a szóban forgó vonatokat társaival együtt megtámadják. Azonban a besúgták, ebben megakadályozták, s 25 év kényszermunkára ítélték. Nyolc évet ült, 1964-ben szabadult, amnesztiával. /Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., 21./

2006. október 23.

Temesváron a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban október 20-án rendeztek emlékestet a kommunistaellenes magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából ’56-ról (egy kicsit) másképpen címmel. A nézőket a kommunista hatalom megtorlásának áldozatául eső temesváriak közül Koczka György újságíró és Oberten János közíró, műfordító visszaemlékezésein keresztül avatták be az ötven évvel ezelőtti eseményekbe, a leszámolás módszerébe. Koczka évet ült börtönben Szamosújváron, és két évet töltött a baragáni kényszerlakhelyen, Oberten kiskorú politikai fogolyként kapott két esztendőt. /P. L. Zs.: Mosoly, még ha könnyes is. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 23./

2006. október 28.

Október 26-án Nagyenyeden a megyei RMDSZ és EMKE ünnepelte 1956-os forradalom 50. évfordulóját. A Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban Dávid Gyula irodalomtörténész tartott előadást. Nagyenyeden is bemutatták Dávid Gyula 1956 Erdélyben – Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár/ című kötetét. Koczka György is emlékezett, akit Magyar Köztársaság Aranykereszt érdemrenddel tüntettek ki. Őt 3 év börtönre ítélték, majd 2 évet baragáni kényszerlakhelyen kellett letöltenie. /Takács Ildikó: 1956-ra emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 28./

2006. október 28.

Nagyenyed magyar közössége kicsit késve tartotta meg ünnepi megemlékezését a forradalomra. Dávid Gyula irodalomtörténészt, valamint Koczka György újságírót, a temesvári rádió szerkesztőjét hívták meg a rendezvényre, akik hosszú éveket töltöttek börtönben, az 56-os forradalom résztvevőjeként. A dr. Szász Pál Magyar Közösségi házban összegyűlt közönség először Dávid Gyulát hallgatta, aki az évforduló tiszteletére megjelent Erdélyi politikai elítéltek életrajzi adatai 1956–68, valamint Gazda Ferenc Elrabolt esztendők című könyvét mutatta be. Veres Sándor kezdeményezésére olyan levelezés indult Erdélyben, amelyet az emberek sokszorosítottak és továbbítottak. Az „Aki kapja, adja át” levelezési mozgalom annyira sikeres volt, hogy egy moldvai lakos még 1959-ben is kapott egy 56-os tartalmú levelet, amelyért bűnhődnie kellett. A kitalálónak 20 év börtön járt „jutalmul.” Dávid Gyula könyve 1400 ember adatait tartalmazza, a következő kiadásra pedig máris újabb és újabb adatok érkeznek. Koczka György humorosan ismertette keserű történeteit 56-ról. Egy vers elszavalásáért, a kispolgárinak nevezett Kossuth-nóta elénekléséért, vagy egy viccért súlyos börtönbüntetéseket szabtak ki. Az ítélkezők között élen járt a hírhedt magyar hadbíró Macskássy Pál, és számos ügyész. Fazakas János a Trabant-osztogató miniszterelnök-helyettes, gyalázatos szerepet játszott a megtorlás ideológiájának megfogalmazásában. /Bakó Botond: Aki kapja, adja át. 56-os ünnepi megemlékezés Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

2006. november 1.

A határon átívelő forradalom című emlékestet tartották meg október 30-án Temesváron a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban. A beszélgetést Koczka György temesvári szerkesztő, egykori politikai elítélt vezette. Lassan György személyében 1956 októberének budapesti résztvevője mesélte el a történteket, aki fegyverrel harcolt – húszévesen – a szabadságért, s akinek a forradalom leverése után menekülnie kellett. Az Egyesült Államokban talált menedéket, abban az országban, amely cserbenhagyta annak idején Magyarországot. A dévai, nagyenyedi és aradi találkozók után Temesváron is bemutatták Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész 1956 Erdélyben című, a perekről és az elítéltekről részleteket tartalmazó adattárát. A Szoboszlay-perről annak kutatója és kötetbe foglalója, az aradi Jámbor (Péterszabó) Ilona, az In Memoriam 1956 Egyesület elnöke beszélt. Romániában a becsült adatok szerint közel harmincezren szenvedték el a megtorlás valamilyen formáját, amiért szimpatizáltak az 1956-os magyar forradalommal. /(pataky): Feloldani a kollektív félelmet. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 1./

2006. november 4.

Magyarország méltóképpen fejet hajtott az 1956-os magyar forradalom erdélyi áldozatai előtt az évfordulós megemlékezésekkel, illetve az október 20-i ünnepséggel, amelyen hét állami kitüntetést vehettek át az áldozatok Szili Katalintól, a magyar Országgyűlés elnökétől, emlékeztetett Cseh Áron főkonzul november 3-án, amikor Koczka Györgynek nyújtotta át a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét. Koczka György /sz. Karánsebes, 1938. júl. 28./ dramaturg, műfordító egy évig volt a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója. 1956. november 17-én, tartóztatták le az első Bolyai egyetemi csoportban, Várhegyi István társaként. A forradalom napjaiban kidolgozott egyetemi diákszövetségi reformprogram-tervezetért három évre ítélték. Börtönbüntetését Szamosújváron töltötte, majd amikor 1959-ben szabadult volna, még két évre kényszerlakhelyre száműzték a Baraganba, Satul Nou faluba. Később levelező tagozaton elvégezte a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán a magyar–román szakot. 1969-től a Temesvári Állami Magyar Színház kellékese, majd ügyelője, 1970-től irodalmi titkára. 1989 decemberében Fall Ilona színésznővel megindította, s pár hónapon át vezette a Temesvári Rádió magyar nyelvű egyórás műsorát. A Csiky Gergely nevét felvevő temesvári Állami Magyar Színház élén 1990 elején az átmeneti „igazgatói triumvirátus” tagja. 1990 őszétől a Román Televízió magyar nyelvű adásának tudósító-szerkesztője, irodalmi rovatának vezetője. 1991 nyarától a Temesvári Állami Német Színház irodalmi referense is. Román színműírók darabjait fordította magyarra. /-f-: Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt Koczka Györgynek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

2006. november 6.

November 4-én Aradon a városháza dísztermében emlékeztek az 1956-os forradalomra. A meghívottak – Ferencz Ervin minorita szerzetes, Mózes Árpád ny. evangélikus-lutheránus püspök, Karczagi Sándor ny. református lelkész –1956-os elítéltek (méghozzá évtizedekre vagy életfogytiglanra), s mindhárom pap. Mindhármuknak köze volt Aradhoz (itt, vagy a környéken szolgáltak), ráadásul a beszélgetést irányító Koczka György temesvári újságíró maga is 1956-os elítélt volt. Mózes Árpád határozottan állította: miután a börtönben megtapasztalta, milyen mérhetetlen gonoszságra, egyszersmind milyen önfeláldozásra képes az ember, kiszabadulása után egészen más emberként lépett a szószékre. Ferencz Ervin atya leszögezte: A múltról beszélünk, de a jövőt akarjuk. /“A múltról beszélünk, a jövőt akarjuk”. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 6./

2007. február 10.

A Régi(j)óvilág című regionális honismereti szemle lapindító író-olvasó találkozóját február 8-án Temesváron, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház nevében Szekernyés Irén irodalmi titkár, a Nyugati Jelen munkatársa köszöntötte a kultúrtörténeti esemény részvevőit. A temesvári Régi(j)óvilágot kiadó Szórvány Alapítvány elnöke, Bodó Barna elmondta, hogy a szemle az alapítvány honismereti stratégiájának a része. Következetes tervet azért kell kidolgozni a saját értékek újrafelfedezésére, mert a többségi nemzet kultúrája dominánssá vált. Mészáros Ildikó felelős szerkesztő hozzátette, hogy hisznek a regionalizmusban, a közigazgatási és államhatárokon átnyúló kulturális nemzetegyesítésben, szerzőik között is ezért szerepelnek temesvári, aradi, szegedi helytörténészek, kutatók és közírók. Az első, tavaly decemberben megjelent szám szerzői közül szót kaptak Ujj János, Oberten János, Koczka György és Jámbor (Péterszabó) Ilona. A szemle évente négyszer fog megjeleni. /(pataky): Lapindító író-olvasó találkozó. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 10./

2007. június 12.

Mátray László színész e-Fauszt, avagy egy magányos öregúr csodálatos kalandjai a számítógéppel című könyvét mutatták be Temesváron a Csiky Gergely Színház stúdiótermében. A rendezvényt Szász Enikő igazgató nyitotta meg, aki kifejtette, hogy a művészeti intézmény szívesen vállal fel művelődési programokat. A kiadványt, mint Mátray László előző két könyvét is, Koczka György ismertette a jelenlevőkkel. – Nem kell lelkét eladnia, de a tudomány és technika e csodájának használata fiatalít – vallja a szerző, bár azt is érzi, hogy a számítógépes játékok ártó függőséget alakíthatnak ki az emberben. /(Sz. I.): Eladhatod-e a lelked a számítógépnek? = Nyugati Jelen (Arad), jún. 12./

2007. október 9.

A svédországi magyarok is megemlékeznek az 1956-os magyar forradalom kitörésének 51. évfordulójáról. A malmöi Hungaroclub szervezésében október 19-én a Nydala-i Szabadidőközpont színháztermében tartják az ünnepi műsort, melynek meghívottja Koczka György ‘56-os elítélt, televíziós szerkesztő, a Temesvári Rádió magyar adásának munkatársa. /A svédországi magyarok vendége Koczka György. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 9./

2007. október 23.

1946-ban tüntettek először Erdélyben magyarok a kommunistákkal való együttműködés ellen. Azok ellen, akik az erdélyi magyarság nevében róla, de nélküle akartak dönteni. Majdnem tíz évvel ezután itt, Kolozsváron került sor az erdélyi magyar egyetemi ifjúság közös, 1956-hoz méltó összefogására, amelyet a kommunista diktatúra könyörtelenül megtorolt. Temesváron a magyar és román egyetemi ifjúság megmozdulása, a Szoboszlay-csoport mártíriummal végződött szervezkedése, a nagyváradi diákok csoportja, Székelyföld megannyi mártírja jelzi a megtorlást. Romániában az 1944–1947 közötti időszak fő jellemzője a „népi demokratikus” rendszer fokozatos bevezetése volt. A szovjet nyomásgyakorlással hatalomra juttatott, kommunisták által vezetett kormány, a párizsi békekonferencia lezárta (1947. február) előtt a kisebbségpolitikát illetőleg egy sor, a magyarság helyzetét lényegesen javító intézkedést is törvénybe iktatott. A romániai magyar kisebbség érdekképviseletét magára vállaló Magyar Népi Szövetség érdeme a magyar iskolahálózat, a Bolyai Tudományegyetem, az erdélyi magyar kultúregyesületek, a többségében magyar lakta településeken, a hivatalos intézmények keretében a magyar nyelvhasználat, a közigazgatási testületekben az arányos képviseltséget célzó törekvések, majd az 1946. évi választásokon a jelentős parlamenti képviselet biztosítása. Ennek ára is volt: a valós plurális politikai opció kizárása, a hatalom hivatalos kurzusának átvétele és kötelezővé tétele, valamint a „marosvásárhelyi nyilatkozatként” ismert, 1945. november 17-én a Magyar Népi Szövetség százas intézőbizottságával elfogadtatott állásfoglalás, amely a román állam keretében, az „igazi demokrácia” megvalósítása függvényének tekintette a kisebbség jövőjének biztosítását. Ezt a román hatóságok a párizsi békekonferencián is felhasználták. Ez az állásfoglalás a Magyar Népi Szövetség és az erdélyi magyarság jelentős része közötti törésvonal alapvető elemévé vált. Ennek a mélyülő szakadéknak a kifejezése volt az 1946. június 27–30. közötti, székelyudvarhelyi Magyar Népi Szövetség kongresszusa idején történt első tömeges tüntetés, amely a kommunista hatalommal való együttműködés elleni közösségi fellépést jelentette. A közművelődési intézmények (Erdélyi Múzeum-Egyesület, EMKE, Erdélyi Magyar Dalosszövetség), a hitel- és értékesítési szövetkezetek hálózata, de még az iskolahálózat is megsínylette az 1947 utáni fordulattal kiépülő proletárdiktatúrát. 1949-ben ugyanúgy áldozata lett a koncepciós kirakatpereknek Márton Áron püspök, Szász Pál, Korparich Ede, Nagy Géza, Pásztai Géza, a Magyar Népi Szövetség vezetőségéből Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár, a szociáldemokrata Lakatos István vagy Jordáky Lajos is. Az 1950-es évek nem csak a hagyományos erdélyi magyar kulturális, gazdasági intézményhálózat, hanem a Magyar Népi Szövetség (ön)feloszlatásának időszaka is. A kommunista hatalommal jött a nincstelenség, ínség, nyomor mellett a félelem, a meghurcolás, kényszerlakhely és bebörtönzés. Az 50-es évek első felében új elit jelent meg, amely a kommunista egypártrendszer keretei közt kereste az utat. Az 1952-es közigazgatási reform következtében létrehozott Magyar Autonóm Tartomány az új szovjet mintájú, „adminisztratív megoldás” következménye. Nem valós autonóm intézményről, hanem a szovjet közigazgatási rendszer mintájára létrejött testületről volt szó, amely az állami- és pártintézmények helyi, regionális szintű függvényeként működött. Központja Marosvásárhely lett, amelyet az erdélyi magyarság új, jól ellenőrizhető centrumává változtattak. 1947 után Bukarest, az 50-es években pedig Marosvásárhely lett a központi román kommunista hatalom által megtervezett kisebbségi intézmény és érdekképviseleti hálózatok regionális központja – Kolozsvár ellenében. Kulturális intézményeinek köszönhetően azonban Kolozsvár továbbra is fontos centrum maradt az erdélyi magyarok számára. Elkezdődött a magyar kultúrintézmények „átvándorlása” Marosvásárhelyre. A sort az Utunk kezdte, a Romániai Magyar Írószövetség központi lapja, majd követte a Színművészeti Intézet 1954-ben. Az 1953–1954-es tanévben megszűnt a kolozsvári Mechanika Intézet magyar oktatási részleg. A következő évben a Mezőgazdasági Főiskolára való felvételin már nem hirdettek meg magyar tannyelvű helyeket. A tiltakozó levelek miatt az 1956–1957-es egyetemi tanév kezdetén újból lehetett felvételizni magyar nyelven ezekre a szakokra. A Román Munkáspártnak 1956. július 15-én kiadott határozata a vegyes (román–magyar) oktatási egységek és vonalak bevezetését célozta. 1956. október 24-én, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem bölcsészkari diákszervezete az új statútumot és program-tervezetet előkészítő bizottság tagjai kérték a diákszervezet tényleges függetlenségének alapszabályzatba iktatását. 1956. november 1-jén Dávid Gyula tanársegéd vezetésével a bölcsészkar hallgatói felkeresték a Házsongárdban eltemetett jeles magyar irodalmi személyiségek sírjait. November 12-én Várhegyi István, Nagy Benedek, Koczka György, Kelemen Kálmán, valamint a csoportjukhoz időközben csatlakozott Gyöngyösi Gábor, Bartis Ferenc, Páskándi Géza, Zalányi Ágota bemutatták a Diákszövetség vezetősége előtt az általuk elkészített programtervezetet, s egy perc néma csenddel adóztak a magyarországi áldozatok emlékének. 1956. november 18-án következtek a letartóztatások. 1957 tavaszáig egymást követő több hullámban letartóztatták, elítélték, majd munkatáborokba, börtönökbe zárták mindazokat, akik 1956 folyamán kifejezték elégedetlenségüket, vagy csupán méltó módon szóltak. /Lönhárt Tamás: Tiltakozás és közösségi összefogás. 1946-ban és 1956-ban Erdélyben. Az erdélyi magyarság a kommunista rendszer első évtizedében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

2007. december 27.

Mátray László színművész harmadik prózakötetét, Az agglegény visszatér című regényét (Marineasa Könyvkiadó, Temesvár, 2007) a napokban mutatta be Koczka György Temesváron. Mátray László az emlékezés és a vallomás határán mozgó, sok tekintetben esszészerű regénnyel lepte meg az olvasót. /Szekernyés Irén: Az agglegénység lélekállapot. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 27./


lapozás: 1-30 | 31-34




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998