udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 4 találat lapozás: 1-4
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Kosza József

2001. december 29.

Nemrégiben Adrian Nastase kormányfő újból nemet mondott a regionalizmussal kapcsolatos országos vita puszta felvetésére is. Ioan Rus belügyminiszter hülyeségnek, Adrian Nastase miniszterelnök pedig "eltévelyedettek"-nek nevezte a Memorandum szerzőit. Tófalvi Zoltán az előzményekre emlékezetett. Az 1956-os magyar nemzeti szabadságharc ürügyén futószalagon gyártott koncepciós perekben is akkor hozták a legsúlyosabb, gyakran kivégzéssel járó ítéleteket, amikor az autonómia, Erdély hovatartozásának kérdése felvetődött. 1958-ban ennek a kérdésnek a puszta felvetéséért tizennégy személyt ítéltek halálra, és tizenkettőt ki is végeztek. Közülük az egyik, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd román anyanyelvű volt. Az 1956-os szabadságharc leverése után Erdélyben rendezett öt, úgynevezett "hazaáruló-per" már önmagában is jelzi a retorzió méreteit. Ezek a perek: a "Szoboszlay-per", az "érmihályfalvi csoport", az "ENSZ-Memorandum", a "Fodor Pál baráti köre" és Teodor Margineanu lázadási kísérlete. Az első négy az "erdélyi kérdés" megoldását tűzte zászlajára. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatására - Temesváron még korábban - különböző elképzelések születtek az erdélyi kérdés megoldására: Erdély tartozzon Romániához, Erdélyt csatolják Magyarországhoz, lakosságcsere révén mindkét fél számára méltányosan és igazságosan oldják meg az erdélyi kérdést. Szoboszlay Aladár magyarpécskai-temessági plébános - igaz, szóbeszédek szintjén és gyermekien naivan - felvetette a föderalizmus, a konföderáció gondolatát is. Így kezdődött az ötvenes évek végének legsúlyosabb politikai pere, melyben jelképesen 56 személyt ítéltek el, közülük tizenegyet halálra. A halálraítéltek közül tízet kivégeztek. Szoboszlay Aladár megkérte a görög katolikus egyház egyik képviselőjét, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, hogy többpártrendszer programját jogi szempontból öntse komoly formába. Meg is tette. Románul és magyarul is elkészült a program. A lényeg, az elgondolás az volt, hogy az erdélyi román-magyar kérdést meg kell oldani, egy közös párt alapján: a Keresztény Szolidaritás Pártja révén. Közel 200 személyt tartóztattak le, legtöbbjüket ártatlanul. Több papot is elítéltek: Ferencz Béla (Ervin), Müller Jenő, Mezei Mózes Levente, Ábrahám Árpád, Ráduly István, Rádulyu Géza, Kosza József, Kovács Béla, Kovács Balázs római katolikus papokat, valamint Dan Aurel görögkeleti papot. Az ügyész mind az 56 vádlottra a halálbüntetés kiszabását kérte. Végül, 1958 májusában tizenegy vádlottat halálra ítéltek, tízet közülük kivégeztek: Szoboszlay Aladárt, báró Huszár Józsefet, Ábrahám Árpád római katolikus lelkészt, Orbán Károly marosvásárhelyi földbirtokost, dr. Kónya István-Bélát, dr. Fintinaru Alexandru ügyvédet, Tamás Dezsőt, Tamás Imrét, Orbán Istvánt, Lukács Istvánt. /Tófalvi Zoltán: A Memorandum-vita előzményei. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

2005. október 21.

Az év elején jelent meg Stefano Bottoni olasz történész Konföderáció a cél című tanulmánya az 1956-os romániai eseményekről, nevezetesen a Szoboszlay-ügyről. Szoboszlay Aladár temesvári római-katolikus plébános annak a „kísérletnek a szellemi atyja és operatív motorja”, amelynek célja a kommunista rendszer megdöntése egy Magyarországon és Romániában egyidőben kirobbantott forradalom révén, illetve egy közös román-magyar államalakulat, az ún. Confederatio létrehozása – állította a történész a periratok és más források tanulmányozása alapján. Melyik nemzetnek az ügye, kérdezte Bottoni, tekintettel arra, hogy a román Fintinaru másodrendű vádlott, és a per során még tucatnyi román embert ítélnek el. A Szoboszlay-ügyben közel kétszáz személyt vettek őrizetbe államellenes összeesküvés vádjával. Ötvenhét személy ellen emeltek vádat, közülük tízet (Szoboszlay Aladárt is) kivégeztek, 47 személyt életfogytiglani vagy több tízéves kényszermunkára, börtönbüntetésre ítéltek. A Szoboszlay-ügyben 15 embert ítéltek el Háromszéken, köztük nyolc papot: Ábrahám Árpád (Torja), Kovács Balázs (Szentkatolna), Kovács Béla (Kovászna), Kosza József (Ozsdola), Ráduly Géza (Gelence), Páll Gyula (Futásfalva) plébánosokat, Mezei Levente Mór ojtozi és Kovács István esztelneki szerzetest. Továbbá hét „világi” személyt: Baróti Pált, Szörcsei Eleket és Lőrincz Károly Sándort Torjáról, Farkas Pál kézdivásárhelyi tanárt, Bulárka Istvánt (Csernáton), Kónya Béla-István és Vajna László kézdivásárhelyi ügyvédeket. Ábrahám Árpádot és Kónya Béla-Istvánt halálra ítélték és kivégezték. A perbefogottak közül ma már csak hárman élnek: Bulárka István, Farkas Pál és Vajna László. Lőrincz Károly Vargyason élő volt politikai fogoly a Székely Hírmondónak elmondta, Szoboszlay terve az volt, hogy 1956. augusztus 28-án Bukarestben forradalmat robbantson ki. Egy tankegység-parancsnoknak az lett volna a feladata, hogy alakulatát Bukarestbe vezérelje és elfoglalja a belügyminisztérium, a rádió stb., épületét, miközben a Székelyföldről különvonattal érkező magyarok csatlakoztak volna a katonákhoz, de ez gyermekes, igen naiv elgondolás volt, nem is lett semmi belőle. Nagy Imre Snagovra hurcolását követően kapóra jött ez a szervezkedés a román hatalomnak, jó ürügyet szolgáltatott az erdélyi magyarok üldözéséhez. Nem sokkal az interjú elkészülte után Lőrincz Károly meghalt. /Kocsis Cecília: 1956 Romániában: melyik nemzet ügye? = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 21./

2005. október 21.

„Elsősorban a római katolikus papokat ítélték nehéz börtönre: Ferencz Béla Ervin ferencrendi szerzetest és Ráduly Géza csíkmadéfalvi plébánost életfogytiglanra, Ráduly István gelencei plébánost huszonkét évi, Dénes Dávid akkoriban hátszegi plébánost húszévi, Mezei Mózes Levente ferences szerzetest ugyancsak húszévi, Müller Jenő érszegi plébánost tizenöt évi, Kosza József ozsdolai plébánost és Aurel Dan görög-katolikus főesperest tíz-tíz évi, Kovács Béla törcsvári plébánost hétévi, Kovács Balázs szentkatolnai plébánost négyévi fegyházra. Utóbbi a temesvári tárgyalás idején 73 éves volt. Azzal vádolták, hogy szentkatolnai plébánosként nem jelentette fel mindazokat, akik a „Szoboszlay-összeesküvés” tagjaiként megfordultak a parókián. A csíkmadarasi Mihálcz Andrást 1960-ban huszonöt évi börtönbüntetésre ítélték. Hasonlóan bántak az ugyancsak 73 éves Szörcsei Elek gazdaemberrel, akit magas kora ellenére tizenöt évi fegyházbüntetéssel sújtottak. Ő volt a kevesek egyike, aki a tárgyalás után találkozhatott a hozzátartozóival. Ekkor kapta azt a végzetes csomagot, amely nagyon rövid időn belül az életébe került. Ugyanis attól félt, hogy a börtönben éhen fog halni, s amikor megkapta a csomagot, az ujjairól addig nyalta a zsírt, amíg gyomorgyulladást kapott, és a galaci börtönben rövid időn belül meghalt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Baróti Pál torjai gazdaembert, Schell István és Kuun Zsigmond volt földbirtokost; huszonöt évi nehéz börtönnel sújtották a tbc-s beteg Lőrincz Károlyt, a csernátoni Bulárka Istvánt, Pataki Istvánt és a 17 éves Orbán Pétert, a halálra ítélt és kivégzett Orbán István fiát, akinek az volt a bűne, hogy ő hívta a Szoboszlay Aladárral való csíkszeredai találkozóra az ott beszervezetteket. Tizenöt évi fegyházbüntetést kapott báró Bánffy István, dr. Rend László állatorvos, a marosvásárhelyi állatkert későbbi megteremtője, Pietsch Béla aradi ügyvéd és fia, ifj. Pietsch Miklós építész, gróf Mikó László. A kivégzettek és a börtönben elhunytak emlékét ma faragott kopjafa őrzi a kézdivásárhelyi református temetőben, a torjai római katolikus temetőben és Sepsibükkszádon. Ugyancsak kopjafát állítottak a Szoboszlay-per mártírjainak Budapesten, a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában.” /Tófalvi Zoltán: Megbűnhődött magyarság. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 21./

2006. október 10.

Bikfalvi György tasnádi nyugalmazott műbútorasztalost, könyvkereskedőt 17 éves korában tartóztatta le a Szekuritáté. 15 év kényszermunkára ítélték. Tasi Gyula nevű korábbi iskolatársa által csatlakozott a Nagyváradon fiatalok által megalakított Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetéhez, a SZVISZ-hez. A Szabad Európa Rádió híradásaiból tájékozódva terveket gyártottak. Ő sejtvezető volt Tasnádon, feladata emberek beszervezése volt. A szervezet évekig élt, egymáshoz kapcsolta a fiatalokat. Ápolták a magyarságtudatot. Amikor Tasnádon megszűnt a magyar középiskola, röpcédulákon tiltakozott. Ez volt a főbűne, meg a magyarságtudat ápolása, ami miatt később letartóztatták. A szervezet felgöngyölítése 1960 októberében kezdődött. Bikfalvi Györgyöt 1961. január 13-án vitték a váradi szekura. Mindössze 17 éves volt, mégis hatan jöttek érte, a helyi rendőrfőnök kíséretében. Mikor elhurcolták őt, kint volt az egész utca. Gumibottal verték. Kb. egy évig tartott a kihallgatás, kimerültek, éjjel sem hagyták őket aludni, többször megtörtént, hogy kivitték a hidegzuhany alá, aztán a szabadba, rugdosták, szíjjal verték őket. 1961. szeptember 15-én megkezdődött a tárgyalásuk. Románul nem tudott, aláíratták vele a jegyzőkönyvet, amiről mai napig sem tudja, mit tartalmazott. Tasit és őt 15 év kényszermunkára ítéltek, Ruff Mihály pedig 6 év javítót kapott. 1962 áprilisának közepéig börtönben tartották Nagyváradon, ezután Jilavára került, a földalatti börtönbe. Innen Galacra vitték, majd a brailai nagyszigetre, kényszermunkára. Sok képzett emberrel volt együtt, úgy mint: Páskándi Géza író, Antal József református esperes, Kósza József katolikus esperes, Léta Áron unitárius esperes, Lőrinczi Mihály unitárius lelkész, Nyitrai Mózes későbbi unitárius püspök-helyettes. Ők előadásokat tartottak a fiataloknak, ki-ki a szakterületén. Arra törekedtek, hogy rendes, becsületes magyar embert neveljenek a fiatalokból. Végül 1964 júliusában hazaengedték őket, amerikai nyomásra. Vonattal jöttek haza, vasárnap reggel volt. Az utcára kitódultak az emberek, főleg azok, akik megjárták Oroszország poklait. /Buchmüller Ildikó: Erdélyi ötvenhatosok. A rossz jó oldala. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998