udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 41 találat lapozás: 1-30 | 31-41
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Kovács György

1990. október 22.

Okt. 21-én, 80 éves korában elhunyt Kovács György marosvásárhelyi író. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./ Kovács György /Küsmöd, 1911. ápr. 27. - Marosvásárhely, 1990. okt. 22./ a parasztság életének krónikása a prózában. Novelláit az Erdélyi Helikon, Kelet Népe, Korunk és más lapok közölték. 1945-től a marosvásárhelyi Szabad Szó, majd más lapok munkatársa, a kommunista rendszerben funkciókat vállalt, nemzetgyűlési képviselő, a párt Központi Bizottságának tagja, nemzetgyűlési alelnök. 1945 után a diktatúrát kiszolgáló, osztályharcos regényeket írt.

1992. május 26.

Kolozsvárott, a Protestáns Teológia dísztermében, az EMKE újraindulása óta első ízben, máj. 26-án kiosztották az EMKE művelődési díjait. A kórusmozgalomban elért kiemelkedő eredményeiért Nagy István-díjat kapott a Vox Humana /Sepsiszentgyörgy/ együttes és karnagya, Szilágyi Zsolt. A tánckultúra ápolásáért Éghy Gyssa-díjjal tüntették ki a Brassai Sámuel Líceum /Kolozsvár/ Bogáncs együttesét és vezetőjét, Tolna Éva tanárnőt. A nem hivatásos színjátszó mozgalomban elért kiemelkedő teljesítményükért Bálint Ferencet és Vitális Ferencet Szentgyörgyi István-díjjal jutalmazták. Szolnay Sándor-díjas lett Zöld Lajos nyugalmazott újságíró, a gyergyószárhegyi festőtábor vezetője. Orbán Irénnek a népművészeti hagyományok ápolása terén végzett tevékenységéért a Vámszer Géza-díjat adományozták. Haszman Pál és József /Alsócsernáton/ a honismereti és múzeumi munka terén elér kiemelkedő eredményeiért Bányai János-díjban részesült. A Monoki István-díjat Tavaszi Hajnal kapta a könyvtárügy terén végzett munkájáért. Az újságírásban kifejtett önfeláldozó munkája post mortem elismeréseként Tőke Csabának a Spectator-díjat ítélték oda. Poór Lili-, illetve Kovács György-díjat kapott Orosz Lujza és Lohinszky Lóránd színművész., Kemény János-díjat Tompa Gábor rendező. A Janovics Jenő-díjat a tévé magyar nyelvű adásának Ébresztő műsora, valamint a Kolozsvári Rádió magyar adása munkaközössége kapta. Bánffy Miklós-díjjal jutalmazták Deák Barnát és Deák M, Ritát színpadi képzőművészeti tevékenységükért. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

1995. február 13.

Az ötvenes évek román ellenállóira emlékeznek a román ellenzéki lapok, elsősorban a 22 című. A magyar ellenállók emlékét is fel kellene kutatni, elég csak a Pusztai-Dézsi vezette, Ozsdola környéki ellenállókat említeni, akikről annyi hazugságot írtak össze bértollnokok és olyan megtévedt írók, mint Kovács György nevezetes rémregényében /Az Ozsdola leánya/. Cseres Tibor és Fodor Sándor is sürgette, hogy meg kellene írni történetüket. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./

1996. november 23.

A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében nov. 23-án megtartotta éves közgyűlését az EMKE. A tanácskozás napirendjén a magyar kultúrcentrumok létrehozásának stratégiája szerepelt. Dávid Gyula EMKE-elnök megnyitó beszéde után Kötő József helyzetfeltáró előterjesztése a közművelődési állapotokat jellemezte, megállapítva, hogy a kulturális intézmények állami támogatása 0,7 százalékos, szégyenletesen alacsony, hiszen a Cotroceni palota felügyeletére a költségvetés 0,8 százalékát fordították. Nincs kulturális autonómia, így csak reménykedni lehet abban, hogy a magyar kulturális intézmények megkapják a számarányos részesedést az állami támogatásból. Kovászna és Hargita megyén kívül a magyar kulturális intézmények diszkriminatív módon nem kapnak semmiféle támogatást, még Maros megyében sem, ahol a lakosság fele magyar. - Pozitív tény, hogy az EMKE és társegyesületei tevékenységének köszönhetően megindult az intézményesedés, több mint négyszáz alapítvány és egyesület létesült. Az EMKE az 1997-es évet magyar kultúrcentrumok alapítási éveként jelölte meg. Ezután a megyei tagszervezetek képviselői tartottak beszámolót. A háromszékiek kiemelték, hogy jövő év májusában adják át a felújított és átépített Mikes-kastélyt Zágonban, egyúttal leleplezik a Mikes Kelemen portré-szobrot. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./ Megünnepelték a 75 éves Romániai Magyar Dalosszövetséget. A dalosszövetség múltjáról dr. Benkő András és Kostyák Imre, az újjáalakult szövetségről pedig László Attila szólt. Fellépett a Kovács András vezette marosvásárhelyi Nagy István Kórus. Kiosztották az EMKE-díjakat: Kovács András és Kelemen Antal Nagy István-díjat, Németh Ildikó Kacsó Sándor díjat, Kovács Ferenc Janovics Jenő díjat, Molnár István Szolnay Sándor díjat, Hunyadi László Kovács György díjat, Tompa Miklós /post mortem/ Kemény János díjat, Hary Béla Erkel díjat, Fülöp Géza Monoki István díjat, a Csiporka Játszó-ház nevében Ráduly József Vámszer Géza díjat, Forrai Tibor és Szabó Szende Szentgyörgyi István díjat, Bács Lajos Rónai Antal díjat, Nisztor Ilona Seprődi János díjat és Geréd Vilmos Zsizsmann Rezső díjat kapott. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./

1998. november 28.

November 28-án, a kolozsvári Protestáns Teológia dísztermében tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) rendes évi közgyűlését. Dávid Gyula elnök üdvözlő beszéde után Kötő József ügyvezető elnök beszámolójában az elmúlt év eseményeit elemezte. Szerinte továbbra is szembe kell nézni ama kihívásokkal, hogy egy kisebbségi kultúrát a közösségnek magának kell eltartania. Úgy kell európai globális szemlélettel gondolkoznunk, hogy kulturális identitásunk megmaradjon - hangoztatta. A felszólalók elsősorban az anyagi gondokat taglalták, s rendre kiderült, mily nehéz anyagi körülmények között születik az erdélyi művelődés. Délután az egyesület díjkiosztó ünnepségére került sor. EMKE-díjas lett Dávid Gyula, 70. születésnapja alkalmából, a romániai magyar művelődés szolgálatába állított életművéért, Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar művelődés és újságírás szolgálatában kifejtett több évtizedes minőségteremtő tevékenységéért (Kacsó Sándor-díj) részesült kitüntetésben; Koczka György, az 1956-os magyar szabadságharc eszményeihez való hűséges ragaszkodásáért és ezek szolgálatába állított magas szakmai színvonalú munkásságáért (Janovics Jenő-díj); Sándor Csaba kiváló népművelői és pedagógiai tevékenységéért (Könczei Ádám- díj); dr. Pozsony Ferenc néprajztudósi munkásságáért, a zabolai néprajzi múzeum létrehozásáért és működtetéséért (Bányai János-díj); Metz József önismeretünket gazdagító helytörténeti és honismereti kutatásaiért (Kun Kocsárd-díj); Guttman Mihály művelődéstörténeti értékű több évtizedes zenepedagógiai és karnagyi munkásságáért (Nagy István-díj); Witlinger Margit minőségi díszlettervezői munkásságáért (Bánffy Miklós-díj); Lőrincz Ágnes sokszínű és kiváló színművészi teljesítményéért (Poór Lili-díj); Jánó Mihály a Barabás Miklós emlékkiállítás megszervezéséért, Vinczeffy László az emlékkiállítás képanyaga restaurálásáért, Varga Mihály a kiállítás megszervezéséhez való hozzájárulásáért (Szolnay Sándor-díj); Ács Alajos színháztörténeti jelentőségű színművészi és társulatépítő tevékenységéért (Kovács György-díj); Nemes Levente színházteremtő munkásságáért és színművészi teljesítményéért (Kádár Imre-díj); Fülöp Mária a romániai magyar bibliográfiai szakirodalom gazdagításáért végzett tevékenységéért (Monoki István- díj); a Marosvásárhelyi Vártemplom Nőszövetsége példamutató közösségi hagyományőrző tevékenységéért a tárgyi népi kultúra körében (Vámszer Géza-díj); Szalmán Lóránd hagyományteremtő, kiemelkedő több évtizedes karnagyi munkájáért (Rónai István-díj); Méhes Béla öntevékeny színjátszó tevékenységéért, Jancsó Árpád az öntevékeny színházi mozgalom szervezéséért és összefogásáért (Szentgyörgyi István-díj); Kilyén Ilka az erdélyi és egyetemes magyar kultúra terjesztéséért (Kemény János-díj). Az erdélyi kultúra szép ünnepe volt az idei számvetés is. /Csomafáy Ferenc: Európai lélekkel, de erdélyi szemmel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

1999. november 27.

Nov. 27-én tartotta EMKE tisztújító közgyűlését Kolozsváron, az összejövetel végén kiosztották a közművelődésben jelentős szerepet játszó személyiségeknek az idei EMKE-díjakat, a Venczel Árpád készítette szobrokat és plaketteket. Megjelent többek között Bálint-Pataki József a Határon Túli Magyarok Hivatala képviseletében, valamint Kelemen Hunor államtitkár és Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Dávid Gyula elnöki beszámolójában arról az átlagosnál is mozgalmasabb tevékenységről szólt, az RMDSZ és az EMKE viszonyáról kifejtette: félretéve a rivalizálást, a két szervezetnek kéz a kézben kell haladnia. Kötő József államtitkár, az EMKE ügyvezető elnöke az önszerveződés eredményeiről számolt be, a sikeresen működő tizenöt művelődési központról, és a közgyűjtemények (Szabédi-ház, Györkös-Mányi Albert Emlékház) létesítésének jelentőségéről. Az erdélyi magyarságnak önálló kulturális modell megvalósítására kell törekednie. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette: Az EMKÉ-ben nincs helye a politikának, az EMKE-politikának viszont jelen kell lennie az RMDSZ-ben. Kelemen Hunor államtitkár előadásában hangsúlyozta, hogy az elmúlt tíz évben a legfontosabb tevékenység az építkezés volt. Központi adminisztrációban már csak a Kolozsvári Állami Magyar Színház és Opera, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház van. A többi hasonló profilú intézmény, valamint a megyei könyvtárak, múzeumok az önkormányzatok hatáskörébe kerültek. A legnagyobb gondot a falusi kultúrházak és könyvtárak okozzák, hiszen se szeri se száma azoknak a polgármestereknek és tanácsosoknak, akik nem hajlandók áldozni a kultúrára. A felszólalók a támogatások elosztásában nagyobb áttekinthetőséget kértek. A tisztújítás eredménye a következő. Elnök Kötő József, ügyvezető alelnök Sebesi Karen Attila, alelnökök Muzsnay Árpád, Matekovics Mária, Tófalvi Zoltán, Ördög Gyárfás Lajos, titkár Dáné Tibor Kálmán, elnökségi tag Balogh Ferenc, kincstárnok Katona Réka, ügyvezető tanács Németh Ildikó, Sebesi Klaudia, pénzügyi ellenőr Bartha Margit. A tiszteletbeli elnök Dávid Gyula /az EMKE eddigi elnöke/ lett. Az EMKE tiszteletbeli tagokat választott, köztük van Dudás Károly (Vajdaság), Göncz László (Szlovénia), Kollár Péter (Szlovákia) is. - Kiosztották az EMKE-díjakat. Az EMKE újonnan megválasztott országos elnöke, Kötő József életműdíjat vehetett át. A díjazottak között van Farkas Árpád, a Háromszék napilap főszerkesztője /Kacsó Sándor-díj/, Sebesi Imrét (post mortem), /Janovics Jenő-díj/, Fodor Csaba a magyar folklór népszerűsítéséért /Kacsó András-díj/, Antal Mária az állandó gyimesbükki néprajzi kiállítás létrehozásáért /Bányai János-díj/, Bíró István (post mortem) a pedagógustársadalmat szolgáló intézményteremtő munkájáért és Matekovics Mihály Arad és környéke magyar kulturális életét fellendítő munkásságáért /Kun Kocsárd-díj/, Benkő András erdélyi zenetörténeti kutató /Nagy István- díj/, Tarr László színművész /Bánffy Miklós-díj/, Gaál András a 25 éves gyergyószárhegyi alkotótábor szervezéséért /Szolnay Sándor-díj/, Bogdán Zsolt színművész /Kovács György-díj/, Borbáth Júlia színésznő /Poór Lili-díj/, Demeter András /Kemény János-díj/, Barabás Olga rendező /Kádár Imre-díj/, Mészáros József könyvtáros /Monoki István-díj/, Szabó Éva néptánctanító /Vámszer Géza-díj/ Simori Sándor az amatőr színjátszó /Szentgyörgyi István-díj/. /Németh Júlia: Tisztújítás az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

2000. augusztus 5.

A 75 éves Erőss Attilával készített interjút a Romániai Magyar Szó. Apja ragaszkodott ahhoz, hogy fia elvégezze a jogot. 1949-ben befejezte be az egyetemet, akkor már a marosvásárhelyi Szabad Szónak volta a munkatársa. Újságírói szakképesítését Bukarestben szerezte meg. Marosvásárhelyen 1953-ban született meg az irodalmi folyóirat, az Igaz Szó. Főszerkesztője Kovács György lett, Hajdu Győző volt a főszerkesztő-helyettes, ő meg a technikai szerkesztő. Később véleménykülönbsége támadt Hajduval, ezért lemondott állásáról. Jogtanácsos lett egy vállalatnál. Közben nem adta fel írói munkáságát. Nyolc önálló kötete van, versek, novellák, regények, színművek és esszék. - Versek a fiókból c. kötete összes példánya elkelt, a Remények bölcsője, álmok temetőjéből is alig akad. Legújabb kötetet - Legyen meg a Te akaratod - a magyarországi kiadó eddig csak Budapesten és Budakeszin mutatta be, szép sikerrel. /Adamovits Sándor: ″A közérthetőséget szeretem...″ Születésnapi beszélgetés a 75 éves Erőss Attilával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./

2000. november 27.

Nov. 25-én Kolozsváron tartotta évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Elöljáróban Kötő József ügyvezető elnök emlékeztetett arra, hogy rendhagyó rendezvényről lesz szó, amelyet a millenniumi ünnepségek jegyében és a konkrét tennivalók előrevetítésének szellemében bonyolítanak le. Kötő József elnöki jelentésében emlékeztetett a nemzettudat ezeréves múltjára, amelyet soha nem lehetett megtörni. Hangsúlyozta, hogy az önvédelem cselekvő korszakába léptek, a mai feltételek közepette lehetséges az új nemzeti kulturális integráció. A közgyűlés elfogadta a Magyar kultúra fóruma elnevezésű együttműködési megállapodást, melyet az EMKE a következő kulturális szervezetekkel kötött: Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (CSEMADOK), Magyarok Székelyföldi Társasága, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Muravidéki Önkormányzati Nemzeti Közösség, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány. Ennek értelmében közös célkitűzéseik az anyanyelv ápolása és megőrzése, a szülőföld magyar kulturális hagyományainak megóvása és átörökítése, a magyar kulturális élet szervezése és összehangolása, az egyetemes magyarság jeles személyiségei emlékének méltó ápolása. Az EMKE és a CSEMADOK már alá is írtak egy szerződést, melynek kivitelezésével a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványt bízták meg. Pillich László ügyvezető igazgató ismertette ennek tartalmát: 2001. január 15-ig a két szervezet adatbázist hoz létre Erdélyben és a Felvidéken, január 31-ig, kölcsönös művész vendégfellépéssel, megrendezik Erdélyben a felvidéki magyar kultúra napját, Felvidéken pedig az erdélyi magyar kultúra napját, évente díjazzák a két közösség kulturális életét, pályázatokra épülő közös költségvetést vezetnek. Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke a gazdasági előrelépést sürgette: enélkül nincs megmaradás! Az EMKE támogatja a csángó nap megszervezését és hagyományossá tételét. Bartha András, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke ismertette ennek az Erdély-szerte megrendezésre kerülő rendezvénynek a lényegét, hogy ismertté tegyék a csángó kultúra kincseit és az otthonmaradást szorgalmazó üzleti terveikhez szponzorokat szerezzenek. Délután díjátadásokra került sor. Első ízben tiszteletdíjakat nyújtottak át olyan személyiségeknek, akik oktatói, művelődési, tudós munkásságukkal életpéldával szolgáltak környezetüknek. Oklevelet kaptak: Abodi Nagy Béla, Egyed Ákos, Cs. Erdős Tibor, Guttman Mihály, Kallós Zoltán, Lőrincz Lajos, Vencel Árpád, Veress István. Utána tizenheten vehették át az idei EMKE-díjakat. Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság szerkesztője Kacsó Sándor-díjban részesült. További kitüntetettek: Janovits Jenő-díj - Boros Zoltán (bukaresti tévé magyar adásának vezetése), Kacsó András-díj - Antal Miklós, post mortem (a Maros és Hargita Népi Együttesek vezetése), Bányai János-díj - Bálint Erzsébet és Bálint Ferenc (inaktelki tájház megteremtése, Gazda Klára); Kun Kocsárd-díj - Zahoránszki Ibolya (máramarosi szórványmagyar kultúra ápolása) és Kálóczy Katalin (határon túli magyarok kulturális életének szervezése), Nagy István-díj - dr. Angi István (zenepedagógia és zeneesztétika), Bánffy Miklós-díj - Ferenczi István (erdélyi magyar színjátszás), Kolozsvári testvérek-díj - Kolozsi Tibor (Bocskai István nagyszalontai köztéri szobra), Kovács György-díj - Szélyes Ferenc (folyamatosan megújuló színészetért), Poór Lili-díj - Fülöp Erzsébet (meggyőző erejű színészet), Kádár Imre-díj - Visky András (korszerű dramaturgia és színházi szakemberképzés), Monoki István-díj - Róth András Lajos (könyvtárosi és tudományos kutatói munka), Kemény János-díj - Figura társulat (a 10 éve megalapított gyergyószentmiklósi színházi tevékenység), Vámszer Géza-díj - Mihály Zita (muzeológus és műemlékvédő munka), Szentgyörgyi István-díj - Puskás György (dicsőszentmártoni öntevékeny színjátszás megszervezése). Az ünnepség a Házsongárdi temetőben a Bánffy-kripta falán elhelyezett Bánffy Miklós-emléktábla leleplezésével és megkoszorúzásával zárult. /Ördög I. Béla: Önvédelmünk cselekvő korszakába léptünk. Átadták a 2000. évi EMKE-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

2001. március 12.

Márc. 10-én Marosvásárhelyen az emeleten Szent István és kora, az előcsarnokban a Székely Színház nagy egyéniségeinek fényképei fogadták a Tompa Miklós Társulat legújabb bemutatójára érkező nézőket. A kétnyelvű millenniumi vándorkiállítást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Határon Túli Magyarok Hivatala szervezte. Joggal dicsérte a kezdeményezést megnyitóbeszédében a három méltató, Burkhardt Árpád alprefektus, Fodor Imre alpolgármester és Kárp György, a Nemzeti Színház aligazgatója. A fotókiállítás pedig az 55 évvel ezelőtt létrejött Székely Színház felejthetetlen színészeiről, rendezőiről, előadásairól nyújt fényképes válogatást. Kemény János, Tompa Miklós, a két alapító, Kovács György, Szabó Ernő, Delly Ferenc, Borovszky Oszkár, Kőszegi Margit, Andrási Márton és kitűnő társaik sorakoznak a képeken. /Nagy Miklós Kund: Hármas esemény a Nemzeti Színházban. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 12./

2001. november 28.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület dec. 1-jén tartja évi közgyűlését Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, ennek keretében a hagyományos EMKE díjkiosztásra kerül sor. Az idei díjazottak: Kacsó Sándor díj, Papp Sándor Zsigmond, kiváló publicisztikai tevékenységéért; Janovics Jenő díj, Jászberényi Emese, a marosvásárhelyi hivatásos rádiózás szolgálatában kifejtett kiváló munkájáért; Kacsó András díj, Füzesi Albert, az erdélyi magyar néptáncmozgalom szolgálatáért, gyerek-, ifjúsági-, valamint faluközösségek tánccsoportjaival elért kimagasló művészi teljesítményéért; Bányai János díj, Szőcs Lajos, a Kőrispatakon létrehozott Szalmakalap Múzeum megteremtéséért; Vámszer Géza díj, Kovács Piroska, a regionális kultúrák megőrzése, a máréfalvi székelykapuk megismertetése és védelme terén kifejtett kiváló munkájáért; Kun Kocsárd díj, Pillich László, a Heltai Alapítvány képviselte új erdélyi közművelődési modell kimunkálásában szerzett érdemeiért; Kun Kocsárd díj, Lukácsy Szilamér, az erdőcsinádi Ifjúsági Ház létrehozásáért, a közép-erdélyi magyar közművelődés szolgálatáért; Nagy István díj, Szép Gyula, az erdélyi magyar zenei élet intézményesülését szolgáló munkájáért; Bánffy Miklós díj, Hajdú Géza, a nagyváradi színjátszás szolgálatában eltöltött több mint három évtizedes kiemelkedő színészi- és intézményszervezői munkásságáért; Szolnay Sándor díj, Ütő Gusztáv, a korszerű művészeti mozgalmak intézményesített ösztönzéséért; Kovács György díj, Györffy András, az erdélyi magyar színjátszás hagyományainak képviseletéért, kiváló alakítások soráért; Poór Lili díj, Méhes Katalin, színház és közönség egymásratalálása érdekében kifejtett igényes színpadi munkájáért; Monoki István díj, Györffi József, székelyudvarhelyi igazgatóként, az erdélyi magyar könyvtárkultúra szolgálatában kifejtett minőségteremtő munkásságáért; Szentgyörgyi István díj, Kalmár Lili, a szórványmagyar öntevékeny színjátszás szolgálatában eltöltött több évtizedes munkásságáért; Emlékoklevelet kap Birck Edit, az erdélyi irodalmi emlékhelyek kialakításában nyújtott tevékenységéért. Balázs Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából az EMKE és a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság díjat alapított, melyet első alkalommal Péter Károly, az Aranyosgyéresi Népfőiskola megszervezésért, a népfőiskola mozgalom szolgálatában végzett munkájáért kap. /D. T. K.: EMKE közgyűlés és díjkiosztás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

2002. december 27.

Életének hetvenharmadik esztendejében elhunyt Ács Alajos színművész /Braila, 1930. júl. 28. - Szatmárnémeti, 2002. dec. 26./, az elmúlt öt évtized erdélyi magyar színjátszásának meghatározó alakja. 1956-tól Szatmárnémetiben játszott, 1969-től tíz éven át a szatmárnémeti színház igazgatója volt. Pályája során több mint száz főszerepet játszott. Az összmagyar színjátszás és kultúra érdekében kifejtett munkásságát 1995-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztjével tüntették ki, de megkapta az EMKE Kovács György-díját és a Harag György-emlékplakettet is. 2000-ben Szatmárnémeti város díszpolgárává avatta. Ács Alajostól a Szatmárnémeti Északi Színház előcsarnokában felállított ravatalnál vehetnek végső búcsút tisztelői, innen kísérhetik utolsó útjára. /Elhunyt Ács Alajos. = Krónika (Kolozsvár), dec. 27./

2003. február 8.

A Házsongárdi temetőben nyugszik osdolai dr. gróf Kuun Géza. Neve ma már feledésbe merült, pedig egykor az erdélyi tudományosság nagy tisztelettel övezett képviselője volt, a mecénás-tudós főurak egyik utolsó megtestesítője. A keleti nyelvészetben szakosodott, megtanult héberül, arabul, törökül, perzsául és szírül. E nyelveket összehasonlító tanulmányokat írt, de kutatta néprajzukat, vallásukat is. A Magyar Tudományos Akadémiának 1883-tól tiszteleti tagja, 1901-től pedig másodelnöke volt. A Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnökéül választotta, a Magyar Történelmi Társulatnak egyik alapítója volt, akárcsak az Erdélyi Irodalmi Társaságnak, amelyet haláláig elnökként vezetett. A temetőben már évek óta garázdálkodók a mindkét portrét övező koszorút letörték, s megrongálták, kivésték a grófnő arcmását. A temető immár jó évtizede sírgyalázók vadászterülete. Feltörik a kripták ajtaját, ablakát, felfeszítik a koporsókat, eltüntetik a fém domborműveket. Így tűnt el Jordáky Lajos, Kovács György portréja s még annyi más sír dísze, címere, emblémája. /Gaal György: Gróf Kuun Géza síremlékét is megrabolták. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./

2003. december 4.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei kolozsvári közgyűlésén tizennégy, az erdélyi kulturális és művelődési életben kimagasló szerepet vállaló személyiségnek adott díjat. Ennek keretében részesült - többek között - Spectator díjban Stanik István, az Erdélyi Riport című nagyváradi hetilap főszerkesztője, Both Aranka pedig az erdélyi magyar néphagyományok ápolásáért kapta meg az EMKE Kacsó András díját. Az erdélyi magyar népi kultúra értékeinek intézményes megőrzése és ápolása terén kifejtett kiemelkedő munkásságáért Gazda Klára a Bányai János díjat, Muzsnay Árpád közösségmegtartó és közművelődési munkásságáért a Kun Kocsárd díjat vehette át. Az EMKE Buzás Pálnak ítélte a Nagy István díjat a magyar zeneirodalom értékeinek népszerűsítése terén végzett több évtizedes zongoraművészi és zenepedagógiai munkásságáért, Garda Dezső, az RMDSZ Hargita megyei parlamenti képviselője pedig népfőiskolaszervező munkásságáért Balázs Ferenc díjban részesült. /Erdélyi kulturális díjak. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 4./ Nemes Levente a Bánffy Miklósról, Fülöp Zoltán a Kovács Györgyről, Fábián Enikő a Poór Liliről elnevezett, a színművészet terén elért eredményeket jutalmazó díjat kapta. A Szentgyörgyi István-díjat László Károly, a Szolnay Sándor-díjat Paulovics László, a Monoki István-díjat Szabó Klára, a Balázs Ferenc-díjat Garda Dezső, a Mikó Imre-díjat Székely Zsuzsa vehette át. A farkaslaki Tamási-ház hűséges gondozásáért Tamási Erzsébet vehetett át oklevelet. A közgyűlésen újra az egyesület alelnökévé választották Matekovits Máriát, az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport aligazgatóját. /K. ZS.: Átadták az EMKE 2003-as díjait. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 4./

2004. április 19.

A magyarul megszólaló tudomány címmel tartottak szakmai konferenciát ápr. 17-én, Apáczai Csere János Magyar Enciklopédiája megjelenésének 350. évfordulója alkalmából Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházának tanácstermében. Szervezők: az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Bolyai Társaság és a BBTE Magyar Nyelvészeti Tanszéke. Péntek János professzor Magyar nyelvű tudományosság – kezdet és vég? című előadásában érzékeltette a magyar nyelv tudományban, tudományos szakirodalomban való használatának fontosságát. Az érdeklődők meghallgathatták Juhász Dezső, Szabó T. Attila, Kabán Annamária, Fazakas Emese, Wanek Ferenc, Gráfik Imre, Gál László, Dede Éva, Kovács György, Szabó Zoltán, Murvai Olga, Muzsnay Csaba, Révay Valéria, Gábor Csilla, Tóth Zsombor, Molnár Szabolcs, Tamás Csilla, T. Szabó Levente, Luffy Katalin és Máthé Dénes előadását. /Oláh Levente: Magyarul megszólaló tudomány. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./

2005. március 18.

A Krónika napilapban Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatban az A Hét hetilapban közölteket /Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy/, emellett Stefano Bottoni reagált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. /A Krónikának ez a száma nem jelent meg az interneten/ Az eddigiekhez képest új megvilágítás ad a vitának egy kortársnak és a vita szemtanújának, a tavaly elhunyt Izsák József irodalomtörténésznek a vallomása, melyet 1985-ben írt. a/ Földes László polgári származású kritikus és esszéíró már diákkorában hangadója volt a kommunista ifjúsági mozgalomnak. Hűséggel szolgálta korát így került Gaál Gábor bukása után az Utunk irodalmi hetilap főszerkesztői tisztébe. Hajszálra sem tért el a hatalom, a diktatúra előírásaitól. Jócskán túlteljesítette az elvárásokat, karrierizmusában osztozott nemzedéktársaival – mindent a hatalomban való részvételért – ez volt az ő jelszava is. Ebbeli mohósága idézte elő meghurcoltatását. Az ügy körül sok a legenda meg a torzítás. Izsák József felidézte a történteket. 1958-ban a Román Munkáspárt határozatban elítélte a revizionizmust, célozva az 1956-os magyarországi eseményekre. Földes László az Utunkban sietett támogatni a határozatot, példákkal bizonyítva, hogy a revizionizmus a romániai magyar irodalomban is felütötte a fejét. A támadás az Igaz Szó folyóirat és főszerkesztője, Hajdu Győző ellen irányult. Mindketten kiszolgálták a hatalmat, csak más iskolát jártak végig. Hajdu Győző a református kollégiumból indult hagyománynak tekintette a népi mozgalmat. Nem szerették egymást. Hajdu Földest kozmopolitának tekintette, Földes Hajdut narodnyiknak, népinek, aki a magyar nemzeti hagyományokat többre tartja a szocialista realizmusnál. Földes Utunkban közölt cikksorozatára válaszként Hajdu Győző egy leleplező beadványt készített a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részére, ebben leírta, hogy a Földes László Rákosi Mátyás menesztése után előtte és Sütő András előtt kijelentette, hogy Gheorghe Gheorghiu-Dejt is el kell mozdítani a párt éléről, mert ő is kiszolgálta a személyi kultuszt. Beadványát aláíratta Sütő Andrással is. Hajdu Győző behívatta Izsák Józsefet és elolvastatta vele beadványát, véleményét kérve. A szobában ott ült némán Sütő András is. Izsák József megpróbálta lebeszélni Hajdu Győzőt a beadvány elküldéséről, de hiába, nem hallgatott rá. A beadványt Kovács György író, központi bizottsági tag juttatta el az illetékesekhez. Ezután Kolozsváron pártgyűlést hívtak össze, ahol Földest leleplezték és kizárták a pártból. Marosvásárhelyen is összehívtak egy Földest leleplező gyűlést. A gyűlésen Hajdu Győző közölte, itt is van egy Földes-bérenc, mégpedig Izsák József. Izsák az ülésen nem válaszolt a vádaskodásra. Földes Lászlóval nagy tragédia nem történt, megmaradt főiskolai állásában, rövid ideig nem közölhetett. Utolérte a karrieristák végzete. Rehabilitálása után próbáltak mártírkoszorút vonni a feje köré. Valójában nem mártírja volt ő a hatalomnak, hanem pallosa. Nemsokára, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála előtt újból közölhetett, visszavették a pártba, a bukaresti A Hét főszerkesztő-helyettese lett. A Földes-ügy minden ódiuma Kovács Györgyre hullott, valósággal kiközösítették az irodalomból. Izsák többször kérte őt, írja meg az utókor számára a történteket. Kovács György Izsák Józsefnek Sütő András szerepéről elmondta, hogy Sütő András 1956 őszén megtagadta a magyar forradalmat „ellenforradalomként” elítélni, több írótársával együtt. Végül bizonyos szervek nyomására aláírta, de ezt az ellenállást a felettes szervek nem bocsátották meg. Kolozsváron 1956-ban Földes László is „ingadozott”. Példát kellett statuálni, állította Kovács György, egy írót fel kellett áldozni. Ki legyen az? Sütő vagy Földes? 1958-ban úgy döntöttek, hogy Sütő a nagyobb író, őt kell menteni, és felvonultatják éppen Földes ellen. – Végülis Földest nem érte végzetes csapás. /Izsák József: Földes László meghurcolásának történetéhez. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ b/ Stefano Bottoni a Krónika napilap kérésére reflektált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. A Földes-ügy szereplői mindannyian magyarok voltak, az akkori baloldal, a hatalmon levő értelmiség legismertebb alakjai. Bottoni a hozzászólások többségéből azt érzi, hogy az ügy résztvevőit még mindig összetartja egy képzeletbeli kötelék. Mai ködösítésre készteti őket. Bottoni döbbenettel olvasta, hogy Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője hozzászólását azzal zárta, „a múlt sokkal bonyolultabb, mint azt Sipos Géza véli” /A megszakított csendről, A Hét, márc. 3./ Bottoni megállapította, hogy K. Lengyel Zsolt, Bárdi Nándor és Vincze Gábor alapkutatásai nem épültek be az erdélyi értelmiség önismeretébe. A közelmúlt feltárásában Romániában óriási változások indultak el az utóbbi 8-10 évben. Van azonban egy terület, ahova a román történészek nemigen hatoltak be: az erdélyi magyar társadalom működési zónájába. Nem írtak arról, „hogy kik juttatták börtönbe magyar szekustiszteknek tett jelentéseikkel a Bolyai Tudományegyetem diákjait, tanárait 1956 után, vagy arról, miként hálózta be az állambiztonság szívélyes magyar emberekkel/ügynökökkel a magyar kulturális intézményeket.” /Stefano Bottoni: Akarják-e tudni? = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ c/ Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatos vitát. Stefano Bottoni Olaszországban élő történész a magyarországi Korall társadalomtörténeti folyóirat 2004 decemberi számában közölte A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmányát. Ennek akkor nem volt nagyobb visszhangja. Salamon Márton László összegzése kiegészíthető azzal, hogy az A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17-i száma újraközölte Bottoni tanulmányát azután indult meg a vita. A vitacikkek eddig az A Hét hasábjain láttak napvilágot, most adott hírt a vitáról a Krónika. Salamon Márton László szerint a vita két romániai magyar szereplőt hoz kínos helyzetbe, Gálfalvi Zsoltot, a Román Televízió igazgatótanácsának RMDSZ-es tagját, a Magyar Pen Klub elnökét és Sütő András írót. Sütő András „légből kapott és gyalázatosságában bíróságért kiáltó” állításnak nevezte Traumát oldó emlék címmel megjelent írásában Stefano Bottoni azon állítását, miszerint „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő”. Sütő András a feljelentő levelek kapcsán azzal védekezett, hogy Hajdu csak véleményeket kért az Igaz Szó Földes által elmarasztalt szerkesztőiről. Gálfavi Zsolt ugyanebben a számban csapdahelyzetekre hivatkozott. /Salamon Márton László: Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy. „Tündérország sötét oldala” = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./

2005. október 18.

A Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958) című terjedelmes összegzésében (A Hét, okt. 6.) Stefano Bottoni egyebek között azt írta a marosvásárhelyi írók 1956 októberi nyilatkozatáról: „A hűséglevelet azok a helyi írók szerkesztették, akikben a párt egyedül és teljes mértékben megbízhatott. Hajdu Győző, az Igaz Szó című folyóirat főszerkesztője, és Kovács György író; a levél november 4-én jelent meg Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel a Vörös Zászlóban. A központi magyar napilap, az Előre főszerkesztője, Robotos Imre ugyanakkor megtagadta az előbbi cikket aláírók által néhány nappal később elküldött távirat megjelentetését, mivel közülük ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, hogy törölje nevüket az aláírók közül, mivel »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«.” Stefano Bottoni közlése pontatlan, ugyanis a szóban forgó nyilatkozat aláírói közül nem csak ketten – Sütő András és Gálfalvi Zsolt –, hanem négyen kérték nevük törlését, de a szerző Oláh Tibor és Nagy Pál nevét „kifelejtette” a szövegből. Holott közleményének jegyzeteiben hivatkozott Sütő András Szemet szóért című naplókötetére is. Ennek 89-90. oldalán ez olvasható: „Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal felhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk! A főszerkesztő ezt tudomásul vette. Közölte velem, hogy ilyenformán a szöveg kinyomtatását azonnal leállítja, de miért? Hiszen azt huszonvalahány személy írta alá! Négyünk kivételével a többi vállalja, amit aláírt. Robotos ennek ellenére a levelet nem merte, vagy nem akarta közölni.” Valóban: a nyilatkozat [vagy levél] soha nem jelent meg az Előre hasábjain. A hitelességre törekvő történésznek tiszteletben kell tartani a tényeket. /Nagy Pál: Nem csak ketten... = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

2005. november 1.

Mindenki hiányzik valakinek. Végső búcsút kellett venni többektől, köztük van Fülöp G. Dénes, a felejthetetlen marosvásárhelyi vártemplomi lelkipásztor, Kövesdi Kiss Ferenc, a Mezőség szórvány-magyarjainak fáradhatatlan istápolója, Illyés Kinga előadóművész, Izsák József irodalomtörténész, Ferenczy István, az erdélyi magyar színjátszás kiemelkedő alakja, Szabó György Pál, a mindenes EMKE-elnök és pedagógus, Imreh Ernő jogász, Sipos Lajos, Vásárhely házainak, hajdani nagyjainak szenvedélyes ismertetője, Ágoston Albert, a kollégium ügyét védelmező öregdiák... néhány név a hiányzók hosszú névsorából. Folytatni lehet a korábban eltávozottakkal, akik a kultúra különböző ágazataiban nagy betűkkel írták be nevüket Marosvásárhely újkori történelmének könyvébe: Molter Károly, Tompa Miklós, Kovács György, Bözödi György, Gagyi László, Csorba András, Erdős Irma, Gyarmaty István, Kabós Éva, Székely János, Tóth István, Oláh Tibor. /Nagy Pál: Akik hiányoznak. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./

2005. november 17.

November 18–19-én Marosvásárhelyen a Stúdió Színházban maratoni, 50 órányi filmvetítésen vehet részt a közönség. A belépés díjtalan. Az ORTT-filmfesztivál magyarországi főszervezője, Kovács György, az ORTT elnöke kifejtette, hagyományteremtő céllal indította útjára 2004 januárjában az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a „Mustra” címen filmszemle-sorozatát, amely a testület által támogatott televíziós és filmes alkotások legjobbjaiból adott ízelítőt. Idén először írt ki pályázatot az ORTT a határon túli filmelőállító műhelyek és a magyar nyelvű rádiós műsorszolgáltatók, illetve magyar nyelvű szerkesztőséget működtető rádiós műsorszolgáltatók által készített, az egyetemes és a magyar kultúra megőrzését és továbbfejlesztését célzó dokumentumfilmek és dokumentumműsorok készítésének támogatására. Az ORTT támogatásával így több mint 49 pályázati eljárásban több mint 10.000 órányi alkotás létrejöttéhez járult hozzá mintegy 12 milliárd forinttal. 2005-ben az ORTT eddig 2,5 milliárd forintnyi támogatásból kb. 2 milliárd forint támogatást nyújtott műsorszámok elkészítésére. Marosvásárhelyen a Mustrán a korábbi és az elmúlt esztendő produkcióiból adnak válogatást. /Péntektől Mustra. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./

2005. november 28.

November 26-án tartotta éves közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kolozsváron, idén ünnepelték az EMKE megalakulásának 120. évfordulóját. A résztvevők egyperces csenddel adóztak Zahoránszky Ibolya emlékének, akinek elhunytával a Máramaros vidéki magyar közösség egyik éltetőjét vesztette el. Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, az 1885-ös alakuláskor a megmaradás volt a cél, a három alappillér, amelyre építettek: az egyház és az iskola megerősítése, a gazdasági erő megtartása és a kultúra felkarolása. Azóta is erre a három tényezőre kell figyelnie az erdélyi magyarságnak. 1910-ben például 163 iskola, 77 óvoda élvezte az EMKE támogatását, 227 könyvtár, 154 daloskör működött az égisze alatt. 1949-ben az összes civil szervezetet megszüntették, az EMKE is erre a sorsra jutott, majd 1991-ben újraalakult. Kötő József államtitkár elnöki beszámolójában az EMKE történetét meghatározó építő tevékenységet emelte ki. A felújítások, építkezések sorából kiemelendő a Szabédi-ház, a pusztinai közművelődéi központ, a Györkös-ház, az országszerte épülő magyarházak, és nem utolsósorban a Barabás Miklós Céh kolozsvári székháza. Több mint 60 civil szervezet csatlakozott társszervezetként az EMKÉ-hez. Dáné Tibor Kálmán ügyvezető elnök bemutatta a marosvásárhelyi szervezet által az ünnepi alkalomra megjelentetett kiadványt. Szép Gyula alelnök elismerte: a minisztériumban való gyenge képviselet rányomja bélyegét a magyar közművelődési életre, hiszen a megyei igazgatóságok, múzeumok, könyvtárak stb. a minisztérium alárendeltségébe tartoznak, ezért elenyésző a magyar alkalmazottak száma. A területi szervezetek képviselői megtartották beszámolóikat. Délután a Magyar Színházban folytatódott az ünnepség a Guttmann Mihály vezette Romániai Magyar Dalosszövetséggel együtt. Az EMKE idei díjátadóját kórusfellépések színesítették. Az EMKE-díjak nemcsak ünnepi gesztusok, hiszen olyan személyiségek kapják meg évről évre, akik a közművelődés prófétái, példájukat népszerűsíteni kell – fogalmazott Kötő József. Az idei díjazottak: Spectator-díj: a Filmtett szerkesztősége; Kacsó András-díj: Orza Calin; Bányai János-díj: Antal Árpád; Kun Kocsárd-díj: Varga Ferenc; Nagy István-díj: Tana Anna; Bánffy Miklós-díj: Kövesdy István; Kovács György-díj: Dobos Imre; Poór Lili-díj: Bicskei Zsuzsanna; Szentgyörgyi István-díj: Kováts László; Szolnay Sándor-díj (a Barabás Miklós Céhel közösen): Novák Ildikó, Szabó Márta és Németh Júlia; Monoki István-díj: Kiss Jenő; Balázs Ferenc-díj (a Romániai Magyar Népfőiskolai Társasággal közösen): Balla Zoltán; gr. Mikó Imre-díj: László Attila; életműdíj Szilágyi Ferenc és Orth István. Farkas Imola: Továbbélés a cselekvés jegyében. /120 éves az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

2006. február 9.

Hatvanéves lenne március 10-én a marosvásárhelyi Székely Színház. „Ha lenne” – tette hozzá Kárp György színművész, a Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. „Mi úgy tekintjük, hogy a Székely Színház jogutódja vagyunk” – mondta. 1946 tavaszán kezdte első évadját a Székely Színház. Az évfordulóra a vásárhelyi Tompa Miklós Társulat gálaműsorral emlékezik. Kovács Levente rendező a hatvan évet felölelő nagy produkciókból vett jeleneteket állít színpadra. A színház meghívja a vásárhelyi magyar társulat egykori, időközben Magyarországra áttelepedett rangos művészeit, Bács Ferencet, Tanai Bellát, Borbáth Ottíliát, Bálint Mártát, Ferenczy Csongort. Az évfordulóval egy időben lesz Marosvásárhelyen a Kisebbségi Színházi Fesztivál. A március 10-19. közötti seregszemlére meghívást kapott valamennyi erdélyi magyar hivatásos társulat, a vásárhelyi színművészeti egyetem magyar és román tagozata, továbbá a kolozsvári Magyar Opera, a Bukaresti Zsidó Színház, a Szebeni és a Temesvári Német Színház, a vásárhelyi Ariel Színház román és magyar tagozata, a kolozsvári Puck Bábszínház, és nem kizárt – egyeztetés folyik -, hogy ugyanakkor fog Marosvásárhelyen vendégszerepelni a budapesti József Attila Színház is. Az egykori Székely Színház a háború után olyan legendás hírű művészegyéniségeket szerződtetett Marosvásárhelyre, mint Tompa Miklós, Szabó Ernő, Kovács György, Borovszky Oszkár, Kőszegi Margit, Delly Ferenc, vagy a később jövők között (akik még életben vannak): Lohinszky Loránd, Tarr László, Szabó Duci, Tamás Ferenc, Nagy József. /Lokodi Imre: A 60. évfordulójára próbál a Székely Színház „unokája”. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./

2006. február 17.

Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes felső-háromszéki betyárok története – egészen pontosan, Pusztai, Jeges (Máthé György), Dézsi, mert így rögzítődött az évek során – a vidéken ismeretes. A népi hősként tisztelt „betyárhármas” az ’50-es évek elején bukkant fel az erőszakos kollektivizálás szüleményeként. Történetükről született már idillikus „kommunista” regény, Kovács György tollából, Ozsdola leánya címmel, ahol az osztályellenség szerepe jutott a három lázadónak, de riportregény is (Tömöry Péter: Banditák nyomában), valamint számos más írás, fejtegetés, visszaemlékezés. Az emlékezések azonban nem szólnak az igazi áldozatokról – a hozzátartozókról, a családokról, akik a megtorló hatalom mindennapos terrorjának voltak kitéve. Ilyen áldozat Bálint Anna is, lánynevén Pusztai Anna, aki mindamellett, hogy testvére életéért rettegett öt éven át, a milícia és a Szekuritáté bosszújának is áldozatául esett. Elmondta, hogy testvérét, Pusztai Ferencet kényszermunkára vitték a bányába, a barátjával, Dézsi Dénessel együtt. Öt évet kellett volna eltölteniük kényszermunkán, de megszöktek. Jegessel csak később, jóval a szökés után találkoztak itthon, és álltak össze egy csapatba. Bálint Anna rendszeresen hordta nekik az ételt az öt év alatt, amíg az erdőben tanyáztak. Közben folyamatosak voltak a rendőrségi zaklatások. A verést szinte megszokta, emlékezett vissza. Sokszor ráfogták a puskát, hogy agyonlövik. Kocsi után is kötötték, úgy hurcolták, majd villamosszékbe ültették, áramot kapcsoltak rá, hogy elárulja, hol van a testvére. Hiába kínozták, nem mondta el. Családjuk minden tagját meghurcoltak, verték, de mindnyájan hallgattak. Bálint Anna elmondta, nem igaz, hogy testvére társaival fosztogatott volna. Aki az erdőn megfordult, mindenkinek segítettek, tilos fával rakták meg az emberek szekereit. Sokan támogatták, segítették őket, enni is többen vittek nekik. Attól függetlenül, hogy országszerte körözték őket, szabadon jártak-keltek. Egyszer a városba mentek vacsorázni Dénessel. Vérdíjat tűztek ki a fejükre. Végül agyonlőtték őket, nem tudják, hol van a sírjuk. /Dimény Árpád: Egy betyártörténet másik oldala. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), febr. 17./

2006. szeptember 22.

Tovább folyik a pusztítás Házsongárdi temetőben. A régi terméskő emlékeket többnyire a betonozó munkások törték össze az elmúlt négy évtizedben. Azután az 1990-es években jöttek a fém-tolvajok. Minden mozdítható portrét, fém díszt, öntvényt lefeszítettek a sírokról, még a kerítések láncait sem átallják magukkal vinni. Csak az utóbbi években a kaputól pár lépésre lévő Kovács György színművész (azóta pótolták), arrébb Gócz Mihály színész, Jordáky Lajos történész-szociológus (helyreállították), Cseke Péter orvos (pótolták), Márton Gyula nyelvészprofesszor, Kuun Géza orientalista tudós (két szobor!), Incze Ferenc festőművész sírszobrát, szoborportréját feszítették le, vitték el lelketlen sírrablók. És most, 2006 júniusában a Téglás Gábor mellszobrára is sor került. Ifjabb Téglás Gábor a századforduló Kolozsvárának volt jellegzetes alakja, jogász-újságíró és költő. Kolozsvár kedves egyénisége volt. Sírszobrát gyűjtésből készíttették. Veress Zoltán és Kozma Erzsi művészek csokornyakkendővel, gomblyukában szegfűvel örökítették meg a távolba néző fiatalembert. Szobra ott volt a baloldali főút mentén, igazi műalkotásnak számított. Talán nem is fémrablók, hanem műgyűjtők rendelésére történt ellopása. Talapzatát döntötték ki, s arról szerelték le a szobrot. Már csak vagy négy magyar fémszobra maradt az egész temetőben. /Gaal György: Téglás Gábor szobrát is ellopták. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./

2006. október 20.

1956. október 24-én reggel óta minden rádiókészülékkel rendelkező család percről percre követhette a budapesti eseményeket. Aznap Marosvásárhelyen a tartományi pártbizottság égisze alatt „értelmiségi találkozót” tartottak. A gyűlés eredeti célja november 7-e megünneplésének előkészítése volt. A megbeszélést Ioan Badioc, a tartományi pártbizottság egyik titkára, valamint Vargancsik István, a városi néptanács elnöke vezette. A részt vevő írók heterogén álláspontot képviseltek. Ott voltak a „sztálinista” vonal (Hajdu Győző, Papp Ferenc, Kovács György) képviselői, a liberalizációt felkaroló fiatalok (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Tompa László, Nagy Pál), valamint az idősebb nemzedék tagjai (Antallfy Endre, Molter Károly, Kemény János) is. Hajdu Győző a szovjet irodalomban és művészetben jelentkező új hullámról beszélt. Sütő András szerint „igen aggaszó közömbösség a tömegekben, ami a szovjet életet illeti, különösen akkor tapasztalható, amikor előadásokról és vizuális agitációról van szó”. Papp Ferenc a magyarországi reformtörekvésekhez való viszonyt boncolgatta: „Erősödött a mi körünkben a Budapest felé való eszmei tájékozódás, nevezetesen a Petőfi körből való eszmei befolyás”. Az ülésen szóba került: mi történt Magyarországon? Hajdu Győző kifejtette: „folyik a vér Pesten, statárium van, nem vonták vissza. Menekül a süllyedő hajóról a póc.” Leszögezte: „ha valaki párttag és kommunista, akkor meg kell választani a módszereket, amelyeket mi leninista harci módszernek mondunk, és amelyek nem az ellenforradalom harci eszközei”. Sütő András nem értett egyet főnökével, tartózkodó álláspontra helyezkedett, megtagadva a forradalom azonnali elítélését: „Nem értünk mindnyájan egyet Hajdu Győző elvtárssal. Teljes tisztelettel hallgattam a magyarországi eseményekkel kapcsolatos fejtegetését, amely a személyes véleménye. Én megvárom a Pártbizottság értékelését az eseményekről. (...) Megmondom a véleményemet a Politikai Bizottság értékelése után, és ha szükséges, revideálni fogom nézeteimet” – mondta. Sütő szavait Gálfalvi Zsolt és Nagy Pál is helyeselték. Utóbbi hozzátette, hogy személy szerint helyesli a békés tüntetést mint harci eszközt, mire Hajdu így válaszolt: „A békés tüntetés módszerét Lenin nem helyeselte, mert veszélyt jelent, hogy az ellenség csatlakozik hozzá”. A pártbizottság képviselője, Ioan Badioc „klasszikus” ellenforradalomnak bélyegezte a budapesti megmozdulásokat, ugyanúgy Kovács György. /Pál-Antal Sándor: Népfelkelés, forradalom vagy ellenforradalom? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

2006. október 27.

Október 25-én Marosvásárhelyen Nagy Miklós Kund nyitotta meg Képzőművészek 1956-ról című tárlatot. Hunyadi László Pongrácz Gergely alakját örökítette meg domborművén, mellette Kiss Levente Moyses Márton emlékére készített munkája áll. A rendezvénysorozat második részében 1956 eseményeit taglaló történelemtudományi konferencia zajlott, Pál-Antal Sándor, Kovács György, Lázok Klára, László Márton és Novák Sándor történészek – közülük többen doktorandusok – részvételével, a beszélgetést dr. Gagyi József társadalomkutató moderálta. Könyvbemutató keretében az előadók a romániai magyarság 1956-os eseményeit feltáró munkákat ismertettek. /Nagy Botond: Tények, képek, telt ház. 1956-ra emlékeztek a Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 27./

2006. november 27.

November 25-én Kolozsváron, Protestáns Teológiai Intézetben tartotta 121. évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke az 1956-os magyar forradalomra emlékezett. Elnöki beszámolójában Kötő József az egyesületben 2006-ban zajlott építő munkát tekintette át: a sztánai Varjuvár felújítása, a pusztinai Csángó Közösségi Ház megépítése, Kolozsváron a Szabédi-ház felújítása (ez jelenleg 80%-ban sikerült), magyar házak megépítése a Szilágyságban, Máramarosban. Szellemi építésnek számít a kiművelt emberek képzése és foglalkoztatása, az EMKE önépítés-modelljének megfelelően. A jövőben sok feladat vár az EMKE-re: többek között elkerülni a magyar kulturális védőháló eltűnésének veszélyét, gondoskodni arról, hogy az erdélyi magyar kultúra megfelelően képviseltessék 2007-ben Nagyszebenben, az európai kultúra fővárosában. Lépéseket kell tenni az Erdélyi Magyar Művelődési Intézet létrehozására. Dáné Tibor Kálmán ügyvezető elnök ismertette az elmúlt év egyesületi eseményeit. A gazdag program a társszervezetekkel való együttműködéssel (Kolozsvár Társaság, Barabás Miklós Céh, Romániai Magyar Dalos Szövetség stb.), a Határon Túli Magyarok Hivatala adatbázisának pályázatírásra való felhasználásával, a sajtó eredményes közreműködésével válhatott valóra. A közgyűlés elfogadta az önrendelkezésért síkra szálló nyilatkozat szövegét. Az EMKE „teljes mértékben támogatja a romániai magyarság közösségének azon törekvéseit, amelyek a közösségi önrendelkezés közjogi formákba iktatott megszerzését célozzák „ – áll a dokumentumban. Ezután tizenhárom kategóriában osztották ki az EMKE 2006-os díjait azoknak a személyiségeknek, akik kulturális, szervezői vagy mecénási munkásságukkal hozzájárultak az egyesület célkitűzéseinek teljesítéséhez. Az idei ünnepeltek névjegyzéke: Spectator-díj – Köllő Katalin, Kacsó András-díj – Szarkaláb Néptáncegyüttes, Bányai János-díj – Tőtszegi Tekla, Kun Kocsárd-díj – Gábos Dezső, Nagy István-díj – Fórika Éva, Bánffy Miklós-díj – dr. Kovács Levente, Kovács György-díj – Rapper Gábor, Poór Lili-díj – Biluska Annamária, Szentgyörgyi István-díj – Bodea György, Szolnay Sándor-díj – Ujvárossy László, Monoki István-díj – Kovács Erzsébet, Balázs Ferenc-díj – Burus János, Gr. Mikó Imre-díj – ifj. Pászkány Árpád. /Ördög I. Béla: Kiosztották az EMKE 2006-os díjait. Az önrendelkezést sürgeti a közművelődési egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

2007. június 9.

Erdélyben az intézményes színész- és rendezőképzésre csak a második világháború után került sor. 1948-ban Kolozsvárott létrejött a Magyar Művészeti Intézet, képzőművészet, zene, színház szakokkal. Az ötvenes évek elején a szakok külön főiskolákká alakultak. 1954. augusztus 14-én kormányrendelet intézkedett arról, hogy a magyar nyelven működő, önálló kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet Marosvásárhelyen folytassa tevékenységét. A marosvásárhelyi illetékeseket is váratlanul érte ez a döntés. Az intézet rektorává a drámaíró Szabó Lajost nevezték ki, aki Zsigmond Ferenc főtitkárral bonyolította le az átköltözést, majd a tanév beindítását. Szabó Lajos, Zsigmond Ferenc és Kovács György közbenjárására a helyi szervek hozzájárultak, hogy a felszámolt pénzügyi iskola épületében (Köteles Sámuel utca 6. sz.) nyerjen végleges elhelyezést az intézet. Marosvásárhely színházkedvelő közönsége az intézet segítségére sietett, bebútorozták az épületet, pótolták a hiányos felszereléseket, biztosították a színészképzés feltételeit. 1962-ben állami segítséggel építették a stúdiótermet, ahol optimális feltételek között képezhették a színinövendékeket. Ugyanebben az évben felavatták Szentgyörgyi István (1842-1931) szobrát, Izsák Márton alkotását. 1976-tól román tagozattal bővült az intézet, melynek végzősei a helyi színháznál tevékenykedhettek, míg a magyar tagozat végzettjei az erdélyi magyar színházak kedvelt színészei lettek. 2004-től zenetanári képzéssel bővült az intézet. /Fodor Sándor S. : Színművészeti Egyetem. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./

2007. július 16.

Iochom István újságíró Pusztai, Jeges, Dézsi című dokumentumriport kötete új megvilágítást nyújt az ötvenes években Felsőháromszéket és Kászonokat izgalomban tartó katonaszökevényekről, akiket rendszerellenességgel, gyilkossággal, rablással vádoltak, üldöztek hajdanán. A hatalom szemében banditák voltak, a lakosság számottevő részének szemében pedig ellenállók. Kovács György író Ozsdola leánya című ifjúsági regényében feldolgozta a témát a kor szellemében, a rezsim elvárásai szerint, majd a hetvenes években Tömöry Péter újságíró, író riportsorozatot közölt az akkori Megyei Tükörben Banditák nyomában címmel. A mostani dokumentumriport kötet előszavában a szerző joggal nevezheti felületesnek, fércmunkáknak a múlt rendszerben megjelent írásokat, azonban az ő munkája sem tekinthető teljesnek. Az eddigi leírásokból hiányoznak az előzmények, a falu két világháború közötti gazdasági-társadalmi életének a bemutatása. Ismerni kellene továbbá Okos Dénes szolgalegényből néptanácselnökké avanzsálását, aki a hatalom teljhatalmú elvtársa lett, s akivel ellentétbe került a később gyilkosságával vádolt katonaszökevény, Máthé György, vagyis Jeges is. /Ferencz Imre: A betyár nemjóját! = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./

2007. augusztus 25.

A sors egy nap híján hatvan évet engedélyezett az egyik legnagyobb erdélyi magyar színésznek, Csorba Andrásnak /Braila, 1927. aug. 25. – Marosvásárhely, 1987. aug. 24./. Az 1920-as évek elején sok székely lány szegődött cselédnek Óromániába, mesterlegény keresett munkát Bukarestben, Galacon, ahol egész kolóniákat képeztek és magyar templomok épültek. Csorba István, csíkszentdomokosi cipészsegéd Brailában kapott munkát, így született Brailán Csorba András. 13 évesen, az 1940-es bécsi döntés után, szüleivel visszatelepedett Erdélybe. Csorba András Marosvásárhelyen a Kereskedelmi Reál Iskolában érettségizett Erdős Irmával és Ollender Mártával. Kemény János a marosvásárhelyi Apollóban látta őket egy műkedvelő színi előadáson. Tanácsára mindhárman Kolozsváron felvételiztek, Csorba András és Erdős Irma a Művészeti Főiskola Színművészeti Karára, míg Ollender Márta – a későbbi Csorba Márta – a Bolyai Egyetem Közgazdasági Karára. Csorba András színészi és alkati képességeit már a főiskola első évében színpadi szereppel tüntette ki Tompa Miklós rendező tanár. 1952 őszén lépett a marosvásárhelyi Állami Székely Színház közönsége elé, nagy sikert aratott. Olyan partnerekkel léphetett színre a különböző darabokban, mint Kovács György, Kőszegi Margit, Szabó Ernő, Andrási Márton, Lantos Béla, Szabó Duci, Kiss László, Lohinszky Loránd, Tamás Ferenc, Jeney Ottó és Szabó Ottó. Egymás után jöttek nagy alakításai. Csorba András filmszerepei is emlékezetesek. Gertler Viktor filmrendező Jókai Mór Aranyemberének filmre viteléhez címszereplőt keresett. Így lett Csorba Andrásból a világ szemében ma is műsoron levő Tímár Mihály. /Csifó János: 80 éves lenne Csorba András színművész. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

2007. október 3.

Nap mint nap tapasztalható a friss sírok meggyalázása a kolozsvári Házsongárdi temetőben. A töredezett, több százados terméskövek csak akkor menekülnek meg a feldarabolástól, ha idejekorán értesül helyükről a Házsongárd Alapítvány. Az utóbbi években ismeretlenek minden díszt, domborművet, portrét lefeszítenek a síremlékekről, még több tíz kilós szobrok szervezett elszállításától sem riadnak vissza. Például: Kovács György színművész (azóta pótolták), Gócz Mihály színész, Jordáky Lajos történész-szociológus (helyreállították), Cseke Péter orvos (pótolták), Márton Gyula nyelvészprofesszor, Kuun Géza orientalista tudós (két szobor!), Incze Ferenc festőművész, Téglás Gábor költő mellszobra, portréja tűnt el. Minden tiltakozás, rendőrségi feljelentés hiába való. Szeptember utolsó napjaiban vált ismertté, hogy Keresztes Kálmán (1887–1980) szobrászművész arcát karjával eltakaró férfi-szobra is eltűnt. Házsongárd újra szegényebb lett egy műalkotással. /Gaal György: Újabb szoborlopás a Házsongárdi temetőben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./

2008. január 12.

1963-ban végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben az az évfolyam, mely először léphetett fel Marosvásárhelyen az újonnan épült Stúdió Színház színpadán. Ez az évfolyam mutatta be a színházavató előadást, Molière Tartuffe című vígjátékát, a címszerepben az osztályvezető professzorral, Kovács György népművésszel, párhuzamos szereposztásban az évfolyam egyik végzős hallgatójával, Visky Árpáddal. A két címszereplő már nincs az élők sorában. Kovács György eltávozott, immár 30 éve, a tanítványt, Visky Árpádot január 12-én, éppen 22 éve, kísérték utolsó útjára döbbent marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi kollégái, barátai, rokonai és sokat szenvedett családja. Visky Árpád személyében nemcsak egy nagy tehetségű művész távozott, aki az erdélyi magyar előadóművészet aranykorának kortársaival, Illyés Kingával, Nemes Leventével elindítójaként és egyik legkiemelkedőbb képviselőjeként írta be nevét a színháztörténetbe. Öntörvényű művész volt, aki lázadó-lázító lobogássá varázsolta a színpadon akár fiatal költőbarátainak, Farkas Árpádnak, Szőcs Kálmánnak, Magyari Lajosnak és másoknak a sorait, akár a klasszikusokét. Visky Árpád a nacionalista tömegtébolyba hajló kommunista diktatúrának és a Szekuritáténak egyik meg nem alkuvó mártírja. /Kovács Levente: In memoriam Visky Árpád. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 12./


lapozás: 1-30 | 31-41




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998