udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 29 találat lapozás: 1-29
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Kurkó Gyárfás

1992. szeptember 16.

Domokos Gergely elítélően emlékezett a Magyar Népi Szövetség /MNSZ/ majd egy évtizedes tevékenységére, melyet kommunista szervezetnek minősített. Nagyon sok adatot említett tanulmányában. Az "önjelölt madoszista MNSZ-vezetőség az egész romániai magyarság érdekképviseletét" hangoztatta. Az eltérő nézetekkel szemben türelmetlenek voltak. A magyarság intézményeit bekebelezték, beolvasztották az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület szervezeteit. - Az MNSZ volt az egyetlen engedélyezett magyar érdekvédelmi szervezet, így aki tevékenykedni akart a magyarság érdekében, az kényszerűen csatlakozott. Domokos megemlékezett az MNSZ 1945. nov. 15-18-a között Marosvásárhelyen tartott ún. "százas" intézőbizottsági üléséről, ahol a nagy vihart kavart nyilatkozott tették: "Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés..." stb. Ezt a nyilatkozatot a párizsi békeszerződési tárgyalásokon a román delegáció érvként használta fel: Tatarescu külügyminiszter idézett ebből a nyilatkozatból. Domokos felidézte a Román Szociáldemokrata Párt 1945 decemberében Kolozsváron megalakult Országos Magyar Bizottságának kiáltványát, ebben elutasították azt a romániai politikát, amely megalkuvásokkal próbál egy nemzetiségi demokratikus tömeget képviselni. A bizottság Erdély nemzeteinek békés egymás mellett élését a svájci mintára kantonális módon látta biztosítottnak. - A másik csoport egyetemi tanárokból, szakemberekből állt: 1945 december elején Kolozsváron tanácskozott Venczel József, Nagy Géza, Buza László egyetemi tanárok, Lakatos István szociáldemokrata vezető, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezeti Központ vezetője, Szász Pál, az EMGE vezetője és Juhász István teológiai tanár. Megbízták Buza László nemzetközi jogászt, készítsen memorandumot, melyben bizonyítsa be, hogy a marosvásárhelyi kiáltvány csak a magyar kommunisták nyilatkozata volt, akik nem képviselik az egész magyarságot, Venczel József pedig készítsen térképet az 1910-es népszámlálás alapján, mert ők az erdélyi magyarság jövőjét Erdély kettéosztásában látták. Az elkészült memorandumot kijuttatták Párizsba. Aláírói: Márton Áron püspök, Szász Pál, Korparich Ede, Lakatos István és Vásárhelyi János református püspök. 1946. ápr. 29-én újabb megbeszélést tartottak és Teleki Géza segítségével eljuttatták az angol és amerikai külügyminiszterhez memorandumukat. - Az MNSZ-en belül kitört a "lázadás" a vezetőség ellen, először Kolozsváron, 1946. jan. 28-án, majd Székelyudvarhelyen, 1946. jún. 30-án, az MNSZ-kongresszuson. - Az MNSZ átalakulását mutatta, hogy Kacsó Sándor, aki 1947-ben Kurkó Gyárfás utóda lett az MNSZ-ben, az MNSZ 1948 júliusi országos értekezletén kijelentette: "Sérelmi politikával a sovinizmust, a reakciót szolgálnánk." 1948 augusztusában a bukaresti MNSZ-központ körlevelet adott ki, utasította a megyei szervezeteket, hogy egyéni sérelmeket, kérelmeket a jövőben ne terjesszenek be a központnak. - Az MNSZ kivette részét a tisztogatásokban is, melyet Luka László A romániai magyarság útja /Igazság, Kolozsvár, 1947. máj. 22./ című cikke indított el. Balogh Edgár már máj. 26-án válaszolt erre "Tisztító önvizsgálat ideje jött el" címen. Bányai László, Kacsó Sándor és a Czikó testvérek rendre sürgették a tisztogatást. 1948. dec. 12-én megjelent a Román Munkáspárt Központi Vezetősége Politikai Irodájának határozata. Ebben megállapították: "A magyar nacionalista polgárság maradi szelleme és elszigetelődési irányzata még most is érezhető egyes kulturális és gazdasági intézményekben." Mindezek a vádak annak ellenére hangzottak el, hogy már 1946-47-ben eltávolították a "reakciós" Szász Pált, Szász Istvánt, György Lajost stb. Letartóztatták Kurkó Gyárfást, Méliusz Józsefet, Demeter Jánost, Csőgör Lajos rektort. - 1952-ben Kacsó Sándor lemondott, az MNSZ vezetőségét Bányai László, Takács Lajos és Juhász Lajos képviselték, az MNSZ utolsó kinevezett elnöke Ottrok Ferenc lett. 1953 tavaszán kimondták az MNSZ önfeloszlatását. /Domokos Gergely: "Tisztító önvizsgálat ideje jött el..." /A Magyar Népi Szövetség és a romániai magyar kisebbség 1944-1953 között. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./

1994. október 29.

Az 1954. jan. 4-én a börtönben éhen halt dr. Szász Pálra emlékezett Vita Zsigmond. Dr. Szász Pál 1933-tól 1948-ig a nagyenyedi Bethlen Kollégium főgondnoka, emellett 1936-1949 között az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke volt. Teljesen újjászervezte az EMGE munkásságát, Csombordon téli gazdasági iskolát indított. Nagy szerepe volt abban, hogy 1941-ben megindult az Erdélyi Gazda folyóirat. 1950-ben ítélték el egy nagy koncepciós perben Márton Áronnal, Venczel Józseffel, Kurkó Gyárfással, Korparich Edével, Lakatos Istvánnal, Teleki Ádámmal és Bodor Bertalannal együtt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29-30./

1995. január 11.

A bukaresti rádióban Halász Anna idős újságírónőnek van egy rovata. Ebben igazat adott egy hallgató levelének, aki Luka Lászlót jó embernek tartotta, hiszen ő intézte el, hogy az orvosi egyetem Marosvásárhelyre kerüljön. Luka László /később Vasile Luca/ a Moszkvából hazatért kommunista gárda tagja, pártutasításokat hajtott végre. 1947-ben, a békeszerződés megkötése után kapta a következő feladatot, az erdélyi magyar vezető értelmiségiek félreállítását. Ennek ideológiai előkészítését végezte a kolozsvári Igazság 1947. máj. 22-i számában megjelent hírhedt cikkével: A romániai magyarság útja. Ezzel megindult ez ellenségkeresés. Eltávolítottak sok értelmiségit, kezdve dr. György Lajossal, az egyetem prorektorával, gyakorlatilag a Bolyai Tudományegyetem rektorával /Csőgör Lajos rektor sokat tartózkodott Marosvásárhelyen/. György Lajos egyben az Erdélyi Múzeum-Egyesület szakosztályi elnöke, a római katolikus Státus elnöke is volt. Az eltávolítottak között volt - többek között - Nagy Géza, Venczel József, Balogh Artúr, Jakabffy Elemér, a gazdasági élet vezetői közül Szász Pált, az EMGE, Korparich Endrét, Lakatos Istvánt, a Szociáldemokrata Párt elnökét, majd Kurkó Gyárfást, a Magyar Népi Szövetség elnökét. A következő lépés a börtön volt, sokakkal együtt Márton Áron püspököt is elítélték. Közben Luka László vagy Vasile Luca pénzügyminiszter is volt, 1952-ig, amikor bebörtönözték. A moszkvaiak és a hazaiak közül Romániában a hazaiak győztek, azért került börtönbe Luka is. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 11./

1995. október 9.

Balogh Edgár válaszolt Csergő Bálint őt elmarasztaló cikkére. Nem tagadja le, hogy ifjúkorában a kommunizmus ígéreteiben bízott. "A kibontakozó bolsevik terrorhoz vagy a dákoromán sovinizmushoz semmi közöm nem volt, bíztam a román néppel való igazságos megegyezés és egy dunai konföderáció eljövetelében mindaddig, míg Kurkó Gyárfással és Márton Áronnal, Méliusz Józseffel és Jordáky Lajossal, Demeter Jánossal és Venczel Józseffel, Antal Dániellel és Csőgör Lajossal egyidőben bilincsbe nem vertek és börtönbe nem vetettek." A Százas Intézőbizottság 1945-ös marosvásárhelyi ülésén mindössze ketten akarták kimondani eleve a trianoni döntést, amint ez Csákány Béla mint koronatanú nemrég a kolozsvári Szabadságban 11 folytatásban megírta. Nem igaz, írta Balogh Edgár, hogy a Magyar Népi Szövetség /MNSZ/ Székelyudvarhelyen megtartott II. kongresszusán a vezetőségnek el kellett menekülnie. /Balogh Edgár: Meg kellene értenünk egymást. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./ Csergő Bálint írása: 1882. sz. jegyzet. Csákány Béla emlékezése: 1789. sz. jegyzet.

1995. november 4.

Nagy László nem fogadta el Csákány Bélának a Magyar Népi Szövetségre /MNSZ/ való emlékezését. 1944. nov. 12. - 1945. márc. 6-a között az ismert atrocitások (magyarok meggyilkolása) miatt Észak-Erdélyt szovjet katonai adminisztráció vezette, addig nem engedték vissza a román vezetést. Kolozsváron a helyi közigazgatást a kommunisták vették át. A szovjet főbiztos volt a hatalom letéteményese. - Kurkó Gyárfás jóindulatú, naiv ember volt, azonban az MNSZ 1945-ös 11 tagú vezetőségében hatan a kommunisták közül kerültek ki /köztük volt Bányai László, Czikó Nándor, Balogh Edgár és Demeter János/. A cikkíró is említi a MNSZ "százas intézőbizottságnak" hírhedt marosvásárhelyi nyilatkozatát (1945. nov. 15-17.). Azt írta, hogy félve a botránytól, úgy finomították a szöveget, hogy a résztvevők belementek. Azt nem írta Csákány Béla, hogy Petru Groza és Luka László is jelen volt, továbbá nem idézte a nyilatkozatból a következőt: "Nem helyeselhető semmiféle olyan törekvés akár magyar, akár román részről, amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel, a nemzetközi reakció szolgálatában, Erdélyből újra háborús tűzfészket teremtene. Hálásak vagyunk a Groza-kormánynak, amely biztosította politikai és közigazgatási jogainkat és lehetővé tette, hogy saját anyanyelvű iskolákat biztosítsunk gyermekeinknek." Ezt a szöveget titkolták, azonban mégis kitudódott és nagy felháborodást keltett a magyar közvélemény előtt. Márton Áron kezdeményezésére egy bizottság ellen-memorandumot szerkesztett, amelyben a trianoni béke etnikai alapon történő revideálását kérték, azzal, hogy azt is juttassák el a béketárgyalásra. Aláírói: Márton Áron katolikus, Vásárhelyi János református püspök, Szász Pál, az EMGE elnöke, Lakatos István /Szociáldemokrata Párt/, Korparich Endre, a Fogyasztási Szövetkezet elnöke. - Az MNSZ - a kommunisták utasítására - támadást indított dr. György Lajos professzor, a Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese ellen, aki egyben az Erdélyi Múzeum-Egyesület szakosztályi elnöke is volt. Ezután Márton Áron püspök 1947. júl. 7-én körlevélben szólította fel papjait az MNSZ-szel való kapcsolat megszakítására, felhatalmazva őket arra, hogy ezt a hívekkel is közöljék. Csákány Béla szerint Márton Áron később belátta tévedését, és meglátogatta Balogh Edgárt. Valójában Márton Áron házifogságából szabadulva /1967/ a megbocsátó keresztényi szeretet szellemében látogatta meg volt börtöntársait. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./ Csákány Béla emlékezése: 1789. sz. jegyzet.

1996. április 4.

Beke György Magyar áfium /Püski, Budapest, 1995/ című könyvének témáját az alcíme jelzi: Trianon fogságában. A szerző Budapesten megismerte a román történelemre vonatkozó dokumentumokat. Ennek köszönhetően megváltoztatta azt az értékelést, hogy az osztrákok eszközként használták fel az erdélyi románságot a szabadságharc leverésére. "A dunai fejedelemségek románjai testvéreiket vak féltékenységgel lázították a magyarok ellen" - írta annak idején Teleki László. Moldva és Havasalföld értelmiségi körei az osztrákokkal egyeztetve alakították ki politikájukat a magyar szabadságharccal szemben. A románság szívós tudatossággal készült a Dnyeszter és a Tisza közti régiók megszerzésére, addig a magyar nemzetet készületlenül érte Trianon traumája. Beke a második Trianon előkészítésében a Magyar Népi Szövetség gyászos szerepét is feltárta /százas bizottság marosvásárhelyi ülése, 1945 novembere/. Beke dr. Takács Lajost és Bányai Lászlót nemzetgyalázó kollaboránsoknak minősítette. Egyetlen példa: Bányai ügyködése révén Észak-Erdélyben 481 "háborús bűnöst" ítéltek el, ebből 100 halálos ítélet, 16 életfogytiglan. Az elítéltek közül 372 magyar, 83 német és 26 román. Ez a szám - az ország lakosságát figyelembe véve - hússzorosa a dél-erdélyi, moldvai és havasalföldi elítélteknek. Dr. Petru Groza alakját is más színben tüntette fel: asszisztált Márton Áron elítélésénél, hagyta, hogy volt barátai /Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár/ börtönbe kerüljenek. /Sylvester Lajos: Egy szókimondó könyv. Magyar áfium. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./

1996. május 15.

Vincze Gábor fiatal szegedi történész az erdélyi történelem 1945 utáni éveit tanulmányozza, Bárdi Nándor kollégája szintén az erdélyi történelem elmúlt 70 évével foglalkozik. Vincze Gábor elmondta, hogy az egyetemen Csatári György és Raffay Ernő előadási fordították a figyelmét Erdély felé. Vincze Gábor nem eszmetörténettel, hanem intézménytörténettel és politikatörténettel foglalkozik. Leginkább a liberalizmus érdekli, de erről Romániában 1945 után nem beszélhetünk. 1945-46-ban volt egy magyar erdélyi polgári csoport, akik Márton Áron püspök köré tömörülve bírálták a Magyar Népi Szövetség tagjainak tevékenységét és fellépéseikkel próbálták védelmezni az erdélyi magyarság érdekeit. A magyar baloldal heterogén csoport volt, a szélsőbalosok vakon engedelmeskedtek a pártutasításnak, ilyen volt Bányai László. A másik szárny a nemzeti érdekeket próbálta képviselni, például Kurkó Gyárfás. /Kisgyörgy Réka: Csak idő kérdése. Interjú Vincze Gábor történésszel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

1997. május 20.

A Magyar Népi Szövetség /MNSZ/ többszöri közbenjárására a művészeti minisztérium 1946. ápr. 9-i, 276. sz. rendeletével létrehozta Kolozsváron az Állami Magyar Zene- és Színművészeti Főiskolát. A főiskola 1946. okt. 14-én nyitotta meg kapuit. A megnyitáskor Nagy István karnagy, a főiskola igazgatója mondott beszédet.Felszeghy Ödön a nemzetiségi iskolapolitika vívmányait méltatta, Szentimrei Jenő, az erdélyi magyar művészeti ügyek vezérfelügyelője elmondta, hogy a Bolyai Tudományegyetem, az Állami Magyar Színház és után ez a főiskola az MNSZ és a Groza-kormány harmadik nagy alkotása. Kurkó Gyárfás, az MNSZ elnöke is ott volt a megnyitón, őt azután 1949-ben letartóztatták sok más erdélyi magyar vezetővel együtt, 1951. júl. 30-án kezdődött meg a koncepciós per tárgyalása. 1951-ben az Állami Magyar Zene- és Színművészeti Főiskola megszűnt mint önálló magyar intézmény. 1954-ben a színművészeti főiskolát Marosvásárhelyre áthelyezték, ezzel egyúttal az önálló magyar rendezői képzés is megszűnt, mert Marosvásárhelyen már nem volt rendezői kar. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./

1998. augusztus 7.

Szabó Kati Kurkó Gyárfás emlékezetét kezdte kutatni, aki tizenöt éve, 1983-ban halt meg. Kurkó Gyárfás inkább a lexikonokban szerepel, nem a köztudatban. Kurkó Gyárfás a Magyar Népi Szövetség elnöke volt 1947-ig. 1949-ben megjelent Nehéz kenyér című önéletrajzi regénye. 1949. nov. 3-án letartóztatták a MNSZ több vezetőjével együtt, koncepciós perben elítélték őket. Kurkó Gyárfás 1964-ig börtönben volt, azután engedték szabadon. A hosszú börtönévek alatt megzavarodott, megbomlott elmével élt Brassóban. 1968-ban rehabilitálták. /Szabó Kati: 16 évig hozzátartozói sem tudtak semmit róla /Kurkó Gyárfás, a nép fia/. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./ Kurkó Gyárfás /Csíkszentdomokos, 1909. dec. 2. - Brassó, 1983. máj. 21./ elítélt társai sorra kiszabadultak, egyedül ő maradt ilyen hosszú ideig börtönben.

1999. november 3.

1948-ban Romániában is megkezdődött a tisztogatás a baloldal berkeiben is. Ahhoz, hogy a Magyar Népi Szövetségben is tisztogatást kezdjenek, szükség volt Kurkó Gyárfás és híveinek eltávolítására. Az MNSZ balos szárnya segédkezett a "népfrontiak" félreállításában. Kurkót már az 1947-es MNSZ-kongresszuson leváltották elnöki tisztségéből. December 10-én Kolozsvárott tartották a szövetség utolsó kongresszusát. Ezúttal végképp eltávolították a Kurkó köréhez tartozókat. 1949. novemberében letartóztatták a félreállított MNSZ-vezetőket, Kurkó Gyárfást, Balogh Edgárt, Méliusz Józsefet, Csőgör Lajost, Demeter Jánost. Ugyanakkor vettek őrizetbe néhány, az MNSZ-szel szemben álló magyar közéleti személyiséget, Szász Pált, az EMGE volt elnökét és Antal Dániel alelnököt is, illetve Korparich Edét, a Hangya Szövetkezet elnökét. 1950-ben folytatódott a sor a magyar szociáldemokraták legismertebbjeivel, Lakatos Istvánnal, Pásztai Gézával. Ezután Venczel József, Teleki Ádám, Bodor Bertalan kerültek sorra. Gondosan készítették elő a kirakatper minden mozzanatát. Elsőként a rendszer legfőbb ellenségének tekintett Márton Áron püspököt vették őrizetbe, őt követték az MNSZ-vezetők. A tervezett nagy perből végül kettő lett: a memorandisták és az autonomisták pere. A memorandista per fővádlottja Márton Áron püspök volt. Ide sorolták be Kurkó Gyárfást is, akinek semmi köze nem volt ahhoz a memorandumhoz, amelyet a püspök és köre megszerkesztett és bátran vállalt is. Balogh Edgárnak, Csőgör Lajosnak, Demeter Jánosnak és az időközben letartóztatott Jordáky Lajosnak azért kellett fizetniük, mert 1944 őszén létrehozták és működőképessé tették az észak-erdélyi autonómiát. /(gál): 50 éve történt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

2001. augusztus 16.

Ferencz Imre Csíkszentdomokoson érdeklődött, emlékeznek-e még Kurkó Gyárfásra. Vállvonogatás, hümmögés. Hogyan ítélik meg itt Kurkó Gyárfás személyiségét? A 76 éves Boros Erzsébet szerint: Az okosok okosan, a buták bután! Kurkó Gyárfás 1909-ben született, lakatos lett Brassóban. 1934-től a MADOSZ Brassó megyei, majd országos elnöke. II. Károly király diktatúrája idején a politikai pártok feloszlatása idején (1938) a MADOSZ az ő elnökletével illegalitásban folytatta tevékenységét. Népi Találkozót szervezett Brassóban (1940), ezután internálták, majd áttették Magyarországra. A magyar hatóságok visszaadták. Az Antonescu-diktatúra alatt egy ideig a brassói Fellegvár foglya. 1944. aug. 23. után hozzálátott társaival a MADOSZ újjászervezéséhez, 1944 októberében javaslatára a MADOSZ Magyar Népi Szövetség néven kiszélesült, ennek elnöke 1947-ig, amikor a harmadik kongresszuson a felerősödő balos frakció nyomására leváltották. Önéletrajzi regénye 1949-ben jelent meg Nehéz kenyér címen. Jelentős publicisztikai tevékenységet fejtett ki: nevéhez fűződnek a romániai magyarság nemzetiségi küzdelmei, az anyanyelvű iskolahálózat, a művelődési intézmények védelme, a gazdaság újjáépítése. Megvádolták, hogy "elvtelen magyar egységben" tömörítette az erdélyi magyarságot a MNSZ köré. 1949-ben letartóztatták, és Márton Áronnal, Venczel Józseffel, Lakatos Istvánnal együtt elítélték. Tizenöt év börtönbüntetés után szabadult 1964-ben. Kurkó Gyárfás neve elválaszthatatlan a romániai magyarság önvédelmi harcától. Talán más eszmék irányából, de a sorsa találkozik a Márton Áronéval, akivel egy faluból indultak... /Ferencz Imre: Nehéz emlékezet. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 16./ Kurkó Gyárfás elborult elmével szabadult a börtönből.

2002. szeptember 17.

Amennyiben a kormányzó párttal nem születik egyezség, s emiatt felbomlik az együttműködési megállapodás, ki húzza a kurtábbat? - kérdezte Benkő Levente, aki hasonlóságot látott a Kurkó Gyárfás vezette egykori Magyar Népi Szövetség /MNSZ/ és az RMDSZ között. Az MNSZ rosszul számolt, amikor azt hitte, hogy a kormányzásra kerülő baloldalhoz csatlakozván megoldotta a romániai magyarság sorsát, bár más választása, lehetséges partnere aligha akadt volna akkor. Ma viszont azért fordítanak hátat sokan az RMDSZ-nek, mert túlzottan Bukarest érdekeink képviseletét vélik felfedezni működésében. /Benkő Levente: Évtizedes béklyók között. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./

2003. június 7.

Húsz éve halt meg Kurkó Gyárfás erdélyi magyar író, újságíró, politikus /Csíkszentdomokos, 1909. dec. 2. - Brassó, 1983. máj. 21./ Szászrégenben lett lakatosinas, majd 1927-ben Brassóban telepedett le, ahol később lakatos- és asztalosműhelyt nyitott. Műveltségét autodidakta módon szerezte meg. Bekapcsolódott az erdélyi politikai mozgalmakba, 1934-ben részt vett a Magyar Dolgozók Szövetségének (MADOSZ) alapításában, a szervezet Brassó megyei, majd országos elnöke lett. 1937-ben jelöltette magát a parlamenti választásokon, de választási visszaélések miatt nem nyert mandátumot. A politikai pártok 1938-as feloszlatása után a MADOSZ az ő vezetésével illegálisan folytatta tevékenységét, 1940-ben népi találkozót szervezett Brassóban. Ezután az Antonescu-diktatúra Caracalba internálta, majd a második bécsi döntés (1940 augusztus 30.) után Magyarországra toloncolták. A magyar hatóságok azonban nem fogadták be, Brassóba visszakerülve egy ideig a fellegvárban tartották fogva. A háborús munkaszolgálattól csak súlyos gyomorműtéte miatt menekült meg. 1944. október 16-án az újra megalakuló MADOSZ, majd az örökébe lépő Magyar Népi Szövetség (MNSZ) elnöke lett. 1946-ban parlamenti képviselővé választották. Az egypártrendszer kialakulásának idején kezdődött el a politikai életből való kiszorítása: 1947-ben a temesvári pártkongresszuson a szélsőbal frakció nyomására leváltották. Ekkor kezdett neki - Gaál Gábor biztatására - önéletrajzi regényének. Az 1944-1947 közti időszak publicisztikája virágkora: írásai az általa alapított brassói Népi Egységben (melynek két évig főszerkesztője is volt), valamint Balogh Edgár kolozsvári Világosságában jelentek meg. Lapjában, cikkeiben igyekezett megvédeni a magyarságot a román nacionalizmus támadásaitól, a kollektív bűnösség vádjával szemben. Szót emelt az anyanyelvi oktatásért, a magyar művelődési intézményekért. Nem értett egyet a magyar szövetkezetek államosításával, ezért azzal vádolták, hogy az erdélyi magyarságot "elvtelen magyar egységben" tömöríti az MNSZ köré. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták, és Márton Áronnal, Venczel Józseffel, Lakatos Istvánnal együtt elítélték. A börtönévek egy részét a dicsőszentmártoni elmegyógyintézetben töltötte. 1964-es szabadulása után szellemileg megrokkanva tért vissza Brassóba, ahol 1974-ig, nyugdíjazásáig egy textilgyárban dolgozott. 1968-ban a Román Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta. Híres önéletrajzi regénye a Nehéz kenyér, ez a szociológiai értékű alkotás először 1949-ben jelent meg, majd 1970-ben a bukaresti Kriterionnál. Szülőfaluja, Csíkszentdomokos parasztságának nehéz életét, munkáját, a székely fortélyosságot és ügyességet nagy nyelvi erővel, az erdélyi irodalmi hagyományokhoz méltóan ábrázolta. Szabadulása után Kurkó tovább írta élete történetét, ebből csak egy töredék jelent meg a Korunkban, Inasévek 1933 címmel. Publicisztikájából 1987-ben jelent meg egy válogatás Magyarországon. /Fábri Ferenc (MTI-Sajtóadatbank): A mozgalmi élet, a publicisztika és az irodalom keresztútjánál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./

2004. március 13.

Húsz éve hunyt el Kacsó Sándor. Tiszteletreméltó az 1937–45 közti időszakot magába foglaló életrajzi kötetének őszintesége (Nehéz szagú iszap alatt). Kacsó Sándor 1945 után beiratkozott a Kommunista Pártba, ezentúl engedelmeskednie kellett. A Magyar Népi Szövetség alelnökeként részt vett e szervezet "dicsőséges" szakaszában, mikor nagyrészt kiépültek a magyar tanügyi-kulturális szervezetek. Ez az időszak a békeszerződés aláírásáig tartott (1947 febr.). Utána megkezdődött a lassú leépülés; ennek következtében 1947 novemberében leváltották Kurkó Gyárfás elnököt, helyébe Kacsó Sándort ültették. Az MNSZ központját Bukarestbe költöztették. Végrehajtotta az utasításokat. E periódus megaláztatásai alighanem élete végéig bűntudattal tölthették el. Emlékirata 1985-ben csak Magyarországon jelenhetett meg, otthon csak 1992-ben. Bizonyos pletykák szerint őszintén megírta a dicstelen 1945–53 közötti éveket is. Jó lenne felkutatni és kiadni ezt az emlékezést. /Nagy László: Tehette parancsra? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

2004. augusztus 27.

Lakatos István /Sárvásár, 1904. szeptember 14. –Kolozsvár, 1993. szeptember 3./ a romániai magyarság jelentős közéleti személyisége, politikusa volt. 1950. febr. 17-én letartóztatták, 25 év kényszermunkára ítélték, 1964-ben szabadult tizenöt év börtön letöltése után. A demokráciáról, a nemzetiségi jogok maradéktalan megvalósításáról – bár tettek neki ajánlatokat – a legsúlyosabb börtönkörülmények között sem alkudozott. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, akihez személyes barátság is fűzte, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. Az volt a bűnük, hogy védelmezték a romániai magyarság saját gazdasági alapjait jelentő szövetkezeti hálózatot, a közbirtokossági javakat, az egyházi iskolákat és egyházi javakat, teljes magyar állami egyetemi és főiskolai hálózatot követeltek. Lakatos István, Márton Áron, Venczel József professzor és mások az 1946 évi párizsi béketárgyalások előtt alapos dokumentációt készítettek a romániai magyarság demográfiai, iskoláztatási, vallási és gazdasági állapotáról és intézményeiről, és ennek megfelelő javaslatokat tettek a határok méltányos megállapításáért. Lakatos István a kolozsvári Lepage nyomdába szegődött nyomdásztanulónak, és elvégezte a nyomdaipari szakiskolát. 1933-ban megírta a nyomdász szakszervezet történetét. 1934-től az Előre című hetilap főszerkesztője és ugyancsak főszerkesztője a három nyelven (románul, magyarul és németül) megjelenő Tipograph című hetilapnak. A Romániai Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának országos titkára, majd elnöke. 1938-tól a gróf Bánffy Miklós vezetésével létrehozott Magyar Népközösség alelnöke. A bécsi döntés után – 1940 őszén – Bukarestből hazaköltözött Kolozsvárra, a Minerva nyomda mestere lett és a budapesti Népszava munkatársa. Később a református egyházi részvénytöbbségű Minerva nyomda igazgatója. 1946-tól országgyűlési képviselő. A romániai magyar szövetkezeti mozgalom vezetője közel egy évtizeden át. Alapítója és irányítója a Kolozsváron szerkesztett Erdély című szociáldemokrata országos napilapnak és elnöke a Szociáldemokrata Párt Országos Magyar Bizottságának. Következetes ellenzője a kommunista és a szociáldemokrata pártok egyesítésének. Börtönéveinek megrázó történetét egy hatalmas, több száz oldalas emlékiratban, a Szekuritáté elől rejtegetve megírta és sikerrel külföldre juttatta. Az emlékirat nyomdakész állapotban van. /Dáné Tibor: Egy igazi demokrata emlékezete. Lakatos István (Sárvásár 1904. szeptember 14–Kolozsvár 1993. szeptember 3.). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./

2004. szeptember 18.

Szept. 18-án az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülése kopjafát és emléktáblát avat Sárvásáron, a templomkertben Lakatos István politikus és közíró /Sárvásár, 1904 – Kolozsvár, 1993/ emlékére. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, akihez személyes barátság is fűzte, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. 1950-ben Lakatos Istvánt 25 év kényszermunkára ítélték, ahonnan tizenöt év után, 1964-ben szabadult. 1934-től az Előre és a háromnyelvű (román, magyar és német) Tipograph című lap főszerkesztője, a Romániai Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának országos titkára, majd elnöke, Emlékirata rövidesen megjelenik. /Bánhegyesi József: Egy igazi demokrata emlékezete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

2004. szeptember 20.

A falu jeles szülötte, Lakatos István emlékére avattak kopjafát szept. 18-án Sárvásáron. Lakatos István a romániai magyarság jelentős közéleti személyisége, politikusa és közírója volt, akit 1950-ben letartóztattak és 25 év kényszermunkára ítéltek. Tizenöt év múlva szabadult a börtönből, az 1964-es általános amnesztiának köszönhetően. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. Ferencz László esperese kegyelettel emlékezett a falu nagy szülöttére. Vekov Károly parlamenti képviselő, a Nemzetépítő Platform elnöke kiemelte, Lakatos István nemcsak szociáldemokrata, hanem elsősorban igaz magyar volt. /P. L.: Kopjafát szenteltek Sárvásáron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

2005. szeptember 23.

Hosszú évtizedeken át mind Magyarországon, mind Romániában bátorság kellett a Magyar Népi Szövetség történetének feszegetéséhez. Töttössy Magdolna kutatásainak doktori tézisének ez volt a témája, s dolgozatát 1986-ban sikeresen megvédte. Töttössy Magdolna úttörő munkájának – A Magyar Népi Szövetség története, 1944–1953 – a magyar történetírásban ezek az előzményei. Töttössy Magdolna könyvét széles levéltári munkára, a korabeli sajtóra, a visszaemlékezésekre és más igen fontos forrásra építette. Szembenálló érdekek gáncsolták az MNSZ működése idején keletkezett írásos emlékek és hagyatékok megőrzését, s még ma is homály fedi a megmaradt kútfők hollétét. Demény Lajos szemtanúja volt annak, hogy milyen hányatott sorsra jutott a Bányai László-hagyaték, hogy az özvegy milyen nehézségekkel találta magát szemben, amikor a hagyaték megmentésére törekedett. A Román Munkáspárt döntése alapján 1949. november 7-én letartóztatták az MNSZ kiemelkedő politikusait és szakembereit. A soha nyilvánosság elé nem tárt „hazaárulás” vádjával börtönbe került Kurkó Gyárfás, Antal Dániel, Balogh Edgár, dr. Csögör Lajos, Jordáky Lajos, Méliusz József. Ezzel a letartóztatások nem értek véget, dr. Demeter Jánost például 1950 áprilisában vették őrizetbe. A sors fintora, hogy a letartóztatási hullám utolérte Luca Lászlót is, aki pedig előretolt „élharcos” volt az MNSZ és a magyarság ellen folytatott könyörtelen felszámolásban. Őt 1952 februárjában vetették börtönbe, és hosszú rabság után a tömlöcben érte utol a halál. /Demény Lajos: A Magyar Népi Szövetség története. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 23./

2006. március 1.

Közel 60 esztendeje, hogy az esemény lezajlott, emlékezett vissza Bartis Árpád. Szovjet katonai megszállás alatt nyögött az ország. A kommunisták átvették és megerősítették a rendőrséget. Kezdték összefogdosni, letartóztatni a számukra veszedelmesnek, akadálynak tartott egyéneket. Akkoriban a Kurkó Gyárfásék által létrehozott Magyar Népi Szövetség képviselte a magyarság ügyeit. Közös megegyezés alapján, főképpen a Magyar Népi Szövetség vezetésével – melyben Bartis vezetőként (titkárként) vett részt, elhatározták, hogy népgyűlést hívnak össze Gyergyószentmiklós főterére. Ezt kihirdették az egész gyergyói járásban. A városban közel tízezer ember gyűlt össze a környéki falvakból. A nép követelte a népbíróság azonnali felállítását. Megtudták, hogy az állomáson több tehervagon áll, ezekbe betuszkoltak több letartóztatottat. Erre a népbíróság azonnali ítélet alapján felmentette az összefogottakat. A nép az állomáson kiszabadította a bevagonírozottakat, úgyszintén a rendőrségen lévőket is. Pár napra múlva megérkezett Gyergyószentmiklósra egy nagyobb csapattest, amely összeszedte a zendülés vezetőit és főbb résztvevőit. Közel 350 embert elszállítottak Bukarestbe, és törvényszék elé állították őket. Bartis megszabadult ettől, mert a népgyűlés utáni napon Csíkszeredába ment, az eljegyzésére. Bukarestben egy hónapig tartották fogva a bűnösnek bélyegzetteket, azonban kisült, hogy románok is voltak a zendülők között. Felmentették és hazaengedték mindnyájukat. Később, amikor a kommunisták átvették a teljes vezetést, egyeseket – mint Bartis szüleit is, kinevezték kuláknak – kényszerlakhelyre, másokat a Duna-csatorna építéséhez hurcoltak. /Bartis Árpád, Marosvásárhely: Zendülés Gyergyóban. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 1./

2006. június 24.

Júniusban lesz tíz éve, hogy elhunyt Balogh Edgár. Nagyon sokat írt: lapokba, folyóiratokba, különböző kötetekbe. Beszélt egyetemi katedrán, a Kolozsvári Rádió mikrofonja előtt. Írásainak egy részét a Korunk belső munkatársa (ma főszerkesztője), Kántor Lajos állította össze 1974-ben, és az megjelent a Kriterion kiadásában Mesterek és kortársak címmel. Tanulmányokat, jegyzeteket, emlékezéseket tartalmaz. A kötetet összeállító Kántor Lajos szerint: „Balogh Edgár majdani életrajzírója, aki egyúttal egész életművének felmérésére fog vállalkozni, zavarban lesz, legalábbis a tekintetben, hogy az ő felmérő munkája tulajdonképpen kinek és minek a hatáskörébe tartozik. Mást ne mondjunk, vitatkozhat rajta a politikatörténet, a szociológia, a történelemtudomány, az irodalomtörténet, a stilisztika, sőt az etnográfia is, s a komparatistáknak egy-egy tudományágon belül ugyancsak érdekes anyagot kínál ez a szabálytalan, mégis a korra és megszületésének helyére annyira jellemző, oly sokféle »konkordanciába« illeszkedő életmű.” Balogh Edgár Temesváron született, Pozsonyban végezte el középiskoláit, majd a prágai német egyetemre iratokozott be. Publicisztikai munkásságát a Prágai Magyar Hírlapban kezdte, és kommunistának vallotta magát. 1935-ben kiutasították Csehszlovákiából, és visszatért szülőföldjére. Előbb Kolozsváron, majd Brassóban telepedett le, és a Brassói Lapokba, meg a Korunkba írt. Mikó Imre, a kortárs írta: „Kevés embernek adatott meg, hogy neve már életében fogalommá váljék. Ilyen fogalom romániai magyar közéletünk rezervátumában a Balogh Edgár neve.” Munkáját népszolgálatnak nevezte. Neve bebörtönzése után vált fogalommá. Börtönbe került Kurkó Gyárfással, Jordáky Lajossal, Lakatos Istvánnal, Márton Áron püspökkel és másokkal együtt. /Kovács Ferenc: Balogh Edgár ma is velünk van! = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./

2007. január 26.

Amikor, 1975-ben a Kriterion Könyvkiadónál Beke György „barangoló-köteteinek” első könyve megjelent, talán még a szerző sem sejtette, hogy az itthon megjelent öt könyv csak kezdet. Magyarországi újra megjelentetésük és a folytatás tíz kötetre tervezett, irodalmunkban egyedülálló teljesítményként számon tartott írói vállalkozássá bővül, az életmű legszámottevőbb része lesz. A 2006-os budapesti karácsonyi könyvvásáron bemutatott nyolcadik könyv /Barangolások Erdélyben 8. Székelyföld. Gyilkos-tó, Szent Anna tava Felsőmagyarországi Kiadó, 2006./, a Székelyföldet bemutató 3. kötet Hargita megyébe kalauzolja az olvasót. Legendák földje, de a legendák mögül reális világ bontakozik ki, évszázadok keservektől, csapásoktól sújtott, a megmaradásért vívott véres küzdelme. A könyvben jelen van a felelősség és aggódás érzése. A XX. század a nemzet szétdarabolásával, nemzettesteknek az anyaországtól való elszakításával, a kisebbségbe jutottak teljes kiszolgáltatásával „a nyelv, a kultúra, az öntudat került veszélybe, settenkedő ellenségtől, amely épp olyan kíméletlenül pusztít, mint a tatárok hajdanában. ” Seregnyi azoknak a száma, akik a belső építkezés, az ellenállás nyílt vagy titkos útját járták, szolgálták népüket. Elég a kötetben felidézett szárhegyi példára, Zöld Lajos küzdelmére, Garda Dezső történelemóráira, Dani Gergely, Berszán Lajos, Gergely István, Tőzsér József, Beder Tibor… áldásos munkásságára gondolni, vagy az előttük járókra: a gyergyóalfalvi István papra, Kájoni Jánosra, Zöld Péterre, Domokos Pál Péterre… E sorból kimagaslik Márton Áron püspök alakja. 1946-ban Csíksomlyón tízezrek előtt szólt arról, hogy „a világ sorsát újrarendező nagyhatalmak hallgassák meg az erdélyi magyarság hangját, ne döntsenek nélküle, ne ítélkezzenek könnyelműen fölötte, ne ismételjék meg a trianoni vétséget”. A másik utat a baloldal kínálta az erdélyi magyarság számára. Azonban a Kurkó Gyárfás nevével fémjelzett Magyar Népi Szövetségnek a trójai faló szerepét szánták. Mi maradt? A belső önépítkezés, az egyéni és kisközösségi ellenállás. A csángóság megmentésében Székelyföldnek felelőssége van. Domokos Pál Péter apostolkodásának követői a tanulást, a képzést helyezték előtérbe. Ősz Erős Péter, Nyisztor Tinka, Ferenczes István, Beder Tibor kitartó munkája nyomán vezetett el az út a magyar anyanyelvű oktatás lehetőségének kiharcolásáig, napjainkban pedig Böjte Csaba kezdeményezéséhez, Rekecsinben saját anyanyelvi oktatási központ létrehozásának gondolatáig. A Julianus Alapítvány pedig Erdély szórványmagyarságát kívánja felkarolni. A sorozat további részét az író váratlan halála félbeszakította. /Máriás József: Beke György Barangoló-könyvei. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 26./ Beke György Barangoló-könyvei: Romániai kiadványok: Szilágysági hepehupa – Riportkönyv – Kriterion Könyvkiadó, 1975 Nyomjelző rokonság – Barangolások nagyapámmal Fehér megyében – Kriterion Könyvkiadó, 1978 Búvópatakok – Barangolások Beszterce-Naszód megyében – Kriterion Könyvkiadó, 1980 Boltívek teherbírása – Barangolások Máramaros és Szatmár megyében – Kriterion Könyvkiadó, 1983 „Itt egymásra találnak az emberek” – Barangolások Bihar megyében – Kriterion Könyvkiadó, 1984 A barangoló-kötetek tíz kötetre tervezett magyarországi újrakiadása és kiteljesítése: Szigetlakók – Barangolások Erdélyben 1. kötet: Szilágysági hepehupa, Nyomjelző rokonság, Búvópatakok – Pomogáts Béla bevezetőjével. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 1996. Boltívek teherbírása – Barangolások Erdélyben 2. kötet: Máramarosban, Szatmárban Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 1998. Az Értől Kölesérig – Barangolások Erdélyben 3. kötet. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 2000. Bartók szülőföldjén – Barangolások Erdélyben 4. kötet. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 2002. Déva vára alatt, Barangolások Erdélyben 5. kötet: Hunyad, Szeben megyék töredékmagyarsága és a Brassó megyei csángók. Felsőmagyarország Kiadó, 2003. Székelyföld I. – Barangolások Erdélyben 6. kötet: Maros, Nyárád, Kisküküllő. Felsőmagyarország Kiadó, 2004. Székelyföld II. – Barangolások Erdélyben 7. kötet: Nagyküküllő, Fehér-Nyikó. Felsőmagyarország Kiadó, 2005. Székelyföld III. – Barangolások Erdélyben 8. kötet: Gyilkos-tó, Szent Anna tava, Felsőmagyarország Kiadó, 2006 Tervezett kötetek: Székelyföld IV. – Az Olt és a Feketeügy. Maradék, Kolozsvár.

2007. március 28.

Emlékkönyv készül dr. Fejér Pál tanár születésének százéves évfordulójára. Pali bácsi – Brassóban mindenki így nevezte – a hatvanas évek derekán vegytant és fizikát tanított az Unirea Líceumban. Szívesen beszélt az eszperantóról, a hagyományos lengyel–magyar barátságról és a tankönyvekben nem szereplő írókról is. Ugyanígy tett a tragikus sorsú Szikszay Jenő, és biztosan más tanárok is. Fejér Pál a hetvenes években megejtett püspöki bérmaútján ebéden látta vendégül Márton Áront, aki nála találkozott régi falubelijével, majd közéleti ellenfelével, végül pedig börtön-sorstársával, Kurkó Gyárfással. Az ebéden a két öreg könnyes szemekkel emlékezett meg a közös börtönévek embert próbáló kihívásairól. Addigra már minden fontos dolog megtörtént velük, földi életük vége felé az emberek egyre elnézőbbek lesznek. (Márton Áron püspök 1980-ban halt meg, Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség szintén csíkszentdomokosi születésű elnöke három esztendővel később.) Hogyan is kerülhetett ugyanazon koncepciós perben a „klerikális reakciót” képviselő püspök és a népfrontos álorcában nyomuló baloldali diktatúra szálláscsinálója? A kínzás után elborult elméjű Kurkó Gyárfás még a börtönben is Sztálinnal és Rákosival folytatott párbeszédet. – A két megbékélt öreg a múltra igyekezett pontot tenni. /K. N. K. : Sorstársak a plébánián. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 28./

2007. szeptember 17.

A Magyar Népi Szövetség (MNSZ) Brassóban alakul meg 1944 októberében, a Magyar Dolgozók Szövetsége (MADOSZ) kommunista szervezet alapjain. A MADOSZ 1944 októberében Brassóban tartott értekezletén született a döntés, hogy felveszik az MNSZ nevet. Itt ideiglenes végrehajtó bizottságot is választottak, amelynek vezetője Kurkó Gyárfás lett. 1944. október 22-én jelent meg Brassóban a Népi Egység, az MNSZ hivatalos lapjának első száma. Az MNSZ első kongresszusán (1945 május) Kurkó Gyárfást választották elnöknek. 1945 novemberében az MNSZ központi intézőbizottsága országos értekezletet tartott Marosvásárhelyen. Az ülésen részt vett Vasile Luca és Petru Groza miniszterelnök is. Az intézőbizottság nyilatkozatot fogadott el, amely kimondta: „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megőrzésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. Nem helyeselhetünk semmiféle olyan törekvést akár magyar, akár román részről, amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel a nemzetközi reakció szolgálatában, Erdélyből újra háborús tűzfészket teremtene. Elismeréssel adózunk a Groza-kormánynak azért az erőfeszítéséért, amelyet politikai jogaink, anyanyelvű oktatásunk, gazdasági érdekvédelmünk biztosítására kifejtett. ” Ugyanakkor hitet tettek a román népi demokrácia mellett. A százak nyilatkozatát (az intézőbizottságnak száz tagja volt) a román kormányzat felhasználta a párizsi béketárgyalásokon. Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter 1946. szeptember 2-án a magyar delegáció kérését, hogy 4000 négyzetkilométernyi területet – Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti városokkal – csatolják vissza Magyarországhoz, éppen a nyilatkozat alapján utasította vissza. Kifejtette, hogy a magyaroknak Romániában minden jogot biztosítanak, és a magyar kormány álláspontja „ellenkezik a romániai magyarok álláspontjával. ”Az MNSZ második kongresszusára 1946 júniusában kerül sor Székelyudvarhelyen. A felszólalók kritikus hangnemet ütöttek meg, kifogásolták az MNSZ kisebbségi statútum-tervezetét. A kongresszus mégis elfogadta a statútumot, és nem egyeztek bele a szociáldemokraták által javasolt magyar választási blokk létrehozásába sem. A zárónapon a sporttelepen a rendezvényt a helybeli polgárok, iparosok és a környékről származó földművesek szakították meg. A kongresszusi küldöttek egy része is ezekhez csatlakozott, követeléseik között szerepelt az önálló Erdély gondolata is. A vezetőség hívei azonban elkergették a tiltakozókat. Az elfogadott nemzetiségi statútumot beterjesztették a kormányhoz, de az válaszra sem méltatta. Ezzel szemben 1948-ban elkezdődtek a tisztogatások, amelyek eredményeképpen letartóztatták Kurkó Gyárfást, Méliusz Józsefet, Demeter Jánost, Csőgör Lajos rektort és másokat is. A Román Kommunista Párt vezetése szerint a szervezetbe “a magyar nacionalizmus fészkelte be magát. ”Az 1946 novemberi parlamenti választásokon a kommunista párt csalásokat követett el. Nemcsak a polgári pártoktól vettek el szavazatokat, hanem hűséges csatlósuktól, az MNSZ-től is. Végül az MNSZ részéről 29 képviselő jutott be a 414 fős testületbe. A helyhatósági választásokat elhalasztották, azt a kommunista rezsim teljes uralomra jutása után tartották meg. Az 1947 novemberében tartott kongresszuson leváltották elnöki tisztségéből Kurkó Gyárfást, az új elnök Kacsó Sándor lett. Ő vezette az MNSZ-t az utolsó kongresszuson is, ahol Kurkót végleg eltávolították a vezetésből, ellenben újra tiszteletbeli elnökké választották Sztálint és Ana Paukert. 1952-ben Kacsó Sándor is lemondott a tisztségről, utódja, és egyben az MNSZ utolsó elnöke Ottrok Ferenc lett. 1953-ban a szervezetet feloszlatták. /Magyar Népi Szövetség. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./

2007. október 23.

1946-ban tüntettek először Erdélyben magyarok a kommunistákkal való együttműködés ellen. Azok ellen, akik az erdélyi magyarság nevében róla, de nélküle akartak dönteni. Majdnem tíz évvel ezután itt, Kolozsváron került sor az erdélyi magyar egyetemi ifjúság közös, 1956-hoz méltó összefogására, amelyet a kommunista diktatúra könyörtelenül megtorolt. Temesváron a magyar és román egyetemi ifjúság megmozdulása, a Szoboszlay-csoport mártíriummal végződött szervezkedése, a nagyváradi diákok csoportja, Székelyföld megannyi mártírja jelzi a megtorlást. Romániában az 1944–1947 közötti időszak fő jellemzője a „népi demokratikus” rendszer fokozatos bevezetése volt. A szovjet nyomásgyakorlással hatalomra juttatott, kommunisták által vezetett kormány, a párizsi békekonferencia lezárta (1947. február) előtt a kisebbségpolitikát illetőleg egy sor, a magyarság helyzetét lényegesen javító intézkedést is törvénybe iktatott. A romániai magyar kisebbség érdekképviseletét magára vállaló Magyar Népi Szövetség érdeme a magyar iskolahálózat, a Bolyai Tudományegyetem, az erdélyi magyar kultúregyesületek, a többségében magyar lakta településeken, a hivatalos intézmények keretében a magyar nyelvhasználat, a közigazgatási testületekben az arányos képviseltséget célzó törekvések, majd az 1946. évi választásokon a jelentős parlamenti képviselet biztosítása. Ennek ára is volt: a valós plurális politikai opció kizárása, a hatalom hivatalos kurzusának átvétele és kötelezővé tétele, valamint a „marosvásárhelyi nyilatkozatként” ismert, 1945. november 17-én a Magyar Népi Szövetség százas intézőbizottságával elfogadtatott állásfoglalás, amely a román állam keretében, az „igazi demokrácia” megvalósítása függvényének tekintette a kisebbség jövőjének biztosítását. Ezt a román hatóságok a párizsi békekonferencián is felhasználták. Ez az állásfoglalás a Magyar Népi Szövetség és az erdélyi magyarság jelentős része közötti törésvonal alapvető elemévé vált. Ennek a mélyülő szakadéknak a kifejezése volt az 1946. június 27–30. közötti, székelyudvarhelyi Magyar Népi Szövetség kongresszusa idején történt első tömeges tüntetés, amely a kommunista hatalommal való együttműködés elleni közösségi fellépést jelentette. A közművelődési intézmények (Erdélyi Múzeum-Egyesület, EMKE, Erdélyi Magyar Dalosszövetség), a hitel- és értékesítési szövetkezetek hálózata, de még az iskolahálózat is megsínylette az 1947 utáni fordulattal kiépülő proletárdiktatúrát. 1949-ben ugyanúgy áldozata lett a koncepciós kirakatpereknek Márton Áron püspök, Szász Pál, Korparich Ede, Nagy Géza, Pásztai Géza, a Magyar Népi Szövetség vezetőségéből Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár, a szociáldemokrata Lakatos István vagy Jordáky Lajos is. Az 1950-es évek nem csak a hagyományos erdélyi magyar kulturális, gazdasági intézményhálózat, hanem a Magyar Népi Szövetség (ön)feloszlatásának időszaka is. A kommunista hatalommal jött a nincstelenség, ínség, nyomor mellett a félelem, a meghurcolás, kényszerlakhely és bebörtönzés. Az 50-es évek első felében új elit jelent meg, amely a kommunista egypártrendszer keretei közt kereste az utat. Az 1952-es közigazgatási reform következtében létrehozott Magyar Autonóm Tartomány az új szovjet mintájú, „adminisztratív megoldás” következménye. Nem valós autonóm intézményről, hanem a szovjet közigazgatási rendszer mintájára létrejött testületről volt szó, amely az állami- és pártintézmények helyi, regionális szintű függvényeként működött. Központja Marosvásárhely lett, amelyet az erdélyi magyarság új, jól ellenőrizhető centrumává változtattak. 1947 után Bukarest, az 50-es években pedig Marosvásárhely lett a központi román kommunista hatalom által megtervezett kisebbségi intézmény és érdekképviseleti hálózatok regionális központja – Kolozsvár ellenében. Kulturális intézményeinek köszönhetően azonban Kolozsvár továbbra is fontos centrum maradt az erdélyi magyarok számára. Elkezdődött a magyar kultúrintézmények „átvándorlása” Marosvásárhelyre. A sort az Utunk kezdte, a Romániai Magyar Írószövetség központi lapja, majd követte a Színművészeti Intézet 1954-ben. Az 1953–1954-es tanévben megszűnt a kolozsvári Mechanika Intézet magyar oktatási részleg. A következő évben a Mezőgazdasági Főiskolára való felvételin már nem hirdettek meg magyar tannyelvű helyeket. A tiltakozó levelek miatt az 1956–1957-es egyetemi tanév kezdetén újból lehetett felvételizni magyar nyelven ezekre a szakokra. A Román Munkáspártnak 1956. július 15-én kiadott határozata a vegyes (román–magyar) oktatási egységek és vonalak bevezetését célozta. 1956. október 24-én, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem bölcsészkari diákszervezete az új statútumot és program-tervezetet előkészítő bizottság tagjai kérték a diákszervezet tényleges függetlenségének alapszabályzatba iktatását. 1956. november 1-jén Dávid Gyula tanársegéd vezetésével a bölcsészkar hallgatói felkeresték a Házsongárdban eltemetett jeles magyar irodalmi személyiségek sírjait. November 12-én Várhegyi István, Nagy Benedek, Koczka György, Kelemen Kálmán, valamint a csoportjukhoz időközben csatlakozott Gyöngyösi Gábor, Bartis Ferenc, Páskándi Géza, Zalányi Ágota bemutatták a Diákszövetség vezetősége előtt az általuk elkészített programtervezetet, s egy perc néma csenddel adóztak a magyarországi áldozatok emlékének. 1956. november 18-án következtek a letartóztatások. 1957 tavaszáig egymást követő több hullámban letartóztatták, elítélték, majd munkatáborokba, börtönökbe zárták mindazokat, akik 1956 folyamán kifejezték elégedetlenségüket, vagy csupán méltó módon szóltak. /Lönhárt Tamás: Tiltakozás és közösségi összefogás. 1946-ban és 1956-ban Erdélyben. Az erdélyi magyarság a kommunista rendszer első évtizedében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

2008. április 9.

Az ötvenes évek elején állandóan a sikeres kollektivizálásáról, az élmunkásokról kellett írni. A sajtó egy szót sem írt a bukaresti törvényszék 1950. augusztus eleji ítéleteiről, melyekben Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspököt életfogytiglani börtönre ítélték. Csoportos koncepciós pert kreáltak, belekeverve Korparich Ede Hangya elnököt, Lakatos István szociáldemokrata képviselőt, a Szövetség szövetkezeti központ elnökét, dr. Szász Pált, az EMGE utolsó választott elnökét, akit tíz évre, míg Kurkó Gyárfás MNSZ elnököt huszonöt évre ítélték. Belekeverték az ügybe Teleki Ádám grófot, a baloldali szimpatizáns agrárpolitikust, Venczel Józsefet, a Bolyai Egyetem statisztika professzorát, Bodor Bertalan bankigazgatót. Az ítéletekről pontosan nem tudott senki semmit, csak mendemondák kerültek ki, pl. Kurkóról, aki tiltakozásul, felháborodva, ráborította az asztalt a bíróság elnökére. Az EMGE éléről a Magyar Népi Szövetség távolította el Szász Pált, és ekkor vette át a vezetést Vass Márton, Antal Dániellel együtt. Szász Pál 1945 után az erdélyi kisgazdaságok jövőjéről tartott előadást, és azt fejtette ki, hogy az olyan nagyüzemi gazdaságok, mint a kolhozok, Erdélyben nem válhatnak be, mert nem alakíthatóak ki olyan nagytáblás üzemformák, melyeket mezőgazdasági nagygépekkel gazdaságosan lehet művelni. Tamási Áron hazahívását Kurkó Gyárfás helyeselte és támogatta, pedig tudta, hogy Nagy István tüzet fújt az „áruló” Tamási ellen. Mert akkor az volt az erdélyi baloldal véleménye, hogy Tamási elárulta az 1937-es Vásárhelyi Találkozó eszméit. A később időben, ahányszor Kurkó sorsa szóba került, Sütő András mindig megjegyezte: „támogatta, hogy Erdélyt Romániához csatolják, a román állam hálából ezért becsukta. ” Kurkóék és Márton Áron sorsa sokáig foglalkoztatta az embereket, mert hivatalosan nem jelent meg a perükről semmi. Az emlékeit közlő Katona Szabó István erre is kitért. Marosfőn nyaralt 1950-ben, ahol szóba hozták a kérdést, miért tartóztatták le őket, és Bányai László kommunista vezető fia, Bányai Péter, aki éppen ott nyaralt, kategorikusan felelte: a Rajkkal való kapcsolatuk miatt. A Bányai-fióka alig tízéves lehetett, biztosan az apjától hallotta ezt a véleményt. Katona Szabó István ezután figyelmesen kereste a Rajk-perről megjelent kék könyvben, de Rajknak semmilyen erdélyi vonatkozását nem találta a részletes periratban. Arról sem írtak az újságok, hogy a szerzeteseket deportálták, de csak a katolikusokat, mert az ortodox kolostorokban a nagyszakállú szerzetesek zavartalanul élték életüket. A sajtó foglalkozott a nagy „Vatikáni-kémperrel”, melynek során még szabadlábon lévő katolikus püspököket ítéltek el. Az sem kapott publicitást, hogy a Bolyai Tudományegyetemből kiszakították a jog és közgazdasági kart. A jogi kar kétnyelvű tagozatúvá vált, azután pár év múlva megszűnt. Ez volt az első kísérlet az önálló Bolyai Egyetem felszámolására. /Katona Szabó István: A felszámolások folytatódnak. Részlet A nagy hazugságok kora című önéletírásból. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./

2008. május 19.

Május 16-án Kolozsváron a régi kollégiumoknak az irodalomhoz való kötődéséről volt szó a XVII. Szabédi Napok rendezvénysorozatán. Bartha Katalin Ágnes tartott előadást Szabédi és az Unitárius Kollégium kapcsolatáról. Szabédi Székely László nyolc évet tanult és 1925-ben érettségizett a kollégiumban, diáklapot szerkesztett és elnöke is volt az önképzőkörnek. Györfi Dénes a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diáklapjainak történetét vette számba. Róth András Lajos a székelyudvarhelyi református kollégiumban folytatott irodalomkutatásról értekezett. Dóczy Örs előadásának címe Klasszika literatúra a 18. század második felében a marosvásárhelyi ev. ref. kollégiumban volt, és a korabeli latin nyelvű oktatást vizsgálta. Szabédi László sírjának megkoszorúzásával zárultak a XVII. Szabédi Napok kolozsvári rendezvényei. A Házsongárdi temetőben Egyed Péter filozófus, író mondott beszédet. Május 17-én a résztvevők Szabédra látogattak, ahol ünnepi műsorral zárták az idei Szabédi-napokat. /Ö. I. B., K. K. : Szabédi, a diák és tanár. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./ Szabédi László (eredeti nevén Székely) 1907. május 9-én született Sáromberkén, de igazi szülőhelyének ősei fészkét, Szabédot tartotta mindig. Akárcsak Bözödi György, ő is faluja és népe iránti tiszteletből vette föl annak nevét. Kolozsváron tizenhét esztendeje emlékeznek rá a születésnap közelében, Szabédon tizenötödszörre gyűltek össze a tudós nyelvész és kiváló költő tisztelői. Május 17-én Szabéd fogadta a zarándokokat. Benkő Samu akadémikus emlékezőbeszédében két 1946-os keltezésű levélre hivatkozott, amelyeket Kurkó Gyárfáshoz és Jordáky Lajoshoz intézett Szabédi László. Bennük kifejti, hogy az erdélyi magyarság egyetlen megmenekülési útja az összefogás. Összefogva kell vállalnia megörökölt intézményeit, köztük az egyházakat, az új világ építésében. Világnézeti különbségek nem okozhatnak ellentéteket az erdélyi magyarok között. Szabédi László emberi méltóságában és írói szabadságában sértve 1959. április 18-án választotta a tragikus kilépést e világból. /Bölöni Domokos: Emlékezés Szabédon. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./

2009. március 2.

Történelmi elégtétel, adósságtörlesztés a XX. század egyik legnagyobb magyarja előtt, hogy február 28-án Kolozsváron a Szent Mihály-templom mellett felavatták Márton Áron püspök szobrát, Bocskay Vince szovátai művész alkotását, melyen mintegy 1000–1500 személy vett részt. Az ünnepi hálaadó szentmisét Jakubinyi György érsek celebrálta a Szent Mihály-templomban. Ezt követően Kovács Sándor főesperes és László Attila alpolgármester leleplezte a templomkertben Márton Áron szobrát. A szobor elhelyezésének kezdeményezése Czirják Árpád pápai prelátus nevéhez fűződik. A Szent Mihály-templom plébániája 2001-ben hirdette meg a szoborállításra a versenytárgyalást, a 2006-ra elkészült műalkotás elhelyezése azonban építkezési engedély hiányában sokáig váratott magára. Jakubinyi György érsek felhívta a figyelmet arra, hogy Márton Áron püspök mindig kiállt a társadalmi igazság mellett, legyen szó akár népéről, akár egyházáról, akár más nemzetiségű és felekezetű emberről, ugyanakkor egész életében gyakorolta a keresztény szeretetet. Florentin Crihalmeanu, kolozsvári és szamosújvári görög katolikus püspök beszédében Márton Áront méltatta, ugyanakkor a „szeretet és a fény forrásának” nevezte a szobrot. „Van mire büszkék legyünk. Népünknek szüksége van mindarra, amit Márton Áron megálmodott és követett. Most már Mátyás király és Márton Áron együtt vigyázzák igazunkat, becsületünket és lelkünket”, fejtette ki László Attila alpolgármester. Vekov Károly történész előadásában hangsúlyozta: „A birtokomban levő nyolckötetes anyag csak töredék, amelyhez 2000–2004 közti képviselőségem alatt jutottam hozzá.” A perről elmondta: „A kihallgatási anyag sem teljes. A perről rendkívül keveset tudunk, s a tényleges peranyag ma sincs a kezünkben. Nem tudjuk azt sem, volt-e egyáltalán védőügyvédje Márton Áronnak. A Márton Áron-pernek a püspökön kívül még hét fővádlottja volt – Szász Pál, Korparich Ede, Kurkó Gyárfás, gróf Teleki Ádám, Venczel József, Bodor Bertalan és Lakatos István –, akiket több koholt vádponttal – például rendszerellenes tevékenységgel, hazaárulással, a rendszer megbuktatásával – illettek.” majd felolvasta azt az 1946-ban kelt dokumentumot, amelyet Márton Áron és követői írtak, s amelyben azt kérték: a magyar kormány kövessen el mindent, hogy az erdélyi magyarság véleménye a folyamatban levő béketárgyaláson meghallgatásra találjon. Ezen dokumentum eredetije sem most, sem a per lefolytatása alatt nem volt meg Magyarországon. /Nagy-Hintós Diana: Zavartalanul zajlott Márton Áron szobrának felavatása Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./

2009. június 1.

Az RMDSZ számára fontos tanulni a múltból. Erre nyújt alkalmat Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston összeállította gyűjtemény a Magyar Népi Szövetség 1944 és 1953 közötti történetéből. Valószínűleg célzatosan a mához szóló címet adtak a kötetnek: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Kántor Lajos hibának tartja a Szabédi László-életmű ismeretében, hogy Szabédi nevét a megjelent munka még személynévmutatójából is mellőzte. Szabédi Kurkó Gyárfásnak (az MNSZ akkori elnökének), Balogh Edgárnak és Jordáky Lajosnak (meg Püski Sándornak Budapestre) írt leveleiben világosan látta a széthúzást, továbbá a kommunista pártirányítást (RKP), a nemzeti önfeladás veszélyességét. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző. 2009. június (1). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./ Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944-1953./Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2009/

2009. december 30.

Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez /Pro-Print, Csíkszereda, 2009/ című könyvéből vett egyik követi jelentést idézte a lap. Az 1949. november 12-én kelt bizalmas követi jelentés beszámolt arról, hogy Kolozsváron nagy feltűnést keltő letartóztatások történtek. Letartóztatták a következőket: Méliusz-Nelovankovics József, a Magyar Nemzeti Színház rendezője, Kurkó Gyárfás, az MNSZ intézőbizottságának tagja, országgyűlési képviselő, Balogh Edgár, a Bolyai Egyetem rektora, országgyűlési képviselő, Szász Pál, az EMGE volt elnöke, továbbá Bikfalvi és Kálmán egyetemi tanárok. Kurkó Gyárfás 1947 végéig az MNSZ elnöke volt, leváltása után a szervezet titkárságának tagja maradt, az 1948 decemberi intézőbizottsági ülésen azonban már csak a százas intézőbizottságba választották be. Az erdélyi magyarság szemében ő a legnépszerűbb politikus. Általában tisztakezű, becsületes embernek ismerték. Önéletrajzi regénye, a „Nehéz kenyér”, melyet az Állami Könyvkiadó adott ki, általában jó kritikát kapott. /Széll Jenő követ jelentése Kállai Gyula külügyminiszternek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 30./


lapozás: 1-29




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998