udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 16 találat lapozás: 1-16
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Lipcsey Ildikó

1990. május folyamán

Beke György emlékezett a Maniu-gárdisták észak-erdélyi vérengzésének egyik állomására, amikor Gyantán gyilkoltak ártatlan magyarokat. /Beke György: Gyanta, 1944. szeptember 24. = Erdélyi Magyarság (Budapest), máj. - 2. sz./ Az emlékezés mellett megjegyzés olvasható: Lipcsey Ildikó a Kritika 1989/10-es számában felsorolt 18 helységet, ahol a román szabadcsapatok magyarokat gyilkoltak. A listából kimaradt Gyanta, ahol több mint negyven magyar embert öltek meg.

1994. november 30.

Nov. 30-án a Magyar Népi Szövetségről /MNSZ/ tartott tudományos konferenciát a Magyar Történelmi Társulat és a Politikatörténeti Alapítvány. Lipcsey Ildikó történész elmondta, hogy az MNSZ a Román Kommunista Párt egyfajta fiókszervezetévé vált. Tíznél több előadás hangzott el, többek között a kolozsvári Gáll Ernő, Katona Szabó István, Fülöp Mihály és Beke György. Balogh Edgár, az MNSZ egykori alelnöke írásban küldte el hozzászólását, ebben hangsúlyozta a szövetség szerepét az erdélyi magyar kultúra fennmaradásáért vívott küzdelemben. /Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, dec. 1./

1999. július 1.

Megjelent Lipcsey Ildikó A Romániai Magyar Népi Szövetség az önfeladás útján /1944-1953/. Possum Kiadó, Budapest, 1998/ című 240 oldalas monográfiája, amely a szerző 1988-ban készült kandidátusi disszertációja. Akkori lektorai: Csatári Dániel és Korom Mihály. A mostani kiadás lektorai: Demény Lajos és Beke György. Sylvester hangsúlyozta, hogy az RMDSZ csúcsvezetésének kötelező olvasmányává kell tenni ezt a könyvet, hiszen az MNSZ önfeladásának útja kísértetiesen hasonlít azzal, ami az RMDSZ-szel történik. /Sylvester Lajos: Lipcsey Ildikó könyve kapcsán. A történelem feleselései. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./

1999. augusztus 6.

Bemutatták Vincze Gábor Illúziók és csalódások /Státus Könyvkiadó, Csíkszereda/ címû könyvét. A szerzõ célja, hogy a nagyközönséggel értesse meg, valójában mi is történt az erdélyi magyarsággal 1944 õszétõl 1989 végéig. Könyvében szerepelnek a különbözõ magyar?román határtervezetek, a baloldali Groza-kormány nemzetiségpolitikája, bemutatta a magyar vagyonok megszerzését célzó román törekvéseket, az 1945-ös földreformot és következményeit, a magyar szövetkezetek küzdelmeit önállóságuk megvédéséért, az oktatásügy helyzetét, a második világháború utáni csángósorsot és a magyar egyházak helyzetét. A ?80-as években Tötössy Istvánné készített doktori disszertáció a Magyar Népi Szövetség történetérõl, majd 1990-ben Lipcsey Ildikó történésznek jelent meg egy kandidátusi disszertációja ugyanerrõl a témáról. Ezek a dolgozatokat mára szemléletükben elavultak, tényanyagukban hiányosak. Mindenesetre õk voltak az elsõk, akik ezzel a témával elkezdtek foglalkozni. - Vincze Gábor megállapíthatta, hogy nem látja a huszonéveseket, az utánpótlást, akik foglalkoznának ezzel a korszakkal. Vincze Gábor ugyanis Bárdi Nándorral /Teleki Alapítvány munkatársa/ Kolozsváron, az egyetemen tartott két félévres kurzust magyar történelem szakosoknak. Reménykedtek, hogy sikerül találni a hallgatók között olyanokat, akik majd a jövõben Erdély jelenkori történelmével foglalkoznak. Azonban csalódniuk kellett, a fiatalok nem akarnak dolgozni. /Szatmári László: Beszélgetés Vincze Gábor történésszel. = Hargita Népe (Csíkszereda), 1999. aug. 6./ Vincze Gábor /Szeged/ történész nyolc éves kutatómunkáját tartalmazza az Illúziók és csalódások /Státus Könyvkiadó, Csíkszereda/ címû kötete. Vincze Gábor Szegeden végezte az egyetemet, ahol két professzor, Csatári Dániel marxista történész és fiatalabb kollegája, Raffay Ernõ foglalkozott Erdéllyel. Õk voltak azok, akik a nyolcvanas évek elején viszonylag nyíltan beszéltek arról, hogy milyen nacionalista, elnemzetlenítõ politika folyik Romániában. Vincze Gábor rájött, hogy a legkevesebbet a '45 utáni évtizedekrõl lehet tudni, így választotta ezt a kutatási területet. Elõször elkészítette a kronológiát, ami 1994-ben könyv alakjában is megjelent, A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1953 /Budapest-Szeged, 1994 - Kisebbségi Adattár I./ címmel. "Az illúziókat követõ csalódások, azt hiszem ciklikusan váltakozva végigkísérték az elmúlt nyolcvan évet. Az alcímet - Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetébõl - adtam, mert ez nem egy kész monográfia." - nyilatkozta Vincze Gábor. Ezt a könyvet nem egy szegedi történésznek kellett volna összeállítania, vallja Vincze Gábor. "Sajnos, az erdélyi magyar jelenkor-történetírás mint olyan, kis túlzással szinte nincs is." "Sajnos, Magyarországon is egyedüli kutató vagyok, aki ezzel a témával foglalkozik." "Elsõsorban Erdélyben kellene kinevelni egy jelenkor-történész csapatot". Az RMDSZ fejlõdését látva, egyre inkább emlékeztet a Népi Szövetségnek a hibáira, állapította meg Vincze Gábor. /Daczó Dénes: Könyvemet nem egy szegedi történésznek kellett volna írnia. Beszélgetés Vincze Gáborral könyvbemutatója ürügyén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./

2001. október 25.

Okt. 23-án tartott emlékező ünnepséget Kolozsváron a Heltai Alapítvány pinceklubjában az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság és a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága. A rendezvényt Pillich László, a Heltai Alapítvány elnöke nyitotta meg. Dr. Péter Miklós mondta el Gagyi Balla Istvánról szóló emlékbeszédét, aki ezeknek az 56-os emlékező ünnepségeknek a szülőatyja és fő szervezője volt, és aki néhány hete eltávozott az élők sorából. Gagyi Balla István az 1956-os forradalom utáni erdélyi megtorlások történetét kutatta. Lipcsey Ildikó budapesti történész tartott előadást az 1956-os magyar forradalomról. A történész nem a forradalom eseménytörténetét foglalta össze, inkább a hozzá vezető utat elemezve, politikai és társadalmi szempontból, mindazokat az okokat, amelyek kiváltották a népfelkelést. Lipcsey Ildikó szerint Nagy Imre kivégzését leginkább Kádár János szorgalmazta, a Szovjetunió csak áldását adta rá. /Köllő Katalin: 45 éves a magyar forradalom. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

2002. szeptember 10.

Dr. Lipcsey Ildikó - a történelemtudományok kandidátusa, az Erdélyi Magyarság című folyóirat főszerkesztője lett a budapesti székhelyű Erdélyi Szövetség ügyvezető elnöke. Az Erdélyi Szövetség korábbi elnöke Székelyhídi Ágoston, lemondott tisztségéről. Dr. Lipcsey Ildikó alelnök az Erdélyi Szövetség elnökségének soron következő üléséig ügyvezető elnökként vezeti az egyesületet. Az Erdélyi Szövetség a Magyarok Világszövetsége tagszervezete és az MVSZ budapesti székházában működik. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

2002. december 20.

Nemrég Adrian Nastase miniszterelnök kijelentette, hogy a magyar-román stratégiai partnerségi nyilatkozattal és a státustörvénnyel szemben tanúsított magatartásával Románia bebizonyította, hogy nem alkalmaz kettős mércét. Éppen Nastase beszél kettős mércéről? Aki most Gojdu-vagyont követel vissza úgy, hogy az ennek sokszorosát kitevő magyar vagyonok visszaszolgáltatásáról hallani sem akar? Két kötet is megjelent az elmúlt időszakban, amely ezekkel foglalkozik: Vincze Gábor: Magyar vagyon román kézen, és Lipcsey Ildikó: CASBI. A kötetek vaskossága is elárulja, hogy tekintélyes vagyonról van szó. Persze ezek visszaszolgáltatásáról vagy a kárvallottak kárpótlásáról nem esik szó, pedig kölcsönösen mondott le ezekről a két állam. A Gyulafehérvári Nemzetgyűlésen vállalt ígéreteket a román állam megalakítása alapelveinek nyilvánított, és amelyek betartását Románia a nemzetközi közösség előtt vállalta, de soha be nem tartotta. Az ígéret be nem tartását nem illik ma firtatni. Ma egy szerződésbeli írásban vállalt, be nem tartott ígéretnek csupán az említése is nacionalista szélsőségességet, irredentizmust, horthyzmust, fasizmust stb.-t jelent a román közélet és a magyar baloldal szerint. A diszkrimináció típusainak összes formája megtalálható Romániában: a törvényes, hivatalos diszkrimináció implicit vagy explicit formáit és az intézményesült diszkriminációt egyaránt. Az elsőre példa már az ország alkotmánybeli egységes nemzeti államként való meghatározása. A tanügyi törvényekben számtalan példát van erre vonatkozóan (pl. magyar osztályok létrehozására kötelező bizonyos létszám, míg a románokéra nem, a történelem, földrajz románul oktatása, a román nyelv anyanyelvként való oktatása, számonkérése stb.). A diszkriminációra az élet szinte minden területéről hozható példa. Sok helyen a mai napig is egy magyar név, a magyar beszéd sorompót jelent, települések esetében pedig a magyar többség megkülönböztetését vonja maga után, ami a központ által kiutalt pénzösszegekben is megnyilvánul. Sorompót jelenthet a szakmai érvényesülés terén, a különböző engedélyek megszerzésében, de akár az egyes szakmákba való belépéshez is már a "belépő jegy" feltétele a román nemzetiség (például diplomácia, a belügy egyes területein). A magyar tankönyvek hiánya, az egyetemalapítás helyzete, a magyar bölcsődék hiánya. A katonaságnál is diszkrimináció érvényesül. Törvény szerint, ahol a 92-es népszámlálás eredményei szerint a kisebbségek számaránya eléri a 20%-ot, ott használhatják az anyanyelvüket a közigazgatásban. Herédi Zsolt egyetlen helyen sem hallotta, hogy az alkalmazottakat kötelezték volna arra, hogy magyarul megtanuljanak, vagy elbocsátották volna őket, és magyarul tudókat alkalmaztak volna. Ha egyetlen ilyen eset lett volna, azt a román sajtó már rég szétkürtölte volna. /Herédi Zsolt: Mérce " román kormány" módra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

2003. február 4.

A trianoni határokon túl élő magyarok fóruma, a kellő támogatás híján csak időközönként megjelenő Erdélyi Magyarság legutóbbi, összevont (2002. március-decemberi) száma Lipcsey Ildikó Metamorphosis Hungariae és Metamorphosis Transylvaniae című kettős vezércikkével indított. Borbély Zsolt Attila az RMDSZ paktumpolitikáját, Király Károly a szövetség kisebbségpolitikáját elemezte. Szöllősy Tibor arról írt, milyen visszhangja van a státustörvénynek Csapó I. Józsefnek a román alkotmányt módosító javaslatai mellett a Magyarok Világszövetségének a külhoni állampolgárságról szóló törvénytervezetét is megismerheti az olvasó. /Erdélyi Magyarság. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 4./

2004. február 25.

Az Erdélyi Szövetség, a Hunyadi Szövetség, a Kárpátaljai Szövetség és a Rákóczi Szövetség aggodalommal értesült arról, hogy az állami költségvetés hiányának mérséklését célzó tervezett intézkedések sorában az illetékesek fontolgatják a határon túli magyarság költségvetési támogatásának csökkentését. – Ezért fogalmazták meg segélykiáltásukat, nyilatkozatukat. "N Y I L A T K O Z A T Az Erdélyi Szövetség, a Hunyadi Szövetség, a Kárpátaljai Szövetség és a Rákóczi Szövetség aggodalommal értesült arról, hogy az állami költségvetés hiányának mérséklését célzó tervezett intézkedések sorában az illetékesek fontolgatják a határon túli magyarság költségvetési támogatásának csökkentését. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy már 2003-ban is számos területen csökkent a határon túli magyarság költségvetési támogatásának reálértéke, hiszen például az Illyés Közalapítvány kerete az előző évhez képest nem változott és ugyanez érvényes a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatási keretére is, a határon túli magyarság ügyében tevékenykedő hazai civil szervezetek költségvetési támogatása pedig abszolút értékben is kevesebb lett. A legutóbbi népszámlálási adatok azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedben a szomszédos országokban élő magyarok száma és a magyarság számaránya jelentősen, egyes országokban drámaian csökkent. A csökkenés egyik fontos tényezője az asszimiláció. Ennek lassítása, megállítása csak akkor lehetséges, ha a határon túli magyarság kulturális intézményeinek működtetését, a magyar tannyelvű oktatási intézmények versenyképességének megőrzését az anyaország hathatósan segíti, ha a kedvezménytörvény keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást az óvodától az egyetemig a magyar családok minden szomszédos országban megkapják. A támogatásnak akár csak egy-két évre szóló visszafogása, főként az iskolák és a magyar oktatási-nevelési intézményekbe beiratkozó diákok támogatásának csökkentése az asszimiláció felgyorsulásához vezet. Szövetségeink ezért azt kérik az illetékesektől, hogy a határon túli magyarság közvetlen költségvetési támogatását reálértékben az eddigi szinten őrizzék meg és a Nemzeti Civil Alapprogram kialakítása során gondoskodjanak arról, hogy a határon túli magyarság szolgálatát fő feladatként végző magyarországi civil szervezetek a tevékenységükhöz szükséges költségvetési támogatást az e célra elkülönítendő keretből megkaphassák. Lipcsey Ildikó, az Erdélyi Szövetség elnöke, Pecze Ferenc, a Hunyadi Szövetség elnöke,    Katona Tamás, a Kárpátaljai Szövetség elnöke,   Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke" /OS – Országos Sajtószolgálat, febr. 24./

2005. július 31.

Romániában 1945-től intenzíven működtek a népbíróságok, katonai ügyészségek. Az ügyek döntő többsége koncepciós per volt. Az Adevarul 1946. július 25-i száma Ghiran Morariu kolozsvári népbírósági főügyész kimutatás alapján hozta nyilvánosságra: Kolozsváron 1945-46-ban 533 ítélet született, 502 elmarasztaló, 31 felmentő, 118 személyt jelenlétében, 384-et távollétében ítéltek el. Nemzetiség szerint az elítéltek közül 33 román, 445 magyar, 20 német, 4 zsidó. Az 502 elmarasztaló ítéletből: 105 halálos, 146 életfogytiglani kényszermunka, 62 esetben 15-25 évi kényszermunka, 29 esetben 15 kényszermunka, 5 esetben 13-25 év közötti nehézbörtön, 19 esetben 15 évig tartó nehézbörtön, 13 esetben 15 évig tartó szigorított fegyház, 31 esetben 15 évig tartó fogházbüntetés. Átmeneti szünet után, 1947-ben újabb perek következtek. Ezen összesítés után Lipcsey Ildikó egy 1950-es pert ismertetett. Az akkori hivatalos tájékoztatás szerint az imperialista ügynökök kémhálózatot hoztak létre Bukarestben. /A Román Népköztársaság dolgozó népe lesújtott a hazaáruló kémek bandájára. = Erdélyi Magyarság (Budapest). 2005. július-szeptember/

2005. július 31.

Az 1956-os forradalom leverése után az egész Kárpát-medencei magyarságot sújtotta a megtorlás. Lipcsey Ildikó az erdélyi magyarságot ért megtorlást foglalta össze, felsorolva a nagyobb pereket. Kolozsváron 1956 októberében új diákszövetséget alakítottak, erről tudomása volt a pártszervezetnek. Október 24-én azonban a diákszövetségi gyűlés természetszerűen átváltott a magyar forradalommal való szolidaritás gyűlésévé. Október 25-én letartóztatták a gyűlés három résztvevőjét, Balázs Imrét, Tirniván Arisztídet és Walter Frigyest. Az előző kettőre 7-7 évi fegyházra ítélték. November 17-én Várhegyi Istvánnal az élen letartóztatták a diákszövetség vezetőit, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt és Nagy Benedeket. Temesvárom 2500 diákot tartóztattak le, végül 30, többségében román diákot ítéltek 3 hónaptól 8 évig terjedő fegyházra. Bukarestben is megmozdultak a diákok. 1957 májusában Paul Goma írót a bukaresti diákok tervezett sztrájkja miatt elítélték. 1956-tal volt kapcsolatos a szász írók 1959-es brassói pere, Schönfeld aradi főrabbi pere, Piesch Miklós, Blumenthál Pál pere, Teodor Margineanu román katonatiszt pere, aki a magyarországihoz hasonló felkelést akart kirobbantani Romániában. A perek történetét csak részben tárták fel Romániában. Megközelítő adatok szerint a perek 35 ezer embert érintettek. 30 személyt kivégeztek. Kb. 40-50 ember a bántalmazásokban vesztette életét. 1957 a nagy letartóztatások időszaka volt, emiatt Szamosújváron, a 3000 férőhelyes börtönben 10 ezren raboskodtak. A politikai elítéltek 80 %-a magyar volt. Itt és Jilaván működtették a „megsemmisítő részleget”. A Bolyai Tudományegyetemen 20-30 ítélet született. Az egyházakat is támadták. Erdővidék és Homoród mente unitárius papságának fele került börtönbe, családtagjaikkal együtt „szervezkedés” és „ellenséges elemek támogatása” címen. A kolozsvári Protestáns Teológia unitárius karán 3 tanárt és 15 diákok ítéltek el. A Nyárád mentén szintén egyház emberek kerültek a vádlottak padjára. A Csíkszeredai Főgimnázium tanárát, Puskás Attilát és társait – tanárokat, diákokat, 11 főt – ítéltek el. Nagyváradon diákok megalakították a Szabadságra Vágó Ifjak Szövetségét /SZISZ/. Ebből nagy pert csináltak, 1981-ben folytak a letartóztatások. A 151 letartóztatottból 57 főt elítéltek. Sepsiszentgyörgyön diákok Székely Ifjak Társaság /SZIT/ néven alakítottak csoportot, őket 1958-ban tartóztatták le, 1959-ben az 50-60 elítéltet a hírhedt brailai nagyszigetre vitték. A kizárólag munkás fiatalok által alapított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ perben 1500 személy volt érintve, 76 ítélet született. A temesvári diákok perében 32-en szerepeltek. Szilágysomlyón 5 főt börtönöztek be, Szászrégenből 24 ember ellen indult eljárás. Kolozsváron az Illegális Kommunista Ellenes Szövetség /IKES/ 35 fiatalkorú rendszerellenes szervezkedés volt. A Kis-Küküllő menti szervezkedésnek 6 vádlottja volt. 1958-ban Bencze György református lelkész be nem jelentett vadászpuskája miatt terrorcselekményre való késztetés vádjával 20 év nehézbörtönt kapott. 1958 júliusában letartóztatták Fülöp G. Dénes református lelkészt, 11 évre ítélték, 1958 augusztusában Cseterki János lelkészt tartóztatták le, ugyanebben a hónapban Harai Pál brassói káplánt az EMISZ perben fel nem jelentés címén 10 évre ítélték. Ebben az évben további egyházi személyeket ítéltek el. Három nagy pert emelt ki Lipcsey Ildikó: a Szoboszlay és társai ügyét 1958. április-május hónapban tárgyalták. A vádirat szerint 1950-ben Keresztény Munkapárt néven szervezetet hoztak létre, hogy fegyveres lázadást készítsenek elő. A Szoboszlay-féle szervezkedés a többpártrendszer és a szocialista rendszer eltörlésének igényét hordozta magában. Magyarországgal szoros szövetségi rendszert akartak kialakítani. Az erdélyi kérdés megoldását a két ország államszövetségében látták. A szervezkedésnek román tagjai is voltak. A Szoboszlay-perben 200 személyt tartóztattak le, köztük lelkészeket, szerzeteseket, 57 főt ítéltel el, köztük tíz főt halálra, a kiszabott börtönévek száma:1300 év. A másik nagy per az érmihályfalvi csoport ügye. Vezetőjüket, Sass Kálmán református lelkészt 1958. február 19-én tartóztatták le. Az érmihályfalvi csoport ügyében 31 főt ítéltek el, ebből kettő halálos ítélet volt, amit Sass Kálmán református lelkészen kívül dr. Hollós István egykori hadbíró századoson végrehajtottak. A harmadik nagy ügy a „kilencek”, vagyis az ENSZ-memorandum megfogalmazóinak és terjesztőinek ügye, akik 1956-ban az erdélyi kérdés megoldását vetették fel. Három álláspont volt: 1. Márton Áron római katolikus püspök és Dobri János református teológiai tanár Erdély Magyarországhoz csatolását tartotta helyesnek. 2. Jordáky Lajos és Pásztay Géza a független Erdély gondolatát támogatták. 3. Dobai István, a református egyház világi gondnoka Erdély kettéosztásában és lakosságcserében gondolkodott. Mindannyian úgy látták, méltányos megoldást. A Dobai István által elkészített memorandumot az akkori erdélyi magyar társadalom szinte valamennyi képviselője ismerte és véleményezte, de ismerte Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Illyés Gyula, Veres Péter és Sinka István is. A per során 16 személy ellen indult eljárás. 1957 márciusi letartóztatásuk után valamennyien fenntartották véleményüket. A per vádlottjaiból ketten a kínzásokba belehaltak, Dobait és Varga László tiszteletest életfogytiglanra, a többieket 25 és 5 év közötti börtönre ítélték. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol a 400 elítéltből csak 40 maradt életben az elszenvedett kínzások, az éhezés és orvoshiány miatt. A Magyarország elleni szovjet katonai intervencióban Románia és Csehszlovákia készségesen részt vett volna, de Hruscsov erre nem tartott igényt. Azonban szovjet katonai egyenruhába öltöztetett román katonaság részt vett a szovjet intervencióban. A román titkosszolgálat – román szakemberek szerint – bekapcsolódott a magyar eseményekbe. Cristina Troncota történész, a hadtudományok doktora a román titkosszolgálatok történetével foglalkozó monográfiájában külön fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Ő is és mások is ketté választják a kérdést: a román titkosszolgálat beavatkozása a forradalom előtt és a beavatkozás a forradalom után. 1956 nyarától kezdődően a Securitate hamis osztrák, nyugat-német, francia és olasz útlevéllel ügynököket küldött Magyarországra, magyarul jól beszélő személyeket, akik a gyűjtött információkat Bukarestbe továbbították, onnan pedig a szovjet titkosrendőrség rendelkezésére bocsátották. 1956 november végi látogatása alkalmával Bodnaras felajánlotta segítségét az ÁVH újraszervezésére. Többszáz magyarul tudó szekuritate-alkalmazott érkezett Magyarországra, irányítójuk Einhorn Wilhem /Vilmos/ volt, aki fedéssel tartózkodott Budapesten, mint a román nagykövetség tanácsosa. Troncota irányt mutatott a román és magyar történészeknek, érdemes lenne ebben az irányban kutatni. /Lipcsey Ildikó: A forradalom hatása és következményei Erdélyben. = Erdélyi Magyarság (Budapest). 2005. július-szeptember/

2005. november 10.

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

2006. augusztus 1.

Sikeres kezdeményezés főszervezője Bácsfainé Hévizi Józsa történelem szakos tanárnő, autonómiakutató, aki első alkalommal szervezte meg az autonómiavetélkedőt Európai integráció és önigazgatás címmel gimnazista fiatalok számára július 6-án Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében. A mintegy 34 csapatból a legjobb hat mérte össze erejét a döntőn. Csoportok érkeztek Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Nagykőrösről. A tanárnő fontosnak tartja a helyes nemzeti önértékelés kibontakoztatását a területi, egyházi és kulturális autonómiatípusok bemutatásával. A diákok felkészülését két könyv segítette: Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnökének műve: Autonómiák és autonómiatörekvések, illetve a tanárnő saját könyve: Autonómiatípusok Magyarországon és Európában. Az autonómiaverseny zsűritagjai között neves politikusok ültek: Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke, Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokrata Szövetségének elnöke, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyar Demokrata Közösség elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, valamint Lipcsey Ildikó kandidátus történész. A gimnazista diákok felkészültségét mutatta, hogy mindegyik csoport bemutatta saját térségének adottságait, valamint többszintű autonómiamodelleket dolgoztak ki a fiatalok a helyi adottságok figyelembevételével. A versenyt a Beregszászi Magyar Gimnázium csapata nyerte, második helyezést ért el a nagyváradi Ady Endre Líceum csapata, harmadikként végeztek a Baróti Szabó Dávid Középiskola tanulói. A győztes csapatok Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum elnökének felajánlására lakiteleki üdülést nyertek, valamint részvételt a kiskunmajsai ’56-os táborban.  A verseny társszervezője az Erdélyi Szövetség, Lipcsey Ildikó vezetésével. /Frigyesy Ágnes: Autonómiaverseny a Szent Margit Gimnáziumban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 1./

2007. július 16.

Nagyváradon tartotta vándorgyűlését a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ), a rendezvényen a régió kiemelkedő személyiségeiről hangzottak el előadások. A szövetség elnöke a Budapesten élő Medvigy Endre, aki főként a kommunizmus idején mellőzött írók – Sinka István, Nyirő József, Wass Albert – munkásságát kutatja. Az irodalomtörténész nemcsak a munkája révén kötődik a Partiumhoz: szülei Nagyváradon születtek. Medvigy Endre a vele készült interjúban kifejtette, a szövetség elnevezése egy ernyőszervezetet takar, amely közel negyven tagszervezetet számlál a Kárpát-medence minden régiójában. Egyetemes magyarságban gondolkodó, határokat, politikai megosztottságot figyelmen kívül hagyó szervezetről van szó, amely a Kárpát-medence egy-egy szeletének értékeit igyekszik felmutatni a vándorgyűléseken. Korábban többek között Kassán, Gyulán, Gyergyószentmiklóson tartottak rendezvényeket. Sok előadás hangzott el a mostani vándorgyűlés három napja alatt, Partium neves személyiségeiről olyan szaktekintélyek értekeztek, mint Jankovics Marcell vagy Andor Csaba. Dsida-évforduló van, ezért hívták meg Lisztóczky László irodalomtörténészt, az egri Dsida Jenő Baráti Kör elnökét. Madách Imre felesége, Fráter Erzsébet Nagyvádon hunyt el, Andor Csaba tartott előadást róla. Hlatky Endre főispánnak rendkívül fontos szerepe volt nemcsak a nagyváradi, de az egyetemes magyarság életében is. A magyar rádió igazgatójaként József Attilát szerepeltette, és 1944-ben ő olvastatta be Horthy Miklós fegyverszüneti proklamációját. Hlatky nevéhez főződik továbbá az Ady-emlékmúzeum létrehozása is, hiszen ő vásárolta fel 1940 után a múzeum törzsanyagának számító gyűjteményeket. Medvigy Endre Sinka Istvánról tartott előadást, akinek a munkásságával régóta foglalkozik. Sinka István költészete sokkal nagyobb értéket képvisel a magyar irodalomban, mint amennyire ma elismerik, hangsúlyozta. /Gergely Gizella: Repülőgépről a Partium. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./ Július 15-én ért véget Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének XVI. Vándorgyűlése. Jakobovits Miklós nagyváradi festőművész Hollósy Simon festőművész és a nagybányai művésztelep címen beszélt Hollósy életéről, művészi hitvallásáról, Urbán László irodalomtörténész Nagyvárad egykori szerelmes trubadúrjáról, Nadányi Zoltánról. Bertha Zoltán irodalomtörténész Németh László partiumi gyökerei és nagyváradi beszéde című előadásában felidézte azokat gondolatokat, melyeket az író figyelmeztetésként szánt a magyar nemzetnek. Németh László nagyváradi beszédében fogalmazta meg: „Magyar az, aki az érdekei ellen is magyar akar maradni”. A Bihar megyei poéták közül Gellért Sándor költészetébe kalauzolta a jelenlévőket Gellért Gyula református esperes, a költő fia. Lipcsey Ildikó történész Páskándi Géza munkásságáról tartott előadást. Az előadásokat Bálint István János szerkesztő zárta Boldog Várad címmel. /Szőke Mária: Kis ízelítő szellemi kincseinkből. = Reggeli Újság (Nagyvárad), 2006. júl. 16./

2009. július 1.

Július 2-4-e között tartják meg Nagyváradon a VI. Partiumi Írótábort. Az idén különös figyelmet szentelnek a költő, író, nyelvújító Kazinczy Ferenc emlékének, születésének 250. évfordulójára alkalmából. Magyarországról és a Felvidékről is érkeznek meghívottak. Az ünnepi megnyitó július 2-án lesz a váradvelencei Góbé csárdában. Köszöntőt mond Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke, majd Kazinczy Ferenc életútjáról, munkásságáról tart előadást Bíró Ferenc irodalomtörténész és Kupán Árpád helytörténész. A Vámbéry Antológia 2009 című kiadványt Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának főtitkára mutatja be. Ezután Nemzet, anyanyelv, kultúra címmel Pomogáts Béla irodalomtörténész értekezik. Július 3-án elzarándokolnak Kazinczy szülőhelyére, Érsemjénbe. Ünnepi beszédet mond: Mezey Katalin költő, a Tokaji Írótábor kuratórumi elnöke, L. Simon László költő, a Magyar Írószövetség titkára, Székelyhidi Ágoston író, politikus és Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő. Este a nagyváradi Góbé csárdában Halász János országgyűlési képviselő, Debrecen alpolgármestere méltatja Székelyhidi Ágoston Értékek és esélyek című könyvét, majd a nagyváradi Szigligeti Társulat színművészeinek Tövisek és virágok című pódiumműsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Végezetül a pénteki irodalmi esten a budapesti Magyar Napló friss számait mutatja be Oláh János főszerkesztő. Július 4-én Széphalom és a Kazinczy-kultusz címmel Fehér József, a Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója tart előadást. Ezután a Várad folyóirattal ismerteti meg a közönséget Szűcs László főszerkesztő. Lipcsey Ildikó és Dukrét Géza könyveivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. /Holnap nyit a Partiumi Írótábor. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 1./ 22/ A vasfüggöny leomlásának 20. évfordulóján adták át június 27-én, Gödöllőn a Magyar Szabadság Díjat, amit idén Tempfli József nagyváradi megyés püspök és Rózsás János Gulágot megjárt író vehetett át. Rózsás János 1944-ben került ki leventeként a szovjet frontra, ahol azonnal hadifogságba esett, majd tíz év kényszermunkára és örökös száműzetésre ítélték. A málenkij robot idején jó barátságba került Alekszandr Szolzsenyicinnel, aki a Gulág szigetcsoport című művében meg is emlékezett róla. Miután visszatérhetett Magyarországra, megírta visszaemlékezéseit, ami csak a rendszerváltás után jelenhetett meg. Művei közül kiemelkedő a Gulag lexikon, ami segít e történelmileg fehér folt felszámolásában. Tempfli József nagyváradi megyés püspök az elmúlt két évtizedben papi tevékenysége mellett visszaszerzett több egykori egyházi tulajdont, többek között a püspöki palotát és több kórházat. /Magyar Szabadságért díjak. Tempfli József és Rózsás János a díjazott. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 1./

2009. július 6.

A VI. Partiumi Írótábor második napján, az érsemjéni zarándokút után, július 3-án délután ismét Nagyváradon, a Góbé csárdában zajlottak az események. Elsőként Székelyhidi Ágoston író Értékek és esélyek című új könyvét mutatta be Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor egyik főszervezője. A kötet eszmetörténeti tanulmányokat tartalmaz. Szó van benne az ‘56-os forradalom híveiről és ellenzőiről, a lakiteleki mozgalomról is. Az író megrajzolta Beke György, Tőkés László, Wass Albert és mások szellemi pályáját. Székelyhidi Ágoston az írótáborban kifejtette, 1956 után újra kell értelmezni az értelmiség szerepét. Fontos szolgálni a magyar nemzet önazonosságát. Ő maga ezért sodródott bele a politikába. „Bennünket nem a szovjet hatalom kebelezett be, hanem a világpolitika áldozott oda” – fejtegette. A kirekesztő politika máig a baloldal sajátossága. Eltorzult az értékrend s az értelmiségi szerep is. Hangsúlyozta: nemzetárulás az, ha az önrendelkezés lehetséges esélyeit is korlátozzák. A kötetbemutató után a váradi Szigligeti Társulat két színművésze, F. Márton Erzsébet és Meleg Vilmos mutatta be a Tövisek és virágok című műsort. Előadásukban Kazinczy Ferenc néhány levele és verse hangzott el. Végezetül a Magyar Napló budapesti irodalmi folyóiratot mutatta be a kiadvány főszerkesztője, Oláh János. Elmondta: októberben ünnepli huszadik születésnapját a lap, amelyet Oláh János tizenhat esztendeje szerkeszt. Hangsúlyozta: fontos, hogy a magyar irodalom értékrendje visszabillenjen a természetes kerékvágásba. Az írótábor résztvevői elfogadtak egy közös nyilatkozatot, amelyben tiltakoznak az új szlovákiai nyelvtörvény ellen, amely mélyen sérti és korlátozza a felvidéki magyarság jogait. A VI. Partiumi Írótábor zárónapján, július 4-én Csűry István helyettes református püspök tartott előadást a nagy reformátorról, Kálvin Jánosról. Szűcs László, a Várad című folyóirat főszerkesztője még csak a havilap idei 3. számát tudta elhozni a táborba, majd a Törzsasztal nevű nyilvános interjúsorozatról és egyéb akciók terveiről beszélt. Dukrét Géza Lipcsey Ildikó Utak és tévutak az erdélyi magyarság huszadik századi történetében című tanulmánykötetét mutatta be, amely tavaly jelent meg Budapesten. Az ismert történész, az Erdélyi Magyarság főszerkesztője könyvében a magyar nemzetpolitikai kérdésekről szólt, történészi igénnyel és módszerrel mutatta be ennek a kérdéskörnek Erdélyhez kötődő változatait 1918-tól napjainkig. A nemzeti megmaradás esélyével és kudarcával minősítve szedte számba az eddigi utakat és tévutakat. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke saját, nemrég megjelent kötetét is (Épített örökségünk Bihar megyében) a jelenlévők figyelmébe ajánlotta. A könyvbemutatók sorát Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumkötetének prezentálása zárta. /Tóth Hajnal: Írótábor – értékek vonzásában. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 6./


lapozás: 1-16




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998