udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 6 találat lapozás: 1-6
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Mécs Imre

1995. február 28.

Eörsi Mátyás /SZDSZ/, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke febr. 28-án a Naptévé adásában arra a kérdésre, hogy a nemzet részének tekinti-e a határon túli magyarságot, azzal hárította el a választ, hogy ez filozófiai kérdés. A pártok képviselői sorra elutasították ezt az álláspontot. Mécs Imre /SZDSZ/ sem értett egyet vele. Kövér László /Fidesz/: A fiatal demokraták természetesen a nemzet részének tekintik őket. "Az viszont meglehet, hogy az SZDSZ számára ez filozófiai kérdés." "...régi keletű a szabaddemokraták idegenkedése ettől a kérdéstől." /Esti Hírlap, márc. 1./

1997. április 24.

Ápr. 24-én hazautazott az Országgyűlés honvédelmi bizottságának küldöttsége, amely Mécs Imre /SZDSZ/, a bizottság elnöke vezetésével ápr. 21-én érkezett Bukarestbe, és megbeszélést folytatott a román politikai élet számos vezetőjével. A magyar delegáció ápr. 23-án Snagovban felkereste azt a villát, ahol az 1956-os forradalom leverése után Nagy Imrét, a forradalom miniszterelnökét és családját őrizték. Snagovban májusban Göncz Árpád elnök és Emil Constantinescu elnök együtt fog emlékoszlopot állítani. Ugyancsak ápr. 23-án Petre Roman, a szenátus elnöke fogadta a küldöttséget. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

1999. június 15.

Szinte kórusban határolódott el az ország politikai elitje attól a "Kolozsvári Nyilatkozattól", mely Erdély, a Bánság és a Részek (Partium) közigazgatási autonómiája mentén kívánta vitára késztetni a hazai politikumot. Az aláírókként megjelölt politikusok közül tulajdonképpen csak Bakk Miklós lugosi önkormányzati képviselő, az RMDSZ helyi szervezetének alelnöke ismerte el, hogy köze van a dokumentumhoz. Bakk Miklós hangsúlyozta, a nyilatkozat lényegében folytatása a Nagy Imre újratemetésekor 1989 júniusában elfogadott román-magyar nyilatkozatnak. Ez utóbbi, öt hónappal Ceausescu bukása előtt kinyilvánította, hogy Erdélynek a kulturális és vallási pluralizmus modelljévé kell válnia. Biztosítania kell mindegyik nemzet jogát az autonóm képviselethez és a kulturális autonómiához. Azt a dokumentumot magyar oldalról többek között Bíró Gáspár, Csoóri Sándor, Für Lajos, Jeszenszky Géza, Molnár Gusztáv, Kulin Ferenc, Mészöly Miklós, Göncz Árpád, Mécs Imre, Szent-Iványi István, Szabad György, Vásárhelyi Miklós és mások is aláírták, a román emigrációból pedig Mihnea Berindei, Ariadna Combes, Ion Vianu, Dinu Zamfirescu, Doru Braia, Matei Cazacu, Paul Goma, I. Mihály király, Virgil Ierunca, Eugène Ionesco, Monica Lovinescu és mások látták el kézjegyükkel. Amint Bakk Miklós az Erdélyi Naplónak kifejtette, a mostani nyilatkozattal az volt a szándékuk, hogy vitát csiholjanak a román állam szerkezeti alkotmányos reformjáról, ráirányítsák a figyelmet e reform szükségességére. A nyilatkozat a szubszidiaritás és a devolúció elvét követve azt szorgalmazza, hogy a döntések Romániában is mennél közelebb kerüljenek a helyi közösségekhez. Értelmezése szerint a nyilatkozat egy olyan államszerkezeti reformra utal, amelyben a központi kormányzat hatáskörében csupán a külpolitika, a honvédelem s a fontosabb pénzügyi (államháztartási) döntési jogkörök maradnának meg, a többi hatáskör átszállna a tartományokra, melyek e jogkörök mellett rendelkeznének a saját intézményrendszer kialakításának a szabadságával is. Az ország ilyen berendezkedése teljesen új keretet nyújtana a kisebbségi kérdés rendezésének is. Bakk Miklós szerint rendőrállami reflexekről árulkodna, ha eljárás indulna a kolozsvári nyilatkozattervezet néhány föltételezett aláírója ellen. - A Kolozsvári Nyilatkozat szövege a legrosszabb hiszemű értelmezés esetén sem fogható fel úgy, hogy ez érdekek, értékek valamelyikét sértené. /Gazda Árpád: A vállalt dokumentum. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 15./

2002. október 24.

Október 23. kapcsán, a forradalom és szabadságharc eszmei üzenetén túl több aktuálpolitikai, nemzetpolitikai probléma is felmerül, írta Borbély Zsolt Attila. Az első a megbékélés kérdése. Kövér Lászlóval, a FIDESZ Magyar Polgár Párt Országos Választmányának elnöke a Corvin-közben elmondott beszédében rámutatott: a megbékélést csakis az áldozat kezdeményezheti, a hóhér aligha. Sajátos jelenség, hogy Mécs Imrét ismét kifütyülték. Mécs Imrét, akit 1956-os szerepvállalása miatt halálra ítéltek a kádári megtorlás idején. Mécs Imre azzal, hogy beállt Horn Gyula kormánya mögé, mint koalíciót támogató képviselő, lényegében elárulta azt az ügyet, amit képviselt. Horn Gyula karhatalmistaként tevékenyen részt vett a forradalom leverésében. Horn Gyula még 1989 nyarán is arról szónokolt az MSZMP vezető testületében, hogy nem szabad 1956 kapcsán olyan közhangulatnak kialakulnia, amelyben szégyenkezniük kell azoknak, akik úgymond a barikád másik oldalán álltak. Holott a barikádnak 1956-ban nem volt két magyar oldala. Mint a szabadságharcok idején általában, volt egy forradalmi (magyar) oldala, s egy ellenforradalmi, idegen, terrorista (szovjet) oldala. S akik magyar létükre szovjet oldalon álltak, azokat nevezzük okkal, joggal hazaárulóknak, szögezte le Borbély Zsolt Attila. /Borbély Zsolt Attila: A barikád két oldala. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 24./

2006. június 8.

Gyurcsány Ferenc ügyvezető és kijelölt miniszterelnök szerint a jelenkorban is érvényes, ami 1956-ban, mindenki egyetértett a forradalom ügyének három legfontosabb célkitűzésével, de csak addig a kérdésig, hogy demokrácia vagy diktatúra, szabadság vagy alávetettség, nemzeti öntudat, függetlenség vagy önfeladás, ezen túlmenően mindenki másképpen akarta berendezni a szabad, független Magyarországot. A kormányfő ezzel nyitotta meg a Nagy Imre Alapítvány, a Nagy Imre Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia június 7-i emlékülését Nagy Imre mártír miniszterelnök születésének 110. évfordulója alkalmából. A pluralizmus kapcsán Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy a mai politikában Mécs Imre és Wittner Mária is az 1956-os forradalom ügyének hordozója, amit el kell fogadni és fel kell dolgozni, akkor is, ha nagy távolságok vá­lasztják el őket. Az emlékülésen mutatták be Nagy Imre snagovi naplójegyzeteit, gondolatait, illetve az ő és társai levelezését illusztráló, könyv alakban megjelent műveket.  /Nagy Imre-emlékülés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 8./

2006. augusztus 25.

Augusztus 23-án a kolozsvári sajtóval találkozott Rácz Sándor, aki 1956-ban a magyar forradalom és szabadságharc idején a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöki tisztségét töltötte be, jelenleg pedig a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Rácz Sándor szerint túlságosan keveset foglalkoznak 1956 valós képével, mi több, az elmúlt ötven évben eltorzították, elhallgatták annak értékeit. Az igazságot azonban ki kell mondani, vallja, s ha ezt mi nem tesszük meg, akkor helyettünk senki sem fogja. A valós magyar forradalom és szabadságharc legfőbb erénye, hogy – a történelemből ismert francia és más forradalmaktól eltérően – nem engedett teret a szociális kérdések előretörésének, hanem mindvégig megőrizte szabadságkövetelő jellegét. Közvetett módon Románia is a „hős pesti srácok”-nak köszönhette, hogy területéről, a felkelés leverésében tanúsított buzgósága elismeréseként, a szovjet hatalom kivonta megszálló csapatait. Az utókor az anyaországban meglehetősen hálátlanul viseltetett 1956 emléke iránt, sőt sokak szemében ma már teher erről beszélni, fejtette ki. Az a társadalmi réteg, amely évtizedeken keresztül ellenforradalomként ismerte a történteket, már nem mutat érdeklődést a valós értékek feltárása iránt. Be kell érni annyival, hogy a tisztességesen gondolkodók rétege elfogadja az igazi múltat. – Történelmünk fekete pontja, hogy Mátyás király óta nincs egységes politikánk. A mai Magyarországot az idegenek egyszerűen meg akarják szüntetni, jól tudván, hogy számíthatnak a szomszédok velünk szembeni ellenszenvére. Európa magyarellenessége szintén kitűnő táptalaj a maguknak új hazát itt létrehozni szándékozók számára – vallja. A Kárpát-medence azonban, véli, egy és oszthatatlan, ezt mindenkinek érdemes tudomásul vennie. Rácz Sándor szegény munkáscsaládból huszonhárom évesen került a forradalom sűrűjébe. A barikádon őt „úr”-nak szólították, amiként ő is úrnak, nem pedig elvtársnak szólította Kádár Jánost, aki – miután tíz éjjelen keresztül tárgyaltak – két lehetőséget ajánlott fel neki: a miniszteri tisztséget vagy az országból való kiutasítást. Mindez Rácz Sándor elveivel nem volt összeegyeztethető, így a felkelés leverése után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szerinte az akkori munkások nemzeti érzése volt a garancia a tökéletes önrendelkezési forma elérésére. Kifejtette: a jelenlegi magyarországi politikai hatalom a Kádár-rendszer folytatója, ezért 1956 ma még élő hősei nem állhatnak a Gyurcsány-kormány mellé. A forradalom idei ötvenéves évfordulójára rendezendő őszi ünnepségen nem közösködnek a hatalommal, nem fogadják el az arra érdemtelenek részéről felállítandó két szobrot, hanem maguk emlékeznek a 301-es parcellánál, és külön utcai nagygyűlést hívnak össze – mondta el. Rácz Sándor nemrég értesült arról, hogy a kolozsvári önkormányzat határozatot fogadott el egy 56-os emlékmű felállításáról a Sétatéren, idén októberben. Úgy véli, ez a normalizálódás jele, de egy szobor akkor jó, ha azt az arra méltó emberek emelik. Rácz Sándort 1956. november 16-án a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökévé választották. A tanács 48 órás sztrájkot hirdetett Kádár János ellen, követelte Nagy Imre szabadon bocsátását. November és december hónapokban különféle ügyekben tárgyal a kormánnyal és a szovjet katonai vezetőkkel hol eredményesen, hol eredménytelenül. December 11–12-én a második 48 órás sztrájk során a NBKM követelte a letartóztatott munkástanács-elnökök szabadon bocsátását, és tiltakozott a 131 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz ellen. December 11-én Kádár a parlamentbe hívta tárgyalni, ahol letartóztatták. 1958. március 17-én, 25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Büntetését különböző fogházakban töltötte, olyan társakkal együtt, mint Bibó István, Mécs Imre, Nagy László vagy Faddi Ottmár. Ablaka a vesztőhelyre nézett, ahol egy hónapon keresztül naponta öt-tíz forradalmár kivégzését látta. 1963-ban, külföldi politikai nyomásra, amnesztia révén szabadult. A Híradástechnikai Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni, de ott is zaklatták. 1972. október 23-án balesetnek álcázott merényletet követtek el ellene, amelyben élete végéig tartó súlyos gerincsérülést szerzett. A hetvenes évek elejétől mintegy húsz éven keresztül illegális előadásokat tartott több magyar nagyváros magánházaiban, általában egyetemista hallgatóság előtt az ’56-os forradalomról és a kommunizmus bűneiről. 1987-től kezdve enyhült a rendszer szorítása. Rácz külföldi utakat tehetett, találkozott például Zbigniew Brzezynskivel, és fogadta id. George Bush is. 1988-ban még Göncz Árpáddal és Litván Györggyel együtt szervezni kezdték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB), de Göncz és Rácz útjai hamar elváltak. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetésén az egyik szónok ő volt. 1993-ban az FKGP vezetését megszerző Torgyán Józsefhez csatlakozott, aki azonban később egyszerűen kitette őt a pártból. 2003. augusztus 18-án az MVSZ tiszteletbeli elnökévé választották. /Ördög I. Béla: Rácz Sándor: sokak számára 56 már teher. Kolozsváron járt az 1956-os forradalom egyik vezetője. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998