udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 8 találat lapozás: 1-8
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Mészáros Sándor

2002. január 15.

Lányi Szabolcs professzor, az EMTE dékánja elmondta, hogy az akkrediációra váró négy szak mellett további két fontos mérnöki szakra is szeretnének akkreditációt kapni, ez erősítené az egyetem, csíkszeredai Universitas Siculorum működését. Lányi magától a minisztertől tudja, hogy a kormány rábólintott, hogy rendben van az engedélyezés. A tanárok kérdése még aktuális probléma. Jelenleg a legtöbb oktató a székelyföldi régióból került ki, fiatal, néhány éve végzett tanárok, akik doktoráltak valahol, vagy most vannak doktorátusi képzésen, és akik 10–15 év múlva professzorok lesznek. Ezek mellett vannak professzorok, akik valahol máshol már elértek a karrierjük csúcsára. Sok tanár ingázik, ez nem jó, mert idejüknek csak egy töredékét töltik az egyetemen, Csíkszeredában. Jó oldala: ezek az emberek bekapcsolják a csíkszeredai Sapientia Egyetemet az országos, a nemzetközi körforgalomba. - A román sajtóban érte támadás az egyetemet. Dr. Balázs Lajos docens a humán tanszék vezetője emlékeztetett: a román–angol szak, helyesebben a román szak létesítése elég sokakban megütközést keltett Bukarestben, Budapesten és helyben egyaránt. Tudni kell viszont, hogy közel 500 állás üres a székelyföldi megyékben, ahol érettségizettek vagy más szakos tanárok tanítják a román nyelvet. Mészáros Sándor, az egyetemi laboratórium vezetője arról beszélt, hogy milyen új tudományágakat telepítenek Csíkszeredába: a műszaki tudományok közül a környezetmérnöki szakot és az élelmiszermérnöki szakot, ezenkívül a molekuláris biológiát. A Sapientia a magyar egyetemek, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a magyar Oktatásügyi Minisztérium és Külügyminisztérium támogatását élvezi. Január végén nyílik meg az egyetemi könyvtár 50 férőhelyes olvasóterme. /Takács Éva: Európai szintű egyetem akarunk lenni. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 15./

2002. október 15.

A vajdasági Temerin mellett található Csurogon (Curug) sírkövet állítottak a titói partizánosztagok által 1944-45-ben kivégzett ártatlan magyar áldozatok emlékére. Délvidéken ez az első síremlék, amelyet a magyar áldozatok emlékére állítottak. A márványlapra egyetlen mondat került: Akikért nem szólt a harang. A csurogi vesztőhely színhelyén jelenleg szeméttelep van. Az áldozatok tetemét annak idején sintérgödörbe dobálták, illetve a szeméttelepen szórták szanaszét. Az elmúlt években a kivégzettek hozzátartozói a szeméttelepen fakeresztet állítottak, amelyet a rákövetkező napokban ismeretlenek eltüntettek. A sírkövet, mely Teleki Júlia csurogi önkormányzati képviselő kezdeményezésére került a vesztőhelyre, halottak napján szentelik fel. Teleki Júlia évek óta állhatatosan küzd azért, hogy fény derüljön az 1944-ben és 1945-ben elkövetett gazságokra, s mentsék fel a magyarokat a kollektív bűnösség terhe alól. Az 1942-es "hideg napok" után két és fél évvel jött a titói partizánok megtorlása. Mindmáig nem tudni pontosan, hogy hány áldozata volt a bosszúhadjáratnak. Matuska Márton vajdasági történelemkutató szerint Délvidéken az elesettek száma elérheti a 40 ezret. Csurog és Temerin környékén közel háromezren vesztették életüket. Csurogon a falu magyar férfi lakosságát majdnem teljesen kiirtották, s aki megmaradt, azt a tiszaistvánfalvai (Backi Jarak) haláltáborba vitték. Ugyanez történt a magyar lakossággal a közelben fekvő Zsablyán (Zabalj) és Mozsoron (Mosorin). A titói partizánosztagok házról-házra járva szedték össze az embereket, megkínozták, majd nyilvánosan kivégezték őket. Az 1944-45-ös titói megtorlásról 1990-ig egy szót sem lehetett kiejteni Jugoszláviában. A hatvan évvel ezelőtt történt vérengzéseket csak az elmúlt években kezdték feltárni. /Első emlék a délvidéki vérengzések magyar áldozatainak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./ A délvidéki vérengzésről több könyv látott napvilágot, például Matuska Márton: A megtorlás napjai /Forum Kiadó és a Magyar Szó közös kiadása, Újvidék, 1991/, Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában /Magvető, Budapest, 1991/, Teleki Júlia: Visszatekintés a múltba (Napló, Szabadka, 1996), Dr. Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva /Hatodik Síp, Budapest, 1995/, Szloboda János: Zentán történt '44-ben (Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság , Újvidék, 1997/, Matuska Márton: Temerini razzia /2001/

2004. július 31.

Önálló folyóiratként is megjelent a Nyugati Jelen napilap által kiadott 16 oldalas Irodalmi Jelen. Az augusztusi számban többek között Szőcs Géza, Olosz Lajos, Böszörményi Zoltán, Eszteró István, Farkas Wellmann Endre versei, Mészáros Sándor, Zöldi László, Lászlóffy Csaba, prózája, Csép Sándor transzszilvanizmusról szóló, vitaindítónak szánt írása olvasható. /Kapható az Irodalmi Jelen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 31./

2004. november 8.

Nov. 6-án Aradon, a Jelen Házban tartották az Irodalmi Jelen és az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által meghirdetett novellapályázat díjkiosztó ünnepségét. Hat országból (Románia, Magyarország, Szerbia-Montenegró, Szlovákia, Németország, Írország) 126 novella érkezett be. A zsűri elnöke, Bodor Pál beszélt a novellákról: az összes írás közül legalább 70-et a balsejtelem jellemzi. Bodor Pál szerint Böszörményi Zoltánnak, a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen főszerkesztőjének, a novellapályázat elindítójának életútja is azt mutatja, hogy az erős akarat, az önbizalom és önismeret átsegít a nehézségeken. Mészáros Sándor, a pozsonyi Kalligram Kiadó főszerkesztője, a zsűri tagja kijelentette: nem biztos, hogy a győztes írások a legjobbak. Az első díjat a gyergyószentmiklósi Gergely Edit költő, újságíró, másodikat a szerbia-montenegrói Nagy Farkas Dudás Erika, a harmadik díjat az erdélyi születésű, Budapesten élő Simó Márton nyerte el. Különdíjban részesült: Cseh Katalin (Kolozsvár), Molnár Vilmos (Csíkszereda), Botházi Mária (Székelyudvarhely), Csender Levente (Pilisborosjenő) és Balogh Róbert (Pécs). /Nagyálmos Ildikó: Az aradi magyar sajtó ünnepén átadták a novellapályázat díjait. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 8./

2005. november 14.

November 12-én véget ért a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, rendhagyóan sok új kötetet mutattak be, több író dedikált a standok mellett. /Nagy Botond: Bezárta kapuit a könyvvásár. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./ Káli Király István, az Erdélyi Magyar Könyves Céh elnöke, a fesztivál igazgatója elmondta sikeres vásárt zárt a céh. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár forgalma megközelítette a másfél milliárd régi lejt, ami, Káli szerint, a város gazdasági potenciáljára való tekintettel tekintélyes összeg. A közönség elsősorban az ismeretterjesztő és történelmi könyveket kereste, de helyenként a szépirodalmi művek iránt is élénk érdeklődést tanúsított. Eljött a pozsonyi Kalligram magyarországi, felvidéki és vajdasági szerzőgárdája: Tolnai Ottó, aki a Költő disznózsírból című, Magyar Irodalmi Díjjal kitüntetett, a Parti Nagy Lajos által vele készített beszélgetéseket tartalmazó kötetet dedikálta, bemutatták Grendel Lajos Mátyás király New Hontban című nagysikerű regényét; Németh Gáborral, Zsidó vagy? című könyve kapcsán, Mészáros Sándor irodalomtörténész beszélgetett. Az erdélyiek közül Láng Zsolt, Demény Péter, Visky András, Lövétei Lázár László dedikált, valamint a csíkszeredai Pallas-Akadémia szerzői: Vári Attila, Ferenczes István, Cseke Gábor, Balázs Imre József. A kolozsvári Polis bemutatta Horváth Andor A szent liget című tanulmánykötetét. A Kalligram Kiadó és a marosvásárhelyi A Hét hetilap közös vállalkozásaként, a pozsonyi kiadó által felajánlott kötetekkel elindították a Kortárs Kulturális Könyvalapot, hogy folyamatosan hozzáférhetővé tegyék az erdélyi olvasók számára is a mai irodalmi, művészeti kiadványok legjavát. /Lokodi Imre: Sikeres vásárt tudhat maga mögött az Erdélyi Magyar Könyves Céh. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./

2008. február 13.

Több határon túli magyar értelmiségi csatlakozásával immár nemzetközivé terebélyesedett a tervezett debreceni Wass Albert-szobor felállítása elleni tiltakozás. Wass Albert szobrát a debreceni Polgári Casino Egyesület magánadományokból készítteti el a városi közgyűlés hozzájárulásával. A szobor alapkövét február 15-én helyezik el, a tervek szerint Kósa Lajos, Debrecen polgármestere mond majd beszédet. A tiltakozó levelet megfogalmazó Borbély Szilárd költő, egyetemi docens nyilatkozata szerint egy köztéri szobor nemcsak képzőművészeti alkotás, hanem szimbolikus tartalmak megjelenítője.,,Wass Albert körül még lezáratlan jogi és politikai viták folynak. Helyét még sem a szakma, sem az idő nem jelölte ki" – olvasható a nyilatkozatban.,,Tiltakozunk az ellen, hogy politikai testület saját hatáskörében – ha szimbolikusan is – írói rangot adományozzon. Tiltakozunk a magyar kultúra nevében az ellen, hogy köztiszteletet élvező szerzők nevét egy demokratikusan választott testület kellően meg nem alapozott döntése kompromittálja" – tartalmazza a tiltakozó nyilatkozat, amelyet mások mellett aláírt Kukorelly Endre író, Ágoston Zoltán szerkesztő, Márton László író, Mészáros Sándor szerkesztő, Bártori Csaba író, Kállai R. Gábor író, Sándor Iván Kossuth-díjas író, Szkárosi Endre költő, Ungváry Rudolf író, Radnóti Sándor egyetemi tanár, Balla Zsófia költő-író, Kálmán C. György irodalomtörténész, Grendel Lajos író, egyetemi oktató (Szlovákia), Károlyi Csaba szerkesztő, Tábor Ádám költő, Böszörményi Gyula író, Darvasi László író, Závada Pál író, Kőrössi P. József író, Csordás Gábor író, könyvkiadó, Mesterházi Mónika költő, Kántor Zsolt író, Gömöri György költő (London), Szerbhorváth György újságíró (Szerbia), valamint több debreceni közéleti személyiség. /Wass Albert debreceni szobrát ellenzik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./

2008. november 1.

Október 30-án Budapest egyik patinás kávéháza, a Centrál galériáján lévő terem megtelt érdeklődőkkel Böszörményi Zoltán /Ulpius-Ház, Budapest/ Az éj puha teste c. regényének bemutatójára. Mészáros Sándor irodalomkritikus méltatta a terjedelmes művet, amely véleménye szerint négy regény mesteri egymásba ötvözése. A továbbiakban Mészáros Sándor és Szőcs Géza író, költő beszélgetett a szerzővel, az Irodalmi Jelen főszerkesztőjével, faggatta a második regényét megjelentető írót. /Jámbor Gyula: Az éj puha teste Budapesten. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 1./

2009. november 2.

1944 őszén, illetve a következő év elején a Délvidéken a szerb partizánok egyes források szerint 20 ezer, mások szerint 40 ezer magyart végeztek ki. Erről a vajdasági magyar családokban, csakúgy, mint a hatalmon lévők körében, sokáig hallgattak. A jugoszláv történetírás letagadta, illetve szükséges igazságtételként állította be „a fasiszta magyarok és a kollektív bűnösnek nyilvánított ugyancsak fasiszta németek elleni megtorlásokat”. Az utóbbi 15–20 évben örvendetesen megszaporodtak az 1944–45-ös atrocitásokkal foglalkozó tényfeltáró kiadványok, közöttük is a monografikus igényű helytörténeti és régiótörténeti jellegű munkák. Mojzes Antal, dr. Mészáros Sándor, Forró Lajos, Teleki Júlia, Szloboda János, Matuska Márton, Csorba Béla, de mások is kísérletet tettek arra, hogy a maguk környezetében végzett kutatással hozzájáruljanak az igazság feltárásához. Ez nem könnyű, mert a felelősök és csatlósaik több évtizeden át mindent megtettek, hogy a tényeket eltüntessék, megsemmisítsék, eltitkolják és meghamisítsák. Ezt bizonyítja, hogy a csúrogi magyar áldozatok maradványait a dögtemetőből titokban máshova szállították, a tömegsírok egy része fölé a hatvanas években autóbusz-pályaudvarokat építettek, esetleg szeméttelepet létesítettek a helyükön. Szerbiában a levéltári anyagok jó része még ma is hozzáférhetetlen. Temessük el ezeket az embereket tisztességesen – mondja Forró Lajos magyarkanizsai származású, Szegeden élő történész, aki nemcsak könyveket írt és filmet készített, de bírósági úton próbálja elérni az ártatlanul kivégzett nagyapja rehabilitálását. Teleki Júlia helytörténész, több kötet szerzője, akinek az édesapját a csúrogi dögtemetőben hantolták el, maga pedig egyévesen a faluból kitelepített magyarok között volt, már csak azt szeretné hivatalosan hallani, hogy a szörnyűségek valóban megtörténtek. És egy tartós emléktáblát a vesztőhelyen, amelyet végre nem rombolnának le a vandálok, mint ahogyan eddig tették a hozzátartozók által felállított keresztekkel. A vajdasági képviselőház is pénzelt egy több évig tartó kutatást, eléggé felemásra sikeredett az eredménye. Az igazság felé vezető úton címmel mutatták be nemrégiben. (Az anyagot nagyon kevesen láthatták, mert a többkötetes kiadvány kilenc, az adatokat tartalmazó CD pedig 120 példányban készült el, ami egyszerűen nevetséges.) A szerzők, akik az 1941 és 1948 közötti időszakot vizsgálták, arra a megállapításra jutottak, hogy több mint százezer embert likvidáltak, közöttük 4600 magyart. Ezzel kapcsolatban Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke is megjegyezte, hogy a munka nem fejeződött be és a lista korántsem teljes. Személyes példaként hozta fel, hogy a saját nagyapját sem találta meg a névsorban. A legfontosabb annak a kimondása, hogy 1944 őszén és 1945 elején különös kegyetlenséggel elkövetett, törvénytelen népirtás zajlott, Tito tudtával és parancsára. /Tóth Lívia: Hatvanöt év után. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 2./


lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998