udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 5 találat lapozás: 1-5
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: M. Hubbes Éva

1999. július 14.

Hármas emlékünnepet ült az olthévízi református gyülekezet: 250 éves Olthévíz első református temploma, melyet Árva Bethlen Kata építtetett 1749-ben, aki idén 240. éve, hogy meghalt, és 230 esztendeje hunyt el Bod Péter, a templom első lelkipásztora, Árva Bethlen Kata udvari lelkésze, hittudós. Ez alkalomból kortörténeti konferenciát tartottak július 9-étől Olthévízen, melynek célja alaposan megvizsgálni és az utókorral megismertetni azt a kort, amelyben Bethlen Kata és Bod Péter élt és alkotott. 10-én emléktáblát avattak, melynél a csernátoni Bod Péter Közművelődési Egyesület küldöttsége koszorúzott. A konferencián M. Hubbes Éva beszámolt székelyudvarhelyi kutatómunkájának felfedezéseiről: rábukkant Árva Bethlen Kata, Bod Péter, gróf Bethlen Imre könyvtárának maradékaira. Ferenczi Géza előadásában azt fejtegette, milyen bizonyítékok maradtak fenn arra nézve, hogy Bod Péter ismerte a székely rovásírást. Magda Ende hollandiai lelkész, a kolozsvári Protestáns Teológia végzettje, magyar nyelven ismertette Bethlen Kata vallásosságának sajátosságait. Előadást tartott még dr. Buzogány Dezső egyháztörténész, dr. Tonk Sándor egyetemi tanár, Sógor Géza lelkész, Tüdős Kinga bukaresti művészettörténész. végül Kocsis István, akit a rendezők abból az alkalomból hívtak meg, hogy jelen lehessen Árva Bethlen Kata című monodrámája előadásán. Ez utóbbit Olthévíz szülöttje, Meister Éva, jelenleg a szolnoki színház művésznője adta elő. A konferencia július 11-én hálaadó istentisztelettel ért véget, igét hirdetett dr. Csiha Kálmán püspök. Befejezésül leleplezte a templom falára helyezett márványtáblát, amely az olthévízi gyülekezet története most ünnepelt hármas évfordulójának állít emléket. /Tisztelgés Bod Péter emléke előtt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10., Árva Bethlen Kata és Bod Péter emlékezete. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 14./

2000. március 24.

Beke Sándor a semmiből teremtette meg Székelyudvarhelyen az Erdélyi Gondolat Könyvkiadót, 1991-ben Az indulás évétől, 1991-től 1999 végéig 59 könyvet jelentetett meg, ebből 37-et már saját nyomdában nyomtak. A néprajzi munkák dominálnak, de jelentek meg memoár-kötetek, esszék, nyelvművelő írások, gyermekirodalmi és szépirodalmi munkák, monográfiák, tanulmányok is. A kiadónál rendszeresen közlő szerzők között van Nagy Olga (öt kötettel), Cseke Péter, Kozma Dezső, Lászlóffy Csaba, Murádin László kolozsváriak, de vannak jeles székelyföldi szerzőik is, mint Ráduly János. A jelenlegi helyzetben nem kifizetődő vállalkozás a könyvkiadás. A papír- és nyomdaköltségek olyan magasak, hogy támogatás nélkül eladhatatlanok lennének a könyvek. Az Erdélyi Gondolat 1997 óta saját korszerű nyomdával és a nyomdai előkészítéshez szükséges felszereléssel rendelkezik. A nagyobb könyvforgalmazó cégek révén kiadványaik valamennyi erdélyi nagyvárosban megvásárolhatók a könyvesboltokban. Ezenkívül postán is lehet vásárolni. A postán rendelt könyvekből kirajzolódott olvasótáboruk megyénkénti megoszlása. Százalékokban kifejezve Háromszék - 31,5, Maros - 22,36, Bihar - 9,61, Hargita - 7,81, Szatmár - 6,8, Brassó - 5,4, Kolozs - 4,24, Beszterce-Naszód - 3,99, Szilágy - 3,45, Szeben - 2,82, Hunyad - 1,58, Arad - 0,14, Temes - 0,12. Erdélyi Gondolatnál a néprajzi munkák mellett más értékes kiadványok is megjelentek, mint M. Hubbes Éva Székelyudvarhely egykori nyomdái és kiadványaik, vagy Ferenczi István Besenyő szállások a Nagy-Szamos - Sajó mentén című tanulmánykötete. - A kiadó a Székely Útkereső kulturális lapból nőtte ki magát. Most már az irodalmi és művelődési folyóirat, illetve a folyóirat vonzáskörébe tartozó kiadványok is az Erdélyi Gondolat gondozásában jelennek meg. /Sarány István: Erdélyi gondolat. Könyvműhely Székelyudvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 24./

2001. március 30.

Ferenczi István már nem érhette meg utolsó régészeti tanulmányának megjelenését /Adatok a nagyfejedelemség kori kelet-magyarországi védelmi rendszer ismeretéhez. Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely, 2000/. A nyomdai előkészítést, javításokat is a két lelkes és a mestert tisztelő szerkesztő, M. Hubbes Éva és Ferenczi Géza végezte. Előrehaladott kora ellenére Ferenczi István alapos, korrekt, helytálló munkát végzett. Témája az a védelmi rendszer, mely a honfoglalás időpontjától a rendi Magyar Királyság kialakulása közötti, több mint egy évszázadot felölelő időszakban alakult ki. A bemutatást a Szamos-völgyi erősségek leírásával kezdte, és a közép-erdélyi Brassó-földvárral fejezte be. Több olyan földvárat, melyeknek a románok ősromán eredetet tulajdonítottak, Ferenczi magyar építésűnek nevez (pl. Borválaszút a Szilágyságban). A szerző több évtizedes régészeti tapasztalataira alapozva hozzáértően szólt hozzá a honfoglalás, a letelepedés, a kalandozások, államszervezés kérdéseihez. Egyik értékelője, dr. Tóth István így foglalta össze a szerző sorsát, munkásságát: "Ferenczi István székelynek született a Román Királyságban. Magyar katonaként esett angol hadifogságba, ahonnan a Román Népköztársaságba tért vissza. Átélte a Ceausescu-diktatúrát és Kolozsvár nevének Cluj-Napocára való változtatását. Megalapították, majd felszámolták mellette a Bolyai Tudományegyetemet, ahol tanított. Megszűnt mellette az évszázados múltú Erdélyi Múzeum-Egyesület, melynek újjászervezéséért az elmúlt években oly sokat tett. És miközben mellette (és fölötte) megváltoztak az államok, államformák és rezsimek, ő mindeközben egyetlen hazát szolgált: az évezredek óta népek menedékéül szolgáló, kultúrát teremtő, szigorú helytállásra nevelő Erdélyt." /Zsidó Ferenc: Régi magyar védelem. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 30./ Dr. Ferenczi István /Kolozsvár, 1921. ápr. 15. - Kolozsvár, 2000. máj. 8./

2006. március 10.

1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Ma­gyar­országon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián.   A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székely­udvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték.  /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./

2007. december 1.

Nekrológ: Ferenczi Géza /1924-2007/ Apai ágon háromszéki, szemerjai származású. Már édesapja, Ferenczi Sándor régész és művelődéstörténész nagyobb kutatásokat végzett Háromszéken, s a Szemerjai Székely szignót használta. Bátyja, Ferenczi István régész és történész ugyancsak kötődött, mind ásatásokkal, mind pedig írásokkal Háromszékhez. Ferenczi Géza fél évszázaddal korábbi együttműködést megújítva kapcsolódott be 1996-ban a Székely Nemzeti Múzeum évkönyveinek munkálataiba, jelentős dolgozatokkal emelve a periodika színvonalát. 1924. június 22-én, Kolozsváron született, közép és felsőfokú tanulmányait is szülővárosában végezte, 1954-ben a Bolyai Egyetem történelem szakán szerzett diplomát. Székelyudvarhelyen húsz évig vezette a múzeumot, emellett a környéken bátyjával közösen végzett ásatások, kutatások révén gazdag leletanyaggal gazdagította a gyűjteményeit. 1976-tól a csíkszeredai múzeum mellett működő megyei műkincsvédelmi hivatal muzeológusa lett. 1987-es nyugdíjazása előtt három évig a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárban dolgozott. Bátyjával közös búvárkodásai a kora középkori Magyarország határvédelmi rendszerének feltárására irányulva az erdélyi magyar letelepedés irányának, szakaszainak és idejének szabatosabb meghatározásához, új eredményekhez vezettek. Régészeti, nyelvtörténeti adatokra támaszkodva új szemszögből közelítette meg a moldvai ősibb csángók eredeztetését, Moldvába telepítésük idejét. Édesapja nyomdokain haladva a székely rovásírás kérdésével is behatóan foglalkozott, főként az énlaki és székelyderzsi felirat megfejtéséhez kapcsolódó közlései ismertek. Művelődéstörténeti tekintetben is édesapját követte, művészettörténeti vonatkozásban Balogh Jolán és Entz Géza tanítványa volt, nyelvtudományi kérdésekben Szabó T. Attilával, később Kósa Ferenccel tartott kapcsolatot. 2005-től már súlyos betegen, de utolsó óráiban is dolgozott, életének a kutatói munka, az eredmények közzététele adott értelmet. 2007. február 14-én hunyt el, Székelyudvarhelyen. Ferenczi Géza könyvei Hargita megye útikönyve magyar és román nyelven (Csíkszereda, 1973); Székely rovásírásos emlékek (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1997); A moldvai ősibb csángók (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1999); Lapok Erdély múltjából. Tanulmányok (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002); Utazások Udvarhelyszéken (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002 – Dénes István előszavával); A székely rovásírás az idő sodrában (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002); Régi várak, új írások. Régészet és rovásírás. Tanulmányok – társszerző: Ferenczi István (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006). /Hubbes Éva: Ferenczi Géza = Acta Siculica (Székely Nemzeti Múzeum évkönyve, 2007, Sepsiszentgyörgy), 761-76. p. /


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998