udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7 találat lapozás: 1-7
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: M. Kiss Pál

1993. szeptember 8.

Szept. 4-5-én tartották Marosvásárhelyen a Kollégiumi Öregdiákok Baráti Köre szervezésében az egykori Református Kollégium - ma Bolyai Farkas Líceum - volt diákjainak világtalálkozóját. Amerikából, Ausztráliából, Svédországból, Németországból, Magyarországról és más országokból érkeztek az öregdiákok. Az istentiszteleten Gálfy Zoltán teológiai professzor szolgált. Beszédet mondott Klementisz János igazgató és Sipos Lajos, a kollégium legidősebb tanára. A Teleki Tékában megnyílt kiállításon a kollégium egykori nyomdájában készült művek voltak láthatók. Az iskolába pedig 81 író-költő, 9 szobrász és 20 festőművész - a kollégium volt diákjai - alkotásai sorakoztak. A megjelentek kopjafát állítottak a református temetőben az elhunyt tanárok és diákok emlékére. A kollégiumban beszédet mondott Nagy Győző, Marosvásárhely polgármestere, M. Kiss Pál művészettörténész, egykori kollégiumi tanár, Weszely Tibor tanár és Szőcs István író. Felolvasták a résztvevők által elfogadott Ősi magyar iskolánkért című levelet. /Bögözi Attila: Világtalálkozó Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./ A levélben összegezték a közel félezer éves kollégium jelentőségét. Ez a kollégium - akárcsak a nagyenyedi, a kolozsvári, a zilahi, a sepsiszentgyörgyi, a szászvárosi, a máramarosszigeti testvérintézmény a tudomány, műveltség erős vára volt. A kollégium az erdélyi református gyülekezetek adományaiból épült. 1990. febr. 9-én döntés született, melynek értelmében a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum - más erdélyi középiskolákhoz hasonlóan - visszanyeri magyar jellegét. Nem így történt. Marosvásárhely lakossága 1977-ben 60 százaléknál nagyobb arányban magyar nemzetiségű volt és ma, az erőszakos betelepítések után is több mint 50 százalékban magyar, ennek ellenére nincs egyetlen magyar középiskolája. Az öregdiák-találkozó résztvevői kérik az ország elnökét, az illetékes kormányszerveket, hogy tegyék lehetővé az 1990. febr. 9-én döntés érvényesítését. /Ősi magyar iskolánkért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./

2002. augusztus 14.

M. Kiss Pál Marosvásárhelyen született 1911-ben, tanári oklevelét 1932-ben Kolozsváron szerezte meg, történelem- és földrajztanárként kezdte működését Marosvásárhelyen. 1942-ben megírta Marosvásárhely története című könyvét. 1944 őszén, az impériumváltozás után könyvét a hatóság elkobozta, s emiatt nem volt tanácsos hazajönnie Budapestről. 1945-51 között a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanított, 1946-ban a tudományegyetemen a művészetek történetéből doktori címet szerzett "magna cum laude" elismeréssel. Nemzedékeket tanított és vezetett be a művészetek világába. Előadásain az egyetemes, a magyar, az erdélyi, a székelyföldi és a marosvásárhelyi művészeket és alkotásokat ismertette és mutatta be a közönségnek. A hatvanas évektől sokszor járt Erdélyben, főleg Marosvásárhelyen. Megjelent kötetei között van a Marosvásárhely útikalauz, 1943, Művészetekről mindenkinek, Budapest, 1966, Erdélyi magyar művészek a XVIII-XIX. században, Kóny (Győr m.), 1990. Dr. Kiss Pál 2001-ben Marosvásárhelyen hunyt el, sírhelye a református temetőben található. /Keresztes Gyula: Dr. M. Kiss Pál. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 14./

2006. január 7.

Bordi András festőművész /Héderfája, 1905. – Marosvásárhely, 1989/ a kórházi betegágyán fekve, halála (1989. aug. 11.) előtt terveiről beszélt, a következő év tavaszára képzelte a 85. életévéhez kötődő egyéni kiállítását. Erre a kiállításra már nem kerülhetett sor. Azonban most, 16 év elteltével valósulhatott meg a festő álma, ismét Bordi-festményeket láthat egybegyűjtve Marosvásárhely művészetkedvelő közönsége. A megnyitón Banner Zoltán méltatta a művész munkásságát. Bordi András életművének pontos számbavétele még várat magára. A majdan megszülető munkához értékes alapként szolgálhatnak Banner Zoltán, M. Kiss Pál, Murádin Jenő, Nagy Miklós Kund és mások könyvei, tanulmányai. Bordi András köztisztviselőként, képtárigazgatóként is elsősorban „művészember” volt és maradt. A most kiállított 140 festmény az életmű töredéke lehet. Marosvásárhelyen még legalább ennyi festmény található magángyűjteményekben és Szovátától Szatmárnémetiig sok városban őriznek még Bordi-képeket. Ezeknél is többet vittek magukkal az Erdélyből más országokba áttelepülők. /Bordi Géza: Bordi András centenáriumi kiállítása. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 7./

2007. január 20.

Kiss Pál /Marosvásárhely, 1911. júl. 27. – Budapest, 2001/ egyetemi tanulmányait Kolozsváron a történelem- és földrajztanári szakon 1932-ben summa cum laude eredménnyel végezte. Tanári működését a marosvásárhelyi kollégiumban kezdte el. Minden órán a tananyaghoz kapcsolódó képzőművészeti ismeretekkel bővítette magyarázatait. 1943-ban jelent meg a Marosvásárhely és a Közművelődési ház képtárának magyar értékei című két kisméretű kötete, ugyanebben az évben Marosvásárhely története című könyve. Az 1944. évi államváltozáskor köteteit elkobozták s tanári működését Budapesten folytathatta. Budapesten a Lónyai utcai gimnáziumban, majd 1951–1976 között a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban a történelmet és a művészetek történelmét oktatta. 1946-ban summa cum laude eredménnyel szerezte meg a művészettörténész doktori címet. 1946-tól kezdve művészettörténeti írásait M (Marosvásárhely) előnévvel jegyezte. Művészettörténeti előadásokat tartott a József Attila Szabadegyetemen Budapesten és vidéken (Szeged, Sopron, Győr, Kalocsa, Baja, Miskolc stb.). A Magyar Rádió Szabadegyeteme műsora keretében éveken át előadásokat tartott az erdélyi székely művészekről. Ismeretterjesztő előadásainak és nyomtatásban megjelent írásainak anyagát nagyrészt – az erdélyi képzőművészek életéről, alkotásairól – könyvtárak, múzeumok és magángyűjtemények felkutatása révén gyűjtötte össze. Számos ismertető cikket tett közzé Marosvásárhely műemlékeiről, valamint az erdélyi magyar festőkről és kiállításaikról. (Dósa Géza, Boér Márton, Szabó János, Vida Árpád, Bikfalvi Koréh Zsigmond, Nagy István, Nagy Imre, Gy. Szabó Béla, Berde Amál, Gámentzi Zoltán, Karácsony János, Ferencz Júlia). A Művészettörténeti Értesítőben jelentek meg ismertető írásai. Az 1990-ben megjelent, az Erdélyi magyar művészek a XVIII–XX. században című nagy kötetében foglalta össze az alig ismert, vagy méltatlanul elfelejtett magyar festők és szobrászok életrajzi adatait és művészeti alkotásait. Társszerzőként írt a Művészeti Lexikon I–IV. köteteiben is. M. Kiss Pál 2001-ben Budapesten halt meg, a marosvásárhelyi református temetőben alussza örök álmát. /Keresztes Gyula: Dr. M. Kiss Pál tanár, művészettörténész. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 20./

2012. április 3.

Azonnali válasz Kuti Mártának
Kedves Márta!
Nem köszönöm meg kedvetlenné tevő s elkedvetlenítő soraidat, ugyanis Téged, minden nagyrabecsülésem ellenére, csupán városfelemnek és nem szakmabélinek tekintelek. Igaz, a te érdemed, hogy elsőnek és eddig egyetlenként reagáltál erre a kötetre, amely vaskosságával csak az avatatlanokat ijeszti el. A mutatók kezelése, elismerem, kíván némi jártasságot, könyvtárosi gyakorlatot (vö. ETO), hiszen azokban nem a szokásos módon, hanem témakörök szerint csoportosítottam a felvett tárgyi információkat.
Miként már az első kötet előszavában is jeleztem, munkám, az Időtár (nomen est omen) az idő tárolására szolgál elsősorban, a végtelenségig szaporítható, van benne elegendő rakhely és szaporítani is kell, hiszen sohasem fogunk eleget tudni a múltról, ami egyre gyarapszik.
A két világháború közötti Vásárhely történetének nincs összefoglaló monográfiája, nincs olyan kutatója, akinek kizárólag ez lenne a szakterülete. Korábban sem volt. A kortárs M. Kiss Pál a maga Vásárhely-történetében kísérletet sem tesz arra, hogy az általa tudatosan megélt húsz évet (1919–1940) összefoglalja, vagy adatokkal szolgáljon e korról. Magamnak kellett tehát elvégezni az első átfogó munkálatokat az adatok időrendbe szedésével és felsorakoztatásával. Ehhez a kor politikai napisajtóját használtam, a magyart, mert ennek folytonossága volt az elsőrendűszempont. Az általad vindikált Tükör nem jelent meg naponta, és megkésve reagált például a napi eseményekre, ami számomra döntő volt. Hiszen létünk a mindennapokból épül fel. Évente 365-366-ból. Az Erdélyi Helikon pedig az eseménytörténet vonatkozásában szóba sem jöhetett, hiszen az irodalmi folyóirat volt és Kolozsvárott szerkesztették. Hivatkozol a Kriterion kis világtörténeti kronológiájára. Abban vajon mekkora helyet foglal el a kultúra? Elenyészőt. Éppen ezért szakítottam az általam ismert kronológiákkal és beemeltem a kistérség kultúrje-lenségeit is. Jelentőségükhöz többé- kevésbé mérten.
Hogy neked túlteng Bernády, arról nem tehetek, ő a legjelentősebb személyiség, az ő alakja a leginkább ismert, és őt tartja számon a csekély mértékű kutatás, ami mégis született e témakörben, a közemlékezet, az utókor. Neki már saját korában is volt referencia- irodalma. Úgy gondolom, ő mindenkinek eléggé magyar és konzervatív értékmentő szellem, megosztó is, egységbe szervező is volt. Életútja vitára ingerlő. És amit teremtett, az a két világháború között elegendőnek bizonyult, hogy a frontvárossá nyilvánított Vásárhely magyarsága sikeresen álljon ellen az asszimilációs törekvéseknek, az elidegenítésnek, a Dandea típusú gátlástalan zsoldosvezéreknek.
Hogy miért kell bevenni a kötetbe olyan csekély értékűnek látszó információkat, mint például azt, hogy B. nem tartózkodik a városban valamely napon vagy lánya gyógykezelésére utazott? Nos, ezeket a történet végének ismerete indokolja, ui. az adatsorok figyelmesebb összeillesztése nyomán (ami az olvasó dolga) világossá válik, miként lehetett megbuktatni a királyi Románia egyetlen magyar municípiumi (a szabad királyi város emlegetése anakronisztikus lenne) polgármesterét második mandátumának lejárta előtt.
Szeretném szíves figyelmedet felhívni arra, hogy az Időtár minden erőfeszítésem ellenére sem kultúrtörténet, mi több, nem irodalom- és sajtótörténeti adattár. Ezek csak járulékos elemei egy város sokrétű életmegnyilvánulásainak, amibe éppen úgy beletartoznak a történész véleménye szerint a kenyérárak, bérkocsik, nyilvános vécék, perek, szobordöntések és lakásépítések, telekspekulációk, magyarellenes intézkedések, politikai pártcsoportosulások és a színház fenntartása körüli hercehurca, a városi tanács ülései, a bűnügyek, hivatali előléptetések, sztrájkok, a bal- és jobboldali mozgalmak, hitközségi csetepaték, a cigányok is.
Hogy Osvát h nélkül írta nevét, az bizony hiba részemről, de ez mit sem változtat érdemein s talán az enyémen sem. És ezért elverni az Időtár szerzőjén a port, inkább afféle egyéni elégtételszerzésnek tűnik, sőt hitelrontásnak (ugyanis ez is kihámozható elkedvetlenítő soraidból). Távol áll viszont az avatott szakmai bírálattól. Kifogásolod, hogy nincs elég író nevesítve a mű lapjain. Állítom, akadnak irodalmárok, akikről gyakran esett szó a lapokon, mint Molter vagy Antalffy, Kemény János és Sényi László, emezek jelenléte folyamatos volt a korszak egészében, s megítélésem szerint Osvát szerepével felértek. Morvay Zoltán éppenséggel 13-szor szerepel a névmutató tanúsága szerint. Bőven jelen van a KZSIT is. Ne játsszunk könyvelősdit. Méltatlan lenne a jobb ügyhöz, Marosvásárhelyhez.
A kötet nem folyamatos olvasásra született, többször is figyelmeztettem a fogyasztót. Ám aki ebből a kötetből azt a következtetést vonja le, hogy Marosvásárhely nem magyar szellemiségű város, az mit sem értett meg munkámból.
Nem mentségként jegyzem meg, hanem jogos büszkeséggel, hogy efféle vaskos várostörténeti kronológia, mely a XIII. századtól 1944-ig (sőt most már 1989-ig) terjed, nem létezik egyetlen erdélyi település vonatkozásában sem. Tudtommal másutt sem sok hasonló vállalkozás született. Igaz, másutt több és sokféle várostörténet jelent meg, ami Vásárhely esetében egyelőre még várat magára. Ha tán történészként szemlélnéd a teljesítményt, akkor másként vélekednél.
Én például még így is ösztövérnek érzem a könyvet, mert számos tény került azóta látókörömbe, és azokat mindenképpen a negyedik kötet végéhez szeretném csatolni, máris összegyűlt több mint húszoldalnyi, kb. 150 új adat alig egy hónap alatt. Újabb várostörténeti dolgozatok láttak napvilágot, kerültek föl a világhálóra, folyton színesedik, árnyaltabbá válik a múlt- képünk.
Ha valami fontos tény hiányzik ebből a kötetből (és rengeteg minden hiányzik még!), annak magyarázata (nem mentsége) roppant egyszerű: vagy nem létezik feldolgozása, publikált változata (ugyanis az egyszerűség kedvéért csak a nyomtatott anyagot vontam be vizsgálódásaimba, ti. a levéltári adatokban elveszni ezúttal nem volt célom), vagy nem került a kezembe a vonatkozó irodalom. Az összes elkerült szerzőtől ezúton kérek bocsánatot. Remélni merem, hogy a fehér foltokból arra is következtetni lehet, hol érdemes tovább kutatni és mit kéne publikálni, másfelől mit kell a szerzőnek (nekem) és/vagy az Időtár folytatójának be- illetve kipótolnia.
Hiszem, hogy könyvem nélkül nem születhet meg Marosvásárhely történetének oly nagyon hiányzó minden korszakot felölelő monográfiája (Pál-Antal Sándor munkájának első, már megjelent kötete 1848-ig bőven hivatkozik az Időtárra…), melyhez ez elengedhetetlen segédkönyv lehet, időmutató és egyben időt megtakarító vállalkozás, könnyebbítő segédlet, még akkor is, ha gyakorló városlakók és irodalompártolók ajkán és tollán csak fanyalgást szül.
Végszóként: akinek nem tetszik, alkosson méltóbbat, különbet. Maradok elkötelezett vásárhelyi, és a gyűjtést töretlenül folytatom maradék olvasóim számára.
Sebestyén Mihály
1 Egyetemes tizedes osztályozás. Könyvtári információs rendszer
Előzmény: Népújság (Marosvásárhely), 2012. márc. 31.
Amikor a kevesebb több
– Jegyzetek az Időtár III. margójára* Népújság (Marosvásárhely)

2015. február 21.

Vida Árpád – 100
Ma 100 éve, hogy Marosvásárhely egykori nagy tehetsége, Vida Árpád festőművész 31 esztendős korában a budakeszi szanatóriumban elhunyt. Az ottani temetőben helyezték örök nyugalomra. Két esztendő múltával a székesfőváros díszsírhelyet adományozott számára a Kerepesi úti (ma Fiumei út) nemzeti sírkertben, hívei oda költöztették hamvait. 2012 őszén a vásárhelyi Soós Árpád kezdeményezésére lelkes művészetkedvelők felújították, emlékművel jelölték meg a festő pihenőhelyét. A felújítás, emlékműállítás fejleményeit lapunkban nyomon követtük, olvasóink emlékezhetnek rá. Az életművet, a fiatalon eltávozott művész egyéniségét egy rövidesen megjelenő kötet teszi majd még hozzáférhetőbbé. Úgy lett volna a legméltóbb, ha az album éppen a centenárium napján kerülhetett volna az érdeklődőkhöz, de ha kissé megkésve is, a legfontosabb, hogy napvilágot lát egy átfogó katalógus, amelyben jó minőségben elérhetőek lesznek Vida alkotásai.
A festőről többször írt M. Kiss Pál művészettörténész, a marosvásárhelyi Református Kollégium hajdani tanára. Az egyik hosszú évtizedekkel ezelőtt, még a II. világháború előtt a Református Ifjúság kiadásában megjelent kis füzete A közművelődési ház képtárának magyar értékei címmel mutatja be a Kultúrpalota képtárának Bernády- gyűjteményét. A galéria kollekciójába Vida-festmény is bekerült. Íme, hogyan tömörítette néhány sorba a rá vonatkozó tudnivalókat a 2001-ben, 90 éves korában elhunyt művészeti író.
"Vida Árpád (1884-1915): Meteor-szerű feltűnés Vida Árpád művészi pályája, mindössze 31 évet élt, ez az idő elegendő volt azonban arra, hogy aranybetűkkel írja be nevét Marosvásárhely művészeti életébe. Kultúrházi képcsarnokunk egyik legdrágább gyöngye a »szülővárosomnak a szüleim képe«. A szűk kis szülői hajlék belsejébe vezet ez a pompás vízfestmény, ahol anyját és apját látjuk szobai és mégis színben gazdag megvilágításban, ahogy fiuk egyik képében gyönyörködnek. Öreg édesanyja arca alig színezett, bronzzá fakult sárga ruhába öltözve ül, mögötte édesapja tipikus csizmadia- mester, magyaros zsinóros öltözetben. Olyan érett művészet el adja ezt a jelenetet, hogy azt sem tudjuk, mit csodáljunk inkább: a kitűnő jellemfestést, vagy a Whistlerre emlékeztető színhatásokat. Bizony nagy utat tett meg a mi Vidánk a kis vásárhelyi mester hajlékától a budapesti, bécsi, római megállókig. Kiváló tanára és lelkesítője, Gulyás Károly írja róla, hogy érezte, de sohasem éreztette nagy elhivatottságát, művészi öntudatában nem hódolt be soha egyik pillanatnyi hatású, modern felfogásnak sem, haladt biztosan az önmaga-vágta ösvényen, mert tudta, hogy így jut el a művészet egyetlen igazához, az örökszép diadalához."
Népújság (Marosvásárhely)

2015. november 7.

Vida Árpád – albumban is
Igen, a 100 esztendeje fiatalon elhunyt festőművész életműve immár könyvben is elérhető. A Maros Megyei Múzeum patronálásával, Nagy Miklós Kund és Cora Fodor művészettörténész szerkesztésében napvilágot látott egy átfogó katalógus, amelynek a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron lesz a nyilvános bemutatója. Az eseményre november 13-án, pénteken délután 3 órai kezdettel kerül sor a múzeum várbeli székhelyén. A hiánypótló szép kiadványról a rendezvényen Soós Zoltán múzeumigazgató és Nagy Miklós Kund szerkesztő beszél.
A kétnyelvű – magyar-román – kötet több szerző írásaival vezeti be az olvasót "Vida Árpád csodálatos világába". A már említettek mellett a régebb elhunyt művészettörténész, M. Kiss Pál és a nemrég eltávozott Szabó Zoltán Judóka festőművész, az ifjú művészettörténész, Vécsei Hunor és az író, irodalomtörténész Marosi Ildikó elemzi, méltatja a nagy tehetségű vásárhelyi alkotó munkásságát. Közel 90 művészi reprodukció mutatja fel Vida festészetének, grafikai hagyatékának értékeit.
"A Maros Megyei Múzeum értékmentő és értékteremtő szerepéhez járul hozzá a méltatlanul feledésbe merült képzőművész, Vida Árpád örökségének feltárása és reményeink szerint hosszú távú bemutatása – írja Soós Zoltán a Vida Árpád művészeti öröksége című bevezető írásában. – Intézményünk gazdag gyűjteménye és a művészi alkotások minősége már régen érdemessé tették, hogy állandó tárlaton ismertessük városunk tehetséges szülöttének európai színvonalú munkásságát... A kötet betekintést enged a művész életútjának, alkotásainak megismeréséhez, eligazít a stílusirányzatok behatárolásában, amelyek meghatározták Vida munkásságát."
Marosvásárhely egyik méltán nagyra tartott fia megérdemli, hogy az értékes hagyatékot összegző elegáns album premierjét népes közönség tisztelje meg jelenlétével.
Vida Árpád 1884-1915
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2021
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998