udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 12 találat lapozás: 1-12
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Macskási Pál

1996. november 4.

Tófalvi Zoltán az 1956 és 1960 közötti bebörtönzött túlélőkkel elment a régi szenvedés színhelyeire és börtöneibe. Még az erdélyi magyar közvélemény is alig tud valamit arról, hogy az 1957-es, Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevével fémjelzett perben "államellenes összeesküvés vádjával bíróság elé állított 57 személy közül 11-re mondták ki a halálos ítéletet és 10-et ki is végeztek: Szoboszlay Aladár pécskai és Ábrahám Árpád torjai katolikus plébánost, báró Huszár József volt földbirtokost, dr. Orbán Károly marosvásárhelyi, dr. Kónya István kézdivásárhelyi ügyvédet, dr. Fintanar Alexandru aradi ügyvédet, Tamás Dezső csíksomlyói származású tisztviselőt, Tamás Imre csíksomlyói származású, temesvári tanítót, Orbán István csíktapolcai földművest, Lukács István magyarpécskai kereskedőt, Draganita Mogyorós Máriát is halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanira változtatták. - Az "érmihályfalvi csoport" 31 elítéltje közül 1958. dec. 3-án kivégezték Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt, dr. Hollós István tanárt, volt hadbíró századost, 1959-ben végezték ki Szíjgyártó Domokost. A Securitate vallatószobáiban elszenvedett kínzásokba belehalt a dr. Dobai István jogász által összeállított "ENSZ-memorandum" két vádlottja, Kertész Gábor és Nagy József. A peripravai kényszermunkatáborban /a Duna deltájában/ halt meg Demeter István. A börtönben elszenvedett embertelen bánásmód következtében az 1964-es szabadulás után nemsokára meghalt Molnár Béla, Kolumbán Bendegúz, Nyitrai Sándor, Böjthe Sándor, Adorján Dezső, Csatlós Csaba református lelkész, illetve teológus, valamint Grósz József, Bocz Ádám, Deák Géza peripravai "Golgotát járó". A börtönben halt meg az "érmihályfalvi csoport" egyik résztvevője, a 25 éves kényszermunkára ítélt Tordai János géplakatos. Az RMDSZ 1996 egyik legjelentősebb kezdeményezésének, az 1956-os forradalom legméltóbb romániai megemlékezésének tartotta Tófalvi Zoltán elhatározását, hogy végigjárják az egykori gulágokat és erről film készüljön. A budapesti DEKO Film 36 órás, a Román Televízió magyar adása 15 órás filmösszeállítást készített a "halálmenet" megismétléséről. Az utat végigjárók között volt dr. Csiha Kálmán református püspök /10 évre ítélték/, Mózes Árpád evangélikus püspök /18 évre ítélték/, Kiss Béla evangélikus püspök-helyettes, dr. Dobai István nemzetközi jogász /életfogytiglanra ítélték/, Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze /11 évre ítélték/, Veress Sándor, a Kis-Küküllő menti csoport vezetője /még 1957 januárjában is a magyar forradalmat éltető röpcédulákat terjesztettek!/, akit 20 évre ítéltek, Kacsó Tibor, a "fegyveres felkeléssel" vádolt csíkszeredai csoport vezetője /25 év kényszermunkára ítélték/, Puskás Attila biológus, aki Október 23-a című saját versét terjesztette /20 évre ítélték/, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége és a Székely Ifjak Társasága, valamint a "Palotás-csoport" számos tagja, akiket annak idején 15-25 évre ítéltek. - Egyedül a marosvásárhelyi bíróságon 514 személy ellen hoztak különböző ítéleteket. Itt ítélték el az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ 75, a "Palotás-csoport" 24, a Székely Ifjak Társasága 9, a Puskás Attila nevével jelzett csíkszeredai tanárok, diákok 11 fős csoportját, a Kacsó Tibor nevéhez kapcsolt "fegyveres" felkelés 3 tagját, a csíkszeredai mezőgazdasági szakközépiskola 21 tanulóját /valamennyien román anyanyelvűek!/. Ezeken a tárgyalásokon a szabóból gyorstalpalással "hadbíró őrnaggyá" előléptetett Macskássi Pál elnökölt, aki a visszaemlékezések szerint több mint 80 személyre mondott ki a halálos ítéletet. /Új Magyarország, nov. 4./

1997. szeptember 18.

Szept. 20-án emlékművet állítanak fel Sepsibükszádon a falu szülötte, a Szoboszlay-ügyben halálra ítélt és kivégzett Ábrahám Árpád /1915-1958/ torjai plébános emlékére. A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége és a helyiek kezdeményezésére állítják fel az emlékművet. Elhatározták azt is, hogy Sepsibükszád iskolája Ábrahám Árpád nevét veszi fel. A Szoboszlay Aladár vezetésével kezdett szervezkedés egész Erdély területét átszőtte. A szabólegényből hadbíróvá előléptetett hírhedt Macskási Pál sok halálos ítéletet szabott ki. A több mint ötven vádlott közül tizet kivégeztek. Előzőleg 1993-ban Torján már kopjafát állítottak Ábrahám Árpád emlékére. /Puskás Attila: Emlékműavatás Bükszádon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 18./

1997. október 23.

A forradalom negyvenéves évfordulójára, 1996-ban jelent meg a Magyar '56 című tanulmány-gyűjtemény második Megtorlás, ellenállás, emigráció Magyarországon, a Kárpát-medencében, Nyugaton alcímet viselő kötete a Magyarok Világszövetsége 1956-os Bizottságának kiadásában, Székelyföldi Ágoston szerkesztésében. A kötetben az erdélyi megtorlásokat Tófalvi Zoltán és Gagyi Balla István foglalta össze. Az utóbbi tanulmányából a sepsiszentgyörgyi ellenállókra vonatkozó részt közölte a Háromszék. Sepsiszentgyörgyön a Mikó Kollégium néhány diákja - fellelkesülve a forradalom eszméin - elhatározta, hogy szervezetet alakít, ez lett a SZIT, a Székely Ifjak Társasága. Titoktartási szerződést kötöttek és mindegyikük elmondta az ünnepélyes esküt, ebben szerepelt, hogy mindent megtesznek az erdélyi magyarság fennmaradásáért és Magyarországhoz csatolásáért. 1957. március 15-én titokban megkoszorúzták az 1848-as emlékművet. Ennek nagy hatása volt. A rendőrség nem jött rá arra, hogy kik voltak a koszorúzók. A következő évben meg akarták ismételni a koszorúzást, akkor viszont elkapták őket. 1958-ban volt a tárgyalás a katonai törvényszéken, Macskási Pál volt a bíró. Kilenc diákot ítéltek el, a kiskorú vádlottakat sok évre ítélték, az elsőrendűt, Szalai Andrást 18 évre, a másodrendűt, Szabó Lajost 15 évre, a többi is súlyos börtönbüntetést kapott. A vádirat szerint: "A banda tagjai soviniszta elvakultságukban nem átallották 1957. március 15-én titokban koszorút elhelyezni a '48-as emlékmű talapzatára, de az '56-os magyar ellenforradalmárok emlékére." /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./

2002. január 25.

Farkas Pál magyar-francia szakot végzett, ígéretes tanügyi kádernek indult: Mindene volt a tanítás, de megfosztották tőle. Farkas Pali bácsit mindenki ismeri Torján. Január 13-án Sepsiszentgyörgyön lovaggá ütötték, Vitézi Lovagrend ünnepségén. A Vitézi Lovagrend 1997-ben Budapesten létesült társadalmi szervezet, tagjai azok közül kerülnek ki, akik az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc miatt üldöztetésben részesültek, itt a határokon túl is. Voltak olyanok, akik megpróbáltak szervezkedni, hogy ha átcsap a forradalom lángja ide is, akkor ne találja a magyarságot felkészületlenül. Így indult el Szoboszlay Aladár katolikus pap és Huszár József báró tagokat beszervezni. Farkas Pál úgy kerültem ebbe a szervezetbe, hogy véletlenül találkozott Ábrahám Árpád, akkori torjai katolikus pappal, aki meghívta egy beszélgetésre. Farkas Pának azonban nem volt ideje elmenni. Ennyi volt az ő részvétele. 1958. január 14-én éjjel rárontottak vagy öten, pisztolyokkal, bilincsekkel, és letartóztatták. Temesváron volt a kihallgatás januártól májusig, májusban pedig a tárgyalás és az ítélethirdetés. Egy Macskási Pál nevezetű bíró ítélkezett az összes magyar forradalmi szervezet felett, olyan ember volt, aki nagyon könnyen adta a huszonöt évet vagy a halálbüntetést. Farkas Pált azzal vádolták, hogy neki gyanúsnak kellett volna lennie Ábrahám Árpád meghívása és azt jelentenie kellett volna. Ezért kapott nyolc évet. Valamivel később Salcea-ra vitték. Itt húzott le öt évet, építették a Duna-gátat. Rettenetes volt. Nem vették őket emberszámba, ha közülük valaki elpusztult, nem számított. Sőt, kijelentették, hogy őket nem azért vitték oda, hogy túléljék, hanem, hogy ott maradjanak a börtönben. Hozzájuk képest a többi rabnak aranyélete volt, másként bántak velük. Szadista emberek voltak a börtönőrök, élvezték, hogy az embereket kínozhatták. Jogászokat, pedagógusokat nem lehetett munkahelyükre visszavenni, nem lehetett többé tanár. /Vizi Melinda: Farkas Pál "Megbocsátunk, de nem felejtünk". = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), jan. 25./

2002. július 1.

Orbán Péter csíkszeredai lakost államellenes fegyveres szervezkedés miatt 25 év börtönbüntetésre ítélték. Még ma sem tudja, hogy hová temették édesapját, Orbán Istvánt, akit halálra ítéltek, és valószínűleg az aradi szekuritáté pincéjében lőtték főbe 1958. szeptember elsején. Mindkettőjüket a Szoboszlay-ügyben ítélték el. Szoboszlay Aladár katolikus plébános volt Aradon, és ő ott kezdte szervezni az összeesküvést, amely a kommunista rendszer ellen irányult. A szervezkedés 1955-ben elkezdődött, Szoboszlay beszervezett több személyt Temesváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, majd Kovászna megyében is úgy, hogy ez a szervezkedés átfogta majdnem az egész országot. Belekerültek brassói, bukaresti személyek is, továbbá Draganita Constantin egy tankos ezred parancsnoka. A szervezkedés célja az volt, hogy 1956. augusztus 23-án a bukaresti nagy felvonulás alkalmával zűrzavart keltsenek, s ezzel lázadásra, forradalom kirobbantására ösztönözzék a tömeget. Szoboszlay 1956 tavaszán eljött Csíkszeredára, s Orbánék házában, Csíktaplocán tartottak titkos megbeszéléseket. A tervek szerint augusztus 22-én kellett volna indulniuk Bukarestbe, a Csíkszeredán át Bukarestbe tartó gyorsvonattal. A megadott jelzés szerint minden vagon lépcsőjén, miután megállt a szerelvény, egy-egy cigarettára gyújtó férfinak kellett volna megjelennie, ezzel igazolva, hogy minden rendben van. Azonban nem jelentkezett senki, így Orbánék héttagú csoportja nem szállt fel a vonatra. Néhányuknál fegyver is volt. Nem tudták, mi történhetett, később tudták meg, hogy akkor már Szoboszlayt és néhány társát letartóztatták. 1957-ben Orbánékat is őrizetbe vették. A Securitate kezébe került a teljes Szoboszlay-féle lista, amely az összes szervezkedő nevét tartalmazta. A vallatás ellenére nem árulták el, kik tudnak még a szervezkedésről, így elkerülhetővé vált, hogy Csíkszeredából még 10 vagy 15 személyt letartóztassanak. Csíkiak végül heten kerültünk a bíróság elé. A Szoboszlay-ügyben több mint kétszáz személyt vettek őrizetbe, közülük 57-et ítéltek el, Orbánék családjából apját, őt és nővérét. Tíz személyt Szoboszlay Aladárral az élen, köztük az akkor 58 éves Orbán Istvánt halálra ítélték, majd kivégezték. A tárgyalás egy temesvári munkásklubban zajlott, amelyen többségében pártfunkcionáriusok vettek részt, valamint meghívottként a vádlottak családjából egy-egy személy. A bíróság elnöke magyar nemzetiségű volt, Macskási Pál, aki halálos ítéleteket kért, amit az ügyészek megalapozottnak minősítettek. A tíz halálos ítéleten kívül négy vádlottat életfogytiglan, négyet 25 évi, a többieket ennél kevesebbre, de minimum öt év börtönbüntetésre ítéltek. A tárgyalás után két hónapig a halálraítéltek, a 25 évre és az életfogytiglanra ítéltek, köztük Orbán Péter is vasra verve szenvedtek, egy napon megszabadították őket láncaiktól. Ebből következtettek arra, hogy a halálos ítéleteket végrehajtották 1958. szeptember elsején. A halálos ítéleteket az aradi Securitate pincéjében hajtották végre, ahol főbe lőtték a foglyokat. A mai napig nem tudják, hová temették el a kivégzetteket. Orbán Péter a 25 évi börtönbüntetésből hetet letöltött különböző helyeken, Aradon, Zsiláván, Galacon és Szamosújváron, majd a nyugati nyomásra hozott közkegyelmi határozat értelmében szabadult. A rendszerváltás után kérte az RMDSZ-es parlamenti képviselők segítségét, közbenjárását a Szoboszlay-ügy tisztázásához, sikertelenül. Erdélyben a politikai elit tagjai jóformán nem is tudnak róla és a hasonló sorsú emberekről. /Fülöp D. Dénes: Tíz embert végeztek ki a Szoboszlay-ügy miatt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./

2003. október 23.

Erdélyben 1956-ban nem volt forradalom, mégis megtorlások, bebörtönzések és megaláztatások sorozatát kellett elviselniük a magyaroknak. Erről vallanak az erdélyi 56-osok.Erdélyben a szekuritáté által elképzelt forradalmat vérbe fojtották, emlékezett a brassói Lay Imre. A magyar fiatalok alakította Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének (EMISZ) akkori titkára úgy tudja, a megtorlás során 17 romániai magyart végeztek ki, de a románok közül is többet eltett láb alól az akkori hatalom. Az EMISZ azon a napon alakult meg Brassóban, amikor a szovjet csapatok 1956. november 4-én hajnalban támadást indítottak Budapest és a magyar szabadság ellen. Az EMISZ Fehéregyházán koszorúzott és emlékezett az 1848-49-es magyar szabadságharc hőseire. A kezdeményezés Brassóból Háromszékre is átterjedt, végül 1958 augusztusától kezdődően a szekuritáté 77 EMISZ-est tartóztatott le. Összesen 1117 évnyi börtönbüntetést kapott a 77 fiatal. Átjutott a határon az a négy baróti középiskolás diák, akik november 8-án, a forradalmárokhoz való csatlakozás reményében vágtak neki a román-magyar határnak. A "túra" egyetlen túlélője, a Sepsiszentgyörgyön élő Józsa Árpád Csaba emlékezett. Október 24-én és 25-én az iskolában megjelentek a pártaktivisták, és azt magyarázták, hogy Budapesten ellenforradalom van, Moyses Márton is szót kért, és azt kérdezte tőlük: miért hazudnak, miért nem mondják meg az igazat? Moyses akkor elsős gimnazista volt, akárcsak Kovács János, akik a csíkszentdomokosi Bíró Benjaminnal és Józsa Árpád Csabával társulva indultak Budapestre. Bíró és Józsa átjutottak a határon, de Kovács és Moyses eltévedtek, végül pedig hazatértek. Józsa és Bíró Debrecenben kaptak szállást és munkát, valamint továbbtanulási lehetőséget. 1957 március 15-én azonban a magyar hatóságok átadták őket a nagyváradi szekunak. Mindkettőjüket elítélték. Moyses 1960 októberében beiratkozott a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarára. Nyíltan vallotta, hogy a két egyetem erőszakos egyesítése voltaképpen a magyar universitas beolvasztását jelentette. Versekben is megfogalmazott álláspontjáért előbb 7, majd 2 év szabadságvesztésre ítélték, 1962-ben szabadult. A különböző tudományokban egyformán járatos fiatalembert a nagyajtai kollektív gazdaságba kényszerítették napszámosnak, Moyses 1970 februárjában a brassói kommunista pártszékház előtt tiltakozásul benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát. Két hónap múlva belehalt sérüléseibe. A Marosvásárhelyen élő Szokoly Eleket Moysesszel majdnem egyidőben hurcolták el, és ítélték el. A Pro Europa Liga mai társelnöke így jellemezte néhai barátját: "Kétségtelen, hogy egy lángész pusztult el benne. És egyetérthetünk mindazokkal, akik azt vallják, ő a később érvényre jutó európai és erdélyi szellemiség mártírja." A sepsiszentgyörgyi származású, Németországban élő Gyertyánosi Csaba elmondta, a Mikó Kollégium gimnazistái voltak, amikor 1956 októberében elhatározták, tenniük kellene valamit a forradalom érdekében. Összegyűltek: Szabó Ütő Lajos, Gyertyánosi Gábor, Gyertyánosi Csaba - az ítéletek csökkenő sorrendjében -, Bordás Attila, Jancsó Csaba, Sándor Csaba, Molnár Béla és Jancsó Sándor. A Székely Ifjak Társasága (SZIT) 1957. március 15-én titokban koszorút helyezett el Sepsiszentgyörgyön az 1848-as hősök emlékművénél. "Ez volt az első koszorúzásunk, az első megmozdulásunk, és megpróbáltuk elhitetni magunkkal, hogy mégis csináltunk valamit" - emlékezett Gyertyánosi Csaba. 1958-ban azonban a szekuritáté felkészülten várta a diákokat az újabb koszorúzásnál. A fiúkat letartóztatták, a marosvásárhelyi katonai törvényszéken az ügyész életfogytiglant és halálbüntetést kért a SZIT-esekre, végül Macskási Pál hadbíró "beérte" 18, 15 és 10 éves ítéletekkel. /Benkő Levente: Tizenévesektől félt a kommunista hatalom. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./

2004. július 27.

45 éve, hogy a nagyváradi titkosszolgálat elkezdte azoknak a magyar fiataloknak a letartóztatását, akik a magyarországi 56-os forradalom hatására megalakították a Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetét. A szervezet főbb céljai a szovjet csapatok kivonultatása Románia területéről, illetve a kommunizmus felszámolása voltak. Az ügyet az akkori kolozsvári katonai vésztörvényszéknek adták át, ahol a csizmadiából lett törvényszéki elnök, Macskási Pál összesen 540 évet rótt ki 59 magyar fiatalra. Legtöbbjük letartóztatás alatt töltötte be a 18. életévét, így nagykorúként került a vádlottak padjára. A bebörtönzöttek az 1964-es amnesztiával hazatérhettek. Azóta az SZVI tagjainak majdnem fele visszaadta lelkét Teremtőjének.  A még élő SZVI-sek aug. 7-én a nagyváradi bazilikában celebráltatnak szentmisét hazatért társaikért. Másnap a várad-olaszi református templomban tartandó istentiszteleten emlékeznek az elhunyt társakra. /Bikfalvy György: Emlékezzünk! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 27./

2004. szeptember 21.

 Negyven éve, 1964-ben szabadultak az általános amnesztia feltételei mellett többek közt az ún. Szoboszlay-per életben maradt elítéltjei is. Lőrincz Károly Vargyason lakó hivatásának tekinti elítélttársai emlékének ápolását, többek közt Kézdivásárhelyen sikerült neki és segítőinek kopjafát állítani. Lőrincz Károly élettörténetéről írt Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2000/ című kötetében. Lőrincz Károlyt 25 évre ítélték, a Szoboszlay-perben összesen tizenegy halálos ítélet született, ezeket végre is hajtották, volt négy életfogytiglan, négy huszonöt éves, a legkisebb büntetés négy év volt. Lőrincz Károly megállapította, hogy a kommunizmus perét a mai napig nem folytatták le, bár áldozatainak száma százmilliónál többre tehető. Romániában az egykori gyilkosok, kínzók jó része hősi címet visel. A gyergyószárhegyi Ferencz Béla Ervin ferences atyát azért kínozták, hogy vallja azt: Szoboszlay Bukarestben ki akarta robbantani a forradalmat. Ha ezt vállalja, ígértek neki négy évre leszállított börtönbüntetést, de ugyanakkor kivégeztek volna 36–38 vádlottat, többek között Lőrincz Károlyt is. És Ferencz atyában volt annyi erő, hogy nemet mondjon. Macskássi Pál volt az erdélyi tartományi hadbíró alezredesi rangban, akinek nevéhez számtalan kegyetlen ítélet kapcsolódik. Lőrincz Károlyt 1993 októberében, meghívták Budapestre az ’56-osok világtalálkozójára, és ott elmondta, ’56-nak Erdélyben is voltak mártírjai, tizenegyet végeztek ki csak a Szoboszlay ügyben. Kérte, segítsenek emléket állítani nekik. Végül 1999-ben a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában avatták fel az emlékművet. Az emlékmű egy székely anyát ábrázol, aki felfogja eleső fiát, az 1956-os erdélyi mártírok neveit rávésték. Torján Ábrahám Árpád plébánosnak, vértanúnak állítottak kopjafát, Kézdivásárhelyen pedig egy kollektív kopjafát a kivégzettek neveivel, 24 név szerepel rajta. A kézdivásárhelyi temetőben minden év október 23-án megemlékeznek róluk. A Szoboszlay-ügyben 1957-ben voltak a letartóztatások, 1958-ban hoztak ítélete, s a per beilleszkedett az akkori magyarságellenes megtorlási hullámba. A Szoboszlay-üggyel azt akarták bizonyítani, hogy a magyarság az ország biztonsága ellen szervezkedik. 1958 februárjában látogatott Marosvásárhelyre Kádár János és Kállai Gyula, s kérték, hogy példás büntetésben legyen része az ’56-os szimpatizánsoknak. Meg is tették. Kezdve az ő perükkel és folytatva másokkal, így az EMISZ-szel, melyben 72 ifjút ítéltek el. Ugyanakkor a Faliboga-ügyben, melyben valóban fegyveres szervezkedés folyt Marosvásárhely környékén, mivel a vádlottak románok voltak, sokkal kisebb büntetések születtek.  –A Szoboszlay-per anyagát Tófalvi Zoltán fogja feldolgozni, gyűjti hozzá az anyagot. Lőrincz József tüdővérzést kapott a börtönben, a börtönkórházból szabadult 1964-ben.   Szabadulása után először nem alkalmazták sehol. A Szekuritáté be akarta szervezni besúgónak, de nem állt kötélnek. /B. Kovács András: Negyven éve szabadultak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./

2006. október 3.

Hat évig raboskodott román fegyházakban Jancsó Csaba, amiért sepsiszentgyörgyi társaival együtt szolidarizált a budapesti ötvenhatos eseményekkel. Bukását a Székely Ifjak Társasága szervezésében történt negyvennyolcas obeliszk megkoszorúzása hozta. Tizenöt éves, nyolcadik osztályos diákja volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak, amikor Budapesten kitört a forradalom. Október 24-én tizennegyedmagával együtt létrehozták a Székely Ifjak Társaságát (SZIT). A szervezet célja volt a felkészülés arra a pillanatra, amikor a magyarországi forradalom eléri Erdélyt, Székelyföldet. 1956 novemberében elbukott a szabadságharc Magyarországon, a szervezet tagjai azonban úgy döntöttek, hogy tenniük kell valamit. 1957. március 15-re virradóan megkoszorúzták titokban Sepsiszentgyörgyön a negyvennyolcas obeliszket. A következő évben, az 1848-as szabadságharc 110. évfordulója alkalmából ismét koszorúzásra készült a SZIT. A szekusok előre megjelentek, számítva arra, hogy a koszorúzás megismétlődik. Amikor Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba és Jancsó Sándor elhelyezte a koszorút, váratlanul több helyről származó rendőrsíp füttye hallatszott. Csak Bordást tudták elkapni, a másik két fiatal elfutott. Bár nem vett részt az éjjeli akcióban, Jancsó Csabáért az iskolába jöttek el a szekusok, a másik két fiatalt is bevitték. Júniusban volt a tárgyalás, Macskássi Pál kolozsvári katonai törvényszéki bíró vezetésével. Jancsó Csabát 10 évre, a 29 éves Szalai Attila 18 évre, Molnár Bélát 6 évre ítélték, a többiek 7 és 15 év közötti elzárásra. Zsilaván a börtönben megverték Jancsó Csabát, mert megcsókolta az őt meglátogató édesanyját. Később Brailától 75 kilométerre lévő munkatelepre vitték, több száz társával együtt, ahol gátat építettek. Egy főnek naponta 3,2 köbméter földet kellett kiásnia. A kosz, a hiányos táplálkozás miatti legyengülés, a fertőzött, Dunából származó ivóvíz miatt 1960-ban kitört a tífuszjárvány, s ennek áldozata volt Jancsó Csaba is. Könnyebb munkára vitték, répát szedni Gradinára, ahol Páskándi Gézával együtt dolgozott. Jancsó Csaba 1964. augusztusában szabadult. Munka után esti líceumba járt, elvégezte a X. és XI. osztályt, majd érettségi után beiratkozott a faipari technikumba. A szekusok az évek során egy percig sem hagyták alább megfigyelését. /Domokos Péter: Erdélyi ötvenhatosok. Tíz év koszorúzásért. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./

2006. október 28.

Nagyenyed magyar közössége kicsit késve tartotta meg ünnepi megemlékezését a forradalomra. Dávid Gyula irodalomtörténészt, valamint Koczka György újságírót, a temesvári rádió szerkesztőjét hívták meg a rendezvényre, akik hosszú éveket töltöttek börtönben, az 56-os forradalom résztvevőjeként. A dr. Szász Pál Magyar Közösségi házban összegyűlt közönség először Dávid Gyulát hallgatta, aki az évforduló tiszteletére megjelent Erdélyi politikai elítéltek életrajzi adatai 1956–68, valamint Gazda Ferenc Elrabolt esztendők című könyvét mutatta be. Veres Sándor kezdeményezésére olyan levelezés indult Erdélyben, amelyet az emberek sokszorosítottak és továbbítottak. Az „Aki kapja, adja át” levelezési mozgalom annyira sikeres volt, hogy egy moldvai lakos még 1959-ben is kapott egy 56-os tartalmú levelet, amelyért bűnhődnie kellett. A kitalálónak 20 év börtön járt „jutalmul.” Dávid Gyula könyve 1400 ember adatait tartalmazza, a következő kiadásra pedig máris újabb és újabb adatok érkeznek. Koczka György humorosan ismertette keserű történeteit 56-ról. Egy vers elszavalásáért, a kispolgárinak nevezett Kossuth-nóta elénekléséért, vagy egy viccért súlyos börtönbüntetéseket szabtak ki. Az ítélkezők között élen járt a hírhedt magyar hadbíró Macskássy Pál, és számos ügyész. Fazakas János a Trabant-osztogató miniszterelnök-helyettes, gyalázatos szerepet játszott a megtorlás ideológiájának megfogalmazásában. /Bakó Botond: Aki kapja, adja át. 56-os ünnepi megemlékezés Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

2007. október 23.

Medgyesen, a Kolping-házban él a közel nyolcvanadik életévében járó Harai Pál nyugdíjas plébános, esperes, kanonok, volt politikai fogoly, elítélt. Tizenkilenc éven át a medgyesi egyházközség plébánosa, az ő nevéhez kötődik, többek között, a Szent István király tiszteletére Medgyesen felépített templom, valamint a Kolping-központ, hétvégi pihenő ház. Harai Pált /sz. Szentkatolna, 1928. jan. 25./ 1952-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. Letartóztatásakor, 1958. augusztus 5-én Brassóban volt római katolikus lelkész. Az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetében (EMISZ) való állítólagos részvétele miatt „társadalmi rend ellen szervezkedő csoport feljelentésének elmulasztása vádjával” állították bíróság elé, és 1959. március 19-én tíz év börtönbüntetésre ítélték, amiből kemény öt évet a Brailai Nagyszigeten, Salcián, illetve Luciu–Giurgeni-ben és Gradinán töltött. Harai Pál Salciáról szabadult 1964. augusztus 5-én, az általános kegyelmi rendelettel. Elmondta, annak idején egy levelet adtak át neki, a címzés meglehetősen furcsa volt: Főtiszteletű Vitályos Balázsnak Harai Pál kezén keresztül. Harai átadta a levelet Vitályos Balázs kollégájának, aki paptársa volt. Vitályos felbontotta a levelet, és nagyon ideges lett. Na, nekem végem, engem megint befognak, mondta. Megmutatta a levelet. Gyanús, nemzetieskedő hangvétele volt, és azt kérték benne, hogy a kápolnában, ahol a hittanórákat tartottuk, a magyar ifjúság megbeszélésekre gyűlhessen össze. Vitályos Balázs úgy látta, ez a Szekuritáté provokációja. Nem tudták, mit tegyenek, végül megmutatták a levelet Vasvári Aladár főespereshez. A főesperes elolvasta a levelet, széttépte, elégette. Semmi az egész, mondta. 1957-ben mindenfelől letartóztatások híre jött. Brassóban letartóztatták a ferences templom papját, P. Hajdu Leandert és a külvárosi templom papját, Ráduly Istvánt. 1957. december 3-án letartóztatták Harai Pált, a Szekuritátéra vitték. Kénytelen volt beismerni a levelet, hozzátéve, Vitályos Balázs és ő tud a levélről, Vasvári nem, jelentette ki határozottan. Elengedték, azzal, tudja meg, kitől jött a levél. Így telt el egy idő, majd 1958. augusztus 5-én telefonon hívták a szekusok. Rá akarták venni, hogy ügynök legyen, de ő ezt nem vállalta, erre letartóztatták. Harai és Vitályos mindent magunkra vállaltak, nem ismerték el, hogy Vasvári szintén tudott a levélről. A kihallgatások után autóval szállították a foglyokat a tárgyalásra. Harai odaszólt a közelében álló, szintén megbilincselt Opra Benedek brassói középiskolai tanárnak. Az őr ezt észrevette, mindkettejüket úgy megverte, hogy orrunkból, szájunkból folyt a vér. Marosvásárhelyen volt a tárgyalás. Kolozsvárról szállt ki a hírhedt Macskási Pál bíró, tordai szabólegény. A vád Harai ellen „a társadalmi rend ellen szervezkedő csoport” feljelentésének elmulasztása volt. A tárgyaláson Macskási megkérdezte Haraitól, hogy kitől tudott a szervezetről, az EMISZ-ről. Mire ő azt mondta: a Szekuritátétól. Ott tudta meg, hogy ilyesmi létezik. A vádlottak között tizenhét-tizennyolc éves gyerekek is voltak, látszott rajtuk, hogy a szekusok mindenfélét ígérgettek nekik. Valljátok ezt s azt, s ne nyugtalankodjanak, mert kiszabadultok... Szegények vádolták magukat. 1959. március 19-én hirdették ki az ítéletet, Harai tíz évet kapott. Vásárhelyen ‘59 őszéig tartották, majd vonattal vitték őt sokadmagával Brailáig, onnan komppal tovább, a hírhedt Duna-deltában levő lágerekbe. Sokat éheztek. Ott találkozott Dávid Gyulával, Páskándi Gézával és másokkal. Évekig semmilyen kapcsolatot nem tarthattak a családdal. Hosszú idő múlva engedélyt kaptak arra, hogy írhassanak haza levelet. Megszabták, mit írhatnak, és kérhetnek. Nem volt szabad kérni gumicsizmát. Az egyik levelét így címezte falujába: Str. Gumicsizma 142. Szülei megértették, mit szeretne. És a gumicsizma megérkezett... Több héten keresztül vízben dolgoztak, embertelen körülmények között. Harai szerencsés volt, meg se hűlt, pedig átázott a csizmája. Négy éve volt már rab, amikor egyszer hívatták. Egy szekus egész éjjel vallatta, azt akarta tudni, Vasvári tudott-e a levélről? Harai továbbra is tagadta ezt. „Te, idióta, most sem jött meg az eszed?! Itt fogsz elrothadni!- mondta neki a kihallgató. Amikor 1964-ben Harai kiszabadult, találkozott Vasvári Aladárral. Kiderült, hogy őt is letartóztatták, de egy év múlva elengedték. Harai belátta: úgy játszottak velük, mint macska az egérrel... Szabadulása után az utolsó pillanatig, még kilencven után is megfigyelték. Ha nem hitt volna Istenben, akkor nem tudta volna ezt az egészet túlélni. „Nem hős vagyok, hanem áldozat. Ebben az egész kirakatperben csak egy szereplőcske... ” – állapította meg. /Papp Annamária: „Nem hős vagyok, hanem áldozat”. Beszélgetés Harai Pál plébánossal, ‘56-os elítélttel. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./

2009. július 2.

Perújítás lesz az 1958-ban ártatlanul kivégzett Szoboszlay Aladár ügyében. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd elmondta, Szoboszlay Aladárt és társait a kolozsvári katonai törvényszék ítélte halálra, Macskási Pál vérbíró által vezetett tanács mondta ki a 11 halálos ítéletet, melyből tízet végrehajtottak. Ezenkívül még 46 embert ítéltek hosszú börtönbüntetésre. A román politikai osztály szégyene, hogy húsz év után sem lehet ezeket a pereket felülvizsgálni. Kincses nehezményezi, hogy ezzel nem törődött az RMDSZ. /Szondy Zoltán: Perújítás Szoboszlay Aladár ügyében – Interjú Kincses Előd ügyvéddel. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 2./


lapozás: 1-12




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998