udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 14 találat lapozás: 1-14
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Maléter Pál

1998. október 23.

Megalakulásának 139. esztendejében, 65 évvel az első Sepsiszentgyörgyön tartott vándorgyűlése után az Erdélyi Múzeum-Egyesület visszatért Háromszékre: okt. 23-án a városban tartotta az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya éves vándorgyűlését. A tudományos ülésszak címe: Örökös válaszúton - 1956. Kónya Ádám a Cimbora-olvasó Maléter Pál és Benedek Elek kapcsolatáról, Gagyi Balla István pedig /felolvasták/ 1956 Sepsiszentgyörgyön, a Székely Ifjak Társasága történetének tükrében címmel tartott előadást. Benkő Levente bemutatta Volt egyszer egy 56 című, a Háromszék Lap- és Könyvkiadó gondozásában /H-Press Kiadó/ megjelent könyvét. Ezután két szakosztályban folyt tovább a vándorgyűlés, amelyen az 1848-as szabadságharcra emlékeztek. A Kor és forrás témakör előadásai dr. Egyed Ákos történész, a Hősök és emlékeké dr. Csetri Elek irányításával hangzottak el. A részvevők megtekintették a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt gróf Mikó Imre dokumentációs emlékkiállítást. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24., az előadások felsorolása: okt. 22./ Benkő Levente Volt egyszer egy 56 című könyvéből vett részlettel emlékezett a forrdalomra a brassói hetilap. /Brassói Lapok (Brassó), okt. 23./

2002. október 17.

Szőcs Géza javasolta, hogy Budapesten állítsák fel az 1956-os forrdalaom reprezentatív emlékművét. Ez az emlékmű Magyarország egyik új szimbóluma lehetne. "Ennek az alkotásnak a főváros egyik legjobban látható pontján kellene hirdetnie minden itt élő és minden errejáró számára, hogy kis népek is képesek nagy tettekre. Ez a világraszóló, XXI. századi új Szabadság-szobor, mint látomás, kihívás és feladat, talán képes lesz egyesíteni a nemzetet..." "Első körben azokat szeretném megszólítani, akiknek élete, személye, sorsa, életműve szorosan kötődik 1956-hoz, 1956 előkészítéséhez és emlékének ébrentartásához - s ha javaslatom ezek egyetértésével találkozik, meglesz annak az esélye, hogy átfogó társadalmi, politikai és kulturális konszenzus teremtse meg azokat az alapokat, amelyeken felépülhet az emlékmű...". A felhívás aláírói: Faludy György; Halda Aliz - a Nagy Imrével együtt kivégzett Gimes Miklós menyasszonya; Gyenes Judith - Maléter Pál özvegye; Király Béla - az 1956-os Nemzetőrség főparancsnoka; Jánosi Katalin - Nagy Imre unokája; ifj. Bibó István - Bibó Istvánnak, a Nagy Imre-kormány miniszterének fia; Pongrátz Gergely - a Corvin-köz parancsnoka; Szilágyi Júlia - Szilágyi Józsefnek, Nagy Imre mártír munkatársának lánya Az 1956-os emlékművel kapcsolatos felhíváshoz eddig csatlakoztak: Barta Tibor agysebész; Benyhe István tanár-közgazdász; Bodor Ádám író; Bollobás Enikő egyetemi tanár; Csicsery-Rónay István író; Csoóri Sándor költő; Entz Géza művészettörténész; Eörsi István költő; ifj. Feszt László képzőművész; Amedeo Di Francesco egyetemi tanár (Nápoly); Félicie M. de Gérando-Teleki műfordító; Herner János irodalomtörténész; Illyés Mária művészettörténész; Kalapáti Ferenc költő; Kemény Katalin író; Kertész Imre író; Kodolányi Gyula költő; Kolozsvári Papp László író; Lászlóffy Aladár költő; Orbán György zeneszerző; Thomas Ország-Land újságíró; Hans Henning Paetzke műfordító; Pekár István, a Duna Televízió elnöke; Rajk László műépítész; Selmeczi György zeneszerző; Szakály Sándor történész; Szepes Erika esztéta; Szerdahelyi István esztéta; Szeremley Huba vállalkozó; Szilágyi Sándor szerkesztő; Szörényi László irodalomtörténész; Takács Jenő zeneszerző; Tempfli József püspök; Tőkés László püspök. Aláírom, ha ez az emlékmű nem a kommunizmus megreformálásának, hanem legyőzésének szimbóluma akar lenni - mondta Pongrátz Gergely. Ám a helyszín inkább a Városligetnél, a Sztálin-szobor helyén lenne megfelelőbb - vélekedett a Corvin-köz parancsnoka. Végül megegyeztek abban, hogy ez utóbbi inkább egy 56-os emléktemplomnak lesz méltó helyszíne - olyannak, csak nagyobbnak, amilyent Kiskunmajsára tervezett Csete György. Egyébként Kiskunmajsán van az ország egyetlen 1956-os múzeuma, melyet Pongrátz Gergely maga hozott létre. /Felhívás az 1956-os emlékmű létrehozására. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./

2002. október 29.

Sass Kálmán tiszteletére a Gálospetri Református Egyházközség és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság október 6-án emléktáblát helyezett el az érmelléki falu református templomának falán. Ugyanakkor Kéri Gáspár emlékszobát rendezett be a kommunista diktatúra áldozatául esett lelkipásztor emlékére, amelyet ugyanaznap avattak fel. Sass Kálmán /sz. Gálospetri, 1904. ápr. 17./ a kolozsvári teológiai főiskolán diplomázott. 1932-ben Mezőtelegden lett református lelkész, ahol példás munkát végzett az ősi templom rendbetételén, megalakította a nőszövetséget, legényegyletet, bibliakört. Megírta Mezőtelegd történetét. Sass Kálmán páratlan tekintélye, népszerűsége az Érmelléken vörös posztó volt a hatalom számára. 1947-ben letartóztatták fasiszta magatartás, izgatás, szabotázs jogcímén. Mivel 1944-ben az Érmihályfalva környékén elesett partizánokat tisztességesen eltemette, Maléter Páltól két köszönőlevelet kapott. Ez mentette meg a további börtönbüntetéstől, de 1957-ben, az 1956-os magyar forradalom leverése után ugyanezek a levelek lettek a végzetes bizonyítékok ellene. 1957. febr. 5-én tartóztatták le. Több mint egy éven át vallatták, kínozták, melyről Balaskó Vilmos lelkipásztor, volt cellatársa számolt be. Államellenes fegyveres összeesküvéssel, hazaárulással, az önálló Erdély létrehozására irányuló lázítással vádolták. Sass Kálmánt halálra ítélték, 1958. december 2-án végezték ki a szamosújvári börtönben. Mind a mai napig nem rehabilitálták. A román nacionalista történetírás ma is fasisztaként, irredentaként, összeesküvőként tartja nyilván a magyarság vértanúját. /Hitének, magyarságának mártírja. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 29./

2005. október 6.

Zsúfolt programmal – többek közt négy rangos kiállítással – várja látogatóit ebben a hónapban a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum. Október 6-án, az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján táblakép-tárlat nyílik meg: Somogyi Győző festőművész magyar hősöket megjelenítő arcképcsarnoka hadvezéreket, királyokat, katonatiszteket vonultat fel Attilától Maléter Pálig. A múzeumalapító Tarisznyás Márton halálának 25. évfordulójára október 12-én emlékeznek, olvasószobát avatnak, amelyben az alapító könyveit, írásait állítják ki.. Október 15-én „A magyar alföld a századfordulón” címmel képeslaptárlat nyílik. A hónap utolsó nagyszabású rendezvénye a Csíki Székely Múzeum vendégkiállítása lesz, amelyen restaurált fegyvereket lehet majd megtekinteni. /Gergely Imre: Látványos október a Tarisznyás-múzeumban. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./

2006. október 11.

A tűrőképesség határát súrolta a hírhedt „négyesfogat” – Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József – törvénytipró gazdaságpolitikája. 1953-ban Rákosinak le kellett mondania miniszterelnöki tisztségéről, helyette a szovjet vezetés Nagy Imrét jelölte ki. Megalakult a Nagy Imre-kormány, a miniszterelnök parlamenti programbeszédében új gazdaság- és népbarát politikát hirdetett meg. A pártapparátusra és a hírhedt Államvédelmi Hatóságra (ÁVH) támaszkodó Rákosi rögtön elkezdte az aknamunkát. Közben Moszkvában is megfordult a széljárás, Rákosi szabad kezet kapott „az antimarxista” Nagy Imre félreállítására. A forradalom előzményei között volt az 1949-ben kivégzett kommunisták, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András, az úgynevezett Rajk-ügy elítéltjeinek, 1956. október 6-án történt újratemetése, amelyen az eseményen résztvevő mintegy húszezer ember ÁVH-ellenes jelszavakat skandált. Budapesten a Műszaki Egyetemen október 22-én tartott gyűlésükön fogalmazták meg azt a 16 pontot, amely a forradalom elfogadott programja lett. A cikk felvázolta a forradalom főbb eseményeit, a forradalom leverését, a megtorlást. 1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimesi Miklós újságírót, több társukat pedig börtönbüntetésre ítélték. Történt mindez annak ellenére, hogy Kádár János kezdetben ígéretet tett: senkit sem fognak bebörtönözni a forradalomban játszott szerepéért. A magyar forradalom mély hatást gyakorolt a romániai magyar, de nem csak a magyar közvéleményre. Október 24-én, Mátyás király szülőházában, Kolozsváron tartottak gyűlést a képzőművészetis hallgatók. A Szekuritáté már másnap megkezdte a letartóztatásokat. A temesvári egyetemi hallgatók 1956. október 30-i gyűlésükön, többek között, a szovjet csapatok Romániából való kivonását, a beszolgáltatások enyhítését, a munkások béremelését, és az egyetemi autonómia szavatolását követelték. Válaszként a Szekuritáté tömeges letartóztatásokat hajtott végre. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium néhány diákja kezdeményezésére létrejött a Székely Ifjak Társasága (SZIT). A SZIT tagjait letartóztatták, a kolozsvári katonai törvényszék pedig súlyos börtönévekre ítélte őket. Az 1956. november 4-én Brassóban létrehozott Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) volt a legnagyobb valamennyi erdélyi szervezkedés közül. Egy év múlva tömeges letartóztatásokkal, és hetvenhét EMISZ-es fiatal bebörtönzésével válaszolt a hatalom. Letartóztatták az érmihályfalvi Sass-féle csoportot, a mezőfelei Kacsó Tiborékat. A Partiumhoz kötődik a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a SZVISZ, amelynek több tagját súlyos börtönévekre ítélték. Letartóztatták az ún. Dobai-csoportot is. A Szoboszlay Aladár katolikus plébános köré tömörülő csoport a kommunista rendszer megdöntését célozva a többpártrendszer bevezetésének szükségességét és tervezetét vázolta fel. A Szoboszlay-perben ötvenhat elítéltnek közel 1300 évnyi börtönbüntetést, tizenegy halálos ítéletet osztottak ki, tíz kivégzést végrehajtottak. /Papp Annamária: Magyarország, Erdély – 1956. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2006. november 6.

Nem fulladt sem botrányba, sem rendőri brutalitásba a magyar forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulója. A Fidesz szorosra zárta sorait, a 170 000-nyi csendes, fáklyás felvonuló a fél évszázaddal korábban a szovjet tankok által vérbe fojtott forradalomra és az október 23-i rendőri erőszak áldozatainak emlékére gyújtotta meg gyertyáit, fáklyáit, s vonult néma csöndben a Terror Házától az Astoriáig az Igazság szabaddá tesz felirat után. A rendőrség hatalmas erőkkel, bevetésre készen állt ugyan, de visszafogta magát, s nem támadott fölöslegesen. Október 23-át is meg lehetett volna úszni erőszak és rombolás nélkül, ha a karhatalom nem viselkedett volna a politika pincsikutyájaként. Gyurcsány Ferenc szigorú biztonsági intézkedések közepette helyezte el virágját az új ötvenhatos emlékmű talapzatánál, a 301-es parcellánál Nagy Imre, Maléter Pál és az ismeretlen forradalmár sírján, és este a Hősök terén. Ekkor ezekre a helyekre halandó ember aligha juthatott be. A kiürített Hősök terén Gyurcsányék maguk voltak virágaikkal, lelkiismeretükkel, szoros rendőrkordon védelmében. Egyszerűen azért, mert félnek – írta a lap munkatársa. Gyurcsány és szocialistái a népharag elől rendőrkordonok és pajzsok mögé menekültek, ami jelzi, nem a csodálatos -56, hanem az azt követő terrort levezénylők örökösei. /Simó Erzsébet: Az igazság szabaddá tesz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./

2006. november 6.

A nemzeti gyásznapon megosztottan ugyan, de zavargások nélkül emlékeztek a magyar fővárosban az 1956-os forradalom elfojtására. Leglátványosabb a Fidesz több tízezres tömeget megmozgató fáklyás szolidaritási menete volt, a Terror Házától az Astoriáig. „Az igazság szabaddá tesz” feliratú, nagyméretű molinót tartva vonult az első sorban Orbán Viktor a Fidesz vezető politikusaival, mögöttük fáklyákkal, mécsesekkel, gyertyákkal a tömeg. A Szabadság téren több szervezet is demonstrált. Köztük a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amely a szovjet emlékmű lebontását követelte, hozzájuk csatlakozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom, kormányellenes jelszavakat skandálva. Majd a Magyarok Világszövetsége demonstrált. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke többek között azt szorgalmazta, hogy a magyar kormány követeljen komoly kártérítést Moszkvától az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséért. Sólyom László köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új Köztemetőben, a 301-es parcellánál, Nagy Imre egykori miniszterelnök és a névtelen elesettek sírjánál, valamint Maléter Pál egykori honvédelmi miniszter sírjánál helyezett el virágcsokrot, majd az 1956-os forradalom erdélyi mártírjai előtt rótta le tiszteletét. Gyurcsány Ferenc kormányfő szocialista politikusokkal, később pedig az MDF vezetősége helyezett el virágokat az október 23-án avatott új ’56-os emlékműnél, az Ötvenhatosok terére átkeresztelt Felvonulási téren. A Fiumei úti sírkertben emlékfalat avattak 1956 hősei és áldozatai tiszteletére, a Parlamentben pedig Nagy Imre teremnek nevezték el a mártír miniszterelnök 1956-os dolgozószobáját. A kormány és az 56-os Emlékbizottság által szervezett záróesemény idejére a Kossuth teret hermetikusan lezárta a rendőrség, csak a meghívott vendégeket és az akkreditált újságírókat engedték át a kordonon. A főváros utcáin nagy számban jelen lévő rendőröknek a gyásznapon sehol nem kellett beavatkozniuk a rend fenntartása érdekében. /Gyásznap zavargások nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2008. június 10.

Nagy érdeklődés mellett játszották le a Nagy Imre néhai magyar miniszterelnök és társai perének hanganyagát tartalmazó felvételt a Nyílt Társadalom Archívum és az 1956-os Intézet szervezésében Budapesten. A kétszáz személyes teremben az érdeklődők meghallgathatták a bírósági eljárás egyes részeit, olyan időbeosztásban, ahogyan annak idején a valóságban lezajlott. Az 1958. június 9–15. között megrendezett koncepciós per azzal kezdődött, hogy a bírói tanács elnöke, Vida Ferenc államtitkokra hivatkozva elrendelte a zárt tárgyalást. Ez ellen Nagy Imre felemelte szavát, arra hivatkozva, hogy a hazai és a nemzetközi közvéleménynek joga volt a tájékozódáshoz ebben az ügyben. Nagy Imre a gyorsított eljárással sem értett egyet, elmondásából kiderült, hogy nem látta saját peranyagát az utóbbi tíz hónapban, ügyvédjének pedig három nap alatt kellett a nyolckötetnyi irathalmazban kiismernie magát. A kérelmet Vida Ferenc elutasította, majd ismertette a vádpontokat a nyolc vádlottal szemben: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, hazaárulás, a szocialista államrenddel szembeni fellépés, ellenséges politikai csoportosulás létrehozása. Nagy Imre elmondta, hogy bűnbaknak érzi magát, akit mások cselekedeteiért is felelősségre vonnak. „Megrendítő volt hallani Nagy Imre néhai miniszterelnök és társai perének hanganyagát, hiszen ötvenegy esztendeje hallottam utoljára a férjem hangját” – mondta Gyenes Judith, Maléter Pál özvegye. /Nyilvános a per hanganyaga. = Krónika (Kolozsvár), jún. 10./

2008. június 16.

Ötven éve, 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrét, az 1956-os forradalom miniszterelnökét és vádlott-társait. November 4-én hajnalban, drámai rádióbeszédben jelentette be a szovjet inváziót, majd több társával a jugoszláv követségen kért menedékjogot. November 22-én Kádár János menlevelével elhagyták a követséget, ezután a szovjetek őrizetbe vették őket, majd a romániai Snagovban „házi őrizetbe”, fogságba kerültek. A tisztségéről lemondani nem hajlandó Nagy Imre nem egyezkedett az új rendszerrel. 1957 áprilisában hozták Budapestre, ahol 1958. február 6-án, a nyilvánosság teljes kizárásával bíróság elé állították. A minden együttműködést megtagadó, nyílt tárgyalást követelő Szilágyi József ügyét elkülönítették és 1958. április 22-én halálra ítélték, két nappal később kivégezték. Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere a börtönben éhségsztrájkba kezdett, és 1957 végén máig tisztázatlan körülmények között meghalt. A többi vádlott pere június 9-én folytatódott. 1958. június 15-én a Legfelső Bíróság Vida Ferenc vezette Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Donáth Ferencet, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának volt tagját 12 évi börtönre, Gimes Miklós újságírót halálra, Tildy Zoltán volt köztársasági elnököt, a Nagy Imre kormány államminiszterét 6 évi börtönre, Maléter Pál honvédelmi minisztert halálra, Kopácsi Sándort, a nemzetőrség helyettes parancsnokát életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet 8 évi, Vásárhelyi Miklóst, a kormány sajtófőnökét 5 évi börtönre ítélték. Másnap hajnalban a Gyűjtőfogház udvarán kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst, a holttesteket előbb a börtön udvarán földelték el, majd 1961-ben az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjába temették, a nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be. A holttestek kihantolása és azonosítása 1989 márciusában kezdődött meg, Nagy Imre és társainak 1989. június 16-i újratemetése a rendszerváltás jelképes eseménye lett. A Fidesz és várhatóan a KDNP sem képviselteti magát azon a parlamenti emlékülésen, amelyre Gyurcsány Ferenc hívta meg június 16-ra a magyarországi parlamenti pártok elnökeit. A Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 50. évfordulóján rendezendő emlékülésen Sólyom László köztársasági elnök sem lesz jelen. Az SZDSZ képviseletében Fodor Gábor pártelnök vesz részt a parlamenti emlékülésen, az MDF részéről pedig Boross Péter országgyűlési képviselő. /50 éve végezték ki Nagy Imrét és társait. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./

2008. június 17.

„Ebben a gödörben találták meg a férjem csontjait” – mondta Maléter Pál volt honvédelmi miniszter özvegye, Gyenes Judith június 16-án Sólyom László köztársasági elnöknek Budapesten, az Új Köztemetőben, az 56-os Vértanúk Emléknapján, Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 50. évfordulóján. Sólyom László és az özvegy a hivatalos állami megemlékezések után látogattak ki a 301-es parcellához. Június 16-ára szigorú biztonsági intézkedéseket és erőteljes rendőri készültséget jelentettek be. A Vértanúk terét kordonokkal lezárták, a meghívott vendégek is csak szigorú biztonsági átvizsgálások után mehettek be. A Felvonulási téren az 56-os emlékműnél a környéket is magas kerítéssel zárták el, csak a meghívottak léphettek be. Megjelent a Kossuth téri tüntetésekről ismert Gonda László és két társa, akik a kordonhoz szerettek volna sétálni, ezt azonban a rendőrök megakadályozták. Este a Kossuth téren felolvasásokkal tarkított ünnepi emlékkoncertet tartottak. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Nagy Imre emléke. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./

2008. június 23.

A második világháború a demokratikus berendezkedésű társadalmak diadalát jelentette a diktatúrák fölött. De csupán formailag. A Szovjetunió mindennek volt nevezhető, csak éppen demokratának nem. Hatalmi módszereiben és ideológiájának jellegében alig különbözött a fasiszta diktatúráktól. A háborút követő nemzetközi konszenzus azonban továbbra is éles különbséget tett a kommunizmus és a fasizmus közt. Valójában mindkettő teljes közösségeket próbált meg likvidálni. Az egyik nemzeti, a másik osztályszempontok alapján. Igaz, a fasiszták a zsidóktól és a cigányoktól elvben is megtagadták a túlélés minden lehetőségét, a kommunisták elvben legalábbis életben hagyták az „osztályellenségnek” azokat a tagjait, akik hajlandóak voltak részt venni társaik likvidálásában. Előbb-utóbb a kollaboráns is lebukott. A mai Magyarországon senki nem érvelhet nyilvánosan Szálasi mellett, de amint azt Gyenes Judith, Maléter Pál özvegye elmondta, az ‘56-os forradalom ma is nyilvánosan ellenforradalomként emlegethető. Az Egyesült Államok hatalmi érdekeinek megfelelően a háború utáni évtizedekben a kortárs világ legvisszataszítóbb diktatúráit is kész volt támogatni. S attól függően, hogy az ő érdekeit szolgálják vagy sem, ma is teljesen eltérő módon értékeli az államokat. Izraelnek nemzeti érdekei védelmében joga van megsérteni az emberi jogokat. A palesztinoknak nincs, írta Bíró Béla. Az Egyesült Államok hatékonyan erőlteti rá a világra önnön nemzetfelfogását. Az állampolgári nemzet fogalmának abszolutizálása az eltérő hagyományokra épült európai társadalmakban szükségszerűen gerjeszt feszültségeket. /Bíró Béla: Fejlődési rendellenesség? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./

2008. december 9.

December 7-én, vasárnap délelőtt ünnepi megemlékező istentiszteletre gyülekeztek a mihályfalviak a helyi református templomba, hogy emlékezzenek az 1956-os forradalom forgatagában mártírhalált halt érmelléki lelkészre, Sass Kálmánra. Az 1904-ben Gálospetriben született lelkipásztort már 1956 előtt többször letartóztatták, meghurcolták, lázítással, nacionalizmussal, sovinizmussal vádolva. Még a háború előtt több lelkésztársával együtt kiutasították az országból. Egy ideig ekkor a Budapest-fasori Egyházközségben szolgált. 1936-ban került Mihályfalvára, de innen is többször elhurcolták. Egyik alkalommal Maléter Pál, a Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere is írt érdekében Bukarestbe, szabadulását elősegítve. A második világháború idején ugyanis a mihályfalvi lelkészlak pincéjében hónapokig rejtegették Malétert mint egy partizánakció túlélőjét. Tőkés László püspök 1991-ben tette le ennek az emlékezésnek az alapkövét arról a szószékről, ahonnan hajdan nagy elődje, Sass Kálmán is szolgálta gyülekezetét. Ekkor hangzott el először a mártír lelkész neve az 1989-es változás utáni időkben. Tőkés László emlékezett a mai napig nem rehabilitált lelkésztársára. A püspök elmondta, hogy Románia az egyetlen kelet-európai ország, ahol még nem született erre vonatkozó törvény, és ’56 mártírjait még mindig hazaárulóként tartják nyilván. Ezután Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész méltatta a „mihályfalvi csoport” jelentőségét, valamint Erdély ’56-os véráldozatát a magyar nemzet szellemiségének történelmi oltárán. Az emlékezés az emléktáblánál folytatódott. A templom falán elhelyezett emléktáblát politikai és civil szervezetek, intézmények, barátok, rokonok koszorúzták meg. A kegyelet virágait a templomkertben elhelyezett „56-os emlékmű talapzatára is letették, valamint Veronika diakonissza emléktábláját is megkoszorúzták a diakóniai központ falán, aki egyedüli nő volt a meghurcolt, elítélt csoportban, és akit öt év börtönbüntetésre ítéltek. Kéri Gáspár székelyhídi fogorvosnak köszönhetően Gálospetriben Sass Kálmán-emlékszoba van. /Sütő Éva: Ötven éve végezték ki Sass Kálmán lelkipásztort. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 9./ 1958. dec. 2-án végezték ki Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt. Az érmihályfalvi perben 31 életfogytiglani ítéletet mondtak ki. /Hitének, magyarságának mártírja. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), 2002. okt. 29./

2009. június 6.

2008. június 9. és 15. között játszották le Budapesten a Centrális Galériában a Nagy Imre-per teljes, ötvenkét órás hanganyagát, amelynek keretében az érdeklődők először ismerhették meg a népbírósági koncepciós eljárás minden részletét; a hanganyagot a per ötvenedik évfordulóján tették közzé, pontosan azokon a napokon és ugyanabban az időbeosztásban, ahogy az fél évszázada megtörtént. A Szabadság sorozatban közölte a per nyilvánosságra került anyagát, továbbá az üggyel kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat. Vida Ferenc, a Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót halálra ítélő népbírósági tanács elnöke a rendszerváltás után, halála előtt közvetlenül sem bánta meg döntését. Vida Ferenc /sz. Csongrád, 1911/ részt vett a cionista mozgalomban 1932–1933-ban, közben elvégezte a jogi akadémiát, majd 1934-ben Tel-Avivba ment, ahol részt vett az ottani munkáspárt megalapításában. Magyarországon 1936-tól ügyvédjelölt volt, emellett az illegális kommunista mozgalomban is dolgozott. 1942-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték illegális kommunista szervezkedésért. Vida Ferenc nevéhez fűződik többek között Déry Tibor és társai, Erdős Péter, Haraszti Sándor és társai, Kardos László és társai, Lőcsei Pál, Mérei Ferenc és társai, Zsámboki Zoltán és társai, a Corvin közi felkelők fegyveres parancsnoka, Iván Kovács László és társai, a csepeli felkelők, Szente Károly és társai ellen lefolytatott per. Összesen húsz embert végeztetett ki 1956-os tevékenység miatt. Vida Ferenc 1990. november 7-én halt meg. 1957. április 9-én hoztak párthatározatot Nagy Imréék letartóztatásáról, amelyre április 14-én került sor a romániai Snagovban, ahol addig házi őrizetben voltak. A börtönben fűtetlen magánzárkákban laktak, betegségükre nem kaptak orvosi ellátást, ami miatt kiújultak Nagy Imre szívpanaszai. Összeállt a lista, hogy kiket miért vonnak vád alá, és milyen ítéletet szabnak ki rájuk. Ezt a listát a moszkvai pártvezetéssel 1957 őszén Biszku Béla, a Kádár-kormány belügyminisztere hagyatta jóvá. /Nagy Imre-per, 1958. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./

2009. november 4.

Budapesten a rádió székházánál 1956. október 23-án eldördülő fegyverek és az első halottak kirobbantották a forradalmat, ami polgárháborúnak is nevezhető, mivel a szovjet beavatkozással a felkelés kettős jellegű volt: a belső diktatúra elleni forradalom, a megszálló szovjet hadsereggel szembeni szabadságharc. A Magyarországon állomásozó szovjet csapatok Gerő Ernő 23-án küldött segítségkérő telefonhívására már 23–24-én elindultak, és megérkeztek Budapestre: öt hadosztály 31 550 katonával és tiszttel, 1130 harckocsival (tankkal), 600 ágyúval és aknavetővel, 400 csapatszállító lövészpáncélossal, 4000 teherautóval, 159 vadászrepülővel és 122 bombázóval! Ugyanakkor 24-én Magyarország keleti határainál a főerő is bevonult. A szovjet tankok súlyos veszteségeket szenvedtek, és 30-án, megalázva a kénytelen hátrálás miatt, kivonultak Budapestről. A magyar forradalmi erők szervezettebbek és erősebbek lettek. Nagy Imre kilépett a Varsói Szerződésből, és kihirdette Magyarország semlegességét. Csakhogy ebbe sem a Szovjetunió, sem a csatlósai és Kína nem nyugodott bele. A magyar szabadságharc letörését Zsukov marsallra és tizenhét hadosztályára bízta a szovjet vezetés. Zsukov jelentette a KB-nek a Vihar hadművelet kezdetét: ,,Folyó év november 4-én 6 óra (moszkvai időszámítás, valójában 4 óra) 15 perckor a szovjet csapatok elkezdték végrehajtani a közrend és a népi-demokrata államrend Magyarországon történő helyreállítását... ” A csapatok főparancsnoka Konyev marsall, a vezérkar élén Malinyin tábornok állt, míg Budapest ostromát Malasenko tábornok vezette. (Ezek a II. világháborús hadseregparancsnokok az akkori Szovjetunió legképzettebb és legsikeresebb hadvezérei voltak. Ők kellettek ahhoz, hogy ne ismétlődjék meg a kezdeti kudarc!) Ami a veszteségeket illeti, még napjainkban is sok a bizonytalanság. Sok halottat helyben hantoltak el, nevük feledésbe merült. Továbbá: szovjet katonák számos forradalmárt kivégeztek, ítélet nélkül, amellett saját átállt katonáikat is kivégezték. Beszélnek 200 000 magyarról, aki elhagyta hazáját. Ma sem tudjuk a pontos számot (többen az amnesztia hírére visszatértek, néhányan ezzel aláírták a szószegő Kádár halálos ítéletét...). A legutolsó ellenállási gócokat csak november 11-én számolták fel. Szervezetten legtovább Csepel harcolt (november 10-ig). Zsukov szerint október 24. és november 6. között a szovjet hadsereg vesztesége 377 halott és 881 sebesült, Mást tüntet fel Vagyim Arisztov, a KB titkára. Szerinte 670 a halott és 1540 a sebesült. Rajtuk kívül 51 ,,eltűnt”. Megsemmisült 52 harckocsi (tank) és önjáró löveg, 29 ágyú, 29 csapatszállító lövészpáncélos, 112 gépkocsi, 2 repülő (a csepeliek lőtték le) és egy helikopter. A 2001-ben megjelent hivatalos (?) adatok már 720 halottról és 1540 sebesültről szólnak, de jóval kevesebb haditechnikáról (pl. csak 25 tank elvesztéséről). A galád november 3-i esti letartóztatást (Maléter Pál honvédelmi minisztert és társait) is eszközlő KGB-főnök, Szerov tábornok tetteivel a Kutuzov-érdemrend I. fokozatát ,,érdemelte ki”. A magyar veszteségek felmérése még nehezebb, mint a mégis reguláris szovjet hadseregé. Az 1963. március 21-én kihirdetett (részleges) amnesztiáig 35 000 magyar állampolgár ellen indítottak eljárást politikai bűncselekményekért, akik közül 22 000-et jogerősen elítéltek, 13 000-et internálótáborba küldtek, 10 000-et elbocsátottak állásából. A halálraítéltek számát 480-ra teszik (sok esetben nem is tudtak a hozzátartozók évekig szeretteik kivégzéséről). Szerov tábornok jelentése szerint november 10-ig 3773 személyt tartóztattak le a szovjetek, és 700-at katonai fedezet mellett a Szovjetunióba, Kárpátalja börtöneibe vittek. A magyar és külföldi tiltakozások eredményeképpen december 10–20. között visszaszállították az elhurcoltakat. A harcok közben elesett magyarok számát a Központi Statisztikai Hivatal 2502 főre teszi (ebből Budapesten 1945), 19 226-an megsebesültek (Budapesten 16 700), akiknek negyede 18 évesnél fiatalabb, fele 19–30 év közötti. Budapesten októberben 757, novemberben 926, decemberben 36, januárban 6 ember halt meg fegyveres harcban. Magyarország legjobbjait vesztette el harcokban és a börtönökben. A szovjet ítélethozók és magyar cinkosaik bosszútól fűtve kreálták a pereket. /Puskás Attila: 1956: veszteségeink, veszteségeik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./


lapozás: 1-14




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998